+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Skócia
| | | |-+  Dunrobin kastély
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Dunrobin kastély  (Megtekintve 3066 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 07. 03. - 08:16:42 »
+1





Az északi skót partvidéken, Dornoch városához közel található a gyönyörű Dunrobin kastély. Kiváló állapotát tulajdonosa, a különc művész, Malcolm Inkwood őrizte meg. A férfi a kastélyban lakik és alkot, ám a 189 szoba nem csak műtermeket és lakószobákat tartalmaz. Különleges varázslény gyűjteménye is itt kap helyet, vagy kastélyparkban található rögtönzötten kialakított kisállatkertben. A lények mind mentettek, varázscirkuszokból kerültek elő, esetleg varázsbalesetek áldozatai voltak. Időnként, különleges kiállítások keretében a csodás lények meg is tekinhetők.
Mr. Inkwood minden hónap 11. napján partit szervez, ahol érdekes varázstárgyakat mutat be az elit tagjainak. Természetesen ezeken csak is olyan kiváltságos személyek vehetnek részt, akik meghívóval rendelkeznek az eseményre. A nyári hónapokban leginkább a kertben van a fogadás, télen viszont a csodálatos bálteremben, melynek káprázatos freskóit maga Inkwood restaurálta.
Naplózva

Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 07. 03. - 09:14:37 »
+1

◂ beautiful moments ▸
2003. július 11.

◃ ezra ▹
Together we slay another fright
Every jubjub bird, spooks of the past
Close your eyes and take a peek
The truth is easy to see

style: summer outfit zene: Alpenglow

Az Abszol út pontosan úgy kavargott, mint máskor. Tömeg, nyári szünetes kölykök, visító asszonyságok és persze minden, ami még erősebb lüktetésre késztette az amúgy is kínoktól szenvedő fejemet. Alig aludtam éjszaka, mert a csodás, melegnek cseppet sem nevezhető angol nyár éjszaka olyan vihart hozott magával, hogy Roise szószerint végig bömbölte az éjszakát, Aidennel meg felváltva próbáltuk megnyugtatni. A szerencse csak az volt, Lulu szobáját még időben védtük le olyan mágiával, ami legalább neki kellemes csendet biztosított az estére. Így ketten szenvedtük végig a kicsivel. Aiden ma reggel az Aranyfogba ment, én pedig megígértem neki, hogy követem, ha leadtam a kölköket Deannél. Így hát, miután megjártam Észak-Írországot, a Foltozott Üstön keresztül érkeztem vissza Londonba.
Mély levegőt véve ácsorogtam a Zsebpiszok köz bejáratánál, hogy kicsit összekaparjam magam, mielőtt az Aranyfogba érkeznék. Aidennek nem akartam a savanyú képemet mutatni, mégis csak az ilyen alkalmak voltak egyedül alkalmasak, hogy kettesben legyünk. Csak szerettem volna betérni az üzletünkbe, kitépni a kezéből a könyvet, amit olvas, hogy aztán kicsit összebújjunk. Kivéve, ha Sean is ott van... vagy valami hülye banya, aki azt hiszi, hogy plüss hippogriffet árulunk. A gondolatra is hangosan sóhajtottam, aztán ellöktem magam a faltól, hogy meginduljak, de még egy lépést se tettem meg, máris szembe találtam magam Fogatlan Dickkel.
- O'Mara. - Szólított meg. Azonnal a mellkasomhoz kaptam a tenyerem, mert akkorát ugrottam a hirtelen felbukkanásától, mintha szándékosan akarna ijesztegetni.
- Merlin golyóira, Dick, húzz már vissza Cartwright-hoz. - Közöltem felháborodva a tényt és persze már léptem is volna el, de kinyújtotta a karját, hogy ne sikerüljön. Na már, azt tudni kell, hogy Fogatlan Dick marha nagy ember volt. Olyan tagbaszakadt, sebhelyes alak, akit nem lehetett csak úgy kikerülni... fejfájáson meg nem sok kedvem volt a hátamögé hoppanálni. - Már nem dolgozom a főnöködnek. Kopj már le... - Tettem hozzá és megpróbáltam ellökni, de persze sziklaszilárdan állt előttem.
- Nem Cartwright küldött. - Mondta, majd felém nyújtott egy csicsás, virágmintás meghívott. Az állt rajta, hogy "AranyEső Party." Alatta meg valami giccses szöveg egy kastélyról és partyról, ami ma délben kezdődik. - Van ott valami, amit jó pénzért el lehetne adni. Dexileos aranyfésűje. Egyenesen Szentpétervárról hozzák ide és történetesen van valaki, aki megvásárolná tőled. - Magyarázta, én pedig elvettem a meghívót, hogy átlapozzam. Mióta Aiden hatalmát érezhették a Zsebpiszok közben munkálkodók, én neki dolgoztam. Mégis csak vele éltem. Nem vállaltam külön munkát, nem adtam el semmit. Ez volt az első alkalom, hogy volt fizetésem és viszonylag stabil életet éltem.
- Azt sem tudjátok, hogy értékes-e. Csak egy athéni lovas katona volt több ezer éve... csak egy unalmas fésű... és! - Sóhajtottam, de nem adtam vissza neki a meghívót. Az volt a baj, hogy pontosan ismertem a tárgyat, szép volt, kidolgozott, giccses. Egyszóval minden megvolt benne, amit imádtam. Eddig persze csak a múzeumi katalógusban láttam, személyesen nem volt hozzá szerencsém. Fogalmam sem volt, hogy van-e tényleg varázsereje. - Nem vagyok amúgy sem partyhoz öltözve.
- Megoldod te azt. - Mondta, de ahogy visszanyújtottam felé a meghívott meglökte a vállamat, éppen ott, ahol egy éve durván megsérültem. Az erősebb érintésből még most is összerezzentem, így elvesztettem az egyensúlyomat, egyenesen az Abszol útig tántorodtam, majd ott megbotlottam egy kiálló kövön és letaroltam valami kölyköt. A teljes testemmel a földre nyomtam... na nem, mintha annyira meghíztam volna Aiden mellett. A valóság az volt, hogy a legtöbbek szerint még mindig betegesen vékony voltam a magam 56 kilójával. De azért lendületből egy kölyköt még képes voltam felborítani.
Aztán nyöszörögve nyomtam fel magam annyira, hogy egyáltalán az arcába nézzek.
- Hupsz. - Vigyorodtam el. - Bocsi, most zuhantam le az égből. - Kacsintottam rá, majd kászálódtam volna le róla, mikor rántást éreztem, majd forgást. Hosszan és egyre gyorsabban forgott a valami... így kellett egy kis időre, mire felfogtam, hogy a meghívó zsupszkulcs volt, ráadásul nem is akármilyen. Egyenesen abba a skót vacakba reppentett, amiről írtak a lapon. Az egyenesen persze túlzás volt, mert a mellette lévő sáros erdőben landoltam... landoltunk, mert persze ijedtemben megkapaszkodtam a gyerek pólójába.
Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 07. 03. - 14:43:25 »
+1

◂ beautiful moments ▸

2003. július 11.



Elliot

Outfit




Verőfényes napsütés, nyári szünidő, rengeteg szabadon eltölthető perc. Ez lenne egy Ezrához hasonló fiatal tinédzser vakációjának jelmondata, a fiú azonban még most is festéssel töltötte idejét. Persze rengeteg ötlete van, nem győzte gyűjtögetni ötletelő füzetébe a megfestésre váró vázlatokat, mégis azonban mikor a vászon elé állt ecsetével és festőpalettájával, hirtelen megváltoztatta a döntését. Hosszú, szőke hajtincsekhez húzott vonalakat, szép kék íriszekhez keverte az ultramarine és a titánium fehér színeket, míg egy gyönyörű mosolyhoz készítette elő a krapplakk és fehér színek fúzióját. Sandy. Még a szünet alatt is rá gondol, pedig lehet veszélyes vízeken evez ecsetével, törékeny, szakadt kis vásznát lovagolva a szerelem rózsaszín tengerén. Megsebezték szívét, melyet azóta is a negyedéves hugrabugos lány foltozgat szeretetével, de nem biztos benne a fiú, hogy szerelmével is tudná gondozni azt. Mi van, ha megint csak megbántják az amúgy sem túl magabiztos, vagányságot színlelő srácot? Nem…rázza meg bozontos fejét. Sandy nem olyan. Ő kedves, melegszívű, már csak a puszta érintésével is olyannyira meg tudja nyugtatni őt, hogy lépcsőfokokat képes ugrani érzelmi szinjein.
A festési munkálat azonban még így is elakadt. Hamvas, szép, napsütötte bőre nem elég tökéletes. Hiányzik belőle az okker minimális tónusa, ami pont annyira szükséges, hogy a krapp és a titánium ne helyezze előtérbe az arcot, mint fókuszt. Nem szép, ha valamit kihangsúlyoznak, mert az ráerőszakolja a magát a figyelőre, nem ez a cél, hanem az egész lényének visszadása olyan formában, hogy az egész vászon megszólaljon, nem is, meséljen.
Ezra nem akarja, hogy a kép mozogjon, pislogjon, vagy erőteljesebb mozdulatokat tegyen, neki egyetlen célja van. Hogy mosolyogjon. A lány mosolya az, ami a fiút minden nap arra készteti, hogy újabb és újabb viccekkel bombázza őt, hogy mindig megnevettesse. Sok futó kalandja volt iskolás évei alatt, de egy dolog bizonyos és mindig is így érzett, a nők arra születtek, hogy mosolyogjanak. Ha egy férfi nem tud megmosolyogtatni egy nőt, akkor nem teszi oda magát eléggé, nem is hívhatja magát igazi férfinak. Most pedig Ezra nem tudja mosolyra csalni festményét okker festék nélkül, de ha már eljött idáig, beszerez pár vásznat és ecsetet is, na meg persze valami díszes papírlapot is, amire felírhatja nyári élményeit és elküldheti a lány számára.
Akkor még nem is sejtette, hogy egy síma nyári kirándulás és festőképzésen túl micsoda élményekkel fog gazdagodni a kis hős szerelmes hugrabugos fiú, aki csupán azért jött az Abszol Útra, hogy mosolyra csalja hőn áhított kedvesének portréját.
~ Alig várom, hogy lássa. Biztos örülni fog ne… ~ akadt el a hangja, mikor szemei az általa kiválasztott üzlet felé vándoroltak, így nem figyelte, nem is készülhetett fel a felé zuhanó magas, vékony alak érkezésére.
-   Héé, ááá! – kiáltotta a fiú, ahogy ráesett az eddig számára ismeretlen, nála sokkal idősebb srác.
- Jó lenne, ha legközelebb inkább taxival érkeznél kisangyal, az Ezrán való száguldozás káros az egészségemre. – köhögött a fiú a hirtelen ránehezedő nyomás miatt, még az a szerencséje, hogy az égből pottyant férfi nem volt olyan nehéz, azonban egy hozzá hasonló fékony tinédzser még ezt az ütközést is megérezte. Éppen szállt volna le róla, mikor hirtelen egy örvényszerű valami elnyelte őt, balszerencséjére pont annyira lepődött meg a férfi is, mint a letarolt ifjú, így ijedtében a polóját ragadta meg kapaszkodásképpen. Már éppen tette volna ki a HELP feliratú táblát, amit a sakál szokott a gyalogkakukk elleni csatájukban, mikor olyan erővel rántotta be őt is az a fura alagút, úgy érezte, szemei kigúvadnak.
Nem tudta volna megsaccolni, mennyi ideig forogtak az alagútban, de minden elmosódott ez idő alatt. Erős volt, kel-lemetlen, még a gyomra is felfordult. Más esetben festői lett volna az élmény, biztos benne, hogy ennek az utazásnak szentelni fog egy vásznat, de most csak azon imádkozott, hogy megálljanak.
Mikor végre megállt a hullámvasút, ismét kellemetlen élménnyel lett gazdagabb, fenékkel érkezett meg egy erdős terület talajára, ami inkább volt mocsaras, mint festői, talán áldotta is az eget, amiért nem a kőkemény, sziklás részen ért földet, hanem egy pocsojában.
- Aaaaa…ajjjajajjj. – tápászkodott fel sejhaját dörzsölgetve, majd az újonnan megismert útitársára tekintett.
- Mondanám, hogy menjünk még egy kört, de az már a hazaút legyen, ha lehetséges. - mondta símogatva fájó tagjait, miközben tekintetével felmérte környezetét.
- Hol vagyunk? – kerekedett el a szeme. – Mi történt? – kérdezte kicsit ijedtebb hangvétellel. Talán most jutott el tudatáig, hogy bizony mostmár nem a biztonságosnak mondható Abszol Úton vannak. Valahol egészen máshol ért földet egy idegen alakkal, valami fura alagúton át. Ez kicsit megrémisztette, tekintete mostmár nem csak kérdő volt, ahogy Elliot felé emelte, de a rémület is kiült sötét barna szemeire.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 07. 04. - 13:20:02 »
+1

