+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Joy and Sorrow
| | | | |-+  Aiden J. Fraser
| | | | | |-+  A Manó háza (Moderátorok: Elliot O'Mara, Aiden J. Fraser)
| | | | | | |-+  Nappali
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nappali  (Megtekintve 548 alkalommal)

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 10. 05. - 15:13:53 »
+2



Tágas, fehér helyiség. Olyan, ahová az ember szívesen ülve élvezni a délutáni napfényt, ami bizony igazi ritkaság idefent északon. A fehér kanapé szép, ízléses központja a szobának, ami szép kontrasztot mutat a mintás szőnyeggel.
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2023. 04. 13. - 10:07:23 »
+1


2004. április 14.
outfit >><< x

az ember törékeny, mint a pohár


Idegesen szívtam a tüdőmre a cigaretta maró füstjét, mintha az kimosna bvelőlem bármit is. Az nappali egyig végén álltam, a falnak támaszkodva, miközben a földön játszó Rosie-t néztem, és a mellette üldögélő Cleot, aki bámula a kislány plüsseit. Sose nyúlt hozzájuk, pedig Cleonak is voltak játékai. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy most ne gújtsak rá, szívnom kellett, és már nem is tudom hányadik csikknél tartottam, és még csak tíz óra sem volt. Még egy kávét sem tudtam letuszkolni magamba, amióta Elliot nyom nélkül eltűnt. És ezt szó szerint értettem, semmi feltűnő helyre eldugott cetli, semmi nyom, egyszerűen nem volt sehol. Igyekeztem megőrizni a hidegvérem annyira, hogy a lányom ne érezze meg rajtam a pnikszerű hullámokat, de nehéz volt. Cleo így is érezte, hogy nem volt rendben valami, kereste Elliotot, mintha ő sem értené mi a szar történt.
Rögtön írtam Jaspernek, Benjamin meccsen volt, és volt olyan barom, hogy egyenesen ide repült volna, úgy ahogy volt seprűstől talárostól, csak hogy velem legen. Így is tudtam, tudja, hogy valami nem volt rendben, és utáltam ezt, hogy nem tudtam mindent titkolni előle. Majd a végén emiatt kapnak ki.
- Faszom - dünnyögtem, miközben Rosie lelkesen visongott egy plüsskvaffnak, amit Benjamintól kapott. Most még rá se tudtam mosolyogni.
Azon gondoskodtam, hogy mi a szar történt, és hogy a kurva életben nem vettem észre, hogy nem volt jól. Oké, az feltűnt, furcsán viselkedett az utóbbi pár napban, talán még a húsvéti családi összeülésen még annyira nem, de utána egyre inkább. Azt hittem, megint csak Esther hasa zavarta, bár az Esthert is, én meg egyre mérgesebb voltam magamra, hogy nem beszéltem meg vele rendesen a dolgokat. Most aztán visszakaptam azt, hogy én is leléptem mellőle, de úgy éreztem, hogy az élet emiatt duplán szopatott.
Tudtam, persze hogy az embernek néha jobb volt egy kicsit eltűnnie, az öcsém rendszeresen elment a mugli kosárlabda pályára, de az egy fix hely volt, ahol duzzogott. Most csak még átgondolni sem tudtam, hogy hol lehetett. Egy ideig csak bénultan álltam a szobánk közepén, és még csak azt se hallottam meg rögtön, hogy a lányunk sírt, mert éhes volt. Milyen férj és apa vagyok én... Még arra is alig tudtam koncentrálni, hogy rendesen megetessem, és most is inkább letettem, hadd legyen el magában. Nem tudtam koncentrálni, be se mentem inkább dolgozni sem. Őszintén szólva egyedül csak az öcsém látványát viseltem volna el, meg Jasperét, akinek az előbb küldtem baglyot. Nem mintha ő nem lett volna olyan kurva elfoglalt, és még csak rendesen a feleségére sem volt idege, de nem baj. Nekem most szükségem volt valakire, mielőtt teljesen megbolondultam volna. Bár lehet meg is történt, szinte semmire sem figyeltem fel, egyre csak azon kattogtam, hogy hol a jó büdös életben basztam el.
És miért nem vettem észre?
Az sem tűnt fel, hogy Rosie random oldalra felé elkezdett gurulni, és rohadt jól szórakozott, csak bámultam a játszóhelyének helyét, Cleo meg kötelességtudóan massírozott utána, és a szekrény felé közeledve megállította egy mancsával, és megszimatolta, Rosie meg ezt roppant viccesnek találta. De csak néztem mereven magam elé, fel se fogva, hogy miféle változások történtek a környezetemben.
Azt sem hallotta, csak valahonnan nagyon távolról, hogy megjött valaki. Kizárásos alapon csak Jasper lehetett, senki más, de nem fordultam felé.
- Vajon kicseréltem a pelenkáját? - dünnyögtem magam elé, mintha ez lett volna a legfontosabb dolog most, aztán összerezzentem, ahogy megpillantottam Jaspert.
- Hát te mit csinálsz itt? - kérdeztem, de persze aztán leesett, hogy végül is az előbb írtam neki. Megköszörültem a torkomat és kifejezéstelen arccal egy újabb csikket gyújtottam meg az öngyújtómmal, ami már teljesen felvette a testem melegét, annyit szorongattam az ujjaim között.
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2023. 04. 19. - 12:01:47 »
+1

az ember törékeny, mint a pohár


2004. árpilis 14.
Fraser

"i can't heal your wounds”


Még is mi a franc történt? Ez a kérdés zakatolt a fejemben, ahogy végig rohantam a Mungó folyosóján. Éppen csak magamra tudtam tornázni a kabátomat. Elliot eltűnt. De mégis miért? Mire fel hagyta el Aident? Végül is ő volt az, aki annyira ragaszkodott hozzá elvileg... pedig tizenöt év volt közöttük. Ez a kor mindig is egyfajta feszültségként lesz ott közöttük. Egy olyan erőként, ami elválaszthatja őket. Ezt azért mindketten tudták. De nem hittem benne, hogy Elliot ilyesmi miatt csak úgy tovább állt volna, mintha a kapcsolatuk meg sem történt volna.
A hopp-hálózatot használva hagytam el a Mungót és érkeztem meg Észak-Írország talán legkisebb településére. Aztán, még menet közbe porolva a kabátomat trappoltam Fraser felé, aki a nappaliban volt. Egyből kiszúrtam, ahogyan a földön játszó Rosemaryt is.
- Vajon kicseréltem a pelenkáját?- dünnyögte maga elé. Erre még közelebb léptem.
- Fraser. - Szólítottam meg.
A tekintetünk végre találkozott, ő pedig azonnal összerezzent, mintha eddig egy másik világban lett volna. Menet közben megérintettem a vállát, de aztán elléptem mellőle, hogy a karomba vegyem a kislányukat. Még kacagott kicsit, de látszott rajta, hogy egyértelműen álmosodik már. Talán hiányzott neki Elliot is, aki valami elbaszott anyakép lehetett a szemében - bár ki tudja, hogy Fraseréknél ez hogyan megy.
-Hát te mit csinálsz itt?- kérdezte meg aztán végül.
- Elolvastam a baglyodat és válaszoltam, hogy jövök. -  Jelentettem ki, majd Rosie-val a kezemben leültem a kanapéra. Ez a helyzet kevésbé tetszett neki, mintha mondjuk Elliot fogta volna, de nem sírt fel. Inkább koncentrált arccal bámulta az apját.
Fraser sejthette, hogy ebben a helyzetben nem hagyom magára. Már akkor barátok voltunk, mikor Cassennel jártam. Annak a lánynak, ha mást nem is köszönhettem, legalább ennyit. Lett egy nagyon jó barátom, akiért aggódhattam egyfolytában.
- Mégis mi a fene történt köztetek? - kérdeztem, hátha végre megkapom a választ a miértekre. - Ülj már le!
Megvártam míg megteszi. Kicsit végig mértem rajta, mennyire sápadt, mennyire áll a lábán egyáltalán. Elliot biztosan összetörte a szívét, egyáltalán nem volt önmaga. Úgy tűnt, mintha nem találná a helyét a házban.
- Mesélj el mindent!
Naplózva


