Liliomos Szökőkút

Csámpás
Kalandmester

KARIKALÁB

Nem elérhető

Liliomos Szökőkút

« Dátum: 2025. 03. 11. - 00:14:24 »

A tánctértől és az asztaloktól kicsit távolabb, egy békésebb részen található ez a varázslatos szökőkút. A kőmedence vízében tavirózsák úsznak, amelyek időnként finoman pislákoló fényt bocsátanak ki. A víz felszíne időnként emlékképeket tükröz vissza Bimba professzor óráiról.


	Naplózva

______________________________________________

Az élet nagy kaland,
Átírható színdarab,
És hidd el, csak rajtad áll,
Hogy jó vagy rossz, mi rád vár.
______________________________________________

Zafira Tavish
Hollóhát

༻❁✿❀༺

Nem elérhető

Re: Liliomos Szökőkút

« Válasz #1 Dátum: 2025. 03. 15. - 18:36:39 »

Vibe Chck.
Clarice

Ahogy átlépek a virágos kapun, úgy érzem átjár a tavasz varázsa. Subhanallah, csodálatos. Nem bírok betelni a finom illatokkal és bár a szabadban vagyunk és még csak március van, mintha a kis fesztivál elkerített részén melegebb lenne, mint egyébként ahogy a birtok és a skóciai felföld azt megkívánná. Hatalmas a nyüzsgés, diákoktól, tanároktól és ha jól sejtem volt diákoktól hangos minden. Nem hiszem, hogy valaha is találkoztam volna olyan emberrel, aki ne kedvelte volna Bimba professzort. Annak a nőnek több a rizzje mint az egész Roxfortnak együtt véve. Elsős korom óta tanít és hihetetlen belegondolnom, hogy jövőre bizony már más fogja átvenni a tantárgyat. Lowkey megkönnyezem az egészet. Pontosan ezért, ahogy megérkezem első utam hozzá is vezet. Lelkesen köszönti az összes érkezőt a kapuba, arcán derültség és meghatottság tükröződik. Lezárul számára egy hatalmas szakasz az életében és az hogy ennyien eljöttek kiválóan mutatja életművét, a megannyi diákot akikre hatással van. Úgy gondolom egy olyan elhívatott tanár mint ő, nem is kérhet ennél többet. Duniya gol hai, a tökéletes élet, amit a karma is megjutalmaz.
- Professzor asszony – kezdem – minden gyönyörű, ahogy maga is! Bár még találkozunk a tanév végéig, áldott nyugdíjas éveket kívánok!
- Jaj Zafira drágám! Ne ríkass meg, még egyben kell tartsam magamat a beszédig! – örvendezik és megölelget. A pufók, pragmatikus boszorkány mindig is jobban kifejezte az érzéseit, mint a britek nagyrésze. Teljesen delulu voltam, hogy azt hittem bírni fogom érzelmileg az estét. Mosollyal az arcomon sodródok tovább a tömeggel, hiszen nagy a sora azoknak, akik szeretnének ugyanígy pár szót váltani a tanárnővel.

Nagy a kavalkád, nem igazán találom a többieket, szóval inkább próbálok kinézni magamnak egy helyet, ahol goblin módban bevárhatom, hogy rám találjanak. Örülök, hogy amni olyan kurtát választott nekem, aminek nincsen fátyla, utálnám most végig húzni a sáron. Az anyai megérzés tökéletes, a virágos, nadrágos viselet tökéletesen illik az eseményhez, laza de mégis elegáns, a sárga és kék virágok pedig tökéletesek hogy hollóhátasként tisztelegjek a Hugarbug egykori házvezetője előtt. A Roxmortsban vett aranycikeszes fülbevalóm és sminkem pedig feldobja az egészet, anélkül, hogy megtörné az egységet. Tömören összefoglalva: A ruhám? Slay. A hajam? Slay. A lelkiállapotom? Questionable.

