+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Joy and Sorrow
| | | | |-+  Aiden J. Fraser (Moderátor: Aiden J. Fraser)
| | | | | |-+  Nézd A hajnali óceánt
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nézd A hajnali óceánt  (Megtekintve 431 alkalommal)

Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 04. 08. - 12:07:28 »
0



Nézd
A hajnali óceán
Lemossa porruhánk
S tisztulunk a szélben

Nézz
A Nappal szembe nézz
A fényben az égig érsz
S megpihensz talán
Az ezüst óceán
Hajnalán

2003. április 26.
Valahol a Csendes-óceánon
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 04. 08. - 13:10:47 »
+1


2003. április 26.
outfit >><< oceans

A mindenség tetején állva


Felkönyököltem az egyik asztalra, miközben az Annwn csak számunkra fenntartott szobájában ücsörögtem, Elliot társaságában. Éppen egy megbezsélásünk volt, Kocsmárosné bezsámolt a legújabb pletykákról, és a potenciális vetélytársaktól, bár le mertem fogadni, hogy Raventől tudta leginkább az infókat, a maradékot pedig a részeg, félrészeg alakoktól zsebelte be. A többiek éppen a dolgukat csinálták, Szepi éppen strázsált az ajtónk előtt a masszív robosztus alakjával elijesztve a kíváncsiskodó részegeket. A szoba meglehetősen autentikus volt a parkettájával, bár önmagáshoz képest egészen jó állapotban volt fenntartva. nem is tudom, hogy miért kötöttünk ki itt, valahogy egyszer-kétszer betértünk Elliottal a hangulata miatt, vagy mert Soren sörjeit nagyjából itt árulta Raven, így ha Sorennel akartunk találkozni, akkor vagy itt vagy a kikötőjében bizniszelt. Igazából Kocsmárosné után őt vártuk, hogy ha már itt ücsörögtünk, legyen letudva két fontosabb kör is, amit be kellett járnom, de egyelőre nem bukkant fel a viking óriás az ajtóban.
- Szerinted mi történt, hogy késik? találkozott a szirénekkel? - mormogtam, miközben átkaroltam Elliot vállát és cigit dugtam az ajkaim közzé, miközben hátradöntöttem a fejem a fotelemben. Bámultam a plafon finoman kirajzolt erezeteit, és egyszerűen csak elégedetten élveztem, hogy a saját birodalmamban háborítatlanul lehettem a férjemmel együtt. Élveztem, hogy irányíthattam, hogy ennyi ember tekintett rám elismeréssel, és hogy egyre jobban kitágult a hatásköröm a zsebpiszok-közben. Egyelőre még kerültem a Patkányfészket, nem volt sok kedvem még az elején Cartwrighttal összetűzésbe keveredni, főleg, hogy ELliot örökösen féltett engem és a közös életünket emiatt. De biztos voltam benne, hogy nem lenne olyan nehéz valat az a faszi, csak még nőnie kellett a birodalmamnak. Szépen lassan a sötétségben búrjáztattam ki a világomat, mint a föld alatt futó borostyán, hogy aztán még csak kiírtani se lehessen.
Odakintről beszűrődőtt Raven ordibálása, amint a vendégekkel, vagy csak úgy alapjáraton kiabált, én meg egy puszit nyomtam Elliot arcára, és a szabad kezemmel megcirógattam a haját.
- Kocsmárosné forrásai megbízhatónak tűnnek arról az elátkozott fejről - dünnyögtem közben. - Legutóbb egy illegális cirkuszban látták a fejet, amint a kalandjait mesélte el. Meg néha énekelt - tettem hozzá és elhúztam egy fintorra a számat. - Valami félresikerült sötét varázslat eredménye lehet, hogy a fej így megmaradt. Hogy is hívják? Ferdinánd? - estem gondolkozóba. - Meg szeretnéd szerezni, Nyuszus? - kérdeztem miközben felé fordultam és a tekintetem a puha ajkaira vándorolt. Finoman megsimogattam az ujjaimmal, miközben megcsókoltam lágyan. Még érződött rajta az egyik Soren féle sörkülönlegesség. - Hmmm édes vagy - mormogtam, és végigsimítottam a testén, és már szinte meg is feledkeztem arról, hogy Sorent kéne várnunk.
Finoman ledöntöttem a puha kanapéra, amin ültünk, és úgy csókoltam tovább, lágyan és finoman. De mielőtt még a tettek mezejére jobban odaléphettünk volna, hirtelen csörömpöléssel berobbant egy bagoly az ablakon, és ezzel egy időben Szepi kirántott pálcákkal tépte fel az ajtót. A kezemmel Automatikusan ELliotot védtem az üvegek elől, pedig nem is közvetlenül mellettünk törte be a bagoly az ablakot. A szárnyas szirénázva huhogott, majd kiejtett a csőréből egy megviselt gyűrött pergament.
- Várjatok! levélbomba is lehet! - lépett elő Szepi, hogy  leellenőrizze, de ahogy kigöngyölte láthatóvá vált Soren macskakaparással teleírt üzenete.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 04. 11. - 19:18:34 »
+1

◂nézd a hajnali óceánt▸
2003. április 26.

◃aiden▹
our memories will never fade away

style: spring style zene: butter

Túl sok minden változott Aiden körül. A befolyása egyre jobban nőtt a Zsebpiszok közben és ez még a létezést is veszélyessé tette. Kapcsolatok hálójának közepén állt immár, ráadásul saját, privát szobát is kapott az Annwn nevű kocsmában, ahol aztán tényleg jó pár alkalommal megbeszélést is tartott. Egyetlen célom volt, hogy minden ilyen alkalommal ott legyek mellette… muszáj volt. Meg kellett védenem, ha valami őrült, aki „üzeltelni” szeretne, megpróbálna rátámadni. Az esetek többségében persze csak azt hazudtam neki, hogy vele akarok lenni. Jó. Nem volt hazugság, bár sokszor indokolatlannak tűnt, hogy sülve-főve együtt legyünk, miközben amúgy is volt, hogy napokat fetrengtünk az ágyba kettesben.
Túl sokat veszítettem már ahhoz, hogy őt engedjem kicsúszni az ujjaim közül. Inkább viselkedtem úgy, mint egy veszett kutya, aki csak is Aiden Frasert védelmezi. Amikor nem figyelt, átkozott pengéket rejtettem el a zsebeimbe, hogy mindig legyen b-terv. Sokkal, de sokkal elővigyázatosabb voltam, mint máskor. Korábban büszkén hirdettem, mennyire szeretek improvizálni. Soha, de soha nem terveztem el semmit, ám ezúttal ezt is megtettem. Nagyot változott a világ, O’Mara… te pedig vele együtt. – A hang gúnyosan dörgölte az orrom alá ,hogy Aidenért még önmagamat is eldobtam. Hát igaza volt. Így tettem. Szerelmes voltam és őrülten aggódtam már csak akkor is, mikor egyedül vitte ki Cleot sétálni. Úgy éreztem nélkülem Aidn meztelen és sebezhető.
Jó. A mai napra talán nem csak miatta érkeztem az Annwnba. Valójában jól esett volna a lelkemnek Sorent is látni… annyi mindenen mentünk át együtt. Nem csak arra gondolok, hogy volt közöttünk ez-az, hanem egész egyszerűen a társaságát szerettem. Olyan hidegen, mégis annyi érzelemmel beszélt mindenféle dolgokról. Egész egyszerűen felnéztem rá, hogy komolyan veszi a hajós, északi életet és a családja iránt is elkötelezett volt. Minden benne volt, ami egy igazi férfiban meg kellett, hogy legyen.
– Szerinted mi történt, hogy késik? találkozott a szirénekkel? – kérdezte Aiden, ahogy rágyújtott. Soren feltűnően késett, tőle meglepő módon szokatlanul. Nála pontosabb embert nem ismertem, ráadásul tényleg mindig nagyon körültekintő volt… de most nem bántam, hogy kettesben lehettünk egy kicsit. Lehúztam a sört, ami elém került, olyan különös, cukros-rózsás illata volt, amitől úgy éreztem az egész testem kellemesen, melegen bizsereg. Úgy simultam hát bele Aiden engem ölelő karja alá.
Annyira tökéletesnek tűnt ez a pillanat, hogy meg sem zavart a kintről beszűrődő visítás. Nem bírtam azt a szőke nőt, az én ízlésemnek irritálóan harsány volt… utáltam, ha valaki semmilyen
– Kocsmárosné forrásai megbízhatónak tűnnek arról az elátkozott fejről – dünnyögte aztán Aiden. – Legutóbb egy illegális cirkuszban látták a fejet, amint a kalandjait mesélte el. Meg néha énekelt – mesélte, amire felröhögtem. Imádtam még az ötletet is, hogy valaki mágiával konzervált egy levágott fejet. Egyre betegebb boszorkányok és varázslók közelében kötöttem ki. – Valami félresikerült sötét varázslat eredménye lehet, hogy a fej így megmaradt. Hogy is hívják? Ferdinánd? Meg szeretnéd szerezni, Nyuszus? – Aiden felém fordult. Mielőtt még válaszolhattam volna, az ujjai végig cirógattak az ajkaimon. Hagytam magam elveszni a felemás színű tekintetétbe. Csupán a csókra hunytam le a szemem, hogy érezzem az ajkai puha érintését. – Hmmm édes vagy.
Azt hittem, az éneklő fej indított be… – motyogtam az ajkai közé, ahogy végig döntött a kanapén. A testem beleremegett, ahogy rám simult. Csók közben pedig beletúrtam a hajába. El tudtam volna veszni abban a forró pillanatban… csak még inkább magamhoz akartam húzni. Ehelyett azonban összerezzentem és egyenesen a szájába sikítottam, mikor valami nagy csörömpölést hallottam és a következő pillanatban csak azt éreztem, hogy Aiden a testével véd. Nem tudtam mitől, egészen addig, míg a hideget meg nem éreztem a bőrömön, na meg az üvegszilánkokat meg nem pillantottam.
Egy bagoly érkezett egyenesen az asztalunkra. Addigra pedig már Szepi is berontott odakintről: – Várjatok! levélbomba is lehet! – Mondta és úgy marta el a bagoly által hozott pergament. Nem, mintha logikus lett volna ott előttünk kinyitni, ha levélbombának gondolta, de nem szóltam semmit, csak úgy ültem fel, hogy a testemmel közvetlenül Aident védjem.
Ez Soren írása – mondtam, majd szószerint kitépem Szepi kezéből a lapot, amint a girbe-gurba betűket azonnal felismertem. – Azt hiszem, nem a szirének fogták el. – Nyújtottam át Aidennek.
 
