+  Roxfort RPG
|-+  Időn kívüli játékok
| |-+  Kalandok kikalandozóhelye / Játéktér (Moderátorok: A Dementor, Csámpás)
| | |-+  Vigyázz a fejedre! - A kaland
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Vigyázz a fejedre! - A kaland  (Megtekintve 774 alkalommal)

Esmé Fawcett
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2021. 07. 20. - 23:37:12 »
+1



2002. július 29.


          Nagyon régen eltávolodtunk már Elliottal. Amíg együtt voltunk úgy éreztem, hogy még saját magamnál is jobban ismer, de most már vagy elfelejtett mindent vagy túl sokat változtunk mind a ketten. Már egyáltalán nem ismer. Pedig tudja, hogy nehezen teszem túl magam a dolgokon, és azt is tudja, hogy a vele való szakítás is megviselt, nem értem, hogy miért nem tudja elképzelni, hogy elegem van ebből az egészből. A háború óta egyetlen jó dolog történt velem, az pedig az, hogy lediplomáztam. Egyébként bármibe is kezdtem bele, a végén katasztrófa lett.
          Igazából nem is hibáztathatok ezért senkit, valamivel biztos kiérdemeltem ezt a sorsot, de ha így van, akkor inkább itt legyen vége, minthogy egy egész életen át szenvedjek és mindenki más is, aki a közelembe kerül. Elliotnak is jót tett, hogy eltűnt a közelemből, azóta boldognak látom, és hallottam is, hogy az. Szóval, kérdés nélkül odaállok mindenki elé. Nem mintha fel akarnám áldozni magam, de véget akarok vetni ennek a sorozatnak.
          De nem mindenáron.  Nem akarom, hogy megsérüljön valaki miattam. Főleg nem Elliot. Nem akarnám, hogy megint miattam szenvedjen.
          - Igen, ha azzal véget vetek a katasztrófának, ami az életemet jellemzi jelenleg, akkor igen, meg kell halnom.
          Mondjuk azt nem feltétlenül szeretném, hogy mindenki más is velem jöjjön, de remélem, ha engem megölnek, akkor azzal beérik, és akkor a többiek megússzák. Persze, még én is tudom, hogy ez talán naiv képzelgés, de talán mégis. Azok után viszont, ahogy Elliot felcsattan, inkább az jut eszembe, hogy itt hamarosan nagy harc lesz, és ennek az egésznek én leszek az oka. Bár szembe kéne szállni az alakokkal, hiszen többen vagyunk, talán le is tudnánk győzni őket. Ekkorra viszont már teljesen mindegy. Eltalál valamilyen átok, és egy szempillantás alatt elvesztem az eszméletem.
          Vagyis azt hiszem, elvesztem, mert mintha távolról valamiféle harcok hangjai szűrődnének el felém. Persze, nem vagyok benne biztos, itt a sötétségben, nem igazán tudom eldönteni, hogy mi is a valóság. Addig nem, amíg meg nem látom a csillogást. Ebből legalább tudom, hogy látok. El kell érnem azt a csillogást, akárhova is vezessen. Óvatosan lépek egyet, aztán még egyet, majd hamarosan rohanni kezdek. Rohanok, de vajon miért? Az életemért? A halálom vár rám azon túl, ha elérem?
          - Meg tudod csinálni. Ügyes lány vagy! Menni fog.
          Mintha apa hangját hallanám, ezért megtorpanok picit. Akkor tényleg a halál vár rám a csillogásnál? A hang azonban megnyugtat, hogy nem, az egy új kezdet lesz. Nem tudom mire gondol pontosan, de az biztos, hogy mennem kell tovább.
          - Kincsem, ennél te sokkal erősebb vagy. Ne hagyd, hogy a katasztrófa, ami elől menekülni próbálsz legyőzzön. Legyél erősebb, bátrabb és talpraesettebb, akkor minden jóra fog fordulni. És mindig hallgass a szívedre, mint eddig is. Az még soha nem hazudott neked.
          Ha tehetném, most megölelném apát, és közben sírnék a vállán. Mindig is attól féltem, hogy nem lesz rám büszke, hogy talán szégyent hozok rá, de a szavai melegséggel töltöttek fel és bátorságot adtak, hogy úgy folytassam az életem, ahogy mindig is élni akartam. Az ő halála volt a forduló pont, majd a szakítás Elliottal, mikor azt gondoltam, én meg sem érdemlem az életet, és erre emlékeztetőm is van, de most vissza kell térnem ahhoz az énemhez, ami akkor volt, mielőtt minden rosszra fordult. Ahogy apa is mondta, erősnek kell lennem, belevaló tökös csajnak.
          Megköszönöm apának, hogy felnyitotta a szemem, majd haladok tovább a célom felé, amit sikerül is elérnem. Hamarosan a hangok már biztos, hogy valamiféle felfordulásként jutnak el a tudatomig. Serenát látom meg, amint kinyitom a szemem és már nem a terem közepén vagyok, ahol összeestem, hanem valahol a szélénél. Felé akarok fordulni, hogy megköszönjem neki, de mire kinyitnám a szám, addigra érzem, hogy szoros békjók fognak körbe. Megkötöztek, majd nem sokkal később meg is látom, hogy ki volt az. Legalábbis amennyit az álarc láttatni enged.
          - Ha folytatod a hisztériát, drágám, akkor kénytelen leszünk tényleg elhallgattatni.
          Nem szabad most meggondolatlannak lennem. Nem vagyok jó párbajozó, és jelenleg nem is tudom, hogy hol van a pálcám. Megpróbálom felmérni a helyzetet, kitalálni, hogy meddig lehettem eszméletlen, de semmire nem jutok. Apa talán tévedett, én nem vagyok olyan bátor, mint ő. Én nem vagyok auror, aki vakmerően kiáll magáért, de az is biztos, hogy meggondoltabbnak kell lennem.
          - Tényleg? - Elég kihívóan nézek a nőre, aztán eszembe jut Roxmorts és a lista. – A maguk rendje olyan jól áll a túszok és megfigyeltek szempontjából, hogy egy kiválasztottat megöljenek? Nem hiszem, hogy csak úgy véletlenül foglalták el pont ezt a fogadót. Vagy talán az nem tetszik, hogy jobban hisztizek, mint maga?
          Ha felidegesítem ezt a nőt, akkor lehet tényleg megöl, de ha igazam van, akkor nem fognak bántani. Elliot is rajta volt azon a listán, én is, ha céljuk van velünk, akkor nem fognak bántani. Az előbb is megtehették volna már, de még élek. Talán tévedek, de szerintem nem.
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2021. 07. 21. - 08:59:11 »
+2

