Csillagvizsgáló

Zsémsz

Látszik, hogy nem a legjobb kedvében van, de azért nem kellene ennyire taplónak lennie. Csak érdeklődtem, erre szépen ledorongol. Nem mutatom sértődöttségem, nem szerzem meg neki ezt az örömöt.
Próbálok kedvesen közeledni hozzá, de Ő le se szar. Nem adom fel, ha Caleb barátkozik vele, akkor nem lehet olyan nagy féreg, biztosan csak rossz napja volt.
Igaz, mióta az igazgatót megölte egy TANÁR, azóta nem valami vidám a diákélet. A legtöbb gyerek el van keseredve.
Rettenetes, bele se merek gondolni, mi következik ezek után.
Nem akartam előítéleteket szülni Jamesről, inkább megismerem.

Nem reagáltam bunkó kijelentéseire, de nem is fordultam vissza a teleszkóphoz. Csak álltam és néztem. Azért furdalta a kíváncsiság, hogy honnan tudok Calebről. Legyen boldog, felvilágosítom:
- Akkor az van, hogy együtt fogtok bujkálni, az elkövetkezendő hónapokban, nem igaz?- fürkésztem az arcát. Kíváncsi vagyok, mit reagál erre, hiszen nem tudhatja, hogy én honnan tudok a tervükről.
Szeretnék összebarátkozni vele, mert nem szeretnék olyan emberrel "összezárva" lenni, akivel kis híján kinyírjuk egymást- Hatodéves vagyok, ahogy te- válaszoltam következő kérdésére. Már a korlátnál állt, és engem nézett.
Most vagy beugrik neki, hogy ki vagyok (ha egyáltalán Caleb mesélt rólam), vagy gyanakodik, hogy honnan a francból tudok róla, ilyen sok mindent. Igaz, én faggattam közös ismerősünket, de szeretem tudni, ki-kicsoda.
Már nem érdekeltek a csillagok, most már James érdekelt. Én is odasétáltam a vas korláthoz. Nem voltam közel még Jameshez, tartottam a tiszte távolságot, ne hogy tolakodónak véljen. Igazából halvány lila gőzöm sincs, mit gondolhat rólam, majd kiderül.

[A temetés előtti éjjelen]

Micsoda egy kotnyeles tyúk! Nem igaz! Honnan tud ilyen dolgokról, hogy én kivel, s mivel töltöm a nyári szünetet, noha ez még csak puszta felvetésként hangzott el Caleb és én köztem, ez úgy vélem akkor is belső információ, amit nem illett volna kiadni, pont egy ilyen pletykás griffendélesnek. Nem hiszem el! És ezek után bízzak meg benne? Ezek után engedjem be a házunkba? Kizárt, ha nem tudja kimagyarázni belőle, akkor kizárt.
- Ajj, kicsilány, annyi minden van az életben, amiről nem tudsz semmit. Például ez a dolog, Dawissal, no ez is PONTOSAN olyan. Nem tudom, hogy honnan hallottál róla, hogy mi ketten jóban vagyunk, de hogy miért bocsátkozol ilyen személyes dolgok megtippelésébe, azt végképp nem értem. Még ha igaz is lenne! De nem az! Ugyan, mi okom lenne rá, hogy bujkálni kezdjek? Félvér vagyok, Merlin szakállára, félvér! – az utolsó szavakat szinte már kiabáltam. Nem tehetek róla, kissé felhúzott a csaj, főleg az, hogy a szavaiból úgy vettem ki, hogy az egészet Calebtől tudja, és ez kissé felbosszantott, hisz mindeddig abszolút megbíztam a srácban, most meg…
Nem igazán volt ínyemre, hogy hazudnom kellett neki, de nem volt más választásom, nem akartam elárulni az igazat, elvégre még csak öt perce ismerjük egymást. Nem bízhatok meg minden jó kislányban, akivel összefutok, még akkor, sem ha a haverom erre vetemedett.
Na, tessék, már azt is tudja, hányadéves vagyok. Mondjuk ez nem nagy meglepetés, elvégre benne vagyok a kviddics csapatban és sokan ismernek a pályáról, de hogy ennyire.
Lassan leereszkedek a földre és hátam a korlátnak vetve leülök. Térdeimet felhúzom, kezeimet párhuzamosan rájuk eresztem, majd fejem kezeimre hajtom. Hiába próbálok néha egyedül maradni, sosem sikerül, mintha valaki rám állította volna a fél Roxfortot. Vagy csak kezdek már paranoiás lenni. Nem tudhatom. Egyelőre felhagyok az undokoskodással, még mindig rossz kedvem van, de már unom ezt a gonoszkodó-stílust. Kissé nyomott hangulatom van. Érzem, ahogy a friss szellő végigsöpör a nyitott helyiségen. Megdörzsölöm vállam, majd a lányra tekintek és elfojtok egy vigyort, mely az iménti dal felidézése után ismét elő akart törni belőlem.

