+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 96/97-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Északi szárny
| | | | |-+  Trófeaterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Trófeaterem  (Megtekintve 8366 alkalommal)

Kaylee Nelson
Eltávozott karakter
*****

Negyedéves tanonc.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2009. 07. 06. - 11:08:56 »
0

Blaine

Hiába nézi az érméket, és az alattuk helyet foglaló kiadási dátumokat, illetve az ismeretlen, boldog neveket, akik megkaphatták azt, amelyre Kaylee egyáltalán nem vágyik, - mint ahogyan életében egyszer sem vágyott megkülönböztető díjakra - nem érez magában feldobottságot, vagy földöntúli boldogságot. ~ Úgy látszik, amire magam sem vágyom, azt nézve nem is történik semmi ~ Gondolatai között végigszánkázik néha egy - egy büszke foszlány, de valójában, hiába sétál a csillogó trófeák termében, csak a csönd az, ami megdobogtatja szívét. Senki nem zavarja meg nyugalmát, ami talán annak köszönhető, hogy a rossz időszak ellenére kellemesen meleg, kint, a szabadban eltölthető napot kaptak mára a Roxfortos diákok. Ruhája alsó szegélyét kétoldalról megfogva sétál be egy hatalmas üvegszekrényekkel tarkított részlegbe, és élvezve a némaságot, egyedüli zajként csak topánkája koppanását a padlón, érdeklődő tekintettel fordul az egyik szekrényhez, és lép közelebb hozzá. Ahogy bepillant a kissé maszatos üvegen, a szekrény közepén egy aranycikeszt lát, csillogón, szárnyait kiengedve, melynek egyike, mintha sérült lenne. Kaylee - t nem érdekli túlságosan a kviddics, de a játék eredményei igen, főleg, ha kicsit idősebb már a mostani trófeáknál. Két név villan fel a cikesz két oldalán, egy - egy dicsérő szöveggel. Az egyik mintha Anderson lenne, viszont a másik olyan koszos, vagy inkább kopott, hogy Nelson aligha képes  kiolvasni. ~ Dy.. Dylan? ~
Aztán a néma csendnek vége szakad, egyszerűen megtörik, mint mikor a kádba engedett víz egyenletes szintjébe beleérintjük nagylábujjunkat, és a víz felszíne körökbe rendeződve szétválik. Az a kellemes dallam, ami körbeveszi a Hugrabugos leányzót, mikor csend van a valóságban, felemelő érzés, most viszont...
~ ó, csak egy srác, jól el lesz magával ~
Gondolatai nem kalandoznak el, nem érdekli különösebben az egyenlőre udvariatlannak tűnő, csak bámészkodni tudó, mégis, ha jobban megfigyeljük, kedves arcú ötödéves. Kaylee próbál nem tudomást venni arról a tényről, hogy lábát nem takarja más, csak egy kis harisnya, és a ruha, amit magára öltött inkább hasonlít estélyire, mint amit egy egyszerű napra szokás felvenni. Az alig észrevehető biccentésre a már - már megszokottnak mondható, finom mosolyával válaszol, hangját még nem hallatja, zavarni nem szeret, és ha ez a fiú nem szeret beszélni, ő nem erőszakolja rá. ~ talán csak én vagyok a gond, azért nem szól semmit ~ végigköveti barnán csillogó tekintetével az érkező mozdulatait, tartva ugyan egy kicsit attól, hogy megvádolja valótlan kitalációkkal, de ha ő megmerte nézni a lány lábát, akkor fordítva miért ne nézhetné viszont végig őt?
Ez csöppet gyermeteg hozzáállás, de vörös foltocskáit el kell valahová rejtenie, és hova máshova, mint saját gondolataiba. Arcára ettől függetlenül kiülhetett némi pír, amit bizonyára az érkező észre fog venni, már ha egyáltalán veszi a fáradtságot, és ismét ránéz a negyedéves tanoncra. Végül leveszi tekintetét Blaineről, és tovább kószál az üveges szekrények között. Érdekesnek találja, hogy a Roxfortba ennyi tehetséges, ügyes és szorgalmas tanuló járt, és minden bizonnyal jár is. Ott van például Hermione, akit ugyan soknak vél szorgalmilag Kaylee, örül, hogy az iskolai tanárokat valaki megtartja az agyvérzéstől és a különböző szívritmuszavaroktól. A kviddics kitüntetések és trófeák mellett elhaladva régesrégi pennákat figyelhet meg, topánkájára nagyon ügyelve, nehogy bármiféle neszt kiadjanak, nem szeretné, ha társasága pontosan tudná merre járkál, még a végén ráijesztene, és megtudná mennyire fél a maga módján.
~ Csak ne gyere erre, mindjárt végzek, maradj, kérlek, maradj ahol vagy ~ rimánkodik a pennák fölé hajolva, neveket betűzve és a teremben körbenézve. Tetszik neki, hogy Blaine visszaadta neki azt a csöndet, amit az előzőekben elvett, de, mint látható volt, csak egy - két pillanatra fosztotta meg szeretett némaságától a lányt. Pedig, ha tudná, hogy mennyit tud ez a kis szende beszélni..
Továbbhaladva, a Trófeaterem ajtaját gondolatban egyre közelebb látva magához, kezeit egy szabadon hagyott serleghez engedi, hosszú, most hűvös ujjait hozzáérinti, és csodálkozva simogatja kellemesen hideg anyagát. Ez valami csodás, rettentő mód tetszik neki, noha semmi áhítatot nem érez, vagy vágyat, hogy szerezzen magának egyet, meggyönyörködteti a látványa. Eltűnik Blaine, és a gondolat, hogy kimenjen az ajtón, vagy az, hogy talán a fiú bántani akarja őt lelkiekben, szertefoszlanak még saját gondolatai is. Végighúzza ujjait a serlegen. Többször. És érdeklődő tekintete figyelmessé fokozódik, egyszerre mindent tudni akar arról, amit valaki egyszer, nagyon régen kiérdemelt, amiért megküzdött, amit megkaphatott, vagy akár nehezen, vért izzadva megszerzett az iskolának.
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2009. 07. 07. - 09:32:35 »
0

