+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Bűntársak
| | |-+  Archívum
| | | |-+  Zachary Gainsborough
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Zachary Gainsborough  (Megtekintve 1890 alkalommal)

Izabel Bishop
Eltávozott karakter
*****


★ HARDCØRE GRYFFINDØR ★

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2009. 08. 14. - 23:23:17 »
+4




Valar Morghulis


         Alapok

jelszó ||
teljes név || Zachary Albrecht Gainsborough
így ejtsd a nevemet || Zeköri Albreht Géjnszb'ro(u)
becenév || Zack [Zek], álnevek, Vörös Halef, Vándormadár, Turista, Láng úr; de mind közül a legnépszerűbb az Idegen
nem || férfi
születési hely, idő || Anglia, Orlestone, 1964. augusztus 9.
horoszkóp || oroszlán
kor || 34
vér || arany (állítólag)
munkahely || jelenleg munkanélküli
 

         A múlt

   - Un, deu, trois, angarde!

   Orlestone-ban nem akadt még olyan kiváló ember, mint ő, igazi polihisztor. Épp hogy csak belefog valamibe, a tehetsége máris csak úgy sziporkázik – abszolút hallásával remek zenész lehetne, kézügyességével híres festő, üzleti érzékének köszönhetően a kereskedelemben is sokra vinné. A világnak ilyen emberekre volna szüksége.

   - Touché!   
   A zöld füvű pázsiton hanyatt fekszik az ellenfele, hosszú, szétvetett végtagjai, mint a szúnyoglábak, s a szájára fagy a néma szitokáradat.
   Bárki megmondta volna előre, hogy Ő még a vívásban is verhetetlen.

   A vesztes őrületes gyűlölettől eltelve kel fel a földről, de még csak le sem porolja a ruhájára tapadt száraz fűszálakat, inkább futólépésben visszaindul az épületbe. Nem fogadja el a testvére felé nyújtott kezét, sőt, legszívesebben leköpné azt. De ilyet nem tehet, nagyobb lenne a büntetése utána, mint a pillanatnyi elégtétel. Tehát inkább visszavonul, ahogy mindig teszi.


   Ahogy tette az iskolában, amikor fenyegetve érezte magát. Ahogy tette az iskola után, mert könnyebb volt a biztos úton maradni, mint kísérletezni. Sokszor gondolkodik azon, hogy a bátyja elnyerte tőle még a szerencséjét is, ezért nem lehet sikeres a feladat, amibe Zachary Gainsborough belefog.

   De a fivére nem sokáig sütkérezhet apjuk elismerésében. Olyat tesz, amire méltán lehet büszke az egész családja; ezzel mindenben lefölözi Doriant. Lesz végre saját élete, útja, dicsősége és mindenekfölött hatalma. Amire mindig is vágyott az árnyékban, mint egy csenevész kis fa, ami csak arra vár, hogy kinyújtóztathassa ágait a fény felé. Megvilágosodás, igen, az kell neki.

   Zack szobája tele van tükrökkel. Havonta hozat újakat, aztán mikor megunja a látványt, eltörli a képet. A legszebb velencei tükrök, a drága berlini rekesz zománc keretek és az ismerősöktől ajándékba kapott filigrán-üvegek mind-mind darabokban végzik a mélyvörös padlón szétszórva. Mint most is. A fiú nem fogja vissza az indulatait, sőt, néha úgy érzi, szívesen okoz kárt. Értékek és vagyon… ez mind pótolható. De ha végre hatalmat kapna…

