with wind and gold

she flew as if the broom knew the way home

with Sienna Scrimgeour
2005 április 5, péntek

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
the Snitch danced
just beyond
her fingertips
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Semmit sem számít a tudásod, ha ezt senki sem hiszi el rólad. Lehetsz a 21. század legnagyobb elméje, aki komplex problémákra találja meg a megoldásokat, vagy lehetsz az évszázad legjobb játékosa, ha ezt senki nem látja. Nem másabb valuta ez a pénznél. Egész világokat renget meg, tömegeket facsar ki magából, és mindig van, aki a sikerért többet képes és hajlandó áldozni, mint mások – főleg, ha ezt nem a saját bőrével fizeti meg.
Ugyanolyan érték ez, mint a pénz. Még az sem kell, hogy igaz legyen. Nem számít, honnan jött, és senkit nem érdekel, milyen úton jutottál hozzá mindaddig, amíg rendelkezel vele, sőt, mi több: látványosan van belőle neked. A sikerhez vezető út pedig lehet nehéz és rögös, izzadtság, vér és verejték által, vagy épp könnyed lebegés a csúcsig öröklés, vásárlás vagy elbitorlás által.
De mi marad annak, aki nem örököl, nem vásárol, és nem bitorol? A fényből nem kapott mindenki, a többség az ő árnyékukban születik, akik eltakarják előlünk a forrást, hogy jobban részesedjenek belőle. Számunkra nem marad más, mint a tett, a mozdulat és a szerencse. Nem elég jónak lenni. Az is fontos, hogy ki látja azt, hogy elég jó vagy. Nem várhatsz örökké arra, hogy a fényből táplálkozók meginvitáljanak az asztalukhoz. Olykor magadnak kell kihúznod a széket, hogy helyet foglalj és számításba vegyenek. Én pedig ott akarok ülni annál az asztalnál a győztesek között.
Azért is állok most itt, a rozoga, replika seprűmmel a kezemben, hogy megtegyek egy újabb lépést azért, hogy legalább az asztal sarka az enyém legyen. A pénteki, késő délutánt beszéltük meg a Griffendél csapatkapitányával. Azon kevesek közé tartozik a Roxfortban, akik felől soha nem éreztem azokat a finom, figyelmeztető jelzéseket és szagokat, amik arról árulkodnak, hogy nem mond igazat. Tisztában vagyok saját családnevem negatív hírnevével és árnyékával, de azzal is, hogy mit jelent a Scrimgeour név. Azt is tudom, hogy a házaink közötti rivalizálás már több évtizedes hagyománynak örvend, bár a mi generációnk már azok közé sorolja ezt, amit a lehető leghamarabb temetni kell. Szerencsére a Hugrabugban nem csalódhatunk, a kisegítősök pedig mindig rendelkezésre állnak, ha közös ellenségképet kell keresnünk.
A Griffendél kapitánya még sem utasított vissza, amikor pár napja személyesen kerestem fel, hogy a segítségét kérjem.
- Szia. Megígérted, hogy megnézel. – tárgyilagosan emlékeztetem arra, amit mondott nekem. Röviden körbesandítok, hogy lássam, mennyien fognak figyelni. Az enyhe tavasszal a napsütés is elérkezett. Egyre többen pihennek a birtokon a délutáni óráik után, vagy épp írják közösen a leckéjüket a lelátókon.
- Tudom, hogy nem volt kötelező jönnöd. - tekintetem mereven siklik vissza Siennára. Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy szívesség a részéről, nálam pedig senki se tudja jobban, hogy mivel is járnak az ilyen szívességek. Mindennek ára van. A világban semmi sincs ingyen.
- Nem kérek külön bánásmódot csak azért, mert fiatalabb vagyok, vagy nem olyan tapasztalt. Lolával sem finomkodnak. Mindent kibírok, amit ő is. – bosszant, hogy az a nepotizmusba született, felszínes mini díva idén csak Tavisht nem tudta megverni. Pár éve jelentkeztem már a csapatba, azonban ő kihúzta a Potter-kártyát, és elsős létére bevették. A hamis seprűmmel persze idén se lett volna semmi esélyem. De a következő évben nem fogom elszalasztani a kínálkozó lehetőséget, és enyém lesz az a hely annál az asztalnál.

[- Igen.]

With wind and gold

2005.04.08. Péntek

  Megpörgetem az ujjaim között a seprűmet. A Tempestad 3000 egészen hozzám nőtt az elmúlt két évben, és tény, hogy a vörös szín jobban néz ki az angol seprűgyárak barnáinál, de már kezd elavult lenni. Válasz a Nimbus 2001-re abban az évben, amikor kijött a Tűzvillám, nagyjából a 2002 szintjén. A 2003 már sokkal gyorsabb, bár ez jobban fordul a Nimbusoknál. Majdnem olyan jól, mint a klasszikus Tűzvillám. Még nem tudom, hogy azért szeretnék-e gyorséttermezni nyáron, hogy szerezzek egy jobbat; ha ezt a meccset is elveszítjük, meglehetősen felesleges lenne. Pocsék szakács jó edényben is pocsék ételt főz. De ma nincs okom rá, hogy erre gondoljak.

 Mosollyal az arcomon sétálok ki az öltözőből, ki a pályára, amely olyan drámai (és mérgező)  élmények otthona volt hétvégén. Amúgy is terveztem repülni ma, és úgy döntöttem, hogy nem árthat túl sokat, ha egy lelkes, alsóbb éves mardekárossal edzek kicsit. Akkor sem, ha talán játszanom kell ellene jövőre, mert biztosan vannak hetedévesek, akik kikerülnek jövőre tőlük is- arról nem is beszélve, hogy fogalmam sincs, O'hara fog-e még játszani.

 Nem annyira jó ötlet ez az egész. Tudom, hogy a lány neve meglehetősen rossz ómen; emlékszem egy ilyen nevű bűnözőre apám levelezéséből és a korabeli Próféta cikkekből, melyekből megpróbáltam összerakni fejben, milyen lehetett apám élete, amikor az asztalunknál a kezébe vette az újságot, hogy megnézze, kit veszített el aznap azokból, akiket meg kellett védenie egy legyőzhetetlen ellenfél ellen, miközben mindenki ellene áskálódott.

 Nehéz lehet egy bűnöző lányának lenni, de tekintettel arra, hogy milyen közeli viszonyban vagyok Amycusszal, nem fogom egy kisstílű tolvaj gyerekét lenézni. Ostobaság ez alapján megítélni valakit. Nem vagyunk a szüleink, könnyen lehet bárki jobb náluk. Vagy sokkal rosszabb, ahogy mindig félek, hogy végül én is az leszek. Nagysággal küzdeni talán még nehezebb, mint aljassággal, ahogyan Heranoushnak kell.

