Használaton kívüli Rúnatanterem

Nath

Leteszem az újságot. Épp egy érdeke cikknél tartok, ami a "körömlakk"-ról szól. Eldöntöttem, hogy ideje végre a tanulással is foglalkozni, akármilyen nehezemre esik is figyelni. Így a a földön heverő könyvek közül ismét elővettem a számmisztikát, mivel az előbb egy szót se jegyeztem meg abból amit olvastam.
Öt pert után feladom, hogy bármit is belepréseljek a fejembe. Így megfogtam Lunlanát, s játszani kezdtem vele. A zsebemből előkaptam egy spárgát és azzal csikiztem, mire ő valami vékony nevetés-féle hangot adott ki magából. Elmosolyodtam.

*KOP.KOP.KOP.*

Gyors léptek hallatszanak a folyosóról. Biztos az elsősök kergetőznek... Mi van ha Chloe az? És ha elcsúszik és baja lesz? Mondjuk, mennyi az esélye hogy ő az? Azért a tekintetemet az ajtóra függesztettem. És valami hangot vártam kintről ehelyett...

*BAMM*

Berontott egy fiú a tanterembe, becsapta az ajtót maga mögött és az neki támaszkodott. A srác barna, rövid hajú volt, és kipirosodott.. Biztos ő futott idáig. Észrevett, s intett egyet köszönésgyanánt. Felnevettem. Aranyosan nézett ki. Lihegett, biztos bajba került.
- Szia!- mellékeltem egy barátságos mosolyt- Hát te hogy jutottál be? Ja, persze nem zártam vissza. Frics vagy Mrs. Norris? - még mindig bájosan mosolyogtam- Esetleg Hóborc? Ismerem a helyzeted. Oh, bocsi udvariatlan vagyok. Még be se mutatkoztam- nagy nehezen felültem kényelmes helyzetemből, és török ülésbe vágtam magam. Kezemben Lunlanát tartottam.- Barbara Lilian Kenneth vagyok. De csak szólíts Barbinak. Na, mi járatban erre fele? - az arcát fürkészve vártam válaszát.

Mos, így közelebbről megnézve elég jóképű gyerek. Ő is griffendéles azt tudom. Kedves srácnak látszik, biztos nem egy "soha nem szegek meg egy szabályt se" fajta.

Kicsit még mindig fáradtan ücsörgök az ajtó előtt, miközben a teremben tartózkodó lány hangosan felnevet. Ismeretlen rémület fog el, azután gyorsan pisszegni kezdek, majd résnyire kinyitom az ajtót és körülnézek a folyosón. Egyelőre minden nyugisnak tűnik, de a macskakommandónál semmit sem lehet tudni. Egy cseppet nyugodtabban zárom be ismét az ajtót. Eléggé viharverten nézhetek ki az összeborzolódott hajammal, s a futástól gyűrődött taláromban. Megpróbálok javítani a helyzetemen, ezért egy magabiztos vigyort küldök a lány felé. Beteges dolgaim vannak, az már szent igaz! Teljesen ismeretlen csaj, én meg épp most menekültem meg, de máris csajozni kezdek. Nem vagyok normális! Habár griffendéles, és ha jól emlékszem, akkor Potter évfolyamába jár, de akkor is. A végén még az lesz, hogy egy mardis lánykával is lefogok állni, csak mert jól néz ki? Merlin szerelmére, hova halad már ez a világ? S miért visz engem is magával? Egyre jobban összezavarom saját magam, miközben az új ismerősöm bemutatkozik. Egy pillanatra elveszítem a fonalat, de rögtön megtalálom a hangom. Gyors mozdulattal beletúrok a hajamba, mielőtt válaszolnék, s közben reménykedem, hogy nem lett túl metroszexuálos a mozdulat.
- Hali! - üdvözlöm én is, majd közelebb lépek hozzá. Barna haj, mogyorószín szemek, igazán csinos lányka. - Nathaniel Septimius Frost. Szólíts Nathnek, mert valahogy nem igazán szeretem, ha „hetediknek" hívnak.
Vigyorogva ejtem ki szavaimat, azután helyet foglalok vele szembe. Közvetlenül viselkedem, előbbi félelmem a gondnoktól már rég tovaszállt. Kérdésére töprengő arcot vágok, azután felnevetve válaszolni próbálok.
- Mindkettő. Egyszerre. - két szó, amely összefoglalja, hogy mi is történt velem az elmúlt tizenöt percben. Mugli akciófilmbe illő menekülésem már-már eposzi magasságokba emeli, amúgy is hősies alakomat. - Véletlenül betörtem egy ablakot, és ezért most bujdosnom kell. Viszont benéztem és láttam, unatkozol, nem tudtam megállni, hogy ne törjem meg ezen egyhangúságot.
Lököm a hülye dumát, mint ahogy lányok jelenlétében mindig is szoktam. Ötven százalék esélyt látok arra, hogy bejön. Vagy igen, vagy nem. Ez a két választás lehetséges. Szünet áll be a beszélgetésben, amit én arra használok, hogy felmérjem a szobát. Padok oldalra tolva, s a tanári asztal is szorosan tábla előtt van. Egyetlen ablak van a helyiségben, ami most éppen zárva van. Felpattanok, majd ezt követően ruganyos, hosszú léptekkel a nyílászáró felé veszem az irányt, elővillantom a pálcámat, és egy laza csuklómozdulattal kinyitom azt. Friss levegő tölti be a poros kis osztálytermet, egy kósza szellő még a hajamba is belekap. Vigyorogva ülök ki a párkányra, majd kéken villanó tekintetemet a lányra szegezem. Elég magasan vagyunk, de nincs tériszonyom, így nem számít. Legrosszabb esetben kizuhanok, viszont a földnél úgysem esek tovább.