   Régebben úgy gondolta, bármit is tesz, azt az apjáért teszi, igazi példaképként tekintett rá. Viszont rá kellett jönnie, hogy kifizetődőbb, ha saját magáért dolgozik. Igen, végtére is ő egy Gainsborough, hát lennie kell benne valaminek, ami mégiscsak bevonzza a szerencsét. Ha más nem, akkor a neve arany csengése.
   Így Zachary nem látott más megoldást, mint hogy önként száműzetésbe vonul, s Orlestone környékét is kerüli addig, míg nem bizonyított. Ám ahhoz még túl fiatalnak és csiszolatlannak találtatott, hogy a Halálfalók közé álljon, pedig szándékai között szerepelt ez is. Tapasztalatokat kellett szereznie, és meg kellett tanulnia önállósulni, kitörni a kényelmes burokból. Sokévi alázatos munka után átoktörő specialistaként helyezkedhetett el a Minisztérium amszterdami, prágai, később orosz kirendeltségében, ám hamar rájött, hogy az átkok hatástalanítása korántsem olyan hasznos tevékenység, mint az átkok létrehozatala. Míg nappal biztosította a különböző helyszínek rontásmentességét, éjjel tanulmányozta, feljegyezte azokat és kísérleteket folytatott. A szenvedélyévé vált a hivatása. Ám ennek is megvolt a maga hátulütője. Nevetségesen egyszerű volt a helyzet; mivel Zack hajnalba nyúlóan foglalkozott a saját kis projektjeivel, napközben pedig elvárták tőle, hogy száz százalékosan tegye magát oda, egész egyszerűen nem maradt ideje az alvásra. Bagatell apróság, és mégis olyan fontos… a kialvatlanság jelei nem csak az állandóan karikás szemekben mutatkoztak meg. A férfi reakciói eltompultak, a természete kiállhatatlanná vált, nem akadt kollegája, aki szívesen dolgozott volna együtt vele az olykor veszélyes küldetéseken. Nyilvánvaló, hogy ezek után alkalmatlansága okán elbocsátották az állásából.
   Zachary élete ismét hatalmas kátyúba futott. Az országban többé nem volt maradása, így visszatért a hazájába, s Londonban rendezkedett be, míg kitalálta, hogyan folytatja tovább. Sajnos várakozásával ellentétben ez az idő úgy nyúlt, mint a felhalmozott adósságai. A Gainsborough kasszából pedig bajosan kölcsönözhetett volna, ugyanis a kilátásba helyezett háború megtépázta a családi örökséget, amelyért leginkább mélyen tisztelt apja volt a felelős. Nagyon rossz befektetéseket pénzelt, és hagyta, hogy az üzletfelei szép lassan megkopasszák. Tehát ha Zack az apjához is fordult volna segítségért, nem sokra ment volna vele. Azon kívül megfogadta, hogy nem megy haza még.
   Bátyjától való távolsága tudatában kézenfekvő megoldásnak tűnt kipróbálni a szerencséjét.

   Illegális, kártya, kocka, tét, győzelem, éjszakák, kölcsön, nyeremény, utca, kölcsön, kölcsön… minden elúszott.

   Ideig-óráig minden tökéletes ment, a pénz fialt, a szerencse őt pártolta. Így ment – illegalitása lévén – hónapokon keresztül. Azonban a jól ismert kialvatlanság ismét gáncsot vetett neki. Ezt az életmódot sem folytathatta. Bár a keserves félév, amit a szenvedély lebirkózásának szentelt, nem az egyetlen tényező volt, amit el kellett vágnia magától. A hitelezői egyáltalán nem nézték jó szemmel, hogy a leégett Gainsborough örökös fizetés nélkül óhajt távozni. Zack pedig nem szívesen látta volna az arcukat, mikor rájönnek, hogy márpedig ő tényleg eljátszotta mindenét.

