Békalencsés kispatak

A kastély egyik számos kisebb oldalsó kijárata közül az egyik mellett méretes sziklák állnak őrt. Ha jobban megnézed, a moha mintha tényleg arcokat formálna rajtuk. Ez a legrövidebb út egyébként a hátsó üvegházakhoz, ahol a felsőévesek gyógynövénytan órái lenni szoktak. A sok szikla közt üldögél egy hosszúkás pocsolya, mely folyton tele van nyálkás békalencsével, és mivel a felette levő sziklára valaki belekarcolta a SZERETLEK KISPATAK feliratot, így ezt a helyet így hívják. *jól megmagyarázta*

[Szia Paul.]

Paul

Újabb szép nap a Roxiban. Hétvége. Pihenés. Remek. Már csak két hét van az RBF-ekig, de úgy döntöttem túl sokat hajtottam egész félévben, így megérdemlem a pihenést. Ma sokáig aludtam, majd még fél órát lustálkodással töltöttem az ágyamban. Lassan tápászkodtam fel, és kómás tekintettel ballagtam ki a fürdőszobába. Zuhany, fogmosás... stb. Majd felöltöztem, és lesétáltam reggelizni. Jól esett, hogy hónapok óta most először ettem nyugodtan, és nem gondoltam arra, hogy mit kell még tanulni, vagy milyen dogát kell írni... mit kéne még átnézni.
Most nyugodt szívvel ültem, és rágcsáltam a pirítósomat, és kortyoltam a töklevet. Még kissé álmos tekintettel néztem szét a velem együtt a teremben tartózkodókon. Nem sokan voltunk. Alig 10 ember. A többiek már vagy túl voltak a reggelin, vagy még az igazak álmát alusszák.
Mikor végeztem mindennel, irányt vettem a patakocska felé. Igen, rám fért egy jó kis séta. Friss levegő, séta, test mozgás. Hát kell ennél több?
Lassú léptekkel haladtam végig a folyosókon, lépcsőkön... ki az udvarra. Kiléptem, megálltam és mélyet lélegeztem a friss levegőből. A nap sütött, melege teljesen feltöltött. Megindultam a víz felé. Közben a felhőket bámultam. Hol egy nyúl, egy kutya, róka, netán egy tejszínes fagyi tűnt fel az égen. Néha-néha meg is botlottam, olyannyira az eget bámultam. Szép volt. Kék... És fehér, habos bárányfelhők úsztak rajta...

Közben elértem a szélét. Megálltam, és a kékes rohanó vízet figyeltem. Sima volt, egyenletlen, hiszen oly sietősen rohant tova, hogy szemmel alig lehetett követni. Csendes és szomorú volt a víz. De ez valahogy mégsem tudott elkedvetleníteni. Nem, úgy éreztem, hogy én fogom felvidítani most a patakot. Mosolyogtam. Nem tudta miért, csak mosolyogtam...

Majd magam mellé tekintettem, és észre vettem, hogy rajtam kívül más is tartózkodik itt. Mikor kijöttem olyannyira el voltam foglalva a szép nappal, hogy észre sem vettem a srácot. Pedig, egy Hugrás volt, ráadásul az évfolyam társam. Ő láthatóan kicsit hamarabb észre vett, és intett nekem, majd pedig köszönt.

-  Szia Paul. - válaszoltam, s közelebb sétáltam a fiúhoz.

-  Mi jót csinálsz ide kint? Téged is vonzott a csodaszép idő? - szegeztem neki a kérdést, majd kicsit elfordultam tőle, a sziklának támaszkodtam, és továbbra is a vizet figyeltem.

Egészen addig, amíg a fiú meg nem szólított, s beszédbe nem elegyedtünk.

Abbey

 Újabb jó napnak nézek elébe. Legalábbis reméltem. Eddig úgy zajlott, mint a többi. Magyarul: felkeltem, megmosakodtam, tanultam, de nem tudom, hogy miért, majd reggeliztem, még többet tanultam. Lassan már úgy gondoltam, hogy ebből elég, így ismét a folyosókra szabadítottam magam. Sétálgattam valahová, nem tudom, hogy hová. Senki nem szólított meg, és én sem szóltam senkihez. Pedig még csak egyedül sem akartam lenni.
 Menet közben vettem észre, hogy ma némileg jobb hangulatom van mint az átlag. Ez mosolyt csalt az arcomra. Beszélgetni támadt kedvem valakivel, de senki ismerőst nem láttam errefelé. Mentem tovább, a lábam elé sem figyelve, mikor azt vettem észre, hogy egy olyan helyen vagyok, amit ismerek valahonnan. De honnan? Az istenért nem akart beugrani, hogy honnan ismerem a helyet. Békalencse, pocsolya, mohás sziklák... Megvan! Ez az az útvonal, ami az üvegházakhoz visz! De mit keresek én itt? És hogyan kerültem ide? Remek, most már észleges amnéziám is lesz? Ezért nem szabad úgy menni valamerre, hogy nem is látom, hogy merre megyek.
 Ott álldogáltam, saját hülyeségemen merengve, amikor azt láttam, hogy valaki mellém lép. Csak oldalra fordítottam a fejem. Biztos valami fiatal, aki poénból kijött ide. Remek, már kezdek úgy beszélni, mint valami negyvenéves.
 - Szia – köszöntem, mikor láttam, hogy egy évfolyamtársam az. Abbey, ha jól emlékszem. Vele feltűnően sokszor találkoztam mostanában. Nem is baj az, ő jó fej velem.
 - Csak kijöttem ide, gyönyörködni, igen – feleltem, majd kicsit halkabban hozzátettem, hogy ha mennek is el mögöttünk ne hallják – Igazából csak mentem a lábam után, valahogy pedig ide keveredtem.
 Most vártam, hogy kinevessen. Kezdett rajtam kiütközni valami üldözési mánia. Ne már! Engem nem üldöznek hála istennek, legalábbis egyenlőre nem. És reményeim szerint nem is fognak.