.-= Nelson =-.


Végigmért.
Érdekes.

Ahogyan elhaladtam mellette, és rápillantottam az egyik serlegre, fél szemmel láttam, ahogyan végigmustrál. Soha nem vettem még észre, hogy egy lány úgy tapogasson végig a szemeivel, ahogyan ez a hölgyemény tette. Mintha le akart volna vetkőztetni, vagy egyéb perverz dolgokra készült volna. Az igazat megvallva gondolkodtam rajta, hogy azzal a lendülettel, ahogyan a fejemhez ér a mustra, igazi erőteljes egyenessel dagasztom fel a bájos pofika bal felét, másrészről… mivel ilyenben még nem volt részem, vagy egyszerűen nem vettem észre, ezért úgy döntöttem, a mai napon gyermeknapot tartok, és nem fogok erőszakot alkalmazni. Egyszerűen egy halovány, mégis gúnyos és lesajnáló mosollyal ráztam meg a fejem, jelezvén, ez a fajta ismerkedési módszer nem az én világom, és nem igazán protezsálom a dolgokat. Kemény lehetett számára, eléggé fruska kiállása volt szegénykémnek, aki minden bizonnyal megkapott mindent az életben, amit csak szeretett volna. Beleértve a férfiakat is, akik, ha jól sejtem és gyanítom, akkor ott fröcsögtek a lábai előtt, mint valami rohadt, szaros papucsdarab. Gusztustalan, visszataszító és röhejes viselkedési mód, amely cseppet sem férfire vall, sokkal inkább egy undorító kis pondróra, akit el kell taposni, addig forgatni rajta a lábamat, amíg a belsőségei nem áztatják a Roxfort macskaköveit.
Elégtétel.
Nyugalom.


