[- Üdvözlöm!]

r  o  m  a  n  n e l l o

give me a cake

   Felnézek az égre, miközben várom, hogy a lámpa színe vörösre váltson, figyelem a fehér csíkokat, melyeket a mugli repülőgépek égett üzemanyaga rajzol a levegőre. London zajai ma mosolyt csalnak az arcomra, még ha kissé irritál is, ahogy egy nő nekem jön a vállával, ahogy szerencsétlenül végigsiet a járdán a táskáival a kezében. Persze, nincs jogom haragudni, hoppanálhattam is volna az Abszol útra, de csak néhány sarokra van a lakásom, és ma jól esik gyaloglással tölteni az időt.

 Furcsa még mindig a gondolat, hogy valakinek a nagybátyja leszek rövid időn belül, az meg különösen, hogy pont Vitalienak lesz gyereke, még akkor is, ha tudom, hogy sok aranyvérűnek ennél már jóval korábban szokott családja lenni. Azóta is sokszor képzelem azt, hogy még lehetséges lenne hazamennem Kingside Castlebe, belépni a szobámba, elolvasni egy könyvet ebédig, és amikor lemegyek, Finnick, Vita, anya és apa mind ott lennének az ebédlőben, és én lógnék ki a legjobban közülük a viselkedésemmel. Néha bánom is, hogy nem lehetek újra tizenöt, mert nagyon máshogy tennék mindent, és nem csak az egyértelmű dolgokat. Akkor talán még nem volt túl késő, akkor talán meg tudtam volna alapozni... nem, ma eldöntöttem, hogy jól fogom érezni magam! Ma csak veszek egy süteményt, talán iszom egy kávét, azután megnézem végre az őszi talárkollekciót. Sikerült félretennem némi megtakarítást a vállalkozásból.

 Nem nézek senkire, ahogy átsietek a kocsmán, és a pálcám néhány koppintásával kinyitom az utat az Abszolra. Még mindig nehéz megszokni, hogy milyen csendes, amikor nem nyár végén jön ide az ember, alig néhány embert látok, akikkel biccentéssel üdvözöljük egymást. Egyelőre, úgy tűnik, még egy nap eltelik anélkül, hogy bárki felemlegetné a múltam, vagy bárki ferdén nézne rám. Talán máris elfelejtettek? Nem panaszkodom persze, a múltam nem olyan dolog, ami bármilyen pozitív megítélést biztosítana bármilyen normális ember szemében számomra.

 Miután gyorsan megvásárolom azt az afrikai építészeti könyvet, amit már a múltkor kinéztem magamnak, azt lapozgatva elindulok fő úti célom felé. Finnick talán túlbecsült, amikor abban maradtunk, hogy én választom a süteményt, különösen, hogy biztos vagyok benne, hogy több süteményt eszik egy év alatt, mint én egész életemben. Amúgy sem szívesen megyek be Fortesque fagylaltozójába, jobb híján meg csak az a cukrászda jut eszembe, ami mellett elmentem minden nap, amikor a Zsebpiszokba jártam tiltott varázstárgyak reményében. Megállok egy pillanatra, a sikátor bejárata felett lógó cégérre nézek, és már majdnem ráveszem magam, hogy tovább álljak, mielőtt bemegyek. Finnick meg fog ölni. El is döntöm, hogy kérek kóstolót, és ha olyan a minőség, amilyen az ingatlan fekvése, nem veszek semmit.

 - Üdvözlöm!- ahogy belépek, nem látok azonnal senkit, pedig a kiírás szerint már három perce nyitva vannak. Felsóhajtok, irritáltam toppantok is egyet, mert utálom a pontatlanságot, de végül kinyitom a könyvet, és olvasni kezdek az ugandai mágikus kastélyok mágikus alapozásáról. Mindig jó, ha az ember tanul valami újat, de azért eldöntöm, hogy ha senki nem kerül elő, mire haladok egy oldalt, elfogadom a sors intő jelét rá, hogy ne innen vegyem meg Vita babájának nembejelentőjéhez a tortát.

