+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Madeline D. Williams (Moderátor: Madeline D. Williams)
| | | | |-+  Espresso Express kávéház
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Espresso Express kávéház  (Megtekintve 2417 alkalommal)

Madeline D. Williams
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 03. 16. - 14:30:48 »
+1

Espresso Express


A kávézó közvetlenül a Púder és Varázs Mágikus Színházzal szemben helyezkedik el, üveges külseje teszi letisztulttá. Nyitástól zárásig friss péksütemény illat árad bentről. Kora reggel nagy a forgalom, sok mindenkinek ez a kedvenc reggelitő helye, de odabent megszűnik a város zaja és élvezheti az ember a csendet. Bent tágas, világos színek dominálnak.
Naplózva

Malik Yavuz
(N)JK
*****


Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 03. 16. - 15:21:08 »
+1

Ms. Williams

2002. 03.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánatra adna okot, amikor el tudok szabadulni aktuális törökországi búvóhelyünkről. Az utóbbi években ha óvatosan is, de kialakítottam magamnak egy olyan üzletember profilt-fedőszerepet, amivel kicsit biztonságosabban tudok mozogni, bár még így is lépten-nyomon a vállam mögé kell nézni, mert a biztonsági szolgálatok éberségét sem szabad könnyelműen venni.
De amikor lehetőségem volt a világban csavarogni és a magam ügyében járni-szervezkedni, azt mindig igyekeztem kihasználni. Most leginkább anyagi támogatást kellett volna szereznem az idénre tervezett megmozdulásainkhoz s ehhez angol kapcsolatokat kellett volna megmozdítani. Valamikor angol gyarmat volt a hazám, ez a kapcsolódási pont adott volt s a korábbi ambíciókra lehetett játszani, más lehetőségünk pedig nem nagyon adódott. Szóval ezzel kellett foglalkoznom első sorban, de ez nem jelentette azt, hogy valamiféle kellemetességgel ezt ne lehetne összekötni. Szükségem volt kapcsolatokra, szálakra a megfelelő emberekhez és ez a társasági- kulturális életen keresztül vezethetett, így az elmúlt pár hétben arra is használtam az időmet, hogy ilyesmire tegyek szert. S ha már lehetőségem van rá, akkor jól szórakozzam is.
Éppen ezért kezdtem el színházi előadásokat látogatni, mert a "happy few" tagjai is előszeretettel mutogatták magukat ilyen helyeken, másrészt mert ki is voltam éhezve a kultúrára. A keleti világ után a felszabadultabb, könnyedebb és sokszínű, művészettel telített nyugati légkör kellemes szabadságérzetet keltett bennem és szívesen merültem el benne, ismertem meg. Nyilván török területen sem lett volna annyira rossz a helyzet, csupán nekünk rejtőzködve kellett működni. Akárhogy is, most nyugodtan, büszkén játszhattam el a mágikus hozávalókkal kereskedő kissé egzotikus úriember szerepét, ehhez mérten öltönynadrágot, fekete inget és egy keleties megjelenésű zakót öltöttem harcok és edzések útján keményített fizikumomra.
Ma este is egy színi előadást tekintettem meg, majd az utolsó felvonás zárultával odahagytam a nézőteret, hogy a közeli kávézóba menjek át én is a többi vendéggel, további hasznos ismeretségek után kutatva. Sajnos az aurorokkal való kapcsolataimat nem használhattam mindig, mert gyanús lett volna, így kerülőutat kellett keresnem. A kávézóba belépve láttam, hogy már kellemesen pezseg a hangulat, de valami olyat is, ami picit újdonság volt: az egyik színésznő a süteményes pultnál egymagában állt és válogatott. Korábban mindig társaságban láttam itt s be kell valljam, hogy meg-megakadt már rajta a szemem, volt, hogy összekapcsolódott a tekintetünk. A döntés gyorsan születik meg: határozottan indulok felé s jelenek meg mellette a pultnál.
- Szép estét Művésznő és fogadja elismerésem a ma estéért! Esetleg meghívhatom valamire alakításáért nyújtott nagyrabecsülésem jeléül? - szólítom meg finoman, de határozottan. Baritonom mélyen, kissé karcosan cseng s bár angolom nem hagy kívánni valót maga után, az idegen akcentus azért a kiejtésben meg-megcsendül. Sötét szemeim pedig igyekeznek szép kék szemeivel kontaktust létesíteni, míg arcomon egy finom mosoly is meghúzódik szám sarkában.
Naplózva

Madeline D. Williams
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 03. 17. - 00:32:37 »
+1

Mr. Yavuz

Valaminek a kezdete..