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 04. 12. - 14:21:09 »
+1


2003. április 26.
outfit >><< oceans

A mindenség tetején állva


Sorenben minidg is voltvalami furcsa méltóságteljesség, ami miatt az ember akartanaul is tisztelte. Pedig a Fraserek tiszteletét nehezen lehetett kivívni, így hát igzaán megtisztelve érezhette magát Soren, amiért beengedtem a Fogak közzé, annak ellenére is, hogy természetesen Elliottal is volt egy bizonyos ideig elmélyült kapcsolata. De Soren udvarias volt és tapintatos, ezt pedig rendkívül méltányolta. Jó szövetségesnek is bizonyult a kapcsolati hálói messze nyúltak Nagy-Britannia határain és ez nekem mindenképpen jól is jött. Nem mintha Elliot anynira örült volna ennek, de én kifejezetten élveztem ezt. Szinte lubickoltam az alvilág fekete vízében, élvezve azt, hogy mindent ami a kezem alá tartozott irányíthattal. Hatalmas játéktérré vált számomra a Zsebpiszok-köz, és én imádtam a játszmákat. Elliot pedig szinte rettegett félelemmel kísért végig ezen az úton, én pedig kezdtem attól félni, hogy ebbe fog beleőrülni. Igazából biztos voltam benne,. hogy nem fogok szánalmas halált halni a rosszakaróimtól, mert hát valljuk be egy kibaszott zseni voltam, és mindig előttük jártam minden lépéssel. Raven és Fogdosóné figyelt, Szepi megbízható volt és néha még esze is volt egy-egy gyenge pillanatában. Antonio értette a dolgát, mindent tökéletesen csinált, mer se a családját se a Fogakat nem akarta bajba sodorni, Tódor pedig annál gyorsabb volt, mint hogy észrevegyék, Soren meg.. Csak Soren volt. Kevés bizalmasom volt, de ők mindennél jobban megbízhatóbbak voltak, és néha Anelia is bemozdult a képbe. Tudtam magamra vigyázni, nem voltam az az őrült, túlságosan egoista kölyök, aki belebukott a saját játékába. Már nem. Már felnőttem. Nem csak eljátszottam, hogy felnőttem, hanem tényleg az voltam.
Soren késése viszont aggasztó volt, de inkább csak Elliot lágy ölelésében vigasztalódtam, miközben elmondtam a legfrissebbnek számító pletykákat Elliotnak. Valahogy az én ajkaimra is mosolyt csal ez a dolog. Elképzeltem, ahogy a boltban ücsörg Elliot mellett a fej, és egymást szórakoztatják. Valahogy egyre jobban tetszett ez az ötlet. Szegén Sean biztos kiakadna majd, főleg, hogy egy halott életben maradt fejnek azért lehetett egyfajta kellemetlen szaga.
Azt hittem, az éneklő fej indított be…  - dünnyögte Elliot én pedig játékos flmosolyra húztam a számat, miközben tekintetemmel az övét kerestem, és egy kicsit közelebb bújtam hozzá. Élveztem, ahogy egymásnak feszült a testünk, és talán meg sem álltam volna Soren érkezéséig. De aztán a kettőnk közötti forró hangulatot megtörte, mielőtt bármit is válaszolhattam volna neki.
Szepi berontott olyan rá jellemző vehemenciával, és szinte rávetette magát a levélre, mikiözben Elliottal ösztönösen védtük egymást. Szerencse volt, hogy az ablak betörés nem jutott el Raven füléig, hogy ő is felcsörtessen, mint valami megveszett boszorkány, Odalent az a tipikus kocsmai káosz uralkodott, röhögéssel, énekléssel és hejehujázással, amik a betört ablaknak köszönhetően beszűrődtek a privált szobánkba is.
- Szepi, azért ne robbants fel minket - dünnyögtem, miközben a nagy melák zavartan megdörzsölte a tarkóját, és Elliot kikapta a kezéből a levelet, amin Soren jellegzetes kézírása volt.
- Ez Soren írása. Azt hiszem, nem a szirének fogták el.
Elliotra pillantottam, miközben a levél szövegét figyeltem. Sorenre jellemzően llényegretörően írt. CSendes-óceán, a fok és a szélesség, valamint a hajó neve, amin vesztegelt. Hamvasfenekű Helga. Szepire néztem, hogy tud e valamit róluk, mire sóhajtott egyet, miközben elénk hívtam egy térképet, felütve a helyet ahol Sorent elfogták.
- Aaa, ők a kalózok legkalózabbikái. Éjjel vadásznak, mint a ragadozók. Személyszállítók, kereskedőhajók. Mindegy neki mennek, rabolnak és mészárolnak. Nem szokásuk a fogoly ejtés, Soren biztos megnyerte őket valahogy. De at hiszem nem biztos, hogy túl sok ideje van még, és ledobják a cápák közzé. És mindegyiküknek hiányzik a kisujja! - nyelt egy nagyot Szei, aki híresen víziszonyos volt. Mint én. Meg Elliot.
- Ez a kibaszott semmi kibaszott közepe - néztem a kék foltot a térképen, és Elliotra pillantottam. Tudtam, hogy meg akarja menteni, ez nem is volt kérdés. - Mondanám, hogy kell terv, de tudom, hogy most akarsz indulni. Menet közben kitalálunk valamit - mormogtam, mert nem szerettem annyira a spontán dolgokat. De Elliot és Soren kedvéért akkor most kibaszott spontán leszek. - ha a hajóra hoppanálunk gyorsnak kell lennünk. - álltam fel, és megigazgattam a nadrágom. Szepi szemérmesen elfordult.
- nyuszi, mentsük meg a vikingünket a kibaszott világ végén - nyújtottam Elliot felé lovagias és meglehetősen színpadias mozdulattal a kezemet, hogy el tudjunk hoppanálni a hajóra, amitől már most gyomorgörcsöm volt. Ezt az utat biztosan le fogom vonni Soren béréből, az már most teljesen biztos.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 04. 14. - 21:22:13 »
+1

◂nézd a hajnali óceánt▸
2003. április 26.