 


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2023. 04. 26. - 08:12:32 »
+1


2004. április 14.
outfit >><< x

az ember törékeny, mint a pohár


Nem nagyon esett le, hogy akit láttam közeledni a kandallóból, Szőke volt. Persze ha veszély lett volna, akkor úgyis jelzett volna Cleo, aki csak odadöcögött Jasperhez. Gyanakodva megszaglászta a lábát, aztán, amikor rájött, hogy ismerős érkezett ide, felpipiskedett a lábára ágaskodva simogatást kérni. Cleo már csak ilyen volt, szerette, ha foglalkoztak vele. A trappolás persze ismerős volt, valahonnan távolról hallottam, ahogy Cleo szimatolását is, majd visszaügetett a kislányom mellé, mint egy dadus.
- Fraser - szólt a hang. Összevont szemöldökkel bámultam meg tehát a felém lépő fickót, aki Jasper alakú volt, Jasper hangú, de kellett egy kis idő, mire felocsúdtam. Már, ha ebből a kábaságból egyáltalán fel lehetett ocsúdni. Nem értettem semmit, hogy mi a szar törtét. A gondolataim visszakanyarodtak Elliot üres ágyához. Mégis mikor ment el, miért nem keltem fel rá, és mi a faszom történt?
- Vávávává - visongatott magának, majd Jaspernek is, akinek az ölében ficánkolt egy kicsit aztán megnyugodott. Megszokta már, hogy sok ember ölében ücsörgött, de most nyugtalan volt, érezte biztosan ő is, hogy valami nem volt rendben. Cleo elhasalt a lábuk előtt, kissé lusta mozdulattal, én meg éreztem magamban a zaklatottságot.
A kérdések, a fejemben pattogtak, és megválaszolatlan maradt mind. Nem értettem, hogyan történhetett meg ez, mi a francot tehettem. Leginkább semmit nem tettem, és ez belül úgy mart, hogy képes lettem volna ebben a szánalmas önvádaskodásban feloldódni. De nem tehettem meg. Voltam annyira büszke, és nem engedhettem most meg ezt magamnak, főleg, hogy volt egy lányom is.
- Elolvastam a baglyodat és válaszoltam, hogy jövök - magyarázta Jasper, én meg csak bólogattam. Igen, igen. Tényleg küldtem neki baglyot bár nem tudtam volna elmondani, hogy mikor. Tegnap?
- Ja, küldtem olyat? Hmm, mintha rémlene, igen, igen...
Vagy azelőtt? Hirtelen nem tudtam azt se milyen bolygón voltam.
Jó érzés volt, hogy itt volt velem. Sosem voltam az a barátkozó típus, maximum érdekbarátságok vettek körbe engem, és irigyelve néztem a tömeget az öcsém körül. De legalább Jaspert tényleg a legjobb barátomnak mondhattam, Elliot furcsa, befogadott kamaszlánya aki azóta is el volt tűnve, legalább ennyit hagyott hátra magából.
- Mégis mi a fene történt köztetek? Ülj már le! - magyarázta, én meg leültem mellé, de nem válaszoltam még egyelőre. Mégis mit mondhatnék? Csendben ücsörögtem, és ez talán feltűnt Jaspernek is, hogy nehezen találtam a szavakat, ezért tovább bíztatott.
- Mesélj el mindent! - Sóhajtottam, majd cigit nyomtam a számba, de nem gyújtottam meg, Rosie miatt. Legalább volt valami a számban.
- Nem tudom... Furcsa volt. Úgy gondoltam, hogy zavarja, hogy Esther megint terhes, és hogy elhívott kávézni. Fogalmam sincs mi történt. Egy ideje teljesen megváltozott. Mintha nem érdekelte volna úgy semmi. De közben meg itthon ugyan úgy viselkedett... Nagyjából. Most meg egyszerűen eltűnt - nyögtem ki az utolsó szót, és remegve sóhajtottam is egyet. Túl zaklatott voltam bármire is figyelni.
- Mit rontottam el? - kérdeztem magamtól is kissé számon kérve, ahogy előre bámultam, a falra, még attól féltem ha Rosie-ra vagy Jasperre nézek, elbőgöm magam.
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2023. 05. 01. - 08:54:34 »
+1

az ember törékeny, mint a pohár


2004. árpilis 14.
Fraser

"i can't heal your wounds”


