+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Joy and Sorrow
| | | | |-+  Aiden J. Fraser (Moderátor: Aiden J. Fraser)
| | | | | |-+  a föld nálam, az ég veled
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: a föld nálam, az ég veled  (Megtekintve 635 alkalommal)

Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2022. 02. 19. - 22:46:20 »
+1


2003. február 1.
outfit >><< moondust

Kígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben


Ezt a pánikot, ezt az őrült félelmet szar volt átélni. Egyre csak az öcsémre gondoltam, és anyámra, miközben én elmenekültem a felelősségválalás elől. Igaz, hogy Feryll emberei ragadtak magukkal az akkori csata hevében, és igaz, hogy az átok a szememen lassan múlt el, de mégsem mentem haza. EGyszerűen túl mélyre temetett a gyász és az önutálat. Túlságosan ismerős helyzet volt, mégis valahogy mélyen belül reménykedtem, hogy nem ér olyan szomorú véget ez az élet, mint ahogy az apámé vagy a húgomé. Elliot mellett ácsorogtam, miközben kívül álltunk a családi körben. Odakint is groteszk néma csönd honolt, mintha valahogy elült volna az újévet köszöntő örömteli hangulat. Bár ebben a faluban erősen kételkedtem benne, hogy bármikor is lett volna igazán öröm. nem mindenkinek tartogatott jót a jövő, és ezzzel szembesülni szinte letaglózó volt.
Bentről hallatszdóott ahogy a gyerekek a másik szobában félelemtől, és a felnőttek rájuk ragasztott pániktól sírni kezdtek, miközben egy tompa női hang igyekezett a nagy forgatagban csendességre inteni őket. Valahogy nem hibázathattam a lányokat sem ezért. A gyerekek nem szerették megéreuzni a felnőttek félelmét, mert valahogy bennük látták jobb esetben a támaszt. És ha ez a támasz eltűnt, kétségbe estek. Belegondolva, így már egyre jobban kezdem megérte az öcsém szívélyes fogadtatását, amikor észrevett, hogy a kriptából kiléptem. Elvettem tőle a támaszt, elvettem magunktól a stabil apai hátteret, és elvettem tőlünk minden fényt és örömöt, amit a húgunk lopott az életünkbe. Megráztam a fejemet, mert most nem volt itt az ideje, hogy a saját gyászommal foglalkozzak. Ennyire talán... nem voltam önző.
Aztán a család hangjai csendesedni kezdtek, és az orvos is próbált a lehető legérthetőbben tudtunkra adni, hogy megmarad Hao. Megkönnyebblten bólintottam, miközben ELliot sérülését megvizsgálta, és ami láthatóan kellemetlen volt, de merlinnek hála nem törött el semmilye. Akkor azt hiszem tényleg lánga borítottam volna az egész helyet, ahol voltunk. Bár őszintén szólva reméltem, hogy egy kettő szánalmas éreg meghalt, vagy legalább is nagyon a felé hajlott, hogy meghaljon.