fear


2002. július 29.
Sophie
 
„survive now
cry later”


Fraser egy gyökér. Mi a francnak áll fel és sétál bele a halálba úgy, mint Elliot? Rendben. Tudom. Szereti és meg akarja menteni azzal, hogy magára tereli az összes figyelmet. Én is megtettem volna Sophie-ért… viszont hosszú évek óta Fraser volt az első barátom és nem akartam, hogy megöljék. Segítenem kellett volna neki, hogy megmeneküljön. Megfogtam a varázspálcát, kihúztam a zsebemből, de fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem… nem voltam jó a párbajba.
– Jasper, kérlek ne szaladj be oda, bántani fognak téged is – magyarázta Sophie. Ahogy ránéztem, láttam, hogy nagy, ijedt szemekkel méreget. Odanyúltam hozzá és megsimítottam az arcát. Nem is tudom, hogy őt vagy magamat akartam nyugtatni. Már a harc gondolatától is begörcsölt a gyomrom. De ezt persze nem vallottam volna be még véletlenül sem.
– Sophie… – Sóhajtottam és egy egészen kicsit megborzongtam. Én magam is ennyire aggódtam a dolgok miatt.
– De talán varázsolhatunk rájuk valami pajzsot – ötletelt. Vele ellentétben én nem nagyon értetem a védőbűbájokhoz. Igazából Vincenttel szemben sem tudtam soha igazán megvédeni magamat… pedig vékony volt, éppen velem egy magas. Más nem is rettegett volna tőle. Ezért tudta a karomba vésni véres betűkkel, hogy halál. –  Szóval ha gon... – kezdett bele, de megjelent egy csuklyás mellettünk. Láttam, ahogy az ujjai Sophie vörös tincsei közé marnak, aztán szó szerint kirángatta az ölelésemből.
– Hagyja békén!
A szívem vadul kalapálni kezdet, éreztem, ahogy a ritmus a torkomba is elér. Furcsa, hideg verejték ült meg a tarkómon, ahogy végig rohant a testemen egy pánikhullám. Nem akartam, hogy ártsanak neki, de sosem voltam elég jó a hirtelen reakciókba. Tennem kellett valamit. Már nem csak Fraser miatt, hanem Sophie miatt is. Talán gyáva voltam, de nem annyira, hogy végig nézzem, ahogy a szemem előtt bántalmazza valaki a lányt, akit szeretek. Cassenért sem éreztem ilyesmit, mégis elé léptem, mikor Vincent támadni akarta.
A pálcát automatikusan emeltem a maszkos alakra, aki Sophie felett állt. Nem habozhattam és megpróbáltam az egyetlen varázslatra koncentrálni, ami eszembe jutott. Egy erős széllökés, ugyanis tökéletese lett volna, hogy távol tartsam a barátnőmtől a támadókat: – Ventus! – Reméltem, hogy a varázslat hatásos lesz. De ha nem, hát még egy varázslatot utána engedtem: – Hasta impetus – mondtam. A pálcám hegyéből talán ki is röppentek a lándzsák. Most tökéletesen koncentráltam, mert meg akartam menteni Sophie-t, aztán Frasert. Sőt talán még az ismeretlen, rosszarcú faszit is.
Naplózva