Fraser szétesett lelkiállapota eléggé szembetűnő volt. Meg sem kellett szólalnia, ahogy Rosie magányosan, egy kutya felügyeletével hempergett a földön, elég egyértelmű volt a dolog. Annyira belemerült ebbe az állapotba, hogy még a kislányáról is egészen megfeledkezett, így amint odaértem, őt vettem először a karomba. Vele együtt ültem a le a kanapéra és parancsoltam rá Fraserre, hogy ő is tegyen így. Mégis minek ácsorgott ott? Azt hitte, hogy az ablakból meglátja visszajönnie Elliotot egyszer csak? Erősen kétlem. Az az ember imádja a drámát, minimum elvárná, hogy Aiden kaparja össze... jó, nem szabad utálnom. Talán meg volt az oka, hogy miért tűnt el.
- Nem tudom... Furcsa volt. Úgy gondoltam, hogy zavarja, hogy Esther megint terhes, és hogy elhívott kávézni. Fogalmam sincs mi történt. Egy ideje teljesen megváltozott. Mintha nem érdekelte volna úgy semmi. De közben meg itthon ugyan úgy viselkedett... Nagyjából. Most meg egyszerűen eltűnt - láttam, ahogy megremeg egyet, ahogy nagy sóhajtással zárta a mondandóját. Kicsit magamhoz öleltem Rosie-t, hogy ne kezdjen el aggódni vagy sírni, mert az apukája nincs jól. Szerencsére ez hatásos volt, bár az ujjai azonnal a hajamban kötöttek ki és óvatos húzgálással még jobban hozzám bújt.
- Mit rontottam el? - Nem nézett felém, ahogy ezt a kérdést feltette. Éreztem, hogy pillanatokon belül elsírja magát... és amellett, hogy fogalmam sincs, hogyan kell kezelnem az ilyesmit, annyira sajnáltam. Sophie sosem lenne képes csak úgy lelépni, de ő teljesen más, mint Sophie.
- Semmit. Elliotnak nyilvánvalóan valami gondja van. - Válaszoltam őszintén. Nem hittem, hogy gond lenne a házasságukban. Mármint Elliot nyíltan megmondta, hogy ő Aident akarja, Aiden meg visszatért hozzá, miután megpróbált úgy tenni, mintha nem is lenne értelmes felnőtt. De az volt. Azért volt bánatos most is.
- Fraser. - felkeltem és közelebb húzódtam hozzá. A szabad kezemmel megszorítottam a karját. - Nem érzel semmit? Azt mondtad, hogy a gyűrűvel érzed Elliotot? Nem súg semmit az érzéseiről? - próbálkoztam. Ő mondta, hogy a házasságuk óta így van, talán a gyűrű, talán másfajta mágia ez. Nem számított, inkább csak szerettem volna, ha megértjük, mi történt. Ha ez megtörténik, akkor Aiden és Elliot megint boldogok lehetnek és nem kell azt néznem, ahogy a világ legerősebb embere a könnyeivel küzd.
- Csukd be a szemed és koncentrálj rá! - javasoltam és elhúztam a kezemet tőle, hogy tényleg csak Elliot érzéseit érezze. Nem rám, nem Rosie-ra és nem az aggódva bámuló Cleora kellett koncentrálnia, hanem a férjére. Most ő volt a fontos, nem mi. Tudtam, hogy Aidennek szüksége van rá, mégha én is soknak tartottam a közöttük lévő feszültséget és korkülönbséget. Vigyázniuk kellene egymásra, ha ilyen fontos az a szerelem.
Naplózva


 


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2023. 05. 05. - 19:55:17 »
+1


2004. április 14.
outfit >><< x

az ember törékeny, mint a pohár

Nem iagzán voltam képben, hogy mi is történik körülöttem. Nem éreztem magam olyan lelki állapotban, hogy a lányommal legyek, mint apa. Nem akartam ráragazstani a feszültségemet, amit Elliot köddé válása okozott. Attól is tartottam, hogy képtelen lettem volna rendesen az ölembe venni a gyerekemet, aki elkötelezetten és lelkesen sikongatott a babaszőnyegen, a játékok, és a számos színes plüsskockák között, Cleo mellett. Nem voltam koncentrált, nem voltam összeszeddett, és egyre csak a saját ördögi körömben őrlődtem, hogy mégis most mi a jó büdös élet történt velem. Nem is nagyon esett le, hogy menyi ideje álltam egy helyben, vagy egyáltalán mit csináltam, talán cigit szívtam, talán sok szálat, egymás után.
Jasper megérkezése zökkentett kicsit vissza a jelenbe, bár így sem éreztem magam a valóság szilárd talaján. Mintha valami fene nagy ürességben lebegtem volna. Elliot nélkül úgy éreztem nem voltam nagyjából semmi, hiányzott a jelenléte mellőlem, az illata, és ez kurvára szar volt, mert tudtam, hogy nem csak tejért és kenyérért ment a szomszédba. Ez annál jóval több volt, és lehet, hogy jóval rosszabbat is jelentett.
nem értettem, voltak furcsa pillanatai mostanában, mintha nem teljesen lett volna önmaga, de azt hittem, hogy csak kimerült volt Rosie miatt, aztán minden olyan rendbejöttnek tűnt. Nem értettem semmit, én meg gyűlöltem, ha nem értettem valamit. Szerettem volna tisztán látni, de csak a sötétség ölelt körbe, nem tudtam mit csináljak, egyszerűen túlságosan tehetetlennek és elveszettnek éreztem magamat. Utáltam ezt, és nem tudtam ebből most kiszakadni.
A kérdésére se tudtam rendesen válaszolni, az egész olyan megmagyarázhatatlannak és hirtelennek tűnt, pedig csak én basztam észrevenni normálisan a jeleket és odafigyelni rá jobban. Ettől csak még nyomorultabbul éreztem magam, és szar alaknak.
- Semmit. Elliotnak nyilvánvalóan valami gondja van - felelte Jasper. Én erre csak keserűen felhorkantam. persze gondja volt, és én nem vettem észre, nem előztem meg, most meg Melrin tudja, hol a francba volt. Talán lehet még az országba sincsen már, ahogy ismertem.
- Épp ez a baj. A férje vagyok, észre kellett voplna vennem - mondtam ki a dolgot is hangosan. nem önvádaskodóan, ez egy tény volt. És ezen nem tudtam változtatni, mivel nem volt velem Elliot sem. Sóhajtottam egyet, ahogy rájuk néztem, és odanyúltam a lányom arcához, hogy megcirógassam az édes kis bababőrét.
- Fraser.  Nem érzel semmit? Azt mondtad, hogy a gyűrűvel érzed Elliotot? Nem súg semmit az érzéseiről?  - kérdezte, és én erősen koncentráltam, de túlságosan is össze voltak zavarodva a godnolataim. Nem sokat éreztem a gyűrűből, se semmiből csak az elkederedettséget, ami magamban áramlott végig, és úgy éreztem, hogy ezzel megfertőztem az öcsémet is. Azt meg mindig gyűlöltem, ha az én gyengeségeimet megérezte. Nem akartam, hogy kizökkenjen a hülye meccse alatt, és velem foglalkozzon, ahelyett, hogy koncentrálna. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha nem lettem volna az ikertestvére. De ezen aztán tényleg kér volt agyalni. De most ilyen szánalmas gyenge gondolatok jutottak az eszembe.
- Faszom. Nem tudok rendesen gondolkodni - mondtam mérgesen magam elé, és megpróbáltam lehunyni újra a szememet. Nem veszthettem el Elliotot, csak mert most éppen kurvára gyenge voltam és szánalmas. - Azt súgják, hogy balfasz voltam - momrogtam, némi keserű öniróniával, és próbáltam a gyűrűre koncentrálni, ami elvileg öszekötött minket, és rögtön tudtuk, ha a másik bajban volt, vagy éppen eltűnt, akkor merre keressük. Szerencsére a bújócskában jó voltam...
- Hát az biztos, hogy nincsen Angliában... de a többi része... túl ködös, tallán elment egy hidegebb helyre... - mormogtam magam elé, és éreztem ahogy valami mágia éppen átjárt engem. vagy csak a csodálatos józan eszem vezetett, vagy a gyűrű, de kezdtem megérezni valamit.
- Északon van... Svédországban, vagy Norvégiában... - nyitottam ki a szememet egy újabb sóhajjal. Azt éreztem, hogy nem haldoklott, de nem tetszett az a sok szomorúság sem, ami a gyűrűből jött. Milyen kurvára vak voltam én?
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2023. 05. 14. - 08:54:43 »
+1

az ember törékeny, mint a pohár


2004. árpilis 14.
Fraser

"i can't heal your wounds”