Rekordidő!
-Helló!- köszönök ezúttal is a konyhából, pedig csak az imént léptem be. Nem tagadom, hogy a vevőkörünk két elemből áll - azokból, akik először járva az Abszolon tévednek erre néha, és még nem hallottak rólunk semmit; és egy viszonylag kis rétegből, akik a hírünket ismerve is direkt keresik fel ezt a cukrászda mértékkel valóban bizarr helyet. Ennek okán inkább szórványos szokott lenni a forgalom, úgyhogy amikor én nyitok, az aktuális kísérleteinkkel szoktam kezdeni. Ebédidő környékén szállingóznak be leggyakrabban az első vevőink egy érdekesebb desszertre.
Na, ma valaki a rajtgépről rugaszkodott el, pont csak mire előkerestem a jegyzettömböt, úgyhogy még azzal a kezemben lépek vissza a pult mögé.
-Miben segíthetek?
Elsőre az új arcot konstatálom, vendégként még nem láttam itt, úgyhogy összeszedem, miket lehet a legérdemesebb ajánlani, ha érdekli termékajánló. Kávésnak kinéz, talán még fogható is lehet egy utolsó bétateszthez a Balmi óta kidolgozott Valószínűtlen Kávéhoz? A nem-Newtonisága már egész jól megvan, csak azt a csipetnyi nem-Euklidészit kell már eltalálni benne, a pontos arány hogy lenne a legjobb.
Aztán felismerem azt is, általánosabban hol láttam már - mostanra, hogy a környező éveink végeztek a Roxfortban, nem olyan meglepő összefutni érintőleg ismerős pofikkal az idekinti életeinkben. Pluszminusz a napirendre térés afölött, hogy valóban, mostmár felnőttekként keresztezzük egymás útjait, nem iskolatársakként - van aki ezt még sokkhatásszerűen éli meg elsőre.
-Áh, Roman "kuzin", rég találkoztunk.- A bájvigyoromat is lecserélem "Leena Nott" szolídan kifinomult mosolyára. Mikor volt az egyátalán, másod-harmadév között? Találkoztunk mi azóta bármi érdemleges mértékben?

[- Egy tortát szeretnék venni. Családi eseményre.]

r  o  m  a  n  n e l l o

give me a cake

  Visszamosolygok, amikor az eladó is köszön, és egy könnyed mozdulattal becsukom a könyvemet. Az alacsony lány ismerős valahonnan, de nem tudom megmondani hirtelen, hogy honnan, bár a korosztálya alapján nagyon valószínű, hogy legalább néhányszor látnom kellett a Roxfortban. Talán a hangja is ismerős valahonnan, bár a hangokat jegyzi meg az ember a legnehezebben. Akcentust nem veszek észre, úgyhogy nem tartom valószínűnek, hogy ne lett volna roxfortos.

 - Egy tortát szeretnék venni. Családi eseményre.- kicsit elbizonytalanodok a mondat végére, és mérlegem, mennyire lenne furcsa és kellemetlen szó nélkül kisétálni az ajtón, és elfelejteni, hogy valaha itt jártam. Ez a hely vagy illegális dolgokat árul, vagy rossz minőségű kell, hogy legyen. Talán jobb lenne venni egy mugli süteményt, nekik rengeteg minőségi cukrászdájuk van, és bármennyi konzervatív rokon lesz ott, a muglik is ugyanúgy, ugyanazokból az alapanyagokból készítik a tortáikat, ahogy az épületeik is csak annyiban különböznek, hogy nincsenek rajtuk védő bűbájok. Ettől függetlenül lenyűgöző, hogy mennyire masszív némelyik hatalmas torony, főleg Ázsiában, ahol rengeteg a kolosszális erejű földrengés.