A szökőkutat választom végül a tökéletes pontnak. Közel van a bejárathoz, kicsit mégis arrébb esik, így kellő mértékben pásztázhatom a tömeget, hátha látok ismerős arcot. Gyönyörűek a tavirózsák, az egyik kedvenc virágaim és mintha kicsit pislákolnának is! Fú, ez nagyon szép lesz, ahogy sötétedik! Ahogy közelebb hajolok hogy megcsodáljam őket, mintha a hullámok között magamat látnám másodikban. Mandragórákat ültetünk és Bimba professzor éppen segít földdel beteríteni a kövér, bömbölő göykeret, amit kaptam. Kiváncsi vagyok, hogy csak jókor néztem-e oda vagy a kút tudatosan olyan emlékeket mutat, ami a bámészkodóval közös. Hihetetlen ez a varázslat, bele sem merek gondolni a bűbáj bonyolultságába. És akkor meglátom, a szökőkút túloldalán.

Ya’Allah! Ne ez nem lehet! úramisten! Ez Clarice Edevane! Kiver a víz, ahogy hirtelen elkapom a tekintetemet. Egy igazi Hárpia?! Tőlem alig 2 méterre?! Azt hiszem mindjárt rosszul leszek. Oké, chill scene, csak egy baromi híres kviddicsjátékos áll előttem. Nyugi zafira, mazay kar – éljük meg ezt az estét!


	Naplózva

Clarice Edevane
Eltávozott karakter

A Holyheadi Hárpiák fogója

Nem elérhető

Re: Liliomos Szökőkút

« Válasz #2 Dátum: 2025. 03. 19. - 22:30:04 »

Keresve se találhattam volna jobb programot, mint egy tanárbúcsúztatónak álcázott reunion a volt évfolyamtársakkal, iskolatársakkal. Minden évben egyre távolabb kerülök ezektől az időktől, mégis, bennem még élénken él az az időszak, amikor Balmorallal közösen vitattuk meg a megboldogult igazgató elfogultságát és igazságtalan pontosztásait a Griffendél számára, amikor Nottal egész éjszakákat beszéltünk át a pincében “prefektus járőrözés” címszóval, amikor Vulkanov újabb és újabb feladatokkal kínzott minket az edzéseken, miután kikaptunk a Hugrabugtól, amikor Roxmortsban többedmagammal kibeszéltük a legújabb iskolai botrányokat, a külföldiek szellemszállásos bulijától kezdve a tanárok afférjáig, sőt, még az is, amikor Dealgoirt elhívtam arra a prefektusi bálra, ezzel pedig bebetonozva a későbbi végleges és teljes felismerésemet saját magammal kapcsolatban. Hiába telt el már fél évtized (amibe belegondolni is szörnyű!), mióta a RAVASZ vizsgáimmal végeztem, azért ezek az emlékek olyan intenzívek, hogy mindig emlékezni fogok azokra az érzésekre, amiket akkor kiváltott belőlem a helyzet.
Bár se anyám, se Greg nem tudtak rávenni arra, hogy a szokásostól eltérően, valamivel kifinomultabban és elegánsabban jelenjek meg, az eseményt azért megtisztelem azzal, hogy legalább a viselt színeim hozzanak némi könnyed vidámságot. Jól tudom, hogy az efféle események remek alkalmak arra, hogy az emberek mindenféle szimbólumokat aggassanak magukra önkifejezés címszóval, például láttam is Greg húgát, Chaistyt Hugrabug sárgában ragyogni az imént, nekem nem voltak mélyre szántó gondolataim az outfit kiválasztásakor. Csak legyen laza és kényelmes. Legfontosabb kiegészítőm végülis még sem a filctollal virágokkal kidíszített sportcipőm, és még csak nem is az ezer wattos vigyorom, mintha csak egy mugli fogászatot jöttem volna népszerűsíteni, hanem a csuklómról egy pánton lelógó, kényelmes méretű, kompakt polaroid kamera. Már régóta vágytam egy ilyenre, hogy azonnal megörökíthessem a mozgó varázsfotókkal az aktuális élményeket, és végül Cael és a menyasszonya meg is leptek vele karácsonykor. Azóta legalább olyan elválaszthatatlan társam, mint a seprűm, ami már a Hárpiák színeit viseli, csakúgy, mint a sporttalárom.
Néhány kötelező kör letudását követően pihenek le a szökőkút szélén. Jó volt látni az ismerős arcokat, de még jobb lenne a még inkább ismerős, iskolai kosztot látni végre, amit a program szerint ígértek. Hiába a sok fogadás és esemény, amivel a hozzám hasonló sportolókat várják, azért a roxforti házimanók főztjét nem tudják még csak megközelíteni sem. Még annál is inkább az otthon íze, mintha valóban anyám főzött volna rám. Ahogyan a régi gyógynövénytanos élményeket nézegetem a szökőkút víztükrében, elönt az a sok nosztalgikus emlék, ahogyan a kis ásókkal kapartuk a földet a növények ültetéséhez, vagy épp fejtük a gyógynövényeket a különleges hatású nedveikért, amiket aztán bájitaltanon használtunk fel Oakleynál. Aztán eszembe is jutnak azok a fahéjas csigák, amiket a gyógynövénytant megelőző reggelik során elfogyaszthattunk. Épp egy emlékkép csillan fel arról, hogy Nottra nézve fintorgok valami különösen gusztustalan gomba szüretelése közben, amikor eszembe jut, hogy el kéne kapni ezt a pillanatot. A csuklómról leveszem a kamera pántját, majd ráfókuszálok az emlékképre, amit a víztükörben látok.
Még épp el tudom kapni a tökéletes pillanatot, amikor egy erre rohanó gyerek, aki túl fiatalnak tűnik még ahhoz, hogy a Roxfortba járjon (de már akár volt évfolyamtárs gyereke is lehet, amibe nagyon ijesztő belegondolni) belém ütközik. Az ütközés nem állítja meg abban, hogy tovább folytassa az útját. Egyúttal azonban az én kezemből is kirepül a kamera. Reflexeim cserben hagynak, pedig egy pohár pezsgőt sem ittam még a nap megkoronázására. A kamera forog egyet a levegőben, amit mintha lassított felvételben nézhetnék végig, a becsapódás éles hangját és tompa placcsanást követően meglepően nagy mennyiségű víz fröccsen kisebb mértékben a saját, nagyobb mértékben pedig a szökőkút túlsó felén várakozó lány ruhájára.
- Baszki ne haragudj! – még hallom, ahogyan a kamera bugyborékolva elsüllyed a vízben. A víz felszínére pedig fellebeg egy elázott, elmosódott kép arról, amit megpróbáltam megörökíteni.
- Eskü, nem volt szándékos. Csak valahogy a kamerán úgy döntött, hogy megmártózna kicsit. Persze velem erről nem egyeztetett. – lépek oda hozzá aggódó arccal. Ugyan ez csak víz, de mégis kellemetlenül érzem magam az egész miatt. Remélem, azért nem fogad egyből esküdt ellenségévé.