a bájosNaht-nek

Nath nagyon kedves srác. Már az első percekben kikövetkeztettem.
Miután megszólítottam, zavartan, de gyorsan próbálta magát rendbe rakni. Ugyan is a futástól elég kócos lett. Édesen festett. Nagyon jóképű gyerek, nem is rossz. Szép barna haja van, és gyönyörű kék szeme. Ő is griffendéles, ahogy én. Úgy rémlik ötöséves. Már hallottam róla, azt mondják nagy tréfa mester. Miközben elmesélte, hogy szerencsésen  betört egy ablakot, én őt néztem mosolyogva. Igazából nem is nagyon figyeltem a történetet, igaz, minden egyes szavát megértettem ,de belemerültem a szépségébe. Na jó, ez most húzós kifejezés volt. Jóképű. És? Már számtalan jóképű sráccal találkoztam már, még sem bámultam mint egy hülye gyerek. Hirtelen feleszméltem, hogy a hajamat csavargatom. Ez egy olyan rossz szokásom! Szörnyű! /Előtöri/ Gyorsan lekaptam a kezem a csípőm mellé.
Miután befejezte beszámolóját leült elém, de majd hogy nem rögtön fel is pattant a helyéről. Az ablakhoz sétált, s kitárta azt, majd a párkányra ült, s engem nézett. A gyönyörű világító kék szemével....Á! Fejezd be az álmodozást. Ő csak egy srác. Ja...Ahogy kinyitotta az ablakot friss júniusi szellő lebbenti meg a haját...Ah de szexi...Nem! Fogd be Barbi!
Ott ült az ablakban, a nap besütött és úgy nézett ki mint egy félist..Nem! Ilyen nincs! Fe-jezd-be! Inkább szólalj meg! Most épp ott ülsz előtte szótlanul, mosolyogva. Nyögj már ki valamit!

- Én nem bujkálok...most- az utolsó szót utólag tettem hozzá mosolyogva- De már volt rá példa egypárszor. De most csak olvasgatok egy újságot, és egyszerűen egy nyugis helyet szerettem volna. Ez  a terem pedig épp jónak látszott. Hát Friccsel vigyázz én buktam le már úgy, hogy sose derült volna ki mit csináltam, ha a gondnok nincs.
Csönd állt be. De kellemes csend...Néztük egymást. De persze nekem meg kellett szólalnom.
- Nincs kedved szombaton lejönni velem Roxmortsba titokban?- kérdeztem bájos, közeledő mosollyal, azzal felálltam és szép lassan, gyöngéd lépésekkel elindultam felé és megálltam előtte fél méterre. Végig mosolyogva. Komolyan mondom, fogalmam sincs miért mosolygok ennyit.- Tudok egy titkos járatot le a Három Seprűbe.

Normális vagy?! Magamra ordítottam magamban. Most ismertem meg, semmit nem tudok róla én meg elmondom a titkomat, és el is hívom a faluba. Idióta! De miért mondtam el? Tettem fel a kérdést magamnak. Azért, mert megbízom benne fogalmam sincs miért, de megbízom. Most biztos egy hülye libának tart. Oh, remek! Ezt elcsesztem. Azért mosolyogva,-megint- reménykedve néztem mit reagál.

Nyerőhelyzetben vagyok. Ez kétségtelen, csak rá kell nézni a lányra, s bárki ugyanezt mondaná. Nem is csodálom, hisz' a híres Frost vonzerőnek nem lehet ellenállni. Jó-jó, ez egy nagy hazugság volt, de akkor is. Még mindig engem néz, miközben én a tájat figyelem. Késő délután van, a nap lassan lenyugszik a horizont mögött. Narancssárgás fénybe vonja az egész kastélyt, s engem is. Mostanában szétunom a burám, jól jött ez a kis balhé. Kellemes az idő, de mégis olyan, mint a vihar előtti csend. Talárom belső zsebébe nyúlok, majd előhúzok egy szál cigarettát. Megpörgetem hosszú ujjaim között, majd egy utolsó fordítással a számban állapodik meg. Rossz döntés volt rászokni a dohányzásra. Először csak az ősök idegesítése érdekében tettem, de mostanában már érzékelem, hogy kell a szervezetemnek a nikotin. Nincs rá őrjítő módon szükségem, viszont jó érzés, amikor egy fárasztó nap után az ember elnyom egy-egy szálat. Varázspálcám ismét előkerül, majd egy halk Lumos után, máris ezüstös fényű lángocska lobog a végén. Nem is tudom, hogy minek raktam el, amikor tudtam, szükségem lesz még re. Kissé oldalra fordítom a fejem, s élvezettel gyújtom meg az energiarudacskámat. A pálca ismét a zsebbe kerül, azután kényelmesen nekidöntöm a hátamat az ablak fájának, és ily' módon révedek a távolba. Régi ismerősként köszöntöm a dohány kesernyés izét, miközben hosszú füstoszlopot engedek az útjára. Nem félek attól, hogy megláthatnak, már rég túl vagyok az efféle aggályokon. Amúgy is, inkább fogok kapni a betört ablakért, mint ezért. Barbi újra beszélni kezd, és én ismét felé fordítom tekintetemet. Nem kell bemutatnia a Macskakirályt, magam is eléggé sokszor találkoztam vele rövid Roxforti pályafutásom során.
- Valóban. - jelzem egy finom bólintással, hogy egyetértek a lánnyal - Fricsnek hatodik érzéke lehet az ilyen dolgokhoz. Biztos van egy füzetkéje, amiben vezeti, hogy milyen balhékat lehet a kölkökre kenni.
Csönd. Amint elmondtam, amit akartam, jól eső csendesség száll a helyiségre. Újra kifelé nézek, s hála a Napnak szerencsésen meg is vakulok egy cseppet. Azonban nem fordítom el a fejem, hanem tovább bámulok a Nagy Világítóba. Újra a számhoz emelem a cigit, és nagyot szippantok belőle. Érzem, hogy égeti a torkom, de nem foglalkozom vele. Lassan létüdőzőm, majd O-alakot formálok a számmal, s apró füstkarikákat kezdek eregetni. Elgondolkodva figyelem, ahogyan a kis alakzatok kiszállnak a szabadba. Régen repültem már... Be kellesz pótolnom, ha már ennyire hiányzik. Már csak valami havert kell összeszedni, akivel dobálhatnék párat. Hajtói babérokra pályázom, de eddig elkerültük egymást a szerencsével. Neszezést hallok, finom lépések zaját. Oldalra fordítom a fejem, és látom, hogy a lány immár csak egy kartávolságnyi messzeségben van. Kérdésére elgondolkodó arcot vágok. Lelógni Roxmortsba a hétvégén? Valóban töprengenem kell, hogy van-e valamilyen programom. A válasz egyszerű nem lenne, már csak az a kérdés, hogy kell-e nekem még egy balhé.
- Talán. - mondom ki az általam leginkább gyűlölt szót. Az használja, aki nem tud egyenes választ adni. - Régen jártam már lent a faluban, jó móka lenne. De nem száz százalék!
Nem is tudom, hogy miért visszakozom. Lehetséges, hogy túlságosan is ismeretlen nekem a csaj. Bár, akkor miért nem mondtam rögtön igent? Tavaly minden gondolkodás nélkül helyeseltem volna a szabálysértésre, viszont úgy tűnik, hogy mostanában megfontoltabban viselkedem. Nem hiába, úgy tűnik kezdek felnőni.