Joanna

Chris betegre unta magát a délelőtti órákon és valahogy az a tudat sem boldogította túlzottan, hogy ebéd után egy gyógynövénytanra is be kell vonszolnia a hátsó fertályát. A kaját azonban feldobták a haverjai, ugyanis Zac egy elvesztett varázslósakk játszma és egy ehhez szervesen kapcsolódó fogadás következtében mindössze egyetlen, télapós mintával díszített alsógatyába öltözve jött le ebédelni a klubhelyiségből. Persze balhé lett belőle, McGalagony majdnem szívbajt kapott, mintha még életében nem látott volna boxeralsós srácot.
Ashmore képtelen volt normálisan megebédelni a röhögéstől, ám nemcsak ő, hanem az egész Nagyterem szakadt a nevetéstől, amikor Zac kikacsázott a teremből McGalagony és Piton prof oldalán. Valamiért mindkét tanár különösen zordnak látszott.
A fiú közel fél órával később is ezt tárgyalta barátaival, mikor már kifelé tartottak, s mindenki ment a maga órájára. A várható következményeket vitatták még akkor is, amikor némileg megcsappanva átértek az északi szárnyba. Christian intett társainak jelezvén, hogy itt elválnak útjaik, ő ugyanis gyógynövénytanra megy, s erre a legrövidebb az út az üvegházak felé. Amikor kilépett az ajtón, egyik háztársa utána szólt, így a srác az ajtót kezével támasztva háttal tette meg az első egy-két lépést a szabadban.
Végül nevetve elengedte az ajtót, hagyta becsapódni, azonban közben nagy lendülettel hátrafordult. Sietni akart, na nem mintha a gyógynövénytan ennyire lázba hozta volna, hanem mert nem volt még teljesen kész a leckéje és kerítenie kellene valakit, akiről lemásolhatja. Ilyetén ember azonban meglehetősen kevés akad a Roxfort falai között, ezért is kellett olyannyira sietnie a fiúnak. Nem akarta, hogy miatta vonjanak le pontot a Hugrabugtól.
A laza megfordulással és elindulással azonban volt egy apró probléma, mégpedig az, hogy valaki már volt mögötte, de az is lehet, hogy éppen most lépett oda. Mindenesetre a legrosszabbkor tette. A fiú átesett az illető lábán, majd azon igyekezetében, hogy talpon maradjon, megkapaszkodott a vállaiban. Chrisnak annyi ideje sem volt, hogy megnézze kibe csimpaszkodik, mivel sikeresen beleborult a békalencsés pocsolyába. Igyekezetében - ámde akaratlanul - magával rántotta elgáncsolóját is.
A kétes tisztaságú vízben ülve végre végignézhetett áldozatán, a látványtól azonban hebegős lett és elpirult.
- Szia, öhh, mi még nem... - próbált valami értelmeset kinyögni, csakhogy képtelen volt befejezni a mondatot, mivel egy lány csücsült mellette. - Ne hara... illetve izé, sajnálom. Nem direkt csináltam.
Ezután önmagát átkozva az idétlen dumáért tovább ült a pocsolyában, miközben a hölgyemény barna szemeit bámulta és képtelen volt megmozdulni. Jellemző rá, hogy egy csinos lány közelében ehhez hasonlóan lefagy, csak a régebbről ismert lányokkal képes könnyedén kommunikálni a lámpaláztól. Ezt a jelenlegi helyzettel is tökéletesen sikerült bebizonyítania. Hogy feloldja a helyzetet, tátogott egy keveset, ám végül egyik gondolatát sem merte fennhangon kimondani.

