+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Daniel O'Mara
| | | | |-+  Akácos ház (Moderátor: Daniel O'Mara)
| | | | | |-+  Az udvar
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Az udvar  (Megtekintve 1531 alkalommal)

Daniel O'Mara
[Topiktulaj]
*****


A Medimágus

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 07. 07. - 13:31:05 »
+2



A ház udvarán hatalmas akácfa áll. Alatt kis asztal várja a kiülni vágyókat, körülötte a négy régi székkel. Innen tökéletes a kilátás a legelőkre, ráadásul Dean O'Mara háza is látható innen, ahogy a távolban, az utat szegélyező zöld növények mellett áll. Itt nincsenek mugli járművek, csak egy keskeny út húzódik az épület előtt, ahol néha-néha elbiciklizik egy-egy szomszéd.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 07. 18. - 13:33:29 »
+2

something new
2002. augusztus 7.

Daniel
i was the ocean
you wanted rivers
i was the mood
you chased the stars

style: sunflower style zene: butter

A Szent Patrik templom mellett ácsorogtam, az egyik fa árnyékában, ahol egyetlen, kissé kopott, megviselt sírkő várakozott. Persze még kivehető volt rajta az angyalforma, meg a név, amit Daniel vésetett rá: Jia Lee-O’Mara, 1946-1998.  Egy idézet is állt rajta, ám azt az elmúlt években tönkre tette annyira az időjárás, hogy szinte olvashatatlan volt. Hiába guggoltam le és töröltem le az ujjammal a koszt a feliratról, a betűk már alig látszottak. Valamikor emlékeztem még az egyszerű latin szövegre, ám mostanra nagyon is megkopott az… régen jártam itt.
Sóhajtottam egyet, ahogy felnéztem a sírkőre. Sosem voltam jó fia, pedig ő az életét akarta értem adni. Állandóan csak a szégyent hoztam a fejére és még a temetőbe sem jöttem ki, hogy megemlékezzek róla. Az utolsó virág, amit hoztam, már régen elszáradt és ez alkalommal is üres kézzel érkeztem.
Sajnálom, anya… – motyogtam. Éreztem, ahogy guggolás közben fájdalmasan ég a térdem. Fel kellett volna kelnem de nem akartam, mert így egy kicsit közelebb éreztem magam a nőhöz, akinek az életemet köszönhettem. – Nem volt időm idejönni. Túl sok minden történt. – Hazudtam. Könnyebb volt ezt mondani és ezzel áltatni magamat, mint azzal, hogy valójában eszembe sem jutott. Egyszerűen már megszoktam, hogy nincs anyám. Tizenöt évig nem láttam s mire hazaértem már nem volt életben. Bűntudat maradt csak utána, amivel nem lehetett megküzdeni. Azonban mostanában egyre kevesebbszer említettem ezt. Nat még tudta mit érzek, ám Aidennek nem igazán mondtam el… vele valahogy egész más volt minden. Bensőséges. Sokszor szavak nélkül is tudott mindent, elég volt rám néznie vagy néhány elhaló szót hallania.
Még egyszer megsimítottam a követ, majd elindultan a Glenelly Road felé, hogy néhány lépésből már is a Park Roadon találjam magam. A keskeny kis utacska éppen Dean háza felé vezetett, ám most tovább kellett mennem a hatos számnál, hogy az öcsém új otthonát megnézhessem. Kicsit irigyeltem, hogy itt van a természet lágy ölén, ilyen közel ahhoz a helyhez, ami egykor minden kis kalandunk helyszínét jelentett. Az én életem viszont most nem illett volna ide, egészen más ritmusban éltem, mint korábban.
Elhaladtam a temető régebbi részét jelző, öreg kőkerítés mellett. Az ujjaimmal végig simítottam a kiálló, szürke köveken. Kicsit nedvesek voltak még a korábbi esőtől, ami éppen akkor állt el, amikor a templomhoz értem.
A köveket tujasor váltott fel, a másik oldalon megújabb építésű, vagy legalábbis felújított házak sokasága. Egészen addig ez volt a látvány, míg el nem értem a következő legelőt. Innen már csak a hosszú sétát, néhány bokor választott el a szülői háztól. Sejtettem, hogy Dean… hogy apa most nincs odahaza, ilyenkor mindig a patikában volt. Hétköznap volt, talán tizenegy óra. A kőház magányosan állt, mögötte, a hatalmas füves területen néhány bárány bégetett csupán. Még nem mondtam el, hogy Aiden megkérte a kezemet, pedig nagyon is kellett volna…
Daniel háza jóval odébb, még túl a fenyősoron állt. Viszont tökéletesen ellehetett látni a távolból a szülői házig. Ezt is irigyeltem. A hatalmas akácfát pillantottam meg először, majd Danielt, ahogy kerti bútorokat pakol a hatalmas lombkorona árnyékába. Tökéletesen illet ide az én drága öcsikém.
Azt hittem megvársz… – jegyeztem meg, ahogy a régies fakaput belöktem és besétáltam a pázsitos udvaron. A lépteim puhák voltak az átnedvesedett földön… tényleg otthon éreztem magam. – Van sör? – Vigyorogtam rá, majd felnéztem a házra.
Naplózva