 - Igen.- kicsit zavartan mosolygok rá, mert furának találom a mimikáját. Gondolkodom rajta, hogy ez talán valami trükk, főleg, ahogy megnézem a seprűjét, amely nem tűnik jónak, talán még a szertári Meteorokhoz képest sem, de ha ez az egész arra irányulna a mardekárosok részéről, hogy valahogy szabotáljanak minket, nem a megfelelő célpontot választották. Bármennyire ellenséges a két ház egymással, a Hugrabuggal még rosszabb a viszonyuk, és az egyetlen dolog, amit még elérhetnek, hogy a második helyükből harmadik helyet csinálnak, ha elérik, hogy nagyon kikapjunk. Amúgy sem hiszem, hogy Amycus hagyná, hogy kavarjanak valamit, és ne figyelmeztetne, ha mégis olyan tervük lenne, hogy valahogy elérik, hogy én is bemutassam, hogy nem szabad leszállni.

 - Megígértem, nem igaz? Amúgy is kijöttem volna ma repülni.- megpróbálom a lehető legbarátságosabb mosolyomat mutatni, hogy oldjam a feszültséget. Tényleg azt hitte, hogy megígérem, hogy találkozunk, hogy segítek neki, azután hagyom, hogy itt várjon, egyedül? Ennyire aljasak lennének a mardekárosok manapság? Talán megkért valakit, hogy segítsen neki, és azután nem jött el? Persze, amilyen arcot Sterling és Wilson vágtak a meccs után, nem lennék meglepve, ha szeptemberig rá sem néznének egy seprűre.

 - Előre szeretnék szólni, hogy lehet, hogy szükség lesz némi rövid szünetre. Nemrégen volt egy... sajnálatos problémám, és még nem tudom, mennyire bírom a terhelést. Elvileg meggyógyultam, de ki tudja.- nem tudom, hogy a kellemetlen érzés a hasamban vajon tényleg a popcornos szerencsétlenkedésem utóhatása, vagy egyszerűen csak megragadt bennem, hogy megszoktam, ha fáj. Az ember meg tudja szokni, hogy fáj, ha sokáig nem múlik el, és akkor is érezni véli, ha már elmúlt.

 Miller nevének említése nem tölt el különösebb boldogsággal, mert eszembe jut, ahogy törött bordákkal próbálom utolérni, próbálom elkapni a Cikeszt, és tudom, hogy így aztán soha nem fogom tudni tartani vele a lépést. Tudom, hogy terelői hibák miatt vesztettünk (meg a mardekáros terelők akkor már elkezdték tökéletesíteni azt, amit aztán bemutattak a Hugrabug játékosain), de úgy érzem, hogy végül mégis én vesztettem. Harry Potter kapta el törött karral a Cikeszt, nekem mindkét karom rendben volt, és aurorként sem lehetek gyengébb egy sérüléstől. Azért az biztos, hogy tényleg kell egy nálam jobb fogó. Valaki, aki, ha nem is jobb, mint Tavish, jobb, mint Blackwar, és mindenképpen jobb, mint én.

 - Ne aggódj, nem fogok finomkodni. Nem is kell rosszul érezned magad, hogy fiatalabb vagy, én is negyedévesként kezdtem játszani. Melyik posztra szeretnél jelentkezni? Gyakorolhatjuk azt.- talán nem is rossz, hogy gyakorolok kicsit, mert jövőre válogatót tartok, és mindenképpen szeretném, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk, mielőtt elballagok, és átadom valakinek a Griffendélt, és nem az utolsó-utolsó előtti hely várományosaként. Bármilyen nagy illúziónak tűnik a siker reménye úgy, hogy Tavish is a mezőnyben van, jövőre szeretnék győzni.

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
the Snitch danced
just beyond
her fingertips
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Fordított helyzetben biztosan nem vallanám be gyengeségem. Inkább prezentálnék egy Connor kettőpontnullát, mint hogy elismerjem puhányságom. Ha bukni kell, azt tegyük emelt fővel, ahogyan O’Hara is tette. Az ő helyében mondjuk emberek közé se mennék egy ilyen csúfos vereség után. Jól tette, hogy nem érdekelte egyáltalán, ki mit gondol róla, és nem barátokat, hanem győzelmeket ment gyűjteni. De ezek után senki sem fog ugyanúgy tekinteni rá. Legjobban azt tenné, ha lemondana a kapitányságról, és átadná azt annak a Traversnek, aki végül az érdemesebbnek minősült kettejük közül az életre, és ezek szerint a kapitányságra is.
Vajon az öreg Scrimgeour milyen gyengeséget mutatott, ami a bukását okozta? Túl fiatal voltam még, amikor azok a dolgok történtek, a családunk pedig meg sem várta Caramel bukását. A háború azonban oly közel történt jelen valóságunk idősíkjához, hogy még mindig a mindennapok része az, hogy beszélünk róla, és ez így lesz még legalább száz évig, ahogyan az lenni szokott a történelem legmeghatározóbb traumái esetében, legyen az háború, járvány, koboldlázadás vagy boszorkányüldözés. Emlékszem arra az újságcikkre, ami nagy lánggal és hévvel A Béke Évfolyamának titulálta Siennáékat. Hangzatos névadás, de egészen biztos vagyok benne, hogy egyetlen szót sem váltott velük az újságíró, aki ezt kitalálta.
Némán, de határozottan biccentek a pihenőre, hiszen úgy sincs más választásom. Emlékeztetem magam arra, hogy még ha el is ismerte gyarlóságát, nem ok nélkül kapta a kapitányi címet. Nem úgy, mint Finnighan, aki csak azért lett kapitány, mert nem volt jobb a helyére, vagy aki jobb lenne, biztosan nem vállalta. Ha a Hugrabug bármelyik játékosa lennék, én is visszakoznék. Elég az, ha a saját tetteim alapján ítélnek meg a pályán. Nem szükséges az, hogy a csapat teljesítménye miatt is engem érjen felelősség. Most saját kapitányomként fogom tisztelni Scrimgeourt, amíg az edzés tart. Még ha pillanatnyilag gyenge is, még így is jobb fogó, mint Blackwar, és biztosan rátenném az összes félretett vagyonom, ha ebben a pillanatban mérkőznének meg.
- Órákon mindig fogónak tesznek be. Valószínűleg az alkatom miatt. – a Roxfort előtt nem játszottam soha. Nincs kivel. Csak a seprűn lovaglást tudtam gyakorolni, és azt is külföldön. Biztos vagyok abban, hogy csak azért vagyok rendszerint én a fogó szerepében repüléstanon, mert én tűnök elég kicsinek és fürgének a többi évfolyamtársamhoz képest. Nincsenek azonban olyan hosszú végtagjaim, mint másoknak, a lassabb seprűmmel pedig könnyedén behozhatatlan hátrányba kerülök.
- Szerintem kiemelkedőek a reflexeim, és gyorsan reagálok. Nehezen ijedek meg. Szívesen kipróbálnék mást is, amit jónak gondolsz. – Scrimgeour a főnök jelenleg. Azt teszem, amit mond. Ezt követően pedig fel is szállok a seprűre, de csak alacsonyan, alig tíz centivel lebegek a föld felett. A bemelegítés, illetve pár egyszerűbb nyújtó gyakorlatot már végeztem, amíg a Griffendél kapitányára vártam.
- Nem félsz, hogy a Hugrabug tisztességtelen lesz a meccseteken? – tisztában vagyok azzal, hogy miket mondanak. Közszájon forog, hogy a Mardekár durva volt és agresszív. Az viszont kevésbé, hogy Hugrabug egyik játékosa konkrétan belekapaszkodott a mi kapitányunk köpenyébe. Sőt, még a nézőtérről is beavatkoztak a játékba. A kviddics agresszív sport, de ez akkor is tisztességtelen volt. Gondoltam rá, hogy a meccs után meglátogatom Finnighant, és tiszteletbeli Fletcherré avatom. De megkapta végül is a jutalmát, hiszen kapitánynak nevezték ki ennek ellenére.

