Mardekár vs Hollóhát - lelátók

Itt szurkolhattok a csapatoknak, minden Kviddicsfan élhet vágyainak!  

Drukker versek, reagok, felkiáltások, hajtépések, ércelődések... ide velük!


A ZsupszChatet ezúttal nem aktiváltuk, úgy láttuk hogy nagyon nem volt kihasználva.  

[- Ezúttal biztonságos, megígérem.]

Mardekár lelátó

- Ezúttal biztonságos, megígérem.- odanyújtom a zöld-fehér popcornnal töltött kosarat Amynek, és jelezve, hogy nem a tavalyi merénylet megismétlésére készülök a megátkozott pattogatott kukoricával, egy nagy marékkal kiveszek belőle, és a felét rögtön be is tömöm a számba. Ezúttal nem pálcával próbáltam meg a kipattogtatás előtt elbűvölni a meccsre hozott ellátmányunkat, hanem az unalmas megoldást választottam: szereztem egy zöld zacskót, még a nyáron. Úgy érzem, hogy a tavalyi után, ami szintén esősebb időben volt, meg kell adni a módját az ünneplésnek; megkínálom Skylart és Revant is, és megpróbálom olyan lelkesedéssel követni a meccset, mintha ez lenne ebben a robbanékony időszakban az egyetlen dolog, ami számít még.

 A legtöbb meccsen nem szoktam igazán oldalt választani, nem akarom átvenni az előző kapitány szokását, hogy folyamatosan kalkulálja, hogy mi hogyan profitálunk egyik vagy másik eredményből. Ha a Hollóhátat annyira megverjük, mint a Mardekárt év elején, amúgy sem kell számolnunk igazán semmivel, még a vereségünkkel együtt is a Hugrabug előtt vagyunk, azt pedig kétlem, hogy ma bármelyik csapat annyira nyer, hogy elhúzzon. Végül az egész azon múlik, hogy nyerünk-e tavasszal- azt pedig nem vagyok hajlandó számításba venni, hogy nem tudom, mi marad a csapatunkból, vagy belőlem addigra.

 Ha nem is lenne Amy elmaradhatatlan szurkolótárs, mint tavaly, akkor is valószínűleg itt ülnék. Nincs senki egyik csapatban sem, akit nem kedvelek, ellenszenvesnek tartok, de talán több kapcsolatom van a Mardekár játékosaival: Hera Fletcher kicsit olyan, mintha a tanítványom lenne, még ha nem is hiszem, hogy többet tettem egy indító lökésnél, Connorral pedig meglepően gyorsan valami olyasmi alakult ki közöttünk, ami akár barátságra is emlékeztethetne.

 A tekintetem a meccs első három gólja alatt ugyanakkor végig Zafira Tavishon van. Tényleg idiótának kell lenni hozzá, hogy valaki ne tudja, kik támadták meg, és miért; kevés embert tudok elképzelni, aki ártalmatlanabb nála, amennyire tudom, soha nem ártott senkinek, mindenki kedveli is, és még a legnagyobb irigyeitől sem hiszem, hogy ezt tennék vele. Inkább arról lehet szó, hogy kik a szülei... még ha eszembe is Shunpike arca, amikor arra gondolok, hogy apám komoly vizsgálat nélkül küldte az Azkabanba, hogy akkor hibázott, én most biztos vagyok benne, hogy nincs szükség bizonyítékokra. Mindenki tudja, hogy kik tették; az pedig lényegtelen, hogy melyikük tartotta a kezében a pálcát.

 Betömök egy újabb adag popcornt a számba, és megpróbálom a lehető leglelkesebb módon (és a lehető legkevesebb szemet a kezemből kiejtve) ünnepelni, amikor újra átveszik a vezetést. A mai nap a barátaimé, a szórakozásé, a rövid csendnek egy újab vihar előtt, ami rövidesen megérkezik. A kérdés csak az, hogy mennyi jeget hoz, de így vagy úgy, el fog jönni.