Azzal a lendülettel, ahogyan a kis jelenetsornak vége szakadt, pillantottam oldalra. A távolban feltűnt egy, az öreg általi mesékben leírt, végletekig hasonlatos serleg. A nevet nem láttam az alatta lévő kis táblán, ezért sarkon fordulva indultam meg lassú tempóban annak irányába. Ahogyan közeledtem, már lépésnyi távolságból láttam, hogy ez a szar nem az, amelyről oly sokat hallottam. Elfintorodva tekintettem körbe, túlzottan sok bizsu heverészett a teremben. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy az invito ige segítségével igen hamar megoldhatnám a problémámat, de egyrészt, egy üvegbúra bánná, másrészt, a fenének lenne kedve utána keresni a helyét, és reparoval helyretenni a károkat.

A lány.
Megint.

Az ótvar és igencsak szúrágta vitrinek között sétálgatva aztán feltűnt ismét egy olyan serleg, amely talán azé az emberé lehetett, akit valaha képes voltam… szóval talán az övé. A kiszemelt felé indulva hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az előbb faképnél hagyott lány is azt a szart szemelte ki magának. Mivel azonban kíváncsi voltam, mire volt a nagy felhajtás annakidején, így nem tántorodva el a célomtól ballagtam továbbra is egyenesen a cél felé. Odaérve összekulcsoltam a hátam mögött a kezem, majd, mintha annyira érdekelne a tárgy, hajoltam az üvegéhez közel. Persze nem néztem a mellettem álldogálóra, csak figyeltem a díjat, úgy szólaltam meg.
- Remélem sikerült a szemeidet összeszedni a hatalmas kémlelést követően.
Jegyeztem meg amúgy mellékesen, figyelmeztetve, hogy bizony láttam a már-már nyálcsorgató tekintetet, amellyel csak úgy szaggatta le rólam a ruhadarabokat a képzeletében.
Mosoly.
Halovány.

Naplózva

Sky Andles
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2009. 12. 18. - 21:04:35 »
0

Sabrina

You never know why
You never know how
Your life will turn out, my friend
So don't you cry
New days will rise
So dry your tears now my friend
Things will be o.k. in the end

A szűk folyosókon át andalogva jutottam el a Trófeaterembe. Olyan humorosan fogtam fel a dolgokat, nem igazán izgatott a késő szombati büntetőmunka. A talár lógott rajtam: nyakkendővel egyáltalán nem törődtem, az ingem fehér helyett szürkés színű volt (helyenként már foltokkal díszítve), s a nadrágom alját cipőm talpával tapstam...
Hát, mit ne mondjak... Utálom az egészet... Itt fogok poshadni egészen vacsoráig.
Scott bácsikámnak van egy fura szokása: ha valaminek örül, azt nem fejezi ki arca, szeme, de még a hangja sem. Ő inkább csak simán becsukja a szemét és a "Kitűnő!" szócskát hangoztatja...
Akkor most én is ezzel élnék.
Kitűnő!
MInt egy elmebeteg; úgy róvom a folyosókat. Nézelődök. Mindenhez hozzányúlok, akár egy ostoba gyerek, de nem érdekel. Ez az én délutánom lesz, s ha a trófeák is akarják, majd megosztom velük is...
Úristen! Begolyóztam! Kitűnő!
Próbálok kissé visszavenni, de hamar rájövök; hogy ezt a napot a természetes, megszentségteleníthetetlen hülyeségnek kell áldoznom. És meg is lesz! Ellátom a napom egy akkora dózissal, hogy kidögöljenek, akiknek nem tetszik!
Meglátom a folyosó végén az ajtót, ami a büntetésem színhelyéhez nyílik. Beslisszanok, s megcsap a hatalas fénytünemény, mely a trófeákról, kupákról, s magáról az aranybevonatról származik. Vitrinek mögött állnak, miken átsüt a fény, onnan pedig a szemembe ötlik az aranyos villanás.
A terem üres. Kitűnő!
Talán egyedül leszek, akkor legalább senkit nem kell megfertőznöm a hülyeségemmel.
Én nem adtam volna magamnak büntetőmunkát... Végülis, az én bűnöm csak annyi volt, hogy kicsit visszaszóltam Fricsnek, mikor éjszaka rámtalált a folyosón. Hát, ki az a bárgyú ember, aki ne szólna vissza egy ilyen elfuserált kviblinek?! Hát komolyan, berezeltem, mikor rámordított. Ilyesztgesse a jóédest...
Szóval most ittvagyok. Kitűnő!
Frics nemsokára valószínüleg befut, csak biztos összeakadt Hóborccal valamelyik mosóban, és sürgős elintézetlen dolguk akadt... Nem árt ennek a kviblinek, hogy az a szellem az agyára menjen néha! Ha még ez se lenne, akkor megállás nélkül az olyan ártatlan kölyköket szadizná, mint én! Hová süllyed ez az iskola...
Leülök egy árván álldogáló székre. Ezt pont nekem tervezték! Pont az arcomra süt a nap, Kényelmes. Olyan kényelmes, hogy otthon se tudnám jobban eltölteni a "szabadidőmet"!
Halk léptek ütik fel figyelmemet... Frics? Vagy a leendő társam, akit az őrületbe fogok kergetni?
Egy bájos láynak tűnik fel az ajtóban...