Christian

Gyógynövénytanra siettem. A békalencsés patak felé tartottam, mert arra közelebb volt. Előttem egy háztársam ment, ő is a patak felé tartott. Nem annyira szerettem a gyógynövénytant. Ráadásul múltkor majdnem az életemet adtam cserébe a házi miatt. Még most is beleborzongok, ha rágondolok. Az az érdekes, hogy vannak olyan munkák, amikhez kell a gyógynövénytan, és én ezeket nagy valószínűséggel majd nem tudom választani, mivel eléggé rosszul állok gyógynövénytanból.
Ekkor elértem a nagykaput, de az előttem lévő hugrás srác előbb érte el a kaput.
- Ne csukd be!- kiabáltam, de hiába. Most vagy nem figyelt rám, vagy nem akart meghallani. Mindenesetre mikor kiléptem a kapun, ő akkor fordult hátra. Persze én útban voltam, és szegény srácot kigáncsoltam. Pont egy pocsolyába landolt, magával rántva engem is. Nagy valószínűséggel csak most látta, hogy ki vagyok. Először nagyokat pislogtam, hogy mit keresek a pocsolyában, majd elkezdtem nevetni.
A srác látszólag zavarban volt, mert elpirult, és dadogva beszélt. Legalábbis próbált beszélni. Én kedvesen rámosolyogtam, de tulajdonképpen én is megilletődtem. Nem minden nap esik meg, hogy egy ilyen helyes sráccal ütközik össze az ember. A mosolyt nem tudtam letörölni az arcomról, és még mindig a pocsolyában ültünk egymást nézve. Érdekes volt. Ekkor egy kicsit felélénkülve, felpattantam, majd a kezemet nyújtottam részben azért, hogy bemutatkozzak, részben azért, hogy felsegítsem.
- Sabrina vagyok.- mosolyogtam rá ismét. Nem értem miért, de nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak. Azt hiszem ő ötödik évfolyamos, de ugyanannyi idős, mint én. De biztosra nem tudom. Bár eléggé kedvesnek tűnik.
A ruhám tiszta víz volt. Öröm lesz így órára menni. Tök vizesen ott álltam és a srácra bámultam. Azt hiszem elpirultam. Ő is zavarban volt még mindig. A szemem nem tudtam levenni róla. Ekkor jutott el az agyamig végre valahára, hogy nem illik így bámulni valakit. Levettem róla a tekintetemet. Az volt az igazság, hogy egész helyes volt a srác. Ekkor úgy döntöttem, hogy megtöröm a csendet.
- És neked is van neved?- kérdeztem poénkodva.

Joanna

Egyre jobban összezavarta a lány nézése, a végén már arra sem emlékezett, hogy ő most tulajdonképpen fiú avagy leány nemű. Tovább habogott, s kívülről szemlélve valószínleg nem tűnhetett túlzottan értelmes alaknak, sokkal inkább egy fogyatékosra hasonlított, aki tévedésből került a Roxfortba. Már csak a nyáladzás hiányzott, ahogy tétlenül ücsörgött a pocsolyában, hogy teljes legyen az összkép.
A bemutatkozástól valamelyest észhez tért, önellátón felpattan, majd elfogadta a felé nyújtott kezet és tréfásan kezet csókolt. Persze rá jellemző módon jócskán belepirult a kézcsókba, még ha csupán poénnak szánta is. Azután csak nézték egymást, a fiú érzése szerint legalább a végtelenségig, valójában legfeljebb ha egy percig tartott a hosszú pillanat. Sabrina kérdésére félszeg kamaszmosoly jelent meg arcán.
- Van bizony - közölte barátságosan, immár alig-alig zavarban. - Christian Ashmore. Tényleg sajnálom, hogy belerántottalak a vízbe...
Álszent volt, persze, hogy álszent. Elvégre egy pöttyet sem sajnálta, mert ha nem borulnak bele együtt a pocsolyába, akkor nagy valószínűséggel az életben nem mer odamenni Sabrinához, márpedig úgy tűnik, azzal rengeteg mindent kihagyott volna. Ezt azonban nem állt szándékában elárulni a leányzónak, nehogy elbízza magát vagy esetleg visszautasítsa Sabrina.
Néhányszor elmotyogta a "Tergeo!" varázsigét, aminek hatására megtisztult ugyan a ruházatuk, azonban még mindig tetőtől talpig vizesek voltak. Hiába, a sokak által ismert szárításra használatos varázsigét Chrisnek nem volt ideje megtanulni, különben sem a tanulásról volt híres. Habár a tisztítás is hiányosnak bizonyult, maradt még itt-ott békalencse és más egyéb, a vízből származó növénycafrang.
Christian felemelte a kezét, óvatosan ért a lányka hajához, akárha porcelánbaba volna, a legkisebb érintéstől összetörő fajtából. Saját merészségétől megijedve odébb ránttota a kezét néhány centivel, azután megismételte a mozdulatot. Megérintette Sabrina haját és kiszálazott belőle ezt-azt. Kezéről a földre igyekezett lerázni a különféle zöldségeket, azok azonban megszállottan ragaszkodtak hozzá. A fiú besokallt, nadrágjába törölte kezét, végül folytatta a szedegetést. Éppen csak azt nem hajtogatta hozzá, hogy "szeret? nem szeret?". Nyugodtan mantrázhatta volna a kis mondókát, hiszen bőven volt csipegetnivaló.
- Úgy nézem levélkoszorú nőtt a fejeden. Glóriát kaptál a pocsolyánktól - vigyorodott el gyűjtögetés közben, a hangjában viszont csipetnyi gúny sem volt. - Egyébként hová tartottál, mielőtt elgáncsoltalak?

