[- Nem kell semmi fancy. Csak odamegyünk, kidekoráljuk azt a... hát nem tudom, „Le pékséget,” azután lelépünk.]

Victory breaks the French line

Locket Grimmstark- 2005.08.28.

TW: homofóbia

 Dühös vagyok Avelinere, amiért nem jött ma éjjel velünk. Hádész fekete kutyájának három feje van, és szánalmas indokokat talált ki. „Nyehehe, a-a-app-appa gyühös lesz brühüh...” Lányok... mégis mit gondol, ki bűvölte a csigákat a gurigákra, amelyek majd kijönnek a papírból, hogy összenyálkázzák a falakat? Bón á petit, rohadt szarevők! Mosolygok a kapucni alatt.

 Legalább Locket velem jött. Igaz, neki talán nincs félnivalója, mert néha, amikor hátranézek, megáll a szívem egy pillanatra, hogy ki a faszom követett, mégis ki ez? Az a bukás végeredményben segített neki, és nem csak azonosíthatóság szempontjából. Esik még egyet, és nem én leszek a legjóképűbb Grimmstark, be kell érnem majd a legerősebb varázsló, legnagyobb alkotó, és Certamen Volantis bajnok titulusokkal. Ha találok végre egyet a békazabálók közül, aki hajlandó kiállni ellenem.

 - Nem kell semmi fancy. Csak odamegyünk, kidekoráljuk azt a... hát nem tudom, „Le pékséget,” azután lelépünk.- egy pillanatra újra összerándulok, ahogy hátranézek, és nem az a megszokott arc néz vissza rám. Oké, ezt direkt kellett csinálnia, gondolom mert a plasztikai műtét buzis, legalábbis apám szerint, de ha lekötöznek egy helyreállító műtéthez... az nem lehet buzis, nem?

 Godric's Hollow utcái az augusztusi szürkületben egyre nehezebb látási viszonyokat biztosítanak, ami jó. Maszkolja a tervünket- anyám nem örülne, hogy ezt csinálom, de annak sem örült, amikor az a de Lys nő elé vágott tegnap a boltban húsz kiló áruval, hiába cseszett le érte, amikor megmondtam neki, hogy előbb voltunk itt, húzzon vissza mögénk, ahová a fajtája való. Össze is vesztek apámmal, amikor elmondtam otthon... apám tudja, hogy ez a küldetés fontos. És ha elvégzem, megint behív majd a dolgozószobájába, és együtt isszuk a Lángnyelvet, és beszéljük meg a család jövőjét, mint férfi a férfival. Ezúttal nem fogok berúgni.

 - Ccccss, vigyázz... ott van Oakley!- a falhoz lapulok, ahogy észreveszem a professzort, akit hosszú ideje először látok a város utcáin. Nemsokára elkezdődik újra a tanítás, talán elment valahová nyárra Liliya Romanovval, aki amúgy abban az évben végzett, amikor én pár hónap múlva kezdtem. Ezt mindig kicsit furának láttam... mindenesetre igyekszem a falnak lapulni, de így is biztos vagyok benne, hogy lát minket az arckifejezése alapján, mielőtt inkább elfordul és tovább megy.

 Ez közel volt...

 Azt nem tudom, hogy ha holnap gyanúsítottakat keresnek, megemlíti-e a két kapucnis alakot, akik a pékségnek gúnyolt francia izé felé lopakodtak, de talán nem. Oakley azok közé tartozik, akik látszólag még nem választottak oldalt, pedig végül mindenki kénytelen lesz választani Godric's Hollowban. Angolok leszünk, vagy Le Békák? Ez a kérdés, választani kell!

 - Húh... mondjuk téged úgysem ismert volna fel... soha nem kérdeztem... mármint még ma, de nem fura?- megint megborzongok kicsit, amikor meglátom Locket arcát, pedig tényleg jól áll neki a (majdnem) halál, amit kapott. Oakley biztosan nem tudná, hogy ki ez, ami egyébként jó, mert lehet, hogy engem sem ismerne fel. Csak két jóképű fiatal elindult szórakozni. Két-két nagy szatyorral, amik tele vannak csigamintás megbűvölt vécépapírral.

 Egy pillanatra eszembe jut, hogy talán O'hara is normálisabb arccal tér vissza a bukása után, amikor Tavish megint legyőzte. Azt mondják, hogy bottal jár... ha nem ő lesz a kapitány, talán végre, végre bekerülök a kviddics csapatba, én lennék a tökéletes hajtó... vagy terelő... igazából semmilyen posztra nem lennék rossz, gyors vagyok, erős, és a Certamen Volantishoz képest a kviddics csak játék. Vordt Grimmstark is benne volt a válogatottban (igaz, akkor még lehetett megbűvölt buzogányt vinni a meccsre, és hiába volt hajtó, arról volt híres, hogy egyszer sem volt nála a kvaff, csak követte és ütötte az ellenfél játékosait).

