|
 |
« Dátum: 2026. 05. 02. - 12:21:24 » |
+4
|
Locket Rupert Grimmstark It's me and my "huh" against the world. A múlt„Ha túl szép, valószínűleg rossz.” Ezt mondta az apja az első kenyerére, ami valóban gyanúsan pofás volt ahhoz képest, hogy a külseje kopogott, a belseje pedig ragadt. Akkor ezen a kijelentésen borzalmasan megsértődött, hiszen ugyan mi baj azzal, ha az első próbálkozása nem a legocsmányabb veknit eredményezi, amit csak Godric’s Hollow látott. Egészen addig sértetten húzkodta a száját, amíg nagy nehezen fel nem szelte a kenyeret és meg nem látta, hogy az apjának bizony igaza volt.
-Milyen tejet használtál?-állt felette elgondolkodva, Locket pedig úgy látta, hogy most már teljesen mindegy, hogy mit csinált és mit nem.
-Forrót, az volt a receptben-vonta meg a vállát. Nem emlékezett, mi volt a receptben, mert csak átfutotta, ahogy egy egyszerűbb bájital receptjével is tenné. Hiszen nincs sok különbség a pékmesterség és a bájitalfőzés között.
-Meg, amit a fekete kutya himbál-legyintett az apja, és már odébb is tolta a szerencsétlenül járt veknit. Ezen már nem volt mit vizsgálni, lett, amilyen lett, segíteni már bajosan lehetett volna rajta -langyos tej kell, nem forró, attól megsértődik a kovász, és nézhetsz!
Hát nézett. Nem nagyon értette, hogy mi módon tud megsértődni a kovász, azt meg végképp nem, hogy ki lehet-e esetleg engesztelni. Nézett viszont nagyokat most is, jópár évvel később a tükör előtt, és hirtelen megint eszébe jutott a bűvös mondat, a szépről és a rosszról.
Locket Rupert Grimmstark túl szép lett és nagyon rosszul érezte magát miatta. A szeme ugyanolyan volt, ez egyszer biztos. Ott semmi sem változott, de az orra! Az orra az valami borzalmas, mintha valaki egészen másé lenne, és ettől úgy látta, mintha változni kezdenének a szemei is. Az arca vékonyabb lett, a vonásai finomabbak, az ajkai sem stimmeltek igazán. A fölső ajka mindig vékonyabb volt az alsónál, eltűnt, mikor igazi, féktelen jókedvvel vigyorgott, szinte látni sem lehetett, amikor nevetett, most pedig ott terpeszkedett az arcán abban a bájvigyorban, amivel hiába próbálkozott.
Nem volt elégedett és nem is igyekezett annak tűnni, mert a fiú, akit a tükörben látott, ismeretlen volt számára. Emellett az is komoly fejtörést okozott neki, hogy miként is fogja ezt a már-már lányos arcot összeegyeztetni az egyébként korához képest meglepően karakán viselkedésével. Hogy jöhetne ki ezen a szájon az a mondat, hogy „Ha csak egy nyomorult szót is szólsz, beletöltelek a briósba és megetetlek anyádékkal, csak hogy családban maradj!”?
-Áruld már el, hogy miért vágsz ilyen képet?-állt meg mellette az anyja, ő ellenben nagyon boldognak tűnt és mindenkinek örömmel lelkendezett azzal kapcsolatban, hogy a Szent Mungó plasztimedimágusai milyen virtuóz munkát végeztek, nem is kevés pénzért. Ezzel egyébiránt Locket is egyetértett, csak az nem tetszett neki, hogy az ő arcát változtatták meg, számára egészen drasztikusan.
-Úgy nézek ki, mint egy tök másik ember-sóhajtott gondterhelten, úgy, ahogyan egy tizenötéves minden gondja-baja belefoglaltatik, olyan sóhajjal, amit a felnőttek nem értenek, mert ők olyan logikusak és kimértek próbálnak lenni.
-Ruru, kérlek! Csodaszép vagy, itt-ott muszáj volt változtatni egy kicsit, de hát mondták, hogy az eredeti arcodat szinte lehetetlen rekonstruálni.
Az anyját Xiu Yingnek hívták, ami a bátor és elegáns jelentésű mandarin szótagokból tevődött össze. Locket valóban bátornak találta az anyját, amiért ezt az információt egészen addig nem osztotta meg vele, míg el nem készült az új arca. Ezenkívül pedig állandóan Rurunak hívta, amit kifejezetten utált, nagyjából hatéves kora óta.
