+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Joy and Sorrow
| | | | |-+  Aiden J. Fraser (Moderátor: Aiden J. Fraser)
| | | | | |-+  Őrizem a szemedet
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Őrizem a szemedet  (Megtekintve 46 alkalommal)

Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 07. 18. - 18:42:38 »
+1



Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked.
De a kezedet fogom,
S őrizem a szemedet.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 07. 18. - 23:22:16 »
+1

i promise
2002. augusztus 20.

a i d e n
thank you for loving
me when I still tasted
of heartache and war

style: for you zene: in the silence

Daniel ott állt mögöttem, miközben a tükör előtt igazgattam a tweed zakómat. Most nem a hagyományos zakó mellett döntöttem, mert meghagytam Aidennek a klasszikus eleganciát, én csak Elliotos akartam lenni… még egy csokrot is kikönyörögtem, amire mindenki azt mondta túl drága. Csakhogy, ha az ember a kezébe vett, akkor a világok felragyogtak, szépséges, sápadt csillagfénnyel. Elve nem akartam még ekkora felhajtást sem, de Aiden csak nem rég kapta vissza a családját. Fontos volt, hogy valaki itt legyen tőlük. Ezért meghívtam én is Deant és Danielt.
Ugye tudod, hogy mennyire korai ez még… – magyarázott Daniel a háta mögött. Tudtam, hogy nem lesz az ínyére, ha majd Aiden megkéri a kezemet, az meg még inkább, hogy egy hónappal ezután össze is házasodunk. Kezdetektől fogva ő volt az, aki mindig mindent ellenzett, én viszont tökéletesen tudtam, mi a jó nekem. Nem ez a szépséges római rom, nem is a helyet megvilágító lámpások érdekeltek. Sőt még csak nem is maga a szertartás, hanem, hogy végre pontosan úgy leszek együtt vele, ahogyan akarok. Ezt Daniel nem értette meg.
Már több, mint egy éve ismerem – mondtam és megfordultam, hogy a kezébe nyomjam a csokrot. – Ezt add oda apának! – Közöltem és alig vártam, hogy végre eltűnjön ebből a nyomi öltöző sátorból. Aztán kivettem a mérgezett tőrt a nadrág zsebemből… igen ilyeneket tartok magamnál a saját esküvőmön. Gratulálok, O’Mara! Megint megkoronáztad a napot! – a hang szokás szerint kínzott, de nem érdekelt. Odaléptem a sátor végéhez és felszakítottam az anyagot a pengével. Csupán ezután léptem ki annyira, hogy a szabad ég alatt találjam magam. Ezt egy kalandregényben olvastam még gyerekként és nagyon megfogott… csak sosem volt még sátram, ahonnan menekülni kellett volna.
Hallottam, ahogy Erica és Dean hangosan beszélgetnek. Talán azt vitatták meg, hogy éppen elég lesz egy bárány nászajándékba, nincs szükség egy egész nyájra. Természetesen Dean kötötte az ebet a karóhoz, hogy már pedig nagyon is szükségünk van egy rendes birkanyájra, hiszen egy igazi ír családnak ez a minimum. Erica talán éppen arról világosította már fel, hogy Aidenben egy csepp ír vér sincs, mikor sietve átlopóztam a sötétben az öreg oszlopok árnyékában a másik sátorhoz. Beledöftem a pengét a fehér vászonba, majd egyetlen mozdulattal felhasítottam azt. Fürgén siettem be, hogy máris ott találjam magam a Muci illatú sátorban.  
Muci! – Eldobtam a pengét és odasiettem hozzá, hogy a tenyereim közé fogjam az arcát és finom csókot adjak az ajkaira. – Végre… – puszilgattam tovább és közben finoman megsimítottam odalent. Közben elvettem a pezsgőt a másik kezemmel a kis asztalról. Biztosan valaki Aidennek töltötte ki, de én lehúztam az egészet. Kellett most az alkohol melege, ami végig bizsergetett a testemen.
A poharat leejtettem a földre. Talán összes is tört, mert véletlenül ráléptem. Nem számított az a milliónyi szilánk, engem az sem érdekelt, ha esetleg megvágom magam. Egyszerűen csak Aiden közelében éreztem elég nyugodtnak magam, hogy ez ne csak egy kötelezettségnek tűnjön.
Drasztikus módszerekhez kellett nyúlnom… Daniel elvettem a pálcámat, mert véletlenül rosszul kötöttem meg ezt a nyakkendő izét és majdnem megfulladtam. – Forgattam meg a szemeimet és közben megpróbáltam lelökni a válláról a zakót. – Ugye már nem kék a fejem? – Végig simítottam a felsőtestén, aztán letérdeltem elé, hogy szétszedjem a nadrágját. Nagyon stresszes volt ez az egész készülődés, inkább vágytam arra, hogy csak kettesben legyünk – valamilyen módon. Hozzá akartam bújni, csak érezni a cigifüstöt és boldognak lenni. Valahol ez a nap a családról szólt. Arról, hogy nem akartam elvenni Aident tőlük, sőt azt akartam, hogy az élete részének érezzék magukat.
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 07. 19. - 23:46:24 »
+1