Nath-nek

Önelégült arccal ült az ablakban. Sokan nevezik Mr. Egonak. De szerintem édes.
A nap lassacskán lenyugszik, de még mindig besüt a Nap vöröses fénye, a hatalmas rozoga ablakon, bevilágítva a rúnatermet. Ez adott egy kis hangulatot, még így a poros teremben is.
Nath elővesz valami rúdszerű, kicsi tárgyat. Hú...Erről már hallottam...Cigaretta! Igen, ezt szokták a muglik szívni, ha meg akarnak nyugszani. Egy Lumos-sal meggyújtja, s pöfékelni kezd. Szerintem undorító szokás, az ember büdös lesz, és megbetegszik.
Emlékszem még a harmadik tanév nyarán kipróbáltatták velem. Mondjuk úgy, kis híján megfulladtam. A füst marta a tüdőmet, s torkomat egyaránt. Még köhögtem egy szép sort is utána. Anyáék természetesen nem tudték meg, már csak az hiányzott volna.
Nath mégis lazán hevert a párkányon, és bagózott. A Roxmortsi kiruccanásra nem egy kielégítő választ kaptam... "Talán"... Remélem eljön. Persze, az se tragédia ha kihagyja a lehetőséget. Biztos van jobb dolga is, mint egy ilyen hülyével, mint én elmenni egyet inni. De hát kitudja.
Töprengő arckifejezéssel nézett maga elé. Azt már kitaláltam, hogy nem nagyon izgatja ha megszeg egy szabályt, de azért mégis mondtam:
- Nem kell tartani, lebukni biztos nem bukunk le. Már vagy harmadik éve szökünk le a barátaimmal.
Most már annyira nem viselkedtem gyerekesen. Próbáltam "fegyelmezni" magam. Talán ez a szó legmegfelelőbb.
Elég nagy ez az ablakpárkány, lehet mellé kéne ülnöm. Nőiesen fellebbentem a szabad helyre és kinéztem az ablakon. A Nap sugarai még mindig kellemesen meleg voltak. Nem döglesztő, hanem inkább simogató.
Azon gondolkoztam, Nathnek vajon van-e barátnője. Biztos van...Döntöttem el magamban a kérdést. Jóképű, kedves, és ahogy elnézem edzett, miért ne lenne?
- Szereted a kviddicset .- Ez nem kérdés, inkább kijelentés volt.- Jól játszol?
Halvány lila gőzöm sincs, miből gondoltam, hogy rajong a kviddicsért. Nem tudom... Kinézem belőle. Meg, a legtöbb fiú szeret, de nem mindegyik az igaz. De szerintem ő igen, és remélem nem égettem le magam.
Most már nem voltam zavarban, sőt határozottan csengett a hangom. Egyre jobban éreztem magam itt.
Kíváncsi vagyok mit gondolhat rólam...Lehet, hogy egy rendes lánynak tart, de az is megeshet hogy egy nagy rakás szerencsétlenséget lát bennem. Ki tudja...