-Mondtam már, hogy ne hívj így, nem vagyok már kisgyerek-vonta össze a szemöldökét és újra a tükörbe nézett. A fogai olyan egyenesek voltak, hogy az szinte lehetetlennek tűnt. Talán ezt utálta az egészben a legjobban, hogy olyan mű volt az egész. Annyira tökéletesen szimmetrikus, hogy már ebből is lehetett látni, hogy nem igazi, Locket Rupert Grimmstark pedig mindig is ellenszenvet érzett a mindenféle indokolatlanul mesterséges dolog iránt, ezért is nem kedvelte kifejezetten a mesterkélt francia eleganciát, példának okádék, pardon…okáért.
-De hát te mindig az én gyönyörű kisfiam leszel-mosolygott a fiúra, aki ettől nem tűnt sokkal boldogabbnak. Locket, vagy, ahogy szerette is, ha hívják, Kit, borzalmasan szorongott az arca miatt. Két napja jött vissza az ispotályból, azóta nem volt hajlandó kimenni az utcára, mert őszintén szólva félt.
Ez egy szokatlan érzés számára, mert nem az a típus volt, aki feleslegesen majrézik, most mégis egyenesen rettegett. Mit fognak mondani a többiek? Mit fog gondolni Lorian és Hanni, amikor meglátják? Mit fognak mondani az orrhúzkodós, szájtáti, kellemetlenkedő de Lys-k és ugyan mi fog kiszaladni Basile száján, aki épp olyan, mint a franciák sajtja, savanyú és megosztó. Kitet kifejezetten nem osztotta meg, ő egyszerűen azt gondolta róla, meg az összes többi kényeskedő croissant-képűről, hogy ha a lenézés és sznobizmus áramot tudna termelni, akkor Godric’s Hollow nagyobb fényárban úszna, mint Las Vegas.
Basile-re haragudott a legjobban, de csak azért, mert, ha már annyi mindenkit utált különösebb ok nélkül -kivéve, ha a családi „dögölj meg” elég ok-, jó volt valami személyes ellentétet is dédelgetni. A lelke mélyén abban nyugodott meg, hogy azt a csigazabáló nyálgépet tette felelőssé az egész balesetért, pedig ha leült volna, a végtelen konokságát félretéve talán eljuthatott volna addig, hogy rádöbbenjen, sok mindennek kellett egyszerre történnie ahhoz, hogy olyan salto mortaléval tudja megörvendeztetni a járókelőket, hogy hetekig másról se beszéljenek, csak a szerencsétlen Grimmstark fiúról, aki biciklistül kanyarodott fel az egyik ház falára, aztán arccal alaposan megillette az utcakövet, mindössze azért, mert megzavarták a lendületét.
Bizonyára megúszhatta volna sokkal kevesebbel, ha nem fordul vissza, hogy odaszóljon valamit, azzal kapcsolatban, hogy ha egy bizonyos hím testrész- avagy ha úgy tetszik, bagett- állna így a lakodalomban, biztosan több haszna lenne, mint Basile de Lys céltalan megtorpanásának épp az útjában, de képtelen volt lakatot tenni a szájára.
Ha már ezen szerencsétlen véletlen kapcsán nyitva maradt a szája,használhatta volna ordításra, ha történetesen nem sikerül neki bezúzni az orrát, elvesztenie néhány fogát és bónuszként állkapocstörést szenvedni. Ilyen alkalmakkor az embernek még üvölteni sem marad ideje, pedig kedve éppen lenne hozzá.Nem semmi mutatvány volt ez a biciklis dupla Lutz, ami olyan remekül sikerült, hogy néhány perccel a becsapódás után Kit el is vesztette az eszméletét.
Aztán most itt tartott. Szép lassan elhúzta a száját és sóhajtott egyet, azon gondolkodva, hogy mennyire lenne szükségtelenül melodramatikus kijelenteni, hogy ő aztán soha a büdös életbe nem akart szép lenni, de végül úgy dönt, hogy a már bevált módon kezeli a stresszt.
-Na húztam a vérbe sütni! Jellem
Szeret mindig a legrosszabbra gondolni, és örülni, ha mégsem az történik, ha viszont igaza volt, azt egyszer jó hangosan közölni fogja mindenkivel, akire vonatkozik. Alapvetően sokszor van igaza, mert fiatal kora ellenére jól méri fel a helyzeteket és igyekszik kiismerni az embereket, ebbe pedig csak és kizárólag azért hajlandó energiát fektetni, mert nem szeret csalódni.
A dicséreteket elengedi a füle mellett, a sértéseket viszont évekre elteszi.
