Annyira elvarázsolt az új életem a mágikus világban, hogy kicsit elvesztettem a lábam alól a talajt. A kifutó talaját, pontosabban. Persze, az egész modellkedést Maya erőltette, és főleg neki volt haszna belőle, hiszen a kicsi lánya által megkeresett összes bevételt zsebre tette, de amikor megláttam a Szombati Boszorkányban a hirdetést, valami megmozdult bennem. Nem, egészen biztosan és határozottan nem lehetett honvágy, mert a Roxfortban is, és Elliotéknál is jobb dolgom volt, mint korábban otthon. Talán csak az ismerős terep vonzott, egy kis biztonságot adó nosztalgiázás, hogy legyen az életemnek egy része, ami nem vadiúj, és teljesen feltérképezetlen. Persze, attól még ugyanúgy lehet izgalmas, sőt!
Ahogy a gyönyörű téren sétáltam, majd a liftből gyönyörködtem az irodaházas, impozáns környék panorámájában, arra gondoltam, azért nem rossz élet ez. Még ha én csak a sikátorokból felkapaszkodott lány voltam, akinek egyetlen szerencséje, hogy megnyerte a félvér génlottót, azért ilyenkor elfogott az álmodozás, talán egyszer nem csak vendégszereplő lehetnék itt. De ha az is maradok - a különböző repi ajándékokért, a kalandért, és az ezúttal csak nekem járó pénzbeli díjazásokért akkor is megéri. Na jó, nem csak Nekem, Aidnek és Elliotnak biztos jutna belőle. De előbb meg kell győznöm az ügynökséget, és az emberüket.
- Lola Miller vagyok, a mentorprogramra szóló meghallgatásra jöttem, Miss Elfelda Hall-hoz.
Csendes, jólnevelt magabiztossággal libbentem a recepciós asztalhoz. Az adrenalin régen nem hozott kellemetlen helyzetbe, tipegő koromban megtanultam már átfordítani a feszültséget hajtóerővé, hogy megkapjak szerepet, megnyerjek versenyt, elbűvöljek ügynökségeket. Most nem látszott ki, hogy anyámmal egy koszlott albérletben tengettük napjainkat, Camden kétes hírű körzetében, televíziós szennysorozatokkal és szépészkedéssel múlatva az időt, amikor nem épp anyám káros szenvedélyeire kerestem az anyagi hátteret a szépségemmel.
A recepciós eligazított, én pedig megköszöntem, és elsétáltam a folyosón a mutatott irányba. Kicsit azért izgultam. Olyankor mindig igazgattam magamon valamit, az egyébként tökéletes frizurám, vagy a ruhám, esetleg a válltáskám, amibe épp belefért a korábbi portfólióm. Ez most mégis más, mint az eddigiek, hiszen most a mágikus világ modelléletébe próbálok belepillantani. Ráadásul ezúttal nem Maya nyomására, egyszerűen csak magamtól. De attól, vagy épp azért, nem fogom elszúrni.
Azért az ajtó előtt megálltam egy mély levegőt venni. Még ennyi kellett ahhoza  végső elszántsághoz, hogy a kilincsre tegyem a kezemet. És ennyi kellett ahhoz, hogy egy részem - egy mélyen titkolt részem, amelyik használt ingyentankönyvekből tanult, a munkákhoz járó promóciós ruhákat és kiegészítőket hordta, és ruhabemutatókról meg a plázákból csent szépészeti aprócikkeket, hogy legyen mivel csinosítsa magát - kinn maradjon, a küszöb folyósó felőli oldalán.
- Miss Hall? Jó napot kívánok. Lola Miller vagyok. Az időpontra jöttem.
Nyugodtan sétáltam oda a szőke hölgyhöz, hogy kezet nyújtsak neki, az asztala felett. Halvány mosolyom most természetes volt, ezúttal nem használtam semmilyen sminket vagy trükköt. Megtanultam már, hogy az első bemutatkozó alkalommal úgyis az alapot nézik, kár is elvonni róla a figyelmet festékekkel és hangsúlyos ruhákkal. Ilyenkor sem nagyon aggódtam, hiszen az apámnak szép, mandulavágású szemeket és egészséges bőrt is köszönhettem, anyámnak pedig finom arcvonásokat.
- Ezek itt a korábbi munkáim.