Nyolc éve vagyok hivatalosan színésznő és nyolc éve minden előadásom utáni tapsviharban óriási érzelmi hullámok törnek rám. Már a színpadon könnyezek, az öltözőben meg zokogok mint egy kisgyerek, akinek elvették a nyalókáját. Annyi a különbség, hogy bennem ilyenkor a boldogság idézi elő a könnyeket és a hála. Fantasztikus érzés azt csinálni amit igazán szeretsz és kevés embernek adatik meg ez a szerencse. Kevés ember imádja úgy a munkáját ahogyan én, sőt nem is nevezem munkának, a színház az otthonom, a minden napom és az életem. Az emberek tapsvihara minden alkalommal bizonyítja, hogy nekem van a legjobb és leghálásabb munkahelyem. Minden meghajlásnál csak arra tudok gondolni, hogy én vagyok a legszerencsésebb ember a világon. Sok minden hiányzik még az életemből, sok célom van még és néha amikor rám tör a pánik mondjuk azért mert már a társaimnak van gyerekük, vagy legalább párjuk, elkeseredve ülök a kis lakásomba a kedvenc fotelemen, közben bámulok ki az ablakon, előbb-utóbb a tapsok hangja felcsendül a fejembe és rájövök, hogy nincs is okom a bánatra, minden jön majd, aminek jönnie kell, ha meg nem, akkor is megvan már mindenem.
Amióta összeköltöztem Reginalddal még forgalmasabb lett az életem, imádom, hogy már nem egyedül élek, még ha csak hétvégére is jön haza hozzám, de a pénteki napok akkor is nagyon húzósak mindig. Tudom, hogy a kis tökfejnek főznöm kell, hogy ne éhezzen amikor hazajön, viszont pénteken van az utolsó előadásom is a héten és szeretek sokáig aludni, ezért elég nagy futás a reggelem. A mai sem volt kivétel, minden előadás előtt van még egy gyors emlékpróbánk, ahonnan sikeresen elkéstem ma, emlékpróba után pedig már jött a sminkelés ezért már nem érkeztem enni, szóval most úgy döntöttem, hogy az előadás utáni nézetőrén való ücsörgésemet kihagyom és rohanok a kedvenc kávézómban, hogy megjutalmazzam magam valami édessel.
A kávézó mint minden előadás után tele van nézőkkel, ilyenkor kicsit kellemetlen bejönnöm ide, ezért általában megvárom, hogy eloszoljon a tömeg, a gratuláció áradat mindig zavarba hoz és meghat, jó érzés tudni, hogy az emberek szeretnek a színpadon látni. Most fittyet hányva a tömegre célba veszem a pultot és néhány „köszönömmel” és mosolygással könnyedén eljutok a célpontig. Piccentek a felszolgálóknak, akiket már jól ismerek és odébb állok a sütis polchoz válogatni, nem tervezek itt ücsörögni, Regi otthon vár, miközben gondolkodom, hogy most épp mit kívánok oldalról megszólít egy kellemes hang.
- Szép estét Művésznő és fogadja elismerésem a ma estéért! Esetleg meghívhatom valamire alakításáért nyújtott nagyrabecsülésem jeléül? – fordulok is a kellemes mély hang irányába. Ismerős az úr valahonnan, de nem tudnám megmondani, hogy hol találkozhattunk. Művésznő? Elmosolyodom amikor visszacseng a fülembe a mondat amit mondott, nem szoktam szeretni ezt a megnevezést a színházon kívül, de most valamiért jól esett, hogy ezt mondta. Elkalandozok a szép vonásain és elmélyülök a barna szemében, aztán rájövök, hogy válaszolnom is kéne valamit hangosan, a mosolygásból nem sokat fog érteni. Bevallom évek óta nem voltam idegen férfi társaságában, azt sem tudom már, hogyan kell viselkedjek, de egye fene, egy próbát megér.
- Elfogadom a meghívást, ha a Művésznőzést hanyagoljuk – mondom ki végül kicsit nevetve, - túlzásnak érzem egy kissé. Madeline vagyok – nyújtom a kezem, bár ha már az előadásomon volt, akkor gondolom a színészlistát is végignézte, el is indulok az egyik kevésbé zajos sarokba az asztalhoz, hogy leüljek. Megvárom míg ő is leül és, hogy nehogy kínos csendbe kerüljünk, folytatom a beszélgetést. – Ha nem csal az emlékezetem mi már láttuk egymást valahol, valamikor igaz? – kérdezem kicsit félve – Hogy tetszett az előadás? Gyakran jár színházba? – ezzel intek is a pincérnek, hogy vegye fel a rendelésünket.
Naplózva

Malik Yavuz
(N)JK
*****


Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 03. 17. - 08:19:10 »
+1

Ms. Williams

2002. 03.

Ha az ember egy fejlődő ország mágustársadalmában kezd felcseperedni, majd onnan menekülni kényszerül és lényegében rejtőzködni, akkor a fejlett magas kultúráról igen szegényes képe alakul ki. Ennek okán,- szégyen avagy sem-, felnőtt koromban kezdtem mindazt pótolni ami kimaradt, már amennyire lehetett. S ez is volt az oka, hogy egy múzeumlátogatás, vagy egy kulturális program jobban elvarázsolt. Mindent színesebbnek, élénkebbnek, élvezetesebbnek találtam, mint aki ebben nőtt fel.
A mesés délkelet is tudott szép lenni, tartalmazott felfedezni valókat, viszont számomra mást jelentett és én pontosan láttam, hogy az a szépség nagyfokú elementáris, rituális kegyetlenséget is hordoz magában. Hogy egy észak-afrikai vendégsében természetes, ha a vendéglátó megmutatja a még élő legszebb kecskéjét a vendégeinek, majd a szemük láttára vágja el az állat torkát, vérezteti ki s eztán a jószágot már csak sülve, darabokban látják viszont a vacsoraasztalon. Ez volt a hely, amit egykor az otthonomnak hívtam s ami után végső soron sosem szűntem meg vágyódni, mert az enyém volt. Mindennek ellenére s mindennel együtt.
De az is igaz volt, hogy élveztem a szabadságot, azt, ahogy a nők festettek itt északnyugaton, ahogy a művészeteket élvezhettem, ahogy kevés hagyomány szorította az embert gúzsba. Olyan dolgokat ismerhettem meg és fedezhettem fel, amiket odahaza olykor bajosabban s én éltem is a lehetőséggel, olykor igen különleges dolgokat is kipróbálva.
Ma estére mondjuk egy színházlátogatás volt "csak" a program, ha jól emlékszem valami modernebb amerikai darab, legalábbis ha Shakespeare-hez képest nézzük, egy 1966-os dráma mindenképpen az. Legalábbis a színlapon ez állt. Az Oroszlán télen, ez volt a címe. És olykor már-már kényelmetlenül emlékeztetett az életemre a politikai intrikák miatt, amit a darab felvonultatott, de még így is bőven élveztem. Vagy éppen ezért. Mert a darab érvényessége még jobban meg tudott érinteni. Akkor is, ha a család vonatkozásában kicsit sebeket szakított fel.
Az előadás után pedig jöhet a kötelező kör: ismeretségeket kell szereznem. Viszont az, hogy nagyjából magányosan látom az este egyik csillagát, az Aquitaniai Eleonóra szerepét eljátszó színésznőt, gyorsan belő egy prioritást. Így őt közelítem meg s szólok is hozzá, míg finoman, de azért nagyon is megnézem magamnak forró sötét tkintetemmel. A szerephez természetesen a színpadon öregítettek rajta, de még úgy is igazán figyelmet megragadó volt, bár nem csoda, hiszen a drámában a maga korának legszebb nőjét kellett, hogy eljátssza. S most így közelről, szemtől-szemben csak még inkább azt gondolom, hogy jó választás volt ilyen szerepre.
- Pedig én nem túlzásnak mondtam, sőt, szerintem igaz, főleg azután, aminek ma is tanúi lehettünk a közönség soraiban. - jegyzem meg arcomon továbbra is a könnyed, de mégis haloványan játékos mosollyal. Észrevettem, hogy egy picit belefeledkezve sikerült a választ szolgáltatnia s a bennem lakozó ösztönös ragadozó kapcsol is az ilyesmire. Finoman, de határozottan nyúlok kacsója után, míg derékból egy picit meg is hajlok s a kézfejére nyomok egy futó csókocskát, végig kék szemeibe sandítva fel. Az ujjaira illett volna, de ennyi pimaszság bőven belefér, egyébként sem vagyok az az alkat, aki ne csinálná azt, amit szeretne, ne igyekezne elvenni azt, amit akar.
- Az én nevem Malik. Igazán örvendek Madeline. - mutatkozom be én is a kézcsók mellé, majd lassan elengedem a kezét, igaz ezt az érintést is elhúztam picit az illemhez képest. Pofátlanság? Esélyesen, de annak áll a világ, aki mer is, nekem pedig az idő többségében a saját életemen túl sosem volt veszteni valóm, az pedig végső soron nem is mindig volt olyan értékes dolog. Követem persze az asztalhoz a művésznőt s előzékenyen ki is húzom számár a széket, majd ha helyet foglalt, akkor ülök le én is. Alaposan megírtam a leckét a nyugati illemből, még ha kissé idejétmúlt könyveket is használtam hozzá amúgy. De az a világ is egyfajta ceremoniálisan kötött hely volt, ahonnan származtam, ebben pedig szintén több szabadságot leltem.
- Én kegyedet már több előadásban is az elmúlt napokban s lehet, hogy itt is összeakadt már a tekintetünk. Egy ilyen kék szempárt nem könnyű elfelejteni, ami azt illeti. - jegyzem meg könnyedén, majd következő kérdéseire biccentek.
- Nagyon tetszett, minden elismerésem az egész társulaté! És alapvetően ha tehetem akkor gyakran, bár ez nem olyan egyszerű, mert sokszor vagyok úton a világban, vagy épp olyan helyen, ahol erre kevéssé nyílik lehetőség. Így most kiélvezem, amíg lehet. - adom meg a magam válaszát, majd ha jön a pincér, hagyom hogy Madeline rendeljen s én is kérek a magam számára egy kávét, de szerencsétlen pincér kénytelen rá pontos utasításokat is felvenni tőlem, hogyan főzzék meg. Látom, annyira nem boldog tőle, de kénytelen lesz ezt a békát lenyelni.
- Bocsánat, csak... a hazámban kicsit másak a kávézási szokások és ahhoz vagyok szokva. Remélem ezzel nem hoztam kellemetlen helyzetbe! Ahogy azzal sem, hogy értékes szabad idejét olyasvalakivel kell töltenie, aki elragadtatással figyeli az alakításait.
Naplózva

