+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Déli szárny
| | | | | |-+  Használaton kívüli Rúnatanterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 6 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Használaton kívüli Rúnatanterem  (Megtekintve 22223 alkalommal)

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2008. 04. 16. - 15:30:44 »
0

- Milyen passzív vagy a Kviddics irányába. – Jegyeztem meg, miközben végigfutattam ujjam az arcán, s mosolyodtam el szélesen. Azt hiszem, most fogadtam meg magamban, hogy nem fogok erről áradozni, ha úgy sem érdekli. Minek fárasszam? Elvégre az enyhe elutasítás abban a pár betűben is benne volt. Nem is ragoztam tovább, mintha kimondatlanul egyeztem volna bele, hogy a témát jegeljük, nem is foglalkozva vele.

- Igen, amikor elkezdik a kontúrt, akkor fájt… Az első tűszúrások. Aztán egy üveg botr után már nem is éreztem semmit. De most nem fáj, csak ha lépkedek, és a farmer durva anyaga dörzsöli. – Magyaráztam, ahogy a szemeibe néztem, s mosolyodtam el újra. Milyen kis édes, ahogy aggódik értem. Még hozzá sem mer érni, hiszen keze most a karomon pihent, én pedig egy apró mozdulattal tettem újra rá a gézt, lesimítva a ragasztót, hogy kellően tapadjon.

A kérdésre elnevetem magam, majd megrázom a fejem.
- Nincs máshol. Ez a legelső. – Direkt nem is tettem hozzá, hogy valószínű, nem az utolsó. Mert ki tudja, mit hoz a jövő. Azt persze soha nem fogom megtenni, hogy valakinek is a nevét magamra varratom, na de azért.... Valami szép kis motívum, mondjuk a derekamra, vagy a lapockámra… Na, na el ne ragadtassam magam! Olyan leszek a végén, mint egy kiállítás, s már csak a Mona Lisa fog rólam hiányozni. Tééényleg, ez nem is rossz ötlet…
Már épp hanyatlottam volna vissza a főbe, amikor hirtelen magához húzott, s csókolt meg. Elmosolyodtam, s ez csak szélesebb lett, ahogy pördült a kocka, kivételesen nem az én kezdeményezésemre, s immáron én magasodtam fölé. A térdeim megtámasztva a fűben, karjaimmal a feje mellett lerakva. A hosszú tincsek könnyedén, szinte zuhatagként hullottak előre, s közben arcáról a tarkójára csusszant a kezem, ott megtalálva azt a bizonyos fogást, mellyel biztosan tarthattam őt, majd emelkedtem meg kissé, s csillant meg játékos fény a kék íriszekben.

Incselkedve érintettem meg az ajkait, de mindig úgy, hogy mielőtt elkaphatta volna, megemelkedtem, s egyre szélesedő mosolyból lehetett látni, mennyire is élvezem ezt a játékot.
- Mennem kellene tanulni. – Jegyeztem meg halkan, bár semmi sem utalt arra, hogy valóban meg is tenném a szükséges lépéseket, hiszen csak jobban simultam hozzá, egész testemmel, majd abba hagyva az oda-vissza játékot, csókoltam meg újra, s újra, de egészen másképp, mint ahogy eddig, tele szenvedéllyel, vadul. Óh nem, lassan, érzékien, mintha miénk lenne az egész éjszaka, s nincs hova rohanni. Sok apró kis csók, semmi durvaság, vagy harapdálás. Ki gondolta volna rólam, hogy van ilyen oldalam is? Amikor nem akarom kipréselni a szuszt a másikból, hanem csak… érezni akarom. Úgy igazán. Tényleg mennem kéne, de neki is. Ha megint elkapnak kihágáson, mehetek wc-ét pucolni, fogkefével, vagy valami egésze más, észbontó munkát végezni. Ahhoz pedig nincs kedvem. Nagyon nincs. Elkellene gondolkozzak azon, hogy megtanuljam a Kiábrándító bűbájt.
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2008. 04. 16. - 16:30:38 »
0

××× Yolanda ×××

Csak megforgattam a szemeimet a kviddicshez való hozzáállásom megemlítésére. Borultam volna térdre a nagy játékosok előtt akiknek a nemi beállítottsága is kérdéses? Kérem… Örültem neki hogy McGalagony engem nem tudott bepalizni ennek érdekében. Vajon ezt Yo tudta? Mármint… hogy én is majdnem az lettem? Akkor ezt a témát hagyjuk parlagon. Még a végén a két szép szemével addig találna pislogni hogy felüljek egy…olyanra. Amiről a végén úgyis lefordulnék hogy aztán a hülye mardekárosok a markukba röhögjenek. Főleg Waffling… Ah, szinte már látom ahogy kiül a lelátókra s annyi kis hülye talpnyalóját hozza magával hogy még jobba zavarba jöjjek. Vagy épp az edzések ideje alatt levadászná Csinit és valami…borzalmasat művelne vele. A gondolatra még az izmaim is megrándultak. Sajnos ő is azon kevés személy közé tartozott aki ismerte a nevét. De még nem élt vissza vele. S itt a kiemelendő szócska a még. Már csak azt kell kivárnom mikor kér valamit.

- Eh… - a szokásos bő beszédemet bevetve, mely kiterjedt minden témára, s eseményre, húztam el a számat a további részletezésre. Főleg az egy liter bor témájára. Ott már csak egy lapos oldalpillantással kísértem a mosolyra húzódó szájat. De nem, akkor is visszafogtam magam, s már csak azért sem említettem meg, hogy mi nem történhetett volna. Kedves vagy visszafogott lettem volna? Oh, dehogy. Mindössze nem éreztem ahhoz jogot hogy kioktassam. Azt csak a hugomnál tehetem majd meg. De ott élni fogok eme jogommal. De még mennyire… Alig várom, hogy a mindenféle kis férget elhajtsam majd a közeléből akik úgy hiszik, hogy felérnek hozzá. S csak emiatt élvezem hogy varázsló vagyok, tisztességtelen eszközökhöz is nyúlhatok. Még ha majd Emily úgy is képzeli hogy eldöntheti magától ki jó hozzá. Cöh… Majd ÉN eldöntöm. Ennél biztosabb semmi sem lehet.