– Fekete nadálytő. Kísérj ki a levegőre… - Kinyitottam ELliotnak a kis üvegcsét, és az orromat rögtön megcsapta a gusztustalanul undormányos orvosi szag, ami minden gyógyizére jellemző volt. Felsóhajzottam, miközben segítettem Elliot sérülését bekenni, még annak ellenére is, hogy gusztustalanul koszos és ragadvány lett a kezem ettől a nadályszartól.
- Hihetetlen vagy, Nyuszi, hogy még a gyógybűzt is képes vagy megkülönböztetni egymástól - dünnyögtem közben, mialatt kikísértem a szabadba. Tudtam, hjogy csak a támaszom kell neki, hogy csak hozzám akart bújni, és betakarózni az ölelésemmel, így hát ahogy kiértünk a csípős hidegbe a falnak támasztottam a hátamat, és magamhoz húztam egy hosszú, meleg ölelésre, miközben kezemmel végig simogattam nyugtatóan a hátát.
- Akármihez nyúlok, azonnal tönkre megy… – sóhajtott fel, miklözben összebújva ácsorogtunk a koszos falú, rozoga kis viskó falának dőlve. Én csak lassan megingattam a fejem, miközben tekintetemet a csillagok felé fordítottam, és én is felsóhajtottam
- Tényleg? Pedig én még elkaristolok veled egy ideig, Nyuszi - horkantam fel, valahogy pofátlanul jól szórakozva saját magamon, ahogyan szoktam, de aztán megpusziltam a feje búbját. - Nem ment semmi tönkre. Nem te ragadtál kést és szúrtad hátba Haot - dünnyögtem halkan, hogy kicsit vígasztaljam.
– Nem értem miért rabolt el az a sárkányvonat… - tette hozzá, mire én a szemébe néztem és félmosollyal megingattam a fejemet.
- Ó, Nyuszi. ne is akard megtudni, én megvédem a babarózsazsín színű lelked ettől az információtól - csipkelődtem, és hát persze, hogy el akarták adni a testét, mert ELliot mindenhol úgy nézett ki, mintha valami híres idol vagy legalább is modell lett volna, és erre még rátett egy lapáttal a Gucci is, ami azért eléggé eli szerelésnek számított. Akart5am még valamit mondani, de léptek zaját hallottam és ahogy a hang felé fordultam megpillantottam a szipogó Fent és a kisírt szemű An Nat. Fen megköszörülte  atorkát, miközben olyan mélyen meghajoltak előttünk, amennyire csak lehetett. Ettől persze zavarba jöttem és nem tudtam hajoljak-e meg én is, de mire bármit is tehettünk volna ELliottal, An Na megszólalt, Fen pedig tört és bájos akcentussal fordítani kezdett.
- Köszön nektek nagyon. Hálás ti menteni mi család - dadogja zavartan, majd az asszonyra nézett aki folytatta, olyan volt, mint egy kellemes kis patak csobogása a hangja és a kiejtése is.
- Elliot. Apa beteg gyenge. Család szükség lenni rád. Te lenni harmincöt. Vezesd család - hajolnak meg ismét nagyon mélyen én meg csak pislogva bámulok hol a két nőre, hol pedig ELliota.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2022. 02. 20. - 22:39:41 »
+1