Madeline D. Williams
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 03. 17. - 23:57:49 »
+1

Mr. Yavuz

Valaminek a kezdete..

Ha az ember színész, a körülötte lévő emberek gyakran azt hiszik, hogy könnyen megy neki az ismerkedés, a barátkozás, a bizalmi kapcsolat kialakítása, csak azért mert épp a színpadon egy olyan szerepbe is látták már, aki mindenkivel cserfes. Néhány színház látogató emberben ez a legnagyobb baj, nem tudják a színészt elkülöníteni az alakításától. Imádom azokat a darabokat amelyekben az erős női nemet kell alakítanom, vagy épp egy harcosabb oldalát kell megmutassam a karakternek, az illik igazán hozzám, az vagyok én. De ha a rendezőm épp úgy gondolja, hogy a naiva kislányt kell hozzam, hát legyen. A színházban nem teljesen én rendelkezem a sorsom felett. Persze, vissza lehet utasítani a karaktert, vagy az adott darabot, ha úgy érzi az ember, hogy teljesen a komfortzónájából kívülre esik, de mi értelme? Szerintem a színházban éppen ez az izgalmas, büntetlenül lépsz ki a megszokottból, nem fognak rád másnap furcsán nézni azért mert csinálsz valamit, amit már rég kiszeretnél próbálni és igen, kipróbálhatsz mindent amire vágysz, de nem mered. Ha az ember kellőképpen művelt, megérti, hogy a karakter élete amit hozol, nem a te életed, nem olyan vagy a mindennapokban, legalábbis nem mindig hasonlít rád az akit a színpadon adsz, de mégis minden alkalommal egy kicsit bele kell halni, ha ez szükséges a darabhoz. A színháznál nagyobb terápiát nem tudnék felírni az embereknek, ha gyűlölet van benned kiadhatod magadból, ha boldog vagy, akkor különösen ragyogsz odafent, ha szeretetre vágysz, akkor érzed, hogy szeretnek a nézők és az egy óriási szeretet.
A mindennapokban nem vagyok egy barátkozós, könnyen megnyíló ember és most, magam sem értem, hogy mi a fene ütött belém amikor elfogadtam a meghívást, talán már kicsit az agyamra ment az egyedüllét. A munkám során sok férfival vagyok körbevéve és ott van Regi is, de ezek mind a családtagjaim, a munkatársaimra se tudnék soha más szemmel nézni. Nem tudom, azért adtam neki egy esélyt mert ilyen nyájasan szólított meg? Vagy már tényleg ennyire kivagyok éhezve egy férfi társaságára, hogy bárkivel kávézok egyet, csak a másik nemből való legyen? Nem lepne meg. A Rendező -akit már csak ilyen néven emlegetek- , nem hagyott bennem jó emlékeket a férfiakkal kapcsolatosan, ezért már lassan öt éve elzárom magam az ellenkező nemtől, esélyt sem adok nekik arra, hogy kibontakozzanak és megismerjem őket.
A további bókoktól egyre elvarázsoltabban érzem magam  és a kézcsók.. Megindít bennem valami elmondhatatlan érzést, talán most vagyok igazán zavarba életemben először. Engedem, hogy Malik figyelmessége továbbra is elvarázsoljon.
- Én kegyedet már több előadásban is az elmúlt napokban s lehet, hogy itt is összeakadt már a tekintetünk. Egy ilyen kék szempárt nem könnyű elfelejteni, ami azt illeti. – igen, tudom, hogy a kék szemeim mély benyomást keltenek az emberekben, ki is használom és sokszor ki lehet olvasni a tekintetemből, hogy mire is gondolok. - Nagyon tetszett, minden elismerésem az egész társulaté! És alapvetően ha tehetem akkor gyakran, bár ez nem olyan egyszerű, mert sokszor vagyok úton a világban, vagy épp olyan helyen, ahol erre kevéssé nyílik lehetőség. Így most kiélvezem, amíg lehet. – a pincér szakítja félbe a mondandóját, gyorsan rendelek egy koffein mentes kávét, igen tudom, hogy hülyén hangzik és sokan nem értik mi a lényege, de kávé ízű és a kávézás hangulatát meghozza, én is csak akkor iszom ezt ha késő van, vagy mondjuk ha már a napi öt adagon túl vagyok és jelen pillanatban mindkettő stimmel. De Malik kávézási szokása igencsak különleges és a kedves pincér barátomra nézek, akin látom, hogy óriási stresszben van ettől a különleges kéréstől.
- Mivel foglalkozik, ha nem titok? Csak mert mondta, hogy szívesen jár színházba, de a munkája miatt ritkán teheti meg – kérdezem, aztán rögtön el is bizonytalanodok, lehet illetlenség ilyen kérdeni, ó basszus, tényleg nem tudom már mit kell csinálni egy ilyen helyzetbe. – És ugyan, most izgalmas igazán a szabadidőm,  amúgy otthoni alvással tölteném szerintem. Általában a színészeknek a színházon kívül tök átlagos az életük és nem igazán van benne sok izgalom, különösen az előadás utáni estékben, de nem is baj, legalább rápihenünk a következő napra. Megkérdezhetem honnan jött ahol ilyen különlegesek a kávézási szokások? Van egy tippem, de szeretek biztosra menni, szóval ha válaszol, elmondom, hogy arra gondoltam-e. – nevetek kissé.
Naplózva

Malik Yavuz
(N)JK
*****


Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 03. 21. - 01:04:46 »
+1

Ms. Williams

2002. 03.