Christian

Magától felállt, s mikor ezt véghez vitte kezet csókolt. A srác elpirult, de én sem bírtam semleges arccal. Az biztos, hogy fülig vörösödtem. A neve Christian Ashmore volt.
- Szép név.- mondtam kedvesen és ismét megjelent a mosoly az arcomon.- Nem semmi gond. Majd megszáradok.- nem mertem a srác szemébe nézni megint, mert akkor már végképp vörös lettem volna. Igazság szerint kicsit örültem, hogy beleborultunk, mert így megismertem Christiant. Micsoda véletlen. De nagyon is jó véletlen. Chris megpróbálta a tisztító bűbájt alkalmazni, bár nem sok sikerrel járt. De kedves tőle. Itt ott még kicsit koszosak maradtunk ráadásul még mindig vizesek. a hajam békalencsével volt tele, és egyszer csak a fiú felém nyújtotta a kezét és elkezdte kiszedegetni a hajamból a növényeket. Rettentően óvatosan nyúlt oda, és én nem ellenkeztem. Eléggé zavarban voltam, nem is mertem a srácra nézni, inkább a kapu ajtaját bámultam. Miközben szedegetett végre rápillantottam, majd láttam, ahogyan a nadrágjába törli a kezét. Ezért végül is érdemes volt varázsolni. Ekkor azt mondta, hogy glóriát kaptam a pocsolyától. Ezen elnevettem magam. Nem nagyon értelmeztem piszkálásnak, mert a hangjából nem ezt vettem ki. Mindenesetre a srác nagyon szimpatikus volt. Nagyon helyesnek találtam. Igaz, hogy egy kicsit félénknek tűnt, de az sosem baj. Általában az csakis jót jelenthet és nem rosszat. Majd kiderül. Közben a srác feltett egy kérdést amire rögtön válaszoltam is.
- Gyógynövénytanra mennék, de valahogy az az érzésem, hogy eltévesztettem és most lyukas órám van. Te mire mész?- kérdeztem vissza, mert lehet, hogy ő is arra az órára tart és akkor ki kéne deríteni, hogy melyikünknek van igaza.
Most én láttam meg valamilyen terebélyes növényt az ő pólóján, így most én nyúltam oda óvatosan, hogy leszedjem azt. Leráztam a kezemről, majd Christianra néztem és ismét mosolyogtam, fülig pirulva. A szemébe néztem egészen hosszú ideig, és közben a választ vártam.

Joanna

Először nem mert a lány szemébe nézni, Sabrina haját szemlélve gondosan kerülte a tekintetét, nehogy megint belezavarodjon a helyzetbe. Ha már ilyen típus, legalább kerüli a pirongató pillanatokat amennyire csak tudja. Végül persze nem sikerült, mágnesként vonzza az a ravaszul csillogó sötétbarna szempár, hát merszet gyűjtött és belenézett az előtte álló lány szemébe. Tudta, hogy elhibázta, nem kellett volna megtennie. Így képtelenség zöldteleníteni a lányt, ha ez a szempár bűvöli őt. Hogy valahogy mégis kihátrálhasson a slamasztikából, amibe önmagát sodorta, elkapta Sabrina vállát és fordított rajta egy kicsit oldalra, majd ahogy haladt a tisztogatással, úgy forgatta szép lassan körbe a leányzót. Az túl egyszerű lett volna, ha ő sétál körülötte néhány kört, különben meg úgy érezte, nem bírna most odébb lépne, földbe gyökerezett a lába.
- Gyógynövénytanra? - rezzent fel Chris hirtelen - Én is arra megyek. Várj csak, te nem lehetsz ötödéves! Akkor már... mindegy, így marad a lyukasóra eshetősége.
Majdnem kimondta, hogy "akkor már biztosan észrevettelek volna", ám szerencséjére még időben észbe kapott. Ez tipikus csajozós duma, ő pedig nem áll neki itt és most felszedni a lányt, hiába tetszik neki ennyire és hiába bűvölte meg a csillámos szempár. Lehajtotta a fejét, hogy ne olvashassa ki a szeméből Sabrina, mennyire tetszik neki, azonban így azt kellett látnia, hogy most a leányzó szed le valami koszt az ő pólójáról.
Christian már olyannyira zavarban volt, hogy képtelen volt mélyebbre süllyedni benne. Ezért is fordulhatott elő amikor tekintetét elszakította a lánytól, hogy hangosan felolvasta azt a feliratot, amit az egyik sziklába véstek bele és most pont a szeme elé került.
- Szeretlek kispatak - idézte az ismeretlen művész röpke mondatát, azután megfogta a lány kezét, amivel az előbb Sabrina levette róla hínárt. - Koszos lettél. Ha gondolod, nyugodtan töröld bele a pólómba, annak már úgyis mindegy.
Ezzel nagylelkűen felkínálta a nevezett ruhadarab egyik - csaknem könyékig érő - ujját, s biztatóan mosolygott a lányra. Fel sem ötlött benne mennyire félreérthető lehet az iménti idézet, hiszen Sabrina nem láthatta a feliratot, hacsak nem fordult meg, szinte teljesen mögötte volt, biztosan kiesett a látóteréből.