 - Mindjárt megérkezünk... ugh, érzem a krásszon bűzét... ki eszik ilyen szart? És az emberek azt mondják, hogy ez a fos hely a kávézónk riválisa? Hagyjál már...- sokszor láttam már a helyet, könnyen felismerném akár a szaga alapján is. Most megfizetnek az összes bűnükért, rohadt de Lysek... de nem szabad óvatlannak lennünk, lehet, hogy tudják, hogy jövünk, és őröket állítottak. Végül is, Marcella a bolt közelében volt, amikor megvettem azt a kurva sok vécépapírt, és talán megsejtették, hogy mire készülünk. Felemelem a kezem, hogy jelezzem... óvatosan kezdjük meg a támadást.

 A végén úgyis mi győzünk. A franciák mindig veszítenek a britekkel szemben. Ez a sors, ez az élet rendje.

Damned if I do

bored if I don't

date: 2005.08.28. to: Lorian Grimmstark

Locket Grimmstark remekül tudott lopakodni, kiváltképp egy ilyen nyári alkonyon, vagy legalábbis ő ezt gondolta magáról. Természetesen segített Loriannek beteljesíteni ádáz bosszúját a toalettpapírokkal és csigákkal, már csak azért is, mert életében először kivételesen tényleg volt miért bosszút állnia, és nem valamiféle mondvacsinált indok miatt szerette volna megcsúfolni mindazt, ami a De Lys családhoz tartozott, ez a borzalmas pékséget meg különösképp. Tulajdonképpen kell ehhez jó indok? Nem elég a tény, hogy franciák, és ennek ellenére Nagy-Britanniában húzkodják az orrukat a bennszülött angolokra már hosszú-hosszú évek óta? Hát most megáll a fáklyásmenet, ha rajtuk múlik.
Már amennyire bármilyen menet képes megállni attól, hogy két harmadévesben -akik egyébiránt hamarosan negyedévesek, ez a hamarosan pedig most már napokban is mérhető- felhorgad, mint darázs a lekvárban.

Szerencsére Kitet nem kellett hosszan győzködni, hogy csatlakozzon az akcióhoz, ellenére annak, hogy az elmúlt egy hétben három thesztrál és egy hipogriff sem tudta volna kivontatni a szobája vagy éppen a konyha magányából.  Xiu Ying annyira megörült neki, hogy ezúttal hosszas kérlelés és térden állva könyörgés nélkül is hajlandó kimenni a házból -még ha csak sötétedéskor is, hogy meg sem kérdezte a boldogságnak ezen szőke madarát, vagyis Loriant, hogy ugyan mi okból távoznak épp ebben az időpontban.
Xiu Ying rendkívül gyanútlan volt, elsősorban azzal törődött, hogy Locket a neki megfelelő módon indulhasson el az elfogadás és a gyógyulás útján, bár ha tudta volna, hogy ez az út a De Lys família rivális létesítménye felé vezet, bizonyára nem lett volna ennyire elégedett és azonnal beparancsolta volna gyermekét a szobájába, hogy ne ingerkedjen feleslegesen senkivel.
Locketnek viszont momentán elege volt. Pillanatnyilag mindenből, de leginkább a saját arcából és a körülötte való sürgölődésből. Úgy volt vele, ha még egyszer megkérdezi tőle, hogy jól érzi-e magát, az illetőt akkor is lefejeli, ha történetesen rokona vagy barátja, mert egyszerűen nem bírja tovább, mindenkinél eljön az a pillanat, amikor betelni látszik a pohár.

-Mit értesz fancyn?-kérdezte unokatestvérétől, csak azért, mert elképzelhető, hogy készült némi extra falradobálnivalóval, illetőleg még egy kis kínai titkos fegyvert is sikerült elrejtenie a táskájában, mielőtt az apja rájött volna, hogy elemelt valamit. -Csak azért, mert nálam van némi főtt cékla, ami színez is. Lilára. És mindketten tudjuk, minek a színe lila, ugye?