Hosszú évek óta arra nevelt az élet, hogy ragadozó legyek. Gyerekként menekülés egy olyan helyzetből, ami az életembe kerülhetett volna, űzött vaddá tett. Csakhogy én nem egyszerűen valami menekülő növényevő voltam: egy vadászott oroszlánná váltam és vissza is támadtam. Megtanultam és megszoktam ezt a szerepet, hozzám nőtt s alapvetően meghatározta ez a viselkedésem is.
Ragadozóként gondolkodtam, zsákmányt láttam, ellenfeleket, küzdelmet és azt, hogy a préda miként reagál. Még olyankor is ez a gondolkodásmód jellemzett, amikor békés dolgokról volt szó. Óhatatlanul ezt láttam az emberekben, mert azt tapasztaltam, hogy ember embernek fenevada gyakran. Hogy az irányításhoz kell ez a fajta hozzáállás. A bennem élő ragadozó segített, hogy a kellő pillanatban szóljak határozottan a másikhoz, hogy pontos és jó arányban mutassam ki a dominanciám.
Mondanom sem kell, hogy a nőkre is ösztönös predátor szemeivel tudtam nézni és ez most sem igazán volt másként, ahogy Madeline kékségeivel összekapcsolódtak sötét szemeim. Az orrcimpái picit tágulnak, a levegőt mélyebben veszi leheletnyivel, a szinaptikus idegrendszere mozgásba lendül s némi izgalomra enged következtetni, hogy ennek hatására picit tágul a pupillája. Érintése picit melegebb, de mégis gyengéd volt, majd jön a vérerek tágulása az arcon: pirulás. Ezek mind végigfutnak a tudatomon kimondatlan összességet képezve, öntudatlanul olvasva és rendszerezve az apró jeleket. Mindez csak annyiban csapódik le bennem, hogy jó úton járok, a kézcsók kissé illetlen arányait is helyesen lőttem be. Elégedettség húzódhat meg szám szegletében a kis mosollyal.
A másik "vad" felkapta a fejét, érzi, hogy a levegőben új, idegen illatot sodor felé a szél, de azt én még nem tudom, hogy milyen vad is Ő... maga is ragadozó? Vagy szelídebb netán? Ideje kideríteni!
- És ha titok, akkor nem érdekelné ugyan úgy? Netán éppen még jobban! - könnyed hergelő játszma ez, amit bedobok, kicsavarva az udvariassági formulát a magam játékszabályai szerint. Élvezem a kerülgetést, a felmérő köröket, viszont nem önmagam lennék, ha egyúttal nem is vágnám át a csomókat, ha nem lenne a viselkedésemben valami szokatlanul nyílt őszinteség. Annak a sugallata, hogy a másik pontosan azt kaphatja amit lát, aki vagyok. S ez szokott ijesztő, vagy vonzó lenni egy-egy eltérő esetben.
- De egyébként ritka varázskomponensekkel kereskedem, csupa olyan ritkaság, ami kellhet bájitalokba vagy más mágikus tevékenységekhez, de keletről-, vagy délről és nehezen beszerezhető. - adom meg a fedőtörténetem válaszként, mert lássuk be, mégis hülyén hangzana, hogy egy forradalmat tervező harcos vagyok, akit egykori hazája terroristaként köröz éppen ezért a tevékenységéért. És igen amatőr is lenne ez részemről. Így bár hazudni nem szeretek, a valóságot mégsem mondhatom el. Bár Madeline nagyon szépen pillog rám s van valami a kékségekben, ami miatt olyannak tűnik, mint akinek szívesen mesélnék, de... nem most. Már, ha egyáltalán rá fog erre szolgálni. Nem könnyű, de nem is kizárt.
- Nyugalom Madeline. - jegyzem meg egyszerűen, ahogy pontosan látom rajta, hogy valamiféle bizonytalanságban vergődik. Hirtelen nem tudta hová nézzen, ujjaival is feszülten babrált, mint egy ember, aki önmagát kárhoztatja valamiért. Ott volt benne valami feszültség s ez ösztönösen hozta ki belőlem a kis megjegyzést, ami halkan, kissé dörmögősen dorombolva hangzott el s egyúttal kacsójára ismét rátettem kicsit a kezem egy futó érintésre, de már ismét hátra is dőltem a kávéházi székben. Esélyes, hogy nem annyira segített neki ez a kis közjáték, de ki tudja?
- Ugye tudja, hogy ez a kis magyarázat egészen úgy hangzott, mintha pályafutása végén lévő idősebb színész lenne? Mindenkinek az életében pontosan annyi izgalom van, amennyit keres, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozik. Azt elhiszem, hogy fárasztó a mestersége, láttam az imént kegyedet a színpadon élni és kétségtelenül nagy hatást gyakorolt rám a játékával. De... hiba egy csillag fényét megpróbálni elfedni, amikor az nem csak az éjszaka egy pillanatában tudna fényleni. - mondom finom mosollyal szám sarkában, míg lassan meg is érkezik az arabosan lefőzött kávém. Sejtem, hogy nem pont erre számított tőlem még az első pillanatban, de mostanra már kezdheti megtanulni, hogy a társaságom tényleg nem annyira szokványos.
- Egyébként ha szeretné, cseveghetünk sablonosan is, nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni. De a magam részéről azért jobban szeretem az olyan beszélgetéseket, amikor van is magja a szavaknak, amiket elhintek. Például az időjárásról is beszélgethetünk, azt maguk angolok nagyon szeretik! - kuncogok. - Vagy vállalja, hogy picit kevésbé lesz komfortos a dolog, de cserébe talán adunk is valamit egymásnak vele. Azonban a játék ötlete tetszik, de... tetézzük kicsit! - kacsintok rá játékosan, míg meg-megkavarom a kávém. - Feltételezem, hogy őszintén és becsületesen játszana velem. Tehát ha egyezik a gondolata azzal, amit válaszolni fogok, kegyed nyert és kérhet tőlem valamit! Ha nem találta el, akkor viszont én fogok kérni. Áll az alku? - nézek rá továbbra is kék szemeit fixírozva. Szép volt ez a nő kétségtelenül, éppen ezért is dolgoztam rajta komolyan, hogy leginkább a tekinteténél maradjak, azt viszont a lehető legjobban rabul ejtsem meleg szemeim mélységet sugalló sugaraival.
- Törökországból jöttem - osztom meg vele végül a választ, ami majdnem teljesen igaz is, mert életem legnagyobb részét ott éltem le, a kávékultúrám ott alakult ki. Ha nem is ot születtem. Azt az országot ismét kockázati tényező lett volna megemlíteni.
Naplózva

Madeline D. Williams
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 03. 26. - 00:06:08 »
+1

Mr. Yavuz

Valaminek a kezdete..