	Naplózva

Zafira Tavish
Hollóhát

༻❁✿❀༺

Nem elérhető

Re: Liliomos Szökőkút

« Válasz #3 Dátum: 2025. 04. 07. - 17:55:00 »

Vibe Chck.
Clarice

Persze megnyugodni zéró pillanatom van. Szinte alig, hogy felfogom, hogy kit is látok közvetlen közelről, a csaj valamit feldob a levegőbe, ami pördül egyet aztán úgy zúg bele a szökőkútba, mint Nialen gurkója Rob bordájába. Az egy fényképezőgép volt? Mágikus polaroid? Bhai, de menő. Persze a gondolat tökre nem megy végig tudatomban, mert placcsan rám a víz, aminek csepjeiben még megpillantom amikor Opheliával összeosztva gennyet facsartunk ki valami undi növény szírmaiból. Ééés beterít a víz. Jó ez talán túlzás, elvégre egy kézi fényképező nem tud cunamit kelteni, de amilyen glamben tolom itt az eventet kb annak hat.
Elnevetem magamat Edevane hirtelen magyarázkodásán, tök őszintén kellett nekem ez a kis zuhany, hogy magamhoz térjek az indokolatlan sztár-parából. Miért izgulok ennyire? Elvégre iskolatársak voltunk, jó nekem még ott volt a tojáshéj a seggemen ő meg már végzős volt és val’szeg a nevemet sem tudta. Számomra a csaj még is csak olyan, mint egy blueprint: elvégezni a sulit és bekerülni az egyik legmenőbb kviddics csapatba.