Daniel O'Mara
[Topiktulaj]
*****


A Medimágus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 07. 26. - 16:34:07 »
+2



something new
2002. augusztus 7.
Elliot


Elliot új életet kezdett, itt volt az idő, hogy én is hasonlóképpen tegyek. Ezért vettem meg ezt a házat, ezért ígértem meg Ambernek, hogy többé nem szomorkodok, mert elveszítettem az édesanyját, vagy mert az életemben több volt az elmúlás, mint az öröm. Nem akartam, hogy szomorúnak lásson, csak azért, mert az életem egészen másképpen alakult, mint kellett volna. Amber nem ezt érdemelte. Túl kicsi volt ahhoz, hogy feldolgozhassa ezeket a dolgokat. Számára az anyukája még bármikor visszatérhetett, hiszen hitt a csodákban… én már viszont jóval kevésbé. Az én szememben már nem volt több ez az egész valami furcsa rémálomnál, amiből egész egyszerűen fel akartam ébredni. Csakhogy nem lehetett, így hát maradt az az opció, hogy az álmot alakítsam jobbá.
Az Akácos Ház gyerekkorunk óta a szomszédban állt. Mindig azt láttam, hogy az itt lakók boldogok. Emlékszem, hogy a szomszéd kislány gyakran játszott a fára szerelt hintában vagy éppen felmászott rá a kistestvérévle. Irigyeltem, mert a mi udvarunkon csak egy öregebb növény állt, arra pedig anya nem engedett fel minket. Mondjuk Elliot még így is állandóan kísértette a sorsot és a frászt hozta anyára. Aztán persze elsírta magát, a bátyám meg nem győzött bocsánatot kérni.
A házban már majdnem minden bútor bent volt ma reggelre. Csupán rendezgetni kellett, meg kipakolni a dobozokat, hogy végre kikerüljenek a tányérok, az evőeszközök, a díszpárnák és a könyvek… na meg az esküvői fotók Margarettel. Még mindig elképesztően hiányzott, így amikor a menyasszony fotójára pillantottam, amin kedvesen mosolyogva nyújtotta a csokrát a kamera felé, elszorult a szívem.
Lehunytam a szememet és inkább megragadtam a kerti széket, hogy azzal együtt menjek kifelé. Inkább pakoltam, hogy ne kelljen gondolkodnom többet… évekkel ezelőtt halt meg. Olyan régen, hogy már az illatára sem emlékeztem, mégis gyászoltam. Talán ezért nem sikerült egyetlen kapcsolatot sem komolyba fordítanom. A legtöbb randim tűrhető volt, de nem éreztem azt a kis pluszt.
– Azt hittem megvársz… – jegyezte meg egy túlzottan is ismerős hang. Hallottam, ahogy a kertkaput is belöki és besétál a pázsitra. A léptei nem hallatszottak a puha talajon.
– Egy darabig vártalak… – sóhajtottam fel és megfordultam. A bátyám állt ott, természetesen szokás szerint túl öltözve. Nem hittem el, hogy nem aggódik a világos színű pólójáért vagy a nadrágért. Azt meg inkább meg sem mertem nézni, hogy milyen cipőt húzott fel, de a szemem sarkából kiszúrtam, hogy fehéret. A pakolás mocskos dolog, az ember könnyen poros és izzadt lesz.
– Na hogy tetszik? – kérdeztem és odaálltam mellé, ahogy felnézett a házra. Nem sokat változott gyerekkorunk óta. Talán csak a mágiát újították meg, ami egybe tartotta az egészet. Egész szép ház volt, nem olyan összetákolt, mint egy-két varázslócsalád otthon. Itt még az érzés sem volt meg, hogy menten szétesik. – Valld csak be, hogy irigykedsz. Emlékszel, hogy gyerekként arról álmodoztunk, hogy ideköltözünk és te laksz majd fent, én meg alul. – Magyaráztam, felidézve a gyerekkori emlékeket. Nem vártam, hogy Elliot majd elkezd szentimentálisan belemenni ebbe a gondolatba. Igazság szerint nem sokszor láttam érzelmesnek, csak ha összetörték a szívét vagy éppen valamelyik családtagot kellett megmentenie. Akkor kitört belőle a szenvedély, gyakran annyira, hogy meg is könnyezte.
– Van sör? – kérdezte aztán.
Csak bólintottam és a hátára simítottam a kezemet, hogy bevezessem a házba. A konyha az ajtótól legtávolabb eső helyiség volt. Így hát végig kellett sétálnunk a kis folyosón, hogy eljussunk oda. Viszont az látszott, hogy ezt a helyiséget tettem leginkább rendbe. A hűtőben már ott volt a sör és némi kaja.
– Apa hozni fog ebédet – mondtam és kinyitottam a hűtőt. Közben intettem, hogy üljön le. A sört pedig kivettem, felnyitottam neki és elé raktam. Valami márkátlan ír példány volt. Nem épp a legjobb. – Bocs, ennyi volt a helyi kereskedésben.
Belekortyoltam a sajátomba, mikor végre azt is kinyitottam.
– Aiden is jöhetett volna. Minden segítség jól jön… és hát most már családtag is lesz. – Célozgattam az eljegyzésre.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 08. 01. - 08:42:43 »
+2