Ha valakivel beszélgetünk netalán csak az időjárásról vagy bármilyen jelentéktelen dologról, már azzal is közelebb engedjük magunkhoz az illetőt, a személy bekerül az ismerőseink listájába és utána kitudja hova alakul az a semmit nem érőnek induló beszélgetés. Emlékszem a Rendezővel is így voltam, egyszer csak arról beszéltünk mindennap, hogy milyenek voltak az egyetemi évek, először én meséltem, mert elhitette velem, hogy érdekli amit mondok, aztán, hogy az én kíváncsiságomat is csillapítsa, ő is mesélt magáról, a diákéveiről, én meg egy-két alkalom után már ittam a szavait. Ő volt az az ember, aki nagyon tudott hatni az ember elméjére, néhány kedvesebb szó után levett a lábaimról és a józan eszemet elvesztve neki adtam magam, azzal a tudattal, hogy őt otthon két gyerek és egy feleség várja. Nem vagyok családromboló típus, tiszteletben tartom a szerelmet, de most mondhatnám, hogy nem volt ott szerelem, nem tudtam mit tiszteletben tartani viszont legalább a gyerekekre tekintettel lehettem volna, de ha őszinte akarok lenni, nem érdekeltek. Akkor, abban az időben csak magamra gondoltam és a saját érzéseimre. Utána megfogadtam, hogy soha többet nem leszek ennyire naiv, felnőttem és felelősségteljes döntéseket kell hozzak a saját életemre nézve, ezért mindent meg kell gondoljak kétszer legalább, viszont most veszélyes vizekre eveztem ismét, félek nyitni az emberek felé és most mégis azt teszem, egyszer már kudarcot vallottam férfiak terén, de remélem az égiek kegyesek lesznek hozzám és vagy nem engednek meg semmi közelséget, vagy ha azt jónak látják akkor nem szúrnak ki velem ismét. Figyelmesen végighallgatom, hogy mivel foglalkozik, izgalmasnak tűnik, habár én soha nem voltam otthon bájitalügyben.
- Nyugalom Madeline. – magam is meglepődöm azon, hogy a szavai tényleg nyugalmat sugároznak bennem. Nem tudom, talán az érdekes hangszíne miatt, túl jól tud dolgozni a hangjával, mintha már évek óta ezzel foglalkozna - Ugye tudja, hogy ez a kis magyarázat egészen úgy hangzott, mintha pályafutása végén lévő idősebb színész lenne? Mindenkinek az életében pontosan annyi izgalom van, amennyit keres, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozik. Azt elhiszem, hogy fárasztó a mestersége, láttam az imént kegyedet a színpadon élni és kétségtelenül nagy hatást gyakorolt rám a játékával. De... hiba egy csillag fényét megpróbálni elfedni, amikor az nem csak az éjszaka egy pillanatában tudna fényleni. – megköszönöm a kávémat és rögtön a kezembe is veszem, kicsit kihűltek az ujjaim, de ez nálam megszokott.
- Nos , tudja semmiképp nem akartam, hogy panaszkodásnak tűnjön amit mondtam. Imádom a munkám, a legizgalmasabb dolgok közé tartozik a világon, - kezdek bele a lelkes áradozásomba – a színészet egy gyönyörű hivatás és ritka az az ember aki erre ténylegesen elhivatott. Képzelje el, hogy bárki és bármi lehet amiről csak álmodozott eddigi élete során, és ezért senki nem szólja meg, sőt, azért imádják az emberek mert épp azt hozza ami. Lehet, hogy a valóéletbe ha úgy viselkedne ahogyan a színpadon megengedett, igencsak megszólnák. – próbálom visszafogni magam, belekortyolok a kávémba és mosolyogva fogadom, hogy igazam volt, jól gondoltam, hogy Törökországból jött. A játékajánlata is tetszik, ezért élek is az alkalommal és kérdezgetem tovább.
- Nyertem! – közlöm vele mosolyogva – Szeretek nyerni, bár felteszem nem gondolatolvasó, ezért bármi másra is gondolhattam volna – nevetek,- kérni, nos nem tudom mit kérhetnék, jelen pillanatban csak azt, hogy meséljen magáról egy kicsit többet. Törökország, de mégis szép barna bőr, eszerint elég izgalmas lehet a családfájának a története – próbálok fürkészni kicsit a sötét szemeiben míg a válaszára várok. – Elárulok egy titkot, Törökország a kedvenc országom, amolyan minden éven visszatérős hely a bakancslistámon. Ön szeret utazni? Vagy van ilyen bugyuta bakancslistája mint nekem?
Naplózva

Malik Yavuz
(N)JK
*****


Elérhető Elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 03. 26. - 01:15:50 »
+1

Ms. Williams

2002. 03.