◃aiden▹
our memories will never fade away

style: spring style zene: butter

Eszembe sem jutott, hogy Sorennel bármi is történhet. Nem. Aiden csókjai, finom ölelése és a simulás a combjaim közé egészen más felé kalandoztak. A szenvedély könnyen lobbant fel közöttünk, talán azért, mert már eleget ittam és az az édes, akármilyen sör most olyan erőteljesen lüktetett az ereimbe, mintha a testem részévé akarna válni. Gyönyörű volt, gyönyörű, hogy milyen könnyen engedtem át magam ennek az egésznek, ahelyett, hogy az éberséget választottam volna. Azért voltam itt, hogy megvédjem Aident, mint valami elcseszett zseb-házőrző, aki hangosabban ugat, mint amilyen erősen harap. Mondhatni szánalmas voltam, ahogy ott lihegtem a nyomában nagy alvilági figurának, aki egyetlen év alatt nőtt túl rajtam még úgyis, hogy én tizenöt éves korom óta tolvajkodtam. Tény, hogy sosem vágytam magasabbra. Christopher mellett fel tudtam kapaszkodni kicsit, de aztán én döntöttem úgy az első házasságom miatt, hogy visszahullok a homályba. Talán így volt jobb nekem. Senkiként.
Gyűlöltem a baglyot, amiért szó szerint berobbant az ablakon, s tönkre tette a pillanatunkat. Az üvegszilánkok mindenhova hullottak. Hallottam, amint éles hanggal zuhannak a földre, de látni nem láttam őket. Aiden úgy védett, mint egy sérülékeny dísztárgyat, amiben a legapróbb változás is komoly károkat tud tenni. Nem volt így. Kicsi voltam, törékeny, még én is tudtam – hiába nem akartam bevallani senkinek –, de olyan makacs, hogy még a jéghátán is megéltem volna, ha arról van szó.
– Szepi, azért ne robbants fel minket – dünnyögte Aiden, ahogy berontott a személyes védelmünk és a kezébe vette a bagoly által leszállított fecnit. Szószerint az volt, hiszen látható volt, hogy sebtében kaparta le valaki. Egész pontosan Soren. Eleget leveleztem vele, hogy azonnal felismerjem. Bár ez remegősebb, olvashatatlanabb volt. Jóval olvashatatlanabb.
– Aaa, ők a kalózok legkalózabbikái. Éjjel vadásznak, mint a ragadozók. Személyszállítók, kereskedőhajók. Mindegy neki mennek, rabolnak és mészárolnak. Nem szokásuk a fogoly ejtés, Soren biztos megnyerte őket valahogy. De at hiszem nem biztos, hogy túl sok ideje van még, és ledobják a cápák közzé. És mindegyiküknek hiányzik a kisujja! – közölte nyelve Széparcú Szepi, aki a nevével ellentétben cseppet sem volt szép. Sőt igazából azzal a hatalmas heggel az arcán egészen hátborzongató látványt nyújtott, ahogy közölte, hogy mind meg fogunk dögleni a hülye kalózoktól.
Megpróbáltam nem foglalkozni a veszéllyel. A koordinátákat próbáltam memorizálni, meg, hogy Hamvasfenekű Helga a hajó neve. A többi információ amúgy is lényegtelen volt, ha az ember egész egyszerűen csak improvizált. Márpedig én erre készültem.
– Ez a kibaszott semmi kibaszott közepe – közölte Aiden. Azt már meg sem próbáltam értelmezni, honnan került oda a térkép. Mondjuk a Mucira jellemző határozottság mellett meg sem lepett, hogy még erre is gondolt. Én csak azon agyaltam, hány pálca intés lenne felrobbantani a fél hajót. Ebben már volt gyakorlatom tavaly áprilisból.
– Mondanám, hogy kell terv, de tudom, hogy most akarsz indulni. Menet közben kitalálunk valamit – pillantott rám Aiden. Ismert már, pontosan tudta, hogy az én terveimben csak egyetlen dolog szerepel: a csattanó. A többi nem érdekelt, úgy mentem át mindenen, mint egy megvadult kos, ami a szarvával is képes átszaggatni kemény falakat. Nem bánthatták a Sorenemet.
– Nem kell terv. Robbantok. – Közöltem egyszerűen. – Én elterelem a figyelmet, te meg megkeresed Sorent.– Dünnyögtem és már másztam le a kanapéról, hogy megigazítsam magamon a nadrágot. A testem még félig-meddig hangulatban volt. Szepi előtt nem érdekelt. Minden egyes alkalommal az ajtó előtt fülelt, sőt talán még leskelődött is, ha nem otthon csináltuk.
– ha a hajóra hoppanálunk gyorsnak kell lennünk. – Jegyezte meg Aiden, én pedig csak bólintottam. Akármit is terveztünk, határozottan kellett előre haladnunk. – nyuszi, mentsük meg a vikingünket a kibaszott világ végén – Nyújtotta felém a kezét. Azonnal elfogadtam azt, majd a kezembe szorongatott pálcával egész egyszerűen hoppanáltam. Éreztem, hogy Szepi is megkapaszkodik bennem, így végül két potyautassal, de épségbe érkeztünk meg a Hamvasfenekű Helga fedélzetére. A sötétség leple megóvott minket a nem kívánt szemektől. Szinte azonnal le is guggoltam, intve a többieknek, hogy tegyenek így.
A fedélzeten felejtett, hatalmas hordók így kitakartak minket. Jó hely volt ez arra, hogy megnézzük, pontosan merre is vagyunk arccal.
– A levélben azt írta, hogy a hajófenéken közelében kialakított cellába zárták. Le kell menni azon a lépcsőn. – böktem előre. Én addig felgyújtom ezt a romhalmazt.

Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 04. 15. - 20:10:17 »
+1


2003. április 26.
outfit >><< oceans

A mindenség tetején állva


Nem nagyon hiányzott estére ez a nyakamra, de igazából... Valahogy ez a szakmámmal járt, ha lehetett így fogalmazni. Iagzából fel szoktam készülni a váratlan helyzetekre, ehhez tökéletes kezdőcsomagom volt az öcsém miatt már régóta, de ELliott mellett is történtek váratlan esmeények, úgyhogy szinte ismerősként köszöntött a helyzet okozta hirtelen fezsültség, ami elöntött egy pillanatra, de nekem józannak kellett lennem. Nem lehettem ideges, és nem veszthettem el az irányítást. Az ujjaimnak szorosan kellett fogni azt a bizonyos gyeplőt, hogy ne etresszék el, és ne veszítsem el az irányítást.
Szepi lassan felvázolta a helyzetet, hogy mégis kik ezek a Hamvasfenekű helga fedélzetén, és iagzából eléggé szánalmasnak nézett ki így a kalózbanda. valahogy nem keltett bennem félelmet, és ahogy láttam Elliotot sem izgatta igagzán. Neki is azon járt az esze, mint nekem: meg kellett mentenünk Sorent, mert az egyik legjobb emberünk volt és mert mind a ketten tudtuk, hogy nem érdemelt volna meg egy olyan halált, amit azon a kalózhajón kapna.
– Nem kell terv. Robbantok. Én elterelem a figyelmet, te meg megkeresed Sorent - szólalt meg Elliot mire felhorkantam, és lassan felkászálódtam a kényelmes fotelemből, hogy készülődjek a hoppanálásra. Az ujjaim megszorították a karcsú, hófehér pálcát, ami kellemesen bizsergetve simult az ujjaim közzé, engedelmes hajlékonysággal.
- Azért Sorent meg minket ne robbantsd fel - jegyeztem meg és félmosolyra húztam a számat. Hát rendben van akkor a robbantást is a terveimbe kalkulálom. - Gyorsan megkeresem, szóval addig ne süllyeszd el a hajót - tettem még hozzá.
Ahogy letisztáztunk néhány dolhgot el is hoppanáltam volna, de elliot gyorsabb volt. Legalább a pálcám a kezemben volt. Hárman érkeztünk meg az éjjeli csendbe és éreztem, ahogy a gyomrom megremeg. A hajó még úgy is billegett a vizen, amikor nem is voltak nagy hullámok. Utáltam ezt az érzést, és reméltem, hogy Benjamin is olyan rosszul lesz most, mint én. A lelkemben kegyetlenül sziszegő méregkígyót meg már szinte nem is éreztem meg.  Szepi beleszimatolt a levegőbe, mintha csak ki akarná szagolni a tesztoszteron szagokat. A sötétség nekünk kedvezett, nem volt telihold és a felhők kereztezték az ezüstös fény útját. Egy ideig csendben álltunk, miközben itt-ott dorbézolást és röhögést, meg néha a járőröző kalózok cipőinek a hangját hallottuk.
– A levélben azt írta, hogy a hajófenéken közelében kialakított cellába zárták. Le kell menni azon a lépcsőn. Én addig felgyújtom ezt a romhalmazt - magyarázta Elliot, miközben én csak horkantottam, és cigit nyomtan a számba. Amint a füstje elhagyta az ajkamat kihúztam magam, és biccentettem egyet Szepinek.
- Amíg gyújtogat, én lemegyek, Szepi gyere velem - mormoltam, és megindultam, Szepi meg dörmögve követett, miközben még elváláskor egyet rácsaptam Elliot fenekére olyan maradj épségben jelzettel. Szepi úgyis rám tapadt volna, mert mindenki szerint életveszélyben voltam. Szepi törte az utat, miközben átlopakodtunk a hajó alsó részénél, és néha leszedett egy-két élelmesebb eszű kalózt, akik nem ütötték ki magukat anynira, hogy a földön fetrengjenek részegen.
Tényleg tele volt a hajó zsákménnyal, és sajnos felfedeztem a Soren által hozott különleges sörök maradékát is. Reméltem, hogy minimum alkohol mérgezést kaptak, de igazából mindegyiknek halált szántam, amiér elrabolták az emberemet és meg akarták ölni. A hullámokat teszem a sírukká.
Egyre közelebb voltunk a hajófenékhez, és egyre jobban tornézott a gyomrom is, mert lentebb még ingatagabbnak éreztem magamat, de nem akartam gyenglnek tűnni Szepi előtt. Legalább kikötözhették volna monjuk a vitorlaárbócra, vagy valami. Lassan elártük a tömlöcöt, és megtaláltuk benne Sorent is. Szepinek nem kellett sok, hogy lendüléetesen ki ne tépje a rácsajtót.
- Rosszul áll neked a börtön.A többiek? - pislogtam ve a cellába, mert szoren egyedül ücsörgött ott a kopasz szakállas fejével. Furcsa volt egy hajón látni az emberei nélkül, és azoknak az arcait már egészen megszoktam. Ő csak megrázta a fejét, majd felegyenesedett.
- Hél már megcsókolta őket - szüólalt meg nagyon vikingesen a kimért hangján. - A pálcám a kapitány kabinjéban van. És most valószínüleg a Bloody Maryt fogja felbontani, de azt már nem éli meg - mondta olyan kegyetlen nyugalommal, hogy örültem, nem az ellenésgem. Lassan visszaindultunk felfelé, még mingig szánalmasan rosszul éreztem magamat.
- Vissza kell szereznünk Spren sötét és a pálcáját - ordítottam ki Elliotnak, ha már minden lángokban állt úgyis mindegy volt.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 04. 18. - 11:26:04 »
+1

◂nézd a hajnali óceánt▸
2003. április 26.