Egészen mélyre láttam Fraserbe, pedig meg sem néztem magamnak igazán. A lelke fájt, a szíve fájt, a mindene... és nem tudtam rajta segíteni, mert ez nem fizikális betegség volt. Annyira megmondtam volna neki, hogy csak nyugodjon meg, hogy csak koncentráljon Elliotra és hamarosan visszakapja. De képtelen voltam erőszakosan azt mondani neki, hogy keresse, tegyen valamit, ne csak itt sajnálja magát. Az ő helyében én is ezt tettem. Csak ülök és sírok, hogy miért ment el Sophie, miért nem szeretett. Mi kérdéseket tettünk fel és ha nem kaptunk választ, elkeseredtünk.
Volt egy véleményem Elliotról és a vele való kapcsolatukról, de Fraser nem érdemelte meg ezt akkor sem. Barátjaként csak annyit tehettem ,hogy valahogy megpróbáltam segíteni. Ehhez kevés volt egy üveg pia és a vállon veregetés, ahogy az is, hogy kezembe vettem a lányát és vigyáztam rá, míg jól nem lett. Sophie vajon miatt tett volna? Ő kedves volt, jól bánt az emberekkel. Bizonyosan tőle kellett volna tanácsot kérnem.
- Épp ez a baj. A férje vagyok, észre kellett voplna vennem - mondta ki hangosan. Biztos voltam benne, hogy ez az önvád ott dolgozott benne már jó ideje. Nem az ő hibája volt. Elliot gyakorlatilag mindig maszkot viselte, amikor nem sírt, mert elhagyták. Bunkó volt, gúnyos, mintha semmi gondja nem lenne a világon. Valójában ezek alatt ott volt valami fekete massza, amiben elmerült újra és újra. Én is csak Cassentől tudtam ezeket, amikor majdnem ennek a családnak a része lettem.
- Faszom. Nem tudok rendesen gondolkodni - csattant fel aztán. -  Azt súgják, hogy balfasz voltam - mormogta Aiden.
- Nem voltál balfasz, Fraser, csak Elliot gondjai nagyobbak, mint amilyennek hitted... - Rosie közben csendesen dünnyögött a vállamon. Az ujjai a tincseim közé fúródtak. Néha-néha meg is húzta őket, de nem zavart, úgy tűnt, pillanatokon belül elalszik.
- Hát az biztos, hogy nincsen Angliában... de a többi része... túl ködös, tallán elment egy hidegebb helyre... - kezdett bele kicsit koncentráltabban. Eddigre Rosie már szusszant egyet hangosan. A kis ujjai kicsúsztak a hajamból és a tenyere a vállamon pihent. Kimerült. Talán neki is annyira hiányzott Elliot, hogy egészen lefárasztott a helyzet... de legalább nem látta az apja kínzó fájdalmát tovább. Annyira sajnáltam Aident.
Lehunyta a szemét, annyira koncentrált. De az volt a baj, hogy a kínok eltompították az érzékeit.
- Északon van... Svédországban, vagy Norvégiában...
Hümmögtem egyet, ahogy a tekintetünk ismét találkozott.
- Mit érzel belőle? - kérdeztem. Reméltem, ha mesélni kezd és ráhangolódik teljesen Elliotra, akkor könnyebben megtalálja. Meg kellett találnia. Rosie-t közben elfektettem a karomon, hogy a lehető legkényelmesebben tudjon aludni. Kicsit cuppogott még álmában, de aztán úgy aludt, mint a bunda.
- Mesélj!
Naplózva


 


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2023. 05. 17. - 11:38:28 »
+1


2004. április 14.
outfit >><< x

az ember törékeny, mint a pohár

Utáltam magam, hogy Szőke is így látott, na megy a lányom. Nem ilyennek kellett lennem, hanem erősnek, megredíthetetlennek, egy biztos pontnak, akit nem törhettek meg a hullámok sem. De most nem tudtam ilyen lenni, és ez kurvára idegesített. Az meg felettébb megölt belül, hogy eltűnt mellőlem a másik felem. Az a másik felem, aki nélkül csupasz voltam. Három éve lassan, hogy rendesen együtt voltunk, mellette keltem, éreztem az illatát. Most pedig kurvára hiányzott, belülről hántott fel. Szinte rágta a belsőmet a gondolat: én basztam el. És egyre többet és többet evett belőlem, én pedig szánalmasan aprónak kezdtem magam érezni tőle. Gyűlöltem ezt az érzést, és olyan ismerős volt. Régi fájdalom keveredett az újjal, hiszen már két embert elvesztettem. Örökre, az én saját magam hibájából, és ezt sosem fogom tudni magamról lemosni.
Szánalmas voltam, hogy ezt látta Szőke, de inkább ő, mint az öcsém. Így is egyszer már sírtam előtte, amikor elmodta mit csinált az apám az utolsó pillanatiban.
- Bájos az öldeben - mondtam halkan, bár tudtam még nem akartak gyereket. Sophie még nem érett meg rá. Jó, az öcsém sem, de ő egy balfasz volt.
- Nem voltál balfasz, Fraser, csak Elliot gondjai nagyobbak, mint amilyennek hitted... - mondta Szőke, mire felhorkantottam, és a cigisdobozzal kezdtem a kezemben szórakozni, miközben Rosie kezdett elpilledni Szőke karaji között. Biztos jó hatással volt rá, hogy ő legalább nem volt idegroncs.
- Félek, hogy akkorák, túl fog rajtam.. rajtunk nőni - mormogtam bele halkan a lakás csendjébe. Mindent meg akartam neki adni, hogy ne érezze úgy bezárom, mint az a faszfej Forest. Igazából még azzal is elvoltam, hogy elköltöztem vele Írországba. Nem érdekelt, anynira, hogy ezen rágódjak, hiába hiányzott az öcsém megszokott közelsége is, az emberek előbb utóbb elkeverednek otthonról, és a testvéreknek is lesz saját életük. Ez van.
De csak összeszedtem magamat, ez nem állapot, hogy ilyen nyomi vagy, mondta volna az öcsém. Inkább arra koncentráltam, hogy megtaláljam Elliotot, felvegyem és átérezzem azt ami benne volt. Éreztem, hogy fájt neki, hogy őrlődött és talán teljesen el volt veszve.
Szinte a bőrömön éreztem a hűvös szél leheletét, a tenger sós illatát, ahogyan egyre jobban ráhangolódtam a gyűrű mágiájára.
- Mit érzel belőle?  Mesélj! - kérdezgetett halkan Szőke, mire egy kicsit elhallgattam.
- Szárított halat, piacot, sós vizet, és Elliot illatát érzem - dünnyögtem. Megijdetem, hogy őt nehezebben éreztem, talán tényleg elszakadt valami közöttünk. Vagy csak én voltam ideges hozzá, szólalt meg a józanabbik hangom, amit eddig aligha hallottam meg. Beletúrtam a hajamba, és rápillantottam a lányomra, meg Jasperre. Szerettem volna átvenni az öléből a szuszogó babám, hogy elfektessem, de egy részem még képtelen volt felé nyúlni.
- Olyan elveszett, és tudtom, hogy belül, a bőre alatt szinte rágja az a sok átok, amit elnyelt az évek alatt. Mintha nem lenne tőlük önmaga, mintha egy kicsit kiszakadt volna az élet sűrűjéből is... Talán ez az egész neki... túl átlagos - böktem ki, mire megremegtem. Nem akartam pont amiatt elveszíteni, mert egy család voltunk.
_ Pedig Rosemaryt is úgy imádja...
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2023. 05. 26. - 07:20:36 »
+1