2002. augusztus 20.
outfit

take me to church



- Óh, édes kisfiam, annyira... annyira, de annyira büszke vagyok rád! - hüppögte anya mellettem, miközben magamra igazítottam az esküvői szettem utolsó darabját. Az öltözősátorban álltam a tükör előtt, és magam sem hittem el, hogy kit látok visszatükröződni benne. Persze anya alakja mellett a szemem sarkából Chrissie nőiesedő, kamaszos buksiját is láttam ahogy a hátam mögül kukucskált bele  aképbe, és éreztem apám erős kezének kedves szorítását a vállamon. Mintha csak egy elbaszott edevis tükre lenne ez itt előttem. De ők nem voltak itt. Csak mi hárman maradtunk. Csak mi hárman maradtunk a sátor bársonyos giccses körében. Meleg fényben úsztunk odabent. vagyis anyám éppen a könnyeiben úszott.
Benjamin a hátát az egyik oszlopnak döntötte és szemforgatva hallgatta anyánk bőgését, akinek az orra már piros volt a sok orrfújástól. Én csak hümmögtem egyet, ahogy lustán megforgattam a számban a cigarettámat, és rálestem anyaára aki kezeit a mellkasa előtt összekulcsova bámult rám. Segélykérően néztem Benjaminra, hogy kezden valamit anyánkkal, és ezeket a pillantásokat ritkán kapta tőlem, szóval örültem volna, ha éppenséggel cselekszik is. Szerencsére vette a lapot, és anya mellé lépett, hogy kihúzza és végre egyedül hagyjon. Még pár simítás hátra maradt rajtam, szerettem volna megkötni a nyakkendőmet, megigazítani a hajamat. És szerettem volna egyedül lenni. Hátha meghallom apám hangját. Vagy a húgomét.
- Jól van anya, hagyd magára légyszi, hadd Aidenkedjen még egy órát - szólalt meg Benjamin mire lesújtó pillantást vettettem a vigyorgó öcsém képébe.
- Várj, várj... Ezt még... oda akartam adni - sóhajtott anya és elém lépett, Finom remegő ujjai tétován érintették meg a mellkasom, én pedig kivettem a cigit a cámból, hogy ne füstöljem tele anya édes parfümjének a felhőjét. Vagy egyszerűen csak nem akartam befedni a hamuval. Aztán egyszer csak egy fehér tulipánt tűzött a mellkasomra, én pedig azt se tudtam, hogy mit mondja, Vagy hogy mondjak e egyáltalán valamit. De nem volt szükség, mert anya folytatta.
- Ezt apád hordta az esküvőnkön - sóhajtotta, majd megpaskolta a szívem helyén a mellkasomat és büszkén kihúzta magát. Szép, halványkék nyári huhájában még így is ragyogott.
- Anya... - éreztem, hogy megremegett a hagnom. ELliot biztos voltam benne, hogy teljesen ideg és ki van készülve. Az utóbbi napokban  teljesen bestresszelt. Engem meg itt éppen teletöltenek szeretettel. És most még csak el sem utasítom ezt. Mert olyan jól esik. Francba. - Köszönöm - suttogtam, mire Benjamin megveregette a vállamat, ahol apának a kezét éreztem, majd félig zsebbe dugott kézzel, félig anyá kezébe belekarolva kihúzta őt a sátramból.
Egyedül maradtam,. a csenddel, és remegő sóhajjal szívtam és szívtam meg fújtam ki a cigim füstjét az ajkaimon. Felpillantottam a sátor tetejére, és hosszú, hosszú ideig csak néztem felfelé. Mintha csak várnám apa hangját, várnám a húgomat, de persze nem ereszkedtek le onnan fentről mint valami gicces regényben, sőt nem bukkantak fel sehonnan. És egy részem olyan kibaszottul megkönnyebbült, hogy egyikük szellemét sem találtam meg a kriptánkban. Abba azt hiszem tényleg belepusztultam volna.