◂ beautiful moments ▸
2003. július 11.

◃ ezra ▹
Together we slay another fright
Every jubjub bird, spooks of the past
Close your eyes and take a peek
The truth is easy to see

style: summer outfit zene: Alpenglow

Hatázotottan nem így terveztem a napot. Nem, nem és nem. Aidennel akartam lenni és nem Fogatlan Dick őrült ajánlatának végrehajtó eszközévé válni. Mégis, amikor megbotlottam, tudtam: ez a nap legalább annyira nem lesz egyszerű, mint amilyennek az éjszaka közepén tűnt, karomban egy visító babával. Az esést csak az tompította, hogy valami kölyökbe gabalyodtam bele és történetesen ő került alulra az utcakövekre.
- Héé, ááá! - hallottam meg a fiú kiáltását, de az ő szenvedése ennek ellenére is kevésbé hatott meg, mint a saját kínjaim. Talán a könyöke állt az oldalamba, talán valami más, de éppen eléggé fájt ahhoz, hogy az általános bóhockodásomat megelőzve még a lélegzetem is elakadjon. Aztán nagy nehezen felnyomtam magam annyira róla, hogy legalább az arcát megbámuljam. Jellegtelennek tűnt, de nem volt ronda, meg helyes sem, úgyhogy a Roxfortban folyamatosan fennálló tápláléklánc közepén lehetett valahol.
Talán azt hitte, én is diáktárs vagyok. Nem ez lett volna az első, hogy megkapom, kölyökképű vagyok. Harmincévesen még Merel is azzal vádolt meg, hogy legfeljebb tizenhétnek tűnök... persze éppen ez az adottságom tette lehetővé, hogyha akartam, elvegyülhettem a diákok között. Ez kellemes is volt, ha az ember házastársa tizenöt évvel fiatalabb nála... de mindennél jobban féltem, mikor veszítem el a kiváltságom.
- Jó lenne, ha legközelebb inkább taxival érkeznél kisangyal, az Ezrán való száguldozás káros az egészségemre. - panaszkodott.
- Kibírod. -  Közöltem és már fészkelődtem is volna le róla, mikor hirtelen megéreztem azt a rántást. Még felkiáltani sem volt időm, mert csak forogtunk, forogtunk és forogtunk, míg nem az Abszol út képe egészen elmosódott. A város gusztustalan illatait nedves avar aromája váltotta fel, a táj pedig olyan zöld volt, mintha csak egy könyv lapjait bámulnánk. De nem. Egy erődben voltunk.
- Aaaaa…ajjjajajjj.
Míg ő jajgatott, én is nagy nehezen feltápászkodtam a térdelő pózból, amibe érkeztem. A bőrt kicsit lehorzsoltam, de ezt leszámítva úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben. Ujjaim görcsösen kapaszkodtak bele egy öreg fatörzsbe, ahogy az erdő kicsit kopárabb részei felé pillantva megláttam a kastélyt. A meghívó zsupszkulcs volt kétsgételenül.
- Mondanám, hogy menjünk még egy kört, de az már a hazaút legyen, ha lehetséges. - Még mindig nem figyeltem rá. Csak hosszan bámultam el a kastély felé. Elég messze volt az erdőtől, csak a méreteinek köszönhetően tűnt viszonylag közelinek az épület.
- Ekkora seggfej barmot... - Morogtam magamban, természetesen Dickre célozva, amiért az akaratom ellenére iderángatott, ráadásul még csak nem is voltam kiöltözve, hogy az egyik csodás Gucci-szettemben mutassam magam a nagyérdeműnek és tökéletesen belepasszoljak a társaságba. Persze ötletem az így is volt, nem is egy, de már bőven nem voltam abban a korban, hogy megmásszam a kastély falát, és ezen a lábsérülésem sem segített, amit nagyjából három és fél éve szenvedtem el.
- Hol vagyunk? - jött persze a kérdés a fiútó, akiről meg is feledkeztem. - Mi történt?
Megköszörültem a torkomat és felé fordultam.
- Gyanítom Skóciában vagyunk, a Dunrobin kastély melletti erdőben. - Válaszoltam, aztán elővettem a pálcámat. Végig simítottam vele a ruhámon, ami szépen átalakult olyanná, amire szükségem volt. Fekete, derékban kötős zakóvá és passzoló felsővé a pólóm, a nadrágom pedig szép öltönynadrággá. A lábbelit hagytam csak meg fehér sportcipőnek, abban mégis csak kényelmesebb futni. - Meghívtak minket egy partyra. Vagy velem jössz, vagy megvárod, hogy hazavigyelek. - Tettem hozzá szemforgatva, semmi kedvem nem volt egy gyerekkel bajlódni. De tudtam, hogy ezt ma már nem úszom meg, úgyhogy ráböktem a pálcámmal, hogy hasonlóan elegáns ruhát kapjon, csak kölyökméretben.
- Azt csinálod, amit mondok. - Folytattam és az ujjaimmal igazgattam a hajamat. Igen, igen, nyilván nem kellett volna Dicknek engedelmeskednem, de ha már itt voltam és varázstárgyról... talán tárgyakról volt szó, miért ne? A pénz nem érdekelt, de a zsákmány megszerzése annél inkább. - A napvégén meg megöljük Fogatlan Dicket egy mérgezett fésűvel. - Tettem hozzá és mentem kifelé az erdőből. Talán két lépést tettem kifelé az erdőből, majd egy színes kövekkel borított kis útra értünk, ami egyenesen a kastélyig vezetett. Nem mi sétáltunk egyedül rajta. Kirittyentett, gazdag népek vándoroltak és az út két oldalán elhelyezett fallikusjellegű szobrokat bámulták.
- Végül is... nem is rossz... - Figyeltem meg egy extrém méretekkel rendelkező, valamiylen őslakost ábrázoló darabot.
Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 07. 05. - 22:49:33 »
+1

◂ beautiful moments ▸

2003. július 11.