- Jaj hagyjad már – legyintek – inkább, víz mint aa... kitudja mi van azokban a bóléstálakban – a korvonalakban ülő tálakból csak úgy árad a szesszag. Nem mintha alkoholistának nézném Bimbát, de valamiért ez a jelenség nem lep meg annyira. A legnagyobb baj a fehér britekkel, hogy néha nem lehet már eldönteni, hogy mikor éppen mitől pirozspozsgás az arcuk, Bimba meg alapvetően egy teljes jelenség zéró filterrel.

- Legalább jó kép lett? – kérdezem telivigyorral. Mindeközben kurtám zsebéből – aminek nem kellene léteznie se, de amni volt olyan kedves, hogy csináljon egyet a család kicsi boszorkányának – előhúzom pálcámat és óvatosan szárítani kezdem a kényes anyagot. Imádom a selyem érintését és látványát, de ya’allah, borzalmas nagy macera varázslat nélkül rendben tartani. Mióta említettem amninak, hogy a pálcámmal elég hamar ki tudnám őket tisztítani, már számolja a napokat, hogy lekerüljön rólam a nyomjel és ahogy ő fogalmaz „végre hasznos legyek a háztartásban”. Előre látom, hogy amíg nem költözöm el otthonról házimanóként leszek kezelve. Ez teljesen száznyolcvan fokos fordulat ahhoz képest, hogy anno komolyan fontolgatta, hogy nem enged el a Roxfortba.

- Te ugye Clarice Edevane vagy? – jól van Zafira, csak így, nagyon lazán – azt hiszem akkor voltál végzős, amikor én kezdtem a sulit, Zafira Tavish – nyújtom felé a kezemet, miután elraktam a pálcámat. Igyekszem olyan iszonyatosan határozottan nézni, mint amikor családi vacsoránál megy a harc az utolsó falatokért. Remélem nem vágja le, hogy full be vagyok tojva. Tulajdonképpen nem vagyok egy baromi nagy Hárpia fan, de tény, hogy egy jó csapat. Ami inkább lenyűgöz, hogy Clarice milyen gyorsan betört a kviddics világba és őszintén szólva szerintem benne van a top három brit fogólistában. Csodálkoznék, ha nem kérnék fel, hogy csatlakozzon jövőre a válogatotthoz, talán végre lenne is esélyünk elhozni a kupát. A kis ládikómban már rakosgatom is félre a zsebpénzt az utazásra, bár nem tudom abu és amni mennyire díjazná, ha éppen miután befejeztem a Roxfortot lelépnék amcsiba, hogy megnézzem a döntőt a Grand Canyon feletti arénában. Kicsit fura, hogy miért pont ott tartják a nagyobb meccseket meg a döntőt, amikor tudtommal a jenkik nem kedvelik annyira a kviddicset, de biztosan jó buli lesz.


	Naplózva

Clarice Edevane
Eltávozott karakter

A Holyheadi Hárpiák fogója

Nem elérhető

Re: Liliomos Szökőkút

« Válasz #4 Dátum: 2025. 04. 19. - 18:03:25 »

