*Na jó, ez a lány nagyon sok meglepetést képes okozni. Bam szeme kicsit elkerekedik a válasz gyanánt, hiszen még mindig nehéz felfognia, hogy Mia majdhogynem úgy viselkedik mint ő. Vagyis, pont hogy még "rosszabbul", hiszen még a fiúról nagyjából tudják merre van, addig Miáról nem. Némi elismerő fény villan Dennis szemében a válaszra, és egy hasonló beállítottságú mosoly is szétterül arcán. Nem a rossz lányokra bukik (meg nem is a jókra), ezt a jelet nem kell félreérteni. Egyszerűen hogyha valaki valami nem átlagosat csinál, pontosabban nem olyat amit tőle várnának, és "jó" irányba (mondjuk jelen esetbe nem a legjobb) meglepő, akkor bizony ilyen fények villannak a fiú vonásaiban.*
- Akkor úgy látom, szegény anyudnak nincs val'mi könnyű dolga veled, de hát... *Távolba mered* - Erre mondják azt a nagyon okosok, hogy ilyen az élet? Mondjuk szerintem nem kéne ennyire bonyolítani a dolgot, szó szó csak annyit mondok: ízííí! Aztán gó előre!
*És már botlik is Mia, és ezek a különös érzések mik annyira szaladgálnak benne. De lám, nem tarthat soká. Vagyis, pont hogy még mindig tart, de a csend ami mint melléktermék kíséri, nos az nem tart soká, az érzés meg csendben megbújik valahol, hogy néhány szónál, vagy mosolynál, vagy újra egy kis csendnél, majd megmarkolhassa Bam belsejét, hogy bizony ne leljen egy csepp nyugalmat se a srác. Persze, milyen dolog már ez? Mintha egy rossz filmbe lenne, csak ott mindig jön a Happy End, vagy a Happy valami, de itt meg?! Happynek tűnik minden, de a valódi Happy nem jön. Micsoda kicseszés már ne haragudjanak meg! Szóval hangok, amik végül szavakká lesznek majd értelmes mondatokká, magyarul beszélgetés folyik, és válaszolni kéne.*
- Szóval apud gyűjteménye? Hm... Különös az apák kamázzák a könyveket. Lehet hihetetlen de az enyém is gyűjt, mondjuk ő csak szakácskönyvet, és sosem tudom, hogy hova kabázza el őket, mióta egyszer megpróbáltam én is alkotni az egyikből. *Zavartan beletúr a hajába. Nem tudja kihagyni hogy ne mondja el, de úgy tesz mintha nagyon nem akarná megosztani. Nem tudja miért csinálja mindig ezt, hozzánőtt.* - Ha jó emlékszem leégett a konyha meg a nappali... Tűzoltókat kellett hívni, tudod azokat a mugli slagosokat. Nem mintha nem tudtuk volna apával eloltani de... *Visszafojtott kuncogás.* - Annyira röhögtünk, hogy nem tudtunk elmondani semmilyen ellen átkot. Na meg persze, különös módon vonzódom a tűzhöz, de akkor valamiért nem akart engedelmeskedni, vagyis... Pont hogy azt csinálta amit akartam... *Mentegetőző szemekkel rámered Miára.* - Nem direkt volt na!
*Nevetés szakadt fel belőle, ahogy próbálta még magát is hitegetni, hogy bizony tényleg nem direkt volt. Igaz még a "főzés" elején nem számított arra, hogy végül a fél házat megsüti, de mikor már oda jutott, hogy ég a konyhába a pult... Hát akkor már ne játszunk kicsibe. Közben megindulnak már a folyosókra, és még mindig nevetéstől ittas hangon kérdez a lánytól. Hiszen a mondatának egy része most nyert valódi értelmet fejében.*
- De miért akarta anyud eltüntetni a felét? Hiszen, van itt mindenféle cicoma, meg izé. Akkor már egy könyvtár igazán semmi. Iga' még előbb ki voltam akadva, de ahogy szétnézek itt. *Félősen körbepislog* - Nos már inkább azon gondolkozom, hol van az uszoda? Vagy netán saját bejárású Nílusotok van?!
*És ekkor még nem is gondolt arra, hogy bizony hamarosan meg is kapja a választ, hogy bizony van itt folyó, még ha nem is Nílus, de van.*
- Na ez már dúrva! A többiek nem fognak hinni nekem! Neked még talán, de nekem tutkó nem! Azta mindenit! Nílus a hátsó udvarban! A Sétháányóóóhn! Húúú... *Kicsit megcsóválja fejét, és az elmondottak alapján megpróbálja elképzelni a befagyott vízesést, meg a táj többi részét. Szép lehet. Megnyugtató és kellemes. Lehet kcisit hivalkodó egy olyan egyszerű ember szemében mint Bam, de mégis, talán ő is el lenne egy ilyen hátsó kertbe néha napján, egy befagyott vízesést bámulva. Persze ez szigorúan titkos, hogy Bamben néha szentimentális képzetek is keletkeznek.* - Holnapután?! Őő... *Zavartan forgatja fejét. Őszinte a zavara, most semmi játék nincs benne. Tényleg megijedt a szavaktól. Igaz a helyesbített mondat kifejezetten tetszett neki, de nagyon rémisztő volt számára az időtartam amit mondott neki Mia. Mondjuk, el tudna itt tölteni egy hetet is, hiszen elég jó a kiszolgálás, de... - Anyud mit fog szólni? Mennyire fog kibelezni? De figyelj ha a fejem tépi le, akkor arra kérlek, hogy majd a szobádba legyen már kitéve trófeának jó? Ígérem jó képet fogok vágni!
*Kis mosoly rajzolódik arcára, ahogy elképzelte magát trófeának, de aggodalma csak egyre nő. Különféle rémes kép játszódik le fejében, ahogyan Mia édesanyja szadista módon végez vele, a gyors haláltól, egészen a hosszú órákig tartó kínszenvedésekig. Ez még rosszabb attól is hogyha Minisztériumi hadvezérek ugranak ki a kályhájukból!
Ám hamarosan már egy nagy ajtó előtt állnak, mit egy hatalmas függöny övez. Eltátott szájjal mered a túlméretezett olvasó kuckóra, és sokáig nem tud megszólalni, sőt lábai is földbe gyökereznek.*
- T'od, eléggé ki lennék akadva most magamon, hogyha magamnál lennék, de mivel nem vagyok ezért csak annyit t'ok kinyögni, hogy én komolyan be akarok ide menni... *Lép egy párat* - jááá!!
*Szájtátás, mintha még életében nem látott volna ilyet. Mondjuk, egy házban, egy helyen együtt ennyi könyvet még tényleg nem látott. A legtöbb, az is csak két kisebb szekrénnyi könyv volt, és már azon nem tudott eligazodni. Hát még itt... Ezeket mind ABC sorrendbe rendezni... Egyáltalán úgy vannak rendezve? Vagy lehet valami más módon vannak felpakolva?*
- Hú, apud nagy gyűjtő lehetett. Van kedvenced? *Érdeklődik, saját tudtán kívül mozog a szája, miközben kíváncsi fények villannak szemében. Hiszen, még igencsak keveset tud a lányról, és ha mondjuk máskor szülinapi ajándékot venne neki, akkor lehet már mellé dob egy jó kis könyvet is. Na meg egy virágot...*