Valahogy teljesen más képét mutatta most nekem mint eddig. Z apró játék, a gyengéd, finom csókok… Ha nem szólal meg, ezzel mintegy megtörve a varázst, akkor nem döbbenek rá hogy igaza van. Már rég mennem kellene nekem is! S itt persze elsősorban a mardis prefikre gondolok. Hadd ne mondjam hogy leginkább kire. Nekem sem volt hozzá túl sok kedvem. Főleg amikor a kezem arra mendegélt amerre csak gondolta. De lássuk be, igaza volt. S lehet hogy ez egy apró jelzés is volt a részéről hogy lassan leszállhatnék róla. Talán túl tolakodó is voltam. Megragadva a combjait, felülve, úgy hogy ő ne essen hátra, karoltam át a ét kezemmel a derekát miközben a macska felé sandítottam.

- Emiatt hetekre megsértődik. – utaltam itt a kis elaltatásra, ami nem tudom nekem miért nem jutott eszembe, s eresztettem a kezek szorításán hogy hadd menjen ha akar. Mindössze egy gyors, halk szippantással lélegeztem be a fürtök illatát, s esett a pillantásom a tetoválás helyére. Mivel továbbra sem tudtam szimpatizálni. 
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2008. 04. 17. - 22:23:53 »
0

Ryaaaan szív

Túl tolakodó? Óh neeem, nem nem. Nem volt az. Amennyire szerettem azt, hogy egy pasi esetlen, még jobban imádtam, ha határozott, s szenvedélyes. S bizony ez, és még sok más megvolt benne, amit azért sejtettem, vagy csak sejteni akartam, de most már… teljesen nyilvánvalóvá vált. És még Clarie sem jutott az eszembe, meg amiket mondott! Eh… egészen eddig. Mindegy, majd rágódok rajta lefekvés előtt, most még kiélvezem az utolsó perceket, hiszen ahogy észlelem, ő is észbe kap. Kitudja hány óra van már, s elvileg 10 után már kijárási tilalom van. Mondjuk engem nem érdekelt a büntetés, de őt valószínűleg annál inkább. Lehet, hogy túl sok volt már a számláján, bár… ahogy észre vettem, úgy is az öreglány kedvence.

Nem zavart az sem, hogy a kezei már igen csak olyan helyekre mendegélt, ahova nem kellett volna, mert semmi erőm, nem volt hozzá, hogy szóljak érte, s bár peccegette azt a bizonyos határt… De a nagy hévben még ezt is elnéztem neki. Ám, ahogy megragadta a combjaim, s ültünk fel, karoltam át a nyakát. Lebiggyesztettem az ajkaim szélét, majd bújtam hozzá, szinte kiabálva, hogy neeem akarooom.
- Elvileg nem emlékszik rá, hogy megbűvölték, csak annyira, hogy hirtelen erős álmosság tört rá és aludt el. Már mint nekem ez a tapasztalatom. – Pislogtam a macskára majd rá, s billentettem kissé félre a fejem, majd mosolyodtam el szélesen.
- Majd kitalálok neki valamit, kiengesztelésképp. – Ó, szinte már hallottam, hogy tiltakozni fog az ötletem ellen, így gyors befogtam a száját, persze az enyémmel, majd párperc után erőt vettem magamon, s megtámaszkodva a vállaiban álltam fel, majd kezdtem el keresgélni a pálcám a fűben, amíg ő összeszedte a macskát. Majd amikor végre megtaláltam, pár suhintással tüntettem el az egész illúziót, s újra a kopottas tanterem nézett velünk farkasszemet.

- Ide máskor is eljöhetnénk, mit szólsz? – Tettem fel a kérdést, ártaltan pillantással, ahogy odaléptem hozzá, s remélve, hogy a macska nem foglalja le mind a két kezét, csúsztattam az enyém az övébe, majd kezdtem el húzni a kijárat felé.

Fin  Puszi
Naplózva

Nicole Joy
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2008. 05. 20. - 07:42:44 »
0

~Quintin~

A folyosókon

Quintin és Nicole teljesen csendben ballagtak egymás mellett a folyosókon, egy táncolásra alkalmas termet keresgélvén. A lánynak egy kicsit szokatlan volt ez a nagy csend, mert, ha társaságban van, akkor általában vagy be nem áll a szája, vagy valaki más mindig beszél. Nem igazán tudott semmit se mondani, így arra várt, hogy a fiú kezdeményezzen valami beszélgetésfélét. A folyosók is elég kihaltak voltak. Mivel napfényes és márciushoz képest egészen meleg szombati nap volt, ezért szinte mindenki lent volt valamelyik udvaron vagy a kastély parkjában.
Nicole és Quintin, ahogy haladtak a folyosón, találtak egy használaton kívüli rúnatantermet. A fene se tudja, hogy már mióta nem használták. Ha nem üres termet keres, lehet, hogy soha nem is jött volna erre. A lány benézett és látta, hogy senki sincs a teremben. Elég tágasnak is tűnt a tánc gyakorlásához. Sőt még a padok is a terem falához voltak húzva, így ezzel se kellett fáradniuk. A levegő egy kicsit áporodott volt, de ezt szellőztetéssel meglehet oldani. *Na, ez könnyen ment. Remélem a táncolás is ilyen könnyen fog majd menni.* -gondolta.
- Ez a terem meg is felelne. – mondta Quintinnek.