Látta Lorianen a végtelen megdöbbenést, amikor először meglátta, és tudta, hogy a hatás még mindig tart, abból, ahogyan hátrafordult hozzá, és alig tudta palástolni ezt a furcsa és kellemetlen érzést, ami annak hatására jelenhetett meg az érzékek horizontján, hogy a kuzinja nem egészen úgy néz ki, mint a kuzinja. Egész pontosan inkább úgy festett, mint, aki a saját bőrében is vendég.
-Oh!-jegyezte meg lakonikusan Oakley említésére, és magam is falnak ugrott, önhibáján és mindenféle gondolatán kívül, fenékkel kifelé, ami nem teszi kevéssé egyértelművé, hogy a páros nem épp a jó szomszédi viszony jegyében igyekszik eljárni.
-Franc, nekem meg se kellett volna lapulnom-morogja, miközben helyre igazítja a kapucniját. Voltak dolgok, amikbe Kit nemes egyszerűséggel eddig nem is gondolt bele. Ezek közé a dolgok közé tartozott az is, hogy jelenleg mindenki számára, aki valaha is ismerte vagy találkozott vele, egy teljesen idegen embernek tűnhet, ezt pedig talán előnyére is tudná fordítaná, pélául Oakley esetében, aki ha jelen esetben látta is, tulajdonképpen nem őt, Locket Grimmstarkot látta, hanem egy furcsán szimmetrikus arcú fiút, még ha a kialakult helyzet már nem is feltétlenül sokáig tartható.
-De. Reggel belenéztem a tükörbe és felordítottam, pedig már láttam.
Kit nem egyszer és nem kétszer ijedt meg rendkívül férfiasan a tulajdon arcberendezésétől. Talán kviddicseznie kellene, úgy rendesen, és akkor egy idő után némileg visszaállna az arca az eredetibe, vagy legalább néhány orrtörés után arra kezdenének görbülni a dolgok, amerre görbülniük kell. Az anyja valószínűleg sokkot kapna már az ötlettől is, hiszen most is úgy engedte útjára, hogy rimánkodott, igyekezzen vigyázni az arcára, hiszen rémesen drága volt.

Locket Grimmstark jobban örült volna egy hasonlóan drága söprűnek, esetleg egy alkímiai ezüst keverőtál szettnek, amit nem ver szét néhány hónap alatt, de nyilvánvaló módon az ő véleményét senki sem kérdezte.
-Csak egy kérdés: mi a terved arra az eshetőségre, ha teszem azt, kirontanak, mint Castillonnál?-erről csak azért érdeklődik, mert, ami azt illeti, ha terve nincs is, de azért készült némi figyelemeltereléssel, ha balul ütnének ki a dolgok.
-Nem az a baj, aki eszi, hanem az, hogy sütik-fűzi hozzá végtelen bölcsen Kit és kis izgalom támad fel a gyomrában arra gondolva, hogy milyen örömteli lesz majd teleaggatni ezt a rohat pékséget, aminek természetesen van valami zsözsögős francia neve is, amit egyrészt nem tud kimondani, másrészt pedig nem is hajlandó rá.
-Hát akkor…le a pékséggel meg az összes rohadt zsebzsötemmel!

[- A cékla mehet. Úgy értem, hogy nem maradhatunk sokáig egy helyen.]

Victory breaks the French line

Locket Grimmstark- 2005.08.28.

TW: homofóbia

  - A cékla mehet. Úgy értem, hogy nem maradhatunk sokáig egy helyen.- itt most hit and run műveletre, blitzkriegre lesz szükség. A franciák lebuktatnak minket, de nem érhetnek tetten. A cékla javíthat az ízlésükön. Igazából bármi javítana, a pékségük fos siralomház.

 Nehezen tudok együtt érezni Lockettal. Egyrészt, ha nem a saját arcom látnám viszont, biztos traumát okozna, viszont én vagyok a legjóképűbb diák az évfolyamunkon, úgyhogy természetesen veszítenék rajta. Más lenne a helyzet talán, ha egy rossz tulajdonságomért cserébe kapnék egy jót, és hát nem volt szép régen, úgyhogy biztos könnyebben megszokja az új arcát. Nekem nem menne, amit talán meg tudnék szokni, az még több varázserő lenne.

 - Gondolom azért idővel jobb lesz.- főleg, ha a lányoknál felkerül a térképre. Az sokat segített eddig is, hogy Grimmstark, mint én, és most már majdnem olyan jól is néz ki. Persze, a lányokat elsősorban a magabiztosság érdekli, de a jó külső segít benne. Valószínű nem lennék olyan magabiztos, ha nem lennék ennyire vonzó. Vagy erős. Vagy tehetséges. Apám szerint én még nála is jobb vagyok sok dologban, és nem is tudja a pátszaszájúságomat.