Christian

Christian hosszas tétovázás után nézett csak a szemembe. Egy pillanatra leállt a tisztogatással és hosszasan egymás szemébe bámultunk. Gyönyörű világoskék szeme volt. Nem bírtam másfelé nézni, csak a világítóan kék szempárt bámultam. A szép pillanatnak hamar vége lett, amikor ugyanis a srác megfogta a vállamat, majd egy kicsit oldalra fordított, hogy máshol tisztogasson. Szép lassan teljesen körbeforgatott kerülve a tekintetemet. Nem lépett semerre sem és egy kicsit meglepődtem, amikor elkezdett forgatni, mivel olyan hirtelen tette, és még meg sem kérdezte, hogy lehet-e.
Ő is gyógynövénytanra igyekezett. Ahogy sejtettem. Egyrészt azért sejtettem jól, mert valószínűleg eltévedtem, másrészt, mert kiderült, hogy ötödéves. De ha jól emlékszem akkor 1980-as születésű, csak decemberi. Ennyit tudok róla összesen. Nincs nagy korkülönbség köztünk. Ez még elmenne, ha az lenne a célom, hogy meghódítsam a srácot. Egyenlőre jó benyomást keltett, lehet ebből még barátság vagy más. Már ha ő is így gondolja, mint én.
- Hát akkor úgy tűnik, hogy majd mehetek vissza az épületbe, és jobban át kellene néznem az órarendem.- igazából még nem akartam olyan hamar elmenni, de sajnos tudtam, hogy a srácnak órája lesz.
Hirtelen valami olyasmit mondott, hogy szeretlek kis patak. Nem értettem mire mondja, így egy kicsit odébb álltam, hogy most olvas-e valamit, vagy magához beszél. De láttam, hogy egy szikláról olvasta fel a szöveget, és nem magának beszélt. Ekkor megfogta a kezemet és én ismét elpirultam. Pedig már kezdett visszaállni a színem. Azt mondta, hogy koszos lett a kezem és, hogy nyugodtan töröljem bele a pólójába, majd rögtön nyújtotta is a ruhadarabot.
- Nem kell köszi.- tiltakoztam, de mosolyogva.- Majd előkaparok egy zsebkendőt a szár... a vizes táskámból.- az is vizes lett. Hurrá! De a pólóját meg nem akarom összepiszkolni. Nagyon kedves, de nem piszkolom össze.- Nem kell köszi, nem akarom összekoszolni a ruhád.- és ismét megeresztettem egy kedves mosolyt.

Joanna

- Ne menj még - kapott a lány keze után, érzése szerint túlsággal hirtelen Christian.
Nem akarta, hogy elmenjen a lány, mert akkor elmúlt volna a varázs, s ki tudja, talán még a szívverése is helyreállt volna. Egyébként meg kit érdekel egy kis szívritmus zavar, ha egy ilyen szép lány a kiváltója és nem az öregkor. Christian mindössze egyszer érzett hasonlót eddigi rövidke élete során, ám az a régi érzés most haloványnak, jelentéktelennek tűnt emellett.
- Igazából mindegy, hogy bemegyek-e órára. Egyrészt mert nincs leckém, másrészt mert amúgy sem rajongok a gyógynövénytanért. Harmadrészt pedig nem lenne szívem itthagyni téged kettesben ezzel a pocsolyával, még a végén elcsábítani a gaz - tréfálkozott egy félmosoly kíséretében, majd rutinos idegességgel összekócolta a bal fülében csüngő kacatokat.
Halk, fémes hangon összezörrent a négylevelű lóhere a stukkerrel, a vágtázó ló a slózilánccal, a kisbalta a versenyautóval. Tulajdonképpen előállt a szokásos helyzet, amikor eljut odáig az ismeretség, ahol Christian rendszerint elgondolkozik miért is fél ő ennyire a lányoktól. Mert ez bizony félelem, amikor az ember fia csak dadog, tátog, tétován áll, képtelen megmozdulni és bármi értelmeset kinyögni. A srác ezúttal azonban a jól megszokottól eltérő választ adott magának a néma kérdésre.
Mert tetszik - vélte magában. - Na és akkor mi lesz? Megint jön Rico, mint valami jó szellem, ahogy Rachelnél is, és majd ő összeboronál titeket? Nem, ebbe nem kell besegítenie az öcskösnek, megoldom egyedül. Különben sem akarom elrontani ezt a pillanatot most, ahhoz túl szép az egész. Nicsak, milyen rózsaszín lett hirtelen a világ, holott alig öt perce ismerem a csajt. Nem akarok egy nyálas kis hülye lenni, az nem az én színvonalam. Nehogy már leolvadjak egy lány tekintetétől a tappancsaimról, nem vagyok én jégkrém! Sabrina szép és aranyos és tetszik ésésés... Na jó, ez nem vezet semmire. A lényeg tehát: bukom rá, de nem óhajtok leégni előtte, sem kihasználni őt. Tartózkodás, ez a legfontosabb!
És persze nem tartotta be a saját magának megszabott határokat, képtelen volt odafigyelni rájuk.
- A cuccomnak már teljesen mindegy, de ha a táskádból való zsebkendőbe törölnéd, csak szétkennéd magadon az egész vackot.
Chris ismét a lány szemébe nézett, szemében vidám szikrák csillogtak. Ekkor végre leesett neki, hogy nagy figyelmességében elfelejtette elengedni Sabrina kezét. Eljutott ugyan idáig, azonban újra elpirult, zavarba jött és végezetül visszatolta a leányzó felé a kezét, miközben alig érthető halkan motyogott:
- Khm, ez itt a tiéd, azt hiszem - majd Sabrina kezét elengedve zsebre vágta saját pracliját.