***

Megjegyzés: Nem kell megijedni, nem harapok. xD

Zsémsz

Hát, nem azt kaptam amire vártam. Eléggé kiborult a srác. El sem tudom képzelni, hogy miért. Rendesen leoltott, hogy mi a francnak ütöm bele az orrom mások dolgába. Csak, hogy ez az én dolgom is.
Nem valószínű, hogy tudja kivel áll szemben. Ezt most nem úgy értem, hogy félnie kellene, hanem nem hiszem, hogy tudja, hogy én honnan tudom. Na ezt jól megmondtam...
A monológja végére, majd hogy nem ordibált. Nem lettem mérges, inkább megdöbbentem, de azt úgy igazán ((xD))
Csak nagyokat pislogva néztem, ahogy leül a földre, mint aki megadta magát. Összekuporodva ült, akár egy kisgyerek, mint aki leszidtak.
Hát öcsém, tényleg nem lehetett jó napja. Lehet valami családi ügy...vagy csak simán kiborult a stressztől. Nem akartam tolakodó lenni. Lehet itt kéne hagynom? Vagy szimplán melléülnöm és vigasztalnom? De miért is kéne a vigasztalás? Végül is nem volt szomorú...csak olyan fáradtnak tűnt. Nem úgy mint aki álmos, hanem inkább, mint akinek mindenből elege van.

- Caleb-től tudom, amit tudok. Csak mert elvileg én is veletek tartottam volna...- bár tagadta tervüket, mégis én tudtam, hogy hazudik- De ne hibáztasd őt, senkinek nem mondott el semmit, csak nekem, hisz én is veletek mentem volna...- hangom bocsánatkérően csengett. Nem tudom miért. Nem annak szántam, csak valahogy így jött. Amúgy se akartam bajba keverni Caleb-öt. Nem szabad hibáztatni a James-nek.
Mivel láttam, hogy nincs a legjobb hangulatban, megértően megkérdeztem:
- Itt hagyjalak egyedül..?- nem igazán volt ínyemre elmenni még, semmi kedvem nem volt visszaosonni a hálókörletbe full csöndben, de úgy éreztem lehet egyedül kéne hagynom. Vagy nem?- ...vagy maradhatok, csak meg se mukkanjak?- egy mosoly bujkált a szám szegletében, de azért illetlenség lenne vigyorogni.
Vártam mit reagál. Maradhatok-e , vagy indulhatok is a klubhelységbe.


/ ó, nem vagyok ijedős fajta /

[A temetés előtti éjjelen]

Hogy ő is… velünk. Mi? Ahogy elnézem, azt sem tudja, miről van szó, hogy Caleb miért tervezte, azt, hogy a nyarat nálunk tölti. Szó sincs bujkálásról, legalábbis részemről, mi egy egészen más dolog miatt döntöttünk így.
- Mondd, csak, te milyen származású is vagy? – kérdem felnézve. Nem szokásom ilyet kérdezgetni diáktársaimtól, elvégre semmi bajom sem a sárvérűekkel, sem pedig az aranyvérűekkel, csupán azért érdekelt, mert ha a csaj aranyvérű, akkor semmi oka bujkálásra. Szavaiból pedig úgy szűrtem le, hogy minden vágya az, hogy ő az egész nyarat ezzel töltse. Pedig nem olyan élvezetes. Személy szerint én inkább jönnék vissza a suliba, semmint, hogy bujkálásra adjam a fejem. És reméljük így is lesz.
Ne hibáztassam. Hm. Már nem is tudom, hogy mit higgyek, mindenki mást mond és ez néha teljesen összezavar. Azt tartom a legjobbnak, ha ezt az egészet majd Calebtől kérdezem meg. Barbie-tól már éppen eleget hallottam a dologról. Épp eleget ahhoz, hogy kissé kételkedjek benne, hisz ha Caleb valóban beavatta volna, akkor a lány tudná a dolgok igazi célját, de hát fogalma sincs róla. Kérem, most hogy a fenébe tudjak dönteni?
Egyedül. Milyen furcsán hangzik a szó, most. Mikor elindultam még almaim netovábbja volt az egyedüllét, ám most már, eltekintve attól, hogy még mindig nem vagyok túl jó kedvemben, inkább vágyom a csaj társaságára, semmint arra, hogy elhúzza a csíkot. Meg hát egyelőre eleget bunkóskodtam vele, épp itt az ideje, hogy megismerje a kedvesebb oldalam is.
- Nem kell, maradj csak. És az sem zavar, ha beszélsz. – nyögöm ki mosolyogva, majd lassan feltápászkodok és nekidőlök a korlátnak. Ritkán látom a birtokot ilyen sötétnek, ráadásul ilyen magasról. Kissé tériszonyom van, de ezt gyorsan legyűröm, azzal, hogy inkább felfelé, a csillagos égre nézek, nem pedig lefelé.