 Megpróbálom fejben emlékeztetni magam rá, hogy ne ijedjek meg Lockettől. Végülis, mire jó a mágia, ha nem arra, hogy jobbá tegye az életünket? Én is biztos mindent megtennék, hogy javítsak valamit magamon, ha kellene, és máshogy nem lehetne megoldani, bár a testmódosítások olyan terület, amihez nem nyúlnék hozzá. Amúgy sem hiszem, hogy kell bármi például a kviddicshez, Oakley a tavalyi után biztos belátja, hogy nélkülem nem nyerhetnek. Vajon ki lesz a kapitány O’hara nélkül, Travers?

 - Jó, hogy kérdezed… ez egy rajtaütés. Ha felfedeznek, menekülünk, nem akarunk nyílt harcot.- persze, nem félek a csigazabálóktól, de ha a gecikkel harcolunk, a sok szar biztos jelenti a kiskorú mágiahasználatot, akkor meg a Minisztérium elővesz minket. Főleg, hogy azért van itt bőven mugli, például az a két csávó is az lehet, akik elbicikliznek a másik irányba. Simán lehet, hogy kicsapnának vagy az Azkabanba küldenének, ha ezek használnák a fos francia manipuláns manővereiket. De engem nem fognak el.

 Azzal nem értek egyet, hogy aki eszi, az rendben van, mert ha senki nem enné, ez a szar hely bezárna végül, de nem éri meg ez az apróság, hogy elterelődjünk, itt, a krászon előtt. Milyen szép lesz ez a hely mindjárt! Nincs más, ami számít, csak hogy újra megbüntetjük de Lys fattyait. Nemsokára idejönnek, és elönti majd őket a bánat és gyötrelem, ahogy a csiganyálas vécépapír kizárja őket ocsmány kenyérmanufaktúrájukból.

 Itt az idő!

 - Nos… ezen a világon kétféle ember van: az, akit felfegyverzett a sors megbűvölt csigapapírral, és az, aki… baszdmeg!- nem dobom még el a gurigát. Ahogy meglátom, hogy jön megint erre valaki, megragadom Locket vállát, és berántom a sikátorba. Basszus… remélem, nem egy de Lys, vagy haza kell mennünk.

 Ha őreik is vannak persze, még mindig bombázhatjuk alter célpontként a bazsalikom házát. Ő is hülye szarevő. Lockethez fordulok, és suttogva szólok hozzá.

 - Szerintem tudták, hogy jövünk… próbálj lassan lélegezni, az elvileg gyengíti a Revelio hatását…- bár nem tudom, hogy tényleg így van-e. Ha lezárják az utcákat, maximum a templom felé menekülhetünk, vagy fel a létrán. Akkor persze itt kell hagynunk a vécépapírt, de több is veszett, mint egy raklap káposzta, és ha hátra kell hagynunk az eszközt, akkor is lecsapunk ma éjjel.

Damned if I do

bored if I don't

date: 2005.08.28. to: Lorian Grimmstark

TW: icipici homofóbia
-Tesszük, amit kell, aztán angolosan távozunk-bólint Lorian szavaira, magában azt is hozzáteszi, hogy lehetőleg lebukás nélkül, mert az igazán fontos volna. Aztán újfent eszébe jut, hogy ha esetleg mégis megtörténne a legrosszabb és valami kósza De Lys kívánna rájuk rontani, kihasználhatják, hogy Locket Grimmstarkot a saját közeli családján és unokatestvérén kívül -szigorúan ebben a formában- soha senki sem látta.
Olyannyira nem, hogy a csuklya alatt megbúvó arc, mintha nem is létezne, vagy legalábbis néhány héttel ezelőttig nem is létezett. Főleg nem Locketen.
De véleménye szerint úgy általában sincs ilyen egyenes orr ezen a kerek világon, és nem is feltétlenül baj.
Nem lepődött meg Lorian ábrázatán, ami nem tanúskodott végtelen sajnálatról  vagy túlzott megértésről, így nem is magyarázkodott tovább azt illetően, hogy milyen egy teljesen idegen ember fogait és arcát kenegetni -azzal a rémesen büdös, véleménye szerint egész konkrétan lábszagú krémmel, amit azért kapott, hogy szebben gyógyuljon az arca-, de ha össze kellene foglalnia egy szóban a dologhoz való hozzáállását, talán csak azt lehetne mondani róla, hogy szar. Szar a palacsintában, szar a búrkifliben és bármilyen meglepő,  bár erről a franciáknak biztosan senki sem szólt, a szar, az még a croissantban is csak szar, szórják rá bármilyen lelkesen is a porcukrot.