az ember törékeny, mint a pohár


2004. árpilis 14.
Fraser

"i can't heal your wounds”


Fraser nem tudta már elrejteni mindazt, amin keresztül ment. Ebből tudtam, mennyire nehezen viseli Elliot eltűnését... értsek akármennyire kevéssé egyet a kapcsolatukkal. Rendben, megszoktam Elliotot, láttam, hogy jól működnek együtt, de valahogy mégis ott motoszkált mindig az az érzés, hogy a közöttük lévő tizenöt év előbb-utóbb felrobban, mint egy hatalmas bomba és darabokra tépi mindazt, amit felépítettek. Ha nem most, hát akkor, amikor Elliot megöregszik és meghal, Fraser pedig még viszonylag fiatalon egyedül marad. Elképzelni sem tudtam, mit éreznék hasonló helyzetben.
- Bájos az öldeben- mondta halkan, ahogy a kislányára pillantott. Rosie álmos volt, a hajam közé túrta apró ujjait, szinte, mintha ő is csak pótolni akarná az apját. Elveszett vagy eltűnt, legyen akármi is, egyszer kisétált az ajtón és egy egész családot hagyott maga mögött. Egyszer már megtette, nem is kellett volna igazán meglepődni rajta.
- Félek, hogy akkorák, túl fog rajtam.. rajtunk nőni - folytatta aztán.
Nyeltem egyet. Nem tudtam, mit kéne mondanom... talán azt, hogy Elliot egy két lábon járó nyílt seb, amit sosem kezeltek. Talán bevarrosodott, de ha más nem is, ő magának úgyis letépte azt. Szeretett szenvedni, talán ebben hasonlított legjobban Cassenre. Nem ragadták meg a lehetőségeket, inkább csak kínlódtak olyan dolgokon, amiken az ember tovább lépnek, legyen az múlt vagy bizonytalanság, egyszerűen nem volt szabad ennyit rágódni.
Inkább arra buzdítottam, hogy használja a mágiát, ami összeköti őket.
- Szárított halat, piacot, sós vizet, és Elliot illatát érzem - kezdett bele, ahogy rátalált végre a közöttük lévő kapocsra. Éreztem rajta, hogy most nehezebben koncentrál, de muszáj volt neki, ha rá akar lelni a férjére. -  Olyan elveszett, és tudtom, hogy belül, a bőre alatt szinte rágja az a sok átok, amit elnyelt az évek alatt. Mintha nem lenne tőlük önmaga, mintha egy kicsit kiszakadt volna az élet sűrűjéből is... Talán ez az egész neki... túl átlagos - tette hozzá. Ha valakinek túl átlagos a családi élete, az nem is éli meg igazán. Egy kisbabával semmi sem egyszerű, ráadásul Fraser a férje, aki kizárt, hogy ne keverje magát veszélyes dolgokba.
- Pedig Rosemaryt is úgy imádja...
- Adj egy percet. - Szólaltam meg, majd Rosie-val a karomban elindultam fel az emeletre. Elfektettem a kiságyban, a szobájában, adva egy szusszanásnyi gondolkodási időt az apjának odalent. Szépen elrendeztem rajta a takarót, majd visszamentem. Először megszorítottam Fraser vállát, majd leültem mellé oda, ahonnan korábban eljöttem.
- Hol lehet, szerinted...? - kérdeztem halkan. Hátra dőltem a kanapén. A tenger és a halszag azonnal egy északi várost juttatott eszembe. De Elliot csak nem ment volna olyan helyre, ahol együtt jártak és emlékeik vannak, mert tudná, hogy Aiden ott keresi. A kérdés inkább az volt, hogy eltűnni akart-e vagy csak segélykiáltás volt, azt akarva, hogy megtalálják.
Naplózva


 


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2023. 06. 02. - 20:15:08 »
+1