Zsémsz

Milyen vérű vagyok? Miért fontos ez? Főleg neki. Miért mutatott, olyan hirtelen érdeklődést irántam? Mind egy. Nem lényeg milyen a vérmérsékletem.
- Nem fontos az- válaszoltam könnyedén. Mit számít az neki? Lehet, hogy halálfaló? Ezt a gondolatot gyorsan elűztem, nem lehet halálfaló. Nem, nem viselkedik úgy. Hülyeség.
Megörültem, mikor tudatta velem, nem kell elmennem a búsba. Mosolyogva felállt a helyéről, s kinézett a birtokra. Még mindig olyan nyomottnak látszott a srác...Szomorú tán? Hmm... egy ölelés mindenkit jobb kedvre derít (())
Odasétáltam mögé, s a karomat a derekára fűzve átöleltem. Nem volt egy hosszú ölelés. Inkább ilyen vigasztaló.
Na, most vagy kihajít a mélységbe, vagy megköszöni. Az előbbi nem lenne szerencsés, bár hamarabb leérnék, mint a lépcsőkön.

Nem látszik egy szemétnek, biztos csak rossz napja volt, olyannak meg mindenkinek vannak. Miután elengedtem a derekát melléálltam és a korlátnak támaszkodtam. Nem volt valami kedves velem, de szimpatikusnak találom. Azért a félően rásandítottam.
- Ugye, nem volt túl gáz amit előbb csináltam?- kérdeztem mosolyogva. Majd egy kisebb, zavart nevetést hallattam. Félősen vártam reakcióját.


/ légyszi ne hajíts ki és bocsi a rövid reagért ezt is úgy kapartam vissza ^^" /

[A temetés előtti éjjelen]

Szívós a kiscsaj. Vág az esze, makacs, kedves és legfőképp idegesítő, meglepő módon mégis élvezem a társaságát. Esküszöm, nem értem magam. Pedig, mennyire szeretném. De hát sok mindent szeretnék még ezen kívül.
Halkan sóhajtok egyet, majd csípősen megjegyzem.
- A helyedben nem szégyellném, hogy sárvérű vagyok. Tudod, én nem ítélem meg a mugli ivadékokat. – Gondoltam, hogy a csaj nem sárvérű, de gondoltam húzom egy kicsit az idegeit. Senkinek nem árt az ilyen és még az is elképzelhető, hogy rátapintottam a lényegre, elvégre nem vagyok valami nagy emberismerő, így simán elképzelhető, hogy tévesen ítéltem meg a csajt.
Tériszonyom még mindig arra késztet, hogy az eget kémleljem, amit igazán nem bánok, legalább addig sem kell Barbi világító, kék íriszeibe néznem. Olyankor mindig valami furcsa érzés fog el, mintha tükörbe néznék. Nyilván ez azért van, mert nekem is hasonló szemeim vannak. Márpedig nem szeretem, ha valaki túlságosan hasonlít rám. Például ha egy napon ugyanolyan pólót veszünk fel. Az kissé irritál. Főleg ha olyan emberről van szó, akit nem kedvelek, no, akkor meg jönnek a többiek, hogy nézzétek, ezek meg összeöltöztek. Hát eléggé kínos szituációk ezek. Éppen ezért szoktam mugli boltokban vásárolni.
Egyszerre csak különös érzés fog el, különösebb, mint az elmúlt fél órában bármikor. Egy gyöngéd kéz érintését érzem derekamon, majd a hozzá tartozó melleket is érezni vélem hátamon.
Hm. Ez kedves.
Elmosolyodok, majd ismét a csillagokra nézvén elpirulok. Élveztem az ölelést. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Talán épp erre vártam, csak még én sem tudtam. Úgy érzem, ezek után kissé oldottabb lesz a hangulat. Igen, mindenképp, ezt a lány következő kijelentése is nyilvánvalóvá teszi, melyre ágyúgolyóként tör ki belőlem a röhögés. Igen, szó szerint a röhögés, és nem tudom abba hagyni, sem pedig visszafojtani.
Túl gáz??
- Mondd csak, mi lehet egy ölelésben…gáz? – kérdem, nevetésem visszafojtva, majd a mondat végén elmosolyodok. – Szerintem egyáltalán nem volt az. Úgy vélem kedves gesztus volt, ha persze tudod mit jelent, amit mondtam. – ismét mosolygok, majd szemem a hasonlóan kék íriszekbe fúrom, s közben szorosabban megmarkolom a korlátot. Nem áll szándékomban kiesni, hisz ki mentene meg? Barbi? Á, inkább hagyjuk.

