Ophelia Langley

[Ophelia Langley]

Ophelia Langley ★ Hugrabug ★ Prefektus

Dear Ophelia...
Crying statues in the garden
Shower you in tears
Begging for your pardon
Free them from your steers
The vines wrap around fragments of your fallen shrines
Invade your lungs as you breathe in the vapor of the hums




       ∧＿∧  
　 (｡･ω･｡)つ━☆・*。
  ⊂/　    /　            ・゜
     しーＪ　　　    °。+*°。
                                   .・゜                                      
                               ゜｡ﾟﾟ･｡･ﾟﾟ  

                                   ╱|、      
                                 (˚ˎ 。7  
                                  |、˜〵    
                                 じしˍ,)ノ

Kód:

[box][font=georgia][glow=black,1,1][size=16pt][color=teal][b]Dear Ophelia[/b][/color][/size][/glow]
[color=#CD853F]Gondolataiddal töltsd ki bátran ezt a sort.[/color][/font][/box]

[Nialen Travers has invaded your world.]

Nialen Travers has invaded your world.
Néha kicsit sok ez az aktivista dolog. Nem annyira mint a „bruhuh, üldöztek nyolc hónapig és identitást építek belőle életem végéig” emberek, meg te nem azért csinálod legalább, hogy figyeljenek rád. De sokszor sok. Azért te vagy a legmenőbb hugrabugos, akit ismerek (igaz, nem volt magasan a léc).

[you are something]

you are something
Volt benned valami különös erő, nyugodt magabiztosság, amit nehéz megmagyarázni. Ilyet nem látsz túl gyakran. Az egyik pillanatban még alig vettünk észre téged - a következőben pedig mindenki rólad beszélt. Mint egy csendes vihar, ami sosem tör be a középpontba, de mindig ott van a háttérben. Nem próbáltál senkinek sem megfelelni, és mindig külön utakon jártál. Talán pont ezért tűntél ki annyira a Hugrabug szerénynek titulált, sárga virágszálai közül.

[Minden Hugrás védőszentje]

Minden Hugrás védőszentje

Köszi, hogy vagy nekünk, lehet, hogy ez neked alapvető, de sokan gondoljuk így és hálásak vagyunk neked. Na, persze, azért ne bízd el magad, sokszor már ígyis kéknek gondolod magad és ez ugyanannyira kellemetlen, mint menő. De azt azért megsúgom, nem véletlen nem voltál soha a csínyeim célpontja. Majd beugrom hozzád egyszer, ha kell korrepetálás, nem gond ha az ablakon mászok be seprűn odarepülve? Prefektusként csak el tudnád sikálni a dolgot, hiszen kedvelsz annyira. Ismersz, ágyban fekve jobb tanulni.

[Goth Anyatigrisborz]

Goth Anyatigrisborz
Bírlak, de néha komolyan hidegrázást kapok tőled. A goth stílus full patent, nekem sose lenne hozzá merszem, és a szociális érzéked is nagyon ott van – nem egyszer védtél be a rasszista, iszlamofób beszólásoktól, amit őszintén szólva egy ilyen posh elit fehér csajtól totál nem vártam volna.

Fura belegondolni, hogy ha mindketten maradunk a muglik világában, valószínűleg mérföldekre lennénk egymástól társadalmilag, de itt, a Roxfortban kb. te vagy az évfolyam anyja. Mindenki hozzád megy, ha valamit el kell intézni, és te szinte gondolkodás nélkül segítesz. Ezt nagyon tisztelem benned.

[Meg kell, hogy értselek]

Meg kell, hogy értselek
Nem is tudom, hogyan akadtunk mi egymásra. Ez valahogy csak úgy alakult. Pedig életünket, sorsunkat és személyiségünket tekintve is oly sok a különbség bennünk.
Sokat tanulok az életről általad. Bár ez az egész Roxfortra igaz. Nagyon furcsa világban nőttem fel, furcsán zártban, miközben mégis sok dolgot láttam, tapasztaltam. Mégis olyan keveset tudok a legfontosabbról. Az emberekről és a mozgatórugóikról.
Szóval tudom, hogy olykor talán úgy tűnhetek neked, hogy nem figyelek rád. De nagyon is figyelek. Csak még meg kell, hogy értselek... téged... és a világod...