- Na, apa. Képzeld, megházasodom. Remélem... Remélem látod, hogy próbálkozom. Hogy szeretnék én is teljes életet élni. Olyat, amit mindig is szántál nekem - suttogtam bele a sátor csöndjébe. Kintről kellemes zsivaly szűrődőött be olyan halkan, hogy ha nem figyeltem talán nem is hallottam volna meg. Anya és Den hanga mondjuk egy kicsit élesebben hallatszódott be, de legalább megnyugodott ő is annyira, hogy rendesen, bőgés nélkül beszéljen. Itt álltam egy szakasznak a végén és egy újnak a kezdetén. Akartam ezt, midennél jobban, hogy Elliot mellett éljek amíg csak engedi az időnk.
- Muci! Végre… - Elliot hangjára összerezzentem. De ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy felvegyem a szokásosan nyugodt és kissé beképzelt Aiden szerepét, a felnőttét, nem pedig agy olyan gyerekét, aki szerette volna maga körlül tudni családjának minden egyes darabját. Felvont szemöldökkel néztem az eldobott késre, majd megint ELliotra, és elviygorodtam.
- Ajaj, Nyuszi, megláttál a szertartás előtt, most mi lesz? - kérdeztem drámai hangon, miközben szinte belém folytotta a szavaimat a rámcsimpaszkodásával. A simogatására elégedetten sóhajtottam, de nem tudtam nem észrevenni, hogy teljesen ki van készülve, mert a pezsgő felé nyúlt és ivott is belőle. Aztán persze a pohár leesett és összetört, én pedig arrébb vontam ELliotot a szilánkokról, és halk sóhaj kíséretében egy kis intéssel a helyére varázsoltam a poharat.
– Drasztikus módszerekhez kellett nyúlnom… Daniel elvettem a pálcámat, mert véletlenül rosszul kötöttem meg ezt a nyakkendő izét és majdnem megfulladtam.  Ugye már nem kék a fejem?
- Mi a fasz? csúszott ki a szofisztikált kérdés a számon, reagálva a szavaira és aztán a tettére is, mert a tökéletesen összeszedett szerelésemett félig meddig lerángatta rólam. Szerencsére a tulipánt elég erős bűbáj védte minden ellen, de mielőtt ellökhettem volna, már ki is szedtek a nadrágomból, én meg egyszerűen csak hagytam, hogy így vezesse le mind a kettőnk feszöltségét. Még így is éreztem a kezei remegését.
- Jól van, engedd el magad - suttogtam. és belemarkoltam finoman a hajába. - Lemegy ez a fazsság és utána minden ugyan olyan lesz, mint eddig, és még fasza nyuszis gyűrűd is lesz
Közben valahogy kintről zajok egyre közelebbről jöttek, majd meghallottam Benjamin hangját, mögötte anyáéval, Metzével és persze Daniel is köztük volt.
- Aiden, csak hogy tudd Elliot eltűű... - robbant be az öcsém, majd kikerekedett szemekkel bámult ránk. Még nem bújtaott ki teljesen a gatyámból, szóval csak a helyzet lehetett neki kínos. Én persze halálos nyugalommal néztem rá, és rohadtul szórakoztató volt a zavarzságát megérezni,- Hát, akkor megtaláltad.  Öt percetek van, vagy a következő anyáék és Daniel lesz - magyarázta.
- De te nem is tudsz hazudni - sóhajtok fel. Benjamint a füllentésre rábízni olyan volt, mint Voldemortot egy helyen hagyni egy unikornissal. Ő csak tett egy legyintő mozdulatot és eltűnt a sátorból.
- MERLINRE ELSZABADULTAK A FEHÉR GOLYMÓKOK! - kiáltotta el magát, és tudtam, hogy direkt ő engedte ki őket. idióta.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 07. 20. - 19:13:38 »
+1