Rettenetesen érzem magam a történtek miatt, ami a diáklány ruháját illeti. Gregtől tudom, hogy vannak kényes anyagok, amik nem tolerálják túl jól a nedvességet, és nagyon könnyen tönkremennek. Én meg nem szeretném azt, ha az én hibámból és ügyetlenségemből érné bármilyen kár. Persze inkább itt legyek ügyetlen, mint a szezon alatt egy meccsen.
Megnyugszom picit, amikor a pálcájával elkezdi felszárítani magát. Nem áztattam el nagyon, a mágia pedig elég sok dolgot megold azoknak, akiknek nincs olyan problémájuk, mint nekem. Nem igazán merek kísérletezni a háztartási bűbájokkal, az RBF vizsgáim is olyanok lettek, amilyenek. Nincs házimanóm, nincs, ki megcsinálja ezeket helyettem, úgyhogy mindenről mugli módon gondoskodom. Ezen aztán mindig meglepődnek azok, akiket áthívok látogatóba. De nekem ilyen lapokat osztott az élet, ezekkel kell játszanom.
Még mindig zavartan érzem magam az incidens miatt, bár azért megejtek egy mosolyt, amikor a bóléstálak felé mutat. Elég ritka az, ha a tanárokat felszabadultabb állapotban látjuk. Ilyenkor hirtelen mindenki rájön arra, hogy a tanórákon és a kötelező dolgokon kívül egyébként ők is hétköznapi emberek. Bár valahogy sose volt ez jellemző a Roxfort tanári karára, de úgy tudom, hogy azért van olyan tanár is, akinek családja van. Legalábbis Oakley professzor fiát, Adriant már láttam futólag érkezésemkor.
- Hát… – a víz felé hajolok, aminek a tetején ott lebeg az elkészült, de elmosódott kép. Még így is mozognak az alakok a polaroidon, de a színek és a formák valahogy összefolytak.
- Inkább egy ilyen abomináció lett belőle, amit jobb lenne megsemmisíteni a képen szereplők érdekében. A legrosszabb pedig, hogy le se tudom fotózni, hogy beesett a fényképezőgépem! – pedig egy életérzés, amit közvetít a helyzet. Kihalászom az ázott papírdarabot és megmutatom Zafirának, de menthetetlennek találom azt. Azért ki lehet venni rajta az alakokat, de arc alapján én is és Nott is felismerhetetlenek vagyunk.
- Igen, jól tudod. Szólíts csak Clarnak. – viszonzom a kéznyújtást a száraz kezemmel. Már észre sem veszem, hogy az ujjaim kissé szanaszét állnak, és nem egészen úgy hajlanak, mint ami természetes lenne. Egy picit mintha ismerős lenne a neve, de nem tudok hozzá konkrét emléket társítani. Talán a testvérét ismerhettem?
- Az év végi vizsgák vagy a meccsek miatt aggódsz jobban? – közeledik az év vége, ami két dologról szól: a vizsgákról és az utolsó meccsekről. Persze akkora szadista nem vagyok, hogy tanulásról akarjak beszélgetni, a kérdés inkább csak egyszerű érdeklődés. A Roxfort valahol az összes britnek a második otthona, így természetes az is, hogy érdekel minket, mi a helyzet a régi tanárokkal, mit tudnak róluk, milyen az utánpótlás, illetve ki nyeri idén a házkupát és miért ismét a Mardekár. Leülök közben a vízköpő szélére, pulóverem ujjait pedig felhúzom a vállamig, hogy kiszedjem a fényképezőgépem a vízből. Szerencsére nem olyan mély, és bár Zafira ruhája ellenállóbbnak bizonyult a vízzel szemben (de legalábbis nem volt rezisztens a bűbáj iránt), ezt még nem tudom, hogy mennyire mondható el a fényképezőgépemről. Pedig az összes régi évfolyamtársammal és tanárommal szerettem volna egy szelfit!


	Naplózva

Zafira Tavish
Hollóhát

༻❁✿❀༺

Nem elérhető

Re: Liliomos Szökőkút

« Válasz #5 Dátum: 2025. 07. 13. - 18:00:30 »

Vibe Chck.
Clarice

Vigyáznom kell, hogy a nevetésem ne csússzon át kínos röfögésbe, ahogy megpillantom a szanaszét mosódott képet. Azt hiszem az abomináció tényleg a legtökéletesebb szó a leírására, leginkább azokra az absztrakt festményekre emlékeztet, amiket még alsóban a mugli múzeumokban láttam tanulmányi kirándulásokon. Banyek tök régen gondoltam azokra az időkre, néha furcsa belegondolni, hogy volt életem a Roxfort előtt. A jó kis röplabda meccsek a csajokkal.. Ya’Allah de régen játszottam, mára csak a kviddics maradt, a régi bandával nem is nagyon tartom a kapcsolatot, amikor nyáron otthon vagyok tökre beszippant a család.
Örülök a kézfogásnak és igyekszem határozottan megszorítani Clar kezét és nem ujjongani, ahogy megengedi, hogy így szólítsam.
- Te meg szólíts nyugodtan Zafinak – ezt meg miért mondtam? Senki nem szólít így. Miért találok ki random beceneveket magamnak? Szú-szá, gyerünk kislány, lendülj már túl a sztár-parán. Mekkora gyökér vagyok, Allah sújts le rám!