◃aiden▹
our memories will never fade away

style: spring style zene: butter

Bár tény, hogy izgalmasabb lett volna Aidennel elveszi a forró gyönyörben, valahogy a gyújtogatás gondolata egészen helyre billentette bennem az egyensúlyt. Ha már a szex nem játszik, legalább megfélemlíthetek egy hajónyi kalózt, akik egészen véletlenül pont az én Sorenemet szemelték ki maguknak. Mégis mit gondoltak, hogy megtorlás nélkül marad a dolog? A bennem gyűlő agresszió pont ilyenkor robbant ki a legjobban s már éreztem, hogy most is ott lüktetett a lelkemben húzódó fal mögött. Ez a fal volt az, ami megakadályozta, hogy bekattanjak a mindennapokban, ami mögé be tudtam dugni minden keserűséget, minden fájdalmat, minden sötét árnyat. Aiden mellett nem engedhettem el magam, nem volt szabad hagynom, hogy ezek az életem szerves részei legyenek. Mellette ugyanis boldog akartam lenni.
- Azért Sorent meg minket ne robbantsd fel - magyarázta Aiden. Erre nem bírtam ki, hogy ne forgassam meg a szememet. Tudhatta volna, hogy bennük nem akarok kárt tenni. - Gyorsan megkeresem, szóval addig ne süllyeszd el a hajót.
- Ha fel akarnálak robbantani, otthon tenném meg, mikor kiszolgáltatott vagy… - Belemarkoltam a gallérjába és annál fogva húztam oda egy csókra. Szepi persze végig nézte, majd zavarában megköszörülte a torkát. Talán ezzel is fel akarta hívni a figyelmet, hogy inkább induljunk meg.
A hoppanálást én intéztem végül. Tudtam, hogy utána úgysem menne, ha túl sok mágiát használok. Az mindig legyengített, összezavart, mert a testemben tomboló átok ezt tette velem. Csendesen húzódtam a legközelebbi hordó-faláda együttes mögé. Onnan éppen eléggé biztonságban voltunk ahhoz, hogy szemügyre vehessük a sötétben csak gyéren megvilágított hajó testet. Ez a félhomály volt most a barátunk, oly’ könnyen lehetett osonni benne, hogy az itteniek szinte észre sem vették. Bár gyanúsan nagy volt a csend. Talán Soren már mindenkit el tett lábalól. Ez nem lepett volna meg. De valószínűbb volt, hogy számítottak ránk.
Aiden persze most is rágyújtott. Miért is ne… végül is nem elég feltűnő három túl jól öltözött férfi egy hajón.
- Ne bomolj. - Súgtam oda, elvettem a cigit és kidobtam a vízbe. - Pont elég, ha engem vesznek észre. - Tettem hozzá. Nem voltam kész rá, hogy elveszítsem egy ilyen hülyeség miatt. Amúgy is utáltam, hogy cigizik, de most még veszélyes is volt.
Az a kis paskolás a fenekemen olyan volt, mint egy erősítő főzet. Aidenért tettem ezt, miatta keverdetem bele… mert meg kellett óvnom. Az életem árán is. Kicsit bántam, hogy nem megyek vele odalentre, de ez volt az egyetlen módja annak, hogy ne vele, hanem vele foglalkozzanak az átkozott kalózok.
Megvártam, míg eltűnnek a lejáróba, aztán beálltam a hajó közepére. A fedélzetről nyíló kabinajtót céloztam meg a lucfenyőpálcával. - Bombarda! - Kiáltottam fel, szándékosan úgy, hogy észrevegyenek. Az ajtó hangosan robbant fel, néhány hördülést hallottam. A hajón utazók nagyrésze már aludhatott, mert csak négy irányból hallottam mozgolódást, ehhez csatlakozott be hamarosan a kabinból kibicegő alak. Nem tudtam megállapítani nő-e vagy férfi. Nem érdekelt.
- Piroinito!- kiáltottam még hangosabban. Az illető ruhája lángra kapott, az üvöltése megtöltötte az éjszaka csendjét. Hamarosan lángra kapott odabent minden.
- Nem mozdulj!-  Szólt rám valaki jobb oldalról, mire arra bögtem a pálcámmal. A hajó vitorlája kapott ezúttal lángra, s amilyen gyorsan terjed a tűz, hamarosan a kötelek és minden faizé felettünk recsegni-ropogni kezdett a forróságtól.
- Na, ki akar játszani? - kérdeztem. De, hogy még meggyőzőbb legyen a színjáték hozzátettem: - A vikingemért jöttem… aki ideadja, azt életben hagyom. - Folytattam, de a hangomat elnyomta egy durranás. A valami hátulról átszakadt a testemen, a jobb vállamnál. Éreztem, ahogy a ruhám nedves lesz a véremtől. A térdeim megremegtek, de mielőtt még összerogytam volna, volt annyi lélekjelenlétem, hogy újabb varázslatot hajtsak végre: - Serpensortia - egy kígyó pattant elém a pálcából és hogy még rontsak a helyzeten egy néme Baziteo-t is rávarázsoltam. Az állat pedig az árbóc feléig nőtt. A hatalmas méretű állatra az öt-hat matróz, akik megpróbáltak rám támadni, hátrahőköltek.
Talán Aiden hangját hallottam valahonnan, de odafent annyira elszabadult a pokol, hogy képtelenség lett volna megmondnai mit. Soren pálcáját említette, ami bizonyára bentégett a kapitány kabinjába, mert hát ott kezdtem a gyújtogatást.
- AIDEN, NINCS IDŐ! - kiáltottam. Bizonyára ekkor jöhettek ki a hajófenékről, így szembesülhettek azzal, ami történt. Tűz, óriáskígyó… mi kell még ide?
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 04. 19. - 20:10:38 »
+1


2003. április 26.
outfit >><< oceans

A mindenség tetején állva


- Ha fel akarnálak robbantani, otthon tenném meg, mikor kiszolgáltatott vagy…  - válaszolta ELliot, én pedig erre elvigyorodtam, és úgy simultam bele a csókjába, és abba, ahogy maga felé húzott, mintha most láttam volna utoljára. Pedig igzaából nem féltettem az életünket. Bíztam ELliot és a saját képességeimben is, annak ellénére, hogy egy hánykódo veszedelmen himbálóztunk a kibazsott világ végén, a kibaszott semmi közepén. Nem értettem egyi hajós felfedezőt sem, Marco Polotól kezdve, mert a hideg rázott ezektől, meg a víztől, és attól, hogy a talpam alatt elterült egy ki tudja milyen mély bizonytalanság. Azt szerettem, ha valami kézzel fogható, vagy legalább nem tűnt el a lábam alól a talaj. Nem szerettem az ilyen veszélyes és halálos dolgokat, de ha az öcsém lettem volna, még bele is ugrottam volna ebbe a tátongó mételybe, hogy bunyózzak a cápákkal.
- Csak nem arra vágysz, hogy egyszer kiszolgáltatott legyen neked, nyuszi? - mormoltam bele a csókba, miközben Szepi zavartan várakozott mögöttünk. Lassan aztán tényleg elváltunk, hogy megkeressük Sorent és út közben mondjuk lemészároljuk a kalózokat is. Hogy nehogy még egyszer esetleg bántani merjék az emberemet és az árum. Meg mellesleg így valami felsőbb jót is cselekedtünk a civileknek. Tiszta jótékonysági szolgálat lett belőlem, de hát én már csak ilyen szeretetteljes lovag voltam mindig is. odalent is hallottam ám a robbantások és a halálkiáltások elfolytott zaját. Neki nehezebb dolga volt, mint nekem, itt csak pár részeges őr ténferghett. A mugli gyomruk nem igazáb bírta el a varázs szeszesitalokat, főleg nem az olyan brutálisan erőseket, mint amiket Soren szerzett be. Azért sajnáltam az elpazarolt rut, Ravennek ment volna a fele, a másik fele meg persze az STB-re és még pár kocsmába. Volt már egy elég jól kiterjed kapcoslati hálóm, hát szerettem is hasznát venni. Hátha raven jobban fog örülni Sorennek, mint a hiányzó árujának, és akkor midneki meg lesz kímélve egy egész éjjel tartó ordibálástól, meg mellkas püföléstől. Néha ijesztően beprögött a csaj, ami egy ideig feletébb szórakoztató volt.  Aztán ahogy Sorent felvettük, és robogtunk felfelé, éreztem, hoyg Elliottal történt valami, és a gyűrű színelváltozása is jelezte, hogy megsérült. MEgszaporéztam a lépteimet, hogy minél hamarabb átverejedjük magunkat a törmeléken, a füstön és a lángokon, amik egyre jobban emésztették a fejünk feletti deszkákat. Nem veszthettem el a lélekjelenlétamet, most, hogy két emberem is mögöttem volt, és fedeztek. Nem mutathattam nekik hamis példát, erős vezetőnek kellett lennem. Nem lehettem gyenge, így acélnyugalmat erőltettem magamra, miközben a szívem minden egyes dobbanása elliotért dobbant és egyre jobban ott akartam lenni mellette. Szinte éreztem, hogy túlzásba esett, és igazam is volt.
Ahogy kiléptem, és megláttama  fent helyzetet, először csak nagy szemeket meresztettem a környezetemre. Soren elkáromkodta magát azzal az erős norvég kiejtésével, és bár nem bezséltem a nyelvét, a hangzása jellegzetesen hasoníltott a mi káromkodásunkhoz, és nem. nagyon nem volt szép. Szepi pedig csak felhörrent, és kezeivel a hajához kapott. Életemben nem láttam még akkora kígyót a lángoló hajó közepén, ahova kerültünk, de talán egy ilyen varázslat lehetett az eredete a tengeri kígyókról szóló tengerész legendáknak is.
Körülöttünk minden maróan füstös volt, mindenhol apróbb rohhanások hallatszódtak, és a Hamvasfenekű szörnyű haláltusája közepén ott volt ELliot, pálcával a kezében egy lángörvénnyel körülvéve.
- AIDEN, NINCS IDŐ! - ordibálta ELliot, mioözben meszsiről is kiszúrtam, hogy véres volt  aválla.
- Menj érte, sjef. Igaza van mennünk kell. A hajó haldoklik. Hamarosan kettétörik. Szörnyű ezt hallgatni, és a víz... vihar készül - kiabálta mellettem túl Soren a csatatér zaját. - A pálcám nem fontos, Szepi! Hopponálnunk kell - fordult felé, én pedig meg sem vártam, hogy mit bezséltek, csak az ujjaimmal körbefontam a kezemben szorongatott pálcát, és odahoppanáltam Elliotho, miközben a tekergőző kígyó farokcsapással kettétörte a sikoltó hajót.
- Baszki Nyuszi. Ezt otthon ne csináld, még akkor se, ha ki vagyok szolgáltatva - kiabáltam, miközben magamhoz öleltem, nem érdekelt az sem, hogy véres lett a ruhám. Egy masszív karó állt ki a vállából. - Ez el kell látnunk! - - mormogtam, és miközben  akígyó hatalmas dörgedelmesen sziszegő hangon felénk fordította a nyelvét, mert már csak mi lehettünk az egyetlen élő lélegző, még el nem hamvadt élőlények rajta kívül a hajón. Kígyószemével szinte  alelkemig elhatolt, miközben megborzongtam, aztán egy pillantás alatt elhoppanáltam arra a bizonyos helyre, ahova ELliot valószínüleg nem akart nagyon kijukadni.
Ahogy megérkeztünk a puffanással, orromat megtöltötte az akác ismerős illata, és amikor az ajtóhoz értünk bekopogtam rajta.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 04. 20. - 20:39:21 »
+1