i promise
2002. augusztus 20.

a i d e n
thank you for loving
me when I still tasted
of heartache and war

style: for you zene: in the silence

Nem tudtam érzelmes állapotba kerülni. Túlságosan is belém állt az ideg, amit próbáltam azzal elfedni, hogy lerázzam Danielt és esetleg egy kis szexre rávegyem Aident, mielőtt odaállunk a kentaúr elé, hogy a végtelen univerzum előtt összeadjon minket. Nem is tudom miért voltam ideges… talán mert eszembe jutott, amikor Nattal csináltuk ugyanezt. Emlékeztem rá, mennyire szerettem volna, szinte ki zsaroltam belőle, csak azért, hogy ne lehessen mással. Megzsaroltam, hogy biztosítson a szerelméről, mert akkor voltak azok a furcsa ügyei a régi asszisztensével. Lehet, hogy ezért nem működött soha a kapcsolatunk, mert nem ő döntött így… hanem én akartam. Aidennek is célozgattam. Talán túl sokszor, túl erőszakosan.
A félelmeim egyre erőteljesebben uralkodtak el rajtam. Nem volt szükségem még Daniel okoskodásáról, hogy ez túl korai. Egyáltalán nem volt az. Összeségében több, mint egy éve ismertem Aident és mostanra már a kapcsolatunk is igencsak közeledett az egy éves évfordulójához. A gyomromba furcsa görcs állt, úgy éreztem, el tudnám hányni magam… vagy ha az nem, hát kiszakad a szívem a mellkasomon, mert az fájdalmasan lüktetett. Az egész testem remegett tőle, de leginkább a kezem. Ezért kicsit ügyetlenül téptem fel Aiden sátrának az anyagát. Nem számított. Rá volt szükségem, hogy megnyugtasson. A teste érintésére volt szükségem.
– Ajaj, Nyuszi, megláttál a szertartás előtt, most mi lesz? – kérdezte Aiden drámai hanggal. Nem számított. Az ajkaira tapadtam, a tenyereimmel finoman simítva az arcát. Kellett ez a puha érintés, kellemes, otthonos érzéssel látott el.
Leszarom… – Suttogtam vissza, ahogy végig simítottam rajta a lábai között. Szinte azonnal éreztem a reakciót, miközben a pohárért nyúltam. Kellett az az alkohol, hogy kicsit jobban érezzem magam. Csakhát, nem tudtam visszatenni és kicsúszott az ujjaim közül a pohár, hogy apró darabokra törjön össze.
Meglepett, hogy azután a simítás után még Aidennek volt annyi önuralma, hogy még odébb húzzon és egyetlen mozdulattal rendbe hozza az összetört üveget. Ezután térdeltem le elé és kezdtem el a nadrágját piszkálni. Na meg elmeséltem, hogy miért nem jöhettem varázspálcával és miért a mérgezett tőrhöz kellett folyamodnom a bejutáshoz.
– Mi a fasz? – kérdezte, de én csak közelebb hajoltam és az alsónadrág feletti kivillanó bőrrészre csókoltam. Az illata, a bőre meleg is már meg tudott kicsit nyugtatni. Lehunytam a szemem és tudtam: ez így tökéletes. Ezt akartam csinálni, akár örökre is.