[- Lehetsz fogó... de lehetsz bármi más is. Mi szeretnél lenni?]

With wind and gold

2005.04.08. Péntek

  Ahogy a lány megemlíti az alkatát, rászánok pár másodpercet, hogy végigfuttassam rajta a szemem. Mostanában divat lett minél könnyebb fogókat összeszedni, mind a négyen lányok vagyunk, és ránézésre én lehetek a legkevésbé könnyű a hatvanhét kilómmal. Elég sekélyes felfogás, különösen annak fényében, hogy ha mondanod kell egy fogót, biztos Krum neve lesz az első név, ő pedig nem volt kicsi. A jó reflexek, jó egyensúlyérzék, a gyors seprű, jó szem-kéz koordináció, a jó látás fontosabbak az alacsony súlynál. Engem is ezek juttattak be a csapatba, és nem azért veszítek újra és újra, mert túl nehéz vagyok.
 
 - Lehetsz fogó... de lehetsz bármi más is. Mi szeretnél lenni?- az egyetlen dolog, amit nem fogok javasolni neki, hogy gyakoroljunk gurkókkal, mert ahhoz tényleg nem tűnik elég erősnek, hogy megfelelő erővel üsse azokat a gurkókat. A másik három pozíció viszont teljesen reális, az őrző egyáltalán nem kell nagy legyen, a hajtók esetén pedig Lowe tökéletesen bemutatta, hogy egy viszonylag kicsi játékos is tökéletesen elboldogul a poszton, ha kihasználja az erősségeit.

 Nem tudom, hogy jövőre játszhat-e már, De még van bőven ideje rá, hogy bekerüljön. Azt hiszem, be is fog; végül mindenki bekerül, aki tényleg elhatározza, és tényleg mindent megtesz érte. Akinek ez az egész csak egy futó ötlet, maximum akkor, ha nagyon, nagyon tehetségesek.

 - Kipróbálhatunk több dolgot. Esetleg megpróbálhatnád először az őrző pozícióját, azután a hajtóét. Azt hiszem, mindkét helyen lesz üresedés jövőre nálatok... a fogótokat nem hiszem, hogy lecserélik.- nem tudom persze, hogy O'hara (vagy ha nem épül fel, bárki, aki a helyére kerül jövőre, például Travers) megtartaná-e Lola Millert. Én egy-egynél tartok ellene, kettő egynél, ha beleszámítjuk az idei vereséget, amit inkább a terelők ellen szenvedtem el. Tény, hogy tapasztalt fogó, de a három Tavish elleni meccse során elég egyértelmű lett, hogy soha nem érhet a hollóhátas kapitány nyomába. Ha jövőre a Mardekár győzni akar, nem biztos, hogy megtartják- ahogy nekem is kell egy jobb fogó, mint én vagyok.

 Miközben kezembe veszem a kvaffot, és a seprűmre ülök, röviden gondolkodom rajta, hogy mit válaszoljak a kérdésre. Azután a sok szabálytalanság után, amit a Mardekár-Hugrabug meccsen láttam (és azután, hogy mindenki arról beszél, hogy Blackwar csalással vette el Tavish elől a Cikeszt), hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tartok tőle, hogy a Hugrabug kicsit tovább megy a győzelemért, mint szabályos lenne. Nem is a szabálytalankodástól félek, egyszerűen nem akarom, hogy bárki úgy végezze tőlünk, mint Munson vagy O'hara, főleg nem egy átkozott harmadik helyért.

 - Matematikailag lehetséges, hogy bármelyik csapat feljebb jusson, akár a bajnoki címig... de ha reálisak vagyunk, az utolsó és utolsó előtti helyért játszunk. Kétlem, hogy annyira fontos lenne nekik ez az egész, hogy csaljanak... mi mindenesetre nem fogunk szabálytalankodni.- néhányszor gondolkodtam rajta, hogy beszéljek-e Finnighannel, vagy akár írjak neki egy rövid levelet, amiben megkérem, hogy próbáljunk meg egy kicsit visszafogottabban játszani, kevesebb törött csonttal (annyira nem vágyom vissza a Gyengélkedőre). Egyelőre nem tettem meg, mert nem tudom, hogy nem lenne-e kontra produktív, nem gondolná-e, hogy azért csinálom, hogy azután meglepjük őket a saját durvaságunkkal.

 Feljebb emelkedem, és megnézem a karikákat, felkészülök dobni a kvaffal. Néhányszor játszottam hajtót, sokat figyeltem őket, sokszor néztem a jobbakat nálunk is, és mióta beszéltem Amycusszal, egyre inkább az a benyomásom, hogy talán tényleg ezt kellene csinálnom inkább. Talán tényleg jobb lennék benne, mint fogónak. Persze, nagyon unorthodox lenne egy kipróbálatlan fogó ennyire kevéssel a meccs előtt, de az eddigi teljesítményem alapján.

  - Ha készen állsz, jelezz kérlek!- párszor körzök a karjaimmal, miközben elhelyezkedem néhány méterre, büntető távolságra Herától, és amit jelez, megpróbálom bevágni az első lövést a bal karikába.

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
the Snitch danced
just beyond
her fingertips
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Láthatóan megilletődöm a kérdésen, hogy mi szeretnék lenni. Egyetlen repüléstan órát sem hagytam ki, még ha a gyengélkedőn is kellett hazudnom épségemről egy-egy gyengébb pillanatomban. A repüléstan órák nem mindegyike telik el játékkal. Gyakorta csak rutin feladatokat ismétlünk, például követünk egy kijelölt pályát, vagy gyakoroljuk a biztonságos landolást. Mégis, ha játékra kerül a sor, ritkán engedik, hogy hozzáérjek a kvaffhoz. Automatikusan engem raknak be fogónak, és nem is vagyok borzalmas benne. Meg se fordult emiatt a fejemben, hogy más posztot is kipróbáljak az órák során. A Roxforton kívül pedig nem igazán van lehetőségem játszani. Az anyaországban is legfeljebb a repülést tudom gyakorolni a szabad ég alatt, ahol legalább nem kell tartanom attól, hogy kiszúrjanak engem a muglik.
Máris értelmet nyert számomra, hogyan lehet a csapatuk új kapitánya egy olyan fogó, akinek nem volt még győztes meccse idén. Bár Lolánál jobb volt. Én is jobb akarok lenni Lolánál.
- Nem tudom. Sosem választhattam. – felelem egy rövid gondolkozást követően. Abban biztos vagyok, hogy terelőnek nem lennék jó. Nem azért, mert félnék a gurkóktól. Kaptam már tőlük pár zúzódást, amik mind arra sarkalltak, hogy erősebb, ellenállóbb legyek – és kevésbé ostoba, ha a saját hibámból vagy ügyetlenségemből hagyom, hogy eltaláljanak. Minden pofont megérdemeltem, amit a gurkóktól kaptam.