   

    Snake Charming  

Chikara Tetsuya & Victor Holloway
Mardekár lelátók
2006.02.04. szombat

Figyelmeztetések: general shaming

Sosem értetted ezt a hatalmas hűhót, melyet legtöbben a kviddics körül csapnak - értelmetlen brutális sportnak tartod és még csak nem is az erőszakosságával van baj... Azonban ezt a lelátókról elviselni, főleg a Griffendélesek hajtójának oldalán, aki erre a meccsre önkényesen átigazolt hozzátok... nos nem kevés elismerést igényelne. De megteszed, mert Heranak ez fontos, na meg - bónusz, ha láthatod ahogyan Jenkinst fejbe találja egy gurkó. Mondjuk remélhetőleg csak azután, hogy elkapta a cikeszt, ha már tudja hova kellett benyalnia.

- Lassan mindenki ide igazol a csapatotokból? - pillantasz Scrimgeour kis társasága felé röviden, mielőtt újra visszafordítanád a figyelmedet a pályán zajló eseményekre. Na jó, kegyes hazugság ez, inkább csak a kommentátor szavaira figyelsz és Heranoushra. Kifejezetten tetszik, ahogyan az előbbi egrecíroztatja Jenkinst szóban, O'Hara és Tavish járulékos veszteség az egyenletben. Mégis külön elismerést érdemelnél, amiért eddig egyetlen csípős megjegyzést sem tettél Jenkinsre, valamint minden visszataszítóan gyűlölködő gondolatodat mélyen elzárod magadban. Ez a melletted ülő Chikara Tetsuya tiszteletére van így, tényleg még az arcod sem rándul undorodó grimaszba minden alkalommal, amikor Jenkins neve elhangzik - csak minden harmadik/negyedik alkalommal. Az önfegyelem, ugyebár.
Az eső halk monotonsággal kopog a pálcád által létrehozott átlátszó esernyőn csendes megsemmisüléssel csorognak le. Már érzed robbanni a melletted pattogó Chikarában a meccs izgalmai által biztosított feszültséget, ezért feltűnésmentesen csusszansz arrébb, helyet adva neki a felugráshoz - nem örülnél neki ha a nagy szurkolásban orrba vágna, mert akkor nagyon hamar nem a meccs lenne a fő látványosság, hanem az, ahogy mindenki szeme láttára kiheréled. A fejed kezd hasogatni az ütemtelen, artikulálatlan ordításoktól és sikongatásoktól, de tűrsz, hajlongsz a vihar szelében, de kitartasz, akárcsak a legszívósabb, legéletrevalóbb fák az erdőben.
Ekkor tűnik fel egy halovány, de nem ide illő, nem közétek való jelenlét. Egy jelentéktelen árnyékokban megbúvó hullámos fekete hajú buksi, a talárjában megbúvó, sáljáról konszolidáltan virító kék jelen helyzetében nem éppen büszke, de Hollóhátas egyént sejtet. Tekinteted elidőzik rajta, akár fel is tűnhet neki. Egyik szemöldököd kecses ívben megemelkedik először, ahogyan mérlegeled, miért is lehet most itt, majd lassan elmosolyodsz és fejeddel intesz, hogy csatlakozzon bátran.
Holloway. Nem éppen túl érdekfeszítő fiú, szürke kisegér a hétköznapokban. Tipikusan az a személy, akit csak akkor veszel észre, ha esetleg valamelyik beadandód megírásához van szükség egy szánalmas bolondra. Tudod, hogy nem kedveli Herat. Tudod, hogy ellenben Jenkins-szel egészen jól kijön. Egy újabb ok arra, hogy odahívd magad mellé. Biztatásképp megpaskolod a melletted tátongó üres helyet, melyet minden jelenlévő Mardekáros és a mostani alkalommal "tiszteletbeli" Mardekáros figyelembe vett. Volt pár idetévedt Hugrabugos, aki megpróbált leülni melléd, de egyetlen keresetlen rossz szó és egy igen csúnya nézés az irányukba hamar eltántorította őket és másokat is a hasonlóan meggondolatlan cselekedetektől. Ez alkalommal viszont Te hívod meg a madarat a kígyó fészkébe - Holloway-nek fogalma sincs, mibe sétál éppen bele.