Megjegyzés: azért szeretlek ám *-*

Zsémsz

Nem akartam mondani, hogy a fenét vagyok sárvérű, de akkor meg magyarázkodnom kéne, miért is akarok halálfalókat üldözni, meg segíteni a bujdosóknak. Arra meg most nincs erőm. Meg amúgy sincs köze hozzá, senkinek semmi köze hozzá. Hirtelen valami kaparást éreztem a zsebem környékén. Ó, jaj! Majdnem elfelejtettem. Gyorsan kivettem a zsebemből törpegolymókomat, és a vállamra helyeztem. Mielőtt elindultam ide a zsebembe rejtettem, ne hogy a nyüzsögésével eláruljon  engem, és megfeledkeztem róla.

Nagy szerencsémre nem hajított ki a toronyból, sőt láttam rajta, hogy nem is bánta ezt a gesztust. Ostoba kérdésemre jóízűen nevetett. Hát persze ilyen idióta mondaton mindenki röhögne torka szakadtából. Mert ilyen mondat is csak az én számból jöhet ki.-.-"
- Hát, nem tudom...- válaszoltam pirulva- Csak, hogy idejön egy idegen csajszi és megölel- kicsit zavarban voltam, nem is néztem a szemébe, hanem csak le a mélységbe- Csak azért csináltam mert...mert láttam, hogy nincs valami jó hangulatod, és egy ölelés, mindenkit fel szokott dobni- a mondat befejeztével néztem csak a gyönyörű kék szempárba. Meg kell, hogy mondjam tényleg szépek. Valósággal belefúrta a tekintetét az enyémbe. Egy halvány mosolyt küldök neki, és zavaromban elfordítom tekintetem.

James hangulatember, ezt megállapítottam. Annyira tapló volt velem, csak mert valami gondja volt, és lám tök rendes srác. A "gond"-ra nem kérdeztem rá, nem akartam, hogy megint szar hangulat legyen.
Most kitűnően érzem magam.
Áááááh
Ásítottam volna egyet, de inkább elnyomtam. Nem akartam, hogy James a vesémig lelátna, az nem valami nőies. ((xD)) Nem akartam még visszamenni. Most olyan jó itt. Ismét a csillagokra szegeztem tekintetem, s fürkészni kezdtem az eget.

[A temetés előtti éjjelen]

Fogalmam sincs óla, hogy miért ilyen tartózkodó a csaj ebben a sárvérű – aranyvérű témában, de egyelőre hanyagolom az ügyet, később úgy is kiderül, ha akarja, ha nem.
Nincs valami jó hangulatom. Hát ezt jó hallani. Még ő is észrevette. Mondjuk, ha én rossz kedvemben vagyok az általában eléggé látványos és ritka pillanat. Mint ez is.
Még mindig mosolygok, oldalra fordulván kissé hátrahőkölök az épp rám pislogó, miniatűr kis „állatkától”.
- Mi ez az… az izé?! – kérdem fintorogva, majd ismét közelebb lépek, még mindig a korlátban kapaszkodva. Nem tűnik valami veszélyes dögnek, semmi okom félni tőle. Mosolyogva válaszolok, még mindig az izére sandítva. – Hát valóban nincs valami jó kedvem, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Mióta Dumbledore meghalt, azóta mindig ilyen hangulatom van. Nincs kedvem semmihez, teljesen reménytelen vagyok, el sem tudom képzelni, milyen lesz nélküle. – a mondat befejezte után ismét lenézek a mélységbe. – És lásd, igazad volt, valóban jobb kedvem van, csak sajnos nem tudom, ez meddig lesz így.
Észreveszem, ahogyan csaj zavarba esik és ez kis önbizalmat ad. Ránézek, elmosolyodok, s újból megszólalok.
- Gondolom te sem vagy mostanában fényes hangulatodban? Vagy netán tévedek? – vonom fel szemöldököm.
Látom, hogy Barbi az eget kémleli. Én is felnézek hát, se megszólalok.
- Te szereted a csillagokat? – tudom, kissé furcsán cseng a kérdés, de ebben a pillanatban megállja a helyét. Reméljük. Nem lenne jó ha kinevetne, bár nekem jól esne egy kis kacagás.