A fiúnak mennie kellett.
   Nem hagyta el messze London körzetét, de mindig éber maradt, hátha a sors össze találná hozni rosszakaróival. Persze lassan hozzászokhatott volna, hogy az ő életében nincs olyasmi, hogy biztos pont, vagy nyugalmas időszak. Az állandó készenléti állapot megint csak az idegeit terhelték; gyanakvó lett, ideges és kicsit talán paranoiás is. Nem mehet ez így tovább – határozta el magát végre egy nap, a sarokba vágta a borospoharát, és életének egy új állomása előtt merengve élvezte a kristály ezerfelé csengő hattyúdalát.
   Tiszta elméjét addigra elködösítette az örökös feszültség, és ebből nyerte végtelen bátorságát. Jobban mondva vakmerőségét. Visszatért hát a londoni szerencseüzérek fészkébe, szinte tálcán kínálva bosszúszomjas hitelezőinek önmagát. Elcsalta őket mézes-mázas ígéretekkel, pár értékesnek tűnő, összelopkodott bizsuval, és mint Gainsborough, szavát adta, hogy most valóban törleszti az adósságait. Meg is tartotta, amit ígért.
   Mivel két lecsúszott mágussal volt dolga, nem különösebben jelentett problémát neki az ügy gyakorlati része. Bár ebben nagy segítségére volt elborult elméje, és az abból születő, meghasadt személye.

   Tehermentesen, tapasztalatokkal telve már készen érezte magát az új vállalkozásokhoz.

   Hasznos tagja akart lenni a Nagyúr seregének, a mindennapokban ugyanúgy, ahogy a harcokban is. Ezért állás nélkül nem maradhatott. Visszatérése a Mágiaügyi Minisztériumhoz nem okozott nagy feltűnést, ám ezúttal nem az átoktörés területén, hanem a Mágikus Balesetek és Katasztrófák Főosztályán helyezkedett el, mint amneziátor. Átkok eltörlése után emlékek megsemmisítése volt a feladata. Személyével összeköttetést biztosíthatott a kormánnyal a Nagyúr számára. Jól eső érzéssel töltötte el a sokévi kóbor élet után, hogy tartozhat valahova, de a Nagyúr jelét sohasem kapta meg. A szíve mélyén nem is vágyott rá, keserű íze volt a szolgálatnak, amit önként fogadott, és nem bizonyult olyan kifizetődőnek, mint számította.

   Személyre szabott küldetést nem kapott a kémkedésen kívül, azonban részt vett a Világkupadöntőn kirobbant felfordulásban, köze volt a Sam Willoby-ügyhöz, a londoni bagolymészárláshoz, valamint Amelia Bones, a Wizengamot megbecsült tagjának likvidálásához. A nyáron történt „felfordulásokban”, azaz Nagy-Britanniát megrázó eseménysorozatokban is szerepe volt.
   Idővel a Mágiaügyi Minisztérium, és csaknem az összes fontos kormányzati intézmény a Nagyúr hatalma alá került, így Zackre, mint kémre az országban többé nem volt szükség. A Nagyúr nem bízott benne, de kellett neki valaki, aki az országhatárokon túl is folytathatja a nevében a munkáját, és Zack ebben a feladatban alkalmasnak bizonyult szakmai tapasztalatai alapján. Zack Gainsboroughból nagy utazó vált, és ez határozottan jobban tetszett neki, mint egy irodában eldugva ücsörögni és iktatni naphosszat, vagy csettintésre kiloholni a helyszínekre vallatni, emlékekben turkálni könyékig, aztán eltakarítani a mocskot. Ebben egyébként jó volt, szinte a legjobb; az emlékek specialistája. De nem szerette ezt a munkát, sem Angliában, sem Oroszországban, sem pedig alexandriai és kairói kirendeltségében. Megindult egyfajta leválási folyamat: a hírek ritkásan érkeztek meg hozzá, a Közel-Keletre, illetve az aktuális helyi lázongások is épp elég idejét lekötötték. Önállósulni kezdett, kutatásokat végzett, mígnem egy nap terhessé nem vált a személye a kiküldött csapata számára. Az a hír járja, hogy a fiatalabb Gainsborought eltüntették az útból.
   Az igazság azonban az, hogy az egész csapat eltűnt. Zack pedig alaposan kihasználta, hogy odahaza ’98-ra halottnak hitték. Egy csapásra szabadabb lett, mint valaha az életben, noha pénzre lett volna szüksége, nagyon sok pénzre. Inkognitóban tért vissza Európába, és álneveken, álszemélyiségeken építette fel mindazt, ami máig körbeveszi. Újból meghódította a londoni alvilágot, de most sokkal céltudatosabban és óvatosan, mint korábban. Ravasz mesterkedéseivel emberekkel vette körbe magát; pribékekkel, szövetségesekkel és mindazokkal, akikből pénzt fejhetett.
   Hivatalosan nem jelentette be visszatértét, mert gyanítja, hogy a háborús körülmények közepette nem sok előnye származna abból, ha nyílt lapokkal játszana. A halálfalók elől bujkál. Ha egyáltalán keresi őt, a törvényen kívülit bárki is a világon.