[Whispers in the Quiet]

Whispers in the Quiet
Az emberek általában nem néznek a másik mögé. Elfogadják a mosolyokat, a válaszokat, a szerepeket, amiket játszunk. De amikor rád nézek, látom az ürességet, a fáradtságot, a falak mögé rejtett fájdalmat. Nem akarom azt írni, hogy megértelek. Nem tudom, milyen érzés ott lenni, ahol te vagy. De azt tudom, milyen elveszíteni valakit. Tudom, milyen érzés, amikor a világ megy tovább, mintha mi sem történt volna, de te belül egy helyben állsz, egy olyan ponton, ahonnan nem vezet út vissza. Nem akarom megmondani, mit érezz, és azt sem, hogyan gyógyulj. Csak azt akarom, hogy tudd: ha bármikor úgy érzed, hogy senki sem érti, hogy senki sincs ott… Én itt vagyok.

[Lenyűgöző]

Lenyűgöző
Kevesen mernének újra és újra megpróbálni megváltoztatni valamit a világban, különösen azután, hogy ez nem mindenki szemében aratott mindig osztatlan sikereket. Sokan visszafordulnának, sokan menekülnének a kihívás elől. Te persze nem ők vagy. A házad nem is kívánhatna jobb prefektust nálad.

[You see me]

You see me

Szerintem már nem is emlékszel arra, mikor harmadév első repüléstan óráján teljesen bepánikoltam. Előtte is volt tériszonyom, de akkor egy otthoni eset miatt nagyon előjött. Nem szeretem kimutatni az érzelmeimet, mások nem is vették észre, de Te igen. Nem mondtál semmit, csak odaálltál mellém és észrevétlenül megszorítottad a kezem és rám mosolyogtál. Szavakkal ki nem tudom neked fejezni, hogy mennyire jól esett az a rövid biztató kézszorítás, és a bátorító mosoly. Aznap neked hála tudtam seprűre ülni. Ezen kívül pedig sok más miatt is hálával tartozom, de napestig itt ülnénk, ha nekiállnék felsorolni, szóval csak ennyit szeretnék: köszönöm, hogy látsz engem!

[Dear Landgraab]

Dear Landgraab
És te ki is vagy? Nem hallottam a neved, vagy a woke nice monológod a Birkintől a karodon.

[I've got my mind on you]

I've got my mind on you

Emlékszem a napra, amikor először megláttalak.  Sütött a nap, bárányfelhők szálltak az égen,apád telitorokból ordított az enyémmel, én pedig integettem neked. Aztán integettem a Nagyteremben is, de te csak pislogtál rám, mintha Winnetou szellemét látnád, akkor azt hittem sosem fogunk beszélgetni.
Aztán megváltoztak a dolgok és hihetném, hogy csak azért kerülünk folyton egymás mellé, mert történetesen egy házba osztott minket a Süveg, de ezt a teóriát visszautasítom.
Valahogy mindig vonzottál. A gondolataid, a lelkesedésed, a magabiztos véleményed dolgokról, az, ahogyan kiálltál másokért. Az apám halála után is te lettél a napsütötte sáv. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd nekem kell megmentenem téged.
Akkor fogtam fel, hogy milyen fontos is vagy számomra valójában, abban a percben, mikor ott térdeltem és minden erőmmel azon voltam, hogy velem maradj. Tudom, hogy nem kell megmentselek, egyszerűen nem szorulsz rá, de mégis azt érzem, hogy vigyáznom kell rád.
Most érzek rajtad valamit, egyfajta furcsa feszültséget, amit nem tudok hova tenni és tudom, hogy beszélnünk kellene róla, de nem merem felhozni. Ami eddig egyszerű volt, most nagyon nehéznek tűnik. Nem tudom hogy mondhatnám el, ami bennem zajlik anélkül, hogy elijesztenélek. Végül is...miért kellenék neked éppen én?