Most pedig épp az a side quest lényege, hogy bőven jusson szar abba a bizonyos croissantba, amiből Locket természetesen már évekkel ezelőtt jobbat tudott sütni, mint de Lys-ék bármelyik fakezű és nemkülönben fatökű pékje. Csak azért nem teszi hozzá, hogy buzi az  összes, mert az megváltás lenne, szabályozván a szaporulatot, meg persze azért, mert őt egyáltalán nem foglalkoztatja senki szexualitása, akié meg esetleg még is, azoknak egy csepp közük sincs ehhez a rettenetes pékségnek gúnyolt borzalomhoz, ahol még a liszt is visszamenne kalásznak, csak itt ne készüljön belőle semmi.

-Naná, mint a pestis meg a rubeolajárványok-von vállat, nehogy még véletlenül jelezze bármilyen kijelentésével, hogy mennyire nehéz is neki ez az egyébként totális bagatellnek tűnő helyzet- szerinted a tanári karból kinek kell majd a legtöbbször bemutatkoznom?
Arról már beszélni sem akar, mikor a tulajdon apja látta meg az előszobában, először megkérdezte, hogy „ez meg ugyan ki?”, majd hosszú percekig nyitotta és csukta a száját anélkül, hogy egyetlen hangot is kiejtett volna, mire elhitte, hogy a tulajdon fia áll ott és nem valami frissen összetákolt délibáb.
Most arra kell gondolnia, hogy jó időbe fog telni, mire Frics elkezdi ezt az arcot társítani a görbeorrú, csáléfogú félkínai gyerek nevéhez, addig meg szabad, mint a madár, és azt csinál, amit akar. Mondjuk jelentkezhetne a kviddicscsapatba, ha az anyja fokozottan meg nem tiltotta volna neki, de persze Xiu Ying  mindenre gondolt. Például arra is, hogy számos dolgot megtiltson frissen renovált gyermekének, a teljesség igénye nélkül, a biciklizést, kviddicset és annak minden legális és illegális formáját, a felelőtlen rohangászást és a gördeszkázást, ami teljesen felesleges, mivel Locketnek nincs gördeszkája és ezek szerint már esélye sincs rá, hogy kapjon egyet.

-Én akkor is odadobok valamit, ha már a nyakunkban vannak, muszáj legalább jelezni, hogy itt jártunk-köti azt a bizonyos ebet a karóhoz, ami esetében egészen újszerű. Nem a makacsság, eddig sem volt egy egyszerű személyiség, de ilyen személyesen sem élte még meg soha a bosszút. Mindenért a de Lys-k a hibásak, bár szíve szerint itt és most Bazilikát tekerné bele egy jó adag csigás vécépapírba, festené lilára és állítaná ki a főutcára, hogy mások is a csodájára járhassanak, de mivel picsogni a plasztikai műtétek miatt nagyon ciki, ez a kicsinyes bosszú ugyanezen okokból is az volna.

Azért magában igyekszik megélni a bosszút és egészségtelen izgalommal várja, hogy végre a csigákévá tehesse ezt a röhejes objektumot, mikor is Lorian észrevesz valamit, így vele egyetemben Locket is kénytelen feldolgozni, hogy már nincsenek egyedül.
-A fa…该死的! -dohogja csak úgy magának, még sincs más választása, mint követni unkatestvére példáját és lapulni, mint a korpának a teknő alján, holott nagyon nem tetszik neki a kialakult helyzet.
-Van nálam trágyagránát, megextráztam, olyan büdöset csinál, hogy vallatni lehet vele, ha eldobjuk…-néz a másik fiúra és próbál mindeközben lassan lélegezni, ami a mentális hadiállapota miatt nem a legkönnyebb dolog a földön. Mikor elindult, még bele sem gondolt abba, hogy mennyire fontos lesz neki ez az akció, bár elképzelhető, hogy jobban örülne, ha a papirostól, csigástól, mindenestől azt az elszabadult versailles-i függönybojtot lehetne meglepni, bár, ha itt is strázsál valaki, nem lenne meglepő, ha máshol sem lenne ennél nagyobb szerencséjük.

Jelenleg viszont ég a vágytól, hogy megvillanthassa a záptojással felpimpelt gránátját, ami két utca népét biztosan messzebb terelné, nem mintha olyan sokan grasszíroznának errefelé rajtuk kívül. Locketnek viszont egyetlen óriási szerencséje volt, mégpedig az, hogy az orra még nem volt tökéletes, ennek hatására pedig még nem érezte túl élesen a szagokat, éppen ezért akart konzultálni Loriannel. A szagokat ugyan nem érzi, de ha másik esetleg lehányná, azt nem nagyon tudná figyelmen kívül hagyni.