A teremben

Bement a terembe, megvárta, amíg a fiú is bemegy, majd becsukta maguk mögött az ajtót. Ezután a lány első útja az ablakhoz vezetett. Lábai nyomán a por felkavarodott és a Nicole kis híján megfulladt mire az ablakhoz ért. Nem volt benne biztos, hogy ez a terem volt a legjobb választás, de remélte, hogy nem kell másik termet keresniük. Míg ezen töprengett oda ért az ablakhoz, és kinyitotta azt, majd nagyot kortyolt a friss levegőből. Nem kellett sokáig várniuk, a terem hamar kiszellőzött.
Nicole végzett néhány bemelegítő karkörzést, megmozgatta a lábait, derekát, majd a fiú felé fordult:
- Akkor, ha gondolod, kezdhetnénk is. – mondta neki egy bíztató mosoly kíséretében.
Naplózva

Quintin Reyes
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2008. 05. 20. - 16:25:01 »
0

~Nicole~

Mikor becsukták az ajtót ő odalép és ráteszi a jobb tenyerét. Lehajtja fejét, behunyja a semét és koncentrál. Védővarázst helyez az ajtóra, mely jelzi neki ha valaki ki akarja nyitni és amitől addig nem fog kinyílni, míg Quintin engedélyt nem ad rá, vagy le nem győzi őt a betolakodó. Így legalább lesz egy kis nyugalmuk. Ugyen a bláon már mindenki látni fogja de az nem hiányzott neki, hogy az első botlásait is lássák. Főleg nem az, hogy mardekárosok.

Mikor ezzel végzett ellépett az ajtótól, majd körülnézett. Nicole épp abalkot nyitott, amire tényleg szükség volt, a levegő bizony elég poros volt. Csakúgy mint a padló. Ha így kezdenek el gyakorolni pillanatok alatt megfulladnak. a fiú előhúzta a pálcáját, majd egy intéssel szelet támasztott, mely rövid úton felkapta az összes port és kivitte a nyitott ablakon. Na, így már mindjárt jobb. Ezután odament a lányhoz.
- Rendben kezdjük. de te vagy a tanár.
Mondta, viszonozva a mosolyt.
- Mondjad, mit is kell tennem.
Ugyan volt néhány emléke amikor táncolni látott embereket, de nem akarta azzal lejáratni magát, hogy elkezd mindenféle hülyeségeket beszélni aminek semmi értelme sem lenne. Majd most emgtanulja és akkor tudni fogja.
Naplózva

Úgy néztek rám, mint aki szellemet látott.

Nicole Joy
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2008. 05. 21. - 13:19:11 »
0

~Quintin~

A lány örült egy kicsit annak, hogy tett az ajtóra egy varázslatot Quintin. Így legalább nem fogják őket zavarni, és nyugodtan meg tudja tanítani táncolni a fiút.
Nicole nem tudta, hogy mennyire tud, vagy nem tud a srác táncolni, ezért azzal kezdte, hogy megmutatta neki, hogyan is néz ki a tánctartás.
- Először is húzd ki magad, de ne úgy, mint aki elnyelt egy söprűt. Legyél laza, de határozott. A kezedet próbáld úgy tartani, mintha egy hordót akarnál átölelni. – mondta és közben bíztatóan mosolygott.
Mikor egy nagyjából sikerült a fiúnak, Nicole megfordult és elkezdte mutatni, hogy lépjen.
- Lassan mutatom a lépéseket, próbálj meg követni. – kérte Quintintől.
Remélte, hogy nem túl gyors a tempó.
- Ha nagyon gyorsnak találod a tempót, csak szólj, és lassítok. – mondta mosolyogva.
A lány nagyon élvezte, hogy táncolhat. Ilyenkor könnyűnek érezte magát, olyan volt, mintha a fellegekben járt volna, teljesen felszabadította a táncolás.
Azon kívül sportnak sem volt utolsó. Kondiban tudta magát tartani a lány. A kviddics mellett ez volt a kedvenc sportága.
Miután megmutatta a lépéseket, oda ment a fiúhoz, megfogta a kezét és a vállát, tánctartásba állt ő is, majd az előbb mutatott lépéseket kezdte el gyakorolni a fiúval. Először Nicole vezetett, de aztán úgy látta, hogy Quintin elég jól halad, ezért átengedte neki a vezetést. Elég ügyesen táncolt, de ezt nem nagyon akarta így megmondani neki, nehogy elbízza magát. Bibíí
- Kezd alakulni. – mondta bíztatóan - Most próbáljuk meg úgy, hogy te vezetsz. – tette hozzá egy mosoly kíséretében.
Mindeközben az óráját is megnézte és igen csak elcsodálkozott, hogy már dél elmúlt valamivel. Észre se vette, hogy így eltelt az idő. *Lassan le kellene menni, ebédelni.*- gondolta magába, de Quintinnek nem említette meg. Nem akarta, hogy a srác úgy érezze, nem szívesen foglalkozik vele, vagy, hogy azt higgye, Nicole már nagyon unja az egészet. Ez nem így volt, mert nagyon élvezte, hogy taníthatja a srácot, és kellemes társaságnak tartotta. :D
Naplózva

Quintin Reyes
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2008. 05. 22. - 21:20:25 »
0