Nyugodtan folytatom a megkezdett „rituálémat”, miközben fél lábam kilógatom az ablakon kívülre. A végén még tényleg ki fogok esni… Laza mozdulattal emelem fel ismét a cigarettát, hogy egy újabb slukkal rövidítsem meg azt. Vékony füstoszlop emelkedik az ég felé, ami immár bordós-narancssárgás színben pompázik. Közben rá kell jönnöm, bagózás közben nem jó sokat monologizálni, mert a végén már csak azt veszi észre az ember, hogy már el is fogyott a dohány rudacska, miközben alig szívott belőle valamit. Közönyös arckifejezéssel pöckölöm le a bagó végén felgyülemlett hamutornyot. Felhúzott térdemre támaszkodok jobb könyökömmel, miközben hüvelyujjamat az államnak támasztom. Igazából már a parkból is kiszúrhatnák az ablakban lobogó fekete taláromat, de nem érdekel. Amúgy sem vagyok az egyedüli, aki a használaton kívüli tantermekben bagózik néha-néha. Habár nem sok kedvem lenne a büntetőmunkához, amiért megszegtem a házirendet. De már csak egy rövid ideig kell várnom, és nagykorú leszek! Akkor már senki sem szólhat bele abba, hogy mit csinálok szabadidőmben. No, nem mintha most másképp lenne.
Azonban úgy tűnik, hogy a lánynak nem nagyon tetszik tevékenységem. Legalábbis erre tudok következtetni abból a pillanatnyi grimaszból, ami átsuhan az arcán. Igaz, ami igaz, az égett dohánynak van egy bizonyos aromája, amit nem mindenki tud elviselni. Emlékszem, az első szálamnál én is így voltam, de mára már nem igen zavarnak az efféle másodlagos dolgok. A szagot egy egyszerű bűbájjal el lehet tüntetni, meg ugye rágó is van a világon. Eközben sikerül elszívnom a bagót, s egy határozott mozdulattal kilövöm a csikket a szabadba. Remélem, nem kap fejbe valami tanárt, mert elegem van a padlósikálásból egy életre. Varázslók vagyunk, minek takarítsak puszta kézzel?! Bár Lupen Prof. biztos valami szadizósabb cuccot találna ki, így jobb, ha nem keresem a balhét a közelében. A lány kijelentésére csupán elmosolyodom, azután kissé rekedtes hangom válaszolni próbálok. Bal kezem eltűnik a nadrágom zsebében, miközben egy színes papírba csomagolt édességet veszek elő. Drubli Legjobb Fúvógumija – hirdeti a felirat.
- Áhh, ezt örömmel hallom. – szólok, míg a csomagolással bajlódok – Nem mintha tartanék attól, hogy elkapnak vagy valami, de azért ez megnyugtató.
Végül sikerül kibontanom a cuccot, s máris a számba dobom a papír tartalmát. Rögtön érzem, ahogy a mentolos íz szétterjed a számban, bár a cigaretta szagát nem fogja tökéletesen elfedni. Annyi baj legyen… Amíg én szerencsétlenkedek, Barbi csatlakozik hozzám a párkányon. Úgy tűnik, ért a gondolatolvasáshoz, hisz’ a következő feldobott téma a Kviddics. Valóban egyik szenvedélyem a sport, viszont mostanában nemigen kisérem figyelemmel a nagy csapatok mérkőzéseit. Inkább csinálni szeretem, mint nézni. Mint aranyvérű, kiskoromban a többi hozzám hasonló kissráccal játszottam. Ahogy a teltek az évek, egyre jobban beleszerettem ebbe a játékba, azonban bizonyos okok miatt sosem sikerült eljutnom a válogatásokra. Az igazat megvallva, ha annyira komolyan vettem volna, akkor semmilyen okkal nem lehetett volna eltántorítani a célomtól. Azonban nekem mindig sikerült egy partiba, vagy egy büntetőmunkába csöppennem.
- Nem akarok beképzeltnek tűnni, de elég jól megy. – mondom vigyorogva – De eleget beszéltünk rólam… Hatodéves vagy, ugye? Akkor már biztosan tudod, hogy mi akarsz lenni, ha kikerülsz a Roxfort óvó szárnyai alól. Igazam van?
Biztosan így van, mert már ötödévben elkezdik a pályaválasztási tanácsadást. Jómagam is voltam McGalagyonynál ez ügyben. Úgy tűnik, hogy jobban kell teljesítenem az RBF-en bájitaltanból, ha auror szeretnék lenni. Persze, ha nem lennék kitagadva a családból, akkor az életben nem kellene dolgoznom, hisz’ a családi vagyonból még a következő két generáció is vígan eléldegélne. Apámat biztosan meg fogja ütni a guta, ha felvesznek majd a Griffendél Aurorakadémiára. Milyen ironikus is lenne… Halálfalónak szántak, de pont az ellenkezője akarok lenni. Barbara eszes lánynak látszik, s a családneve valahogy ismerősnek tűnik. Biztosan valami puccos aranyvér-partin hallottam, de már nem emlékszem, hogy mi volt épp a téma.

Nath

Tovább folytatta a pöfékelést. Kis idő után kipöccintette a cigarettacsikket az ablakon. Nem nagyon helyeseltem de hagytam a francba. Nem vagyok az anyja. Csak egy flúgos lány vagyok. A hihetetlenül idióta kijelentésemre egy mosolyt intézett hozzám. Még mindig vonzónak találtam. A mosolya könnyű, laza volt. Fogalmam sincs miért izgat annyira a fiú, de minél több mindent akarok tudni róla. Annyit tudok róla eddig hogy ötödéves griffendéles, bagózik és elképzelhetetlenül jóképű. Na jó, most fejezd be az álmodozást. A végén még róla fogok az órákon álmodozni. Sajnos elég sokszor álmodozok órákon, ezért már nem egyszer vontak le pontot. De tudod kit érdekel Lupen szövege??? Senkit..állandóan elalszok rajta...Talán még átváltoztatás tanon szoktam éber lenni.
Elővesz valami csámcsogni valót és elmajszolja. Itt érzem a menta illatot, ami felőle árad.Hmm...
Remélem lejön Roxmortsba. Jól ellennénk, innánk pár ízletes vajsört, sőt még édességet is vehetnénk a Zonkó Csodabazárjában.
Vigyorogva válaszolt a kviddiccsel kapcsolatos kérdésemre.

- Biztosan jól játszol...-mormogtam mosolyogva. Sajnos rám terelődik a szó. Nem szeretek magamról beszélni, mert akkor szómenésem lesz.Nem baj, most majd fékezem magam.- Igen hatodéves vagyok. Ó igazad van.- válaszoltam vigyorogva- Valóban van elképzelésem. Auror szeretnék lenni, az apám után. Természetesen nem miatta választottam a pályát, hanem a halálfalók ellen akarok harcolni. A sok kegyetlen vadállat ellen- fellángolt a harag bennem. Ők vitték el Chloe-t még 4.-ben. Természetesen hét pecsétes titok ez ,így az egész iskola tudja miért óvom ennyire a húgom. Gyorsan lenyugtattam magam és rendeztem arcvonásaim.
Egy laza mozdulattal felhúztam a térdemet és úgy ültem vele szemben.

[19:37]