- A meccsek – vágom rá a kelletténél talán gyorsabban. Jó persze nyilván a vizsgák is a fejemben, vannak, de nem titkolhatom, hogy a jövőheti meccs miatt totál ki vagyok idegileg.
- A Hollóhát fogója és kapitánya vagyok – bhai ez de nagyképűen hangzott – jövőhéten játszunk a Mardekár ellen, voltaképpen ez fogja eldönteni a kupa sorsát – na, csak megeredt a nyelved – már a taktikán agyalok hetek óta, asz’szem meg lesz... ha O’Hara nem lesz pofátlan megint – szalad ki a számon az utolsó rész. Ahj ne már, ez nagyon gáz, hogy egy idegennek itt shame-lem a srácot, bármennyire is megérdemli. Pláne egy profi játékosnak, ez így nem túl fair. – Mármint, megvan a maga játék stílusa – igyekszem javítani a dolgon, de érzem, hogy csak tovább ásom a gödröt. Be kéne fogjam.

Közben figyelem, ahogy Clar próbálja kihalászni a fényképezőgépet. Fura, miért nem rántja ki egy invitóval? A tudálékos hollóhátas énem szeretne közbeavatkozni és kihalászni neki, de talán az az illedelmesebb ebben a szituban, hogyha tovább nézem a szenvedését. Nem tudom, hogy mennyire menthető a masina, a mugli-varázs hibrid technológia mindig kényes. Mármint nem tudom mi segítene jobban, egy erős szárító bűbáj, vagy ha egy zsák rizsbe dobná.

- éés őő milyen a Hárpiáknál? – tartom szóval, amíg próbálja megszerezni a fényképezőgépet – hallottam, hogy elég kemények az edzések. És milyen egy női csapatban lenni? Mármint a Roxfortban csak vegyes csapatok vannak, meg eleve a kviddics egy tök férfiak-által dominált szféra. Hogy látod, mennyire fektetnek inkább belétek a szponzorok, mint másokba? – oh bhai, figyelj már oda magadra – bocsi, túl sok kérdésem van. – hátrálok vissza a lendületből és igyekszem tapaszt tenni a számra. Legalább amíg tart ez a szitu, addig sem az O’Hara ügyön rágom magamat... mármint nincs is semmilyen ügy, nyílván.


	Naplózva

Clarice Edevane
Eltávozott karakter

A Holyheadi Hárpiák fogója

Nem elérhető

Re: Liliomos Szökőkút

« Válasz #6 Dátum: 2025. 08. 17. - 09:40:43 »