Kecsesen átnyújtottam a mappát, benne fotókkal különböző reklámokból, versenyekről, egy-két balettelőadásból is, hogy lássa, többféle dolog kapcsán is szoktam a rivaldafényt. Bár, hogy milyen is pontosan a rivaldafény itt, a mágusvilágban, az még nem volt annyira tiszta számomra.
- Csak varázstalan munkáim voltak eddig. De nagyon kíváncsi vagyok, milyen ez a szakma a mágikus világban.
Lelkesen és magabiztosan mosolyogtam a csinos nőre az asztal mögött, és próbáltam olvasni róla, mi járhat a fejében. Azt nem vallottam volna be, hogy egyelőre nem sokat tudok róla, és csak addig jutottam, hogy bizonyos képanyagok mozognak és beszélnek, de így megfogalmazva ez talán szebben, és ambíciózusabban hangzott.

- Szia Lola! Igen, én vagyok Elfelda, tegezz nyugodtan!
- Szia.
Elégedetten véstem fel a fejembe ezt az új tényállást. Jó jelnek tartottam, és ami azt illeti, Elfelda tényleg nagyon fiatalosnak látszott, nem olyan nyolcvan és a koporsó közti nyanya volt, akik csak azért ajánlották fel, hogy tegezzem őket, mert úgy akarták bemutatni, milyen fiatalosak és haladó szellemiségűek. Azokkal kellett vigyáznom, ők voltak a legszőrszálhasogatóbbak é a legkegyetlenebbek. De ez a hölg más volt, valahogy megnyugtató kisugárzással bírt, és bár nem altattael egészen a folyamatos készültségem, legalább kicsit ellényegtelenítette.
- Kérlek foglaljt helyet! Megkínálhatlak egy pohár vízzel vagy üdítővel?
- Köszönöm. Egy pohár víz nagyon jól esne.
Kecsesen ereszkedtem le a fotelre, ami az iroda minden részével szinkronban nemcsak minőségi és kényelmes volt, de valahogy azt éreztem, hogy olyan címlapra való, és ez a környezet jól áll nekem. Azért nem terpeszkedtem el, szépen és egyenesen ültem, és csak tiszta vizet kértem, mint aki jól nevelt és egészségesen él, és nem vedeli a reggeliasztalnál literszám a cukros, kalóridús töklevet. Hát igen, ezért is vettem fel a kicsit bővebb ruhát, ápol és eltakar - mondják. Talán be kéne állnom valami iskolai sportklubba, ami nyilvánvalóan nem a durva és ijesztő kviddics lenne, de hátha van más is. És igen, ha ez a megbeszélés jól alakul, a töklé is felejtős lesz. Még szerencse, hogy apám szerencsés géneinek köszönhetően nehezen hízom és hamar lemegy, ami esetleg felugrik.
- Nagyon örülök, hogy eljöttél.
Lelkeseben mosolygok válaszul, jelezve, hogy én is legalább annyira örülök - bár egyelőre nem is tudom, miért. Persze, egy kis dicséretet mindig szívesen hall az ember, és habár volt idő, mikor úgy éreztem, már elég belőle, Elfelda most eszembe juttatta, hogy mégsem.
- Úgy látom, hogy nagyon tehetséges és kifejezetten fotogén vagy!
Ahogy ő mondta, valahogy nem indította el bennem a szokásos “vadásznak rám” vészcsengőt. Az ő szájából ez tényleg olyan…hátsószándék nélkülinek hangzott. Hálásan hallgattam tovább.
- Azt hiszem, a legjobb helyre jöttél, számtalan mágikus modell munkát fogunk neked találni. Ne izgulj, olyan nagyon nem különböznek a varázstalan munkáktól, inkább csak a körülmények mások, illetve sok olyan trükk megoldható, ami mugli stábbal nem, vagy csak nagyon nagy költségek árán. Így izgalmasabb feladatok is megtalálhatnak, amikre természetesen felkészítünk majd.
Mostanra megtapasztaltam már kicsit a mágia csodáit, és ezekből kiindulva a fejem máris tele volt különleges ruhákkal, furcsa felvételi helyszíneken, mágikus állatokkal való pózolással… De aztán Elfelda kérdezett, és ez nem csak visszarántott kellemes gondolataimból, de kicsit meg is akasztott.
- Látom, hogy sokrétegű tapasztalattal bírsz. Milyen típusú munkáknak örülnél a legjobban?
