Végül igaza volt Lucindának.
Nem kívánt a pofám mindenhová, és nem lehetek hatással mások véleményére. Mindegy, mennyire töröm magam. Nem számít az sem, hogy mindenkinél többet küzdöttem azért, hogy elérjem azt, amit elértem, a vérem és könnyeim nem látják azok, akik nem akarják. A negatív figyelem is figyelem. Nem kaphatja meg a pozitívat mindenki pusztán azért, mert dugható.
Újra meg kell tanulnom felszívni magam a rosszmájúakkal szemben. Nem is velem van a bajuk, hanem azzal, amit szerintük képviselek. Erőtlenségükből fakadóan minden eszközt megragadnak azért, hogy eljussanak hozzám, mert nincs más eszközük ellenem, mint reputációm aláásása. Tudom, hogy jól teljesítettem a próbán; csúnya is lenne, ha nem, ha már egész életemben ezt kívánom csinálni. Az elért helyezés pedig feljogosít arra, hogy invalidáljak minden ezzel ellentétes magánvéleményt.
Az élet úgy hozta, hogy ahol elvesztettem másokat, ott új ajtók nyíltak. Még nem léptem be teljesen rajta; a küszöbén hintázok, testsúlyom egyik lábamról a másikra helyezem, hisz még mindig olyan érzés, mintha újra a szurokkal teli járaton kéne végighaladnom azért, hogy elérjem azokat, akik az ajtó ezen oldalán vannak. A fény a másik irányból pislákol, most már csak pislákol, hisz túl messzire kerültem tőle. Ha tényleg megteszem ezt a lépést, vajon visszatalálok-e oda? Vajon kapaszkodhatok-e belé, nyújt-e nekem útmutatást, vagy magam maradok a sötétben, örökre? Pedig tisztában vagyok a feltételekkel, mellyel az ajtót kitárták előttem. Az eskü örökkön ott ég ereimben, megszeghetetlenül.
- Megbeszéltem Babbling professzorral, miénk a terem. - nyitok ajtót Lucindának. A Rúnatoronyhoz tartozó tanterem ajtaja általában zárva, főleg hétvégén, de a kellően diplomatikus fellépés megoldotta, hogy ne a túlzsúfolt könyvtárban vagy a mindig hangos buszban kelljen tanulnunk. Tudom, hogy Mal nem fog örülni, amiért nem fogadtam el a segítségét a felzárkózásból rúnatanból, de nehezen tudok az anglo-saxon és ogham rúnák kapcsolatára koncentrálni mellette. Ezen egyedül az segít, ha Scrimgeourra gondolok, tőle sikeresen elszáll minden ihletem.
- Mindig úgy gondoltam, hogy ez a legszebb terem a kastélyban. - leteszem a táskám az egyik hátsó padra – épp oda, ahol amúgy is ülni szoktunk - , majd a polcokhoz lépve végigfuttatom az ujjaim a rúnákon. Kár, hogy még mindig nem értem, mi van odaírva. Csak idén kezdtem el velük foglalkozni, a mi iskolánkban nem létezik ez a tantárgy, de szükséges akkor, ha olyan egyetemre adom be a felvételi kérelmem, ahol megkövetelik ezt az átoktörőknek. Attól féltem, hogy hátrányban leszek enélkül másokhoz képest. Most már tudom, hogy nincs így, a bajnoki címem talán még hasznos lesz valami jóra, év elején viszont minden intelem ellenére vállaltam, hogy behozom a hátrányomat a tantárgyból, hogy letehessem a RAVASZ-t. Itt volt azonban nem csak a Tusa, hanem az a nagy szennyáradat is, amivel év eleje óta meg kell küzdenem. Ha nem épp valamelyik morális felsőbbrendűség komplexussal küzdő egyén játszott az idegeimen, hogy kiprovokálja magának a hőn áhított áldozati szerepet, akkor a Halloweenkor történtek taszítottak nyomor tengerárjába, a Mallal történtek kavartak fel, vagy épp Morris tépkedte le az ujjaimról a körmeimet, csak hogy példát statuáljon. Bizarr arra gondolni, hogy a menyasszonyával töltöm az időt; bizarr az is, hogy bármelyikük jegyben jár bárkivel, ám másrészről keresve se találnék ennél tökéletesebb, a nepotizmus gyökeréből hajtott jegyességi szerződést.
- Megfogadtam a tanácsod, Lucinda. Igazad van, fel kell szívnom magam, és nem szabad azzal foglalkoznom, mások mit gondolnak. - ujjaim megállnak egy ponton, hogy kiválasszam azt az alig negyven oldalas füzetet, amit az órákon szoktunk néha használni a szótár mellé. Szimbólumok a rúnatanban Quintontól. Állítólag tanított itt egy évet.
Állítólag propagandát írt a halálfalóknak.
- Nem szabad foglalkoznom vele, a te véleményedre viszont azért mégis adok, Lucinda. - nem akarom tudni, hogy a szenátor mit gondol. Az eredményem magáért beszél. A Yaxley ház következő uralkodója azonban mégis más. Rendszeresen azt érzem, hogy visszafogja magát, félelmetes az, amire képes. Már nincs bajom Bate-tel, sőt, neki kell, hogy legyen problémája velem azok után, amit elkövettem ellene, de akkor sem értem, mit keres a bajnokok sora között, amikor olyanok jöttek a delegációnkkal, mint Eydis, Lucinda, vagy akár Elizabeth.
Roxfort RPG
Szerző