Míg Barbi a gondolataiba merül, addig én végigmérem tetőtől talpig. Talán egy kissé mustrálónak tűnhet a nézés, mintha egy vásáron lennék, s épp az áru minőségét ellenőrizném. Csinos arc, mogyorószín szemek, és haj. Más helyzetben egész biztosan bepróbálkoznék, de most valahogy nem érzek elég erőt magamban a csajozáshoz. Talán kezdek kiöregedni a bizniszből, és egy komolyabb kapcsolat után kutatnék? Lehetséges, hisz’ nem sokára felnőtt ember leszek, aki kikerül a nagybetűs Életbe. Érdeklődéstől csillogó szemeimet a lányra függesztem, miközben hallgatom, hogy milyen tervei vannak. Hirtelen elkomorodik, úgy, mint azok az emberek szoktak, akiknek valami szörnyű emlék jutott az eszükbe. Nem kérdezek rá, bunkónak tartanám saját magam. Biztosan rossz érzések kerítették hatalmába, és nem hiányzik neki, hogy egy hülye kölyök a kérdéseivel traktálja. Ambícióit meghallva, széles vigyor terül el az arcomon. Talán több dologban is hasonlítunk, mint ahogy azt első ránézésre megmondtam volna. Ha igaz, amit mondott, akkor biztosan jó tanuló lehet. Hiszen az Elitbe akar bekerülni, ahová csak a legjobbak juthatnak be. Az utóbbi években, alig egy fél tucat embernek sikerült bekerülnie az aurorok társaságába.
- Szóval feketemágus-vadász akarsz lenni… - szólalok meg, de inkább csak magamban pontosítom a dolgokat – Akkor elég jó lehetsz SVK-ból és bájitaltanból, meg a többi tárgyból. Valójában én is erre a pályára készülök, de jobban rá kéne feküdnie a kotyvasztás művészetére.  Azonban kinek van ehhez kedve és ideje?
Utolsó mondatomat egy félmosollyal fejezem be, azután ismét kibámulok a távolba.  A távolban egy madár repül a horizont vonalán, azonban hirtelen eltűnik, mintha ott se lett volna. Ha nem tudnám, hogy thesztrálok is élnek a Rengetegben, azt hittem volna, hogy egyszerűen eltűnt. Sok rossz dolog szemtanúja voltam már, de embert még nem láttam meghalni. Ez olyan dolog, amit sosem szeretnék átélni. Emlékszem, még kölyök fejjel nem értettem az a tehetetlenséget, ami barátaim halálával járt. Viszont megesküdtem, hogy egy napon meg fogom ölni Marcus Frostot, akármi is legyen a következménye. Álmos lustasággal húzom elő ismét a pálcámat, majd egy kissé megpöccintem azt. A varázseszköz hegyéből bordó füstcsík emelkedik, és hamarosan kiírja a pontos időt. 19:37 – olvasható a felirat, amit egy újabb intéssel el is tüntetek. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire elment az idő. Szerencsére már felsőbb éves vagyok, így kilencig büntetlenül csellenghetek a folyosón. Habár Frics akkor is találna valami kivetni valót rajtam. Szerencsétlen kvibli…

Ui.: Elnézést a kései válaszért, és a reag mennyiségéért.

Nath

Remélem nem volt túl feltűnő idegességem, dühöm. Igaz, az se fontos ha az volt...Eltűnődtem, vajon hogyan láthat engem...Vagy mit lát bennem. Akárhányszor egy új emberrel találkozok, mindig felmerül bennem a kérdés. Kíváncsi vagyok. Nem igazán izgatnak, mit gondolnak rólam, csak jó tudni. Ha jót akkor jó, ha meg nem, az nem tud érdekelni. De Nath-nek érdekel a véleménye. Furdalja az oldalam.
Végül is, ha egy csajt lát bennem akit felcsíphet akkor bepróbálkozik, ha barátot, akkor (rajtam nem múlik) haverok leszünk, ha egy féleszű libát akkor meg...akkor nem érdekel...

Sok közös vonás van bennünk, és nem arra gondolok, hogy griffendélesek vagyunk mindketten. Ő is auror akar lenni. Ez egy jó pont nálam, aki gonoszokat üldöz, az rossz ember nem lehet! A kijelentésére, hogy biztos jó vagyok SVK-ból, bólintottam kettőt helyeslés gyanánt. Utolsó mondatára elmosolyodtam, s egy gyenge kis választ küldtem vissza neki:
- Hát igen, meg kell dolgozni az aurorságért- válaszoltam mosolyogva. Remélem nem értette félre, hogy azt gondolom, hogy nem lenne alkalmas rá.- Jaj..nem, nem úgy értem- még ezt is mosolyogva mondtam, majd kitekintettem az ablakon.
Visszatérve az aurorsága, tényleg majdnem mindenből jónak kell lenned. Sok munkával jár, hogy kiváló auror légy. Édesapám is az, de megdolgozott érte. Ő is ilyen "nagykutya". De ezt nagyon sokszor rühellem. Sokszor kívánnám hogy bár ne lennék aranyvérű. Mindenkinek az aranyvérűekről, az jut eszébe, hogy sznob banda. Nem is szoktam hangoztatni származásom, ha megkérdezik, válaszolok. Nem vagyok az a Malfoy-féle.
Meg valahogy jobban kijövök a sárvérűekkel és a félvérekkel. Persze vannak kivételek. Nem azt vallom, hogy az aranyvérűek beképzeltek, csak valahogy a nem tiszta vérű mágusok valahogy szerényebbeknek tűnnek. De nem akarok általánosítani, meg persze a személyiség az feljebb áll, mint a vérmérséklet.
Nem tudom mióta lehetünk idebenn. Hamarosan választ is kaptam kérdésemre, mert Nath megnézte az időt. 19:37
Érdekes. Majd, hogy nem az egész napomat itt töltöttem. Sok időt Nathi-vel.
Újra felé fordítottam tekintetem. Csak néztem. Nem bámultam, szerintem nem is volt zavaró. Csak néztem lágy pillantásokkal. Semmi több. Valahogy nyugodtabbnak éreztem magam mint máskor.

[Köszönöm a játékot!]