[Mia]

*Furcsálta a leányzó válaszát, ami szerint nincs jobb dolga, mint házikat gyártani. Miért ne lenne? Hiszen, annyi mindent... Na jó annyi mindent nem, de azért csak lehet valami érdekesebbet is csinálni ebben a suliban. Mert hiába, hogy varázslósuli, néha egész unalmas tud lenni Bam számára. Nem is tudja, mi lenne vele, hogyha nem hozná magával gördeszkáját, amivel néha végisuhan a folyosón. Talán többet járna mások agyára. Így sem túlzottan közkedvelt témája az agyaknak, de akkor, ha unatkozna, akkor biztosan már lenne néhány őrült a suliban. Ám Mia válasza még mindig fruja az oldalát. Netán, nem nagyon lennének barátai? Pedig egész kedvesnek tűnik, bár néha igencsak hiperaktív, de arra fátylat lehet borítani. Főleg akkor, ha az ember hasonlóan hiperaktív. Lehet még vissza is kérdezett volna erre a furcsa válaszra, de már nem tudott. Kézen ragadták, és már vonszolták is kifelé a Nagyteremből. Hogy ráérzett, hogy szemüvegére újra szükség lesz. Ugyanis szemei újra nagyon elkerekedtek. Hirtelen törnek elő ezek a dolgok a lánykából, és talán ezért is olyan meglepőek. A folyosón még futnak egy darabig, ami egy hatalmas kérdést vet fel Bamben. Hogyan tud futni most, hogy ennyire tele van kedvenc kis szerve? Esetleg ha gurulna, azon nem lepődne meg. Ám ekkor fel is ötlött benne, hogy tényleg jobb lenne gurulni. Igaz nem úgy, hogy hirtelen saját magából válljon egy hatalmas gömb, hanem gördeszkáján, ami még mindig ott pihen hóna alatt. De pillanat! Most nem teheti meg. A kezére pillant amit még mindig Mia szorít, és úgy haladnak előre. Szerencsére futásuk apránként lassult, és végül megálltak. Orrához kap, amit kicsit megnyomogat, mintha tényleg választ szeretne kicsikarni belőle, de szerencsére az nem szólal meg.*
- Tudod, az orrom nem nagyon jó idegenvezető. Talán a kezem... *Kiveszi a kezét a lány szorításából, és mintha egy  vadállatot tartana féken, úgy kezdi el kezével hadonászni. * - Szagot fogott, gyere! *Mondja mosolyogva Miának, majd megindul előre. Hosszú folyosók tömkelege, talán még annál is több ajtó.* - Igen, minden rendben, kézben tartom a dolgokat! *Szólt oda néhány, szemét már majdnem elhagyó festénynek. Bam lassabb futása közben, még néha néha hátra néz, nehogy elhagyja időközben Miát, akit tulajdonképpen most, hová is visz? Hm... Meg is van! Hirtelen kanyarogni kezd, hol jobbra hol balra, és már a diákság is lassan előbukkan rejtekhelyéről. Bamnek erre hatalmas vigyor szalad a képére, és úgy intézi lépteit, hogy véletlenül nekimenjen néhányuknak.*
- Bor van Sütőtöklé helyett! *Magyarázta az értetlenül nézőknek, akik közül sokan elszörnyülködtek, és csak legyintettek, hogy szegény bolond, ám voltak olyanok is, akik elhitték, és hirtelen megszaporázódtak léptei a Nagyterem felé. Még hosszú kanyargás, kiabálás következett végül Bam megállt.*
- Itt vagyunk. *Lihegi, majd megindul a sziklák felé. Az egyiknek neki is dől, majd keményen megpaskolja.* - Jó dolog megmászni őket, de még mielőtt kitörjük valaminket, szeretném megnézni útoljára a pat'kot. *Mondja mosolyogva, majd odanyújta, az immáron teljesen szelíd kezét a Miának.* - Vigyázz, csúszik.