 

Lupa Tenebris
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2021. 07. 21. - 11:34:28 »
+2

Egy nem túl laktató ebéd
Kezd elég nagy lenni a káosz. Pont ma kellett ide jönnöm? De tényleg? Érzem az emberek félelmét, kétségbeesését és dühét is. Ha elszabadul a pokol meg kell tudnom védeni magam és mindenkit, akit még lehet. Bár nem vagyok olyan nagy hős és nem mondnám, hogy egyből a mélyvízbe ugrok, de ha szükséges, segítek másokon. Egyenlőre hátul akartam maradni, így is elegen ideegsítik a támadókat, nem tudom mennyi náluk a határ. Feszülten nézem a történéseket, amiből Merel hangja zökkent ki.
- Lupa... Ne akarj varázsolni. Ha az segít, van késem, de számolj azzal, hogy túl sokan vannak.
- Micsoda? Kés?

Bár nem hallottam minden szót tisztán, de nem isvolt időm visszakérdezni, épp hogy ránéztem, valaki odajött hozzánk és fölénk magasodott. Azt hiszem lebuktunk. Mivel nem voltam ilyen helyzetekhez szokva, elég lassan reagáltam, amibe majdnem az életem kerülhetett, bár nem tudom milyen átok csattanhatott a fejünk fölött. Kezemet gyorsan a fejem köré tettem, hogy a lepotyogó törmelékek ne üssenek akkorát. Védekezően össze is húztam magam, szinte reflex szerűen. Igaza lehetett Merelnek, jóval többen vanak, mint amit mi ép börrel el tudnánk intézni. Hiszen mi mind csak egy étterem vendégei vagyunk, nem kiképzett aurorok.... Róluk jut eszembe, nem akarnak megmenteni minket? Mire várhatnak? Nem kockáztathatnak ember életeket, a filmekben mindig úgy láttam, hogy legalább megpróbálják elhitetni a túszejtővel, hogy náluk van, amit kér.
De a történések nem állnak meg, újabb veszekedések, átkok, varázslatok törik meg a nemrégiben még békésnek hitt ebédlő légkörét. Ahogy a pokol kezd egyre jobban elszabadulni, az én ösztöneim is kezdenek jelezni, hogy mostmár igazán tenni kéne valamit. Az idegen, aki előbb ránk támadt, most Jacket vette célba, a hirtelen ijedtség nyújtotta adrenalin pedig elvette az időmet a gondolkozásról.
– Most nem ér semmit a pénzed, gazdagfiú. Nekünk az életed kell.
- Hagyja békén!

Mielőtt gondolkodhattam volna, már kicsúszott a számon, de már nem volt mit tenni, vissza nem léphettem, ezért az egyetlen megoldásnak azt láttam, ha kihúzom magam és próbálom megtartani azt a kis bátorságot, ami kimondatta velem ezeket a szavakat.
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2021. 07. 21. - 12:20:41 »
+1