something new
2002. augusztus 7.

Daniel
i was the ocean
you wanted rivers
i was the mood
you chased the stars

style: sunflower style zene: butter

Furcsa volt elképzelni, hogy az öcsém majd itt fog lakni. Amikor elköteleztem magam Aiden mellett, lényegében a családja mellett is megtettem. Ezért is döntöttem úgy, hogy Londonban maradok, távol Deantől és most már Danieltől is. Mindig is kívülálló voltam. Ők jelentették anyám tiszta lapját, én pedig csak egy árnyék voltam, ami addig üldözte, míg a végén bele nem halt. Anya sokat áldozott értem, ahogy azért is, hogy új családja lehessen. Talán úgy volt a legjobb, ha őket békén hagytam és engedtem, hogy éljék az életüket úgy, ahogyan csak szeretnék.
– Na hogy tetszik?– kérdzete, ahogy megálltam a ház előtt és felnéztem a házra. Látszott, hogy a kora ellenére szépen karbantartották. Tényleg jó állapotban volt és áradt belőle a kellemes, mágikus vibrálás, ami mindig beindított bennem valamit. Persze ezt Daniel nem tudta. Neki alig-alig meséltem azokról a dolgokról, amiket anyától kaptam. – Valld csak be, hogy irigykedsz. Emlékszel, hogy gyerekként arról álmodoztunk, hogy ideköltözünk és te laksz majd fent, én meg alul. – Folytatta, én pedig elvigyorodva pislogtam rá. Hát persze, valójában én is emlékeztem a gyerekkori álmodozásainkra, bár már akkor is tudtam, hogy előbb-utóbb majd az élet más utakra visz. Talán, ha normális testvérek lettünk volna, akkor tényleg így alakul… tényleg itt laktunk volna mi ketten. Így viszont meghagytam ezt a lehetőséget Daniel jövendőbeli családjának. Én megvoltam Aidennel a magam kis biztonságában.
Egy szobában is el tudnék lakni. Azóta ezt is tudom. – Vontam vállat és végig túrtam a hajamat. A torkom kiszáradt, míg idesétáltam. Kissé párás volt az idő a korábbi esőtől, ezért jól esett volna inni valamit. Rákérdeztem hát, hogy akad-e itthon sör. Régen söröztem, Aiden aligha szerette, ha berúgtam, én meg nem erőltettem egy-egy alkalom kivételével. Legutóbb talán Bennel iszogattam vagy Fynnel. Nem igazán emlékeztem a sorrendre, mert lássuk be… egészen sok esemény történt az elmúlt napokban. Nem csak az eljegyzés miatt, ott volt még a Foltozott Üstben történt hülyeség is.
Daniel a hátamra fektette tenyerét, úgy vezetett be a házba. Nem néztem annyira körbe, még sok volt a doboz meg a félig-meddig szétpakolt cucc. Ezért nem is igazán volt tényleg miben gyönyörködni. A konyha viszont nagyjából rendezett volt.
Apa hozni fog ebédet – magyarázta és a hűtőhöz lépett. Nekem csak intett, hogy üljek le. Szóval kihúztam az egyik széket az asztal mellett és lehuppantam rá. – Bocs, ennyi volt a helyi kereskedésben.– Magyarázta és lerakott elém egy üveg, ismeretlen márkás sört. Nem nagyon érdekelt, az alkohol az alkohol, volt amikor még ennyire sem volt pénzem, így aligha reagáltam sznobizmussal rá. Csak megemeltem az üveget felé és belekortyoltam.
Jó ez… csak közepesen mosogatólé ízű – vigyorodtam el és az üveget visszatettem az asztalra. Irigyeltem egy kicsit Danielt. Ez egy tökéletes újrakezdés volt. Sokszor hiányzott nekem is Észak-Írország, már csak a manó miatt is, aki ránk szórta azt a varázslatot… és talán neki köszönhettem, hogy hamarosan férjhez megyek. Persze belém villant a felismerés, hogy meddig tarthat ez a varázslat… talán Aiden nem is azért jött vissza, mert szerelmes volt belém… talán csak a szexet akarta, amit végülis meg is adtam neki, amint előkerült.
Aiden is jöhetett volna. Minden segítség jól jön… és hát most már családtag is lesz.
Dolga volt az üzletben. – Legyintettem és megpróbáltam kicsit összekaparni magamat agyilag, mielőtt elmerülök a felesleges gondolatokban. Ha elválok megint, hát elválok megint… de most a jelen számított. Én tényleg Aidennel akartam lenni, örökre is talán. – De, majd helyettesítem őt is, ha így megfelel, öcskös. – Megint beleittam a sörbe. A jó nagy korty keserűen siklott végig a gyomrom felé.
Igazából készen álltam rá, hogy pakoljak… bár odakint már nem sok minden maradt. Idebent viszont még bőven nem volt semmi sem tökéletes.
Na és mi a terv? Mit pakoljak és hova?
Naplózva