Zsémsz

Házi állatkámat mint mindig megint "leizézték".Seni nem jár a Weasley-boltba? Mind egy. A házi állatom egy törpegolymók. Úgy igazán semmit nem lehet vele csinálni. Csak ha csikized egy furcsa nyűszítés hangot hallat, amit nevetésnek vélek. Külseje miatt szokták igazából "leizézni", mivel az állat egy maroknyi szőrpamacs volt. Szeme se volt, se szája. Varázsállatka, Weasley-ék alkották. Mindenkinek mindig el kell magyaráznom mi is az.
- Ez egy törpegolymók- elmosolyodtam fintorán- Weasley-ék boltjában lehet kapni.
Több szó nem is esett állatkámról.
- Hát igen, Dumbledore halála óta a diákélet hangulata nem a legvidámabb. Nem, nem vagy egyedül. Nekem sem móka és kacagás minden napom. Próbálok gondolatokat száműzni a fejemből. Olyanokat, amiken már nem lehet változtatni... Mint például az igazgatónk halála... Nem akarom terhelni magam, már felesleges szomorkodással, mert a végén kiakadok és nem tudok normálisan gondolkozni.- lehet, hogy most szívtelennek fog tartani, mert nem sírok a párnámba Dumbledore miatt, de egyszerűen nem csak ez a gondom van... Itt van még a nyár, a következő tanév, mind homály, hogy mi lesz velem ezekkel az időkben, és ami még fontosabb a családommal....A gondolatok túlcsordulnak bennem.- Így mostanában próbálok a legcsekélyebb dolgoknak is örülni. Kis dolgok, amik boldoggá tesznek, vagy akár amiket szépnek találok. Most is ezért jöttem fel ide. Hogy csodálhassam a csillagokat, így egy kis boldogságot csempészek a napjaimba- elmosolyodtam, miket hordok össze itt-...biztos bolondnak tartasz- halványan mosolyogtam, szegény srác nem tarthat normálisnak.
Furcsán őszintén tudok vele beszélgetni. Nem is aggódom, hogy kifecsegi, nem olyan, látom rajta. Oldalra fordítottam fejem és rámosolyogtam, majd visszaemeltem a tekintetem az égre, és próbáltam semmire se gondolni.

[Barbinak és a szilvás gombócnak^^]

A kis állat megjelenése némiképp meglepett, hiszen mindeddig úgy véltem nincs más a toronyban, csak mi ketten. Jó, elvégre egy ilyen izé, nem volt valami nagy közönség. A baglyokat jobban szerettem. Azoknak legalább vannak normálisan kifejlett testrészeik, nem pedig csak egy mini szilvás gombócra emlékeztetnek, és azokat legalább lehet használni is valamire. De ezt? Ott ül a csaj vállán és néha-néha megnyikkan. Mondhatom érdekes. Inkább nem firtatom tovább a témát, sosem kötöttek le az ilyen lányos kis ketyerék.
Weasleyék boltjába én is gyakran betértem, de a rózsaszín pultokat általában figyelemre sem méltattam, jobban érdekeltek a polcokon ugráló, izgága cuccok, melyeket szép summáért magának mondhatott minden diák és melyekre Frics elvetemült módon vadászott. Vajon mennyiért vehette? 1 galleon? Kábé, többet biztos nem ér. Inkább nem teszem fel a kérdést, lehet, hogy kötődik a kis állathoz és megbántanám vele, azt pedig nem igazán szeretném.
Dumbledore említése és a lány okfejtése ismét gondolkodóba ejt. Igen, valóban nem vagyok egyedül szomorú gondolataimmal. Milyen igaza van. Mindenki azt csinálja amit nem kéne. Kesereg, szomorkodik, sír és gyászol. Persze, nem azt mondom, hogy ne sirassák meg Dumbledoret, dehogyisnem, csak mértékkel. Pont erre van szüksége Tudjukkinek, arra, hogy az emberek Dumbledorral foglalkozzanak, ne pedig vele, így ő ezt a helyzetet kihasználva behatol a minisztériumba, vagy nekiáll valahol randalírozni, vagy gyilkolni a varázslókat. Nem tudom, melyiket tenné, de az biztos, hogy büntetlenül megúszná, mint az összes eddigi gaztettét. Persze ez az én véleményem. Nem áll módomban ráerőszakolni senkire, nem, szó sincs róla. Inkább kifejtem a csajnak is iménti gondolataimat és küldök felé egy mosolyt, melyet biztatásnak szántam. Küldök egy mosolyt is a gombóc felé, csak úgy próbaképpen, kíváncsi vagyok, hogy reagál., mire az elkezd pattogni és vinnyogni. Hát nem aranyos? Egyáltalán nem és ezt fintorgásommal igyekszem kifejezni. Inkább újra a lányra tekintek, majd az iménti kijelentésére gondolva megszólalok.
- Hát, kissé. Igen, de hát mindannyian bolondok vagyunk a magunk módján, nem. Ez sosem árt, megjegyzem, eléggé aranyosan tudsz bolond lenni. – fényes mosollyal toldom meg szavaimat, s folytatom a toronybéli látogatásom elején elkezdett kérdezősködést. - És hova mész a temetés után? – kérdem, puszta kíváncsiságból. Máshol valószínűleg furán, vagy egyértelműen csengene ez a kérdés, számomra még most is kissé furának hangzik, de hát Barb pár perccel ezelőtt még azt emlegette, hogy bujkálni jön, velünk. Szóval, ha ennek pár szava is igaznak bizonyul, akkor jó lenne tudni, hol lakik a csaj.

