+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Joy and Sorrow
| | | | |-+  Aiden J. Fraser
| | | | | |-+  nyugAlom (Moderátorok: Elliot O'Mara, Aiden J. Fraser)
| | | | | | |-+  Nappali
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nappali  (Megtekintve 226 alkalommal)

Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2022. 06. 20. - 15:25:08 »
+1


2003. június 11 - június 21
outfit >><< human

Szürkék és csupaszak, akár a kígyók, és úgy is tekeregtek.


Ahhoz képest, hogy pontosan ugyan olyan jeges nyugalom uralkodott rajtam, mint ahogy a ház neve is sugallta, éreztem, hogy a szívem egy kicsit hangsoabban kalapált a kelleténél. Nem tdutam volna megbocsájtani magamnak, hogy na nem segítek ELliotnak és az apjának, bármenynire is mélyen gyökerező utálat gyűrűzött a Fraserek és a Rowle-ok között, tudtam, hogy az apám sem cselekedett volna másképp. Ez tette őt nagy emberré, hogy néha túl tudott lendülni azon a bizonyos határon. És talán ezért is voltam én annyira haosnló hozzá. Talán egyszer Benjamin is fel fog nőni ehhez, de ő még mindig csak egy kölyök volt, akiből még én se tudtam kinézni, hogy tényleg benő a feje lágya.
Megijedtem, amikor a jég hátán ELliot is csúszni kezdett beleflé a tátongó hideg lyukba. Nem tudott úszni, Igazából egyikünk sem, és kétlem, hogy bárki más is képes lett volna ebben a jeges, dermesztő vízben. Siekrült elkapnom Philipp másik kezét, és így Elliot sem csúszott vele tovább. A legfontosabb az volt, hogy a fejét minél hamarabb kihúzzuk a vízből. Utána már csak a többi része volt hátra, és azkkor sem lassíthattunk, hiszen még esélyes volt fagyhalált kapni, vagy legalább alsó hangon egy kegyetlen tüdőgyulladást. Kétlem, hogy a közelben gyorsan lehetett volna szerezni egy profi medimágust.
- Akkor háromra. Egy… kettő… három!  - hallottam Elliot izgalomtól és idegességtől elhalkult hangját én pedig teljes erőmből kezdtem húzni, mert tudtam, hogy most mindennél jobban szükségünk van az izmaimra. Már nem voltam olyan vézna gyerek, mint régebben, bár még most is ijesztően vékonynak számítotttam Benjamin mellett, azért egy kis izmot én is felszedtem, és már elégedetten emelgettem otthon edzés gyaránt ELliotot is.
Azonnal odébb hoppanáltam a jégtől, így már csak a jegesmedvék miatt aggódhattunk, vagy a hirtelen lecsapó hóvihartól, szóval még midnig biztonságosabb lett volna odabent, de egyelőre ennyire voltam képes, messzebbre hoppanálni úgy éreztem, hogy nem voltam kész teljesen mentálisan. Szerencsáre lassan magáhoztért is nem kellett megmasszírozni a mellkasát és az én mágiám mellett ELliot is tüzetesen felmelegítette a férfit, aki mindezek ellenére is reszketett. talán a félelem és  asokk hatása alatt volt még.
– A házba kell vinnünk. Ágyba kell tenni… – magyarázta ELliot, én meg a ház felé hunyorogtam. Már nem tűnt úgy, mintha valaik fel akarnák forgatni, talán valaki azóta gondoskodott róluk, hogy eltűnjenek.
- Valószínüleg Szepi megtette a magáét, és már vissza is mehetünk - tettem hozzá mormogva, és a szél szinte hamar fel is kapta  ahangomat, hogy elvigye. Kedzett furcsán erősen fújni, nekünk meg nem ártott volna megelben lenni. nem csak Elliot apjára fért ez rá.
– Annyira jófiú vagy… még mindig - mormogta erős, halk hangján a férfi, én pedig csak felsóhajtottam és megráztam a fejemet, átkozottul sok mindenben hasonlítottak egymásra, lehet, hogy a külsejejével az anyjára hasonlított, de sok minden vonása megegyezett az apjáéval. Képesek lettek volna a jég hátán is megélni, hogy frappánsan fogalmazzak, és ettől voltak mind a ketten olyan elpusztíthatatlanul szívósak. Az élet edzette meg őket. És tudtam, hogy ELliotnak még minden szörnyű, rossz dolga ellenére is az apja maradt. És valéahol Philipp szíve mélyén még a fia volt ő is. Nem mintha olyan nagyon megkedvelném, miután megmérgezte a lelkünket, de... már a halállistámon lejjebb került.
– Sosem voltam jó. De az apám vagy és szeretlek, te barom. - közölte ELliot, majd a következő pillanatban már a kezét szorongattam, de nem a hudegben, hanem a szobánkban, és hárman egy kupacban hevertünk az ágyon. Ekkor rontott be vehemens mozdulattal Szepi is ránk emelve  apálcát.
- MOCSKOS BITANGOK, HAGYJÁTOK A FŐNÖKÖT! - kiabálta átszellemülve aztán megláztott minket és zavartan leengedte  apálcát. - Pardon. Fogjul ejtettétek? - nézett ELliot apjára, én meg csak megráztam a fejem.
- Szepi szükségem van rád. Te tudsz a legjobban teát főzni - néztem rá ünnepélyes komolysággal, mire Szepi ünnepélyes dübörgéssel, amibe megint csak belenyekergett a ház elrobogott a konyhéba. Közben benéztem a szekrénybe, ahol volt néhány téli cuccom és odanyújtottam elliotéknak.
- talán jó lesz. És talán itt maradhatsz felépülni - néztem ELliotra közben, és a ház tovább dűlöngélt meg recsegett Szepi lépteitől, ahogy a konyhában téblábolt.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2022. 06. 21. - 19:46:59 »
+1