◂ az év első holdja
2003. február 1.

a i d e n
a journey of a thousand miles
begins at one’s feet

style: baby zene: yours

Odakint az ünneplés már nem volt hangos. Csak a lámpások vörös fénye töltötte meg a sötétséget. Talán egy-egy kecske is mekegett… mégis olyan furcsán komor és meghitt volt egyszerre az egész. Belekapaszkodtam Aidenbe és az arcomat a nyakához rejtettem. Legszívesebben hangosan zokogtam volna… hiszen megint veszítettem. Idejöttem erre a békés helyre és Hao kishíján belehalt abba, hogy túl feltűnő és harsány vagyok. Egyszerűen vonzottam a bolondokat. Megtaláltak és akartak tőlem valamit. Az egyetlen újdonság az volt, hogy ezúttal egy sárkány vonattal akartak elrabolni.
– Tényleg? Pedig én még elkaristolok veled egy ideig, Nyuszi – horkant fel Aiden. Tudtam, hogy szerette elviccelni a komoly témákat, mert attól minden sokkal, de sokkal egyszerűbbnek tűnt. De most nem segített. Nem segített, hiszen pont ő volt az, akivel szemben egyszer veszítettem. Persze visszajött, de ez nem nyeremény volt. Egyszerűen csak úgy alakult, hogy mégis kisülhetett a veszteségből valami jó. Azt is tönkre tetettem, pontosan úgy, ahogyan most a családom életét szúrtam el. Gyűlöltem kínai lenni, gyűlöltem azt hallgatni, ahogy beszéltek és hogy semmit sem értek… még a koszt is gyűlöltem, amiben léteztek. Csakhogy anyám emléke egyre fontosabb lett, évről évre. Szinte éreztem, ahogy a szelleme újjá éled bennem. Bizonyítanom kellett, hogy méltó fia vagyok.
– Nem ment semmi tönkre. Nem te ragadtál kést és szúrtad hátba Haot.
Keserűen nyeltem egyet. A puszit sem érdemeltem meg, amit a homlokomra lehelt, mégis lehunytam a szememet és csak sóhajtottam egyet. Aztán kicsit távolabb húzódtam, hogy a szemeibe tudjak nézni. Annyira szerettem volna, ha most komolyan vesz… de igazából elég béna és gyerekes voltam.
– Ó, Nyuszi. ne is akard megtudni, én megvédem a babarózsazsín színű lelked ettől az információtól.
Semmi logikus magyarázat nincs erre… Aiden… – Ráztam meg a fejemet, majd megsimítottam az arcát. Tudtam, hogy ő csak nyugtatni akart, mégis kicsit mérges voltam rá is, a családra is, az egész falura, de leginkább magamra, mert ennek így kellett történnie. Túl nagy volt a felhajtás, talán azt hitték, hogy gazdag vagyok és kizsarolhatnak belőlem pénzt. Az én pénzem persze, mint olyan nem létezett. Aiden nélkül nem maradtam életben, mert nagyon is fordult az a bizonyos kocka. – És tudom, lehet megdugni akart vagy valami… de nem mindenki bukik a férfiakra. Ez egyszerűen fizikálisan képtelenség, hogy minden ilyen ember engem találjon meg. – Hunytam le egy percre a szemem.
Mire újra felpillantottam, már nyílt az ajtó. An Na és Fen jelentek meg. Már ünneplő ruha volt rajtuk, szép, bársonyos, vöröses. Majdnem olyan árnyalatban pompázott, mint az amit nekem és Aidennek csomagoltam el nagytitokban, hogy majd meglepem vele.
An Na megállt előttem és kicsit meghajolt. Hosszan beszélni kezdett, mellette pedig Fen is hamarosan szóra nyitotta a száját.
– Köszön nektek nagyon. Hálás ti menteni mi család – mondta a fiatal nő, szinte törve az angolt. – Elliot. Apa beteg gyenge. Család szükség lenni rád. Te lenni harmincöt. Vezesd család – folytatta még mindig a fordítást, én meg csak nyeltem egyet. Nem értettem, nem értettem, miért engem akarnak a család élére. Még csak nem is laktam az országban, hiába volt éppen megfelelő a korom az alapján, amit mond.
Csak márciusban leszek harmincöt éves… és… – Nyeltem egyet és közben Aidenre nézek. – Nem itt lakom, hanem Londonban.– Tettem hozzá a kifogásaimat. Fizikálisan nem voltam alkalmas erre. Gyerekes voltam, felelősséget még senkiért sem vállaltam. A gyerekeimért sem voltam képes, nemhogy egy egész családért.
– Elliot. – Érintette meg a karomat Fen. – Csak azt kérni, hogy vigyázz ránk. Segíts. Nem költözni ide. – Tette hozzá és megsimította a kezemet. – Neked március első hete menni kell fehér templom, fekete templom, vörös templom és arany templom– Mutatott el a távolba, amerre a hegyeket sejtettem. – Bemutatni áldozat és utána te lenni család vezetője. Családi áldozat.
Nyeltem egyet megint. Aztán Aidenre pillantottam ismét.
Én ezt… erre nem vagyok alkalmas, Muci… – tágotam. – Nélküled nem megy.
– Aiden segít neked. – Szólalt meg ismét Fen, szinte szinkronba An Nával.

Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2022. 02. 22. - 19:52:19 »
+1


2003. február 1.
outfit >><< moondust

Kígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben


Odakint a hideg havas tájban nem volt hidegebb, mint bent a házban. Egy csöppel sem. Belegondolva ez elkeserítő volt, és most is hálát adtam Merlinnek, hogy nekünk ezt  afajta mélyszegénységet sosem kellet megtapasztalni, és biztos voltam benne, hogy a gyerekeim se fogják. Tudtam, hogy rengetegen éltek így, de engem a világ dolgai nem viseltek meg anynira, mint az öcsémet, aki mindenkit meg akart menteni minden áron, és már csak azért is lelkis lett, amikor megtudta, hogy Afrikában hányan éheznek. Engem mások nyomora érdekelt a legkevésbé, az én tekintetem a családomra fókuszált. És mivel ez az ág ELliothoz tartozott, aki már a családom és az életem részévé vált, így ezért viselhetett meg Haoék szenvedése is. Főleg, mert a két kislány is azt érdemelte volna meg, hogy hercegnőkként éljenek, mint ahogy Chrissie is élt.
– Semmi logikus magyarázat nincs erre… Aiden... És tudom, lehet megdugni akart vagy valami… de nem mindenki bukik a férfiakra.  Ez egyszerűen fizikálisan képtelenség, hogy minden ilyen ember engem találjon meg - bújt hozzám Elliot és valahogy ez a naiv hozzáállása valahogy még illett is hozzá, pedig azt hittem ismeri az alvilágot. Én is vele együtt elmerültem annak sötétjében. Sóhajtva dugtam hát inkább az ajkaim közzé egy szál cigarettát.
- Gondolom sose hallottál ember és-vagy szerv kereskedelemről, hm? - billentettem félre a fejemet, miközben a szám csücskéből kilógott cigiből kiáramló füstcsíkra pillantottam egy rövid időre. A hideg szél kezdte kicsit pirosra kicspíni ELliot édes arcát, így a kezem közzé fogtam, hogy egy kicsit melegítsem. Szerettem a kettőnk közös, intim pillanatainak a varázsát, ahol nem voltak mazskok, ahol nem voltak falak, se szakadékok, sak mi létezünk csupaszon és őszintén egymás mellett. Ha nem is szavakka, a tetteimmel megtanultam ezeket kifejezni. Rövid volt ez a pillanat, de annál tökéletesebb, nem is kellettek szavak.
- Mindegy, hogy mi jön a jövőben, én akkor is megvédelek. Erre esküdtem, amikor elvettelek - suttogtam még hozzá egészen hallkan, aztán megjelent An Na és Feng, akik zavartan ácsorogva megkérték Elliotot, hogy legyen a család feje.
Mindig is arra készültem, hogy én leszek a család feje, aki majd tovább viszi a nevet. benjaminon már régóta látszott, hogy rá nem lehetett ezt bízni. Valahogy le lehetett olvasni az arcáról, hogy idióta volt. Tisztában voltam azza, hogy ez milyen felelősséggel jár. Felelni egy egész családért, egy egész névért. Valahjogy mégsem éreztem ezt tehernek egy ideig és inkább csak még jobban belelohalltam magam, hogy aztán letört egóval fetrengjek a sárban úgy, hogy azt kívánjam, bárcsak ne én lennék. Bárcsak egy szánalmas nincstelen, névtelen vértelen féreg lennék. Túl nagy volt az árulásom, túl nagy volt a bűnöm, hogy én erre képesnek tartsam magam, és mégis most itt álltam megint a családom élén. jelenleg Mitch vezette, de tudtam, hogy előbb utóbb enyém lesz ez a rang, mert valahogy... midneki számára még most is egyértelmű volt... Mint régen is... és ez a bizalom szinte megfacsarta a szívemet is.
– Csak márciusban leszek harmincöt éves… és… – Egyelőre nem szóltam semmit, csak megszorítottam bíztatásképpen Elliot kezét. – Nem itt lakom, hanem Londonban.
De persze tudhatta ELliot is, hogy hiába ellenkezik, néha meg kellett tenni azt, ami a kötelességünk volt, cselekednünk kellett, amikor senki más nem tudott, ott kellett lennünk, amikor más nem, és meg kellett tennünk azokat a lépéseket, amikre már más nem volt képes. Én ezért álltam őrt a sötétben, hogy egyik unokatestvéremnek se görbüljön haja szálja sem, főleg ne anyámnak, ELliotnak és az idióta öcsémnek ne.
– Aiden segít neked - szólaltak meg egyszerre, én meg csak bólintottam, és kivettem a számból az addigra szétfüstölgött cigarettát, és kifújtam egy adag füstöt felfelé az ég felé. Nem is volt kérdés, hogy segítsek, azért voltam a férje, hogy mindenben mellette álljak. És bár nem voltam olyan lelkes ettől a templomos szarságtól, muszáj volt végigmenni a lépcsőkön.
- El se engedném egyedül - karoltam át és magamhoz húztam. Persze még várakoztak Elliotra, így hogy bíztassam belesúgtam a fülébe. - Együtt csináljuk meg. A te utad, de végig veled leszek, és nem engedem el a szakadék szélén, a hegynek a tetején sem a kezed.
Ahogy ezt befejeztem, kidugta a fejét talán Jian. Annyira nem is voltak egyformák, de a sötétben nehezebb dolgom volt. Valamit magyarázott és izgatott volt a hangja. Fen megragadta közben a kezünket és An Naval együtt behúzott minket a kis házikóba.
- Apa ébredt. Látni kíván téged is.... - nézett ránk, a miközben ismét a kis rozoga ház falai között ácsorogtunk, és mielőtt Hao ágyához léptünk volna még esdeklően ránk pillantott. - Apa sose lesz régi. Szügség lenni rád. Kérlek.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2022. 02. 24. - 20:36:44 »
+1

◂ az év első holdja
2003. február 1.