Értékelem az őszinteségét. Scrimgeour nyílt kommunikációja imponál. Nem kell különös szándékot sejtenem, és sakkoznom mondandójának valódi jelentésével. Néha egészen kiválóan olvasok a sorok között, értem a szándékot, és érzem, ha valaki rosszat akar. Máskor azonban elismerem, hogy vakon vagyok. Épp eleget tudok az apjáról, hogy ne tudjam figyelmen kívül hagyni azokat az egyértelmű hasonlóságokat, még ha küllemben kevés is az egyezés a régi újságcikkekben talált fotók alapján. Azt hiszem, van a padláson egy több évtizedes, foglalási jegyzőkönyv a boltunktól, amin szerepel az apja kézírása és aláírása. Már nincs jelentősége, ráadásul egyikünk sem élt még, amikor ez készült. Lehet, hogy odaajándékozom neki hálából.

- Értem. – felelem merev arckifejezéssel. Biztos voltam benne, hogy már kiszámolta, legalább mekkora gólelőny mellett kellene a cikeszt elkapnia a bajnoki címért. Legalább nyolcvanat kellene lőniük hozzá, és talán még az is kevés lenne. Bár csak a Hugrabug ellen játszanak, akikkel a Mardekár csapata is finom volt, bárki bármit mondjon. O’Haráék még lőhettek volna tíz-tizenöt gólt, és akkor miénk lenne a kupa. Nem kellett volna annyira vigyázni rájuk. Tudatában vagyok annak, hogy közszájon a mi csapatunk brutalitása forog, de a kviddics nem a puhányak sportja. Nincs helye a sírásnak pár törött csont miatt. Ha ez nem tetszik nekik, menjenek inkább köpkövezni.
- Én inkább nektek szurkolok majd. A mai edzésünktől függetlenül is. – biztos vagyok benne, hogy a Mardekár felveszi a vöröset és az oroszlánt a napra. Szerintem mindenki utálja a Hugrabugosokat tőlünk, de legalább lenézik őket. Bosszantó az alagsorban folyton beléjük futni. Biztos vagyok benne, hogy nincs messze tőlünk a klubhelyiségük.

Felemelem a seprűm szárát, hogy a karikák magasságába pozícionáljam magam. Párszor repültem már át közöttük, de így, ebből a helyzetből még nehezebbnek tűnik számomra az őrzők dolga. A Mardekár őrzője, Teddy Jones nevéhez hűen anyamedveként védelmezi a karikákat, de jövőre hiányt fog jelenteni a megüresedett helye.
Kézfeltartással jelzem Scrimgeournak, hogy készen állok, ő pedig nem is húzza az időt. A büntetődobás a bal karikát célozza, én pedig ennek megfelelően a középsőtől arrafelé is szelem át a levegőt. Túl lassan reagálok azonban. Épp csak az ujjbegyeim érintik a kvaffot. A lendületét megállítani nem tudom.
A kvaff után szállok, hogy visszahozzam azt. Figyelmetlenségem miatt buktam máris. A rövid repülés segít kicsit kitisztítani a gondolatokat a fejemből. Fél perc után visszatérek eredeti pozíciómba a kvaffal, amit odapasszolok a Griffendél kapitányának.
- Újra. – talán még ebből a távolságból is láthatja, hogy pislogás nélkül követem az ő tekintetét. Megpróbálom még azelőtt kitalálni, hogy melyik karikára céloz, mielőtt a keze megmozdulna.

[- Akkor mindenképpen megpróbálunk győzni.]

With wind and gold

2005.04.08. Péntek

  - Akkor mindenképpen megpróbálunk győzni.- nem játszom meg a mosolyt. Tényleg örülök neki, hogy más házakból is lesznek szurkolóink, bár tekintettel a Mardekár és a Hugrabug jelenlegi kapcsolataira, annyira talán nem meglepő, hogy a mi már történelminek mondható rivalizálásunkat ez felülírta. Az új mardekárosok között nincs több rossz ember, mint máshol, még a családjuk ellenére sem. Amycus minden bizonnyal az egyik legkedvesebb és legjobb szívű fiú az egész iskolában.

 Pár másodpercig figyelem a lányt, ahogy a levegőbe emelkedik. Magabiztosan repül, úgyhogy biztosan lesz rá benne potenciál, hogy bekerüljön a csapatukba, ha keményen dolgozik érte. Nehéz lesz persze felmérni ezzel a seprűvel, de az attitűdje határozottan jó- jobb, mint azé a lányé, aki őrzőnek jelentkezett hozzánk ősszel, és hiszti rohamot kapott az első gól után. Látom, hogy figyel is.

 Vetek egy gyors pillantást a jobboldali karikára, azután megnézem a valódi célpontomat, a középsőt. Fejben össze is rakom Sterling egyik idén látott manőverét, ami nagyon megtetszett, és ami miatt nagyon szeretném kipróbálni magam hajtóként.

 - Fontos, hogy a büntetőknél hátrányban vagy. Ha nem tör át a sorfalon legalább két hajtó, könnyebb védeni.- biztosan egy gyakorlómeccs mondhatná meg, hogy mennyire jó ebben, de szeretném megelőzni, hogy azt gondolja, hogy rossz a teljesítménye, mert nem véd eleget.

 Egy pillanatra eszembe jut a teljesítményről egy félmondat, amit az idei Hollóhát meccs után kaptam el két hugrabugostól, akik akkor a bajnokságot elemezték, és még nagyon jó esélyeik voltak a győzelemre. Megmaradt a megjegyzés róla, hogy Lysette Blackwar milyen simán le fog győzni engem. Tudom, hogy akkor azt hittem, hogy nem számít, de már csak idő kérdése, hogy rólam is elinduljon valami ocsmány pletyka, valami rosszabb, mint az eddigiek. Már el van szúrva a szezon, de szeretnék nem kudarccal zárni. Az ilyen kritikák könnyen bejutnak a bőr alá a már létező sebeken- egyelőre persze semmit nem tehetek, csak félreteszem a gondolataimat. Nem ma fogom megoldani ezt.

 Felemelem a kvaffot, vetek még egy gyors pillantást a hamis célpontomra, mielőtt lendítek. Hagyom azonban kifordulni azt a kezemből, helyette egész testből megfordulok, hogy a seprő farkával, kicsit ívesen felfelé küldjem a lövést a középső karika irányába.

