+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  ♦Omnis vir lupus♦
| | | | |-+  Régi idők dalai
| | | | | |-+  Richard Grosiean (Moderátor: Richard Grosiean)
| | | | | | |-+  Tükörország
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tükörország  (Megtekintve 1060 alkalommal)

Richard Grosiean
[Topiktulaj]
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2009. 09. 23. - 11:31:07 »
0

Naplózva

Richard Grosiean
[Topiktulaj]
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2009. 10. 03. - 21:01:34 »
0

#5. Emlék – 1996.Július 22. - a patrónus

*Egy tágas, kör alakú terembe lép. Az ajtó nyikorgása még mindig visszhangot ver az ódon falak között. Pár percig derűsen hallgatja amint eme hangok szépen, lassan elmúlnak, majd mélyet szippant az itteni levegőből. Ételszag. Cseppet sem meglepő, tekintete a közelgő ebédidőt. A konyhai szolgák nyilván már elkezdték felrakodni az asztalra a mai fogást, mely reményei szerint ugyanolyan ínycsiklandó lesz, mint az összes eddigi, melyet a Francia kúria étkező termében fogyaszthatott el. Fejét elfordítva lassan körbepillant, majd miután nyugtázza, hogy ő az egyetlen, önálló tudattal bíró személy, jelenleg, lábait gyorsan kapkodva megindul a terem fala mellett elhelyezett merengő, s a mellette álló, sötétbarna, hatalmas szekrények felé. Mindegyik fa-gyártmány fejlécén egy-egy arannyal gravírozott, gyöngybetűkkel karcolt név látható. A jobbról álló, harmadik szekrényhez lép, és egy gyors mozdulattal kitárja azt. Ellenőrzi, hogy megvan-e az összes kis fiola, melyben, mintha kiszökni kívánnának, kavarognak a halványkék, fénylő emlékfoszlányok. Csupán tíz fiola rejlik a dohosodó szekrényfalak között. Ő mégis a felső polcon elhelyezett, sorban az ötödik, miniatűr kristályüveget emelte le és pár perc után bele is töltötte az öblös kőtálba, mely most, mint valami izzó vas, egyszerre csak kékbe tükröződött, s egy távoli, erdő széli kis jelenet figyelhető meg benne. Nem sokat habozik hát, fejét a tálba mártja, majd egy különös rántást érez és az ételszagot felváltja az ismerős, frissen levágott fű illata. Felpillantván egy fákkal körülhatárolt birtokkal, Carl bácsikájával, és saját magával nézhet farkasszemet. *

Siet. Lábai villámgyorsan szelik át a kúria hátsó kertjének északi részét, s már nem sokat kell megtennie, hogy célba érjen, mely jelenleg a déli, erdő melletti rész. Hogy miért megy oda? Fogalma sincs. Ezt csak egy valaki tudhatja. Carl bácsi. Carl, ki mögött annyi titok rejlik, kiről szinte semmit sem tud, ki mindig csak sablonosan számol be neki a dolgokról, s ki ezek ellenére az egyik kedvenc rokona, mármint a jelenleg élők sorából.
Már távolról látja nagybátyját, ki földig érő, fekete talárba burkolózva áll egy fűzfa előtt. Hogy nem sül meg! Már szinte kezdi kínosan érezni magát a farmer nadrágban, mely térdig ér neki, s a feszülős, fehér izompólóban, melyet a meleg miatt öltött magára.
- Szervusz, Carl bácsi. Miért hívtál ide? – kérdi, mihelyst odaért a férfihoz, aki, mikor meglátta, gúnyos kacajra húzta száját.
- Szia, Richi. – utálja, ha így hívja, ezt még sokszor Carlnak sem szokta engedélyezni, ám jelen pillanatban inkább figyelmen kívül hagyja eme kis bakit – Itt van a pálcád?
- Hát persze. – hiszen ez egyértelmű. Mint minden alkalommal, most is ott lapul nadrágzsebében, egy könnyen elérhető helyen.
- Akkor kövess.
- Mi? De hova…
- Csak KÖVESS!
– hangzik az egyértelmű utasítás, majd mindketten elindulnak az erdő mélye felé, a lombjait lengető fűz mellett.