~Nicole~

Végül a tánc nem bizonyult olyan nehéznek, mint amennyire félt tőle. Gregnek hála a testi ügyessége megvolt hozzá, azzal pedig sosem volt gondja, hogy megjegyezzen és megtanuljon dolgokat. Saját becslése szerint egész jól ment neki és mikor ez a lány is alátámasztotta akkor már tudta, hogy menni fog ez. Azt ugyan nem tudta, hogy más mennyi idő alatt tanult meg, de ha nem is túl hamar, de sikerülni fog. Mikor Nicole átadta a vezetést kicsit elbizonytalanodott, aztán elkezdte és próbált nem szégyenben maradni. Jó tanárnak tartotta a lányt és meg akarta mutatniezt neki is, mégpedig azzal, hogy bebizonytja milyen jól megtanulta amit mutatott. Miközben táncoltak megjegyezte:
- Ugye tudod, hogy nagyon jó tanár vagy?
Eddig nem volt ideje, hogy észrevegye, de most hogy már nem kellett minden idegszálát megfezsítve koncentrálnia a lépésekre már feltűnt neki valami. Ugyan a lány lelkesedéséből leszűrte, hogy a táncolást igencsak szokás élvezni, de ez azért annál több volt. a kérdés már csak az, hogy ez most a lánynak volt köszönhető, vagy kiderült hogy Quintin viseltetik különös vonzalommal a tánc íránt? Azért azt be kell vallani, hogy inkább az első a valószínű. Tegnap este is feltűnt már neki, hogy milyen csinos Nicole, ezt pedig a vele eltöltött délelőtt csak még tovább erősítette. Quintin, aki már azt hitte, hogy újjászületve minden érzés kiveszett belőle erre most tökéletes ellenpéldát talált. Ennyire ismerte magát, képes volt alig ismert személyeket megszeretni, hogy aztán abból vagy legyen valami vagy sem. Most viszont a lehetőség megvolt. És mivel már lassan a dél is elmúlt és ő is kedzett megéhezni itt volt az idő az első közös ebédre. Mikor egy kis szntetet tartottak megkérdezte:
- Te nem éheztél meg? Mert ha igen lemehetnénk enni és utána folytathatnánk.
Most tűnt csak fel neki, hogy a jókedve kb fél órája tükröződik az arcán, egy le nem vakarható mosoly formájában. Ha volt le nem vetkőzhető szokása amit kedvelt, akkor ez volt az.
Naplózva

Úgy néztek rám, mint aki szellemet látott.

Nicole Joy
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2008. 05. 23. - 08:26:00 »
0

~Quintin~

Egy idő után a srác is elkezdett mosolyogni, és úgy nézett ki, legalábbis Nicole azt „olvasta” le az arcáról, hogy Quintin is élvezi a táncot. Azt viszont nem gondolta volna, hogy a fiú jó tanárnak tartja, de miután mondta, egy kicsit elpirult Nicole. *Az biztos, hogy elég gyorsan tanul.* -gondolta a lány. Amikor átadta neki a vezetést, abba is elég hamar belejött.
Dél után nem sokkal tartottak egy kis szünetet. A lány kikapcsolta a zenét, és egy kifújta magát, mert elfáradt. Ezután az ablakhoz sétált és kinézett rajta. Egy kicsit irigyelte társait, akik kint tölthették a délelőttjüket. Nicole vágyott már a szabadba. Amikor jó idő volt legszívesebben kiment a kastély előtti parkba és ideje nagy részét ott töltötte, vagy a barátnői társaságában, vagy pedig tanulással. Ez az elmúlt, lassan öt év során mindig jó időtöltésnek bizonyult.
A szünetbe megkérdezte tőle Quintin:
~Te nem éheztél meg? Mert ha igen lemehetnénk enni, és utána folytathatnánk.~
A lány örömmel vette tudomásul, hogy a srác is megéhezett, és lemehetnek ebédelni. Elfordult az ablaktól és mosolyogva válaszolt:
- De, én is éhes vagyok. Menjünk ebédelni. De, ha ettünk, tartsunk egy kis pihenőt, mert tele hassal egyáltalán nem jó táncolni.
Majd egy kicsit később még hozzá tette:
- Ha gondolod ebéd után, kimehetnénk egy kicsit a parkba, pihenni.
Összeszedte cuccait, majd elindult az ajtó felé, és várta, hogy Quintin levegye a varázslatot, amit rárakott még akkor, amikor bejöttek. Ennek köszönhetően egész délelőtt nem zavarták őket, és nyugodtan gyakorolhatták a táncot.
Naplózva

Rick Bennett
Eltávozott karakter
*****

negyedéves kis diktátor^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2008. 09. 10. - 11:37:43 »
0

|| Seaaaaaan^^ ||


---Klappp---
---Klappp---
---Klappp---

Az tölgyfából készült kopott ajtóról visszaverődő ütések visszhangozták be a néma folyosót.
A használaton kívüli rúnatanteremben egy szőke fiú dobált ismétlődő mozdulatokkal egy gumilabdát a helyiség ajtajának, miközben ajkai néma szavakat formáltak.
A beszűrődő Nap sugarai arany fénybe vonták a szőke hajat, míg teste kecsesen feszült az egyik kopott, rozoga padnak.
Igen, valahol csak kell gyakorolni a következő átváltoztatástanra az elméletet.
Igen, a legjobbnak kell lennie. Mert a versenyszellemet velünk született teherként cipeljük. Igen, teherként. Mert üres kézzel jövünk a világra, s talán üres kézzel is megyünk majd. Hát mi értelme a közbülső időben annak, hogy egymással harcoljunk egy csipetnyi kis hatalomért vagy elismerésért?

---Klappp---

De ezt mondja nekünk a világ, ezt táplálja belénk már kezdetektől fogva, ezzel együtt nevelkedünk, ezt tanuljuk el másoktól is: birtokolj, uralkodj, legyen neked több mint másoknak, legyél "nagyobb" és jobb másoknál. Persze mindezekhez - vagy éppen mindezek mellett nagyon okosnak kell lenned. Résen kell lenni, hogy nehogy kiszipolyozzanak, nehogy keresztülgázoljanak rajtad. Neked kell másokon uralkodni, neked kell kihasználni másokat, különben elveszel a semmiben. Minden a verseny eszméjében gyökerezik.
Neki kell a legjobbnak lenni. Túl hiú hozzá, hogy második legyen. S ha mégis előfordul, ő büszkén felszegett fejjel tűri. Nem, őt senki nem nézheti hülyének, nem használhatják ki. Mert ő Rick.