Daniel O'Mara
[Topiktulaj]
*****


A Medimágus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 08. 20. - 09:00:23 »
+1



something new
2002. augusztus 7.
Elliot


Elliot jelenléte fontos volt… valahogy még otthonosabbá tette a házat, ahogy ott ült és kortyolgatta az olcsó, ír sört. Figyeltem, ahogy körbe néz a házban. Sejtettem mire gondol: hogy szerencsés vagyok, mert én visszaköltözhettem ide. Talán így volt, de egyfajta örök magány telepedett meg rajtam. A kapcsolataim sosem működtek, az egyik nem jött el a randevúra, a másik lelépett még azelőtt, hogy bármi történhetett volna. Egyszerűen nem volt értelme újra próbálkozni. Már elfogadtam valahol, hogy egyedül maradok és hogy az életem egyetlen értelme Amber lesz. Nem bántam, számomra ő egy kis csoda volt.
– Jó ez… csak közepesen mosogatólé ízű – mondta Elliot, ahogy belekortyolt a sörbe, majd visszatette az asztalra az üveget.
– Van benne valami nagyon helyi – vigyorodtam el és én is belekortyoltam a saját sörömbe. Talán nem minőségi, de annyira idézte az itteni nyárokat, amikor kiültem apámmal az egyik legelőre és megengedte, hogy belekortyoljak a sörébe. Sokszor beszétlünk Elliotról, arról, hogy anyának mennyire fáj az elvesztése. Mindig azon voltuk, hogy megoldjuk a családi gondokat, de nem ment. Csak a bátyám lett volna képes megnyugtatni anyát… de sosem jött haza, hiába várta az ablakban ácsorogva.
Nem akartam felidézni a keserű múltat. Már túlléptem anyánk halálán és valahol azon is, hogy Elliot úgy döntött, neki egyszerűbb elmenekülnie a múltja elől. Aidenre tereltem a témát, nem bántam volna, ha ő is csatlakozik ma hozzánk. Bár megmondtam neki többször is, hogy letépem a fejét, ha megbántja a bátyámat, meg akartam jobban ismerni.
–  Dolga volt az üzletben. – Legyintett. Hát igen, azt tudtam, hogy megnyitott a boltjuk, de nem voltam ott azóta sem. Sejtettem, hogyha Elliotnak köze van hozzá, aligha illegális és olyan cuccokat lehet ott venni, ami nem igazán való egy hatéves kislány mellé. – De, majd helyettesítem őt is, ha így megfelel, öcskös.
Elvigyorodtam és vállat vontam.
– Beérem veled. De azért jó lenne, ha kicsit több család dologban venne rész és jobban megismerhetném. – mondtam és én is kortyoltam egyet a sörből. Aztán intettem neki, hogy menjünk át a nappaliba.
–  Na és mi a terv? Mit pakoljak és hova? – Ahogy átértünk, láthatta mennyi doboz van ebben a helyiségben. Főleg könyvek voltak bennük, meg olyan dísztárgyak, amiket a könyvespolcokon tartottam a londoni lakásban. 
– Ezeket elkezdhetjük felpakolni a polcokra. Ha apa megjött, akkor meg folytatjuk az udvart. Hárman úgyis jobban bírjuk majd. – Magyaráztam és hátba veregettem Elliotot, aztán kinyitottam egyik hatalmas dobozt. Kivettem három könyvet és már indultam is a könyvespolchoz, hogy az elkövetkezendő órákat ezzel töltsem el a bátyám társaságában. Közben olyanokról beszélgettünk, hogy milyennek képzeli el a házasságát, hogy akar-e gyerekeket… egyszóval olyan dolgokat, amiket nagyon nehezen mondott el másnak, de nekem könnyebben megnyílt. Ezért szerettem a testvére lenni. Tudtam, megbízik bennem.

Köszönöm a játékot!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.104 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.