- Ma már megfordult nálunk szinte minden házból származó vendég, de eltévedt Hollóhátasra nem számítottam. Mi szél hozott erre Holloway? Nebelwald már megint a bábjaival bontja odaát a rendet? - Hangod könnyed, mint a mediterrán tengerparton végigsuhanó lágy esti szellő. Egy tudatlan számára bájosnak és kedvesnek tűnhetsz, talán még Chikara Tetsuya számára is, ezért teszed a combjára a kezed egy óvatos finom mozdulattal - jelzés értékkel, hogy attól, mert kedves vagy másokkal, akik ne adj isten még férfi neműek is, nem kell azonnal megfejelni őket. Egyelőre a pozíciója stabil és biztonságban van. Egyelőre...

[- Ma már megfordult nálunk szinte minden házból származó vendég, de eltévedt Hollóhátasra nem számítottam. Mi szél hozott erre Holloway? Nebelwald már megint a bábjaival bontja odaát a rendet?]

EAGLE IN A CAGE
2006. FEBRUÁR 4.



VIVIEN M. SMITHE & CHIKARA TETSUYA

TW: nyomokban csúnya beszédet tartalmaz, halál említése

A kviddicsmeccs zaját már messziről hallod, még mielőtt felérnél a lelátóhoz. Az a fajta tömegzaj, ami beleül a dobhártyádba, mint valami makacs zümmögés. Süvítő szél, zászlók csattogása, valaki mögötted már most rekedt torokkal üvölti, hogy "Hajrá, Mardekár!”, és te komolyan elgondolkodsz rajta, hogy ez az egész mi a francnak jó bárkinek.
Aztán eszedbe jut Sid. Megígérted, hogy kijössz a meccsre. Szóval itt vagy.
A stadionlépcsőkön felfelé araszolva próbálsz úgy tenni, mintha pontosan tudnád, merre kell menni. Mintha nem egy térkép nélkül kirakott sakkfigura lennél egy idegen táblán. Balra indulnál, aztán jobbra sodor a tömeg, valaki könyökkel oldalba ver, valaki a talárod szegélyére tapos. Mire feleszmélsz, már fogalmad sincs, hol a Hollóhát szektora.
Ha mugli származású lennél, és ismernéd a londoni metróhálózatot, biztos az a fajta lennél, aki a föld alatt mindig rossz irányba indul, átszáll háromszor, majd valahol Croydon környékén bukkan fel, miközben Camdenbe akart menni. Tipikusan az az ember, aki sosem ott jön a felszínre, ahol kéne. De mivel nem ismered a metrót, így marad az egyszerűbb diagnózis: simán balfasz vagy.
Amikor végre felérsz a lelátó tetejére, csak akkor tűnik fel a zöld-ezüst színű zászlóerdő. Körülötted kígyós sálak, lenéző pillantások, az a fajta arisztokratikus fintor, amitől az embernek azonnal kedve támad visszamenni a könyvtárba és ott csendben meghalni. Két sorral feljebb valaki hangosan megjegyzi, hogy "rossz szektor, holló, a könyvtár arra van.”. Kurva vicces, de tényleg. Összehúzod magad, mintha attól kisebb célpont lennél.
És akkor meglátod Vivient. Mintha direkt ki lenne világítva a tömegben. Szőke haj, nyugodt arc, az a félmosoly, amitől mindig úgy érzed, mintha egyszerre vennének komolyan és néznének hülyének. A gyomrod csinál egy elegáns hátraszaltót, amikor a mellette lévő üres helyet paskolja, hogy ülj le. Mellé érve megállsz.
- Ma már megfordult nálunk szinte minden házból származó vendég, de eltévedt Hollóhátasra nem számítottam. Mi szél hozott erre Holloway? Nebelwald már megint a bábjaival bontja odaát a rendet?
Megvonod a vállad, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Azt mondják, az ember ott köt ki, ahol dolga van. - mondod kissé szárazon. - Próbálom kitalálni, hogy miért kell itt lennem. - A hangod nyugodt. Mintha nem most próbálnád kétségbeesetten összerakni, hogyan a francba keveredtél ide. Leülsz. Aztán észreveszed, hogy a lány nincs egyedül. Hát persze, Tetsuya.
Az a fajta srác, akinek a nyaka vastagabb, mint a combod, és valószínűleg egy gurkót is kézzel elkapna, csak hogy bizonyítson valamit. Úgy néz rád, mintha mérlegelné, hány darabban tudna szétszedni. Kimérten biccentesz felé. Barátságos, akár egy bezárt páncélterem.
- Izgalmas meccsnek ígérkezik - teszed hozzá, mert úgy érzed, hogy valamit mondanod kell.
A tömeg üvölt, egy seprű elsuhan a fejetek felett. Te pedig ott ülsz az újdonsült álompár mellett, tartva attól, hogy egy rossz szó miatt Tetsuya "véletlenül” lelökhet a lelátóról, miközben próbálsz úgy kinézni, mint aki teljesen kontroll alatt tartja az életét.