◂nézd a hajnali óceánt▸
2003. április 26.

◃aiden▹
our memories will never fade away

style: spring style zene: butter

Hamvasfenekű Helga recsegve, ropogva vergődött a hullámokon. Az engem védelmező kígyó a lángok között pedig egyenesen a pánikot szabadította el. Láttam, ahogy remegve próbálják legyűrni, de az átkok vagy nem találtak vagy egész egyszerűen csak túl gyengék voltak ahhoz, hogy egy ekkora szörnyeteget megzabolázzanak. Nekem ez egyszerűen csak elég volt ahhoz, hogy védelmet nyújtsak Aidenéknek, akik éppen mellettem bukkantak fel a hajó alsó részéről felvezető lépcsőn. Közöttünk csupán a lángok jelentettek akadályt, azok ugyanis már engem is egészen körbe vettek. Éreztem a meleget, sőt egyenesen forróságot.
Nem figyeltem rájuk. Nem, mert a hatalmas kígyó és a támadások jobban lekötöttek. Készen álltam arra, hogy még a földre rogyva is, de védjem őket. A vállamban megülő fájdalom csak erősebbé tett. A düh úgy tombolt bennem, mint egy őrült tornádó, ami ha elszabadul nem csak Hamvasfenekű Helgát, de a teljes legénységét képes lett volna elpusztítani. Ehhez elég volt a tudat, hogy Aiden a hajón van és kárt tehetnek benne. Meg kellett óvnom.
Hoppanálás hangja hallatszott mellettem. Összerezzentem, de azonnal éreztem a dohány illatot, az erős, fás parfümmel, ami annyira Aiden sajátja volt, hogy tudtam: ő az anélkül is, hogy oldalra biccentettem volna a fejem. Az ellenségre fókuszáltam, akik előttünk voltak még mindig.
–  Baszki Nyuszi. Ezt otthon ne csináld, még akkor se, ha ki vagyok szolgáltatva – kiabálta és azonnal magához ölelt. Így keveredtem végül talpra. Erősen kapaszkodtam meg a szürke zakóba, ami most kicsit koszos volt a hajón történtek miatt. Nem számított, később akár puszta kézzel is képes lettem volna kidörzsölni belőle a port és a saját véremet.
– Muci… haza kéne vinned Sorent… – súgtam és végig simítottam az ajkain. Ekkor esett le, hogy ami a vállamon félig-meddig áthatolt nem is egy olyan mugli golyó volt… az amit azokból a pisztolyizékból lőnek ki, hanem valami karóféle… talán valami párbajtrükk volt, amit én magam nem ismertem vagy legalábbis nem emlékeztem rá. A vér mind jobban folyt belőlem, de nem számított. Ez volt az erőm, ez súgta a fülembe: Maradj talpon, O’Mara. S én talpon maradtam, leginkább Aidenért, az életért, amit kaptam tőle, mert szerettem minden percét.
– Ez el kell látnunk!
Aiden hangját szinte elnyomta, ahogy a kígyó tekergőzve, sziszegve hívta fel magára a figyelmet. Aztán jött a röhögés, a terjedelmes méretű lény ugyanis egyenesen felénk fordult, hogy a nyelvét kiöltve a nyelvét újra és újra. Addig úgy hittem, hogy már csak mi vagyunk életben a hajón… de nem. Ezek szerint még a legénység néhány tagja nem hamvadt el lángokban.
– Befejezem, amit elkezdtem, mindjárt utána…– Próbáltam Aident eltűntetni a hajóról, egyelőre puszta beszéddel, ám mielőtt még bármi megtörténhetett volna, a hoppanálás magával rántott. Aiden hoppanálása természetesen. A sós, füstös bűzt hamarosan a természetes ébredező illata váltotta fel. Azonnal felismertem az akácos aromát, de nem akartam itt lenni. Csakhogy a lábaim nem bírták az utat maguktól, így Aiden könnyen vezethetett az ajtóig. Csak Danielt ne… csak Danielt ne… Mantráztam magamban, mert tudtam, mi fog következni, ha az öcsém meglát ilyen állapotban. Aident fogja vádolni mindenért, engem meg elítél, mert nem élek tisztességes életet.
– Fraser… – hallottam meg a hangját. Ahogy felnéztem, láttam, hogy ott állt az ajtóba, aggódva néz végig rajtam. A vörös szakáll, a kócos haj arról árulkodott, hogy nem rég még szunyókált, talán éppen kávézni készült a pihenő után, mert bögre volt a kezében. – Vidd fel a hálóba, mindjárt megyek. – Közölte hidegen, beengedett minket, aztán elsietett a konyhába.
– Nagy hiba volt idejönnünk muci… – dünnyögtem.
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 04. 23. - 14:00:11 »
+1