Seya...
Jött és felforgatott mindent. Kiforgatta undok kis valójából, lenyúzta róla a rothadóan feszülő, bűzös, hazug bőrt, hogy alatta felfedje a tisztán rózsaszínlő, védtelen és szabad húst.
És most nem tud dönteni. Nem tudja, hogy visszarángassa e magára az álarcot, vagy maradjon ilyen fedetlenül.
Az egyik vágy balra viszi, a másik jobbra, s ő egyszerre táplálja mindkettőt. Csak egy hasadást érez, mely napról napra nő, s ő megosztottnak, szétszakítottnak érzi magát... Mintha darabokra hullana...

...S olyan dühödt erővel vágta a gumilabdát az ajtónak, hogy az fájdalmas gyorsasággal hasított a levegőben...
A ffenébe... Koncentrálj!
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2008. 09. 11. - 09:57:45 »
0

.-= A kis Diktátornak =-.


Kihalt folyosó.
Hihetetlen.
Csend.

Déli szárny, a nyugalom hona, a csend gyönyörűséges szigete. Mondjon bárki bármit, feszegessék, hogy a Mardekárosok állatok…de egyetlen dolgot nagyon tudnak, értelmesen viselkedni. Nem igazán akad a Zöld-Ezüst szegély címeresek között, aki nyálát csorgatva csúszna a folyosón, hogy aztán a következő csigaarcú diák az elhagyott ömlengésem követhesse őt. Idelent mindig rend van, nyugalom, és ami a legfontosabb, hatalmas csend. Az utóbbi időben sajnos minden egyes hely, amelyet látogatni szoktam egy kis pihenés, esetlegesen tanulás gyanánt, ellenségekkel fedett volt. Ellenség alatt természetesen a molylepkékhez hasonlatos intelligenciahányadossal rendelkező társakat értem, merthogy idebent, az iskolában jobbára mogyoróagyú csenevészek szaladgálnak a nap óráiban.
Csend.
Kanyar.
Nyugalom.


Minthogy a mai napon már nem volt órám, úgy döntöttem, egy kisebb kerülővel sétálok vissza a hálókba. Ott aztán átöltözködöm, és elmegyek a könyvtárba, hogy rákészülhessek Átváltoztatástanra. Sokan rühellik a vén boszorkányt, de, mégis az egyik a legjobb a szakmájában. Persze csak addig, amíg rendesen ki nem kupálódok, aztán meghazudtolom majd a világot, és letaszítom a trónról. Ez csak vicc, a rokonok szerint egyértelműen valami alkímista gyökér lesz belőlem, a tudásommal bőven hajazok Cedrah-ra. Kamu, azért én még csak egy diák vagyok, ő…hát, ő meg ő. Amennyiben az emberek többsége majom, úgy ő is az, de azok közül is valami alfahím, egy ikon.

Klatt.
Neszek.
Az idill vége.

El sem hiszem, hogy idelent megzavarta valami az eszmefuttatásom. Megrökönyödésemnek persze nem adtam hangot, de muszáj volt tudnom, mi is okozhatja ezt az ordenáré ricsajt. Mert nekem ez a kopogás már abba a kategóriába tartozott. Esetlegesen ugyebár nem árt azt megszüntetni, hogy legközelebb már ne legyen probléma belőle. Megtorpantam, de csak egy pillanatra…azonnal kiszúrtam, hogy a hangok a balra eső legközelebbi ajtó mögül szűrődnek a folyosóra. A régi Rúnatanterem.
Megindultam.
Lassan.
Klatt.


Odaérve az ajtóhoz rátettem a kezem a kilincsre, de nem nyomtam le azt, vártam a megfelelő pillanatra. A kovácsoltvassal övezett tölgy kifelé nyíló volt, így tervem tökéletesen kivitelezhető. Az a valami mindig koppant egyet, mielőtt elérte volna az ajtót…ergo biztosan a földnek csapódik. Talán egy labda. Elég gyökér lehet az odabent tartózkodó, ha a gyanú beigazolódik. Türelem…koppanás. Azzal a lendülettel téptem ki a korosodó fatömböt, majd néztem végig, ahogyan a gömbforma kipattan a folyosóra. Nem is törődve semmivel pislantottam be a terembe, majd tekintettem unott arccal az odabent lévő furcsa kölyökre.
- Merlinre, a labdád!
Rögtönzött, és színpadias letargia, természetesen éreztetve a hangszínnel, hogy ez bizony gúny. Leszartam a kipattogó dedós játékszert…
- Nem érzed úgy, hogy ez kissé...
Köhhintés, hogy nyomatékosítsam, mennyire röhejes, amit művelt eleddig.
- ...gyerekes a te agg korodban?
Mert ugye ki tudja, hány éves a fakó hajú, hát, bigyó...lehet akár ötven is...

Naplózva

Rick Bennett
Eltávozott karakter
*****

negyedéves kis diktátor^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2008. 09. 12. - 08:32:20 »
0

|| a nemzedék következő kis pszichopatájának^^ ||


Keserédes magányából egyik háztársa billenti ki. Egyáltalán mit keres itt?
Szörnyű, hogy az ember még egy ilyen eldugott helyen sem lehet egyedül. Ez itt az ő helye, a fenébe. Most biztos megpróbálja majd elzavarni, de azt lesheti, hogy ő önszántából továbbálljon. Az az igazság, hogy eleve eléggé ingerült hangulatában találtak rá, a fejében csak úgy dübörögnek a gondolatok. A kétségbeesés, mint holmi nem kívánt ikertestvér követi mostanában egyre gyakrabban, hogy a legváratlanabb pillanatokban nehezedjen rá teljes súlyával.
De nem baj.
Nyugodt marad.

Ahogy a fiú belép, még csak annyi erőfeszítést sem tesz meg, hogy rendes testtartásba vágja magát, csak a fejét fordítja lustán az ajtó irányába, s fél szemmel a labdát figyeli, mely elveszettül pattan ki a folyosóra... Lassú, vontatott mozdulattal nyúl a pálcája után, hogy utána szokatlanul gyors pálcamozdulattal és egy invito-val újra gazdája tenyere zárja magába a kis gömböt.
Fogalma sincs ki a srác.
Szó se róla, látta már, ennyire nem rossz a megfigyelőképessége, hogy négy év ittlét után ne tudja arcról, hogy kik a háztársai...
De a nevekkel mindig is gondban volt.