Nem lesz egyszerű Aurorrá lenné, én is tudom. Sokat kell még ahhoz tanulnom, hogy egyáltalán az Akadémiára felvegyenek. De majdcsak kialakul. Legfeljebb keresek egy hozzám hasonló kitagadott rokont, és majd tőle kérek segítséget. Ugye a vérárulók tartsanak össze alapon. Ha jól emlékszem Julien bá’ - anyám öccse - pont egy ilyen csóka. Hm, el ne felejtsek küldeni neki egy baglyot, ha visszatértem a klubhelyiségbe. Talán valami hosszútávra is elküldhető baglyot kéne szerezni, mert asszem épp az Államokban csövel valahol. Ejh, de jól megy egyeseknek. Ha emlékeim nem csalnak, talán azért lett kitagadva, mert bűbájjal elcsábított egy egész falunyi mugli nőt. Ha már az összes megvolt neki, akkor már csak ezért a teljesítményért is bent kellett volna maradnia a famíliában. Bezzeg, ha nem varázstalanok lettek volna, még meg is dicsérik őt. De ezt benézte, szopacs. Vigyorogva gondolok a kedves nagybátyámra, miközben felkászálódok a párkányról. Lábaim sikeresen elzsibbadtak, így első mozdulatom után máris sikerült pofára esne. Nem számít… Fájó orral próbálok felállni, és elkerülni még egy ilyen leégést.
- Semmi bajom. – szólalok meg orrhangon, megelőzve a kérdést, miközben sikerül felülnöm – Biztos a Karma keze van a dologban… Nem kellett volna betörni azt az ablakot.
Vigyorom kiszélesedik, amint rájövök: a képem teljesen ép. Faja, akkor nincs mitől félnem. Nagyon elszállt az idő, s szerintem már Frics is letett arról, hogy elkapjon. Kellemes kis délután volt, de nekem ideje indulnom. Még a konyhába is be akarok nézni, és jobb lenne takarodó előtt megejteni ezt. Talán sütnek nekem abból a finom almás pitéből, ami a múltkor volt. Erre a gondolatra gyomrom helyeslő morgással válaszol. A bujkálás miatt sikeresen kihagytam a vacsorát. A mocsok gondnok nem kapott el, de még így is sikerült keresztbe tennie nekem. Átok rád, Argus! Lassan az éhhalál kerülget, s már pár órája faltam be az utolsó csokimat, szal’ teljesen kiürültem. Úgy döntök, ideje bye-bye-t mondani. Miután meggyőződöm róla, hogy lábaim rendesen működnek, óvatosan felállok. Végtagjaim kissé megremegnek, de elbírják a súlyomat. Vidáman pillantok fel, majd néhány mozdulattal leporolom poros talárom.
- Most lépek, Barbara. – szólalok meg mosolyogva, majd egy giccses meghajlást is bemutatok felé – Még konzultálunk a roxmortsi kiruccanással kapcsolatban. Vigyázz magadra addig is!
Még kacsintok felé egy utolsót, majd az ajtó felé szambázom. Résnyire kihúzom a nehéz, tölgyfa ajtót, és kinézek a néptelen folyosóra. Még utoljára intek egyet, majd kislisszolok a teremből. Lazán, zsebre dugott kézzel vágtatok végig a kihalt kastélyrészen. Remélem, nem találkozom se a macskával, se a gazdájával. Hóborcról már nem is beszélve. Éhes vagyok, de nem akarom, hogy a kopogó szellem megetessen velem valami tintás galacsint. A gondolatra kiráz a hideg, és megszaporázom lépteimet.

Köszönöm a játékot!

Nath

Ahogy néztem Naht-et hirtelen leesett a párkányról. Szerencsére nem ki az ablakon, hanem sikerült befele landolnia. De attól még egy pillanatra megijedten, utána elmosolyodtam Nath-en és a mondatán egyaránt.
Nem tudtam mit mondani erre. Aranyosan festett ahogy megkordult gyomorral feláll helyéről és rendbe szedi magát.
Szomorúan hallottam, hogy elmegy. Mondjuk legalább ráébresztett, hogy nekem is indulnom kéne.
- Rendben. Szerintem én is elindulok.- azzal én is felálltam és elindultam könyveim felé, hogy rendbe rakjam őket- Akkor még beszélünk. Szia, és Te vigyázz magadra!- mosolyogtam rá, az előbbi kisebb "balesetből" kifolyólag.
Egy utolsó intéssel ott hagyott a tanteremben egyedül.
Szép lassan felszedegettem a cuccaimat, a vállamra ültettem Lunlanát. Remélem lejön Roxmortsba. Jó buli lenne. Igaz, a társaságunk már összeszokott, de szívesen fogadunk új embereket, akár egy, akár több alkalomra.
Egy ásítás-féleséget hallottam a nyakam mellől. Felnevettem.
- Álmos vagy kicsi szőrpamacs?- majd kiballagtam a tanteremből, egy egyszerű bűbájjal rázártam a teremre az ajtaját és elindultam a hálókörletbe.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

Erőteljes mozdulattal lököm be az ajtót, majd kurjantom el magam, s nézek körül. Oké, tiszta, sehol senki. Remek, igazán remek. Lassan kezdem megérteni, mit jelent az embereknek a „magány” szó, s bár eddig el sem tudtam képzelni, hogyan igényelheti bárki azt, hogy egyedül legyen, az utóbbi napokban egyre többet keresem az üresség és a csend társaságát. Milyen furcsa. Túl sok lett volna a zajongó, s zsibongó emberekből? Nem, azt nem hiszem, hiszen mindig is imádtam a tömeget, a sok-sok embert, és..éés!.. Áh, felesleges is itt spannolnom magam, ha kell, ha nem. Bennem van a hiba, s én romlottam el, mint egy rossz játék baba, de még is mi ez? Szerelmi bánat netalántán? Botorság, hiszen nem is vagyok szerelmes jelen pillanatban senkibe sem, kivéve a csokiba, s egyéb más ártalmas dolgokba. Ha már meg kell neveznem valamit. Szusszanva lépek be, s csapom be magam mögött az ajtót, úgy, hogy az majdnem kiesik a saját keretéből, s indulok meg a hatalmas ablak felé. Útközben megragadva egy poros széket, ráncigálom magam után, majd egy utolsót dobva rajta állítom az ablak elé, s huppanok le rá. A párkányra könyökölve támasztom meg a fejem, majd bámulok ki a nagy semmibe. Vagy leginkább a kviddics pálya felé irányítom a tekintetem, hogy az apró foltokat figyelem, amint repkednek a póznák körül, s a levegőben össze-vissza. Csak egy pillanat erejéig nyíllal belém az, hogy elfelejtettem az edzést, de tekintve, hogy azok a pontok nem éppen kékes, inkább sárgás beütésűek, megnyugszom. Oké, tehát Aud nem fogja levenni a fejem. Egyébként sem tudom már magam többször kimenteni, hiszen lassan mindenféle kórságot elkaptam, ha pedig mégis eltolom a képem az edzésre, totál úgy viselkedek, mint egy ügyefogyott, aki még a seprűt sem tudja rendesen megülni!

Dühösen csapok rá az ütött-kopott párkányra, majd rázom meg a fejem, s túrok bele a hajamba, mintha észhez akarnám magam téríteni. Tényleg észhez kellene térjek, hiszen a régi énemet akarom. A régi Yo Delacourt. Azt aki eljött Franciaországból a testvére felkutatása érdekében, azt, aki mindent olyan lazán tudott venni és azt akinek.. nos, akinek voltak elvei, s be is tartotta őket. Bah.. szánalmas vagyok.