         Jellem

   Annak ellenére, hogy az apja sosem becsmérelte őt, mindig is elfogta a szégyenérzet, ha a közelében volt. Nem szolgált rá az elismerésére – gondolta egyre, ezért tettei legfőbb rugója is a megfelelni akarás volt. Nyomot hagytak benne a pocsék iskolai évek, otthon pedig a bátyja állandó győzelme az élet minden területén, tehát azt is mondhatnánk, hogy kialakult benne némi kisebbségi komplexus. Ezt ellensúlyozandó elég erős személyiséggel rendelkezik, már ami a felszínt illeti. Sosem mutatkozna gyengének, bár kapkodó és ideges természetével első sorban nem félelmet ébreszt az emberekben.
   Két személyiség lakozik benne.
Az első lenne ez a feszült, szeszélyes fiatalember, aki megbecsülésért és hatalomért küzd, a másik pedig – meglepő módon – a sokkal nyugodtabb, kedélyesebb és gyilkosabb hajlamú férfi. Utóbbinak nincs félelemérzete vagy lelkiismeret-furdalása, hiszen ő csak egy „árny” Zachary elméjében. Ezért elképzelhető az is, hogy a fiú talán fel sem fogja ennek létezését, valamint az általa elkövetett tettek súlyát. Hogy nincs lelke? De, de van. Csak kissé fekélyes.



         Apróságok

mindig ||
   becsvágy
   utazás, idegen kultúrák
   tükrök, üvegek
   kések
   pénz
   fogadások
   az orosz hideg, az egyiptomi meleg
   tudományok
   kutatások és kísérletek a nyers mágia kiaknázásának témakörében

soha ||
   múltbéli énje
   ha alul marad
   vesztesek
   a fivére
   Mágiaügyi Minisztérium
   a halálfalók, a Nagyúr, a kormány, a miniszterelnök, az aurorok
   hazug szavak, hamis ígéretek, árulók és köpönyegforgatók

dementorok || azok az élmények véletlenszerűen, amikor megalázták az iskolában, otthon, a „hivatalos” munkahelyén vagy szerencsejátékos korában, az utcákon tékozolva
mumus || az apja, aki teljesen kiábrándult belőle, gyűlölettel és megvetéssel tekint rá // a halálfalók, akikkel valamikor együtt dolgozott, felismerik őt, elhurcolják és nincs többé lehetősége a szökésre
titkok ||
  - alvászavarok
  - az emlékezetében néha-néha feketelyukak
  - bűnlajstroma...
  - jövőbeli nagyra törő tervei
  - valójában csak saját magához hűséges, senki máshoz  
rossz szokás ||
  - ha ideges, hadar, gyakran zagyvál, nehéz követni vagy kiigazodni rajta
  - ha nem ideges, sokszor viccel vagy indok nélkül nevetgél valamin
azt beszélik, hogy... || halott.
Valamint a tűzzel játszik, a szó átvitt és valós értelmében. Ha kés villan a kezében, akkor véged. Őrült.  