[Bam]

*A fiú arcáról csak keveset tud olvasni, mert szemüveg takarta azt a részét, amiből a legjobban olvasni tudott. Szóval maradt a futás, ám nem sokáig, mert nem sokára megálltak, és Bam elővette azt az oldalát, amin Miának nevetnie kellett. Aztán a fiú az orrát kezdi nyomorgatni, és a lány már attól kezd tartani, hogy esetleg valami baj van, Amikor a fiú újabb őrültséggel áll elő. Mia arca eltorzul egy pillanatra, majd eltűnik a hajfüggöny mögött, és nem sokára felemelte a fejét, arcán könnyek csorogtak. *
- Ha lehet humorral ölni, te megteszed velem!
*Nyögte, majd kirobbant belőle a nevetés, és nem tudta leállítani. Aztán a fiú hadonászni kezdett a kezével, és bejelentették, hogy találat van. A mosolyra csak mosollyal válaszolt, ami kissé elkínzott volt már, arcán még a kis gyöngyök gurultak, és mint akit nagy fájdalmak gyötörnek, nekilódult, és Bam háta mögül csak halk nyöszörgést hallhat, amíg a lány szenved a nevetéstől. Majd diákok bukkannak fel, és a lánynak meg kell állnia egy pillanatra, nekidől a falnak, és a gyomrát fogdossa. *
- Baaaaam...- nyöszörgi- Fájok! Fááj! Érted? Ne csináld, mert meghalok!
*Szenved, majd újra nekilódul, és aztán a sok tekergés után végre megérkeznek. Mia első dolga, hogy megáll, és nekitámaszkodik valaminek, hogy rémülten nézzen oda, mert nedves. Amikor kezet nyújtanak neki, máris elkapja, és magához húzza, és a szapora lélegzetvételből Mia arra következtet, hogy a mellkasában dübörgő hangot is biztosan hallja a fiú. Sebaj. e nem is a nagy iram volt a baj... Elkínzott arccal néz a fiúra, és ,,Kegyelmezz" féle tekintettel kérleli, hogy ne mondjon már több ökörséget, mert halálra neveti magát. Ennyi idő után ez már neki is sok(k). Aztán ellöki magát a sziklától, és pislogva elindul.*
- Merre?

Christian

Ne menjek még. Igazság szerint nem is terveztem, hogy megyek, mert ezt a pillanatot nem akarom megszakítani. Melegség töltött el. Olyan jó érzés volt, ahogyan a srác még mindig a kezemet fogta. És még jobban örültem, amikor kijelentette, hogy nem muszáj bemennie órára. Igaz ez némi pontlevonással is járhat, de én boldog voltam attól, hogy nem akar itt hagyni. Bár azt nem értettem, hogy miért csábítana el a pocsolya, mert nagyon nincs kedvem még egyszer megfürödni. Bár mint már említettem kicsit örültem, hogy Christiannal estem bele.
Az iménti mondatához még egy kis mosolyt is társított. Ahogy az eddigiek alapján megismertem, egyre jobban azt tapasztalta, hogy nagyon kedves a srác. És ez a mosoly nagyon jól áll neki. A bal füle tele volt mindenféle mütyürrel. Négylevelű lóherével, lóval és még ilyenekkel. Igazság szerint azt nem annyira szeretem, ha egy srácnak a füle tele van mindenfélével, de ez most egy cseppet sem érdekelt. A fiúról nem tudtam levenni a szememet, egyre inkább csak őt bámultam. A kezemet még mindig fogta. Nem tudtam, miért nem engedi el, de jól esett. Sőt nagyon is tetszett a dolog. Egy darabig nem szóltunk, csak egymást bámultuk. majd hirtelen ő szólalt meg, hogy a ruhájának már úgyis mindegy, és hogy a kendővel csak még jobban összemaszatolnám magam.
Ekkor vette észre, hogy a kezem még az ő kezében van és visszatolta hozzám. Elpirult és valamit nem érthetően motyogott. Nem baj. Én gyorsan körbenéztem valami ülőhelyet keresve. Találtam is egy sziklát a közelben. Odamentem hozzá, és leültem. A tekintetemet ismét a srác felé fordítottam, majd megszólaltam.
- És, ha már úgysem mész be órára, mesélj magadról valamit.- mondtam, majd egy kedves mosolyt küldtem feléje.