2003. április 26.
outfit >><< oceans

A mindenség tetején állva


Nem igazán érdekelt, hogy jó ötlet-e ide hozni Elliotot, vagy nem. Ahogy az se érdekelt, mit gondolt rólam Daniel. Úgyis továbbra is csak az előítéletes burkán keresztül néz majd rám ezek után is, furcsa sörözés ide vagy oda. Ez volt a helyes döntés, hogy idehozzam. Most csak ő volt képes ellátni Elliot sebét, a mungóba pedig még ennél inkább se tudtam volna bedugni. Így meg biztosan jó kezekbe került. Keveset értettem a gyógyító mágiához, igazából, nagyon ritkán kellett használnom, Daniel pedig, - ha nehezemre esett is  elismerni - de elég profi medimágus volt. Az ajtóban állva, ahogy a kezeim között fogtam Elliotot, miután a hatalmas kígyót és a temérdek hullát magunk mögött hagytuk, arra tudtam gondolni, hogy Elliot ellátása az első és legfontosabb feladat. Nem érdekelt, hogy mikor zavartuk meg, mi közben, vagy éppen mi közben nem. ahogy bedörömböltem az ajtón, nem sokkal később hallottam is az ütemes, jól felismerhető csoszogást. Az ajtó kinyílt és Elliot öccsének kutakodó, borzas tekintetével nézhettem farkas szemet.
– Fraser… – csak egy fáradt, szemtelen vigyorra futotta tőlem. Igazából eléggé le voltunk robbanva, hamvasak, szakadtak voltunk, és itt-ott még a ruhánk is látványaosan megpörkölődött. A hajunk borzas volt és a biztos voltam benne, hogy az arcunkon éktelenkedhetett némi korom is. Nem éreztem magam én se kirobbanó formában, a rohangálást nem bírtam hosszú távon, az átok miatt, amit belém ültetetett a kedves após. A rosszabb indulatú após.
– Vidd fel a hálóba, mindjárt megyek. - közölte ridegen, én pedig csak megindultam befelé. Megértettem ugyan a hűvösségét, és ahhoz képest egészen jól kezelte az helyzetet. Ha valaki ilyen állapotában rángatta volna elém az öcsémet, egészen biztosan kinyírtam volna. De ez én voltam. Daniel O'mara pedig nyugodtan megölhetett gondolatban, ahányszor csak akart.
- Csak óvatosan, daniel, a végén megfagyasztod a levegőt - választoam neki szemtelenül.
Gyengéden cipeltem be a hálószobába, sötétvörös, már-már feketés vérfoltokat hagyva magunk után. Reméltem, hogy Ambert nem keltettük fel, hogy nem dugja ki a fejét és lát meg minket. Nem akartam, hogy ilyen állapotban lássa Elliotot, meg engem. Nagyjából Ellioton kívül ő volt az egyetlen O'Mara, aki első látásra megkedvelt. Bájos kislány volt, azokkal a vörös tincsekkel.
– Nagy hiba volt idejönnünk muci… lehelte halkan Elliot, én meg csak mordultam egyet. Valakinek el kellett látni őt, még mielőtt elvérzett volna. Éreztem a bennünket összektő varázslattal, hogy nem volt fényes a helyzet és a gyűrű is veszélyesebb színű árnyalatot kezdett el felölteni az ujjamon. Lefektettem óvatosan hát az ágyra, miközben éreztem, hogy a lábaim remegtek a fáradságtól. Nem voltam olyan, mint pár hónappal ezelőtt, és utáltam ezt.
- Aiden... - lépett be mögém Dia, és gyengéden belém karolva kihúzott, hogy Daniel kettesben maradjon Elliottal. Gondolom mindenféle higéniai előírás miatt se lehettem ott, de igazából hagytam magam kivonni onnan. Nem is bírtam volna végignézni, nem akartam látni ahogy szenved, de egy részem végig fogni akarta a kezét.
- Gyere, hoztam neked teát, ez majd megnyugtat - mondta halkan, és a folyosón a kezembe nyomott egy nagy bögre gőzölgő csészét, mikzben daniel mindenféle cuccal bevonult a hálóba, mogorva pillantásokat vetve rám, becsukta az ajtót.
- Az én hibám - dörmögtem az orrom alá, nem is tudom miért. Nem kellett volna egyedül hagynom, tudtam, hogy ilyen felelőtlen lesz. Ebben olyn volt teljesen, mint az öcsém. Csak fejjel ment  afalnak, és hajigálta a varázslatokat, ahogy az eszébe jutott, nem törődve azzal, hogy védekezzen, vagy vigyázzon. Dia szomorúan felsóhajtott, majd elővette a pálcáját és elkdezte feltakarítani a vért a földről. Én csak bámultam a kezemben lévő teát, és csak akkor mozdultam meg, amikor végre, ki tudja mennyi idő után, kilépett Daniel a szobából.
- Nos? - pillantottam rá, félredöntött fejjel.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2022. 04. 26. - 20:22:09 »
+1

◂nézd a hajnali óceánt▸
2003. április 26.

◃aiden▹
our memories will never fade away

style: spring style zene: butter

Az öcsém és Aiden között még mindig szinte pattogott a feszültség. Nem volt időm felfogni, a fájdalom ugyanis – most, hogy foglalkoztam vele –, erőteljesen gyengítette le a testemet. Fájdalmasan, nyomorogva fogadtam el a tényt, hogy ennek az egésznek csak akkor lesz vége, ha valaki kitépi a testemen a belém állt valamit, ami a vállamba fúródott. A vér így is bőven folyt, kiszedve onnan pedig csak még több fog távozni, ami azt jelenti, túlságosan legyengülnék ahhoz, hogy magamat lássam el. Tisztában voltam vele, mégis küzdöttem volna inkább magammal, minthogy az öcsémékhez jöjjek. Nem szerettem a frászt hozni a családomra… pláne nem Danielre, aki utána úgy esett nekem, mintha az egész família élete tönkre ment volna az én sérülésemtől.
Nem ellenkeztem. Hagytam, hogy Aiden lefektessen az ágyba, de még megfogtam az ujjai hegyét, ahogy Diana kihúzta mellőlem. Daniel szinte észrevétlenül vette át a helyét, s csak akkor szúrtam ki a vörös szakállat, mikor becsukta maga után az ajtót.
– Bemocskolod az ágyunkat. – Közölte, ahogy fölém hajolt. Láttam rajta, hogy mérges. Az arca megfeszült, az ajkait összeszorította, de a kék szemeiben ott csillogott a tőle megaszokott aggodalom. – Mit műveltél már megint… tiszta kormos is vagy…
Elvette a pálcáját az éjjeli szekrényből. A másik kezében egy rongy volt, amit a vállamhoz szorított, ám egyelőre még nem tett semmit. A szemeimbe nézett és választ várt. Hazudj valamit… A hang szigorúan szólt bennem, de a fájdalomtól lüktetett az agyam is, nem működött úgy, ahogyan máshogy. Egyszerűen képtelen voltam megjátszottam magam.
– Megmentettem Aident… – nyöszörögtem kicsit. – Bántani akartá… – Az ajkaim közül egy kisebb sikítás szakadt fel. Daniel ugyanis egyetlen pálcaintéssel kiugratta a bőröm aláfúródott kis szigony alakú valamit. A fájdalom annyira lüktetett, hogy hirtelen kis pontokat láttam repkedni magam körül. Szédültem és úgy éreztem, hogy mentem elájulok.
– Tarts ki… – Daniel arcát világos fény világította meg. Éreztem, ahogy kellemes hűvös és húzódás van a vállam környékén. – Nem tudom teljesen begyógyítani, de a bájital majd megteszi a hatását holnap estére. – Folytatta, majd a mágia abba maradt, az elmém viszont még mindig zsongott a történtektől. Nem voltam képes megszólalni, de ő letéve a pálcáját, a hűvös tenyerével végigsimított a homlokomon. – Kicsit lázas vagy. Ez is el fog múlni. – Közelebb hajolt. – Nem tudsz mindig mindenkit megmenteni, Elliot… – Súgta.
Megköszörültem a torkomat, nem tudtam megszólalni sem. A hirtelen jött sokkhullámtól az ajkaim egészen kiszáradtak. Aztán nagy nehezen mégis csak sikerült hangokat kipréselni a torkomon, amik szép lassan szavakká is tudtak formálódni.
– Meg kell próbálnom. – Halk és rekedt volt a hangom. Daniel végül felemelkedett és betakart. Nem szólt egy szót sem, csak bekötötte újabb pálcaintéssel a sebet, majd az ajtóhoz lépett és kisétált rajta.
Halottam Aiden hangját, meg talán Dianáét is. Nem értettem mit beszélnek. Csak Daniel hangja volt tiszta, ahogy elmondja mi van velem: – Holnap estére lesz teljesen rendben. Kapni fog egy bájitalt, de jobb lenne, ha ma estére itt maradna, lázas és pár óránként kell majd innia a szirupból. Neked kell rá figyelni. Majd mi apámnál alszunk. – Magyarázta Daniel és még jobban kitárta az ajtót. Tudtam, hogy azért, hogy beengedje Aident… és hirtelen nagyon is hálás voltam neki, hogy nem dörgölt semmit az orra alá.
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2022. 04. 28. - 22:24:57 »
+1