Zsémsz

Nem nagyon nyerte el a tetszését a háziállatom. Nem baj, enyém és az a lényeg, hogy én szeretem. Nem szólt bele monológomba. Csendesen megvárta míg befejezem.
- Köszönöm a bókot- s visszaküldtem neki én is egy mosolyt. Temetés után...Tehát nyáron. Mivel szerencsésen elszóltam magam, hogy bujkálni fogok, már marha mind egy. James biztos nem egy halálfaló, ha az lenne, hát mondjuk úgy, hogy szépen meglepődnék.
- Hát...Aranyvérű létemre, igen, mert aranyvérű vagyok halálfalókat fogok üldözni, és segítek a bujdosóknak. Ha megtalálnak nem dugnak Azkabanba, a nyaram valószínű így fog telni. A következő év már neccesebb lesz, mert nem jövök vissza Roxfortba, és ha megtalálnak visszavisznek, mint iskolakerülőt. Nagykorú vagyok, annyi varázslási tudásom van, hogy egyedül éljek, s dolgozhassak, a családom, meg majd biztonságban éldegélnek. Nélkülem is ellesznek. Valószínű fogok nekik vagy baglyot, vagy patrónust küldeni, csak hogy ne aggódjanak. Chloe-nak, a húgomnak, biztosan rettentően hiányozni fogok, de nincs más választásom. Valószínű egy "csoporthoz" fogok tartozni, és velük járom utamat, amíg fel nem oszlik. És te?
Felé sandítottam, nem e aludt el "mesémen". Mint már említettem furcsán őszintén tudok vele beszélni, kedves, és szimpatikus srác. Nem az a fajta, aki rohan az első haverjához, hogy szétkürtölje mit fogok csinálni nyáron és kivel.
- Gondolom neked nem lesz ilyen borzasztó....- nem is tudtam mit mondani. Jövőd? Vagy Nyarad?- ...hónapjaid- végül így fejeztem be. Egész testemmel felé fordultam, s érdeklődve vártam az Ő "meséjét".

[s z i l v á s g o m b ó c , ó – ó –ó ^^]

- Hát, ha megérdemelted…- suttogom halkan, majd viszonzom a ragyogó mosolyt.
Na, végre elárulta magát. Szóval aranyvérű és végre kilyukadtunk annál a témánál, ami már a beszélgetésünk eleje óta foglalkoztat. Csendesen végighallgatom mondatait.
- Figyelj kislány, azt vágom, hogy „főnix rendje vs. halifalisat” szeretnél játszani, de miből gondolod, hogy menne. Pont neked? – nem lealacsonyítani, vagy lenézni akartam a csajt, de úgy vélem igazam volt – Úgy értem, ha mondjuk, találkoznál pár halálfalóval, hogyan győznéd le őket? – és még csak az elején tartok- Ha megtalálnak, és mondjuk, véletlenül elintézed valamelyik halálfalót, akár aranyvérű vagy akár nem… végül is igazad van, nem visznek az Azkabanba, kinyírnak. És végezetül, miért mondtad el ezeket nekem? Nem kéne ilyen könnyen kiadnod információkat, senkinek. Érted? Honnan tudod, hogy nem állok Imperius bűbáj hatása alatt? Honnan? – mondtam, végig megőrizve higgadtságom. Nem állt szándékomban újra kiabálni Barbieval, a végén még talán megrémítem. Természetesen nem állok az Imperius hatása alatt, akkor már talán megpróbáltam volna végezni vele, vagy akkor talán itt sem lennék. Nem tudom és nem is akarom megtudni, milyen lenne, ha valóban így lenne.
Nem lesz ilyen nyaram? Igazából fogalmam sincs. Egyelőre még csak felvetéseim és ötleteim vannak és ezek közül sem mindegyik relatív vagy akár megvalósítható. Nem igazán szeretnék beszámolni a csajnak róluk, ám ha rákérdez, valamit mondanom kell. No, majd rögtönzök és összehabogok valamit, remélhetőleg neki az is megteszi, és nem firtatja tovább a témát.
- Hát, még nem tudom, de tuti nem fogok bujkálni és a suliba is visszajövök, persze ha kinyit. Nekem nincs mitől félnem, a halálfalóknak semmi oka rám vadászni és én sem kezdek el rájuk vadászni, amíg nem ártanak nekem, vagy a barátaimnak, családomnak. Persze, természetesen nem kedvelem őket, de ha nem muszáj, nem ártom bele magam a dolgukba. Úgy vélem így járok a legjobban.