Régebben, főleg a roxfortos időm alatt természetesen az összes iskolai meccs időpontját fejből kellett tudnom. Együtt számoltuk vissza a nagy döntők napját Caeliussal, még bőven azelőtt, hogy beválogattak volna minket a csapatokba. Márpedig a Mardekárnak mindig erős csapata volt, ami tulajdonképpen egyáltalán nem meglepő, mert a ház mindig az ambíciózusabbakat válogatta ki magának. Sötét varázsló meg a Hugrabugban is van, még ha nem is nagy számmal.
Aztán eljött a „felnőttkor”, még ha én továbbra is csak egy nagy gyereknek érzem magam, épp csak a Roxfort házimanói helyett én takarítok magam után. Nagyjából tudni szoktam, hogy mely hónapokra milyen meccsek szoktak kerülni, de a pontos dátumokat követni már nem tudom a sajátjaink és a többi csapat mellett. Máris itt a döntő meccs, ilyen hamar? Nem később szokott az lenni? Vagy fejben már ennyire összemostam a vizsgákkal?
- Örülök, hogy megismerhetlek, Zafi! Azért ugye nem haragszol meg, ha én a saját csapatomnak szurkolok? Tudod, házhűség meg minden, semmi személyes. – rázok vele kezet, mint fogó a fogóval. Kapitány sose voltam, sose lennék, és ha Jones valaha is hajlandó lesz nyugdíjazni magát, akkor valószínűleg Ginny lesz az a szerencsétlen, aki megkapja ezt a nehéz és felelősséggel teli staféta botot. Nem szeretek a kviddicsnek ezzel a részével foglalkozni, bőven elég nekem az, hogy repkedhetek a cikesz után. Így is elég fejfájás, hogy azt kell matekolnom, vajon szabad-e most elkapnom az aranygolyót, vagy ki kell húznom az időt, hogy a hajtóink több pontot szerezhessenek?
- O’Hara? Connor O’Hara? – vigyorgok rá a kérdésem közepette. Volt szerencsém találkozni a Mardekár aktuális kapitányával, bár lehet, a szerencse talán túlzás.
- Télen találkoztam vele, hát eléggé el volt kámpicsorodva, miután legyőztük a Denevéreket. – faképnél is hagyott beszélgetés közepén. Vagy lehet, az én arcomból volt sok? Persze, a kedvenc kviddics csapat mindig kényes és érzékeny téma, különösen a tinédzsereknél. Ettől függetlenül szerintem lehet nyugodtan jófej lenni a másikkal, mert végtére is mindannyian ugyanazért a tevékenységért rajongunk. Tisztában vagyok azzal, hogy kemény pénzek és üzleti döntések vannak benne, de nem tudom nem látni a dolgok emberi oldalát.
- Hát lényegesen jobb, mint kispadosnak lenni a Magpiesnál! – csepegtetem a vizet a polaroidból. Talán varázslattal menthető, csak le lennék ilyen elképesztően és hihetetlenül béna.
- Jó volt persze az öcsémmel játszani egy csapatban, amíg tartalékosak voltunk, de nem sikerült sehova se lépni onnan. Úgyhogy tavaly kaptam az alkalmon, amikor kerestek a Hárpiáktól, különben is mindig a kedvenc csapatom volt. – Caelius végül fel is adta a nagy álmot, mert úgy érezte, hogy soha nem lesz elég jó, hogy felültessék a kispadról. Azt hiszem, most már nem bánja. Minden karácsonykor húzom az agyát, hogy trollkiképzőnek jobb, mint terelőnek.
- A Mardi edzései nyári séta volt ahhoz képest, amit Jones megkövetel tőlünk. Úgy emlékszem, az első edzésem után két napig alig tudtam mozdulni. – ez elég nagy szó ahhoz képest, hogy amúgy azelőtt is aktív életet éltem. Jobban megedződtem az elmúlt alig több, mint fél évben, mint azelőtt, ami valószínűleg látszik is az alkatomon. Nem vagyok kifejezetten lányos meg nőies, viszont azért mégis csak büszkeséggel tölt el az, amit elértem.
- A Magpies vegyes csapat volt ugye, de azért mégis csak inkább férfiak. Sokkal jobban érzem azt, hogy megtaláltam a helyemet, és jó érzéssel tölt el, hogy az összes csapattársam ugyanazokat a nehézségeken ment keresztül. Tudod, ilyen szolidaritás-dolog, ilyet én máshol még nem éreztem. – sokkal inkább megünnepeljük a sikereinket, és sokkal empatikusabbak is vagyunk egymás bajai iránt. Tisztában vagyok azzal a nézőponttal, miszerint a Hárpiák kirekesztőek, amiért nem fogadják be a férfiakat. A férfiaknak azonban minden más csapatban nagyobb az előnyük. Nincsenek kisebbségben. Nincs szükségük arra, hogy kiharcolják a saját helyüket. Nincs szükségük plusz támogatásra, és nincs szükségük külön térre, ahol biztonságban és egyenlő feltételekkel versenyezhetnek. Ez pedig egy olyan dolog, amit a férfiak sosem fognak megérteni.
- Annyira nem foglalkozom az üzleti dolgokkal, hál’ Le Faynek van, aki ezt intézze. De mivel több figyelmet kapunk, szponzorokból is bőven több van. A Magpiesnál biztosan több. – jófejek voltak a srácok a Magpiesnál, de még sem olyan ott a hangulat, mint itt.
- Na és, ha már, van olyan csapat, ahol szívesen játszanál, Zafi? Azt gondolom, tudod, hogy a nagy döntőket rendszeresen figyelik a csapatok. – kacsintok rá. Az utolsó évem döntője tehet arról, hogy a tesómmal együtt ajánlatot kaptunk a Magpiesba.