2003. április 26.
outfit >><< oceans

A mindenség tetején állva


Idegesen dobogtam odakint, amíg ELliotot el nem látta Daniel. Iagzából sosem voltam oda az ötletért, hogy ha velem jött egy-egy ilyen nehezebb küldetésre, vagy bevetésre, tököm tudja minek is nevezzem. Mert mindig túlzásba easett, és képtelen volt a saját testi épségáre rendesen vigyázni. Nem szerettem, hogy ilyen felelőtlen volt, mert úgy éreztem, amikor szenved, és fájdalma volt, akkor egy részem nekem is sebektől vérzett. Talán a mágia kötött össze bennünket, talán az, hogy a gyűrű is varázsléattal kötött össze bennünket. Szerettem volna bent lenni vele és fogni a kezét, de tudtam, hogy kellett nekik is egy rövid közös perc, amikor pár szót válthatnak egymással. Én addig némán a kellemesen hűvös falnak támasztott háttal várakoztam, miközben Dia lassan feltakarított, és egy kedves, vígasztaló mosolyt vetett rám, majd besétálzt halkan AMber szobájába. Godnolom, hogy ellenőrizze, alszik-e. Lehunytam a szememet és a gondolatomba ezerszer lejátszottam magamban az előző eseményeket a hajón. legközelebb csak Szepit fogom az esetleges tag kiszabadítására küldeni, mert nekem ELliotra kell még ilynekor is vigyáznom. Egy kicsit megnyugtatott, hogy nem fog lépten nyomon velem lenni, hogy ha Rosemary megszületik, de ugyan akkor féltem is, hogy akkor majd egyedül fogja a gyerekünket és még a pár hetes csecsemővel beveti magát mindenféle mérges csapdákkal teli őrült helyekre, aholnnan ő is állandóan koszosan, fáradtan és sebesülten tért haza. Klptelen voltam elhinni, hogy miért nem értette meg, mennyire kockáézatos magát és a gyerekünket is ennek kitenni. Rosemaryt meg nem akartam már rögtön az elején ebbe belerángatni. Ártatlan gyerekkort akartam neki adni, amiben boldog és nyugod lehetett.
AHogy mindenféle őrölt gondolat tekergett az agyamban, éreztem, hogy a bennem lévő lígyó mintha csak hízott volna ezeknek a hatására és mnéreg fogát erőszakosan mártogatta bele az elmémbe, elégedetten lakmározgatva a bennem lévő eltemetett kétségbeeséstől. Szedd össze magad, Aiden. Ez nem te vagy. Nem te vagy. DE általában teljesen kikészültem, amikor a szeretteimnek a szemem láttára esett bajuk, és én nem tudtam ezt megakadályozni.
Összerezzentem, amikor kinyitzotta az ajtót Daniel, de az arcomon az a tipikus, megszokott hűvös nyugalom jelent meg, amitől az őrölezbe kergettem az embereket. Többen között Danielt is.
– Holnap estére lesz teljesen rendben. Kapni fog egy bájitalt, de jobb lenne, ha ma estére itt maradna, lázas és pár óránként kell majd innia a szirupból. Neked kell rá figyelni. Majd mi apámnál alszunk. – mormolta, mikörben Diana, mintha csak megérezte volna, kikukucskált Amber szobájából és két tenyerét összetéve a bal arcához szorította őket, így jelezve, hogy Amber még most is alszik. Valahogy furcsán dinamikus összhang volt kettejük között is.
- Köszönöm - suttogtam a csenbe, és azért ezt reméltem értékelte is, nem volt szokásom sok mindnet megköszönni, de mégis csak megmentette ELliot életét - nehezemre esik beismerni - de helyettem. Néztemn, ahogy Dia behívta Amber szobájába, hogy felnyalábolják a meglehetősen ijesztően jól alvó ambert és gyorsan, csendesen összecuccoljanak.
- Van friss báránypörkölt a hűtőben, és Elliot miatt mindig van egy kis csoki is a felső, bal szekrényben - kacsintott Diana, amikor egy néhány cuccal megrakodva elhaladt mellettem, mire bólogattam nagy komoran és intettem feléjük,  mielőtt még csendesen elindultak volna Deanhez.
Ahogy elillantak, én úgy rontottam be elliothoz, miközben a kezemben lévő tea félig kilöttyent a padlóra, de nem érdeklet, letettem a csészét és egyenesen elliot közelébe ültem, ke az ágyra. Végigsimítottam a homlokán, megigazhgatva az odatapadt tincseit és sóhajtottam, miközben megszorítottam a szemét. Gyengének és sebezhetőnek tűnt, én bennem meg egyre erősebben mart az bűntudat.
- Ne haragudj, nem vigyáztam rád - ehjtettem ki a szavakat és próbáltam kizárni a gondolataimat, de a kígyó élvezettel túrta fel a lelkem, felszínre hányva, a szemeim elé a legmocskosabb tetteimet. Amikor nem védetm meg, hanem eplsztítottam a családomat.  Újkra renegve felsóhajtottam, aztán csak elliot mellé bújtam az ágyba, mert érezni szerettem volna az illatát és az ölelelni akartam meg csókolni.
- Legközelebb melletted maradok - jelentettem ki.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2022. 05. 01. - 08:09:56 »
+1

◂nézd a hajnali óceánt▸
2003. április 26.

◃aiden▹
our memories will never fade away

style: spring style zene: butter

Elpusztíthatatlan voltam, mint egy csótány s ezt Aiden nem is tudta. Nem tudta, mert akárhányszor a fülébe súgtam éppen véreztem. Most is véreztem, bár a kötés valamennyire csökkentette ezt, ahogy szép lassan a seb is összehúzódott már-már egészségesnek éreztem magam. Engem egy kis láz nem tudott volna ledönteni a lábamról… nem, de képtelen voltam ezt kimondani. Túl kiszáradt volt a torkom, hogy kimondjam. Lehunytam hát a szemem, hogy hallgassam, amit kint beszélnek.
Aiden halk volt, nem olyan egoista, nagyszájú, ahogy megszoktam tőle. Nem akartam, hogy miattam érezze így magát. Tudta, milyen vagyok, tudta, milyen őrülten harcolok, főleg, amikor őt védem… mégis most megtörtnek tűnt. Sosem veszítesz el. Ezt ismételgettem magamban, mintha abban reménykednék, hogy a közöttünk lévő kötelék majd a fülébe súgja a gondolataimat. Jó lett volna, ha érzi a szívverésem. Lassú volt, de határozott és erős. Készen álltam arra, hogy néhány órán belül megint talpon legyek.
Csak akkor nyitottam ki a szememet, mikor neszelés hallottam az ajtó felől. Láttam, ahogy Aiden lendületesen érkezik, némi teát kiöntött a padlóra, de aztán megszabadult a csészétől. Az ágyamra ült le, én pedig olyan hálás voltam, hogy a saját vérem fémes bűzét végre az ő enyhén fűszeres, fás illata váltja fel. A tenyere hideg volt, így a simításra sóhajtottam egyet.
– Ne haragudj, nem vigyáztam rád – mondta ki, ami gyötörte. Könnyedén bújhatott oda mellém az ágyba, sem mozdulni, sem szólni nem tudtam azonnal, annyi kellemetlen érzés gyűlt fel bennem. Azt kívántam, hogy öleljen át s adjon finom puszikat, amíg teljesen meg nem gyógyulok mindattól, amit Daniel majd belém akar diktálni. Biztos voltam benne, hogy odalent mindent előkészített, hogy Aiden megtalálja. Az öcsém precíz volt és nem utolsó sorban kiváló gyógyító.
– Legközelebb melletted maradok.
Elmosolyodtam, majd mozdultam egy kicsit, hogy az arcomat hozzá préseljem. Kellett a testéből áradó hűvösség, hogy az enyém is szép lassan megnyugodjon és hajlandó legyen visszabillenni a normális kerékvágásba. Nem is a láz zavart, azzal még elbírtam volna, inkább az átok, ami még mindig ott lüktetett bennem. Már több hónapja volt, hogy egy részét átvettem Aidentől, de azóta is úgy kavargott, mint egy örvénylő tenger, arra várva, hogy beszippantson egészen.
– Most nekem kellett rád vigyázni… majd viszonozhatod legközelebb… – suttogtam rekedt hangon és nagy nehezen felemeltem a kezem, hogy végig simítsak az arcán. Éreztem, hogy kicsit már borostásodik, de az is olyan jól állt neki… hiába hitte ennek éppen az ellenkezőjét. Az ujjaim egészen az állkapcsának férfias vonaláig táncoltak. Annyira megváltozott… annyira felnőtt, mintha nem is ugyanaz a fiatal srác lett volna, aki kihúzott a tóból és megmentett a vízi szörnytől, mint valami elcseszett mesebeli hercegnőt – vagy az én esetemben herceget. Tudom, hogy akkor még nem akarta magának bevallani, de az volt a mi pillanatunk. Minden, ami utána történt a drogok és az alkohol hatására, annak a szüleménye volt, az csupán gátakat tört át.
– Ennél sokkal, de sokkal rosszabb dolgok is történtek már velem. Megmaradok. – Dünnyögtem és még el is mosolyodtam kicsit, bár meglehetősen halványra és grimaszszerűre sikerült. – Ha megjön a baba, úgyis visszavonulok. Nem kell értem aggódnod már ennyire.– Tettem hozzá. Pontosan tudtam, mit hoz a jövő. Valamelyikünknek fel kell áldoznia egy darabot önmagából és az nem Aiden lesz, aki egy birodalmat épít.
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2022. 05. 03. - 09:23:44 »
+1