- Ami azt illeti, nem, nem gondolom, hogy gyerekes lenne.
- Amúgy meg ha nem tetszik nem kellett volna idejönni. Gondolom hallottad a zajt, kitalálhattad, hogy nem üres a terem.
*Ennyire csak nem csökkent agyú.*
 Szavai gúnyosan csengenek kettejük között.
Persze, Rick. Vezesd csak le rajta a mérged. Azt se tudod ki, de bííííztosan megérdemli, hogy így beszélj vele.
Amúgy meg mardekáros, itt mindenki sunyi és hazug... És... És kihasználja a másikat... Seya...

- Egyébként meg kikapcsol... Nem mintha közöd lenne hozzá.
A fenébe, legyél már kicsit rendesebb!
De bocsánatot nem kér. Egy mardekáros sosem...
- Amúgy... Rick.
Veti oda a nevét mintegy apró személyességként. Csak hogy ne tűnjön felettébb ellenszenvesnek.
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2008. 09. 15. - 13:54:58 »
0

.-= A kis labdázósnak ^^ =-.


Figyelem.
Nem mozdul.

Az ajtó majdhogynem tokostul való kitépését követően, midőn a labda is kizúgott a folyosóra, természetesen beléptem a helységbe, hogy emeljem annak fényét a jelenlétemmel. Továbbra sem voltam hajlandó a jellegtelen arcot lecserélni, elvégre a másikat nem ismertem, ebből fakadóan pedig nem érdemelte meg. Persze, azok közül, akiket ismerek szintén kevesen érdemlik meg, közel ketten, ha már nagyon utána kell számolnom. A létszám már így is magas az átlaghoz képest, amelyet a Roxfort előtti éveim számláltak. A „furahajú” emberke nem mutatott különösebb érdeklődést, mintha nem akart volna normálisan reagálni az érkezésemre, csak fejét fordította az ajtó irányába, hogy végignézhesse a szaros labdája angolos távozását. Cink, amikor dedózás közben rányitnak valakire.
Megszólal.
A pálca.


Éreztem, hogy azért nyúl, mégsem kezdtem rongyos idegbeteg módjára kapálódzni. Nem volt a stílusom, soha, semmilyen körülmények között. Egyszer megszívom? Igen, benne van a pakliban, de ha túlélem…akkor nincs mese, hullik a férgese. Való igaz, hogy sokszor kaptam már, és sokszor fogtak meg a múltban, amikor még semmit sem tudtam a varázsvilágról. De az ilyen eseményeket követő megtorlások általában megtették a hatásukat. Idebent is hamar elkönyveltek, dühöngő őrült, egy fékevesztett pszichopata. Remek-remek, az soha nem probléma, ha az emberről rémmesék keringenek. Miért nem? Azért, mert akkor kialakul egyfajta tekintély, olyan környezet, amely tart attól, akiről a mese szól. Engem persze soha nem kérdeztek meg, igazak-e a történetek, de nem is bánom. Hadd higgye minden idióta, hogy igen…végtére is, tényleg van bennük valami. Lőn, évek óta egyetlen rossz szó sem érte a házam elejét. Igen, akadtak olyanok, akik megpróbáltak támadólag fellépni az utóbbi időben…a két Véla bőr, aztán ott volt a folyosós eset is, de jobbára csendesen tengethetem az életem, és ez a legfontosabb.

Elteszi.
Monologizál.

Igen, vagyok olyan rendes, hogy végighallgatom, elvégre mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy kimagyarázza az önnön bénaságait. Egyetlen esély, se több, se kevesebb…noha, azt már elkönyveltem magamban, hogy egy hatalmas pólyással van dolgom. De nem baj, elvégre nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint én.
Még várok.
Hallgatom.

Roppant érdekes kis monológot rögtönzött, amelyet szívem lett volna megtapsolni. Node, hogyan vette volna az ki magát, hogy megdicsérek egy kis majmot…végtére is, tényleg úgy fest, csak éppen szőke…Merlinre, mint valami kiscsaj.
- Amúgy Rick!
Színtelen, már-már olyan unalmas hangnem, hogy én is elalszom rajta. Hadd érezze, hogy cirka letojom, amit magyaráz, ráadásul feleslegesen. Azt ugye tudom, hogy a családneve nem „Amúgy”, de ha így mutatkozott be, hát legyen.
- Roppant leleményes módon tudod megragadni a kézenfekvő dolgokat!
A mondat után lassú léptekkel ballagtam oda a padhoz, majd forrasztottam az ülepem annak lapjára, szemben a fiatalsággal. Nem csíptem a búráját, nekem senki ne próbáljon meg hirtelen mozdulatokkal kizökkenteni az én kis lelki nyugalmamból.
- Tény, valóban nincs közöm ahhoz, hogy labdázol.
Gúnyos félmosoly az ajkam szélén, amely egyértelműen jelzi, „kissé” nevetségesnek tartom Őt. Vajon meddig bírja idegekkel a dolgot, mert láthatólag nincs a legjobb kedvében. Az igazat megvallva nem az volt a cél, hogy szopassam, az olyan dedós lenne, mint az Ő játéka. De, azért kicsit érezze, annyi idősen, mint Ő, már nem azzal kellene foglalkozni, hogy legyeket tanítson az ablakra szarni.
- A pálca…talán idebent nem kellene ilyen agresszív módon lóbálnod! Vannak olyanok, akik az első mozdulatra kettéharapták volna a torkod. Esetleg levágják az ujjaid!
Rém nyugalmas voltam, unott tekintettel pillantottam a taláromra. Balommal elhúzva annak szegélyét nyúltam a zsebembe, és villantottam elő egy késmarkolatot.
- Szerencséd, hogy a nyugalmasabbak közé tartozom!
Visszapillantva az előttem lévőre kezdtem játszani a mugli kütyüvel.
Nyugalom.
Vártam.