Elliot

Ezra eddig még nem utazott zsupszkulccsal, ezért is lepte meg annyira az utazás, ami hirtelen lett útitársának alapvető dolog volt már, addig az ifjú diáknak első tapasztalás. Úgy tűnik a férfi nem foglalkozik vele különösebben, független attól, hogy neki köszönhetően repülte át a galaxisokat, hogy ezen a kietlen vidéken símogassa tomporát.
Míg az idegen szemlélődött, Ezra is hasonlóan cselekedett, szétnézett, bár az erdőn, a dombságokon és egy kastélyon kívül nem látott mást. Sehol fogadóbizottság, egy ismerős arc, vagy terület. Lehet, hogy elrabolták? Ez a férfi fejvadász és valaki díjat tűzött ki a fejére? Miért tette volna? Függően a kérdésére tett választól elővette pálcáját, készen állva arra, hogy megvédje magát ha kell, annak ellenére, hogy az iskola falain kívül nem varázsolhat, csak nyomós okkal, amit aztán a minisztérium emberei fognak kivizsgálni. Ha nem megfelelő indokkal használja pálcáját, ki is rúghatják a Roxfortból, így Ezra minden eshetőséget számba véve nyelt egyet és úgy hallgatta meg a férfi válaszát.
A válasz sajnos nem elégítette ki az ifjú kíváncsiságát, valahogy nem erre a mondatra várt, kevés volt az információ, főleg egy olyan kamasznak, akinek a hantázás és a dumálás volt az egyik erőssége.
- Gyanítom Skóciában vagyunk, a Dunrobin kastély melletti erdőben. - válaszolt végül könnyed eleganciával. - Meghívtak minket egy partyra. Vagy velem jössz, vagy megvárod, hogy hazavigyelek. -  tette hozzá látszólag szemeit is forgatva.
- Hogy kerültünk ide? Ki hívott meg minket? Engem? Miért? – tette fel a kérdéseket egymás után, szinte meg sem várva, hogy az idegen válaszolni tudjon.
Aztán újdonsült társa hirtelen olyan ruházatot varázsolt magának, amire még az ifiú tinédzser is rábólintott, nem sokkal később azonban már ő is egy elegánsabb darabban feszítve állt előtte, aki válaszát várta.
- Nem tudom miért vagyunk itt, de nem fogok idekinn várakozni. Mi van, ha vissza se jössz értem és itt hagysz a vadonban? Neeeem, ha már idehoztál, haza is viszel öregem. – mutogatott felé pálcájával.
- Ne tévesszen meg a korom, meg tudom védeni magam. – magyarázta még mindig komor, ijesztő arcot vágva, talán még morgott is a hatás kedvéért. Nem tudta, hogy reagálja le a történteket, nem került még soha ilyen helyzetbe.
- Egyébként a nevem Ezra Ellsworth. – tette félre hirtelen lett harciaskodását és kezet nyújtott a már indulni készülő férfi felé, belátta, hogyha ártani akarna neki, már megtette volna.
- Köszönöm a ruhát, eltaláltad a stílusom. – nézett végig magán.
- Azt csinálod, amit mondok. - bökte oda neki az idegen.
- Segítene, ha tudnám, miért vagyunk itt, így könyebben tudnám azt csinálni, amit mondasz. – mondta az idegen után iramodva. Még mindig nem bízik utazótársában, de nem lépett fel vele szemben ellenségesen, bár eléggé lenéző és úgy tűnik koloncként tekint az ifjúra.
- A napvégén meg megöljük Fogatlan Dicket egy mérgezett fésűvel.
- Milyen Dick? Milyen mérgezett fésű? – fintorgott Ezra, ahogy közeledtek a kastélyhoz. Nem igen tudta eltalálni, mibe csöppent bele, de rettentő mód idegesítette a dolog, mint ahogy a szűkszavú férfi is. Elég nehéz így társként viselkednie, hogy amaz nem mond el neki semmit, ez még veszélyeztetheti az akcióját is, bármiben is töri a fejét.
A kővel kirakott út már tömve volt vendégekkel, szemmel láthatólag gazdag, jól öltözött népet lehettek, úgy járták körbe a szépen megmunkált szobrokat, mintha állatkertben lettek volna. Az idegen valami partit emlegetett korábban, a szobrokat kémlelő emberekről és arról, ahogy dícsérik, a korokról és ábrázolásokról való beszélgetésfoszlányokról pedig az ifjú kilogikázza, hogy valami kiállítás helyszínén lehetnek.
- Végül is... nem is rossz...
- Fallikus építészet. - állt Elliot mellé Ezra a szobrot tanulmányozva. - Sok akaratlan falloszt ábrázoló építvényt, alkotást láttam, de ez alighanem direkt módú ábrázolása az őslakosok és afroamerikaiak felsőbbrendűségének ábrázolására saját kultúrájukban. Talán ezzel mérték felsőbbrendűségüket saját kolóniájukban. – magyarázta a fiú. Ha művészetekről van szó, benne emberére talált.
- Óh, az ott a termékenység görög-római istene, bár elég ócska ábrázolás, vagy utánzat. – mutatott Priapus mellszobrára, melynek orra piszébb volt, mint az eredetileg ábrázolt duda orrú történelmi alak.
- Mit keresünk itt? – kérdezte végül megunva a szobrok kémlelését, bár mindet nem ismerte fel és volt a kiállított darabok között olyan is, amit lelkes amatőr alkothatott, elgondolkozott végül, lehet nem véletlen hozta magával őt az idegen. 
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 07. 07. - 17:13:32 »
+1

◂ beautiful moments ▸
2003. július 11.

◃ ezra ▹
Together we slay another fright
Every jubjub bird, spooks of the past
Close your eyes and take a peek
The truth is easy to see

style: summer outfit zene: Alpenglow

A fák között kibámultam még egyszer a kastélyra, miközben a pálcám egyenesen a kölyökre szegeztem. Mellettem aztán biztosan nem fog úgy mutatkozni, mint valami utcáról szalajtott kunyeráló. Na nem! Elliot O’Mara-Rowle-Lee-Fraser nem engedhetett meg magának ilyen mulasztást.
A szövegelésére nem figyeltem igazán. A mozdulat közben ugyanis azzal voltam elfoglalva, hogy ujjaim könnyedén szántsák át a sötét tincseimet, s azok csillogóan hulljanak az arcomba, tökéletesen gombaformában, ahogyan azt kell.
– Nem tudom miért vagyunk itt, de nem fogok idekinn várakozni. Mi van, ha vissza se jössz értem és itt hagysz a vadonban? Neeeem, ha már idehoztál, haza is viszel öregem. – Bökött felém a pálcával. Egyértelműen nem volt tapaszalt varázsló és talán az SVK sem éppen a kedvenc tantárgya. Ezért odanyúltam a kezére és lenyomtam, mielőtt még eltalál valami félre sikerült átokkal. Nem most akartam elveszíteni a golyóimat, még fiatal voltam és… hát… szükségem volt rájuk. – Ne tévesszen meg a korom, meg tudom védeni magam.
A kora. Tizenötévesen lógtam meg az iskolából és szöktem el otthonról. Ha én túléltem más akkora diák is megtehette volna éppenséggel, de a mozdulatai alapján nem sok éles helyzetben lehetett még. Ne ítélkezz, O’Mara, nem mindenki egy feldúlt bika, mint te… nem mindenki ront fejjel a falnak… – dünnyögött bennem valahol mélyen a hang.
– Higgadj le, mielőtt magadban tennél kárt. Hidd el, több átkot tudok és gyorsabb is vagyok, mint te. – Közöltem és kicsit megszorítottam a kézfejét, hogy éreztessem vele, nézhetek ki kamasznak, vagy éppen egyetemistának, de akkor is erősebb vagyok nála. Végül elengedtem és még egyszer megigazítottam a hajamat, hogy tökéletesen lógjon az arcomba.
– Egyébként a nevem Ezra Ellsworth. – Mutatkozott be, a kezét is felém nyújtotta. Persze a keresztnevét korábban is elmondta már, csak megpróbáltam nem foglalkozni vele. Akkor még inkább tűnt úgy, hogy meg tudok tőle szabadulni. Csak egy srác volt, akibe beleütköztem. Mindennapok az Abszol úton… és hasonló finomságok.
– Elliot Fraser. – Válaszoltam, de nem fogtam meg a kezét. Talán ő még elég fiatal volt ahhoz, hogy ne olvasson Szombati Boszorkányt, abban Nat Forest miatt elég sokat szerepeltem. Utáltam, hogy a világ ismerte az arcomat… nos, egy tolvajnak ez inkább volt hátrány semmint előny.
– Köszönöm a ruhát, eltaláltad a stílusom. – Nézett végig magán. Jobbnak láttam erre nem reagálni. Hozott anyagból dolgoztam és hát lássuk be… nem mindenkinek lehet saját Gucci-gardróbja. Annak idején én is lopott ruhákat hordtam.
Inkább áttértem a lényegre. Azt csinálja, amit mondok, de akkor meg csak úgy ömlöttek belőle a kérdések. Miért beszél valaki ilyen borzalmasan sokat? Sóhajtottam és megforgattam a szemeimet, aztán elindultam előre, hogy a kis ösvényre lépjek, ami színesen, falloszosan vezetett minket a kastély felé. Lényegében már ez is egy kiállítás volt.
– Nem ismered a mondást, hogy aki túl kíváncsi könnyen pórul jár? – kérdeztem csendesen. Aztán megálltam valami hatalmas, falloszos szobor előtt. Egy pillanat volt az egész, de az őslakost ábrázoló szoborra akár licitáltam is volna. Jól mutatott volna a nappaliban, hanem lett volna túl sok kiskorú odahaza.
– Fallikus építészet. – szólalt meg mellettem. – Sok akaratlan falloszt ábrázoló építvényt, alkotást láttam, de ez alighanem direkt módú ábrázolása az őslakosok és afroamerikaiak felsőbbrendűségének ábrázolására saját kultúrájukban. Talán ezzel mérték felsőbbrendűségüket saját kolóniájukban.
Felvontam a szemöldököm.
– Felsőbbredűség? – pislogtam nagyokat. – Ez egy termékenységi szobor. Az erőteljes fallikus ábrázolás már a korai idők óta erről. Ismered Ozirisz és Ízisz történetét? Vagy már ennyit sem tanítanak a Roxfortban? – érdeklődtem, de a tekintetem az előttünk sétálókra vándorolt, így hát tovább indultam előre.
– Óh, az ott a termékenység görög-római istene, bár elég ócska ábrázolás, vagy utánzat. – Mutatott valami mellszoborra.
– Hát általában deréktól lefelé szoktam látni, felhúzott ruhában… – vigyorodtam el Priapus láttán. Érdekes volt ez az ábrázolása.
– Mit keresünk itt? – faggatott tovább, miközben beértük az előttünk sétáló házaspárt. Csak odabiccentettem, olyan aranyvérű eleganciával és már hallottam, ahogy össze is súgnak a hátam mögött. „Ez Elliot Rowle, Phillip fia.” A nő erre kuncogni kezdett, mintha csak egy vicc lennék.
– Egy fésűt. De ha valakinek elkotyogod, megetetem veled Priapus orrát. – Jelentettem ki, majd szép lassan elértük a míves kertkaput. Elővettem hát a meghívómat. – Maradj a közelemben. Nem vagy a listán rád nézve ez veszélyes. – Tettem hozzá, nem mintha én rajtam lettem volna. Én viszont már megszoktam a necces helyzeteket, pontosan tudtam hogyan kell kezelni. Átkaroltam a vállát, ahogy odaértünk az aranytálcát tartó, komornyikszerű alakhoz. Ő gyűjtötte be a belépésre jogosító fecnikat.
Úgy tettem, mintha megbotlanék, majd felnevetve a meghívómat, ami valaki másnak szólt, belecsaptam a tálcába, az leborult és a papírok összevissza álltak.
– Hikk! Bocsánat… ezek a fasz… falloszok egészen megrészegítettek… – mondtam vigyorogva és még meg is tapostam a meghívókat, nehogy azonosíthatóak legyenek.
– Fiatalember, vigye innen a barátját, mielőtt tönkre teszi a dekorációt. Az udvaron találnak vizet… – morgott a komornyik. Ezrának hagytam, hogy elhúzzon, de a pálcámat elővéve lángra lobbantottam távolról a meghívókat, mire kisebb káosz szabadult el. 
– A kiállítás az udvaron van, de nekünk a házba kell mennünk. A házi gazdát el kell kerülnünk – suttogtam a fiú felé és közben még mindig rátámaszkodtam, elrejtve a pálcámat.
Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 07. 07. - 23:16:50 »
+1

◂ beautiful moments ▸

2003. július 11.