Volt a hölgyeményben valami félelem, valami feszültség, ami, ha nem is zavart, de talán picit feszélyező volt. Elsősorban a számára igazából. Ahogy ült, ahogy rám pillogott, amilyen a hanghordozása volt, mind-mind árulkodott erről. Jó színésznő volt és a színpadon olyan energiák dolgoztak benne, amik felkeltették a figyelmem, de most az a benyomásom támadt, hogy valami rág rajta-dolgozik benne, ami miatt nem tud teljesen önmaga lenni. Ezért is kezdtem kicsit nyugtatni s a tenyerem alatt éreztem is, hogy kacsója picit elernyed, már nem feszül annyira. Így elvettem a kezemet, mert már ez is bőven tolakodás volt.
- Nem éreztem panaszkodásnak, csak egyszerűen volt benne egy adag olyan szomorúság is burkoltan, amin talán kegyed sem gondolkozott még el. Olykor van, hogy egy felfedezéshez az kell, kimondjunk dolgokat. - mondom, hogy aztán figyelmesen hallgassam szavait s közben bólogassak is, mert alapvetően több dologban egyetértés van közöttünk s ezt amíg figyelek, nonverbálisan jelzem.
- Egy-egy kis élet pár órára a színpadon, amíg nem a maga, hanem mások életét éli, az ő bőrükben van. Fel kell adnia magát, cserébe kap mást és mindez minduntalan a pillanatba zárva működik, egyedien és megismételhetetlenül. Ez valóban egy szép és nehéz hivatás. - ismét biccentéssel kísérve teszem ezt a megjegyzést, majd picit megkavarom a kávémat, ami azért elég forró és nem akarom magam megégetni.
- De... minden tiszteletem mellett én annak vagyok a híve, hogy nem csak képzelgek, hanem teszek is azért, hogy megvalósítsam azt, amit akarok a valóságban. Ha kell utat találva ahhoz, hogy ne szóljanak meg. És ha így látatlanban is, de azt tudom tanácsolni kegyednek, hogy ne hagyja a felhőket elfedni csillagja ragyogását. Fényeskedjen a maga kedvére egész éjszaka, ne csak pár órára! - mondom egy finom mosoly keretében, majd belekóstolok az italomba. Valahogy most ez a beszélgetés megközelítés esett jól a nagyon tradicionális helyett, olyan fölöslegesnek érződött sok egyéb kör. Úgy, hogy itt érződött valami lényeges pont, erre fókuszáltam. De persze azért játékos könnyedségnek is engedtem teret s az alap dolgoktól sem zárkóztam el azért.
- Mondtam, hogy megbízom kegyedben! Lehet különös, de... szép szemeibe nézve úgy érzem, hogy ezt joggal szavazom meg kegyednek. - mosolyogva mondom, ahogy bólintok. - Annak pedig örülök, hogy egy kis plusz boldogságot okozhattam a nyerés mámorával. És a kérését azért szerintem tartalékolja egy picit, nem kell ám azonnal ellőni! - kacsintok rá.
- Mesélek én anélkül is. Bár a családfámról talán azért nem, mert annál azért vannak jobb témák. De jól sejti, hogy nem pont ott van minden gyökerünk. - ennél többet erről azonban biztos nem mondok, mert szinte senkinek nem beszélek erről, pláne nem ilyen körülmények között. - Igazán? Nocsak! Mondjuk könnyen el tudom képzelni, ahogy az egyik kellemes tengerparton sütkérezik, illetve akad látnivaló is, bár egyedül egy nőnek kicsit jobban kell figyelnie. Jómagam a munkám miatt sokat mozgok, akár ott az országon belül, akár más országokba egy-egy üzlet érdekében. Török területen belül sokszor elhagyott, nehezen megközelíthető és zord helyeket kell bejárnom, egy-egy rejtett kis völgyben nyíló ritka mágikus növényért, vagy netán egy legendás lény után, aminek a mérgéből kéne szerezni... kalandos, olykor nehéz és veszélyes ez a dolog, éppen ezért kedvelem ezeket a nyugati útjaimat, és hogy a kellemes, szép dolgokat ilyenkor jobban élvezhetem. De a kegyed listája nem bugyuta! - jegyzem meg, majd ismét kortyolok párat a kávémból, picit hátra dőlve a székemben, míg továbbra is Madeline-t figyelem, tekinteté nem eresztve sötét szempárommal.
- És az én titkom pedig az, hogy nagyon kedvelem az akvamarinként csillogó szemű, sötét hajú, megkapó vonásokkal rendelkező csinos hölgyeket, akik ha akarnak, úgy tudnak nézni az emberre, hogy az tudja: jó értelemben a végzettel találkozhat bizonyos tekintetben. - kacsintok Madeline-re egy picit könnyedén, amíg az asztal alatt finoman lábacskája mellé helyezem az enyémet s finoman az övének is döntöm egy picit.
- De meséljen kegyed is, mit szeret Törökországban, hova szeret visszatérni! Illetve mivel esik jól ott az időt eltölteni!
Naplózva

Madeline D. Williams
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 03. 30. - 00:05:25 »
+1

Mr. Yavuz

Valaminek a kezdete..

Szeretem az intelligens és okos embereket, Malik pedig kétségtelenül az. Az intelligencia vonzó, talán ezért kalandozik el sokszor rajta a tekintetem, mindenről határozott véleménye van, de mégsem érzem azt, hogy okoskodó lenne, elgondolkodtató amiket mond és rá kell jöjjek van igazság a mondanivalójában. De igazából jól esik már nyugodtabb életet élni, a régihez képest. Szó sincs arról, hogy én csak a színházban élném ki a vágyaimat, vagy nem ragyognék a mindennapokban, de úgy érzem felelősséggel tartozok minden lépésemért. Az emberek ismernek, felfigyelnek rám, otthon sok gyerek példaképe vagyok, hiszen a legtöbb kicsi lány színésznő akar lenni, diákjaim vannak az egyetemen, azt hiszem életem ezen szakaszán már nem fér bele semmi polgárpukkasztó döntés vagy viselkedés. A színész palántáinknak jó példát kell mutassunk, mint tanárok, bár ezzel néhány kollégám nem ért egyet, hiszen az egyetemre már felnőttek járnak és a döntéseikért felelősséget kell vállaljanak, amit csak maguk hozhatnak meg, de magamról tudom, hogy felnéztem és csodáltam az összes tanáromat régen. 
Malik velem egykorú lehet és mégis biztos vagyok benne, hogy ő is sok mindenen keresztül ment már, sötét barna szemeiben a csillogáson kívül mintha már valami fáradtságot is felfedeznék, de túl korai ezen gondolkozni, nem ismerem még eléggé, de remélem hajlandó lesz többet mesélni magáról.
-   Ragyogok, hogy a diákjaim életében is csillag legyek, ami a jó példát mutat. De ez már egy sokkal felelősségteljesebb ragyogás – őszintén elmosolyodom és kortyolok a kávémból. A tanítással kiteljesedett az életem, most ért minden megfelelő vágányba. Bár ezelőtt két évvel nem gondoltam volna, hogy ezt a teljességet néhány diák fogja meghozni az életembe.
Jó azt hallani, hogy megbízik bennem, bár szerintem ez a bizalom dologgal szintén csak bókolni szeretne. Alig fél órája ismerjük egymást és szinte semmit nem tudunk a másikról, ennyi idő alatt nem tud bizalmi kapcsolat kialakulni senki között, ezért nem mondok semmit, egy mosollyal fogadom amiket mond, feltűnik, hogy nem akar a családjáról beszélni, pedig szerintem jóval izgalmasabb lehet mint amennyit elmond nekem, de nem szeretnék tolakodó lenni, ezért hagyom, hogy témát váltsunk, hiszen az életének a többi szakasza is igazán izgalmas.
- És az én titkom pedig az, hogy nagyon kedvelem az akvamarinként csillogó szemű, sötét hajú, megkapó vonásokkal rendelkező csinos hölgyeket, akik ha akarnak, úgy tudnak nézni az emberre, hogy az tudja: jó értelemben a végzettel találkozhat bizonyos tekintetben – kacsint és a lábaink az asztal alatt közelebb kerülnek egymáshoz. Rákönyökölök az asztalra, az államat a tenyerembe helyezem és bájosan pillogok néhány másodpercig, bár érezhető, hogy szándékosan, csak, hogy nagyobb hangsúlyt fektessek a szemeimre, aztán elnevetem magam, beletúrok a hajamba és hátradőlök a székemben.
- Ha a hölgyeknek Törökországban, akkor az uraknak az ilyen hölgyektől kellene tartaniuk, ne adj Isten, még megbabonázzák őket. – húzom meg a vállam – Engem az öcsém óv meg a török utcákon leselkedő veszélyektől, tehát mondhatni biztonságban vagyok mindig. Ketten vagyunk az örök visszatérők táborában a családunkban. Szeretjük az ország zsúfolt részeit is és a csendesebb vidékeket szintén, bárhova nagyon szívesen visszamegyünk. Nyáron szeretnénk venni egy kisebb nyaralót ott, talán Amasyaban, addig is ismerkedünk a török nyelvvel mindketten. De szívesen fogadok bármilyen tanácsot azzal kapcsolatban, hogy hol érdemes házat venni. Ön jobban ismeri az országot mint én. Huzamosabb ideig marad Londonban? Vagy a munkája bármikor elszólíthatja innen? Vagy talán önnek London a minden éven visszatérős hely?
Naplózva