Joanna

Ne könyörögj, ne alázd meg magad - hajtogatta magában Chris testvére lányokkal kapcsolatos intelmeit, miközben Sabrina őt nézte.
Ahogy a leányzó váratlanul elfordult szétnézni, Christian meglepődött, ugyanis azt hitte valamiféle menekülési útvonal után kutat Sabrina. Az ülőhely valahogy meg sem fordult a fejében, mintha az túl egyszerű és logikus dolog lett volna. Szinte dermedtre döbbent, amikor Sabrina végül leült, sőt, marasztalta őt! Ilyen még nem fordult elő vele, ugyanis a legtöbb lány csuklóból kinevette a félénksége és az állandó elpirulásai miatt; az a kevés pedig, aki mégis esélyt adott neki, így próbált közelebb kerülni nőcsábász testvéréhez vagy csak egyszerűen barátkozni akart.
A srác villámgyorsan le is hűtötte magát mondván, hogy eme hölgyemény is csak egy társra vágyik, mert így nem kell egyedül töltenie a lyukasórát, kevésbé fog unatkozni. A negatív tapasztalatok hatására Chris világbajnokká vált önmaga átejtésében, dacára a lányból sugárzó meglehetősen egyértelmű jeleknek, mely szerint igenis tetszik neki a félénk hugrabugos figurája, nem kell megjátszania magát Sabrina előtt.
- Hűha - szusszant fel, mialatt recsegő térdekkel lehuppant a lány elé a földre. Törökülésbe helyezkedett, két tenyerét a háta mögé támasztotta a földre és eltűnődött. - Mit is mesélhetnék magamról...?
- A kinézetem látod, azt felesleges lenne ecsetelnem. 16 éves vagyok, ötödéves hugrabugos nebuló. Szeretek bulizni, vicceket mesélni és hallgatni és Ricoval hülyülni. Ő egyébként az ikertesóm. Külsőre többnyire teljesen megegyezünk, csak ő sokkal rámenősebb, mint én. Ja, és imádom a pizzát, bár errefelé a házimanók valahogy nem kultiválják, így tanév közben kénytelen vagyok mellőzni. A zene tekintetében eklektikus az ízlésem, leszámítva a komolyzenét, mert ahhoz túl komolytalan vagyok. Ki nem állhatom a takarítást, rendrakást, de csak akkor, ha nekem kéne elvégezni. Viszont imádom a barna szemű, kedves lányokat. És most te jössz, mesélj magadról.
A fiú majdnem kimondta mennyire tetszik neki a lány, ám végül egy tapintatos bókba fogalmazta elképzeléseit. Távol áll a stílusától a nyílt udvarlás, mivel úgy véli, azzal csak leégne, hiszen úgysem bírná ki pirulás nélkül a szövegelést, amit egyébként is motyogni tudna saját kútmélyi zavarától.

Christian

A srác nyilván azt hitte, hogy menni készülök, mikor a szikla felé vettem az irányt. De eszem ágában sem volt elhagyni ezt a területet egy darabig. Szépen elüldögéltem a kövön és hallgattam, hogy mit mond magáról Christian. Leült elém törökülésbe és úgy mesélt. Elég sok dologban hasonlítunk. Például én sem szeretek rendet rakni, nekem olyan mindegy, hogy milyen zenéket hallgatok, csak dallamuk legyen és én is szeretem a vicceket, meg a pizzát. De abban különbözünk, hogy ő imádja a barna szemű lányokat és én nem szeretem a barna szemű lányokat. Erre a kijelentésére elpirultam, hiszen ez egyértelmű jel volt tőle, hogy nem csak barátkozni szeretne. Ez ellen nincs semmi kivetni valóm.
- Igazság szerint nem szeretek annyit magamról beszélni, de ha te kéred.- feleltem, mikor mondta, hogy most én jövök a meséléssel- Tulajdonképpen sok mindenben egyezik az ízlésünk, mivel én is szeretem a vicceket, a pizzát, én sem szeretek rendet rakni, és zenékben nekem mindenféle stílus jöhet csak legyen valami dallama. Viszont ellentétben veled én szeretem a barna szemű lányokat.- e mellé a kijelentésem mellé, kíséretként egy mosolyt is csatoltam- Viszont szeretem a kék szemű, barna hajú srácokat.- ha már ő is elmondta, hogy milyen típusú csajok jönnek be neki, akkor én is elmondom. De azért azt megkérdezem tőle, hogy mikor született, nem mintha annyira zavarna, ha egy évvel fiatalabb. De azért előtte még beszélgetek vele, majd utána térek rá.
- De akkor végül is nekem is nehéz lesz megkülönböztetni titeket a tesóddal.- nekem nehéz lesz? Már tisztára abban voltam, hogy mi még többször is fogunk találkozni, mikor erről még szó sem volt. De azért nagyon reménykedem, hogy lehet ilyenről szó- És amúgy te melyik évben születtél? Ja és szólíthatlak Chrisnek?- tértem rá végül is a kérdésemre és mosolyogva vártam a választ.