2004. április 14.
outfit >><< x

az ember törékeny, mint a pohár

Az egész olyan mocsok szarul érintett, hogy leplezni sem tudtam. Pedig szinte megvolt hozzá az akaratom, hogy a hűvös tekintetem mögé rejtsek el mindent. És erre is olyan kibazsott büszke voltam mindnig is. De mi a szarra mentem vele? Semmire, még a családom felét is elvesztettem, most pedig elhagyott az, aki értelmet adott az életemnek. Faszom az egészbe. Dühös voltam magamra és mocskosul fáj. Igen fájt, az én kegyetlen, hidge és önző lelkemnek fájt, szinte úgy éreztem magam, mintha nem lennék teljes ember. Ilyen fájdalom akkor járt át, amikor éreztem a bőröm alatt azu öcsém szennvedését, attól az átoktól, amit én okoztam neki.
Nem akartam elveszíteni, pedig az a nagy korkülönbség ott ült meg a fejünk fölött. Én úgy tettem, mintha nem érdekelt volna. Pedig tudtam, hogy veszélyes volt, amennyi átok érte, nem egyszer éreztette velem azt, hogy ki tudja mikor ütnek ezek vissza, az idő múlásával pedig sokkal erősebb lehet a fájdalom is. Még ha nem is éreztem úgy a fájdalmat, ahogyan az öcsémmel, tudtam miket érzett. És akkor olyan kurvára tehetetlennek éreztem magam.
Jasperre zúdítottam az egészet, és most jól esett, hogy volt valaki akihez fordultam. Nem is tudom mit csináltam volna, ha nem lettünk volna ilyen jó barátok. Talán ki se léptem volna a házból, amíg nem túnik fel az öcsémnek, hogy szarban voltam. De őt ebből ki akartam hagyni. Nem akartam, hogy tudjon erről, amúgy is egy túlérzékeny gyerek volt. Erősnek mutattam magam előtte és ELliot elkőtt. Tudtam, hogy arra volt szükségük, de akkor mégis hol basztam el? Nem nem ezen kellett volna agyalnom. Igaza volt Jaspernek.
Hanem utána kellett mennem.
Lehunytam a szemem, és összeszorítottam az ujjaim az orrnyergemen, hogy koncentráljak. Csak lehunyt szemmel bólintottam arra, hogy felvitte a lányomat az ágyába lefektetni. Anniyra eltemettek a gondolataim, hogy iagzából nem vettem észre mennyi idő telt el. Csal éreztem Jasper kezének szorítását a vállamon, és ekkor nyitottam ki újtra a szememet. Szánalmas kísértetnek éreztem magam.
- Hol lehet, szerinted...? - kérdezte, én pedig egy pillanatra előre meredtem. A  zsebembe nyúltam, és előrántottam egy cigis dobozt, amiben már csak  három szál cigi maradt. Odanyújtottam Jaspernek, hogy kért-e belőle, aztán ha igen én is vettem egyet a számba. Egy ideig elbabráltam az öreg öngyújtóval, ami még működött is, ki tuja mi tartotta össze. Elliot javította meg, mint engem, talán nélküle az is tönkre fog menni. Végiggondoltam a lehetőségeket, és rágyújtottam.
- Soren hajóján nem lehet. Most még az embereim közelében se húzná meg magát. Tudom, hogy szereti északot, de nem hiszem, hogy Spitzbergákban ücsörög. Finnország nem illik hozzá, Soren Norvégiában van. Dánia nem olyan észak, azt hiszem Svédbe lehet - sóhajtottam és én is hátra dőltem a kanapén és a mennyezetet bámultam, ahogyan kifújtam a cigifüstöt az ajkaim közzül.
- Aki így eltűnik, azt akarja, hogy megtalálák. Benjamin is, mindig ha felhúzta magát, szó nélkül lelépett, és anyáék teljesen kiborultak. Folyton én kerestem meg - dünnyögtem halkan. - Előadta, hogy nem akarja hogy megtaláljam, de tudtam, hogy csak segélykiáltás volt. Csak egyszer nem én kerestem meg. De akkor már minden tönkrement. Akkor már halálfaló voltam - sóhajtottam, és csak mélyen beszívtam a cigarettámba.
- Nem akarom, hogy elveszítsem Elliotot, abba bele őrölnék. Utána kell mennem, igaz? - kérdeztem, szinte magamtól. Persze Jaspoer nélkül nem lettem volna erre rávezetve.
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2023. 06. 13. - 08:45:13 »
+1

az ember törékeny, mint a pohár


2004. árpilis 14.
Fraser

"i can't heal your wounds”


Fraser sápadt volt, megtört. Nem szerettem ilyennek látni, hiszen a legjobb barátom volt... mint egy testvér, ami nekem sosem volt. Ragaszkodtam hozzá és meg akartam védeni. Legényegében ezért sem támogatottam soha sem a kapcsolatukat. Elliot idősebb volt, szeszélyes, olyan, akire nem lehet rendesen építeni. Aiden más típus volt, kimért, ragaszkodott a megszokott dolgaihoz, amibe egy ilyen szélsőséges embert nem lehet beilleszteni.
Remegő kézzel gyújottta meg a cigit. Megköszörültem a torkomat, vártam mit mond. Nem akartam, hogy megkeresse, hiszen már egyszer sebet ejtett rajta... de mit mondhattam volna? Engedd el, nem illetek össze? Egyiket sem volt jogom eldönteni helyette. Pedig úgy kimondtam volna. Frasernek is nehéz élete volt, megérdemelte, hogy boldog legyen úgy igazán.
- Soren hajóján nem lehet. Most még az embereim közelében se húzná meg magát. Tudom, hogy szereti északot, de nem hiszem, hogy Spitzbergákban ücsörög. Finnország nem illik hozzá, Soren Norvégiában van. Dánia nem olyan észak, azt hiszem Svédbe lehet- sóhajtott. Hátra dőlt a kanapén, a tekintetünk találkozott, mielőtt a plafonra emelte a pillantását. Kimerültnek tűnt.
- Aki így eltűnik, azt akarja, hogy megtalálák. Benjamin is, mindig ha felhúzta magát, szó nélkül lelépett, és anyáék teljesen kiborultak. Folyton én kerestem meg - magyarázta, mintha a gondolataimban olvasna. Mentegetni kezdte Elliotot. - Előadta, hogy nem akarja hogy megtaláljam, de tudtam, hogy csak segélykiáltás volt. Csak egyszer nem én kerestem meg. De akkor már minden tönkrement. Akkor már halálfaló voltam.
Nyeltem egyet.
Fiatal volt. Sok mindenbe belerángatták őt, olyan dolgokba, amikről még nem tudott felelősségteljesen dönteni, de örökre nyomot hagytak rajta. Csoda, hogy az Azkabant megúszta.
- Nem akarom, hogy elveszítsem Elliotot, abba bele őrölnék. Utána kell mennem, igaz?
Most rajtam volta a sor a sóhajtásban. Őszintének kellett volna lennem, de nem akartam még jobban összetörni Fraser szívét. Legalább próbálja meg. Adjon egy esélyt maguknak, ahelyett, hogy magát kínozta volna.
- Nem tudom, Fraser... ha ezek után is haza szeretnéd hozni, igen. - Bólintottam röviden. Igen, segítettem neki, mert éreztem, milyen összetört, mennyire akarja Elliotot. Jó. Megértettem, a szerelem sok mindenre készteti az embert. Régen az olyan lányokat, mint Sophie, egyszerűen kiröhögtem volna, most viszont megóvni akartam a világ kegyetlenségétől. Talán Fraser is valami ilyen mély, kicsit megmagyarázhatatlan dolgot érzett Elliot iránt.
- Figyelj, én csak attól félek, hogy megint sebet ejt majd rajtad... és mivel a legjobb barátom vagy, nyilván aggódok. - Váltottam végül őszintébb hangnemre. - Viszont nincs jogom megítélni Elliotot. Őt annyira nem ismerem, mint téged. - Magyaráztam meg a véleményem okát. Én nem akartam megsérteni őt, sem a házasságát.
Naplózva


 


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2023. 06. 17. - 09:48:25 »
+1