Zsémsz

Csak mosolyogtam, azon amit kifejtett nekem. Persze. Mindenki egy kis törékeny kis griffendéles kislányt lát bennem. Már megszoktam, csak vigyorogtam magam elé elnézően, hogy nem ismer. Ha halálfalókat találok, hogy intézem el őket? Pár kínzó-átok nekem megteszi. Nem vagyok se gonosz, se alattomos, de halálfalókkal szemben nincs könyörület. Megölni nem fogom egyiket sem, nem vagyok gyilkos. De hadd érezzék, mit érzett a húgom, amikor kínozták Őt. Tudják meg mekkora kín az. Azt nem tudhatják meg, én mekkora kínt éreztem akkor, amikor megtudtam, hogy elrabolták. Inkább választottam volna a Cruciatus-átkot, mint hogy még egyszer átérezzem azt, amit akkor éreztem. Ők ezt nem tudják, mert nincsen szívük. Ők olyanok, ha azt parancsolja Voldemort, hogy öljék meg az anyukat, megölnék. Meggyilkolnák a saját szüleiket, csak mert a gyűlölet elvakítja őket.
James ezt nem értheti...

Furcsán nyugodtnak éreztem magam...Nem bírtam most leszidni, vagy akár megmagyarázni. Úgy sem hinné el, ha most mindent elmondanék neki. Sóhajtottam.
- Nem ismered a másik oldalamat...- olyan halkan suttogtam, hogy lehet meg sem hallotta. Sőt ezt inkább magamnak mondtam.
- Igazad van...Mindenben...- ezt is halkan mondtam magam elé. A mondaton hallatszott, hogy irónia ül. Nem az a gúnyos irónia, hanem a másik. A másik fajta, nem bántásból használom az iróniát, hanem inkább beletörődök, hogy nem ismernek az emberek, nem tudják milyen a másik énem. Amikor nem a barátkozós mosolylány griffis vagyok. Nem tudom megfogalmazni milyen, amikor a másik énemnek "engedelmeskedek". Akkor a húgomért, a családomért, a barátaim miatt viselkedek úgy, ahogy.

James röviden felvázolta a jövő évét. Ez után mély csönd ült közénk...
Éreztem ahogy az éjjeli, meleg szellő simogatja az arcomat. Belemerültünk gondolatainkba- Tudod te milyen az, amikor az emberek, nem ismerik egy másik éned, hogy csak az egyiket látják és az alapján ítélnek meg? Hogy nem tudják mi lakozik benned?- és ekkor fordítottam rá érzéki tekintetem. Nem gúnnyal szegeztem neki a kérdést, hanem őszinteséggel fűszerezve, és ilyen választ is várok tőle. Lehet bolondnak tart, de akkor nem értheti, miről beszélek. Ha megérti, akkor rátaláltam egy olyan emberre, akiben megbízhatok, s nem csak a "kis lányka" oldalamat látja.

[Barbie…]