   

                   

          Three words,I'm cursed        

   

Vivien M Smithe & Victor Holloway, 02.04.

TW: káromkodás,erőszakos gondolatok

Nem tetszik nekem ez a meccs túlzottan, azért nem bírok megmaradni a seggemen. Nem akarok én lenni a csávó, aki megmondta, hogy ez az egész Gemma-Connor dolog egy adott ponton olyan szar lesz, mint ide Okinawa, de most mégis azt érzem, hogy…bassza ki a kurva anyját, hát én szóltam. Csak ezzel Gemma most  nagyon nincs beljebb, meg amúgy én sem, mert nekem éppen örülnöm kéne, hogy éppen egy sávban haladunk Viviennel és mégcsak nem is egymás felé készen állva egy durva karambolra…erre először jött az a telibevert újsgágcikk-amit elolvasás után azonnal miszlikbe téptem, pedig elolvasnom se kellett volna-, most meg ez a kurva kommentátor.
-Szép volt ,hugi!-kiabálok minden támogató lelkesedéssel Herának, amit csak össze tudok kaparni, mert közben meg a franc megesz, hogy senki nem szól rá a kommentátorra, hogy duguljon már el, mert gecire nem fair ennyire személyeskedni, főleg mikor valakinek ilyen mocsok, retek, pusztulat szerencséje van, mint Gemmának újabban. Látom is a fején, hogy nemcsak bennem megy fel-le a pumpa, hanem abban reménykedem, hogy nem csinál faszságot, pedig el tudom képzelni, hogy nehéz lehet megállni.
-Hát mi ilyen ritka szívélyes emberek vagyunk-mondom Vivnek, miközben igyekszem nem úgy ugrálni, hogy zavarjam vele, de hát faszom…! 

Mellesleg épp nem tudok annyifele figyelni, de majd, ha temperamentumom engedi azért kifejezem neki, hogy milyen nagyra értékelem a tényt, hogy nem puffogtat mindenféle szemét megjegyzéseket Gemmára, pedig gondolom lenne a tarsolyában legalább egy harminc perces kiszínes, de majd elmondja Herának meccs után, neki valószínűleg sokkal jobban tetszik majd, mint nekem tetszene.
-Hallod, fogd már be a pofádat -orbákolom dühösen a kommentátornak, ahogy már megint Gemmát ekézi teljes beleéléssel- mert, ha én mászok oda segíteni,ki se nyílik többet!
Nem is értem, hogy miért nem inti le valaki, mondjuk McGalagony, aki máskor már a szalonrasszizmusra is úgy ugrik, mint tyúkszar takonyra -jó, ezt asszem nem így mondják- most meg semmi, mintha meg se hallaná, pedig konkrétan vérlázító az egész. Azért adhatok csak hálát a magaségnek, hogy az én dolgaim egészen megoldódni látszanak…oh hogy Buddha vigye ki a fejét lapostányéron!