Elliot

~ Elliot Fraser. ~ gondolkodott magában a fiatal, ahogy sétált ujdonsült kalandozótársával a kiállítás irányába. Valahol már találkozott ezzel a névvel, de nem jut eszébe, hogy hol, mindenesetre a külseje nem ismerős neki, így biztos csak hasonló első hallatra egy régebben elhangzottéval, de az is lehet, hogy az iskolából rémlik számára a férfi.
Kezének szorítása még mindig élénken ég kézfején, nem repesedett az örömtől, hogy ilyen közvetlenül reagál felé, teljesen irányítása alatt szeretné tartani a dolgokat, annak ellenére, hogy pechjére elráncigálta erre az útra Ezrát is. Az ifjú a humor és a csínyek mestere, konyít a művészetekhez és érzelmi világának nem nagyon tud gátat szabni, ezeket rendszerint szintekre bontja, most még nincs komolyabb gondja, kicsit zavart, de valami furcsa mód által izgatott is. Ezen jellemvonások nem túl ideálisak egy hasonló küldetésre.
– Nem ismered a mondást, hogy aki túl kíváncsi könnyen pórul jár? – felelte Elliot szokásos flegma módján a falloszos, ősi szobor előtt.
- Ismerem a mondást, de a jelenlegi helyzetünkben nem tartom idevalónak. - suttogta vissza, mielőtt rátértek volna az alkotás csodálására.
– Felsőbbredűség? – lepődött meg látszólag a férfi. – Ez egy termékenységi szobor. Az erőteljes fallikus ábrázolás már a korai idők óta erről. Ismered Ozirisz és Ízisz történetét? Vagy már ennyit sem tanítanak a Roxfortban? – kérdezte, bár Ezra is felvonta szemöldökét utolsó mondatára.
- Ismerem, de nem értem, hogy jön ide az ő történetük, kivétel, ha nem arra gondolsz, hogy egy hal megette Ozirisz péniszét. – kuncogott a fiú, bár gyorsan abba is hagyta a nevetést, nehogy itt valaki vádlón nézzen rá, amiért ő az általuk olyan mélyen csodált falloszok pusztításáról hadovál.
– Hát általában deréktól lefelé szoktam látni, felhúzott ruhában… - jött a válasz Priapus mellszobrára szánt megjegyzésére.
-  Igen, gyakoribb az a fajta ábrázolása, én akkor találkoztam ezzel, amikor meg kellett festenem festőszakkörön. – magyarázta, miközben figyelte Elliot viselkedését a többi elegánsan öltözött piperkőc felé. Furán reagálnak az emberek társa köszönésére, egy hölgy még el is neveti magát, bár lehet félre érti a helyzetet és teljesen máson kuncog a nő. Mindenesetre Ezra elegánsan kinéz Elliot mögül és amikor találkozik a hölggyel a tekintetük, kinyújtja rá a nyelvét és lehúzza szemhéját, mindezt lehetőleg úgy, hogy a férfi ne lássa. Muszáj volt megtennie, egyszerűen nem viselte el, ha valakit kigúnyolnak, teljesen mindegy miért teszik ezt. Teljesen megérte számára ez a kis fricska, annak ellenére, hogy hallotta annak eredményét. “Hogy képzeli, láttad mit csinált?”. A fiatal büszkén kihúzta magát, megigazította öltözény és így haladt tovább zsupszkulcs Eliott oldalán, egész a pingvinig, aki szedte befelé a meghívókat.
– Maradj a közelemben. Nem vagy a listán rád nézve ez veszélyes. – közölte, majd mikor már farkasszemet néztek a komornyikkal, átkarolta a vállát és látszólag szándékosan elbotlott. Kicsapta a tálcán lévő meghívókat a begyöpösödött fickó kezéből, majd elkezdett részeg hangnemben hadoválni.
– Fiatalember, vigye innen a barátját, mielőtt tönkre teszi a dekorációt. Az udvaron találnak vizet… - morgott a pingvin, mire Ezra szinte sértve érezvén magát húzta odébb társát az udvar közepe felé. A fiatal csak hallhatta, ahogy Elliot produkciója után kialakul a csetepaté a bejárat előtt, nem is szentelt neki túl nagy figyelmet, kerülte a szemkontaktust.
– A kiállítás az udvaron van, de nekünk a házba kell mennünk. A házi gazdát el kell kerülnünk – sutyorogta az idősebb férfi, mire Ezra lelkesen bólogatott. Szinte úgy érezte magát, mintazokban a mugli titkosügynökös filmekben, egyenlő társaként a szürke hétköznapokból őt kiszabadító Elliotnak.
-  Arra gondolsz, aki ott áll az ajtóban és lepacsizik mindenkivel? – kérdezte végül még mindig “részeges barátját” vállán tartva. Szerencse, hogy nem volt egy sós zsák a szintén vékony művészlélek számára, így nem okozott különösebb gondot neki megtartani őt, bár mint ahogy az a legjobb akciófilmekben is lenni szokott, itt is közbe jött egy kis bökkenő. Ezra orra szagot fogott. Arabica pörkölés, keleties illatharmónia, az erőssége is kiválló.
- Arra menjünk, ott van víz. – Fordult meg Elliot-tal a fiú, majd egy önkiszolgáló asztal felé indultak, ahonnan a kávé illatát sejtette.
- Keresnünk kell egy ablakot. Jó az idő, biztos gondoltak arra, hogy megfelelően szellőztessék a házat a vendégeknek. – sutyorgott a fiú, miközben két kocka cukrot tett az asztalon lévő díszes kávéspohárba és orra elé emelte. Mélyeket szippantott az aromából és óvatosan kortyolt bele a mennyei nedűbe.
- Ahh…igen. Reggel óta nem ittam kávét. – motyogta elégedetten.
- Igyál valamit, vedd lazára. Buli van. Egyébként is biztos lesz valami hivatalos megnyitó, ahol beszédet mondanak, akkor kellene lecsapni. – vetette oda Elliot-nak.

Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 07. 11. - 20:29:32 »
+2

◂ beautiful moments ▸
2003. július 11.

◃ ezra ▹
Together we slay another fright
Every jubjub bird, spooks of the past
Close your eyes and take a peek
The truth is easy to see

style: summer outfit zene: Alpenglow

Jó. Talán egy kicsit még is izgatott a helyzet és nem is annyira akartam Fogatlan Dicket megleckéztetni, legfeljebb éppen annyira, hogy tudja, hol a helye. Esetleg elég lehet, ha megtartom a fésűt és utána megveretem Aiden egyik nagydarab emberével. Azt tökéletesen megérdemelné. És még így is milyen könnyen elengednéd… - állapította meg a hang, ahogy a farokparádé közepén haladtunk.
A kíváncsiságát lehiggasztani, jobbnak láttam Ezra Ellsworth… vagy Elfword figyelmét elterelni kellemesebb vizekre. A férfias művészethez amúgy is értettem, pláne az ókori mitológiához… kiváltképpen az egyiptomihoz. Ezért hát a művelt oldalamat csillogtattam meg neki. Bizony van nekem olyan is, pedig a sok Roxfortot végzett nagyember azt hitte, Roxfort előtt nincs is élet. Volt. Úgy híválták önművelés és tehetség. Ahhoz nem kellettek papírok.
– Ismerem, de nem értem, hogy jön ide az ő történetük, kivétel, ha nem arra gondolsz, hogy egy hal megette Ozirisz péniszét. – Kuncogott. Tény, hogy elég röhejes volt a gondolat, hogy egy hal bekapta a kedvenc testrészét a holtak istenének – habár akkor még nem volt az, csak ezt követően vált azzá.
– Nem ezért. Inkább azt akartam vele megmagyarázni, hogy nem feltétlenül felsőbbrendűséget jelent az erősen fallikus ábrázolás. – Vontam vállat. – Ozirisz egyik jellemző ábrázolása, hogy a halottas ágyán fekszik múmiaformában, odalent pedig éppen hangulatban van. Igen, halottan, és ekkor madárformában száll rá Ízisz és megfogan a Kis Hórusz. – Próbáltam rávilágítani a lényegre, de csak hogy egyértelmű legyen. – Általában termékenységre utal. Halál nélkül nincs élet, a halálból fakad az élet. Vagyis inkább a folytonossággal és ilyen módon az életet jelképező termékenységgel függ össze. Legalábbis az ókori Egyiptomban.
Talán túltoltam és inkább tűntem valami kisebb tudósnak. Valójában csak őszintén szerettem Egyiptomot, a holtak kultúráját, valamit, ami annyira sötét, mégis olyan fensőséges volt. Az ilyen kontrasztok mindig megmelengették a szívemet a szépségükkel.
A többi ókori csoda vagy másolat is szemet gyönyörködtető lett volna bizonyára, ám odafigyelni nem igazán volt lehetőségem. Engem a kastély érdekelt, amihez vészesen közel értünk… már, ha a kertkapura így lehetett hivatkozni egy ekkora birtok esetében. A kastély még így is több százméterre volt, s hogy odaérjünk emberek, poharak, asztalok, műtárgyak hadán kellett átverekedni magunkat. A küzdelem csúcsa pedig a piperkőc volt a bejárati ajtóban. A megjelenésén a gyanúsan királynői integetés sem segített. Erre csak elfintorodtam. Semmi férfiasság nem szorult belé.
– Arra gondolsz, aki ott áll az ajtóban és lepacsizik mindenkivel? – kérdezte a gyerek.
– Az a bájgúnár. Igen. – Bólogattam és közben tovább figyeltem az épületet, hátha elkap az ihlet, hogy mégis miképpen kéne bejutnom oda. A mászást továbbra sem tartottam jó ötletnek, a hoppanálás meg kellően veszélyes volt.
– Arra menjünk, ott van víz.– Mondta és már vont is arrébb, mintha kértem volna, hogy így tegyen. Túl vagyunk a kapun, ennyi. Kibújtam a karjai közül és kellettlenül megálltam az asztal mellett.
– A tököm akar vizet inni… – dünnyögtem és megfogtam egy üveg lángnyelvet, hogy beletöltsek egy adagot a pohárba. Ez pont elég volt, hogy a lábamba később belenyilalló fájdalmat el tudjam viselni. Tudtam, hogy menekülés lesz ennek a vége… szinte éreztem a zsigereimben, amilyen felkészületlenül jöttem ide.
– Keresnünk kell egy ablakot. Jó az idő, biztos gondoltak arra, hogy megfelelően szellőztessék a házat a vendégeknek. – Magyarázta, miközben ő kávét készített magának. A cukorra megborzongtam. Világ életemben teljesen feketén ittam, mert az volt valahogy a természetes, na meg az olcsó és egy hajléktalan tolvaj nem tehette meg másképp. Aztán rá is szoktam.
– Ahh…igen. Reggel óta nem ittam kávét.
Sóhajtottam.
– Nem akarok mászni. – Jelentettem ki. Azért jellemzően a legalsó szinten lévő ablakokon sem olyan egyszerű bemászni, ha csak nem egy konyhába vezetnek a pincébe, de valahogy nem tudtam elképzelni, hogy a felvilágosult úriemberünk otthonában ilyesmi még fellelhető. – Ahhoz már öreg vagyok.
– Igyál valamit, vedd lazára. Buli van. Egyébként is biztos lesz valami hivatalos megnyitó, ahol beszédet mondanak, akkor kellene lecsapni. – Javasolta, én pedig kihúztam magam. Ebben mondjuk igaza lehetett… de akkor is. Voltak ennél szórakoztatóbb módszereim is.
– Vagy megpróbálhatunk odamenni, elcsábítom, hogy mutassa meg a titkos gyűjteményét, aztán elkábítom, elveszem a cuccot és lelépünk. – Vontam vállat és megint rámutattam. Egyértelmű volt minden, én meg kellően jól néztem ki ahhoz, hogy elég legyek az étvágyának. Az ilyen piperkőc újgazdagok egyenesen imádták, ha bármit vagy bárkit megkaphattak. Nat is ilyen volt, ismertem a fajtáját… ráadásul könyörgöm, falloszkiállítással fogadta a vendégeit.
– Hidd el, isteni csábító vagyok. Majd azt mondjuk, hogy te vagy a pálcahordozóm. – Kacsintottam rá, majd végig túrtam a hajamat, hogy szexin rendezetlen legyek. Ha csak a kis srác nem tartott vissza, már meg is indultam az irányába.
Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 07. 12. - 06:49:40 »
+1