	Naplózva

Zafira Tavish
Hollóhát

༻❁✿❀༺

Nem elérhető

Re: Liliomos Szökőkút

« Válasz #7 Dátum: 2025. 10. 01. - 08:35:16 »

Vibe Chck.
Clarice

Mosoly kúszik az arcomra, amikor Clar megemlíti a házhűséget. Persze, hogy nem haragszom érte – hát mi másért játszunk, ha nem azért, hogy a sajátjaink büszkék legyenek ránk? Mégis valahogy ott motoszkál bennem, hogy a Hollóhát lelátója mindig halkabb, mint a mardekárosoké. Ők harsányak, törtetők, ambícióval teltek, mi meg… hát, mi inkább kockás papíron győzünk, nem mindig a pályán. Néha félek, hogy hiába szakadok meg a repülésben, mégis elveszik a hangzavarban, amit a többiek csapnak.
- Szerintem tök alap, hogy az ember mindig kitart a csapata mellett. Az más kérdés, hogy a Hollóhát pár drukkerrel kevesebb, mint mondjuk a Mardekár… – vonom meg a vállamat. Tudom, hogy Clar csak kedves akart lenni, de azért jól esik, hogy nem söpörte le a dolgot egy félmondattal.

És akkor ott van Connor. Clar szájából is hallani a nevét valahogy furcsán szíven üt. Persze, hogy volt szerencséje hozzá. A srác olyan, mint a repedés a seprűnyélen: előbb-utóbb mindenki észreveszi, és mindenkibe döf egy szálkát. Mégis elképzelem, ahogy ott ül a denevéres vereség után, lógó fejjel, mint egy leverten nyüszítő kutya. Mintha képes lenne ennyi érzelem kifejezésére... De a kép már-már túl jó, hogy ne élvezném. Ugyanakkor… furcsa, hogy mégis minden gondolat visszafut hozzá. Miért nem tud egyszerűen egy random ellenfél maradni?
- Igen ő... Kámpicsorodva? Hát képes érezni valamit? Ez új. – csúszik ki és Ya'Allah, de örülök, hogy Clar viszi is tovább a beszélgetést, mert félek, hogy túl sokat mondok arról a kreténről, amit meg nem szeretnék. Val'szeg ő sem beszél rólam. Remélem legalább is...

Közben hallgatom, ahogy Clar a Montrose-os időszakról és az öccséről mesél. Mashallah, az azért elég menő lehetett, hogy együtt játszottak. Aztán az arca szinte felragyog, amikor már a Hárpiák a téma, de lehet csak beképzelem. Annyi erő sugárzik belőle, hogy magam is beleborzongok. Mennyire más liga lehet az, mint amit mi tologatunk a pályán. Ha a Mardi csak séta, akkor náluk tényleg dzsihád folyik a pályán. Nem is csoda, hogy így néz ki: nem csicsás, nem finomkodó, hanem maga a megtestesült elszántság.
- Szóval Jones… tényleg olyan drill-seriff, mint mondják? Vagy „csak” nem engedi, hogy beleszeress a komfortba? – nem mintha ez megrémítene, de azért az ember csak elmélázik az opcióin.

És akkor felteszi a nagy kérdést. Azonnal érzem, hogy a gyomrom összeugrik. Much pressure. A gyomrom azonnal összeugrik, mintha már most a döntő cikeszét szorítanám a tenyeremben. Mindig két név keringett a fejemben: Hárpiák vagy Tornádók. A Hárpiák… ők azok, akikhez szívből húzok. Ők a példakép, a testvériség, a közös verejték. De ugyanakkor ott a félelem: ha odakerülök, csak beskatulyázom magam. Mugli születésű, színesbőrű, muszlim lány, hát persze, hogy egy feminista csapatban köt ki. A narratíva már megírva, csak annyit kellene hozzátenni, hogy „így könnyű volt neki”. És ott vannak a Tornádók. Ők a másik opció, a kemény terep. Ha ott küzdöm fel magam, az talán többet mondana minden szónál: hogy nem kedvezmény, nem szolidaritás hozott be, hanem az, hogy egyszerűen jobb vagyok. És Allah tudja, mennyire akarom, hogy így legyen.
- Őszintén? Két csapat pörög bennem: Hárpiák… vagy Tornádók. A szívem az előbbi felé húz. Az eszem meg azt suttogja, mutasd meg nehezített pályán is. – nem merek most a szemébe nézni, olyan érzés, mintha elárultam volna a példaképemet vagy mi. Inkább terelek és a polaroid felé bökök.
- Ha kell, bedobjuk rizsbe. Vagy… próbálhatok egy kímélő bűbájt, de nem ígérek csodát. –


	Naplózva

Oldalak: [1]

« előző következő »