Beletörődő mosollyal csúszok lejjebb a székben, majd pakolom fel a lábaim az ablakba, egyik bokám átvetve a másikon. Először a fekete farmerom zsebébe nyúlok bele, hogy elővegyem a gyújtót – mert hát pálcát minek is hordanék magammal egy varázsiskolában? jellemző. – második körben pedig piros alapon, fekete tigrismintás pulcsim zsebébe nyúlok, hogy a legutóbbról maradt vicces cigim végét megmentsem, s most lazítás képen elszívjam. Ettől még gondolkodni, és az élet problémáit megoldani is sokkal könnyebb!

[.-= Yo =-.]

.-= Yo =-.


Mosoly.
Szánalom.
Ma, a reggeli közben egy bagoly reppent be a nagyterem mennyezet alatti ablakán, levéllel a csőrében. Nem tulajdonítottam neki túlzottan nagy jelentőséget, előfordul az ilyesmi. Egyrészt, Cedrah az iskolában volt, más pedig nem igazán szokott foglalkozni azzal, hogyan is vagyok, vagy éppen mi történik velem. Na, nem mintha a nagybátyám is arról érdeklődne, mindinkább a „most ezt kell tenned, most azt kell tenned” típusú leveleket küldözgeti. Egyszóval, folytattam a szinte mesterien összeállított íz bomba szendvicsemet, olykor felpillantva, és figyelve a többieket. Szépen lassan rágódtam, mondhatni unottan, amikor a semmiből az a bizonyos levél éppen a tányérom mögé és a kakaóm elé hullott. Abban a pillanatban hagytam abba az éppen aktuális feladat rágását, majd egy kósza pillantással illettem a sárgás szín borítékot. Cifra kézírás díszelgett rajta a nevemmel, feladó sehol. Lassan visszatettem a szendvicsemet az asztalon heverő tányéromba, majd lenyelve a falatot emeltem meg, hogy kibonthassam. Nem sokat törődtem a csomagolással, letéptem, majd összegyűrve a már nem kellő étek mellé tettem. Kibontva a négybe hajtott pergament, olvastam a nekem szánt, vagyis elviekben nekem szánt sorokat. Mondhatnám, hogy meglepődtem, de akkor hazudnék. Egy ismeretlen diák hívott ki párbajra, mégpedig pénteken este a déli szárny egykori rúnatantermébe.
Megráztam.
A fejem.

A kedves delikvens, aki még csak a nevét sem volt hajlandó a levele aljára biggyeszteni egy szánalmas fasz. Utálom az olyan embereket, akik nem képesek kiállni magukért, és egy névtelen levél mögé bújva verik a kurva nyálukat, ott van pofájuk. Az, hogy felvállalva magukat álljanak a színre és mondják, amit szeretnek már nem igazán nyerő ötlet, mert nem többek beszari kis csótánynál. Összegyűrve az irományt a közeli gyertya lángjához tartottam, majd amint a küldemény meggyulladt, az asztalra helyeztem. Megemelve a kakaót kortyolgattam, miközben végigfuttattam a lehetséges variációkat. Tudtam, hogy el fogok menni, és legkevesebb, de úgy helybenhagyom az illetőt, csontja nem marad épen. Azonban, figyelni kell… mivel nem merte felvállalni magát, röhögve kinézem belőle, hogy nem egyedül fog érkezni, és ez egyfajta gyermekes kis megtorlás lesz valamelyik korábbi szólásomért. Legyen, legfeljebb arra kell figyelnem, hogy felejtés átok ne érjen… mert akkor lesz kinek visszavágni, és lesz mit megtorolni. Első gondolataimban felmerült a szőke lány-fiú neve, Rick, vagy ki a picsa, de elvetettem a gondolatot. Volt annyira tökös, ha a verésért akart bosszút állni, azt személyesen közölte volna.


A nap.
A párbaj.
Elérkezett a péntek, elérkezett az este. Nem kellett több nekem sem, az adott idő előtt bő egy húsz percecskével elkezdtem összeszedni magam. Gondoltam megadom a módját, hiszen párbaj lesz… így az iskola szürke szövetnadrágját öltöttem magamra, fehér inget, zöldszegélyes nyakkendőt, valamint a taláromat. Frissen vasalt ruhák. A pálca a bal alkaromra erősített tartóba került, úgy gondoltam, ma nem zsebben fogom hordani. Miután teljesen elkészültem, lassú léptekkel indultam meg a kijelölt helyszín irányába. Minthogy az alagsorban volt, nem kellett tempót diktálnom, ráadásul, bármi baj esetén számolhattam azzal, ha egy mardekáros észreveszi a kalamajkát, márpedig ez idő tájt már sétálgatnak a perfektusok, akkor minden bizonnyal a segítségemre lesz… persze csak akkor, ha a kihívó nem a ház tagja.
Vállat vontam.
Haladtam.

A terem folyosójára érve láttam, hogy az ajtó tárva-nyitva áll, amiből arra következtettem, a kihívóm már a helyszínen van. Nem foglalatoskodtam azzal, hogy tegyek egy körutat, vagy bekukkantsak, hányan várnak rám, egyszerűen odasétáltam és bemasíroztam. A küszöböt átlépve megtorpantam, úgy figyeltem a háttal ülő szőkeséget, akinek a lába a párkányon hevert, kezében pedig egy büdös cigi díszelgett. Ismertem, azonnal tudtam kiről van szó, mert csak egyetlen ember volt képes ilyen gusztustalanul összeválogatni a ruházata színeit. Összehúztam a szemem, egyszerűen kizártnak tartottam, hogy Yolanda Delacour párbajozni szeretne… és éppen velem. Ráadásul a kihívást is ebben a formában teszi meg. Lassú léptekkel sétáltam oda mellé, majd kihúzva egy széket, nem törődve azzal, én is háttal leszek az ajtónak, heveredtem le. A lábam ugyan nem basztam fel a párkányra, mint ahogyan azt a helyi nagymenők szokták, de bokában keresztbetettem a padlózaton, hátamat pedig megvetettem a támlán.
- Kellemetlen egy este!
Szólaltam meg, miközben meg sem kérdezve őt emelte meg a kezem, és vettem ki az ujjai közül a cigit. Amint nálam volt, egy hanyag mozdulattal kipöcköltem az ablakon. A mondat maga volt a köszöntés, megszokhatta már tőlem, hogy általánosságban kerülöm a kötelező formulákat.
- Gusztustalan szokás… ráadásul zavar.
Tekintettem rá megrázva a fejem. Nem festett valami bíztató képet, de még jelen állapotában is nőiesebb volt a Roxfortba járok nagy többségénél. Azért nem mindenkinél, de meg kell hagyni… Ismert annyira, hogy tudja, nem ellene szól... de mégis.
- …mi járatban a mardekárosok birodalmában?
A hangomon érezni lehetett az iróniát, soha nem érdekeltek a házak közötti szarságok, mindinkább az, mi van vele?