Malik Yavuz
(N)JK
*****


Elérhető Elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 03. 30. - 14:20:43 »
+1

Ms. Williams

2002. 03.

Megvolt a magam világa, amit egyedi tapasztalatok formáltak. Egy küzdelmes élet, aminek egy részében a keresztények szempontjából ószövettséginek nevezhetően lelki értelemben állatias felfogást sajátíthattam el. Végső soron az én vallásom is tartalmazta ezt és elismerte prófétáit ennek a kultúrkörnek. A haragvó, a bosszúálló, a harcos világa volt ez. Viszont volt egy fogadott testvérem, aki sokat formált rajtam a civilizáció irányába, aki türelmesebbé tett, akinek a bölcsességéből rám is ragadt és a bennem munkáló harcias racionalitást másfajta intelligenciává is tudta formálni.
Ennek köszönhetően pedig ha lehetőségem nyílt, akkor művelődtem, kulturálódtam, tanultam. S ez egész sokat tudott adni, most is egy színházlátogatás apropója volt, hogy nekiálltam egy új ismeretséget kötni. Egy olyat, ami hasznos lehet a felső körök irányába, de alapvetően nem csak a hideg racionalitás vezetett ebben. Nem, Madeline tényleg érdekelt. Meg tudta ragadni a figyelmem.
- Ó, tehát tanít is! Elnézve az alakítását, abszolút nem érdemtelenül! - mondom egy könnyed mosollyal, ahogy újabb információt tudok meg róla. - A felelősség egy édes teher tud lenni, elismerem. Viszont azt a feszültséget is kell enyhíteni, ami ennek következtében fellép. És jobb tudatosan utakat nyitni a felelőtlen szabadság feé, mint egy napon belerokkanni. - adom hozzá a magam érvét, mert minden ellenére is az a benyomásom volt, hogy Madeline-ben lakozott valamiféle elfojtás, valami, amitől kicsit szomorkásan is csengett a hangja olykor. Hogy valamiért önként ül be egy kalitkába ez a szép énekesmadárka.
- Látom megmosolyogtatja a bizalom, de komolyan gondoltam, viszont ez arra vonatkozott, hogy abban bízom becsületesen játszik. - jegyzem meg arckifejezésére, amit mondókám alatt öltött magára. Így pontosabb a dolog s az, hogy a családomról nem beszélek, jól mutatja is ezt. Bizalom és bizalom között is van különbség. Lehet más annyira nem tenné szóvá ezt a dolgot, de én inkább az az alkat vagyok, aki kimondja azt, amit lát, amit észlel, aki nem fél nyílt lenni és ezzel hatni-formálni a környezetét. Vezetni szoktam és nem követni.
- És ha az urak szeretnék, hogy megbabonázzák őket? - kérdek vissza játékosan, ahogy lábam is finoman picit Madeline karcsú lábacskájának nyomom mintegy a játék részeként. Közben pedig hallgatom Madeline szavait tovább. Van egy öccse is, már ezt is tudom. Uralkodom arcvonnásaimon, ami a boldog családi élet felvillanása következtében sötétebbre válthatna. Ez egy olyan dolog volt, amit a sors elvett tőlem: egy meggyilkolt apa, anyával és a lánytestvéremmel pedig a mai napig nem tudom, hogy mi történt. És lehet jobb is ez így, mert egy részem még mindig remélheti, hogy végül nem lett rossz életük. Vagy, hogy egy jobb helyen vannak akár. Félek, ha tudnám, hogy mi történt velük, nem lenne erő, ami visszatartana a bennem rejlő sötétségtől. De uralkodom az arcvonásaimon. Megtanultam már ezt is az évek alatt, hiszen gyerekkorom óta rejtőzködnöm kell. A törökök úgy hívják, hogy müdara: a színlelés művészete amit megtanultam.
- Amasya valóban szép, bár bevallom azt gondoltam valamiért, hogy egy sokkal inkább tengerparti helyet jobban élvezne kegyed. - jegyzem meg mosolyogva. - De kétségtelen, hogy egy gazdag múltú hely és van annyira mozgalmas, hogy ne legyen túl zűrös Anatólia belső részeihez képest. Jómagam a Van-tó környékén rendeztem be a székhelyemet. Szép, vadregényes környezet. - azt már persze nem teszem hozzá, hogy lényegében egy félkatonai forradalmár szervezet telepéről van szó, akiket a saját hazája egyébként terroristának gondol és esélyesen fekete mágusnak hazudva köröznek minket a mieink, pedig nem vagyunk azok alapvetően, a varázsvilág nagy fekete mágusaihoz nem is lehet egyikünket se hasonlítani.
- Ha gondolja, gyakorolhatjuk majd picit a török nyelvet is akár. - jegyzem még meg könnyedén, hogy aztán a soron következő kérdéskörre térhessek rá. De előtte még iszom a kávémból.
- Jó pár hetet itt fogok tölteni most, s az is igaz, hogy vissza szoktam térni. De a világ több mágusok lakta nagyvárosában megfordulok évente párszor, ha üzlet van kinézőben. Hiszen lehet Londonban nem megy el jó áron egy komponens, de Párizsban megadják a dupláját mert hiány lép fel. Hiába, ilyen a kereskedő élete... maga a komponensek megszerzése azért izgalmasabb tud lenni! - nevetem el magam, hogy aztán lassacskán befejezzem a megrendelt kávémat. Azért nem lenne érdemes hagyni teljesen kihűlni.
- Viszont mit szólna, hozzá, ha kicsit kimozdulnánk még ma este? Meglátogathatnánk valami mozgalmasabb helyet is, például ahol lehetne egyet táncolni! - kis kacsintással mondom ki a szavaimat, ahogy közben azért intek a pincérsrácnak, hogy rendezném a kettőnk számláját, mert esélyesen most erre szükség lesz.
- Persze nem muszáj elfogadnia a meghívást, nem akarok tolakodó sem lenni. - teszem még hozzá egy megértő mosollyal. De talán a mozgós életformám miatt is megérthető, hogy miért "nem érem be" egy kávé mellett ücsörgés puszta tényével és feszítem a húrt Madeline-nél picit, az illem határán minduntalan egyensúlyozva.
Naplózva