Talán rosszul vette volna ki magát, ha erre rávágom, hogy bárminek. Igazából nem volt egy átgondolt dolog ez részemről. Nem beszéltem meg Elliotékkal sem, ráadásul azt nem is tudom, hogy a Roxfortban nem-e kellett volna erről szólnom, vagy hogy utólag vajon milyen feltételeket szabnak nekem ott ezzel a “hobbival” kapcsolatban.
- Valami izgalmasnak, amivel új élményeket szerezhetek. Érdekelnek azok a trükkök.
Na azt azért már nem tettem hozzá, hogy legyen jó buli, de valahogy elfogott itt az érzés, hogy kérés nélkül is pontosan az lesz.
- A másik fontos kérdésem pedig, hogy miért kezdtél el modellkedni, mi a célod vele most, és a jövőre nézve?
Na erre még annyira se volt könnyű válaszolnom. Bepróbálkozhattam volna az olyan sablondumákkal, hogy hamar felismerték a tehetségem, és nem akarták veszni hagyni, de ez féligazság volna. És Elfelda kedves pillantása végülis valahogy egy őszintébb válaszra sarkallt.
- Először azért kezdtem bele, hogy jobban meg tudjunk élni. Anyukám egyedül nevelt, nem igazán volt… beosztott alkat, nem volt rendes munkája. Inkább menedzserkedett nekem. De ahogy beleszoktam, közben meg is szerettem. Izgalmas, érdekes, szeretem a különleges ruhákat, kiegészítőket, és az is nagyon tetszik, hogy mivel sokszor kifejezetten rám szabják őket, néha egyet-egyet megtarthattam. Jó, mondjuk hamar kinőttem őket az elején - legyintettem vigyorgósan fintorogva, hát a gyerekmodellek bemutató darabjainak gondolom gyakorta ez a sorsa. Meg az, hogy rejtélyes körülmények között egy-egy eltűnik a fotózásokról csak úgy. Hát igen, Elliottól más gént is örököltem talán, nem csak a szép cicaszemeket meg a szerencsés alkatot. De Elfeldával ezt nyilván nem osztottam meg.
- A jövőben… Még nem tudom, nagyon új nekem a mágikus világ, de kicsit ez is vezérelt ide, a modellkedés legalább félig ismerős terep. Talán amíg lehet, modellkednék. Esetleg kipróbálná a színészetet. És a szépészet maga is érdekel. A bájitaltan eléggé tetszik, talán feltalálok majd valamilyen szépítő bájitalt, vagy tervezek szép ruhákat, mint amilyeneket az Anchantée Mademoiselle-ben lehet kapni. Tudom, elég sok minden… Még nem sok területen próbáltam ki magam - mentegetőztem kis kezeimet széttárva. De hát ezért is voltam itt, hogy érjen valami új émény is.
- Csak a szünetekben lesznek majd munkáim? Vagy össze lehet ezt a dolgot egyeztetni az iskolai élettel? - érdeklődtem kicsit témát váltva, de még mindenképp meg szerettem volna kérdezni, mielőtt mondok valamit a fiúknak erről az egészről.
 

- Igyekszem majd minél izgalmasabb lehetőséget biztosítani a számodra! Különben már van is ötletem az első közös munkánkra...
Pontosan azt mondja, amitől lelkes leszek. Persze, nem mutatom, mert nívótlan dolog lenne ujjongani, de ha napszemüveg lenne rajtam, amögött vigyorognék. Furcsa, hogy a gyerekkori kényszerből valahogy ez lett, de hát ismerős pálya, és úgy érzem, ez most az összes előnnyel bírni fog, de talán a régi hátrányok nélkül.
- Hmmm értem... Örülök, hogy idővel megszeretted ezt a szakmát, viszont mielőtt belevágunk a közös munkába, azt azért mindenképp meg kell még kérdeznem, hogy most is a családod ötlete volt, hogy munkát vállalj, vagy most te magad szeretnél dolgozni? Ha édesanyád volt a menedzsered, biztosan neki is van véleménye arról, hogy más igazgassa a karrieredet... Jelenleg is ő gondoskodik rólad?
Csendesen ingatom a fejem, azon gondolkodom, mennyire legyek óvatos, mennyit mondjak. De Efelda kedves arca, óvatos érdeklődése végülis meggyőz.
- Nem. Még a nyáron elküldött, hogy lakjak valakinél, akiről úgy hiszi, az apám. Ez nem biztos, de akár az apám, akár nem, végülis befogadott a férjével, szóval ha nem a Roxfrotban lakom, akkor nála. Azt hiszem, egyébként Maya beteg. De egy ideje nem tudok róla semmit, nem keresett. Szerintem nem is fog.