2004. április 14.
outfit >><< x

az ember törékeny, mint a pohár

Még azon túl is éreztem, hogy Jasper tétovázott, hogy kész ideg voltam, és valami elképesztő szánalmas módon összetört. Mondhatta volna anya is, hogy rossz dolgokhoz ragaszkodni nem volt helyes, olyanokhoz ami túl nagy kockázattal járt nem helyes. Ezt hallgathatta az öcsém tőle állandóan, amikor nem volt hajlandó lemondani arról, hogy kviddicsezni fog. Vagy amikor Azok után is szerette Esthert, hogy kiderült velem is járt, és mind a kettőnk mellől kelépett. De makacs volt sose hallghatott senkire, és most élte az életét. Anya pedig azt hiszem beletörődött a dolgokba, hogy nem foghatja be a tüzet. Én másabb voltam, de ugyan úgy tudtam ragaszkodni, mint az öcsém. Elliot a mindenem volt, csak régen nem vettem észre. Olyanokat mozgatott meg bennem, amire más nem volt képes, és még családot is alapítottam vele, mert azt hittem ez boldoggá fogja tenni. Jobb emberré talán nem váltam tőle, de egy olyanná igen, aki képes megvédeni a családját a rossztól. Úgyy, ahogyan sikerülnie kellett volna nekem régebben is. Elliot sok mindent adott nekem, és most nélküle nem voltam senki. Mint egy kiszáradt fa, ami bármelyik percen belül kidőlhet, önmaga roskatag súlyától.
Láttam Jasperen, hogy nem tudja mit mondjon, de igazából nekem az is fontos volt, ha őszinte volt velem. Ő látta ezt kívülről, tudta mi ennek az egész kapcsolatnak a kockázata, és az őszintesége sokat számított, még akkor is, ha nem feltétlenül tetszene a véleménye. De mégis itt volt mellettem, ki tudja milyen nő lábai közül rángattam ki éppen ezzel a szarral. És Jasper nem ítélkezett felettem, pedig meghetette volna, most is csak aggódóan pislogott rám azokkal a kék szemekkel, amikről Sophie folyton áradozott, ha átugrott hozzánk.
Még akkor se gyűlölt és ítélt el, amikor elmondtam neki, hogy halálfaló voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy anyámnak köszönhetően nem kerültem börtönbe. Neki csak elég besétálnia a Minisztériumba, és az egész hely a lába előtt hever. Ő tényleg egy olyan boszorkény volt, aki már megjelenésre is tiszteletet parancsoló volt, meg tudtam érteni, hogy Metz is miért szerette meg.
A cigi az ajkaim között pihent, mintha csak elveni is nagyon megerőltető lett volna, de hirtelen még a világ súlyát is éreztem a bőrömön. Ha valakivel több éven keresztül megosztja az ember az életét, az otthonát, az ágyát, akkor nélküle minden fájdalmas lesz, és mintha a levegő is tüskékkel döfködött volna. Mocskosul hiányzott, de komolyan.
A csendet JAsper törte meg.
- Nem tudom, Fraser... ha ezek után is haza szeretnéd hozni, igen. - Ahogy válaszolt kifújtam az orromon a füstöt, és néztem, ahogy az szertefoszlik a nappali csendjében. Boldoggá akartam tenni, azért jöttem ki ide a sok hülye állat és furcsa parasztok közzé, hogy ne omoljon össze. De már nem is tudom, hogy hol kellett volna segítenem neki.
- Tudom, hogy nehéz elfogadnod, hogy miért hozzá ragaszkodom. De egyszerűen ezt nem is tudom jól megmagyarázni. Ha valaki miatt ennyit változunk, az csak jelent valamit nem? A legelejétől fogva éreztem, hogy ez más és mélyebb - tettem hozzá, mert már ott a tó közepén hánykolódva is, egymáés szemébe nézve is... Emlékszem milyen hevesen és megmagyarázhatatlanul dobogott a szívem, pedig csak bosszantani akartam. Talán Jasper is ezt érezte Sophie-val Cassen után.
- Figyelj, én csak attól félek, hogy megint sebet ejt majd rajtad... és mivel a legjobb barátom vagy, nyilván aggódok. Viszont nincs jogom megítélni Elliotot. Őt annyira nem ismerem, mint téged.
Jasperre emeltem a felemás színű szememet, egyik se volt tökéletes, a háború kívül belül tönkretett, de már a kontaklencsét is egészen megszoktam. Szemüvegben úgy néztem ki, mint az apám, az meg túl fájdalmas volt.
- Örülök, hogy őszinte vagy - válaszoltam halkan. Ez nekem sose ment igazán, sokszor hazudtam, akkor is, amikor nem kellett volna, ártva másoknak. Leginkább az öcsémnek és a szüleimnek. - Elliotnak sok démona van, és néha azoknak a hangja sokkal erősebb bármi másnál. Tudom, hogy aggódsz, azért, hogy mi vár még rám... ránk, de bízz bennem - pillantottam rá, majd kikaptam a számból a cigit és megforgattam az ujjaim között. Ez röhejes módom semmi ahhoz képest, hogy mit éltem át, hogy mibe taszítottam az anyámat és az öcsémet. Én is elmondtam volna Jaspernek ha hülye nővel lett volna, de Sophie inkább szerencsétlen volt, mint olyan, aki ártott volna neki. Bár azt tudta régen is, hogy nem bírtam Averyt.
- Most már tisztábban látom a helyzetet. Kösz, hogy eljöttél - néztem rá, és vállba is veregettem. Most legalább tudtam, hogy el kell indulnom ahhoz, hogy megtaláljam. Ahogyan mindig is tettem azokkal, akik el akartak tűnni. Az öcsém mellett sok mindent megtapasztaltam.
- Azt akarja, hogy megtaláljam - tettem hozzá halkan.
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2023. 06. 25. - 09:37:02 »
+1

az ember törékeny, mint a pohár


2004. árpilis 14.
Fraser

"i can't heal your wounds”