◂ beautiful moments ▸

2003. július 11.



Elliot

Régen találkozott a témával, mármint Ozirisz történetével. Eleve a tény, hogy felesége Ízisz minden testrészét megtalálta, miután feldarabolták a férfit, micsodáját kivéve, valóban vicces volt.
– Nem ezért. Inkább azt akartam vele megmagyarázni, hogy nem feltétlenül felsőbbrendűséget jelent az erősen fallikus ábrázolás. – Vont vállat. – Ozirisz egyik jellemző ábrázolása, hogy a halottas ágyán fekszik múmiaformában, odalent pedig éppen hangulatban van. Igen, halottan, és ekkor madárformában száll rá Ízisz és megfogan a Kis Hórusz. – Magyarázta, amiről Ezra kezdte elhinni, hogy ért is hozzá, sőt talán még érdekli is az effajta művészet és nem csak azért toppantak ide, hogy túladjon egy értékes műremeken, hanem, mert értékeli is.
– Általában termékenységre utal. Halál nélkül nincs élet, a halálból fakad az élet. Vagyis inkább a folytonossággal és ilyen módon az életet jelképező termékenységgel függ össze. Legalábbis az ókori Egyiptomban. – fejezte be a oktatást, mire a tinédzser elégedetten bólintott és még csettintett is eredményül.
- Mióta idekerültünk nem beszéltél ennyit. – jegyezte meg nevetve a fiú. – Erre gondoltam, mikor azt kértem fejtsd ki a dolgokat bővebben. Igazat is kell adjak, meggyőztél. – emelte kávéspoharát mosolyogva. Elégedettebb volt, hiszen végre nem gyerekként kezelte és nem csitította le megint egy pár szavas válasszal. Arról nem is beszélve, hogy tényleg volt értelme annak, amit mondott.
– A tököm akar vizet inni… - válaszolt szűkszavúan ismét, majd lángnyelv whiskyvel oltotta szomját, az ajtóban álló piperkőc intelmének ellenére. Ezra vállat rántott, bár egy pillanatra elgondolkodott, mi less, ha a manus beiszik és nem fogja tudni haza vinni, vagy elszúrja a küldetést egy két nagyobb pohárka kerítésszaggató miatt.
– Nem akarok mászni. – Jelentette ki. – Ahhoz már öreg vagyok.
- Öreg? – szürcsölt egyet kávéjából a fiú, majd végignézett társán. Való igaz, jóval idősebbnek tűnik nála, de öregnek azért kis jóindulattal, sőt még tréfából sem lehetne nevezni. 
- Rendben nagypapi, akkor nézünk más alternatívát. – válaszolt mosolyogva, majd hasonlóan Elliothoz, ő is az épületet és a vendégeket kezdte vizslatni. Ha tudta volna, hogy ilyen szituációba keveredik, akkor hozott volna magával trágyagránátot, azzal könnyebben ki lehetett volna használni a terepet és a káoszt. Sokan vannak ugyan, de szét vannak kellően szóródva, hogy vegyülni lehessen vagy egyáltalán el tudjanak bújni valahol. Nézelődése közben egy fiatal lányon akadt meg a szeme, csinos, aranyszínű testhez simuló ruhát viselt. Egyszerre volt elegáns és kihívó. Hosszú, gesztenyebarna haja úgy zuhant rá vállaira, mintha palettájának sötét tónusai ömlenének egybe egy vízesés formájában.
- Mi lenne, ha becserkésznénk két lányt, akikkel… - ötletelgetett alig hallhatóan, mikor társa előállt saját ötletével.
– Vagy megpróbálhatunk odamenni, elcsábítom, hogy mutassa meg a titkos gyűjteményét, aztán elkábítom, elveszem a cuccot és lelépünk. – magyarázta olyan közönnyel, mintha csak a hétköznapi levegővételről vagy napsütésről közölt volna alapvető információt. Nem, hogy csak megakasztotta vele Ezra gondolatmenetét, még azt is elérte, hogy elkerekedjen a szeme és kis híjján poharát is elejtette.
- Elcsábítani… a…a…pacákot? Mármint, ő…szóval ez a kukifesztivál azért van mert…a másik lukra játszik? – mutatott még mindig elképedve. Túl sok ez hirtelen neki. Egyik pillanatban még Sandy miatti lelkiismeret furdalásával vitázva használta volna fel az egyik leányzót a bejutásra, most meg már férfiakat kell elcsábítania.
– Hidd el, isteni csábító vagyok. Majd azt mondjuk, hogy te vagy a pálcahordozóm. – tromfolt rá az idősebb férfi, így már biztossá vált Ezra számára, hogy korábbi mondata nem vicc volt. Isteni csábító? Az mit jelent? Nővé változtatja magát, vagy leitatja a bájgúnárt? Valami bűbájt használ? Persze, amennyire férfi szemmel meg tudja határozni, nem csúnya a fickó, de, tényleg melegnek kell lennie valakinek, hogy ilyen szemmel tudjon véleményt nyilvánítani.
- Pá…pálcahordozó? Most ugye, varázspálcáról beszélünk? Nem…hirtelen kezd soknak tűnik ez a fallosztenger. – nézett körbe és elkezdte legyezni magát. Rég hozták ennyire zavarba, nem hogy szexuális téren nincs tapasztalata, de egyből be let dobva egy ilyen kiállításra, amit eddig tudott művész szemmel nézni, de a témát követően, amit Elliot bedobott, kicsit kezdett szédülni, a gondolattól.
- Adj egy kicsit kérlek. – vette el a lángnyelvet, majd elfordulva húzott egyet az üvegből, már ha meg nem akadályozzák benne. Az eredmény persze köhögés, prüszkölés lett, de muszáj lessz ellazulna, legalábbis gátlásait levetkőzni, ha egy ilyen tervbe próbál meg belevágni társával.
- De…te hogy…hogy tudod ezt így eljátszani, gond nélkül. Vagy, vagy te is… - próbált illendően célozgatni, de túlságo-san zavarodott volt ahhoz, hogy jelenleg bármi is ami a száját elhagyja udvarias legyen.
-  A fiúkat szereted? Mármint férfiakat. Férfiakat, egyértelműen férfiakat. Nem fiúkat, az furan hangzik. – javította ki magát gyorsan, mielőtt még rosszabb helyzetbe hozza magát. Igen, talán ennél is van lejjebb.

Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 07. 14. - 09:42:38 »
+1

◂ beautiful moments ▸
2003. július 11.