A lány hirtelen hangulatváltozása kissé megrémített. Mitől lett ilyen szomorú? Biztosan nem bántottam meg, vagy ha mégis, azt sem szándékosan. Nem, nem fogom megkérdezni, hogy mi baja van, úgy érzem még nem alakult ki az a fajta bizalom köztünk, mely hatásár elárulná. Nagyon halkan ejtette k a szavakat, ám még épp hogy csak értettem őket.
- Nem, ebben igazad van… - vallom be a mindkettőnk számára eléggé nyilvánvaló tényt. Nem ismerem, és ha így haladunk nem is fogom. Legalábbis ma éjjel még nem.
Fejem lefüggesztve hallgatom következő mondatát. Mi lett evvel a vidám csajjal? Hisz öt perccel ezelőtt még ragyogó mosollyal beszélt, most pedig majdhogynem sír. Nem ezt akartam kiváltani szavaimmal. Kissé zavarba hozott viselkedésével, ám ezt nem akartam bevallani neki, helyette inkább megértően néztem fel rá és küldtem felé egy mosolyt, s lágyan megfogtam kezét. Csak óvatosan, szép lassan, nehogy véletlenül félreértelmezzen valamit. Szó sincs róla. Nem kell rosszra gondolni, a szívem másé, mondanák most a híres szappanoperák férfi szereplői. És valóban. Eme kézfogás száz, sőt ezer százalékosan baráti, már ha fél óra ismertség után beszélhetünk barátságról. Újból rámosolygok, s a szemébe nézek.
Egy darabig szótlanul meredtünk magunk elé, s a lány megtörte a csendet. Szavaival mintha csákányként hasított volna tornyosuló jégszívem közepébe. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt, én pedig nem tehettem semmit. Szavai fájdalmasan, kissé rivallóan csengettek.  Mintha szemrehányást akarna tenni. Mintha? Nem, ez a valóság, szememre hányja, hogy nem ismerem eléggé, hogy félreismertem és csupán a külseje alapján igyekeztem megítélni őt. Szememre hányja, újból. Bevallom, nem esik valami jól, s kedélyállapotomon is ront, de ami kijárt nekem azt megkaptam, épp, úgy ahogy nemrégen ő is, bár azt nem tudom, megérdemelte-e. Úgy érzem, most neki esne jól egy ölelés, így finoman derekára helyezem mancsaimat, s lassan hozzábújva átölelem, túllépve a „félórás” barátoknak megszabott határt. Ha ezt Katharina megtudja. Nem, nem fogja megtudni, és ha mégis, akkor sem szólhatna semmit, az érintések csak és kizárólag barátiak, amúgy sem olyan féltékeny típus. Akkor meg mit aggodalmaskodok megint?
- Igen, tudom…- suttogom a csaj válla fölött, majd fejem más irányba fordítva elbámulok a csillagok felé.

a zene, ami szólt...

Zsémsz

Nem, tényleg nem ismer. De szeretném, ha megismernénk egymást jobban. James nagyon különleges ember, remek barát, úgy vélem, bár velem még nincs ilyen kapcsolatban. Megértette amit mondtam neki, s észrevette, hogy már nem is vagyok olyan vidám. Sokszor ijesztőek lehetnek az emberek számára a hangulatváltásaim, de ezeknek nem tudok parancsolni. Ilyen vagyok, és kész, el kell fogadni.
James megértő volt, és nálam ez nagyon sokat jelent, ez ritka tulajdonság manapság, és nagyra becsülöm. Egy bátorító mosolyt kaptam, s gyengéden megfogta a kezem. Ez igazán jól esett, s James megmutatta milyen emberséges is. Visszamosolyogtam, s megszorítottam a kezét, majd szép lassan elengedtem.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen valójában James. És igen itt jön fel az a tény, hogy én is csak az első benyomásról ítélek. Bár ha azt tenném, itt hagytam volna a francba, Ő pedig valószínű hozzám se szólt volna többet, hisz' durván beleszóltam magánéletébe.

Mintha tudná, milyen gondolatok járnak a fejemben, lassan gyöngéden derekamnál fogva átölelt. Természetesen pocsék hangulatomat nem nehéz észrevenni, de mégis rettentően jól esett.
Tudja. Tudja milyen az, amit én élek át sokszor. Nem vagyok tapintatlan, nem kérdezem meg tőle, ha már imént bunkó módon beletiportam a magánügyeibe.
- Köszönöm- suttogtam vissza. Egy- két másodpercig még így szerettem volna lenni, s utána bontakoztam ki öleléséből. Egy "nagyon köszönöm" tekintettel néztem a hollóhátas fiúra, mielőtt még újra az eget fürkésztem volna. Ez sokat jelentett nekem.
Lágyan elmosolyodtam- Biztos ijesztőek lehetnek a hangulatváltásaim, de hát, én már csak ilyen flúgos vagyok. Na, mindegy- ásítottam egyet, s közben gyorsan a a szám elé kaptam a kezem- Lassan vissza kéne lopóznunk. Legalább is nekem azt kéne, különben a holnapi mágiatörin elalszok. Bár, azt a kiruccanás nélkül se olyan nehéz- visszanyertem vidámságom. Nem teljes mértékben, sőt, de lényegesebben jobban éreztem magam. A vállamról zsebre vágtam háziállatom.
- Hát köszönök mindent, még összefutunk. Vagy jössz velem?- kérdő tekintettel néztem rá- Velem tartasz?

/most vagy befejezzük, vagy "útközben" valahol megállunk valamiért. Választhatsz, lásd emberséges vagyok /