         A család

apa || Carlton Gainsborough; 67; aranyvér (?); büszke a fiaira, de Zacknek megfelelési kényszere van
anya ||  Hestia Werwine-Gainsborough; 63; aranyvér; megfelelő viszony, nem túl bensőséges, de nem is túl távolságtartó
testvérek ||  Dorian; 38; állandó versengés, Zack féltékenysége gyűlöletté vált iránta az idők során
gyermekek || ?; 6 év körüli; valószínűleg nem is tud a fia létezéséről
állatok || -


         Külsőségek

magasság || 191 cm
testalkat || karcsú és magas, de nem túl erős. Hosszú lábai inkább futásra termettek.
szemszín || metsző, hideg kék
hajszín || vörösesszőke
különleges ismertetőjel || mindig akad nála egy-egy kés
kinézet || Első benyomásra ő csak egy kortalan fiatalember, aki idegesen kapkodja a tekintetét, hosszan és gyanakvóan bámulja meg az embereket maga körül, mintha mindenkitől rosszat várna. Észre sem veszi a pótcselekvéseit; hogy ropogtatja az ujjait, időnként igazgatja a haját, vagy a torkát köszörüli anélkül, hogy meg is szólalna – aztán mintha egyszeriben minden kínzó előérzete elpárologna, egészen más ember lesz belőle. Öntudatosan kihúzza magát, és könnyed mosoly játszik a szája szélén. Mintha olyasmin mulatna, amit mások nem látnak, vagy nem érthetnek. Újjáéledve, ruganyos léptekkel és könnyű szívvel fordít hátat mindennek és mindenkinek.



        Tudás és karrier

pálca típusa || 10 hüvelyk hosszú, simulékony szilfa, sárkány-szívizomhúrral
varázslói ismeretek || Felejthető eredmények a roxforti éveit illetően, azonban az átlagembernél mégis szélesebbek az ismeretei. Ezt a munkájának köszönheti; ex-átoktörő mesterként – az inkvizíció korabeli rontásoktól kezdve a szabadkőművesek mindenre elkészült igéiig – igazán sok mindennel találkozott már. London banditáitól is eltanult egyet s mást.
szakértelmek || az anyanyelvén kívül beszél németül és oroszul, valamennyit megért az arab nyelvekből is; londoni utcapatkány éveinek köszönhetően képes elvegyülni a muglik között – kiismeri magát a tömegközlekedésben, a pénzváltásban és öltözékével sem kelt feltűnést a varázstalan emberek között. Prímán forgatja a kést.
végzettség || a Roxfortban végzett, közepes jegyekkel. Mivel apja vállalkozását testvérbátyja viszi tovább, illetve elsőszülöttként őt támogatja az öröklési jog, „kénytelen” volt más lehetőségek után nézni
foglalkozás || ex-átok/emléktörő, jelenleg munkanélküli, de mondhatjuk, hogy levitézlett szerencsejátékos, hobbitudós, olykor tolvaj, szabadúszó vállalkozó. ’97 telén Kairóban nyoma veszett. Halottnak nyilvánították.


        Halálfalóknak

státusz || gyakorlatilag dezertőr
szolgálati idő || '96 telén csatlakozott a Nagyúr szolgálatába, '97 decemberében eltűnt. E dátumtól fogva "függetlenedett".


         Egyéb

avialany || Paul Bettany


        Szerepjáték példa

[ - Fikció - Sötét éjszaka van, te gyanútlanul sétálgatsz a kihalt utcán, mire egyszer csak az egyik mellékutcából felbukkan egy auror, aki a nyakadnak szegezi a pálcáját.]

   Hát már megint játszadozik vele a tudata? Hiszen az utóbbi időben egészen elcsendesedtek ügyes-bajos dolgai, ő is kevésbé volt ideges és kapkodó, mint általában. Persze az alvászavarok nem szűnnek meg olyan egyszerűen, de hát… biztos, hogy nem csak hallucinál most is?