– Jól van, engedd el magad – belemarkolt a hajamba. A hangján tudtam, hogy érzi, mennyire feszült vagyok. – Lemegy ez a fazsság és utána minden ugyan olyan lesz, mint eddig, és még fasza nyuszis gyűrűd is lesz. – Finoman a számba vettem, hogy egy megint lehunyhassam a szememet és csak őt érezzem. Azonban a kintről jövő egyre erőteljesebb mozgolódás és beszéd megzavart. Éppen akkor húzódtam el, mikor Ben belépett. A kezem miatt nem láthatott odalent mindent és nem is rángattam le Aidenről a nadrágot. Csak a lényeget szabadítottam ki.
– Aiden, csak hogy tudd Elliot eltűű... – robbant be a sátorba, én meg csak ártatlan pislogást engedtem meg felé. A helyzet kissé kínos volt, amitől én persze szokás szerint elvigyorogtam. Régen élveztem, ha másokat kicsit idegesíthetek. – Hát, akkor megtaláltad.  Öt percetek van, vagy a következő anyáék és Daniel lesz.
Nem akartam, hogy az öcsém előkerüljön. Csak sóhajtottam egyet. Ennyit arról, hogy jól érezzük magunkat… és talán tényleg jobb is lett volna ezt megtartani a nászéjszakára.
– De te nem is tudsz hazudni – közölte Aiden Bennel, de mindegy volt. Addigra ő már legyintett és ment is kifelé. Aztán jött is kintről a kiáltás a fehér golymókokról, én meg csak felpillantottam Aiden barna-szürke szempárjára.
Akkor gondolom tegyük ezt el a nászéjszakára… – sóhajtottam és szépen visszaigazítottam rá egy alsógatyát, csak egy utolsó csókkal illetve a legszebb részét, aztán felkeltem és begomboltam a nadrágját. Felhúztam a cipzárt.
Muci… nagyon félek… – bújtam hozzá és átöleltem. Kicsit könnyfátyolos lett a szemem, de akkor megint valami hang jött kintről. Nem akartam, hogy ezt is tönkre tegye valaki.
Elliot! – Daniel hangja csendült valahol, én az arcomat odanyomtam Aiden nyakához a fejemet. Nem akartam, hogy előkerüljön és ránk találjon. Nem akartam, hogy elrontsa a pillanatunkat. Ezért nyafogó hangod kiadva hoppanáltam. Nem túl messzire, a romok mellé az egyik oszlop mellé, aminek az árnyékába be tudtunk húzódni.
Aiden… még a színjátszos ízé előtt el akartam mondani. Fogadom, hogy örökre veled leszek. Akkor is, ha beteg vagy, ha szomorú vagy, ha csóró állatok leszünk, ott leszek és együtt küzdök veled. Úgy szeretlek, ahogy vagy, a sötétségeddel, a fényeddel, a fájó emlékeiddel és a boldog emlékeiddel. – Megcsókoltam lágyan. Aztán megint hozzá bújtam kicsit jobban és a puha, hullámos tincseivel játszottam. Közben a háttérben csitulni kezdtek a zajok, csak egy valaki lépése közeledett mind jobban.
Hát itt vagytok. Gyertek! Kezdődik a szertartás… utána smárolhattok a sarokba. – Hallottam meg Daniel dacos hangját.
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 07. 21. - 22:58:22 »
+1