Madeline D. Williams
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2022. 04. 04. - 23:36:00 »
+1

Mr. Yavuz

Valaminek a kezdete..

Az előadás utáni fáradtság most valahogy elkerül, pedig ez ritkán szokott előfordulni. Már lassan kilenc óra van és még mindig fittnek mondanám magam. Regi soha nem érti, hogy, hogy lehet a színpadon való játszásban elfáradni, pedig egészen egyszerű erre a magyarázat. Egyszerre dolgozik az összes testrészem és az agyam is, a gondolataimnak folyamatosan pörögni kell, ha minél több érzelmet kell megmutassak egy darabban, annál fárasztóbb az egész. Emlékszem amikor még főiskolás voltam, sokszor kaptunk kisebb szerepeket egy-egy színházi előadásban, természetesen mellékszerepet, csak, hogy szokjuk milyen a színpad, a nézők és milyen több emberrel együtt dolgozni. Első darabunkban mindannyian katonák voltunk és az volt a feladatunk, hogy egy órán keresztül álljunk a színpad hátsó felében egy csomó gúnyával magunkon, akkor még azt is megterhelőnek tartottuk, de ahogy haladtunk tovább az idővel már tudom én is, és az akkori osztálytársaim is, hogy az csak egy enyhe bemelegítés volt, az egész színházi világba.
-   Bátor úrnak tartom ha szereti ha megbabonázzák. – kortyolok egyet a kávémból. Bár felhoztam a tanítást, nem szeretnék még róla sokat mondani senkinek, végül is ez még csak az első évem és bármikor változhat a véleményem, de ha terv szerint alakul az életem akkor szükség lesz ifjú kis színész palántákra, akiknek én vagyok mondjuk a kedvenc tanáruk és szívesen vágnak bele velem egy kalandba, ami természetesen segít a tanulmányaikban is, ha megnyitom a színi tanodát, akkor szükség lesz önkéntesen segítő fiatalkora, egyedül nehéz lesz vezetni a helyet, bár nem lehetetlen.
- Amasya valóban szép, bár bevallom azt gondoltam valamiért, hogy egy sokkal inkább tengerparti helyet jobban élvezne kegyed. De kétségtelen, hogy egy gazdag múltú hely és van annyira mozgalmas, hogy ne legyen túl zűrös Anatólia belső részeihez képest. Jómagam a Van-tó környékén rendeztem be a székhelyemet. Szép, vadregényes környezet. Ha gondolja, gyakorolhatjuk majd picit a török nyelvet is akár. – tengerpart, ugyan dehogy, megmosolyogtat a feltételezés, de nem árulom el inkább, hogy csak azért nem egy tengerparti várost választottunk mert én nem kedvelem a tengert. Magától a víztől irtózok, a part jöhet, de csak a part. Soha nem tanultam meg úszni és úgy érzem, ez már így is marad életem végéig, valahogy nem hiányzik a nyaralásaimból,  én inkább a városokat felfedező típus vagyok. Persze néha ellátogatunk egy-két partra, de csak Reginald miatt, ő igazán szerelmes a vizekbe.  - Jó pár hetet itt fogok tölteni most, s az is igaz, hogy vissza szoktam térni. De a világ több mágusok lakta nagyvárosában megfordulok évente párszor, ha üzlet van kinézőben. Hiszen lehet Londonban nem megy el jó áron egy komponens, de Párizsban megadják a dupláját mert hiány lép fel. Hiába, ilyen a kereskedő élete... maga a komponensek megszerzése azért izgalmasabb tud lenni!
- Akkor elmondhatja magáról, hogy ismeri a világ elég sok kultúráját, ami szerintem azért izgalmas tud lenni, bár kétség kívül türelem és kellő elszántáság is kell a munkájához, hiszen megfordul az emberek között gyakran. – végzek én is gyorsan a kávémmal, nem akarom feltartani, biztosan fárasztó a kereskedők élete is.
- Viszont mit szólna, hozzá, ha kicsit kimozdulnánk még ma este? Meglátogathatnánk valami mozgalmasabb helyet is, például ahol lehetne egyet táncolni!  Persze nem muszáj elfogadnia a meghívást, nem akarok tolakodó sem lenni. – meglepően nézek rá, nem gondoltam, hogy ez az este ennyire izgalmassá is tud alakulni és az végkép eszembe sem jutott, hogy Malik szívesen tölt velem még több időt. Kétségkívül én is szívesen benne vagyok bármi izgalmasba, bár tudom, hogy Reginald ezt most semmiképp nem nézné jó szemmel. Malik végül is egy idegen számomra is és számára is és ő túl féltő tud lenni néha, bár megértem, én vagyok az egyetlen nővére, aki egyben a legjobb barátja is, nyilván vigyázni próbál rám, vagyis vigyázunk egymásra ha már úgy döntöttünk, hogy ketten folytatjuk tovább az életet, mindenki mást szinte kizárva.
- De, szívesen tartok továbbra is önnel, rám fér a kikapcsolódás, bár bevallom ezer éve nem voltam semmilyen táncos helyen, a színpadon meg betanult koreográfiát adunk elő, ha kell, szóval lehet, hogy vészes már a tánc tudásom. – mosolygok, és közben felállok. – Köszönöm a kávét Mr. Yavuz – és ezzel elindulok az ajtó felé. Majd odakint meglátjuk merre visz az utunk.


Köszönöm a játékot!
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.144 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.