Naplózva

Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2009. 12. 19. - 15:25:55 »
0

Sky^^

Ráérősen sétálgatok a trófeaterem felé, ahol már nagy valószínűséggel vár rá rögtön a munka. Tulajdonképpen nem is sétálgatok, és nem is vagyok ráérős, hanem inkább ugrándozok boldogan. A jókedvemnek még magam sem tudom, hogy mi a forrása csak egyszerűen boldog vagyok alapjából is. Kíváncsi vagyok, hogy Frics már ott vár-e a társammal együtt, vagy nem. Mert hát lesz társam is, ahogyan azt a tanár is megmondta. Mert csak azért küldtek el büntetőmunkára, mivel egy nagyon aprócskát nem figyeltem órán és elaludtam. De hát az ember mit tegyen, ha egyszerűen álmos és éjjel nem tudott aludni? Így hát egy kicsit úgy gondoltam, ha már ennyire unalmas az óra, akkor miért is ne aludhatnék. Persze rögtön észre vettek és már mondták is, hogy mehetek trófeákat tisztítani, és lesz egy társam is. Azt nem árulták el, hogy ki lesz az, csak azt mondták, hogy az öreg Frics fog ránk felügyelni, de ahogy ismerem párszor ki fog menni a teremből, vagy esetleg nem is fog figyelni ránk. Legalábbis ez a jobbik eset. A rosszabbik az, hogy minden mozdulatunkat figyelni fogja, és minden apró részletbe majd beleköt, még akkor is, ha csak egy millimétert nem tisztítottunk le. De remélem ez nem fog bekövetkezni.
Az összes folyosó üres, pedig szombat délután van, már ha nem romlott el az órám, mert az időt is csak az ágyam mellett elhelyezett vekkerről néztem le, de én magam nem tudtam, hogy mennyi az idő. Sosem volt időérzékem, és szerintem nem is lesz. Majd mindig kisegít a pálca, meg az óra, ha meg akarom tudni, hogy hol jár az idő.
Lassan elérek az ajtóhoz, ami a trófeateremre nyílik, és belépek rajta. Hirtelen megannyi csillogás kerül a szemem elé, s mikor körbenézek észre veszem, hogy egy srác ül az egyik széken. Fülig vörösödök, mert arra végképp nem számítottam, hogy egy hetedéves lesz a társam, aki mellesleg szintén hugrás.
- Öhm..Helló.- köszönök neki kedvesen, még mindig kicsit zavartan- Frics még nincs itt?- kérdezem, mivel nem láttam sehol, tehát ebből arra következtetek, hogy még nem jött meg. Ezt a logikát, de komolyan.
Lassan odalépek az egyik asztalhoz, és ledobom rá a táskámat, ami hirtelen el kezd mozgolódni. Kinyitom, és megtalálom benne a szerencsétlen kis Momot, akit nyilván véletlenül becsomagoltam. Frics engem meg fog ölni, hogy magammal hoztam. De most nem tudok mást tenni. Gyorsan megsimogatom a kis, ijedt törpegolymókot, felrakom a vállamra, majd én is leülök egy székre, és úgy várom, hogy mi legyen a feladatunk.
Naplózva
Oldalak: 1 2 [3] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 17. - 15:57:39
Az oldal 0.229 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.