2002. augusztus 20.
outfit

take me to church



Nem is kellett volna, hogy meglepjen Elliot érkezése a sátramba. Sőt szinte számítottam is rá, hogy berobban az utóbbi diőben egyre stresszesebb lett, ahogy közeledett ez a nagy nap. pedig egyébként még csak miatta kértem fel egy kentaurt is, hogy meg legyen valósítva a szíve vágya. De ahogy hozzám ért, ahogy a szájába vett, csak hagytam magamat is sodródni, mert jól esett az ő kellemes érintése, és tudtam, hogy ezzel ő is levezeti a fezsültséget, ha szexre kerül sor.
De nyilván nem jött össze a dolog, az öcsém, és mindenki más is közebszólt. Mondhatni, nem ejtett zavrba benjamin feje, ahogy ránk bámult ELliottal együtt vigyorogtam egyet aztán pedig megforgattam a szememet az elszökött golymókos akcióra. Ő valahogy mindig így oldotta meg, ha valakir fedeznie kellett, inkább nem hazudott inkább magát keverte bajba, inkább ő sérült meg, csak hogy az ő igazságérzete se sérüljön de azért meg is védje azt akit akart. Nem mondta, de tudtam, hogy állandóam kínos szituációkba keverte magát, csak mert fedezte a hátamat, amikor éppen tilosban cigiztem a suli területén. Idióta barom. Nem sok időnk volt, ami kár volt, de azbban biztos voltam, hogy a nászéjszakát ennek fényáben nagyon is felejthetetlenné teszem. És azután az összebújás után még egy szakállfésű sem tudná rendesen kifésülni a hajunkat.
- Muci… nagyon félek… - gyengéden megsimogattam az arcát, ahogy hozzám bújt és beszívtam azt a kellemes illatot ami mindig ott bújkált benne, ami Elliotossá tette.
- Tudom, Nyuszi, tudom - dörmögtem, de Daniel hangja félbeszakított, én pedig idegesen feksóhajtottam, pedig közben teljesen visszahelyezkedtem a nadrágomba. Közben Elliot nyafogó hangjával kísérve beszippantott a feketeség, és egy romok melletti félreeső területre kerültünk. Nem sok időm volt Ellenállni, mert Elliot félrehúzódott velem. A holdfény szinte fátylat vont ránk, ahogy a tiszta, csillagos égbolt elterült felettünk azon a kis nyugalmas szigeten, ahová elmenekültünk a család és talán a kötelezettség elől egy rövid pillanatra. Elliot hangja kellemesen törte meg a puha csendet közöttünk.
- Na mi az, itt akarsz megerőszakolni, hm? szexi - mormogtam majd lehunytam a szememet és megcsókoltam. Engem is furcsán érintett ez az egész annyira nem én voltam, de tutdam, hogy mégis ezt akartam. Elliotot, magam mellett.
- Aiden… még a színjátszos ízé előtt el akartam mondani. Fogadom, hogy örökre veled leszek. Akkor is, ha beteg vagy, ha szomorú vagy, ha csóró állatok leszünk, ott leszek és együtt küzdök veled. Úgy szeretlek, ahogy vagy, a sötétségeddel, a fényeddel, a fájó emlékeiddel és a boldog emlékeiddel.
Összeszorult a torkom, nem tudtam, hogy mit feleljek erre a vallomásra, még mindig nem hittem el, hogy ez a világ engem befogadhat, azok után, amiket tettem, annak ellenére amilyne beképzeltül álltam mindenhez. És tényleg, Aiden te is beleillesz ebbe az egységes egészbe, tényleg van helyed ebben a kirakóban.
- Elliot... -suttogtam, és csak egy csókot leheltem a puha ajkaira, a nyelvem pedig úgy siklott át az ajkai között, mint kés a vajon. - te vagy a mindenem - én nem ragoztam túl. Sosem ragozta rúl, az Benjamin rezortja volt. Csak a tényeket mondtam, röviden. És az igazságomat. Ez pedig az én igazságom volt. Belesimultam egy újabb csókba, amit aztán Daniel zavart meg. Felsógajtva hajoltam el ELliottól, majd miután elengedtem, rájuk kacsintva előre vonultam.
Nem volt nagy pavilon a romok között, nyitott volt az egész. Polgéri stílusú volt egyszerű sötétezüstös székek, az oltárszerűség, amiben a kiégetős pinkben feszítő kentaúr állt, fején virágkoszorúval. Komolyan ennél nem lehetett volna egy kicsit visszafogottabb? És még perverz élmodozó vigyor ült a száján. A hozzá vezető út is rózsazsín rózsaszirmokkal volt beborítva, gonolom erről anyám gondoskodott. Mindenki kezében volt egy-egy világító lámpás, amit a terv szerint felengedtek volna, miután megtörtént a szertartás. Anya már ott várt a két családi ág sora között. Könnyes szemekkel rám nézett és belém karolt, hogy a kezemet szorongatva az oltár elé kísérjen a szűk családi kör között. Furcsa volt ezeket a lépéseket megtenni, mégsem voltak olyan nehezek, mint amilyennek képzeltem. A kentaúr mellett Benjamin állt, mint az én tanum, és le nem olvadt a szájáról az az önelégült vigyor. Én meg viszavigyorogtam rá, aztán megálltam a kentaur egyik oldalán és vártam, hogy ELliotot is bekísérjék, hogy utánna a szavinkkal is összekössük az életünket.
Ami csakis a miénk volt, és senki másé.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 07. 22. - 17:25:29 »
+1