Egyre beljebb és beljebb hatolnak a számára teljesen ismeretlen rengeteg közepe felé. Már lassan fél órája caplatnak a bokrok és egyéb kellemetlen növények között, melyek lábszárát, már egy-két helyen felsértették, így azt jelenleg csúf karcolások borítják. Az eddigi út alatt egyetlen egy szót sem sikerült kihúznia bácsikájából, immár fel is adta a próbálkozást.
Hirtelen megtorpan. Ő is és az öreg varázsló is. Ennek oka, egy hatalmas fenyő tövében portyázó fekete alak. Richard szinte hebegve hátrál pár lépést, értetlenkedve nézve bácsikájára, mire az imént említett felszólal.
- Úgy hallottam Richi, hogy nem tudsz még patrónust idézni. Ez szégyen, s egy Grosiean nem engedheti ezt meg magának, így hát idehívattam egy dementort és most megtanítom neked, hogyan is kell ezt csinálni.
- Nocsak, Carl bácsi felcsaptál tanárnak. – hangzik a félelem ellenére szemtelen válasz.
- Ne gúnyolódj, mert különben itt hagylak, vele. – a mondat közben jelentőségteljesen a fekete csuklyás alak felé bökött, ki csöppnyi érdeklődést sem mutatva irántunk lebegett a fenyő tövében, egy kiálló gyökér felett.
- De még csak tizenhat vagyok, nem varázsolhatok csak…
- Már ezt is elintéztem.
- Oh.

Feladja. Már nem tud mit kitalálni így közelebb lépked a feketébe burkolózó Carl- hoz, majd bök egyet fejével, jelezve, hogy készen áll, és bebizonyítja, immár sokadszorra, hogy ő bizony méltó a nevére.
- Helyes. Nos, akkor hát a varázsige az alábbi. Expecto Patronum. Gyerünk, mondd utánam… Helyes. A lényeg az, hogy miközben kimondod, gondolj egy szép emlékedre. Nem lesz nehéz, ugye, hiszen az egész életed egy tökély. Nyugi, menni fog ez.
- Rendben, de várj egy percet, hadd gondolkodjak el ezen.
Már megint. Hogy tökéletes lenne, nem, az akkor lenne, ha Franciaországban élnének, ámbár sajnos ez nem lehetséges.
Öt perc gondolkodás után bólint egyet, majd a dementor felé lépve kiejti a varázsigét, pálcáját meglengeti, s közben erőteljesen koncentrál a kiválasztott emlékre, s annak minden egyes mozzanatára.
Egy erősen derengő, kék fény bújik ki a pálca hegyéből, majd egy-két perc után megszűnik.
Hátra fordul bácsikája felé, majd riadtan visszakapja fejét a dementorra. Az még mindig ott lebeg, bár mintha valamivel már közelebb lenne. Igen határozottan közelebb van, s úgy látszik nem sokat ártott neki eme kis varázslattal.
Mégegyszer, majd mégegyszer próbálkozik, sikertelenül.
- Inkább hagyjuk, nem fog menni.
- Olyan nincs, hogy nem, Richi, megpróbálod, és kész!
Kelletlenül fordul vissza a dementor felé. Koncentrál. A pálcáját erősen előreszegezi, majd elhangzanak a varázsszavak, s ezúttal már érzi, hogy sikerrel járt. A pálca megvonaglik kezében, ezért erősebben fogja, s észrevesz egy előtte álló, csaholó kutyát, melynek szőre, sőt, minden egyes porcikája, ezüstösen fénylik. Gyönyörű állat. Szőre puha, selymes, göndör. Egy gyönyörű pudli, mely jelenleg válaszra várva, fensőséges tartással mered a gonosz lényre, melyet el kell üldöznie. Richard bólint, majd gondolatban utasítja a megidézett „fényfoszlányt”, hogy cselekedjék, mire az hangosan, ugatva megindul a dementor felé, elkergetve azt, el az erdőből, el, ki tudja merre…

*Lábra érkezik. Mosolyog. Az emlék a mai napig jókedvet hoz neki, legyen akármilyen napja. Az egyik kedvence, így pálcájával gondosan kiemeli azt és a fiolába helyezi, azt pedig vissza a szekrénybe, a pontos helyére, hol eddig állt. Elégedetten szusszant egyet, körbenéz, s kisétál a nyitva hagyott, hatalmas ajtón, mely mintha csak arra várt volna, hogy ő távozzon. Melyet mintha csupán azért nem csuktak volna be az arra járó szolgák, mert tudták, pontosan ott fogja elhagyni az étkező termet, hova rövidesen visszatér majd, családjával egyetemben. *
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 06. 13. - 20:48:32
Az oldal 0.039 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.