◃ ezra ▹
Together we slay another fright
Every jubjub bird, spooks of the past
Close your eyes and take a peek
The truth is easy to see

style: summer outfit zene: Alpenglow

– Rendben nagypapi, akkor nézünk más alternatívát. – Magyarázta a srác, de most még a vicceskedő gúnyolódást sem vettem fel. Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy megtaláljam a megfelelő módszert a bejutásra. Nekem a kastélyban volt a helyem, nem a kinti partin és ha még mosdóba is kéne mennem, gondolom Mr. Bájgúnár Inkwood oda is bekísérne… szóval nem sok esélyem volt a titkos gyűjtemények közelébe jutni. Nem hinném, hogy véletlenül szervez eleve kertipartikat.
– Mi lenne, ha becserkésznénk két lányt, akikkel… – magyarázott, de az én tekintetem egyenesen Inkwoodon állt meg, aki piperkőc ruhába bújva igyekezett magát szépen a középpontba helyezni. Túl finom falat voltam ennek a vén kéjencnek, mégis előálltam a tervvel.
– Elcsábítani… a…a…pacákot? Mármint, ő…szóval ez a kukifesztivál azért van mert…a másik lukra játszik?
A kérdésre értetlenül pillantottam a srácra, Ezra Elfwoodra vagy legyen akármi is a neve. Nem értettem a hirtelen jött zavart, ezért két erőteljes pislogással jeleztem felé, hogy „mivan?” Gyanítottam, hogy Inkwoodot nem lyukak és falloszok érdeklik, hanem a szépség, mint a legtöbb művészet… és abból bőven kaptam. Anyám finom vonásait örököltem, bár a szemeim olyan feketék voltak, mint apámé. Ezt leszámítva minden a Lee ágtól származott, mint egy apró mementója a kínai vérvonalamnak, pedig az már csak félig volt az enyém.
– Hm… biztos – vontam vállat. Nem különösebben izgatott fel, mire játszik. Aiden is elvileg a lányokat szerette valamikor, most mégis az én férjem és én a legkevésbé sem vagyok az.
Már mentem volna, hogy szépen magamra hívjam a figyelmet. Lassú léptek, kis fuvallat, ami összerázza a gombaforma tincseket… de nem. A gyerek ezt is megakadályozta a furcsa pánikrohamával, amit igazából nem is értettem, miért produkált.
– Adj egy kicsit kérlek. – Nyúlt a kezem felé, aztán elvette az üveget a kezemből. Belehúzott egy jó nagy kortyot, mintha málna levet inna, holott ettől alaposan ég az ember torka. Nem véletlenül nevezték lángnyelvnek. Tény persze, hogy az aroma isteni volt, kellően ellazította az embert, ha az szükséges… de hamar rájöttem, hogy ennek a kölyöknek az egyetlen baja az volt, hogy burokban nevelték.
– Mi bajod van? – Értetlenkedtem, bár amúgy nem akartam vele sem kedves, sem jófej lenni. Nem sok érteleme volt, ha ennek vége nem látom többé. Megy vissza a Roxfortba, ahol aztán majd megint visszateszik a négy fal közé, nehogy véletlenül lásson és tanuljon is valamit a valóságból.
Végig simítottam a ruhámon, hogy a gyűrődések elsimuljanak. Azt akartam, hogy amikor Inkwood meglát egészen elájuljon.
– De…te hogy…hogy tudod ezt így eljátszani, gond nélkül. Vagy, vagy te is… – dadogta, mint valami beszédhibás. Valóban az volt a probléma, amit sejtettem, ez kivettem azért a félmondataiból és őszintén örültem, hogy én Lulum nem ilyen. – A fiúkat szereted? Mármint férfiakat. Férfiakat, egyértelműen férfiakat. Nem fiúkat, az furan hangzik.
Megjátszott felháborodással kaptam a mellkasomhoz. Ha már szórakozunk, hát szórakozzunk jó… nem emlékezett rám a Szombati Boszorkány egyik utolsó cikkéből, ami üdítő újdonság volt. Ezek szerint talán nem olvas unalmas szennylapokat.
– Ne sértegess. Sosem aggatnék magamra ilyen ócska címkéket. Azt szeretem, ami éppen jó és érdekel. – Fejtettem ki a véleményemet. Talán hülyeség volt, de nem érdekeltek a nemi baromságok. Ha pasival akarok lenni pasival vagyok, ha nővel akarok lenni nővel vagyok. Bár most már ez nem volt kérdés. Elköteleztem magam Aiden mellett, aki történetesen beleillett volna a kora alapján a fiú kategóriába is, de az attitűdje egyértelműen férfiasabb volt az enyémnél.
– Majd felnősz és megérted, hogyha folyamatosan korlátok közé szorítod magad az élet sokkal szürkébb, mint amilyennek tűnnik. – Folytattam, majd egy pezsgős poharat emeltem fel, hogy eléggé dekadens legyek. – Mellesleg ne aggódj, a pálcámat még nem kell cipelnie senkinek… annyira öreg még nem vagyok. – Kacsintottam rá.
– Van még valami intim kérdésed a szexuális életemet illetően, vagy mehetünk Inkwoodhoz?

Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2022. 07. 19. - 19:06:08 »
+1

◂ beautiful moments ▸

2003. július 11.



Elliot

Nem tudta Ezra eldönteni, hogy a torkát maró ital miatt kellemetlen megszólalni, vagy a meglepetéstől, ami érte El-liotnak köszönhetően, de úgy krákogott, mint egy hetven éves láncdohányos a reggeli pocokméreg kávé melletti első slukkja után. Megtámaszkodott az asztalon és egy pohár víz után nyúlt, de hiába öblítette ki torkát keserűsége, mint a hirtelen jött zavar ott lebegett aurája körül és arra várt, hogy még egy mélyet döfjön belé egy újonnan jövő in-formációval. Az ifjú festő családját nem mondhatni visszafogottnak vagy prűdnek, de azért vannak dolgok, amiket nem egy asztalnál beszélnek meg a szülők, vagy egy méhecskés, kalandos történet mellett avatják be korosodó fiúkat, csak mert reggel úgy ébredt hogy árbócot húzott a gatyájában. Persze hallott történeteket más nemi beállítottságú em-berekről vagy kalandor típusú fiúkról és leányokról, vad orgiákról, de személyesen beszélni róla vagy megélni valami hasonlót, nos az más tészta, főleg egy 16 éves tinédzsernek.
– Mi bajod van? – értetlenkedett teljesen őszintén a férfi.
-  Sajnálom, öhm…egyszerű családból származom. – mutatott körbe a fiú, majd sóhajtott egy mélyet és felnézett az égre. A cél nem változott, csak a körülmények lettek mások. Ugyanis a célja, a hazajutás, ahhoz pedig segítenie kell a kukucskalandornak valami fésű megszerzésében és már mehetnek is haza. El se kell mesélnie ezt a történetet senkinek, miért volt oda ilyen sokáig a festék boltban? Mert sokan voltak, elállták az utat a falloszszobrok.
– Ne sértegess. Sosem aggatnék magamra ilyen ócska címkéket. Azt szeretem, ami éppen jó és érdekel. – válaszolt némi sértődőttséggel a hangjában Elliot, mire Ezra nagyokat pislogva hátrált meg. Sértőt mondott volna? Pedig megpróbálta maximálisan visszafognia magát, nem is igen érzett lelkiismeretfurdalást, inkább zavart, de azt egy nagy kazallal.
– Majd felnősz és megérted, hogyha folyamatosan korlátok közé szorítod magad az élet sokkal szürkébb, mint ami-lyennek tűnnik. – tette hozzá oktatólag fellépve, ami nem sokat segített Ezra gondolatainak rendezésében. Mindenkinek meg van a világnézete egy adott dologról és ez nem azért van így, mert a másikra hallgatnak az emberek, hanem mert ez mindenkiben kialakul. Egy eszme, egy olyan dolog, ami csak az egyéné és ezt egy laza méhecskés történettel nem lehet letudni.
– Mellesleg ne aggódj, a pálcámat még nem kell cipelnie senkinek… annyira öreg még nem vagyok. – viccelődött közben és még egy kacsintásra is futotta a férfinak. Úgy tűnik, hogy a sértődött attitüdből végül szellemes viselkedésbe fajult át hozzáállása, nyilván még jót is mulatott Ezra viselkedésén.
– Van még valami intim kérdésed a szexuális életemet illetően, vagy mehetünk Inkwoodhoz? – kérdezte végül a tü-relmetlenség legkisebb jelét sem mutatva. Talán már felvette ezt a magabiztos profilt, ami az ilyen nemes, perverz művészek elcsábításához szükséges, vagy talán élvezte is ezt a szerepet és ő is kíváncsi volt Inkwood…pálcájára.
-  Igazából lenne, de ezek a magánügyeid. – válaszolta mostmár felegyenesedve. Megigazította öltönyét és általában kócos haját is végigsimította, hogy álljon valahogy. Teljes fapofát vett fel, kihúzta magát és hátrébb lépett, hogy átadhassa Elliot-nak a terepet, ő maga pedig amolyan tanítványnak tűnjön mellette.
-  Szorítsd magad Inkwood korlátai közé, aztán húzzunk a francba. – suttogta még oda indulás előtt.

Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2022. 07. 21. - 13:13:24 »
+1

◂ beautiful moments ▸
2003. július 11.

◃ ezra ▹
Together we slay another fright
Every jubjub bird, spooks of the past
Close your eyes and take a peek
The truth is easy to see