i promise
2002. augusztus 20.

a i d e n
thank you for loving
me when I still tasted
of heartache and war

style: for you zene: in the silence

– Tudom, Nyuszi, tudom – dörmögte. A hangja kellemes volt és megnyugtató. Persze, hogy tudta, hogy félek… ő Aiden. Azt is észreveszi, ha a legkisebb változás történik bennem. Még Nat sem ismert ennyire, hiába hittem, hogy ő lesz az én igazim.
Bár szükségem lett volna Aiden testének kellemes melegére, az ölelés is elég volt. A szex persze sok feszültséget képes lett volna felszabadítani, ám a simítása, a puha érintése a hátamon és a nyakánál összegyűlt füst- és kókuszillat egészen megváltoztatott mindent. Éreztem, ahogy a szívverésem közepes ritmusra vált és már nem éreztem a torkomban vagy a fülemben dobogni azt. Minden egészen másképpen hatott. A színjáték a családnak szólt, de a mondanivalója az egésznek, inkább csak nekünk.
Inkább csak hoppanáltam, mielőtt Daniel vagy valamelyik másik buzgó rokon ismét bedugta volna a fejét. Kellett egy pár pillanat kettesben, hiszen már olyan régen voltunk rendesen együtt. Régen… igazából egy napja, de ez a mai napi sürgés olyan zavaró volt. Szinte mindig elszakítottak Aidentől. Ezért ház hozzábújtam a csillagos ég alatt, az ezüstös holdfény fátyolosságában és csak élveztem az illatát.
– Na mi az, itt akarsz megerőszakolni, hm? szexi – mormogta és lehunyta a szemét. Ekkor hajoltam én is közelebb, hogy finoman elvesszek a csókba. Ez az egész esküvősdi a családdal, nem mi voltunk. Sem ő sem én, mégsem tehettük meg, hogy azt mondjuk: elszökünk. Aident csak nem rég kapta vissza Erica és Benjamin. Egyszerűen szükség volt rá, hogy ezeket a pillanatokat is velük éljék meg.
Ez a csodás kis holdfényes pillanat tökéletesen elég volt arra, hogy megtegyem a fogalmamat. Nem azt, amit majd odakint fogunk a többiek előtt. Ez a valóság volt, ami nem csak egy betanult sablonszövegre bólint rá.
– Elliot… – súgta a nevemet. Már ez is több volt, mint egy hosszú monológ. Régen nem volt velem ilyen belsőséges. Örültem, hogy a tavasz meghozta a mi áttörésünket. – te vagy a mindenem – folytatta. A szívem nagyot dobbant. Rövid volt, de mindent magába foglalt. Ez akartam lenni neki, valami végtelen dolog, amiben mindennap megtalálja az örömét, a szórakozását, a kikapcsolását, a menedékét. Én is adni akartam neki, nem csak elvenni. Ezért is szerettem volna megtanulni főzni vagy sütit sütni neki, hogy mikor hazajön legyent mit ennie. Nem tudom… csak adni akartam, hozzá tenni a kapcsolatunkhoz, bár egy ilyen helyzetben, két férfi között, gyakran nehéz megtalálnia az embernek a helyét… pláne, ha olyan maszkulin alkat van mellett, mint Muci.
Az újabb csókba összesimultunk. Mindennél jobban vártam a nászéjszakát és nem csak a szex miatt. Szerettem vele összebújni és beszélgetni, vagy csendesen várva, hogy odasúgja, mennyire szeret. Ez nekem elég volt a boldogsághoz, nem vártam semmi hatalmas dolgot. A csókot persze Daniel zavarta meg, szétrebbentünk és már ment is Aiden előre, hogy meginduljon a dolgára. Még hosszan utána pillantottam és nyeltem egy nagyot.