   - Nem hallottad, mit mondtam?! Ide a pálcáddal, féreg!
   Ki tudja, hogy a buzgó auror miért gondolta úgy, hogy a modortalan felszólítás végére mindenképp oda kell biggyesztenie valami jelzőt, amivel épp Zacharyre mutat, de talán mindegy is. Mit sem változtat a sorsán, ha még egyszer, életében utoljára nyeregben érezheti magát.
   Zack két kezét lassan, jól láthatóan felemeli, tenyérrel előrefele, hogy éjjeli kopóját meggyőzhesse; ő csupán egy ártatlan, fegyvertelen pofa a sötét sikátor szájánál. Kit is fenyegetne a jelenlétével?
   - Hóóó, ember, nyugalom! Azt hiszed, egy pálcás gyilkost fogtál? Nyugalom. Lassan megfordulok, de az isten szerelmére, hagyd az átkozódást! Milyen kifordított világban élünk, tessék, gondoltam volna, gondolhattam egyáltalán, hogy ma este…
   - Elég a süketelésből. Csak… fordulj meg. De lassan, lássam a kezeidet!
   Zachary eleget tesz az utasításnak, és kimért tempóban elfordul a tengelye körül. A kevéske utcai világítás is elegendő ahhoz, hogy gyorsan felmérhesse a másikat: középmagas, keskeny arcú, szemüveges fickó, éles, sólyomszerű tekintettel. Zack arcán önelégült mosoly terül szét, amivel összezavarja a férfit. Az auror, értetlenségét leplezendő, még keményebben, még égetőbben szegezi Gainsboroughra a pillantását, és pontosan ezért nem tűnik fel neki, hogy foglya kezében már végtelennek tűnő másodpercek óta várakozik szomjasan egy karcsú, ezüstfényű tőr.
   - Látni akarod a kezeimet? Tessék! – feleli Zack elmebeteghez illő nyugodtan, s a tőr nyelével határozottan bevágja az auror szemüvegének lencséit, kéjes élvezettel hallgatva az üveg (vagy a férfi orra) roppanását, a szűkölő jajdulást, majd szabad kezével egyszerűen félretaszítja a nyakának szegeződő pálcát.
   Az auror vakon kap utána, de csak a levegőt markolássza, aztán Zachary tőre lecsap. Agyarként mélyed az ellen gyomrába, élő húst szaggat, táplálkozik belőle, egészen a tüdejéig táncol, és Zachary friss meleget érez a markolatot szorító ujjain.
   - Látod már a kezeimet? He? Látod őket? Figyelmetlen vagy, figyelmetlen, figyelmetlen – kántálja közel hajolva a véres-nyirkos archoz, és baljával feddő nyaklevest sóz a férfi tarkójára. – Most nézd, mit csináltál! Szerinted akartam én ezt? Ne légy igazságtalan hozzám. Kicsit őrült vagy, hallod?
   De az auror már nem hallja. Zachary merev, üres mosolya cseppet sem halványul, és a hangszíne sem árul el semmit az érzelmeiről. Csupán valami perverz örömöt, amit még a szemüveg csörrenése idézett elő benne.
   A kést finomkodás nélkül kirántja a testből, mire az élettelenül összecsuklik a nedves járdán, groteszk módon elterülve hóhérja előtt, aki most odaadóan törölgeti a pengét egy sötétkék szövetdarabbal. Egy pillantásra sem méltatja a hullát, mintha az előbbiek meg sem történtek volna, vagy legalábbis neki vajmi köze lenne a dologhoz. A kezét is megtörli az anyaggal, majd hanyagul begyűri azt kabátja egy belső zsebébe, a pálcája mellé.

   Gondterelten felsóhajt, mint akit az este hidege bánt, és végre elszánja magát. Aludni fog.
Ezzel az elhatározással ballag vissza a szállására, hogy hirtelen-örök, álomtalan álomnak adja át magát.


        És még egy kicsi

   Mielőtt óvatosan becsukta a katedrális nehéz ajtaját, utoljára végignézett a pusztításon. A sokezer színes üvegcserép drágakőként csillant meg az utcáról beeső mesterséges fényben. A szentek, apostolok és szimbolikus bárányok képei most mind megannyi darabban hevertek a hideg márványlapokon, és a két tetemen, melyek kiterülve, üresen tekintettek a magasba, a monumentális kupolából alámosolygó angyalfreskókra.