style: summer outfit zene: Alpenglow

Ez az Ezra gyerek sokkal tapasztalatlanabb volt, mint én az ő korában. Ránézésre persze olyan tizenhárom-négy évesnek tűnt, de a kávézási szokásaiból gyorsan leszűrtem, hogy ennél némileg idősebb lehet. Tizenöt évesen már bőven túl voltam az első lányon az ágyamban, egy pár hónnappal később pedig odakint találtam magam a nagyvilágban, távol otthonról. Nevezhetnénk ezt felnövésnek, de oly' távol álltam tőle. Gyerekes izgalommal vetettem bele magam a felfedezésbe és nem csak a lopás művészetét sajátítottam el a lehető legkínosabb módon, de belevetettem magam a szenvedély megismerésébe is. Aneliát is így ismertem meg, amikor Kelet-és Dél-Európát jártam be. Gyönyörű, izgató és forró szerető volt, akitől sokat tanulhattam... de elkövette azt a hibát, hogy belém szeretett, én pedig azonnal menekülőre fogtam.
- Sajnálom, öhm…egyszerű családból származom. - Mutatott körbe, mikor rákérdeztem, mi a fene baja van.
A válaszra persze felvontam a szemöldököm. Miért, mit hitt, hogy én valami újgazdag hülye vagyok? Nyugi, O'Mara... kedvesen... kedvesen. Kell a szövetséges, ha nem akarsz bemászni az ablakon. A hangnak igaza volt, nem eshettem neki, habár a türelmem fogytán volt. Egyre nehezebben viseltem az idegeneket, miközben régen olyan érdeklődéssel viseltettem mindenki iránt. Persze akkor az erdők mélyéről másztam ki, nem voltam a társadalom része, most pedig mindennap bolondok vesznek körbe, az egyik azt mondja meg, mit húzzak fel, a másik a kajálásomat figyeli, a harmadik meg ki tudja, de ott van. Semmi bajom nem volt persze a stylistommal vagy éppen a családdal, egyszerűen csak néha túl sok volt.
- Észak-Írországban nőttem fel, egy legelő mellett. Az ablakomon bárányok néztek be. - Jegyeztem meg csak úgy mellesleg. Tudatosítani akartam benne, hogy az "egyszerű család" nem indikálja, hogy máris tudatlan és szűklátókőrű legyen. Mindenesetre hidegen hagyott a meglepetése, de azért jó volt kicsit szórakozni vele. A célra próbáltam fókuszálni ezt követően, bár tény, hogy egy kis beszélgetés menet közben csak természetesebbé tette a dolgot.
- Igazából lenne, de ezek a magánügyeid. - Jött a válasz. Nem lepett meg a válasz, bár a diszkréció igen. Nem mindennapos dolog volt ez, mióta Vitrol a nyomomban volt. Hol Nat Forest, a híres író miatt, hol pedig Benjamin miatt. Idegesítő volt, hogy a férjem öccsével boronáltak össze, csak azért mert egy kicsit hasonlítanak és mert Benji éppenséggel híres kviddicsjátékos volt.
- Nem vagyok szégyellős. Kérdezz, ha szeretnél. - Feleltem és Inkwood felé pillantottam, aki ezerszínű ruhájában inkább bohócra hasonlított, mint kifinomult ízlésű műkedvelőre. Csak úgy sütött róla, miféle körökben fordul meg. De nem siettem, nem akartam rárontani, kapkodni, az a finom munka ellensége és ha az én művészetemről akarunk beszélni, akkor ez itt mindaz.
- Szorítsd magad Inkwood korlátai közé, aztán húzzunk a francba. - Jegyzete meg Ezra. Lettem hát a kezemben lévő poharat és lassú léptekkel indultam meg az áldozat felé. Hagytam, hogy elkapja a pillantásomat, hogy megbabonázza az a "tisztaság," ami vele ellentétben rajtam tetten érhető volt. Nem voltam harsány, sem pedig túlzottan durva vonású.
- Észrevett - súgtam oda Ezra felé. Aztán megérkeztünk Inkwood elé, aki még mindig a lépcsőn állt. Ezúttal épp három turbános boszorkánnyal csevegett. A hölgyek biccentettek felé, majd elsétáltak, hogy szerezzenek maguknak egy kis frissítőt. Tökéletes volt az időzítés, így senki sem zavarhatta meg a kis akciómat.
- Milyen szépséget sodort elém maga Erósz. Elliot Rowle, ha nem tévedek? - nyújtotta felém a kezét. Még az ő mézes-mázos szavainak ölelésében is undorítóan hangzott a szájából apám családneve, amit hivatalosan sosem vettem fel. - Nem gondoltam, hogy az alkalmazottaimnak végre eszébe jut, hogy frissítsék a listát.
Megfogtam a kezét és finoman elmosolyodtam, ahogy egyenesen a szemébe néztem.
- Nos, Mr. Inkwood, részemről a szerencse. De hazudnék, ha azt állítanám, nem követtem el mindent, hogy ma itt lehessek. - Simítottam végig az ujjain, ahogy visszahúztam a kezemet. Apró érintés volt, de hatásosabb minden másnál, - Hadd mutassam be a pártfogoltamat. Ezra Elfwoodot, aki az gondolom, hogy igazán tehetséges művész. Egyelőre azonban fogva tartják a Roxfort szürke falai. - Vertem hátba a gyereket, úgy, hogy közelebb essen Inkwoodhoz. Így pedig majdhogynem le is fejelte a felé nyújtott, túlzottan is puha kézfejet. Nem volt férfias egyáltalán, ami azt illeti Inkwood életében nem sok munkát végezhetett, de mostanra már majdnem biztos voltam benne, hogy még a hátsóját sem magának törli ki a nagydolog után.
- Nos, Mr. Elfwood, remek ízlésű emberrel akadt össze. Kíváncsian várom, hogy láthassam a munkáit... talán Mr. Rowle saját galériájában. Mi is a neve? Csillagösvény? - Érdeklődött Inkwood, ahogy megint végig nézett rajtam és beharapta az alsóajkát.
Csak biccentettem. Nem kellett tudnia, hogy a galérián már legalább másfél, ha nem két éve tovább adtam. Sosem voltam nagy művészetpártoló. Csak annyira értettem hozzá, amennyire muszáj volt. Igazából nem a belemagyarázott mondanivaló érdekelt, hanem a szépség.
Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2022. 07. 29. - 10:46:16 »
+1

◂ beautiful moments ▸

2003. július 11.



Elliot

Ezra teljesen el volt hülve attól, hogy ez az idegen milyen természetesen kezeli a szexuális szokásokat, sőt nem általl más szintre emelni azt, hogy nem csak a gyengébbik nemmel mulatja az időt. Korlátok. Ezt jelentené? Vagy inkább társadalmi normák, vagy a kettő egy és ugyanaz, csak a gondolatmenet más, esetleg a meglátás, megítélés ami különbséget tesz. Eleve azt is agyrémnek tartja, hogy ilyen szakzsargonokkal kell éllnie egy egyszerű ágycsatával kapcsolatban, amiről azt hitte, csak úgy megtörténik. Mindig is sűrgette a dolgot, a menő srácokhoz akart tartozni, de tizenhat évesen be kellett látnia, kisebb kalandokon, tipi-tapi és látványvilágon kívül más még nem akadt a horgára. Cimborái szerint túl illedelmes és visszafogott, meg voltak a jelek több esetben is, Ezra viszont ezt nem érezte. Lehet mégis Elliotnak van igaza, szexuálisan éretlen még vagy csak tompa.
- Észak-Írországban nőttem fel, egy legelő mellett. Az ablakomon bárányok néztek be. – jegyezte meg a semmiből a férfi, bár Ezra csak egy elhúzott szerény mosollyal reagált, még mindig azon kattogott az elméje, vajon igaza van-e a kalandornak. Lehet rámenősebbnek kellene lennie, nem zavartatni magát attól, hogy felsülhet, hagyni érzelmi szintjeinek tutujgatását és csak egyszerűen hagyni mindent, hogy megtörténjen. Lehet Cassie is ezért hagyta el, mert már készen állt, de Ezra csak tökölt, addig, míg egy téli hónapban nem szakított vele level formájában.
- Mit értesz az alatt, hogy korlátok közé szorítom magam? Még ahhoz is bátortalan voltam, hogy egy lánynak nekiessek, te pedig úgy beszélsz a nemiségekről, mint ledönteni váró falakról. Ehhez egyfajta inger kell nem? Beállítottság. – kérdezte sutyorogva, ahogy közeledtek Inkwood-hoz, kihasználva Elliot unszolását, mikor az közölte nem szégyellős, kérdezzen nyugodtan.
A beszélgetés közben elhalkul, mert lassan odaértek Inkwood-hoz, Elliot közli is vele a sanyarú tényt, hogy felfigyelt rájuk, innen már valószínűleg nem lehet önmaga, ha elpoénkodja, vagy elvicceli a színjátékot, az már egyenlő lesz a kudarccal. A színészetnek művészeti érzékéből adódóan talán alapból mennie kellene neki, csak hogy ezt a tényt nem közölték vele, mikor a tehetségeket választgatott babakorában.
- Milyen szépséget sodort elém maga Erósz. Elliot Rowle, ha nem tévedek? – vartyogta mézes-mázas hanglejtéssel, mire azért már Ezra is felkapta a fejét. Ismerősen csengett neki a Rowle családnév, habár nem igen olvas napilapot és pletykarovatokat, az idegen tapasztalt férfi külseje sem rémlik neki. Majd, ha vége lesz ennek a képtelenségnek, utánajár ennek a fickónak.
- Nem gondoltam, hogy az alkalmazottaimnak végre eszébe jut, hogy frissítsék a listát. – folytatta a hízelgést.
~ Kellett hozzá némi segítség. ~ gondolta magában Ezra, de nem mert mosolyogni.
- Nos, Mr. Inkwood, részemről a szerencse. De hazudnék, ha azt állítanám, nem követtem el mindent, hogy ma itt lehessek. – jött is gyorsan a válasz. Az ifjú próbált odafigyelni az előadásra, még akkor is, ha az ő gyomrának ez a jele-netsor sok volt.
~ Azt elhiszem. ~ válaszolt Elliot mondandójára is egy velőset. Muszájnak érezte magában megvitatni a hallottakat, talán így jobban vissza tudta tartan kényszerét arra, hogy elnevesse magát.
- Hadd mutassam be a pártfogoltamat. Ezra Elfwoodot, aki az gondolom, hogy igazán tehetséges művész. Egyelőre azonban fogva tartják a Roxfort szürke falai. – Mutatta be Elliot a fiút, mire Ezra a hátbaverésnek köszönhetően előrebicsaklott, úgy, hogy homloka és haja súrolta is Inkwood ujjait. Készségesen nyúlt a felajánlott kéz után, művész létére neki is puha keze volt, próbált izgalmasan, mégse megadóan kezet fogni a házigazdával.
- Nos, Mr. Elfwood, remek ízlésű emberrel akadt össze. Kíváncsian várom, hogy láthassam a munkáit... talán Mr. Rowle saját galériájában. Mi is a neve? Csillagösvény? - kérdezte, de látszott rajta, hogy inkább Elliottal van elfoglalva, Ezra úgy döntött emeli a tétet. Elfwood-osra veszi a figurát.
- Örvendek Mr. Inkwood. Igen, Mr. Rowle igazán remek ember. Két hónap múlva lesz egy kiállításom a támogatásával a gallériájában, úgy érzi, itt az ideje, hogy megmutassam magam a világnak. – mosolygott amolyan huncut módon, kihasználva az elé táruló lehetőséget, majd játékosan megfogta Elliot kisujját. Próbálta felvenni a ritmust, persze az idegen férfihoz képest visszafogottabb módon, mégis érezte, hogy egy fiatal, jóképű éretlen gyümölcs az érett mellett ízesebb lehet ennek a perverz kecskének. Kezd hatni az ital., úgy tűnik a gátlásait lejjebb sikerült vetkőznie, a kialakult helyzet csak kicsit zavarbó ejtő számára, más esetben már pánikba esett volna, vagy ijedtében ökörségeket makogna mindenfelé.
~ He…Elfwood…~ kapcsolt közben nem vetkőzve le arcáról az ártatlanság látképét.
-  Mindenképp boldoggá tenne engem és a pártfogómat Mr. Inkwood, ha eljönne a Csillagfösvénybe és saját szemével tekintené meg a kiállítást. – tette hozzá olyan mézes-mázas hanglejtéssel, ahogy ők beszélnek egymással, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy elvétette a galleria nevét.

Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2022. 08. 02. - 11:34:28 »
+1

◂ beautiful moments ▸
2003. július 11.

◃ ezra ▹
Together we slay another fright
Every jubjub bird, spooks of the past
Close your eyes and take a peek
The truth is easy to see

style: summer outfit zene: Alpenglow

– Mit értesz az alatt, hogy korlátok közé szorítom magam? Még ahhoz is bátortalan voltam, hogy egy lánynak nekiessek, te pedig úgy beszélsz a nemiségekről, mint ledönteni váró falakról. Ehhez egyfajta inger kell nem? Beállítottság. – Sóhajtottam egyet és megforgattam a szemeimet. Nem akartam tovább folytatni ezt a témát. Nat Forest előtt nem volt férfi nekem sem dolgom, sőt nem is hittem, hogy valaha lehetne. Egyszerűen csak arra a pontra értem el odáig, hogy már nem érdekelnek a címkék és mindent meg akarok ragadni, amit csak elém sodor az élet. Hogy Elfwood életében eljön-e vagy sem, hát azt csak Merlin tudja talán.
– Úgy értem, hogy betetted magad egy dobozba és onnan lesel ki a világra és ami más, mint a dobozban, attól zavarba jössz. Az emberek nem dobozokba valók. – Vontam vállat. Nem akartam ennél bőségesebben kifejteni. Majd eljön az idő, amikor rádöbben, hogy a nemiség és még sok más csupán címke. Bárki rám ragaszthatta volna, hogy meleg vagyok, de valójában eléggé nagyot tévedett volna. Sosem voltam az. Én nem testeket és nemeket szerettem magukban, hanem személyeket. Az, hogy mi volt a lábuk között másodlagos dolog volt, amennyiben elég értékesek voltak ahhoz, hogy szerelmessé tegyenek. Nat előtt Esmébe voltam szerelmes… még a kezét is megkértem. Aztán elmúlt, mert jött valami erősebb, ami végül fájdalmasabb is lett persze, de azt hiszem Aiden mellett minden korábbi érzés egészen eltörpült. Csak azt tudtam, hogyha nő lenne, akkor is ugyanígy szeretném.
Jobbnak láttam rövidre zárni a témát, nem feszegetni tovább. Túl mély dolgokba kéne belemenni és erre a helyre cseppet sem ezért jöttünk. Inkwoodhoz kellett közelebb kerülni. Tökéletesen tudtam, mivel lehet az ilyen alakokat megfogni ahhoz, hogy megmutassák minden titkukat. Elfwoodnak meg panasza sem lehetett, mert nem pálcahordozónak, hanem pártfogoltamnak mutattam be.
– Örvendek Mr. Inkwood. Igen, Mr. Rowle igazán remek ember. Két hónap múlva lesz egy kiállításom a támogatásával a gallériájában, úgy érzi, itt az ideje, hogy megmutassam magam a világnak. – Megköszörültem a torkomat. Kissé zavart, hogy Rowle-ként hivatkozott rám Inkwood, miután Fraserként mutatkoztam be a gyereknek… nem, mintha nem jeles aranyvérűnév lett volna mindkettő.
Találékonyabb oldaláról is megmutatkozott Ezra, ahogy szép lassan a játékba is belement. Ügyesen vetkőzte le a gátlásait, már-már tényleg elment művésznek ránézésre.
– Mindenképp boldoggá tenne engem és a pártfogómat Mr. Inkwood, ha eljönne a Csillagfösvénybe és saját szemével tekintené meg a kiállítást. – Folytatta aztán, még mindig a majdnem tökéletes színjátékot.
– Csillagösvény, drágám. – Jegyeztem meg, Inkwoodhoz hasonló stílusban. – Bocsásson meg neki, még mindig ezen a szörnyű, vidéki akcentuson dolgozunk. – Sóhajtottam aztán és mosolyogva megcsóváltam a fejemet. Tökéletesen tudtam, hogyan kell beszélnem és viselkednem ahhoz, hogy a vénkecske ráharapjon. Talán Ezrát látta a desszertnek a főfogás után. Ez a gondolat pedig túlzottan is szórakoztató volt.
– Milyen bájos… – Mosolyogta meg a férfi is.
– De csak egy dolog tenne még boldogabbá. – mondtam gondterhelten és megint Inkwood karján simítottam végig. – Tudom, hogy ez egy kertiparti… ám én annyira szeretném látni a gyűjteményét. Londonban mindenki erről beszél. – Néztem rá nagy, csillogó szemekkel. Tudtam, hogy a legtöbben egy ártatlan kisfiú arcát látták rajtam és ez nagyrészt segített abban, hogy elérjem a célomat. Inkwood is ráharapni látszott a csalira.
– Hát miért nem ezzel kezdte, szépségem. – Nevetett fel, majd félreállt az ajtóból és intett, hogy menjünk előre. Szó szerint behúztam magammal Ezrát. – Csak kövessenek, a hátsó két, hatalmas bálteremben vannak a kincseim. – Ahogy végig ment a folyosón, már elő is vett egy hatalmas, régies kulcsot. Persze nem rendes kulcs volt, csak egy varázstárgy, ami az ajtóhoz érintve feltárja a gardagok titkait. Nem ez volt az első ilyen, amit láttam.
Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2022. 08. 03. - 17:23:05 »
+1

◂ beautiful moments ▸

2003. július 11.



Elliot

– Úgy értem, hogy betetted magad egy dobozba és onnan lesel ki a világra és ami más, mint a dobozban, attól zavarba jössz. Az emberek nem dobozokba valók. – Sújtották le Elliot szavai, mire Ezra, már amennyire az idő engedte, magába nézett. Ebben igaza volt, de talán azért mert még híján volt az ilyen nemű kalandoknak, nem volt megfelelő tapasztalása, s bár világ életében vonzotta a lányokat, mindig a csínyek, a festészet és a cimborák kötötték le a figyelmét. Cassy volt az egyetlen, akit közel engedett magához, de csak húzta az agyát, sosem engedett neki olyan dolgot, amivel közelebb lehetett volna a tapasztalásokhoz. Nem is válaszolt többet Ezra, bele vetette magát inkább a színjátékba, remélve, nem jutnak el addig a pontig, hogy bárkinek is a ruháját le kellene vennie.
– Csillagösvény, drágám. – Jegyezte meg Elliot Inkwood irányába, hozva az általa kreált játékot. – Bocsásson meg neki, még mindig ezen a szörnyű, vidéki akcentuson dolgozunk.  – tette hozzá nagyot sóhajtva, mire Ezra látszólag megjátszottam elszégyellte magát.
- Bocsánat. – sütötte le szemeit játékosan, mire Inkwood is megmosolyogta a jelenetet, úgy tűnik jól adja el magát, főleg hogy Elliot tudta is folytatni kelletlen, ördögi tervének véghezvitelét. Legalábbis Inkwood úgy ugrott a beinvitálás ötletére, mintha legalábbis egy raklapra való pénzt rejtegetnének benn az épületben.
– De csak egy dolog tenne még boldogabbá. – mondta gondterhelten a férfi és megint kacérkodni kezdett a házi-gazdával. – Tudom, hogy ez egy kertiparti… ám én annyira szeretném látni a gyűjteményét. Londonban mindenki erről beszél. – tolta át szerepét boci szemekkel tarkítva egy lesajnált kisdfiú szintjére, ami még Ezrát is meggyőzte és nem utolsó sorban lenyűgözte.
- Magam is sokat tanulhatnék, ha láthatnám a gyüjteményt. – ragyogott fel az ifjú arca is a feltételezésre és persze a válaszra még erőteljesebben játszotta el a boldog kisfiús örömöt. Nem volt nehezére a színészi játék, csak azt ne kelljen mímelnie, hogy szexuális affért kezdeményez itt bárkivel is, ahhoz nincs a partin elég lángnyelv Whisky, vagyis van, de akkor öntudatlanná inná magát inkább. Hogy is nézne ki, első szexuális élménye egy fallisztikus partin két felnőtt férfival lenne.
- Hogyne drágám. – tette hozzá Inkwood befelé menet, mikor már éppen hatalmas teli ovis vigyorral nézett volna az idegenvezetőre, de társa beráncigálta magával, nem tudta sajnos, mi a terve, bár korábban mesélt valamit arról, hogy el akarja kábítani egy óvatlan pillanatban.
Át is vette a vezetést és a bálteremhez vezette őket, majd egy kulccsal a kezében jelezte, készen áll megmutatni kincseit számukra. Ezra furcsállta, hogy egy sima kulcs lesz az, ami egy ilyen értékes kincsekkel megrakott szobát rejt, egyszerű ajtónyitó bűbájjal fel lehet törni, valószínűleg benn a terem rejteget csapdákat vagy őröket.
- Annyi kérésem lenne viszont, hogy forduljanak el kérem, ameddig feltárom  önök előtt a csodáimat. – nevetgélt Ink-wood szórakozottan, mire Ezra még mindig hatalmas mosollyal az arcán nézett fel kérdőn Elliotra. Mit rejteget vajon? Vagy lehet csapda ez az egész és, ahogy elfordulnak kapnak a sejhajukba két kábítóátkot? De Ezra nem is varázsolhat az iskola falain kívül, hogy védje meg magát? Elliot elég kettejük védelmére, vagy csak megszerzi a fésűt és hopponál? Miért ne tenné? Ezra semmit sem jelent számára. Ezen gondolatok futottak végig az elméjén, ahogy szép lassan meg-fordult.

Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.215 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.