Most azon gondolkodsz, hogy megszöknétek? – átkarolta a vállamat és vezetett előre a romok közé. A szemem sarkából láttam csak, ahogy Aiden bevonult, mert közben megpillantottam Deant a bozontos vörös szakállával, szmokingba bugyolálva. A kezében ott volt a világító csokor, amit kaptam és ami Aiden szerint nyálas és menyasszonyos volt.
Remélem nem fogok hányni… – sóhajtottam és átvettem a felém nyújtott csokrot. Daniel még vállba veregetett és a násznép közé lépett, hogy ő is átvegye a kis lámpást, amit majd a végén az égbe eresztünk. Igen. Kicsit giccses, de bájos mégis ez az egész.
Anyád nagyon büszke lenne rád most, fiam. – Paskolta meg a vállamat Dean és nyújtotta felém a karját.
Óvatosan karoltam belé és hangosan sóhajtottam egyet.
Remélem akkor is az lesz, mikor hányok… – suttogtam, ahogy az andalító zene kíséretében megindultunk Aiden felé. Nem érdekelt, hogy lányos vagyok a csokorral, ilyen akartam lenni. Nem néztem a családra, mert nem számított semmi, csak Aiden szürke-barna szempárja.
A kentaur élénk rózsaszín szmokingját már csak akkor szúrtam ki, mikor odaértem. Elégedett bólintással pillantottam Aidenre, tudván, hogy ezt ő szervezte le. Az oltár egy apró kőkút volt, amibe néhány varázslatosan fel-felragyogó virágszirom úszott. Ez előtt ácsorgott a kentaúr, időnként a patáját csapkodva a földhöz. Közben Daniel is megpaskolta a vállamat, aki tanúként már ott várakozott.
A gyomrom csak akkor rezzent igazán össze, mikor a kentaur belekezdett a beszédébe. Nem volt hosszú, de kellően giccses ahhoz, hogy zavaró legyen: – Kedves Jegyesbár, kedves vendégek! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy ezt a két varázslót a mágikus erők színe előtt és Merlin áldásával összeadjuk. Aki tud bármilyen olyan indokot, ami ezt a frigyet megakadályozza szólaljon meg most, vagy hallgasson mindörökre! – Nem várt, azonnal folytatta, hála az égnek. Nem szerettem volna megélni, hogy Nathaniel Forest berontson. Gyorsan a lényegi részekhez értünk: – Aiden James Fraser, fogadod, hogy az itt jelenlévő Elliotot házastársadul fogadod, vele leszel jóban, rosszban, betegségben, szegénységben, míg a halál el nem választ? – Aztán jöttem én: – Elliot George O’Mara, fogadod, hogy az itt jelenlévő Aident házastársadul fogadod, vele leszel jóban, rosszban, betegségben, szegénységben, míg a halál el nem választ?
Igen. – Bőgtem el magam, mint valami kisgyerek. De nem izgatott, hogy elcsuklott a hangom.
Nagy nehezen egymásra tornáztuk az aranycsillogású karikagyűrűket. Aztán jött végre a lezárás: – A varázsvilág mágikus erőinek nevében, házastársnak nyilvánítalak benneteket. Csókoljátok meg egymást! – Odahajoltam és átkaroltam a virággal a kezemben, hogy közelebb vonva elnyújtsam a csókot. A korábban befogott, hófehér golymókok pedig vidám, kissé magas frekvenciájú dalra fakadtak. Tudtam, hogy innen már csak egy kártyaintés, hogy ezt az egész helyet lagzihelyszínné változtassuk, s beusszanak az asztalok, a kaja is megérkezzen… na meg a pia, amire szükségem volt.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.094 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.