 Az, hogy a lány a keresztnevemen szólít, kiránt a gondolataimból. Kicsit össze is szűkülnek a szemeim, ahogy jobban megnézem az arcát. Nem ismerős, és ránézésre nem tűnik Nottnak. Vincent húga lenne? Tényleg így lecsúsztak a háború után Crakék, hogy a lányuknak ilyen fiatalon egy ilyen ócska helyen kell dolgoznia? Nem emlékszem rá persze, hogy lett volna húga, igaz, viszonylag kevés lányra emlékszem, ha nem volt valamilyen nagyon speciális okom rá, hogy figyeljek rájuk. Tizenöt éves koromig nem érdekelt az egész, utána pedig összesen kettő volt, akit megnéztem magamnak bármennyire.

  - Öhm... igen, kicsi a világ. Mikor is volt, amikor utoljára találkoztunk? Ezer évnek tűnik.- mosolygok, a begyakorolt udvarias mosollyal, miközben lázasan próbálom felmérni, hogy ki lehet ez a lány, de az életkora alapján egyetlen Notthoz sem tudom hozzákapcsolni, akinek ne ismerném az arcát, ahogy egyéb családokhoz sem, aminek egy tagja kuzinként hivatkozhatna rám. Bárki is ez, végtelenül kínos lesz, hogy nem ismertem fel, még akkor is, ha egyértelműen nem ugyanazokban a társadalmi körökben mozgunk. Ha a tulajdonomba kerülne egy ilyen bolt, biztos, hogy nyitnék egy vállalatot, ami birtokolná, és a tulajdonosa a vállalatnak szintén egy vállalatom lenne, mert nem akarnám, hogy hozzám kapcsoljanak egy ingatlant a Zsebpiszokban. Beállni a pultba... elhatározom, hogy beszélek Vincent anyjával, az unokatestvérem volt, mielőtt felgyújtotta magát, és ha maradtak testvérei, azok most félárván tengődhetnek. Legalább egy kicsit segítenem kellene nekik.

 Gyorsan körülnézek, azután folytatom a mosolygást a lányra, és reménykedem benne, hogy magától elárulja, hogy honnan kellene emlékeznem rá.

-Fúh, mikor volt... harmadév előtt?- ezen elgondolkodok én is. -Arra pár üzlettel lejjebb, egy nyakék kapcsán.
Intek egyet a Zsebpiszok, és történetesen az ottani klasszikus Borgin & Burkes irányába. De látva, szinte hallva a fogaskerekeket a fejében, vagy neki nem hagyott olyan mély emlékeket az eset - végülis érthető, - vagy preferál nem emlékezni rá ésvagy az ismeretünkre - végülis érthető.
-Szintén inkognitó?- tudom le egy selytelmeskedő cinkos mosollyal a témát ezesetben, és a továbbiakban úgy folytatom, mintha az alábbi pár váltott mondat el se hangzott volna, hacsaknem ő folytatja mégis. Végülis, ha mindketten inkognitóban vagyunk, az ismeretségünk ilyen minimális elismerését is csak azért engedhettük meg magunknak erre a fél percre, mert konkrétan ketten vagyunk csak az épületben.
-Szóval, torta családi eseményre. Bármi konkrét elképzelés, esetleg ajánlhatok valamit? Tudunk egyedi rendelést is megvalósítani- terelem is vissza a témát az eredetire, egyfelől mivel a kedves vevő ezért jött, valamint ha inkognitóban vagyunk, kontraproduktív fejtegetni annak a részleteit, azon túl hogy elismerjük, hogy jól áll.
Felé is fordítom az üvegpultról a táblácskát a klasszikus kész szelet tortáink leírásával, mint a falatonként változó, hagyományos Mindenízű, még a drazsé után szabadon; az absztrakt Mindenízű az elvont koncepciókkal; a Szinesztéziás szelet azoknak, akik nem a hagyományos élményt keresik; vagy épp a Kedvenced, ami garantáltan egy olyan íz, amit szeret a fogyasztó, bár visszajelzés alapján nem feltétlen tartja magát a sütemények kategóriáján belül - ezesetben csak egy irányadó ajánlóként, ha valami megtetszene, meg ezekből vannak is szeletek az üvegpultban, ha netán érdekelné egy kóstoló.
-Természetesen opcionális bármi ilyen különleges attribútum, de a lehetősége mindig elérhető.