Először tök azt hiszem, hogy Vivien hozzám beszél, nem is nagyon értem hogy jön ide a Hollóhát, leszámítva az elég sanyarú gólszerzési arányokat, asszem Tavisht tényleg megvihették a történtek, szét vannak csúszva, mint a bolti sushi és akkor mit hallok? Holloway?
Na erre már hátrapillantok és valószínűleg kicsit sem olyan pofám, mint, aki körtapsban akarja részesíteni, mert hát ez tényleg mit keres itt? Nem mintha marha sokat tudnék a gyerekről…kivéve, hogy volt valami csörtéje Herával meg hogy most is itt foncsorodik a tekintete Vivienre, amitől már helyből ki tudnám nyomni a szemét.
Le is ülök szépen Viv mellé, hogy teljes testtel jelen legyek, ha esetleg kéne és az érintésének hála kénytelen vagyok rájönni, hogy csávóka egyelőre még semmit nem csinált, amiért megkínálhatnám a seggét az arcával, szóval csak visszabiccentek, mint valami dekadens szamuráj és megfogom Vivien kezét. Aztán meg marha kellemetlenek leszünk így hármasban, annyira, hogy már Hollowaynek kell megtörnie a csendet és elnézve a képét rendesen megsajnálom, mondjuk, amint megszólal képletesen rá kell ülnöm a számra, hogy ne jegyezzek meg valamit azzal kapcsolatban, hogy aki ilyen kurva bölcs, akár megtalálhatja a saját háza lelátóját is.
-Hát ez kibaszott kínos-mormogom az orrom alatt, majd úgy döntök, hogy megemberelem magam és ezzel együtt meg is nyilatkozom.
-Hmm... nem tudom, egyelőre úgy tűnik, hogy a Mardi kitömi a Hollót, mint valami döglöttmadarat, de ne legyen igazam. Amúgy meg rohadt amatőr ez a kényszeres személyeskedés, nem?
Vivienre nézek jelezve, hogy ha ő nem volt paraszt Gemma miatt, most én is megmutatom, hogy mennyire normális tudok maradni egy ilyen fura szituban.

   

    Snake Charming  

Chikara Tetsuya & Victor Holloway
Mardekár lelátók
2006.02.04. szombat

Figyelmeztetések: general shaming

Pillanatnyi elgyengülés, ahogy színtiszta szeretet tükröződik pillantásodból, ahogy Chikara Tetsuya tiszta szívéből hatalmas lelkesedéssel szurkol Heranak. Helyette inkább csak teret adsz a pattogásának és próbálod a lehető legrezzenéstelenebb arcoddal tűrni az ordibálását. Hát milyen dolog ez, nem hallod tőle a Jenkinst ócsároló kommentek egy részét, ez egészen sajnálatos.
Még önmagadat is képes vagy meglepni ezzel a mértékű önuralommal, mellyel most zsonglőrködsz a lelátókon. Kicsit segít, amikor feltűnik a színen Holloway, nem éppen a konvencionális hős megmentő képét adja, de neked megfelel. Mosolygós álarcod Holloway válaszra sem törik meg, bár azért egy szemforgatás becsúszik, amikor Chikara megfogja a kezed. Micsoda birtokló magatartás, módszeresen jelöli meg a területét.

- Tudod, Holloway, nem hiszek a sorsszerűségben. Úgy gondolom oka van, hogy errefelé fújt a szél - hangod könnyed csevej álcáját kelti, de tekinteteddel mintha a lelke legmélyére pillantanál. Most azonban még... még erre nem vagy képes. Egyelőre. De már lelkesen dolgozol rajta, hogy ne csak a non-verbális jelekből legyél képes olvasni és következtetéseket levenni, hanem valóban lásd és halld azokat a gondolatokat - akár a legmélyebb, legsötétebb, legelrejtettebbeket is.

A meccses szóváltáskor inkább csak a pályára emeled a tekinteted. Jenkins elsuhanását a szemed sarkában látod, de Te Hera bravúros védésére fókuszálsz. Ha hasonló temperamentummal rendelkeznél, mint például Chikara, bizonyosan felugranál és üvöltenél neki, hogy milyen csodás védés volt, de így csak őszinte mosollyal az ajkaidon kíséred figyelemmel a legfőbb és egyetlen bizalmasod bravúros védéseit. Azért figyeled a beszélgetést magát, és bár arcodon egyetlen izom sem rándul, a Chikara markában lapuló kezed egyik ujja kényszeresen megrándul. Te igazán nem bánod a kommentátor maró szavait, Jenkins minden egyes gonosz megjegyzést megérdemel, sőt! Többet is. Szenvedjen csak az az öntelt szuka.

- Úgy látszik Tavish nagyon a szívére vette a cikket, meg hogy O'Harat lecsapták a kezéről... bár én szeretném azt hinni, hogy okkal Hollóhátas és ez csak valami megtévesztés része. Máskülönben csalódott lennék, hogy a tavalyi bajnok csapat ennyit képes csak felmutatni. Akkor nektek is egyszerű dolgotok lesz a következő meccsen, kivéve ha addig így vagy úgy összeszedi a csapatát és felszívja magát - újra vetsz egy pillantást Scrimgeour felé. Igazán semleges számodra az igazság bajnoka hölgyemény, igaz a sok felesleges magasztos maszlagot felettébb idegesítőnek tartod a szájából. Most azonban a vak is látja, hogy Ő sincs a helyzet magaslatán. Ez a Trimágus Tusa teljes mértékben megborítja a Béke Évfolyamát. Szánalmas, ugye?