a i d e n
a journey of a thousand miles
begins at one’s feet

style: baby zene: yours

Kicsit hosszabban kellett kifújnom a levegőt, hogy ne akadjak ki máris. Aiden persze nyilván érezte a feszültségemet, mert ő úgy átlátott rajtam, mint más a szitán. Tudta, hogy milyen, mikor megfeszül minden izom a testemben és belülről ezerféle keserűség önt el. Nem tudtam vigyázni semmire sem, ami jó volt és egyszerű, mert ahogy hozzáértem megkavartam, megfertőztem magammal… hát ez történt a Li családdal is, ami annyi éven át vegetált és most egyenesen magába omlott, csak mert idejöttem a sötétségemmel. Ezért nem maradtunk sosem a házukban Nattal, hogy ne zavarjuk össze őket… és hogy ő villoghasson azzal, hogy Kínában is ő a leggazdagabb ember.
– Gondolom sose hallottál ember és-vagy szerv kereskedelemről, hm?
A hideg széltől kicsit könnyesen néztem Aidenre. Nem engedhettem meg magamnak, hogy igazából sírjak, pedig képes lettem volna zokogni és a földhöz csapkodni magam, mint valami kisgyerek, akinek tönkre tették a játékát. Hát az enyémet tönkre is tették… ezt pedig gyűlöltem. A támadó persze megkapta, amit érdemelt.
Fúj. El akarták adni a májamat? – pislogtam Aidenre egy fintorgás keretében. Talán nem vettem komolyan… és addig volt minden egyszerű, míg az egész el lett bagatellizálva. Nem ez volt az első, hogy a mugli világ kegyetlenségével találtam szembe magamat. Egyiptomban is megpróbáltak egyszer eladni, de kivarázsoltam magamat a karmukból, ők meg persze megijedtek és valami ősi isten reankarnációjának tartottak. De az más volt. Akkor még fiatal voltam, törékeny, olyan akit talán meg is kívánnának a gazdag emberek… mostanra viszont volt egy hírem, ráadásul egyre közeledett az a negyedik x.
– Mindegy, hogy mi jön a jövőben, én akkor is megvédelek. Erre esküdtem, amikor elvettelek – suttogta Aiden. Finom puszit adtam neki, de szinte azonnal el is húzódtam, ahogy nyílt az ajtó. An Na és Fen léptek ki rajta, komoly, de annál eltökéltebb arccal s mikor közölték, mit szeretnének, éreztem, hogy a gyomrom megint görcsbe rándul.
Nem voltam egyszerűen alkalmas semmi vezetésére. Abban az időben, amikor Aiden elhagyott és Gabe meghalt – vagyis hát eltűnt –, az egyetlen utat abban láttam, hogy engedek apámnak. Akkor elhittem, hogy lehetek vezető, hogy a szaros életemet leélhetem egy olyan célnak szentelve, ami nem az enyém volt. Egyszerűen csak képes voltam átadni magamat egy nagyobb célnak, remélve, hogy az kiöl majd belőlem mindent. Most viszont, nagyon is tudtam, túl önző vagyok én ehhez…
– Aiden segít neked – fordította Fen azt, amit éppen akkor mondott ki An Na valószínűleg, csak kínaiul. Azonnal Mucira pillantottam, aki kihúzva a szájából a cigit lassan bólintott. Nem tudtam, mit mondhatnék. Aidennek saját családját kellett igazgatnia, nem mögöttem állnia. Mégis olyan hálás voltam neki azért a kis fejmozdulatért.
– El se engedném egyedül – jelentett ki aztán. – Együtt csináljuk meg. A te utad, de végig veled leszek, és nem engedem el a szakadék szélén, a hegynek a tetején sem a kezed. – Folytatta, amire nagyot dobbant a szívem.
Ha most ketten lennénk, letepernélek. – Suttogtam felé, ahogy finoman végig simítottam az arcán. Nyilván szexuális utalással könnyebben fejeztem ki magam, mint egy „köszönöm”-mel, amitől valószínűleg azonnal elsírtam volna magam. Ha Jian nem bukkan elő az ajtó mögül és dünnyög valamit kínaiul, talán tényleg Aiden nyakába ugrottam volna.
– Apa ébredt. Látni kíván téged is.... – mondta aztán Fen kicsit tört angollal még mindig. Végig siettünk a kis házban, meg-megnyikordultak a fapadló a lábam alatt. Aztán megpillantottam Haot az ágyon. Magánál volt, de aprónak, törékenynek látszott az ágynemű ölelésében. – Apa sose lesz régi. Szügség lenni rád. Kérlek. – Szólalt meg ismét Fen, mielőtt még az ágyhoz léptünk volna.
Csak biccentettem és akkor léptem közelebb, mikor félre állt. Hao intett egyet, hogy menjek közelebb. Letérdeltem az ágya mellé, így meg tudta érinteni a homlokomat, majd valamit magyarázott kínaiul, amit nem értettem. Fen sem fordított, mintha ez valami különleges tiszteletadás lenne.
Vigyázni fogok rátok… – biccentettem és addig térdeltem ott, míg Hao el nem aludt. Addigra már tudtam: ezt végig kell csinálnom, ha törik, ha szakad… méghozzá nem egyedül.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.144 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.