Nem akartam papolni. Tényleg nem. Még is milyen jogon tettem volna, hiszen Fraser maga választotta Elliotot annak ellenére, hogy már egyszer elhagyta. Valami mégis visszavitte hozzá. Nem tudtam, mi lehetett az, milyen indok... de nem támogattam. Frasernek biztosan meg volt az oka, hogy akkor lelépett, bár ezzel kapcsolatban sosem nyílt meg igazán. Talán nem akarta felhánytorgatni a múltat, vagy azt mutatni, hogy valamivel össze tudták törni a szívét. Ismertem. Ő is kemény volt, mint én.
- Tudom, hogy nehéz elfogadnod, hogy miért hozzá ragaszkodom. De egyszerűen ezt nem is tudom jól megmagyarázni. Ha valaki miatt ennyit változunk, az csak jelent valamit nem? A legelejétől fogva éreztem, hogy ez más és mélyebb - felelte, mikor őszintén elmondtam a véleményemet. Én is ezt éreztem Sophie-val, habár talán nem ennyire tudatosan, mint ő. Egészen máshogy.
- Örülök, hogy őszinte vagy - szólalt meg végül újra. - Elliotnak sok démona van, és néha azoknak a hangja sokkal erősebb bármi másnál. Tudom, hogy aggódsz, azért, hogy mi vár még rám... ránk, de bízz bennem. - Ahogy beszélt a cigi füstje megtöltötte a közöttünk lévő kevéske teret. Nekem is rá kellett volna gyújtanom, de nem tettem. Próbáltam kevesebbet szívni, sőt egyenesen leszokni róla.
- Csak nem akarom, hogy sebet ejtsen rajtad. Nem tudom pontosan, mi történt közöttetek, de úgy hiszem, hogy valami komoly dolog állhatott az mögött, hogy elmentél egyszer... - magyaráztam rekedten. - Talán pont Elliot démonjai voltak, fogalmam sincs. Nem is várom, hogy megoszd velem... csak figyelmeztetni akarlak. Gondold át megéri-e.
Halkan beszéltem. Nem erőszakosan, hogy érezze, ez tényleg csak egy vélemény. Nem akartam én neki megmondani, mit tegyen. Ha Elliot kellett neki, hát szerezze meg magának újra. Ha más kellett, akkor szerezzen meg mást. Én csak véleményt mondhatok, azon kívül, hogy ott kell állnom mögötte, mint jó barát, hogy mindig és minden körülmények között támogatni tudjam.
- Én mindig bízni fogok benned, Fraser.- Utáltam nyálas lenni. Csak leüstöttem a szememet és magam elé néztem. Előre dőltem kicsit, a karjaimmal megtámaszkodtam térdeimen és a szőnyeg mintáját figyeltem. Én tényleg próbáltam jóbarát lenni, amennyire tőlem telt. Elliotnak is hálásabbnak kellett volna lennem, hiszen csak miatta ismertem meg jobban Frasert, meg Benjamint is. Talán barátaim sem lennének, ha nem így alakul a dolog közöttük.
- Most már tisztábban látom a helyzetet. Kösz, hogy eljöttél - Szólalt meg aztán Fraser. Csak lassan bólintottam.  Vállba veregetett, hogy még jobban kifejezze a háláját. - Azt akarja, hogy megtaláljam - tette hozzá.
- Akkor indulnod kell. Rosie-t bízd rám, átviszem az anyukádhoz. - Fordultam felé és megszorítottam a vállát. - Cleo-t és az állatokat meg majd Benjaminnal megoldjuk. - Nyeltem egyet. Tudtam, hogyha elhatározza magát legfeljebb egy-két nap és máris megleli Elliotot. Fraser határozott volt, általában tudta mit akar. Csak egy kis noszogatás kellett neki most is, mert annyira elveszett a keserűségében.
- Ne aggódj semmi miatt.
Naplózva


 


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2023. 06. 26. - 09:35:02 »
+1


2004. április 14.
outfit >><< x

az ember törékeny, mint a pohár

Szőke is egy nyitott könyv volt, szinte le lehetett olvasni az arcáról mit gondolt. Persze nekem az mindig is könnyen ment. EGész életemben csak a könyvekkel foglalkoztam, meg figyeltem az embereket. Kiismerhetőek voltak, hiszen ennyire sose akarta senki elrejteni az igazi énjét, mint én. Tudtam, hogy aggódott, hogy az egész azért volt, mert nem akarta, hogy összetörjek... Még ennél is jobban, de azt ő se tudta, hogy én miért léptem le Elliottól. Talán majd elmondom neki, de nem most. Akkor én voltam az, akit utálni kellett volna.
De reméltem, hogy megértette, én mit gondoltam ELliotról. Sophie mellett ő is érezhette amit én Elliotnál. Jasper nem gyújtott rá, én pedig még mindig úgy éreztem erről képtelen lennék leszokni. Volt ezekben a mozdulatokban valami egészen megnyugtató, monoton dolog, és az öngyújtó, amit magamnál hordtam... Csak jól esett azzal a régi szarsággal tüzet gyújtani, ami még az apámtól maradt. Kifújtam a füstöt, ami szétterült kettőnk között, és kissé piszkos illatúvá varázsolta a nappalit is. Még jó, hogy Rosie mellett azért visszafogtam magam.
- Csak nem akarom, hogy sebet ejtsen rajtad. Nem tudom pontosan, mi történt közöttetek, de úgy hiszem, hogy valami komoly dolog állhatott az mögött, hogy elmentél egyszer... Talán pont Elliot démonjai voltak, fogalmam sincs. Nem is várom, hogy megoszd velem... csak figyelmeztetni akarlak. Gondold át megéri-e. - mondta én meg sóhajtottam egyet.
- Azok akkor az enyémek voltak - pillantottam rá. - Egyszer majd elmondom neked. Csak hogy tisztábban láss - mondtam halkan és az ujjaim között játszottam a cigaretta vékony szálával. Jasper meg olyan volt, mintha valami lelkiismereti hang lenne mellettem, még egészen jól is esett, mert így nem estem teljesen kétségbe és kattantam be. Néha az embernek szüksége volt az őszinteségre, és tudtam, hogy az öcsém már csak azért se mondaná el a véleményét, mert nem csak engem szeretett hanem Elliotot is.
- Én mindig bízni fogok benned, Fraser.- tette hozzá mire megeresztettem egy halvány kis vigyort. Jobb hangulatban ezért még basztattam volna is egy kicsit, de most inkább nem tettem. Sophie amúgy is jó hatással volt rá.
Indulnom kellett, egyre jobban éreztem a késztetést, hogy csak úgy elinduljak és megkeressem. Nem is nagyon gondoltam arra, hogy mit viszek magammal, vagy mit nem. A legfontosabb nem volt nálam: Elliot. Minden más csak szükséges eszköz volt, de nekem most Elliot kellett. Vissza akartam kapni a férjemet, akkor is, ha ő döntött úgy, hogy nem marad mellettem. Tudtam, hogy azt akarja menjek utána.
- Akkor indulnod kell. Rosie-t bízd rám, átviszem az anyukádhoz. Cleo-t és az állatokat meg majd Benjaminnal megoldjuk.  - Mondta Jasper én meg csak bólintottam, és miután megszorította a vállamat felegyenesedtem, és zavartan beletúrtam a hajamba.
- Ne aggódj semmi miatt - tette még hozzá, mire én bólintottam egyet, és előhúztam a hófehér nyárfapálcát, ami kellemesen és simulékonyan bújt az ujjaim közzé.
- Kösz, Jasper. Jó barát vagy - sóhajtottam, aztán még egyszer rápillantottam. Most én voltam nyálas, de az öcsém szerint folyton az voltam. Körbenéztem a Manó házában, aztán egy sóhajjal megmarkoltam a pálcát, hogy elhoppanáljak innen. Persze nem egyből Svédországba, kissé veszélyes lett volna, de elindultam, hogy az életemből hiányzó darabot újra megszerezzem magamnak.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT! szív
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 04. 20. - 15:25:10
Az oldal 0.284 másodperc alatt készült el 47 lekéréssel.