Naplózva

Rick Bennett
Eltávozott karakter
*****

negyedéves kis diktátor^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2008. 09. 20. - 10:20:08 »
0

|| Nyugalmam megzavarójának^^ ||


A feszült csenddel eltelt másodpercek egyre kiéleződnek.  A szavak ridegen pattannak le a jeges, nyirkos falakról, miközben ők ketten úgy méregetik egymást, mintha egyik sem lenne meggyőződve a másik teljes értelmi képességeiről.
Igen, ilyen ez.
Mardekárosok között már csak így megy.
De őt egyre jobban izgatja, hogy ki a fene lehet ez a srác, és egyáltalán mi a csudáért rajta éli ki a beteges kis uralkodói vágyait.
De most emberére talált.
Őt nem olyan fából faragták, aki hagyja magát.

Élénken úszik be szemei elé egy kép, ahogy apja régi énje felpofozza, csak mert éppen észrevette a konyhaszekrényben lapuló üvegeket. Persze ő csakazértis alapon az egészet kiöntötte míg apja aludt, hogy aztán három teljes napot töltsön a szobájába zárkózva míg egyetlen megmaradt szülője odakint őrjöngött.
A vodkagőzös, olcsó cigarettától bűzló alak azóta is rendszeresen megjelent rémálmaiban, hogy utána a hajnali felriadás után még csak véletlenül se tudjon visszaaludni.
Ilyenkor jönnek jól a könyvek...
Persze mindig ő a kis különc, aki már reggel is azokat az átkozott oldalakat bújja, s hallgathatja a többi olcsó sziszegését, hogy miért nem került a hollóhátba, ha ennyire stréber.
Csak ők nem látják a dolgok valódi oldalát.
Persze ő utána ilyenkor a nap folyamán puszta emberi szívjóságból valamelyik sarokból olyan rontást küld rájuk, hogy utána napokig a gyengélkedőt nyomják.
Ostoba patkányok.

- kacc-kacc, baromi szellemes. Ne haragudj, hogy velem megtanították az alapvető illendőséget. - szól különösen kihangsúlyozva a kettejük közötti különbséget. Ha nem lenne képes ennyire közömbös arcot vágni, valószínűleg már vörösödne a feje az idegtől, most mégis jeges hanggal reagál a "kedves" mardekáros megjegyzéseire.
- nem vagyok az a fajta, akit egyszerűen le lehet átkozni - oké, persze, a váratlan helyzetek mások, de a teljes önbizalmat kell mutatnia a másik felé.

- vú, mindjárt megijedek. Mi az, a késsel érzed magad valakinek? Vagy... esetleg kompenzálni akarsz valamit? - s felvont szemöldökkel, olyan lenézően néz a másikra amennyire csak tud. Nyilván azt várná, hogy eszeveszett lányos sikolyok kíséretében rohanjon ki a teremből tanárnénik vagy tanárbácsik után kutatva.
Mégis, mit képzel ez magáról?
Szörnyű...
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2008. 09. 25. - 06:22:10 »
0

.-= Sztárpalántaaaa ^^ =-.


Unott arc.
Játszottam.
A késemmel.

Csendesen üldögélve figyeltem a Szőkeség arcát, mert nekem ez a hajszín már a nőiesen szőkékhez volt sorolandó, még akkor is, ha kitudja milyen árnyalattal „büszkélkedett” . Ekkor fordult meg a fejemben, hogy az iskola falai közé micsoda ^kötözni való marhák is járnak. Senki nem tud rendesen felöltözködni, vagy kinézni? Itt mindenféle hajszín megtalálható a hupikéktől a virító sárgán keresztül a fene sem tudja meddig…roppant zavaró tud lenni az, hogy az ember nem láthat épeszű fajtársakat maga körül. Vajon merre járnak az értelmes emberek, normális hajszínekkel, ízléses, vagy legalább valahogyan az értelem határát mutató ruházattal? Őrület, már azon is elmélkednem kell, hogy egyáltalán jó helyen járok-e, ha tanulni szeretnék. Itt mindenki semmibe vesz mindent, olyan, mintha egy kis diktátortáborba cseppentem volna. Az egyes diáktársak, és itt a túlnyomó többséget kell érteni, annyi értelemmel rendelkeznek, mint teszem azt félmaroknyi molylepke. Szerencsétlen lepkéket ezzel igazán lehúztam, de közel azonos a szint.
Válaszol.
Illedelem.
Várok.


Vele megtanították az alapvető illendőséget, na igen…bizonyára arra gondol, hogy beleverték, legalább ne a szoba közepére szarjon. Ki tudja, előtte nem tette-e…de hagyjuk is, elvégre Ő az illemtudó, én pedig ezek szerint a suttyom kis paraszt. Lenézett, alapvető hiba, ha valaki így tesz. Soha nem szerettem az ilyesmit, azt, ha megkérdőjelezik a jólneveltségem. A nevelőim, cöhh, seggfejek. Mégis, David bácsitól megtanultam azt, amit meg kellett tanulnom, arról már nem is beszélve, hogy az a vörös kabátos barom is rám szabadult az utóbbi időben. Egyszóval, a neveltetésemmel semmi baj, én legalább nem babázok, és égetem magam több ezer ember előtt efféle lányos dologgal. Igen, most mondhatná bárki, hogy de bizony Ő csak labdázott. Tulajdonképpen minden hároméves gyermek ezt teszi.

Nem szólok.
Etikett.