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
the Snitch danced
just beyond
her fingertips
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Bármennyire is jó érzés ismét a levegőben lenni, nem feledhetem, hogy nem csak játszani vagyok itt, hanem feszegetni a határaimat, és kipróbálni magam egy olyan helyzetben, amiben eddig nem volt lehetőségem. Tudom, hogy az ilyen szívességek nincsenek ingyen, Scrimgeour pedig az idejét áldozza most rám, ami a legfontosabb, és pénzzé legnehezebben átváltható valuta. Éppen ezért tartozom neki annyival, hogy neki is megmutatom, a gyenge seprű csak egy körülmény, de megvan bennem az, amivel elvehetem azt, ami az enyém.
Minden egyes mondatát mélyen elraktározom magamban. Repüléstan órákon mostanában főleg kviddicsezünk, de minden hasznosból kimaradok, ami nem arról szól, hogy miként legyél jó fogó. Pedig a seprűm nem túl jó, talán csak picit jobb, mint azok a régi Kométák az iskolai készletről. Tudok róla, hogy a Mardekár régi kviddics csapata Nimbusz 2001-eseket kapott, amik már elavultnak számítanak, és talán már csak kevesen használják őket a jelenlegi csapatunkból. De azokkal nem engednek minket gyakorolni, hiába állnak rendelkezésre.
Szemeim az ő tekintetét követik. A kvaffot megemeli, és úgy tűnik, mintha a jobb oldali karikára célozna. Felkészülök arra, hogy ez talán most könnyebb lesz, hiszen több időm is van reagálni a dobásra. A szimat alig érzékelhető; csak egy apró intés, hogy ne higgyek annak, amit látok.
Bízok az ösztöneimben.
A másodperc tört része alatt hozom meg a döntést, hogy nem foglalkozok a jobb oldali karikával. A kvaff a levegőbe emelkedik, Scrimgeour kifordul a seprűjével, és a seprű farkával egy sebes, erőteljes ütést mér a labdára. Ezzel együtt mozdulok én is a középső karika felé. A dobást az egész testemmel hárítom, az ütközéstől a lendület pedig pár centivel arrébb lendít. Fáj is, a kvaff egyenesen gyomron talált. De megállok vele, még mielőtt az áthaladna a karikán.
- Ez… elég jó volt? – legalábbis kezdetnek. Igyekszem rendezni arcvonásaim, hogy ne lássa rajtam a fájdalmat, és az ebből adódó gyengeséget. Erősebben és sebesebben érkezett az a kvaff, mintha csak a kezét használta volna.
- Újra. – visszadobom a kvaffot neki – szép, pontos, ívelt passzolás, egyenesen elérhető közelségbe, majd leírok egy nyolcas ívet a karikák előtt, mielőtt visszatérnék ugyanabba a büntető pozícióba. Nem akarom, hogy azt higgye, csak mázlim volt.

[- Ez szép volt! Azt hiszem, le kell mennünk a védőfelszerelésekért, megpróbálunk már erősebb lövést is majd lendületből, mintha egy támadó jutna át.]

With wind and gold

2005.04.08. Péntek

  Meglep, hogy a lány kivédi a lövést- nem azért, mert olyan zseniális hajtónak érzem magam, nem azért mert erős volt a lövés vagy jó volt a trükk. Nem is azért, mert ügyetlennek látom a lányt. Egyszerűen meglep, hogy ennyire gyorsan ráhangolódott az őrző pozícióra. Vagy ennyire szerencsés. Vagy átlátható volt.

 Elkapom a mozdulatából, hogy a kvaff megütötte, és hideg zuhanyként szakad rám a felismerés, hogy megfelelő védőfelszerelés nélkül állítottam a karikák elé. Nem véletlen, hogy az őrző mindig nagyon sok védőruhát visel, a kvaff is hagyhat csúnya foltokat.

 Egy pillanatra elgondolkozom rajta, hogy felajánlom, hogy megnézem, hogy megütötte-e magát, de amikor felszólít, hogy dobjam a kvaffot, elkapom a labdát. Nem hiszem, hogy értékelné. Ahogy azt sem, ha megkérném, hogy dobjon ő. Végül támad egy ötletem, ami talán megoldja ezt.

 - Ez szép volt! Azt hiszem, le kell mennünk a védőfelszerelésekért, megpróbálunk már erősebb lövést is majd lendületből, mintha egy támadó jutna át.- elkezdek lassan ereszkedni a szertár irányába. Tudom, hogy talán úgy érzi, hogy nincs rá szüksége, és simán lehet súlyos sérüléseket szerezni a meccseken, de el akarom kerülni ezt egy edzésen. Még ha tudom is, hogy a Mardekár edzésein ez előfordul.

 Amúgy is valószínűleg jobb hozzászokni a védő ruhák súlyához- néhány legendás őrző nélkülük játszott, de elég könnyűek, és nagyon könnyű összeszedni egy súlyos sérülést akár egy kvaff lövéstől is.

  - Nyilván nem láttam még mindent, de szerintem kifejezetten jó vagy ezen a poszton. Tudsz majd nyáron gyakorolni? Én gyakorlatilag el vagyok vágva nyaranta a levegőtől.- mosolygok a lányra, miközben előszedem a szükséges páncélzatot a rácsos ládából neki. Sokan utálják a pozíciót a sisak miatt, de tényleg sok múlik azon, hogy ki védi a karikákat.

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
the Snitch danced
just beyond
her fingertips
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Mindent megteszek azért, hogy arcvonásaimról ne legyen leolvasható az ütközés okozta fájdalom a gyomromban. Valószínűleg nem volt teljesen szakszerű a mozdulatom, a kvaff pedig jóval erősebbet ütött, mint amire számítottam. Meg sem közelíti, amit egy-egy gurkóval kapok az órai gyakorlások alatt, de minden pofont megérdemlek, ha vagyok olyan szerencsétlen, hogy hagyjam, hogy eltaláljon, és minden fájdalom arra van, hogy tanuljak belőle. Hiszen a fájdalom az én hibám, ha nem voltam elég gyors, elég ravasz, elég ügyes. Nem más a gyomromba beállt görcs sem, mint egy lecke.
Az érzés szinte el is múlik, mire visszarepülök a kezdő pozícióba. Nem érzem, hogy szükségem lenne védőfelszerelésre, de megfogadtam, hogy a gyakorlás alatt Scrimgeour az én kapitányom is, én pedig végrehajtom az utasításait, és nem kezdek el ellenkezni. Scrimgeour idősebb és tapasztaltabb nálam, és tudom, hogy nagy ára van annak, hogy hajlandó segíteni nekem.
Most hajolni kell és engedelmeskedni; ez most nem a forradalmak ideje. Még akkor sem, ha a forradalom nem díszbeszéd, nem egy írásmű megalkotása, nem egy kép megrajzolása, és nem hímzés; nem lehet olyan kifinomult, olyan könnyed, illedelmes, olyan gyengéd, kedves, udvarias, tartózkodó, nagylelkű. Ez most nem az, mert ez a tanulás és önfegyelem időszaka. És most kivételesen nem is azért tanulok, hogy aztán megkérdőjelezhessem.
Követem Scrimgeourt a szertárba, hogy magamra öltsem a védőfelszerelést. Mindig nagyon nagynak és nehéznek láttam ezt az öltözetet – így közelről pedig meg is tapasztalom, hogy valóban kicsit túlméretezett rám nézve, de egyáltalán nem olyan nehéz, mint hittem. A súlya nem nyomja le annyira a vállaimat, mint hittem, de a felső része bőven a combom közepéig lóg le. Nyilvánvalóan nálam valamivel nagyobb darab játékosokra lett szabva. Láthatóan el a legkisebb méret, ami elérhető, így nem kezdek el panaszkodni erről.
Furcsa, meleg érzés fog el a dicséretére. Utoljára a marseille-i rokonok dicsérete váltott ki belőlem hasonlót talán, miután megdicsértek, amiért egy-egy dolgot elvégeztem nekik. Egyik se volt veszélyes, mindegyik csak apróság. Elvinni ezt-azt ide, elhozni egy borítékot vagy egy apró csomagot. Semmi olyan, ami bonyolult lenne, mégis azt éreztem, hogy hasznos lehetek végre.
- Nagyrészt dolgozom a nyáron. – a tervek szerint a mugli rokonaimnál töltöm a nyár jelentős részét. Azt persze eszemben sincs elmondani, hogy pontosan mit is fogok csinálni. Még ha muglik is, amit csinálnak, az messze van a szabályostól, és ha mesélnék róluk, még a varázslók számára is egyértelmű lenne, hogy nem csak a Fletcher névből hozom az örökségem. Azt sem feledhetem, hogy Scrimgeour apja hírhedt auror volt, és nem azok közül, akik a Zsebkosz-köz üzleteit zargatták az engedélyekkel.
- Szeretnék egy jobb seprűt. Ezt még ajándékba kaptam, de nem olyan jó. Szeptemberre le fogom cserélni. – amiért kőkeményen meg fogok dolgozni. A Karine-nénitől kapott munkámból könnyű szerrel összeszedem a pénzt az áhított versenyseprűre.
- Valószínűleg fogok tudni gyakorolni, de augusztus vége előtt biztosan nem lesz meg az új seprűm. – addig pedig ki kell húznom a török másolattal.
- Miért nem tudsz nyáron gyakorolni? – kérdezem, mialatt a sisakot igazítom a fejemen. Nem foglalkozom igazán azzal, hogyan is nézek ki miatta. Szerencsére legalább ebből sikerült olyat találni, ami a felsővel és a kesztyűvel ellentétben nem lötyög rajtam.