◂i can kill for you▸
2003. június 11 – 21.

◃ a i d e n▹
we do terrible things
for the people we love

style: something zene: wolf song

18+

Aiden ereje volt az, ami megmentett attól, hogy az apámmal együtt a jeges óceánba találjam magamat. Nem, hogy úszni nem tudtam, az talán nem is számított volna. Biztos voltam benne, hogy pillanatok alatt lebénultam volna a hidegtől. Ezért is, amikor kihúztuk és odébb hoppanáltunk, nem az arcát figyeltem, csak a mellkasára fektettem a tenyeremet. Éreztem a szívverését, tudtam, hogy erős és makacs, mint én és ezért most is életben van. Nem álltam készen elveszíteni őt, utálhattam akármennyire, az apám volt. Az iránta érzett érzések egyszerre voltak erőteljesek, agresszívak és gyengédek, vigyázók… vajon más is így érez az apja iránt? Csak és kizárólag te vagy ilyen beteg O’Mara… – vihogott bennem a hang. Annyira imádta, ha bizonytalan voltam.
A hoppanálás a házban olyan finom, olyan könnyed volt. Szinte meg sem éreztem, ahogy helyszínt váltottunk, csak a kellemes meleg volt az, ami arcon talált. A puha ágy magam alatt, amiről azonnal le is pattantam. Csak segítettem apámnak középre helyezkedni, aztán a párnát a feje alá igazítottam, ráhúztam az összes takarót. El sem tudtam képzelni, mennyire átfázott.
– MOCSKOS BITANGOK, HAGYJÁTOK A FŐNÖKÖT! – Az üvöltéssel együtt Szepi rontott be a hálóba. Az ajtó kivágódott, neki csapódott a falnak, nem éppen kis hangzavarral, majd a pálcáját ránk szegezte. Kellett egy pillanat, hogy felfogja, mi vagyunk azok. – Pardon. Fogjul ejtettétek? – Pillantott Phillipre, miközben leengedte a pálcát.
Én nem válaszoltam. Csak apámra néztem, aki még mindig reszketett az iszonyatos hidegtől, amit odakint át kellett élnie. Tudtam, hogy Aiden intézi Szepit, én pedig egész egyszerűen csak azzal törődtem, ami fontos nekem. A családommal. A családom volt ez a hülye vénember is, aki minden áron bennem akarta látni a jövőjét, holott én nem a jövő voltam, hanem a múlt. Csak akkor szabadulhattam ebből a skatujából, ha elfogadott.
– Szepi szükségem van rád. Te tudsz a legjobban teát főzni – mondta Aiden, mire hallottam, ahogy a hatalmas test dübörögve távozik a konyha irányába. Hamarosan pedig onnan jöttek a megnyugtató zörgő-csörgő hangok.
– Segítünk neked helyre jönni… – húztam elő a lucfenyő pálcát a zsebemből. Óvatosan simítottam végig a takarókupacon. Az éppen csak annyira melegedett fel, hogy a remegése enyhülhessen. Még ráfért egy meleg fürdő, egy nagy alvás… de tudtam, hogy van akkora csótány, mint én. Túl fogja élni. Túl kellett élnie egyszerűen. Még szükségem volt rá, hogy tudjam, mi történt közte és az anyám között… hogy minek lettem én a gyümölcse. Olyan felszínes volt minden, amit hallottam róluk. Egyszerűen csak úgy éreztem egy információkból álló mocsár közepén süllyedek mélyebbre, de nem találom a megoldást, a kiutat.
– talán jó lesz. És talán itt maradhatsz felépülni – Mondta Aiden, ahogy apám mellé tette a tiszta ruhákat.
– Köszönöm. Fiúk. – mondta halkan. Megpaskolta Muci karját is, majd lehunyta a szemét. Ezért megfogtam Aiden kezét és kihúztam a szobából. Eddig bírtam tartani magam. Felzokogtam, majd hagytam, hogy a könnyek végig folyjanak az arcomon. Csak átöleltem és odafúrtam magam a nyakához, hogy érezzem az illatát és megnyugtasson.
Így álltunk addig, míg meg nem nyugodtam, bár a félelem azon a napon velem maradt. Tudtam, hogy majd éjszaka sem hagy békét nekem és akkor sem lesz más, mint Aiden karjaiba bújva, pilledten, zokogva várni a hajnalt…


KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.071 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.