   Sokkal könnyebb volt elcsalni a két lecsúszott, londoni hitelezőt, mint korábban remélni merte. Túl sokáig idegeskedett otthon a vackában, de mikor végre tettekre sarkallta magát, mintha a szédítés a zsigereiből fakadt volna. A férfiak elé állt, semmitmondó ígéreteket tett nekik, no és megvillantott néhány olcsó bizsut, amit pár héttel azelőtt ragadott el egy kövér asszonyságtól, aki az életét jobban féltette, mint a csillogó ékszereit.
   A két londoni ráharapott a csalira – Zacharynek már csak az utat kellett mutatnia a további zsákmány rejtekhelyéhez, amit a szabadulása zálogaként ajánlott fel.
   - Meg is érkeztünk – fordult először vissza a férfiakhoz, mióta csak elindultak. Azok értetlenkedve néztek körbe az utcán, kétszer is végigpásztázva a templomot, ami előtt álltak, majd egymás szemében vélték felfedezni önnön tanácstalanságukat. Attól tartottak, hogy a rongyos ruhákban feszítő Gainsborough átverte őket, és már nyúltak is volna a pálcájukért, ha a fiatalember nem csitítja el bennük harcos indulataikat a magabiztos fellépésével.
   - Ugyan, fiúk, semmi szükség arra. Odabent van – fejével a templom bélletes kapuzata felé bökött, és koszos arcából kivirított a sugárzó mosolya.
   A három alak egymás után sorjázott be a dóm nagy, nyitott ajtaján, maguk mögött hagyva az utca kivilágított, néptelen járdáit.

   - Halkabban – szisszent hátra a válla fölött Zack, mikor a bejárat öblös döndülését követve a küszöbön kívül rekedt az utolsó fénypászma is. Úgy sétált előre a padsorok között, mintha minden vasárnap erre járna, s egészen a szentélyig le sem lassított. Az emberei határozottságukat vesztve, de követték, és éppen a négyezetnél, a kupola alatt álltak meg, mikor a fiatalember erős hangja csengve betöltötte a kolosszális teret.
   - Kint is van, bent is van, mégis csak a házban van. Mi az? – A hitelezők azt hitték, valamit elértettek, legalábbis ez az ember megbolondult. Azért hozta őket ide, hogy találós kérdéseket tegyen fel?
   A két férfi nem is sejthette, hogy Zachary bő ingujja alatt mindvégig ott rejtőzött a pálcája, az éjjelre lezárt templomba is egy néma zárnyitó bűbáj hatására jutottak be. Megzavarta őket a fiú viselkedése, a környezet és a késői időpont is. Nem figyeltek eléggé.
   - Ostobák, az ablak! – kiáltotta Zack a sötét hajóházba, és hirtelen a magasba lendítette jobb karját, mintha csak az igazságot nyilatkoztatná ki – Confringo!
   A bazilika ólomüvegei abban a pillanatban hatalmas csattanással szétrobbantak, színes kristályesőt zúdítva az árkádsorra, csilingelőn szétgurulva a kemény márványpadlón. A kupoladobba vájt ablakok is engedelmesen szétpattantak, csipkés mozaikesőként hullva az alant ácsorgó, megriadt férfiakra. Zachary soha ilyen szépséget nem látott még.
   Szerelmes mosollyal az arcán, ujjongva csodálta a művét, két kezét még mindig a magasba szegezve, hatásvadász módon az oltárról érkező gyér fény előtt magasodva. Szellemlényként derengett az alakja a rossz megvilágításban.