[- Mit fogsz dolgozni?]

With wind and gold

2005.04.08. Péntek

  Csendben figyelem, ahogy a lány felveszi az őrző felszerelését- talán még azt, amit Wood használt, legalábbis Edward mutatott nekem egy szettet anno, ami állítólag az övé volt. A legtöbb modern őrző beruház saját szettre, Bates egy időben oroszlánokkal díszített sisakot viselt, és sörényt is adott hozzá (a Hollóhát különösen sok gólt lőtt, vagy azért, mert zavarta a látását, vagy azért, mert személyesnek vették).

 - Mit fogsz dolgozni?- eszembe jut, hogy én is gondolkodtam a seprűm lecserélésén, de nem tudok annyit dolgozni, hogy a csere igazán megérje. Azok az angol seprűk, amelyek reális, elérhető anyagi távolságban vannak hozzá, hogy tényleges javulást jelentsenek a Tempestad 3000-hez képest, amit a kezemben fogok, napi húsz órát kéne dolgoznom egész nyáron, és a spanyol seprűk, még a 4500-hoz képest régi 3000 is, jobban gyorsulnak- csak nehezen tartják meg a sebességet.

  - Biztos tudod, de mielőtt seprűt veszel, érdemes kitalálnod, hogy melyik poszt érdekel. Nyilván egy Tűzvillám vagy modern Nimbus mindenhová jó, de ha nem ilyen kaliberben gondolkozol, őrzőként olyan modellt kéne nézned, ami stabil, jól fordul, és elfogadhatóan gyorsul... mondjuk egy Erynnis Atlas kifejezetten jó választás lenne, azt szerintem láttam a Roxmortsban is, és szerintem megvan harminc galleonból. Persze, nem javasolnám, ha fogónak is pályázol, bár nem tudom, hogy keresnek-e új fogót. Ha lecserélik Millert, az azért lesz, mert találnak valakit, aki legyőzheti Tavisht.- tény, hogy a Mardekár fogója nem érződött soha annyira kiemelkedő ellenfélnek, mint Zafira, de az is tény, hogy tudomásom szerint mióta játszik, többet nyert, mint veszített, még ha kellett is hozzá néhány igazán brutális terelő támogatása (meg a tény, hogy O'hara gátlástalanul csalt, ahol tudott, például a tavalyi döntőn).

 Bólintok, ahogy a lány mondja, hogy gyakorolni fog. Ez természetesen az ő felelőssége. Bízom benne, mert tényleg elég elhivatottnak tűnik, de biztosan tudja, hogy nincs elég jó szint, mert a legnehezebben nyitó csapatba akar bekerülni. Sok rosszat lehet mondani a Mardekárról, de azt nem, hogy bevesznek valakit olyan simán, ahogy mondjuk a Hugrabug kitárja kapuit az olyanok előtt, mint Finnighan. Igaz, a Mardekár meg kizárta Amycust, aki nyilván elég jó lenne, csak O'hara nem bírja őt (vagy úgy mondanám, őt különösen, nem hiszem, hogy O'hara bír bárkit saját magán kívül).

 - Várj, rád igazítom. Szólj, ha szoros, kérlek!- egy ötödéves fiú rögbisisakja alapján tudom, hogy a bűbáj, amit ruhaszűkítésre sajátítottam el, tényleg működni fog ezen a védőfelszerelésen. Hozzáérintem egyenként a darabokhoz a pálcát, és szűkíteni kezdem- minél lassabban, hogy legyen ideje szólni. Ha lötyög rajta, nem nyújt elég védelmet.

 Elgondolkodom rajta, hogy mennyit közöljek vele, miközben a ruháját igazgatom. Nem akarom ráborítani senkire az életemet, nem akarok olyan információkat kiadni, amelyek simán landolhatnak köztulajdonban, azok mellett a pletykák mellett, hogy Annievel szoktunk dolgokat csinálni éjszaka egy kanapén a Klubhelyiség közepén (legalábbis hallottam fél füllel valami ilyesmit). Végül úgy döntök, hogy részigazságot azért elmondok- olyasmit, amit a Griffendél egy része azért tudhat már rólam.

 - Anyám egy mugli férfihoz ment hozzá. Ő és a mostoha öcsém nem tudják, hogy boszorkányok vagyunk. Nyaranta nem igazán használok varázslatokat- idén már igen, nagykorú leszek nyárra, de kviddicsezni nem lesz lehetőségem. Londonban amúgy sem túl biztonságos repülni, még megfelelő bűbájokkal sem.- persze, marad helyette rengeteg erőnléti edzés. Ha anyám nem vonja meg a zsebpénzemet, amiért nem megfelelően viselkedtem, akkor marad a futás, mert nem lesz pénzem edzőteremre.

 Megpörgetem a seprűmet, és mielőtt elteszem a pálcát, magamhoz hívom vele a kvaffot a földről. Ezúttal megpróbálom jobban tesztelni- nekem sem árt a gyakorlás, különösen a Mardekár leendő őrzője ellen nem, ha tényleg ő lesz az. Biztos rengeteg büntetőt lesz lehetőségünk lőni, ha O'hara visszatér a Fátyol másik feléről, ahová a veresége után zuhant. Fehér O'haraként... az öcsém imádná ezt az ostoba poént.

 - Ha neked is rendben van, akkor ne tartsunk most szünetet! Dobáljunk, amíg bírod.- vagy amíg én bírom, mert érzem, hogy még ott vannak a popcornos eset megmaradt hatásai. Remélem, hogy Amy jobban van, mint én, ő tényleg még kevésbé szokott hozzá a hányáshoz, meg a rosszulléthez, mert acélból van a gyomra. Csak a jóakarat tudta kikezdeni.