Megvárom a monologizálása végét, elvégre még mindig jól nevelt vagyok. Miközben nyökög, megvallom, megfordult a fejemben, hogy leverek neki egy hatalmasat, hadd essen át a padon, és a másikat már a padlózat adja neki. Aztán egy kis pad a mellkasára, hogy jól érezze magát…csontot vissza lehet növeszteni…hmm…talán az ujjait is. De mire mennék vele, ha megruháznék egy kislányt? Sokra nem, legfeljebb újra szárnyra kapnának a pletykák, hogy Blaine megint kivillantotta a foga fehérjét. Arra pedig semmi szükségem, hogy a tanári kar is felfigyeljen rám…magasról teszek mindre, és a szavukra is…de ígéretet tettem valakinek, hogy letudom ezt a kócerájt. Hát meg is teszem…de ha az előttem álló ilyen slendrián módon folytatja, ma még fogak fognak potyogni. Ez betyárbecsület, nem lehet tétlenül nézni, ha valaki leolt. Egy lány még rendben, elvégre alapvetően sárba lehet taposni az önérzetüket…node, ha egy fiú, az más, teljesen.
Végzett.
Itt az én időm.


Halovány mosollyal az ajkaimon fordítom a kezemben a markolatot úgy, hogy amint kinyílik a penge, az egyenesen rá szegeződjön. Nem emelem meg, nem tartom fenyegetően…csak érezze át a helyzet komolyságát. Szinte biztos, hogy pálcát fog ragadni. Biztos. Fél.
- Az alapvető illendőség! Kérdeznék valamit!
Továbbra sem mozdulok, az arcomat takaró unott maszk lassan elillan, helyét pedig valamiféle vészjósló pillantás veszi át.
- Minden egyes idegennek elárulod a neved? Nem kérdeztem, ki vagy, nem is érdekel, hiába gondolod így! Ergo, nem tartozom a saját nevemmel. Ennyit az illemről.
Amint befejeztem a mondatokat, a kés megperdül a kezemben, a markolatra rászorítva a penge most a hasfalam felé mutat. Lassan megemelem, majd beleszúrom az asztal lapjába, amin támaszkodok.
Elengedem.
Felkelek.

Lassan ellökve magam az eddigi helyzetemből léptem egyet előre, alig fél lépésre megállva előtte.
- Lehet nem vagy az a fajta, akit egyszerű megátkozni, de akkor szeretném tudatni Veled! Én pedig nem vagyok az a fajta, aki tűri az efféle szavakat mástól.
Igen, az utolsó kérdése már az erős kategóriát súrolta, elvégre olyan dolgot kérdőjelezett meg, amely egy egészséges férfit már bánt…hogy kompenzálni szeretnék valamit? A csorbát, hogy még életben van…leszarom, ha pálcát ragad, és a torkomnak szegezi…átkozzon meg…de utána viselje a következményeket…
Naplózva

Rick Bennett
Eltávozott karakter
*****

negyedéves kis diktátor^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2008. 09. 27. - 18:17:04 »
0

|| Mr Forró Fej-Hideg Vérnek  Vigyorog^^ ||


No nézzenek oda.
Kezd kibújni a szög a zsákból.
Végre valami érzelmi reakció a ridegség koronázatlan kiskirályától.
Persze, hát peeersze, hogy ő az okosabb. Ami azt illeti, veszettül elege volt már az ilyen és ehhez hasonló jellemű figurákból. És persze, hogy mindig ilyenekbe botlott bele ebben a rohadt kastélyban! Most is... Pár perc magányra vágyna, erre fel persze, hogy egy ilyen tuskónak pont erre kell járnia.
Lassan kezdi úgy érezni, hogy ő vonzza az ilyen kis kegyetlen, agyi rendellenességgel küzdő egyedeket. Talán benne van a hiba. Talán egy normális, kedves emberek számára nem érezhető szagot bocsát ki magából, amit csak az ilyen született pszichopaták éreznek meg.
Ilyen ez.
Lassan kénytelen lesz belenyugodni.
- Jaj, ne haragudj, hogy pont ide kellett besétálnod. Nyilván nem volt még száz üres terem a kastényban. És nyilván nem is hallottad, hogy itt bent van valaki.
- Valami oka csak volt, hogy bejöttél. Netán egy kis balhéra vágysz? Gyeeerünk, belezzük ki a szerencsétlent aki csendes magányában üldögél a teremben...
Most már nem is próbálja titkolni ellenszenvét. A fenébe, minek is próbált kedves lenni? Hisz' vannak akik menthetetlenek.
Arcán rózsaszín kis pír jelenik meg a dühtől, s testét is ellöki a padtól, hogy most már szemtől szembe álljanak egymással. Hát mit képzel ez, hogy idejön, hülyének nézi és egy késsel fitogtatja az erejét. Varázslók vagyunk, az Isten szerelmére, nem bérgyilkosok! Pálcát kellene használni! De ha neki így jó...
- Bocs, de ha nem adtál volna rá okot, akkor nem mondtam volna ilyet - lenéző tekintettel méri végig a fiút, miközben még mindig azon gondolkozik, hogy miért mindig vele történnek ilyen dolgok...

Ott volt Seya, aki szintén nem egy könnyű eset. Persze esze ágába nincs ezzel összehasonlítani, de mégiscsak ugyanaz a megfoghatatlan, kordában tarthatatlan alak volt.
Aki otthagyta.
Remények nélkül.
Kétségekkel.
S most foggggggalma nincs, mi a fenét kellene csinálnia. A legjobb talán az lenne, ha elmenne remetének. Nem kell neki se barát, se senki. Csak magány. Önmaga a legjobb társaság, akkor minek keressen másokat? Hogy kétségeket, űrt, dühöt, könnyeket és esetleg egy egész pici cseppnyi boldogságot okozzanak?
Kösz, nem, nem kell neki már senki.

Miközben tekintete még mindig lázas dühvel pásztázza a szemben állót, a mellkasánál lévő belső zsebében mintha a pálca valósággal lüktetne...
Naplózva
Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 6 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 09. 10. - 09:14:05
Az oldal 0.233 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.