Ha valaki egyszer odaszúr neki valamit, arról még három téllel később is eszébe jut majd zuhanyzás közben, hogy mit kellett volna válaszolnia. Szarkasztikus megjegyzései mindig készen állnak, de nem használja őket ok nélkül. Viszont, ha valaki tényleg átlép egy határt, előjön az „ŐsLocket”, aki olyan mondatokat tud kimondani rezzenéstelen arccal, hogy még a kastély szellemei is befordulnak tőle a sarokba. Fontos számára, hogy a tetteit legalább saját maga számára tudja jusztifikálni,illetve legalább egy külső szemlélő számára tűnhessen úgy, hogy nincsenek problémái az idegrendszeri szabályozással. Különösen gyorsan aktiválódik ez az állapot másokat vagy őt magát érő igazságtalanság esetén, vagy ha valaki kéretlenül beleszól abba, amit csinál. Ha éppen süt, gitározik vagy alkot valamit, és valaki mögé áll azzal, hogy „én ezt nem így csinálnám”, ott nagyjából el is múlik minden jókedve, és majdnem bárki fejére ráhúzná a keverőtálat. Nem azért, mert ne fogadna el segítséget, hanem mert ha nem kérte, akkor nem segítségnek, hanem idegesítő háttérzajnak minősül.
Türelmesnek és nyugodtnak tűnhet, de valójában olyan ember, aki háromszor képes elmondani valamit, utána pedig kijelenti, hogy süketekkel és értetlenekkel nem tárgyal. Egészen szociális személyiség, minden témához és különös hobbihoz remek hallgatóság, amellett, hogy érdeklődően hümmög vagy bólogat, miközben beszélnek hozzá, nagyon sok mindent meg is jegyez és hónapokkal később valaminek kapcsán fel is hozza, ki milyen seprűt szeretne, melyik tanárt utálja szívből, vagy hogy valaki egyszer fél órán át magyarázott neki az unikornisokról, amitől a körülötte lévők úgy érzik, hogy igazán figyel rájuk. Kényszerhelyzetben működik a legjobban. Ha van határidő, pánik és minimális egzisztenciális válság, hirtelen elképesztően hatékony lesz. Ha nincs világégés, akkor egyszerre akar medvehagymás kenyeret sütni, megtanulni egy My Chemical Romance számot ukulelén, rendbe rakni a cuccait, és teljesen indokolatlanul utánanézni, vajon tényleg teleszkópos-e a tapír pénisze, mindezt természetesen hajnali kettőkor. Másoknak remek tanácsokat ad, csak saját magára nem alkalmazza őket, mert valahol mélyen nem bízik eléggé magában, amellett, hogy kegyetlenül konok tud lenni.
Egyetlen kivétel van: a konyha. Ott nincs vita, nincs bizonytalanság, ott ő tudja, mit csinál, és ezt mindenki más is jobb, ha elfogadja.
Kapcsolatok
Lorian Grimmstark: Unokatestvér, aki képes rávenni arra, hogy üljön seprűre és párbajozzon.
Hanni Haeni: A legjobban sikerült és legőrültebben kinéző sütemények tesztelője, és az egyetlen élő ember, akire nem lenne pofája rákiabálni.
A de Lys család apraja-nagyja ( Basile): Évszázados családi viszály, egyfajta örökség és némi személyes vetület
Azt beszélik…
A shortbreadjei mindenképp közszájon forognak.
•Egy pszichiáter valahol betegre keresheti magát rajta.
•Nem baleset történt, a szülei biztos csak szebb gyereket akartak.
•Még ilyen szép pofával se kell senkinek.
•Egyszer intim közelségbe került egy pitével, vagy éppen bagettel, utóbbihoz elismerés is jár.
•Japán. Koreai. Nem, észak-koreai?
•Azért sütöget, mert nincsenek barátai, de ilyen remek mozgáskoordinációs képességekkel előbb-utóbb felgyújtja az iskolát.
•Igazából teljesen szerelmes az új arcába, csak játssza magát.
Pálcatípus11 ¼ hüvelyk, bükk , unikornisszőr mag, kellemesen hajlítható Egyébavialany || Thomas Alexander
•Kezdő szinten beszéli a mandarin nyelvet, olvasni és írni viszont nem tud rajta.
• Hat éves korában kapott egy gitárt, de csak 11 évesen kezdte eléggé érdekelni, ahhoz, hogy megtanuljon rajta tisztességesen játszani.
• Ha megkérdeznéd, milyen kenyér lenne, azt mondaná, hogy teljeskiőrlésű mákosáfonyás.
• Bonyolult süteményeket mérnöki pontossággal szeret megtervezni, papíron. |
Roxfort RPG
Szerző