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
the Snitch danced
just beyond
her fingertips
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

- Anyai ágon vannak mugli rokonaim külföldön. Tolmácsolni fogok nekik a családi vállalkozásukban. Semmi izgalmas. – szemrebbenés nélkül hazudok neki. Még csak rá se nézek a sisakom igazgatása közben. A legjobb hazugságok mindig igazságokon alapulnak – ebből pedig, amit elmondtam, sok minden igaz.
Valóban anyám külföldi rokonainak fogok segíteni, akiknek tényleg van egyfajta családi vállalkozásuk – legalábbis így szoktak hivatkozni arra, amit csinálnak. Éppenséggel a nyelvismeretet is könnyen rá tudnám húzni, hiszen több nyelvet is elég jól beszélek. Az akcentusom az angolban nagyon enyhe, de bizonyára Scrimgeour is kiérezhette már, hogy másképp beszélek, mint a többiek.
Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy ki volt az ő apja, és értelmesebb szóbeszédek is terjednek a kastélyban állítólagos kanapés kalandoknál. Például az, hogy ő is aurornak készül, hogy a törvényt szolgálja. Ha ez teljesül, akkor elkerülhetetlen, hogy valamikor a talán nem is oly távoli jövőben valamilyen formában szemben álljunk egymással. Nem szeretnék szégyent hozni a Fletcher névre és több évszázados örökségünkre, úgyhogy mindenképp okosabbnak kell lennem, mint apám, vagy esetleg a nagybácsikám voltak. Nem elégszem meg egy ócskással a Zsebkosz-közben. Nekem saját birodalmam lesz.
- Oh… – fogadom a tanácsokat, mialatt elkezdi a felszerelés igazítását rajtam. A sisak stabil, de a védőfelszerelés összes többi része úgy lötyög rajtam, mint a használtan vásárolt talárjaim java része. Viv szokott segíteni abban, hogy valahogy álljanak is rajtam, ne csak eltűnjek bennük. Az ő ügyködését megszoktam már, de Scrimgeour még idegen számomra. Módszeresen kerülöm a tekintetét, miközben a bűbájt használja egyenként a darabokon. Nem célom tiszteletlennek lenni, csak simán zavarban vagyok ettől a fajta gondoskodástól. Próbálok arra gondolni, hogy ez se másabb annál, mint amikor a szomszédos bordélyházban dolgozó lányok csinálják mondjuk a hajamat.
- Megjegyeztem őket. De egészen biztos, hogy összejön a Tűzvillám ára. – felelem zavartan. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen drága egy ilyen seprű, de már megvan a konkrét ajánlatom arra, amit tolmácsolás helyett valóban csinálni fogok.
- Anyukád miért teszi ezt magával? – oldalra döntöm a fejem a visszakérdezésemnél. Nem érzem, hogy Scrimgeour valótlant állítana, abból pedig amúgy se lenne semmi haszna, ha ilyenekben hazudna. Különben is auror akar lenni, azoknak meg a mániájuk a tisztesség, legalábbis amíg fiatalok és még nem égtek ki.
- Ez a fajta önbecsapás előbb vagy utóbb csak felesleges káoszt fog okozni. – nem beszélve a fájdalomról. Tudom, hogy nem az én családnevem az, ami először felbukkan a korrektség és tisztesség kézikönyvében, mint referencia, de a sajátjaink közt nagyobb az összetartásunk, mint azt hinnék. Ezért tudunk ilyen jól működni, és ez a feltétele annak is, hogy olyan „tolmácsolós” munkát szerezhessek, ami fizet annyit, hogy meglegyen a Tűzvillám.
- London valóban nem biztonságos. Nem csak a levegőben, hanem az utcán se. De ha három hónapra leállsz, akkor nem csak seprű alatt maradsz, hanem a rangsor végére is kerülsz. A többi kapitány be fog előzni. – talán O’Harát kivéve, de azt nem tudjuk, hogy ő mikor fogja összeszedni magát, ha fogja valaha.
- De te nem az a fajta vagy, aki beletörődik, ugye? – csak erre a végszóra nézek a szemébe. Nem sokáig, pár másodpercre veszem fel a szemkontaktust csupán, mielőtt megmozgatnám a végtagjaimat a felszerelés ellenőrzésére, és beleegyeznék, hogy folytassuk azt a gyakorlást megállás nélkül.

[- A Tűzvillám szerintem a legtöbb klub csapatába is jó… esetleg nem kerestek spanyol tolmácsot? A legutolsó nyári munkámon óránként kettő-nyolcvanat kaptam óránként.]

With wind and gold

2005.04.08. Péntek

  Bólintok a lány válaszára- a neve alapján sejtettem, hogy nem teljesen angol, és hallom is, hogy enyhe akcentusa van, amit nem tudok beazonosítani. Talán görög, a neve egy görög istennőjéből származik, mely esetben a seprű márka, melyet ajánlok neki, biztosan ismerős lesz neki. Persze, nem kérdezek rá- nem gondolom, hogy fontos, és mielőtt szorosabban kapcsolódtam a mugli világhoz a nevelőapámon és az öcsémen keresztül, nem is tudtam róla, hogy a muglikat ez a típusú származás zavarja. Mindig természetesnek tűnt, hogy minden kultúrából jönnek boszorkányok és varázslók, és amíg anyám elvitt párbaj versenyekre, rendkívül sokféle embert láttam.

 Szívesen beszélek a seprűkről, de nem szeretnék ráerőltetni a lányra semmit. Tudom, hogy sokan nincsenek oda a külföldi seprűkért (hasonlóan a pálcákhoz, sokan meg vannak győződve róla, hogy ami nem itthon készült, az eleve selejt), és én is kaptam már megjegyzést a spanyol gyártmány miatt, amit negyedév eleje óta használok. Azért meglepődöm, amikor a Tűzvillámot említi- még ha nem is modern már, még a klasszikus is simán négyszáz galleon lehet, még most is. Használtan sem hiszem, hogy kétszáz alatt van- még ahhoz is simán negyven órás munkát kellene vállalnom egy gyorsétteremben egész nyárra. Persze, biztos félretett már korábbról.

 - A Tűzvillám szerintem a legtöbb klub csapatába is jó… esetleg nem kerestek spanyol tolmácsot? A legutolsó nyári munkámon óránként kettő-nyolcvanat kaptam óránként.- kicsit megbánom az utolsó viccet, bár igyekszem elfedni ezt egy mosollyal. Nem tudom, mennyire vevő a vicceimre, olyan túl sokat általában sem tudok az évfolyamuk dinamikájából, de nem tűnik annak a típusnak, aki értékeli az extrovertált személyiségeket maga körül.

 - Hát… szerintem nagyon megviselte a háború, meg néhány dolog, amit aurorként látott. A muglik világa békésebb, legalábbis ez az ország… vagy úgy tűnt neki.- tavaly szerencsére nem voltunk pont Londonban a támadások alatt, melyek egyértelműen jelezték anyámnak, hogy nem létezik biztonságos része a világnak. Persze, az ő közvetlen rossz élményei, apám, mindig is a Varázsvilághoz fognak tartozni.