   Mire a londoniak felocsúdtak első bámulatukból, és a pálcájukhoz nyúltak, Zack hűlt helyét találták csak. Nem voltak annyira tudatlanok, hogy isteni csodát sejtsenek – Gainsborough nyilván elhoppanált előlük, a kérdés csak az, hogy vajon még az épületben tartózkodik-e?
   - Avada Kedavra!
   A válasz tökéletes pontossággal csapott bele a jobb szélen álló férfi mellkasába, bűbájos, zöld sugárnyalábban ívelve a karzat felől. A másik hitelező tehetetlenül nézte végig, ahogy a halott test összecsuklik, és kinyúlik az üvegágy fölött. Ha tehette volna, azonnal köddé válik ő is, mint az az őrült gyilkos, de sajnos ő, Mac Lonsdale sosem értett a magasabb szintű mágiához, amilyen számára a hoppanálás is volt. Így ösztönszerűen ugrott be az első padsor mögé, zihálva az arca előtt kivont pálcával. Óvatosan kilesett a galéria felé, de Gainsborought már nem látta. Nyilván megint elugrabugrált az a nyavalyás! Térden csúszva araszolt végig a fapadok takarásában, és azért imádkozott, hogy sértetlenül elérhesse a pár méterre lévő, faragott oszlopok egyikét. Milyen ironikus; soha életében nem fohászkodott segítségért, erre most, ahogy a halál megkörnyékezi őt, egy templom gyomrában próbál hinni.
   A szétpattogzott üvegcserepek felhorzsolták a térdét és a tenyerét, de Mac Lonsdale meg sem érezte a fájdalmat. Véres keze alig hagyott nyomot a fényes-márványos oszloptesten, de még mindig nem volt biztonságban. Utoljára ki kellett még kémlelnie a nyílt térre, hogy ellenőrizze, megér-e a pillanatnyi helyzet egy sprintet. Ha minden erejét összeszedve elfutna a bejáratig… nem, ez túl kockázatos lenne. Szembe kell hát néznie a támadójával.

   Zachary isteni erőt érzett a karjában összpontosulni, és mint egy hűs patakocskát, úgy hagyta áramlani a színtiszta energiát a pálcájába. Kifejezetten kellemes érzés volt, mintha a bűvös szilfa maga tájolná be használóját a megfelelő irányba – a tagbaszakadt londoni fickó úgysem képes elmenekülni előle. Mintha medvére vadászna; előre tartott fegyvere nem engedte messzire az üldözöttet, aki a remény és a kétségbeesés között ingadozott, saját lomhaságát feledni próbálva. Zacknek nevethetnékje támadt. Hiszen alig egy fél napja még a saját bőrét féltette ettől a kucorgó-csoszogó alaktól!
   Mielőtt azonban véget vetett volna a hajszának, a sekrestye mellől hoppanált az oszlop tövénél hezitáló férfihoz, hogy közvetlen közelségből szegezhesse a torkának a pálcáját, mintha az életének egy szakaszával számolna le, nem pedig az ellenfelével. Mac Lonsdale ereiben meghűlt a vért, amikor a bőrén érezte a fa hegyes végét, és a vidám hang a fülébe gurgulázott. Moccanni sem tudott.
   - Sors bona nihil aliud, barátom. És így jutunk el a csillagokig – fecsegte könnyedén a gyilkos átokra készülő Zack, és hosszú ujjaival majdnem körülfogta a férfi izzadó nyakát.
   A zöld tündöklés szinte csak egy pillanatig volt látható. Zachary a csuklójánál ragadta meg a hullát, és annál fogva húzta vissza a néhai Mr Lonsdale-t a kupolanyílás alatti térbe. A súlyos, ernyedt test jól csúszott a fényesre polírozott márványlapokon, az üvegtörmelékbe ösvényt vágva. A hitelezők egymás mellett kiterülve, üresen tekintettek a magasba, a monumentális kupolából alámosolygó angyalfreskókra.

   Zachary legyőzte a rémeit, felszabadult, és a hatalomtól megittasultan tárta szélesre a katedrális kapuit, hogy a bejáratból még egyszer, utoljára megszemlélje a művét. Ragyogó kincsestár! Nyugodt szívvel zárhatja be ezeket az ajtókat.
 

Zseniális. *-* [Cedrah]
Naplózva


ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
aww, c'mon... what's the worst that could happen?
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 14. - 17:29:48
Az oldal 0.056 másodperc alatt készült el 28 lekéréssel.