2003. április 26.
outfit >><< oceans

A mindenség tetején állva


Talán bűntuattal a lelkemben születtem már meg. Mindegy is volt, mit csináltam, valahogy a legvégén valaki minig megsérült körülöttem, vagy fájdalmat okoztam. Biztos voltam benne évekig, hogy Benjamin is gyűlölt, még ha éreztem is belőle az ellenkezőjét, egyszerűen nem hittem el, hogyan nem kívánta a halálom azok után, amiket tettem vele. Kettőnk között ő volt a könnyebben megbocsájtó, képes volt szemet hunyni a felett is, amikor bezártam a kriptába egy egész éjszakára, mert olyan szinten halálosan idegesített. És mérges voltam rá. Dühömben mindig bosszút álltam és sebeket okoztam, de ő sosem volt ilyen. A legjkevesebb fájdalmat okozta, és a legkönnyebben megbocsátott. De amilyen haragtartó voltam mindig is másokkal szemben talán ugyan úgy tutdam magamra is napokig dühös lenni, hogy ha valamiben hibáztam. És uutáltam ezt. Ahogyan azt is, amikor az apám alkalom adtán, amikor túllőttem a célon elbeszélgetett velem. És láttam a szemében a csillogást, szavaival rávezetett a vétkeimre és ezektől szörnyen mérges voltam. És rettenetesen haragudtam és utáltam őt is, meg aztán magamat is. Hogy végülis igaza volt. Apámnak mindenben kibaszottul igaza volt. Mégsem volt rám egy rossz szava sem. És én ezt se tudtam elviselni. Ezért hittem, hogy utáltam. De tudom, hogy ez nem volt igaz. Csak túl gyerek voltam még akkor is, amikor felnőttet akartam játszani.
HA az apám élne vajon most mit mondana nekem? Ha megtudná irányításom alá vonom szinte az egész alvilágot, és emiatt az életemben a legfontosabb személy megsérült. Szinte láttam magam előtt, ahogy ülök vele szemben az irodájában, ő elgondolkozva pipázgat és csak nézett rám. Szinte hallottam ahogy azt mondta volna: ezt át gondoltad rendesen, fiam? Én pedig tudtam, hogy ettől a kérdéstől meghaltam volna a szégyentől.
Bűntudattól és mérhetetlen aggódástól vezérelve bújtam hát oda Elliot mellé. Tudtam, hogy erős volt, tudtam, hogy elpusztíthatatlannak érezte magát, de azt is tudtam, hogy emberből volt, hogy a fizikai határait egy ember se lépheti át, kivéve ha az nem éppen összeolvadni készül Brahmannal. És a gondolatát is utáltam annak, hogy nem figyeltem rá eléggé.
Halkan beszéltem és miközben Elliot az arcát az enyémnek préselte lehunytam egy kicsit a szememet, hogy azért összeszedjem magam annyira, legalább ne tűnjek én is gyengének és sebezhetőnek. mÉg akkor is, ha már ismerte minden oldala,mat.
– Most nekem kellett rád vigyázni… majd viszonozhatod legközelebb…  - válaszolta, én meg csak felhorkantam. Rám sosem kellett vigyázni általában mindig sérülések nélkül jöttem ki a harcokból, velem ellentétben Benjaminnal, aki olyan sületlenségeket is csinált, mint Elliot. Néhány dologban ők ketten kísértetiesen hasonlítottak. Lehunyt szemekkel, halk sóhajjal élveztem, ahogy végigsimította az ujjait az arcomon. Szerettem a kettőnk közös gyengés pillanatait, amikor szex nélkül csak szerelmesen bújtunk egymáshoz, és olynakor még az idő is megállt volna felettünk. Benne maradtam a pillanatban. Kis puszit nyomtam hát az arcára a cirógatásért cserébe, és egy kicsit közelebb is vontam magamhoz. Most nem érdekelt semmi más, csak a kettőnk csendje, amit megtöltött Daniel bájitalijainak megmaradt illata, és persze az akácos illat is.
- Sose engeded visszaadni, mert mindig magadra vállalsz mindent - mormoltam halkan kettőnk közzé, hogy a csendet még a hangom se törje össze.
– Ennél sokkal, de sokkal rosszabb dolgok is történtek már velem. Megmaradok. Ha megjön a baba, úgyis visszavonulok. Nem kell értem aggódnod már ennyire - folytatta, én meg csak azt éreztem hirtelen, hogy még jobban szerettem. Pedig nem vártam el Elliottól, hogy olyan legyen mint egy tipikus "háziasszony" az ötvenes évek amerikájából, hogy csak otthon házimunkázzon és nevelje a gyereket meg várjon haza remélhetőleg kajával vagy ilyesmikkel.
- Imádlak - búgtam és közelebb vontam magamhoz óvatosan, majd finoman megcsókoltam, most már az ajkait. - De tudod, én is otthon akarok lenni. Lassan a világom már építeni fogja saját magát. A családom az első, és az is marad. A Frasereknél így működik - jegyeztem meg.
Már nagyon vártam Rosemary érkezését. Az sosem volt számomra kérdés, hogy ne legyen családom. Ha csak kötelesség tudatból is gondoltam erre rá, még kölyök koromban is, de így egyszerűen tökéletes volt, hogy lesz egy lányom és amellett a férfi mellett élhetünk, akit a világon mindennél jobban szerettem.
- Azt akarom, hogy engem is lásson maga mellett - tettem hozzá halkan, majd felültem, és segítettem elliotnak is egy kicsit feljebb feküdni, mert éreztem a csók közben az ajkain, hogy kicsit ki volt száradva. Amikor felntébb ült, odaadtam neki azt a nagy kannát, amibe Dia a teát készítette nekem. Biztos, hogy finom lehetett éreztem az illatán is. Meg lehet valami gyógyhatása is volt, mondjuk valami nyugtató. Segítettem inni Elliotnak, ha hagyta. Most rá kellett figyelnem és arra, hogy segítsem hogy minél hamarabb jól legyen.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2022. 05. 05. - 20:21:51 »
+1

◂nézd a hajnali óceánt▸
2003. április 26.

◃aiden▹
our memories will never fade away

style: spring style zene: butter

Kellett Aiden illata, a belőle áradó kellemes meleg, amivel rátalált a testemre. Szükségem volt az ölelésére, hogy a fájdalom még inkább enyhüljön. Aiden volt az ok, amiért életben maradtam, az ok amiért állandóan küzdöttem. Mondhatta azt, hogy mindez felelőtlenség, de valójában én imádtam minden percét. Az adrenalin úgy lüktetett az ereimben, hogy az égő hajót akár puszta kézzel is képes lettem volna darabokra szedni… mert ez kellett ahhoz, hogy Aiden élve kijusson róla. Túl sok kalóz volt, ráadásul mindegyik veszélyes. Ezeket a harc edzette, nem csak simán a Zsebpiszok közből jöttek.
– Sose engeded visszaadni, mert mindig magadra vállalsz mindent – mormogta Aiden. Kicsit szemrehányó volt a hangja, mintha nem ő választotta volna ezt az életet… tudta, hogyha emellett dönt, abban ketten leszünk. Ahogy ő védene engem, sőt az egész családját, én úgy óvnám őt. A testem is odadobnám, ha cserébe megválthatnám az ő életét.
– Te sem tettél volna másképp, Aiden… – suttogtam felé.
Ismertem már. Emlékeztem, miket mondott s hogy lényegében a családjáért tett a múltban rengeteg dolgot. Hát ebben egyformák voltunk, csakhogy nekem sosem volt igazán családom. Nem tartoztam sehova, hiába adta Dean a nevét nekem, hiába volt egy öcsém, aki testvérének hívott. Nem voltam igazán O’Mara, ahogy igazán Rowle és Lee sem. Valahol ott lebegtem a három család közötti üres térben, mint valami sötét, rossz szellem, aki csak bajthoz a fejükre.
Ezért hát biztosítottam róla, hogy fájt már jobban. Sokkal, de sokkal jobban. Ezek csak fizikai sebek, azok az esetek nagyrészében elmúlnak, vagy így, vagy úgy. De nem tudta Aiden sem, milyen lemondani a szerelemről, amikor már évek óta tart… amikor már gyerekei vannak az embernek. Az minden sebnél mélyebb. Én úgy sétáltam ki Nattól, hogy az a senki lettem, akinek az exe titulált. Még a bőrömbe is égette ezt a szót. Az voltam. Egy rohadt senki. De az a senki egyszerűbb volt, mert bármit megtehetett, míg Nathaniel Forest férje nem… ez pedig nem rég megint megszűnt. Most az alvilág, az Aranyfog Aiden Fraserének férje voltam és ezt a szerepet pontosan olyan szenvedéllyel élveztem, mint a korábbit. Ezért mindent vállaltam volna, a babával való otthon maradást és az életem kockáztatását is.
– Imádlak – búgtasaz édes kis szót. Kis nyögéssel, de hagytam, hogy magához vonjon és viszonoztam a csókot. Én tényleg úgy gondoltam, hogy lassan vége, gyereket nevelek, otthon leszek… és Aiden háttere leszek ebben az egészben. Nat mellett is csináltam, csak ő álladnaón elutazott és magamra hagyott. A Mucim más volt, ő hazajött, velem akart lenni, nem csak a kötelességét hajszolta, mintha az lenne a házastársa. Mi tényleg társak voltunk. – De tudod, én is otthon akarok lenni. Lassan a világom már építeni fogja saját magát. A családom az első, és az is marad. A Frasereknél így működik.
Elmosolyodtam. Végig simítottam az arcán, még akkor is, ha az veszettül fájt. Nem érdekelt a seb, hiába gyógyulófélben volt még… nekem is a család volt az első. A családom pedig Aiden James Fraser volt egy személyben.
– Azt akarom, hogy engem is lásson maga mellett– felelte halkan, aztán segített felülni és megcsókolta még egyszer az ajkimat. Éreztem, mennyire száraz a torkom, mennyire nehezen nyelek és viszonzom a csókot, de úgy szerettem őt érezni még ilyenkor is.
A felkínált teába belekortyoltam. Finoman, óvatosan nedvesítettem be az ajkaimat vele, mintha nehezemre esne ez is. Nem így volt, egyszerűen csak érezni akartam az ízét, a nedvességet, ahogy finoman végig simít a megviselt testemen, mielőtt leér a gyomromba.
– Tudom, hogy vele akarsz lenni. – Motyogtam fáradtan és laposakat pislogva pilledtem el Aiden engem támasztó karjában. – De valakinek többet kell és azt hiszem, ezt magamra kell vállalnom. Nem azért, mert alkalmasabbnak találom magamat… egyszerűen csak… – Elcsuklott a hangom és megint könnyek indultak meg a szemeimből végig simítva az arcomon. – Nem akarom, hogy te is azt mond, nem való nekem a család és elszakítsd tőlem őt… meg magadat. Én nem bírnám ki újra. Inkább nem leszek tolvaj, meg Elliot sem, ha megmarad ez nekünk. – sírtam egyre hangosabban, mint egy kisgyerek, akit elvertek.
– Csak ebben a házasságban hadd legyek jó… csak ezt a gyereket hadd neveljem veled fel… – zokogtam fel. Még túl nagy seb volt az előző házasságom, hiába másfél éve, hogy vége szakadt… sőt, lassan kettő.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.164 másodperc alatt készült el 46 lekéréssel.