  - Az biztos, hogy néhány dolog nem könnyű. De nem untatlak ezzel, minden családnak vannak nehézségei.- kicsit kényelmetlenül érzem magam, amiért többet beszéltem a családomról, mint szerettem volna, akkor is, ha egyébként nem mondtam semmi olyat, ami tényleg zavar- például, hogy anyám engem is ki akar zárni a Varázsvilágból.

 Egy pillanatra elgondolkozom, ahogy Hera megemlíti, hogy lemaradok gyakorlás nélkül. Tény, hogy mindig nagyon kijövök a gyakorlatból nyaranta, és nem is csak repülés terén- sokszor kaptam magam ősszel azon, hogy általában használt bűbájok varázsigéit keresem egy könyvben, és sokkal lassabban, bizonytalanabbul használom a pálcám. A kviddics más, erőnléti edzésre azért van lehetőségem.

  - Nem tudom, hogy így van-e. Tavish szülei muglik, O’hara pedig nem tudom, hogy repül-e még valaha. És ha nem is repülök, azért tervezek edzeni.- a Hugrabugot nem említem, mert nem tudom, hogy lesz a kapitányi pozíció jövőre. Finnighan nem tűnik annak a típusnak, aki képes bármiért felelősséget vállalni. Arra kíváncsi leszek, mi lesz a Mardekárral jövőre, ha O’hara nem jön vissza. Egyrészt elveszítenek egy pótolhatatlan játékost- másrészt nem biztos, hogy olyan pozitív volt a hatása kapitányként a csapata teljesítményére.

 Felrepülök, és megvárom, hogy Hera elhelyezkedjen a karikáknál, utána dobok, szinte gondolkodás nélkül a jobb karikára. Utána visszakérem azonnal a kvaffot- látom, hogy nem szorul sem dicséretre a védéseiért, sem bátorításra a gólok után. Ezúttal úgy dobok, mintha tényleg büntető lenne. Húsz-huszonöt lövést is leadok további szavak nélkül, mindet úgy, mintha tényleg a Griffendél győzelme múlna rajta.

 Megpróbálok több trükköt, cselt, főleg azokat, amelyeket Edwardtól és Chikarától láttam az elmúlt években, több lövést viszont csak célirányosan elküldök egy-egy karika felé. Most már arra sem figyelek, hogy ne dobjak erőset, nem akarom, hogy megszokja a lassú, puha lövéseket. Akkor sem, ha előnyös lenne számomra, ha nem segítenék jobbá válni egy jövőbéli riválisnak.

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
the Snitch danced
just beyond
her fingertips
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Ujjaimmal jellegzetes mozdulatsorokat követek egy gyors fejszámolásra. Nagyon korán és nagyon jól megtanultam számolni köszönhetően a családi üzletnek, és annak, hogy már egészen fiatal koromban megengedték, hogy ebben-abban segítsek, és megtanítottak arra, hogyan kell váltani a pénzt. Végeredményben sikerül arra jutnom, hogy Scrimgeour nyári munkája nagyon keveset fizet. Nem éri meg vesződni vele, a pénzkeresésnek vannak hatékonyabb módjai. Mint például a kis tétű fogadások, amiket a Griffendél-Hugrabug mérkőzésre tervezek. Persze az csak egy kevés zsebpénzt fog termelni, de várhatóan a vesztésekkel együtt is pluszosan jövök majd ki belőle. Tényleg kéne neki egy tolmácsolós munka. Olyan, amilyet én hazudtam neki, hogy csinálni fogok.
- Majd nyitva tartom a szemem. – felelem, semmit nem ígérve. Nem kizárt, hogy tényleg vannak spanyol ajkú partnerei a marseille-i rokonok családi vállalkozásának, bár valójában sohasem vetemednék arra, hogy egy roxfortos diákot, pláne egy hírhedt auror és ex-miniszterelnök lányát ajánljam be náluk.
Scrimgeour anyja vagy elképesztően naiv, vagy egyszerűen szándékosan nem hajlandó látni a valóságot. Ezt így egy az egyben nyilván nem fogom kimondani neki, de tényleg szemellenző kell hozzá, hogy valaki ne vegye észre, a muglik világa is ugyanannyi veszélyt rejteget, mint a varázsvilág. Sőt, még rosszabb is, hiszen ők nem tudnak felkészülni a varázsvilág fenyegetéseire – bár az is igaz, hogy kevésbé vannak kitéve nekik, mert ritkábban találkoznak velük. Egy biccentéssel reagálok a dologra, hogy tudomásul vettem, amit az anyjáról mondott, de érdemben nem reagálok rá többet, mert erre nem lehet szépen, más anyját sértegetni pedig még a Fletcherek szerint is gorombaság.
Van abban valami, amit mond, azonban Tavish erős játékos és kapitány, és szerintem a Mardekár játékosai se fogják tétlenül várni, hogy mi lesz a kapitányuk sorsa. Ha O’Hara nem szedi össze magát szeptemberre, akkor bizony váltás lesz. Többnyire Traversnek szurkolnak, aki szerintem is jó kapitány lenne. Meg aztán mindegy, csak ne Miller.
A felszerelés megfelelőnek tűnik – még az öltözőben megmozgatom a végtagjaimat, mielőtt visszamegyünk a pályára, hogy érezzem a súlyát, és azt, hogy egyáltalán tudok-e benne mozogni. A lelátókról sokkal, sokkal nehezebbnek tűnik, mint amilyen valójában. Mondjuk szépnek nem szép. Viv hamarabb engedné, hogy mugli módszerrel húzzam ki a fogát, minthogy felvegye ezt a sisakot.
Nem félek sem a fájdalomtól, sem a veszélytől – ettől függetlenül jó érzés úgy a levegőben lenni, hogy tudom, nagyobb biztonságban vagyok. A karikáknál elhelyezkedve várom a gyakorlás érdemi részét, és ahogyan abban megegyeztünk, pihenés, szünet nélkül. Scrimgeour első dobását eltévesztem ismét. Ez már a második alkalom, hogy az első dobásra nem reagálok elég gyorsan, mert még nem vagyok benne a megfelelő mindsetben. Ahogyan alászállok visszapasszolni neki a labdát, rendszerezem a gondolataimat, hogy jobb teljesítményt nyújtsak.
A nyolcadik dobás körül fejezem be a számolást. Egyrészt mert értelmetlen, másrészt meg akkorra kezdek el annyira izzadni, hogy ne legyenek érdekesek az ilyen részletek. Nem sikerül mindent kivédenem – néha csak centiken múlik, hogy megérintsem a kvaffot, vagy egyszerűen nem voltam elég gyors. Egy alkalommal pedig a karomról pattan le a karikába a labda. Az összes cselt sem sikerül kivédenem – de megpróbálok bízni a szimatomban és támaszkodni az ösztöneimre. Ha azt érzem, hogy valami készül, akkor igyekszem bármelyik másik karikát célba venni, mint ami egyértelműnek tűnik. Nem akartam, hogy kíméljen, Scimgeour pedig láthatóan állja a szavát. Talán kicsit több, mint a lövések fele, amit sikerül megállítanom. Ami még mindig sok. Nagyon, nagyon sok.