Alyson

Csend borította a folyosókat. Az éj leple már réges régen lehullt az iskola épületére. A mélységes sötétség eltakarta az összes festményt és ajtót az emberi szem elől, úgy, hogy azok még egyetlen egy méterről sem látszódtak. Csak egy-egy kisebb nesz zavarta meg ezt a tökéletes csendet, mely nagy valószínűséggel az egerektől és a macskáktól származhattak, akik most éppen éjszakai vadászútjukra igyekeztek. A tanulók már nagyban az igazak álmát aludták, mikor az óra éjfélt ütött.
Hirtelen léptek hallatszottak, s megtörték a folyosók keserű csendjét.
- Lumos.- hallatszott egy hang, mely egy fiútól jött. Hirtelen fény gyúlt azon a szakaszon, ahol a diák állt. A tanuló Nicolas Baxton volt, s ő volt az, aki a pálcájából a fényt adta. A plafon felé fordította favesszőjét, s az összes festmény, ami a falon állt láthatóvá vált. Nem tudni mit kereshetett itt a srác, de céltudatosan, biztos léptekkel megindult a kastély folyosóján. Egy egyszerű ingben volt, és farmergatyában. Nem hordott iskolai talárt, hiszen ilyen későn minek, ezért már csak nem büntetik meg, ha elkapják, hogy éjnek idején a folyosókon randalírozik. Ha meg ezért is megbüntetik az már úgy sem lényeges.
Már megtette útja felét, mikor hirtelen lépések hallatszottak a háta mögötti lévő kereszteződésből. Megszaporította lépteit és a pálcáját az ajtók irányába tartotta. Az egyiknél megállt. Az ajtón ez a felirat állt:”Rúna terem”. Odalépett a kilincshez és megfogta azt.
- Nox.- hallatszott ismét a varázsige és a fény kihunyt az egész folyosó szakaszon. Újra csak az üres sötétség tátongott ott. Csak annyit lehetett hallani, hogy a kilincs lenyomódik, és az ajtó megcsikordul, miközben valaki belép rajta. Ezek után a terem bejárata be is csukódott.
Bent a teremben Nick megindult a tanári asztal felé, teljes lelki nyugalomban, hogy nem vette észre senki nagy valószínűséggel. Ám ekkor az ajtó ismét kinyílt. Nicolas egy pillanatra megijedt, hogy egy tanár fog belépni az ajtón és lebukik, hogy ilyenkor kint van. Leguggolt az asztal mögé, hogy ne vegyék észre. ~A francba! Ennek is most kellett jönnie? Egyáltalán egy tanár mit keres itt ilyenkor?~ zsörtölődött magában a fiú és rendkívül ügyelt rá, hogy ne vegyék észre. Ekkor egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát és a székbe kapaszkodott meg. A szék viszont a hirtelen ránehezedett súly miatt pár centit arrébb csúszott nagy zajt csapva.
- A francba!- csúszott ki Nick száján eléggé hallhatóan. Így végül úgy döntött, hogy feláll, mert már így is lebukott.

Az éjszaka sötét leple hull a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolára. A birtok feketeségbe borul, a kastély csillagként világít az éjszakába. Hangos kongás zengi be a hatalmas óratornyot pontosan tizenkétszer, bár a nagy hangzavar,  s a visszhang hosszú ideig hangzik, a diákok békésen merülnek bele a legmélyebb álmaikba. A kihalt folyosókon mélységes csend ül ám a negyedik emeleten tűsarkak kopogása megtöri a nyugalmat. Egy kecses, sovány árny lépdel lágyan, ahogy egy ósdi ablak elé ér a holdfény megvilágítja egy pillanatig a szőke göndör fürtöket, s a kéken felvillanó szemeket. A lányon egy már-már szemérmetlenül rövid szoknya leng, s kebleit egy feszes póló fedte, kezében egy kisebb papírdobozt lóbál, időnként fel-fel dobja a levegőben, majd könnyedén elkapja. Egy hatalmas tölgyfaajtót tűzött ki céljául, bár nem látja senki, és nem is fél, hogy lebukna, éjszaka lófrál, mégis kecses lépésekkel halad. Befordul a folyosó végén, s bal keze a jobbjához nyúl, a következő pillanatban mormolja a zárnyitó varázsigét, lenyomja a régi vas kilincset, s csendben becsukja maga után az ajtót. Könnyedén nekivágja magát a falapnak, a kis dobozból elővesz egy fehér rudacskát, s a pálcájával meggyújtja, mire az lassan füstölögni kezd. Szív egyet a cigarettából, fejét hátravetve, résnyire nyílt ajkain kiereszti a gomolygó füstöt. Bár nem létszükséglet számára, mégis, ha ideges, vagy kedvet kap rá, rágyújt. Halkan, a mély csendben és nyugalomban pöfékel.

Az óriási csendben hangzavarnak érződik a szék zördülése. Talán csak két centit mozdult el, mégis bántotta a lány fülét a ricsaj. Visszabillentette fejét, s kék szemeivel végigpásztázta a koszos termet. Nem mutat szép látványt, poros, rongált padok szanaszét, a székek úgyszintén. A falakon hatalmas rúna jelek virítottak, ám leolvasni aligha tudná. Tekintete megakad egy padon, ami mögött egy test görnyed.
- Szép estét…- löki oda unottan a szőke szépség, majd zavartalanul bagózik tovább. Bár csendre és nyugalomra vágyott, amit valószínűleg nem kap meg a fiú társaságában, de nem bánja, hiszen ilyen az élet, sose sikerül minden tökéletesen, sőt akár még ki is hozhat valami érdekeset  a helyzetből...