[- Tudod, Holloway, nem hiszek a sorsszerűségben. Úgy gondolom, oka van, hogy errefelé fújt a szél.]

EAGLE IN A CAGE
2006. FEBRUÁR 4.



VIVIEN M. SMITHE & CHIKARA TETSUYA

Az eső nem csendesedik. Nem az a romantikus, filmszerű permet, hanem az a kitartó, mindenbe beleeső fajta, ami lassan átszivárog a taláron, a galléron keresztül, egyenesen a gondolatok közé. A Mardekár lelátón ülve ezt különösen élesen érzed: minden hang kicsit hangosabb, minden pillantás kicsit tovább időzik rajtad, mint kellene. A pályán a Hollóhát épp elveszíti a kvaffot, és a moraj végigsöpör a tömegen. A lelátó zöld-ezüst fele felmorajlik, te pedig ösztönösen összébb húzod magad, mintha ezzel kisebb lenne a csalódás.
Vivien közvetlen melletted ül, Tetsuya pedig a másik oldalán. Melléjük szorulva egészen olyan érzésed van, mintha két, egymástól gyökeresen eltérő gravitációs mező hatna rád. Az egyik csendes, kiszámíthatatlan, finoman húz magához, a másik nehéz, egyenes vonalú és kíméletlenül stabil. Valami, ami nem igényel közvetlen érintkezést ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon. Vivien feléd fordul.
- Tudod, Holloway, nem hiszek a sorsszerűségben. Úgy gondolom, oka van, hogy errefelé fújt a szél.
Nem válaszolsz azonnal. Nem azért, mert ne lenne gondolatod róla, hanem mert túl sok van, és egyik sem az, amit ebben a darázsfészekben biztonságosan ki lehetne mondani. A sorsszerűségben te sem hiszel igazán. A sors csak egy kényelmes, utólagos magyarázat a rossz döntésekre és még rosszabb hallgatásokra. Az ok viszont mást jelent. Felelősséget. Szándékot. Azt, hogy ez nem pusztán egy rossz irányba tett lépés volt, nem a tömeg sodrása, nem a saját ügyetlenséged, hanem valami mélyebb mozgás. És ez nem tetszik.
Mert ha oka van annak, hogy ide kerültél, akkor az azt jelenti, hogy valami vonzott. Vagy valaki. És ezt már nem lehet elintézni egy vállrándítással. Inkább elteszed a lány mondatát későbbre, mint egy túl éles tárgyat, amit most nem lenne bölcs elővenni. Túl sok szem figyel, túl sok fül hall, túl sok minden múlhat egy rosszul időzített reakción.
Kifelé csak annyi látszik, hogy elcsendesedsz. A tekinteted visszacsúszik a pályára, ahol a Hollóhát az esőben próbálja újraszervezni magát.
- Hát ez kibaszott kínos.
Nem nézel Tetsuyara. A tekinteted a pályán marad, ahol a mardekárosok lendületből törnek előre, mintha az eső csak díszlet lenne.
- Mondhatjuk úgy is - feleled halkan. - Én inkább… átmeneti állapotnak nevezném. A kínos általában véglegesebb.
Csak utólag veszed észre, hogy kimondtad, amit gondoltál. Hogy a szavak már ott vannak a levegőben, és nincs bennük semmi abból, amit valójában érzel. Nem őszinték, de nem is hazugok - inkább mechanikusak. Egy reflex, amit arra találtál ki, hogy átvészeld az ilyen pillanatokat anélkül, hogy túl sokat adnál magadból. A hangod nyugodt, majdnem közömbös. Pont olyan, amilyennek lennie kell. Nem árul el sem idegességet, sem sértettséget, sem azt, hogy közben belül egészen máshol jársz.
A pályán közben a Mardekár újabb gólt szerez. A lelátó felrobban. Te nem ugrasz fel, csak összeszorítod az állkapcsod, és igyekszel nem Sid arcát elképzelni.