A kis telefonra gondoltam, amit magam se értem, egyáltalán minek tartok még mindig feltöltve. Elliot notóriusan ragaszkodik a hülye bagolypostához, ami jelentősen több guanoval jár, mint a telefonozás, az új kakis emojikat is beleszámolva. De hát Elliotot így szeretem, legalább stílusos. Mondjuk, ebbe a mai kis találkozómba nem avattam be, de majd írok neki egy baglyot. Vagyis, ahogy szoktam, megengedem egy háztársamnak, hogy feladja helyettem a levelem.
Mobilon ezért csak Maya keresne, szóval lehet, azt a készüléket talán ki is húzhatnám az áramból, hiszen ő lehet, már nem is él. Ha igaz a sejtésem, vagy valami eltitkolt, gyógyíthatatlan betegsége vitte el, de az is lehet, hogy egyszerűen az, hogy két végén égette a gyertyát.
Én nem fogom.  Nem hagyom, hogy bármi is van vele, az elszomorítson, legfeljebb feldühít, de abból több elszántságot merítek. Olyan furcsa, mert amíg ő volt az ügynököm, addig is ugyanaz az életpálya lebegett a szemem előtt, mint most, hogy nem. Mégis, milyen mások a kilátások… Én nem fogom elverni azt, amit megkeresek. Nem fogom hagyni, hogy legyőzzenek mindenféle szenvedélybetegségek. Rettenetesen nívótlan is lenne. Nem, ennek a szakmának kell, hogy legyen szebb oldala is, Elfelda lehet rá az élő példa, aki itt ül előttem.
- Nocsak! Ha ilyen irányú érdeklődésed van, akkor az a jó hírem van a számodra, hogy számos jó kapcsolatom van a szépészet és a divattervezés terén egyaránt, így mindkét területen nyugodtan kipróbálhatnád magad. Ezek általában nyári gyakornokságot jelentenek, pár hétre vagy hónapra szólnak, és elég intenzív folyamatok, valamint a fizetés is igen csekély, viszont ha hosszútávon ezek izgatják jobban a fantáziádat, akkor én javaslom, hogy próbáld ki valamelyiket! Ha szeretnéd, akkor utánanézek, hogy idén nyáron milyen konkrét gyakornoki programok indulnak az országban!
- Köszönöm, igen, szeretném.
Visszamosolygok rá, olyan cinkosan. Hát ilyen egy jó szövetség? A tévében láttam eddig hasonlót, de most felderít, hogy ez nem egy tehetségkutató megrendezett műsor, és nem egy zs kategóriás szappanopera. Tényleg, de furcsa, a Roxfort szép lassan leszoktatott azokról. Vajon mi lett az Esmeralda vége?
- Mindenképpen a szünetekben lennének a munkák, igen, a tanórák után már biztosan te is fáradt lennél, és az iskola sem szereti munka miatt elengedni a növendékeit, így azok a roxfortos diákok, akik modellkednek, tudomásom szerint csakis szünetekben dolgoznak.
Bólogatok, hogy jó tudni. Valahol érthető is. Elképzelem mondjuk Smith képét, ahogy közlöm vele, hogy holnap nem megyek bájitaltanra, mert forgatáson kell lennem.
Ha már nem maradt több megbeszélni valónk, akkor lassan indulni kezdek.
- Nagyon szívesen kipróbálom! És köszönöm szépen a lehetőséget. Akkor várni fogom a megkeresésedet. Bagolypostán is elérsz, de telefonon is elérhető vagyok.
Ahogy kimondom, furcsa, kicsit szomorkás béke száll rám. Nem hiába tartom életben azt a telefont, most már értelmes célja is van. Ha be akarom magamnak vallani, eddig se akartam kihúzni a konnektorból, amit egy felsőbb éves mugli kütyümániás srác bűvölt nekem stikában, mert… mondjuk, hogy cuki a képem, és ezt aljasul ki is használom. De most lett értelmes célja is ennek. Ezért aztán igazán hálás lehetek.
- Köszönöm még egyszer, és minden jót, Elfelda.
Elköszönök, ha elenged, aztán kecsesen kilibbenek az irodájából - de már alig várom a következő találkozást.

Köszönöm szépen a játékot!