Próbálok minnél elveszettebbül pislogni az alakra, félig-meddig Lupa válla mögé bújva, minden kiaknázatlan színésztehetségemmel próbálva újralkotni Luci jellemző kisugárzását. Ha Aranyember itt nem ismer, csak egy apró kislány vagyok, aki félelmében fedezéket keres.
Nem a táskájában gyilok után kotorászó kezét próbálja felebarátja mögött rejtegetni, félelemre volt világéletében biokémiailag alkalmatlan, a színjáték mögött meg koreográfiát rejtegetne. Pedig csak belelépni a személyes terébe, közben egy oldalrasöprés a pálcatartó kézre legalábbis eltéríti egy pillanatra, másik kézben Joyeuse pedig egyből a gyomrába-tájt, akár csak a lépés mozdulatából szúrva... Ekkora káoszban véges dologra reagálhat egyszerre sikeresen, és nem mintha tervezném megvárni, hogy az első szúrás pontosan mennyit ér el, mire megérzi, jönne a következő.
Nagyon jól megtanították az utóbbi időben, hogy nem érdemes kegyelmezni nekik.
Talán nem is baj, hogy Lupicsek nem veszi egyből a teljes lapot, nem kezdünk akcióba, így egy másik srác sikeresen be tudja vonni Aranyember figyelmét.
Talán kicsit túl jól is. Felmerülhet a kérdés, hogy mennyire mond igazat Aranyember, hacsak nem bonyolultabb terveik vannak, ha megölni akarná, nem beszélne róla, hanem cselekedne. Nekem ez teljesen elfogadható mindenesetre, pofázzon csak, forduljon el tőlem, figyeljen másra, köszönöm, tökéletes.
Joyeuse már rég a kezemben, mindigis élesebb volt, mint gyanúm szerint lehetséges kéne legyen, talán a táskám bőrjébe bele is hasít egy vonalat, ahogy előrántom.
Pillanatok kérdése az egész: Kés elő, Aranyembert megrohamozom, belekarolva a derekába mindkét kézzel, hogy az ölelés akadályozza a szökési módjait, és hogy a mozdulat részeként Joyeuse pengéjét is markolatig a torzójába állítsam valahol, talán talál mondjuk egy vesét magának.
Ha belé és a késmarkolatba is kapaszkodok szándékaimnak megfelelően, ha szabadulni próbálna, csak az ő helyzetét rontaná tovább -  avagy miért ne mzgassuk magunkban a nyársat. Ha esetleg még be is tudom fordítani élőpajzsnak magunk és az ő kis barátai közé,..
Ott rontottd el, aranyom, hogy nem rám figyeltél végig.
Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2021. 07. 22. - 23:54:22 »
+2


2002. július 29.
outfit

They want blood and they'll kill for it, drain me and they'll kneel for it

beszéd Vigyorog


Nem szerettem volna ha itt midneki meghaljon, tudtam milyen egy szervezett csoport, akik az emberek eltiprására tették ki célul, csak mert az eszméjükbe ez belefért. Túlságosan ismertem a módszereiket, hogy tudjam nem feltétlenül akartak ők kedves és jófej túszejtők lenni. Akartak valamit, és azért bármire képesek lettek volna, még azt is kinéztem belőlük, hogy random megölnek egy-két túszt, hogy kierőszakolják ami járt nekik. Egy kicsit a halálfalókra emlékeztetett ez az egész engem, bár szerencsére mi nem hordtunk ilyen hülye szerelést, hogy néztünk volna ki.  Senki se vett volna komolyan minket. Nem mintha itt bárkinek is lett volna kedve röhögni ezen a nyomorult velencei karnevál utánzaton. De azt egyből leszűrtem, hogy mindegyiknek ízlésficama volt a maszkokat nézve.
Máskor többször meggondolom, hogy hova megyek enni ELliottal. Mindeképpen teraszps helyre, nem pedig egy ilyen fedett fosra, ahol az ilyen nyomorult időkben még kijöhet valakin a klausztrofóbia meg a pánik és hisztiroham, mint Esmé Fawcetten, na meg persze a többi nyavajatörésről ne is beszéljünk.
beléptem a tömegbe, hogy legalább ha mást nem is, de azt a mocskos rohadéknak a figyelmét magamra vonjam, hogy megölhessem, aki eltörte Elliot kezét. Szerettem a kezét annak a kdves érintéseit. A fejemben árnyakként gomolygott a bosszú heves, sűrű, vörös köde összekeveredve a bennem tomboló dühvel. Az ujjaim között vibrált a hófehér pálca, aki alig várta, hogy velem együtt ELliotot megvédhesse.
A ​tekintetetm Elliotét kereste, és össze is fonódott vele az én szürkés barném szempárom. Láttam benne a tomboló dühöt, tudtam, hogy mérges volt rám, de én is őrá, mert kurva nagy faszságot csinált. Belemenni a kígyófészek közepébe egy nőért. Hogy mindig minden faszság miattuk robbant ki. Faszom, Elliot.
- Kurvára nem, Aiden Muci Fraser! Nem ajánlod fel magad… miközben még össze sem házasodtunk! Csak most kérted meg a kezem és azt ígérted, örökre együtt leszünk! Azt ígérted… és nekem még tart az örökre, de kibaszottul!
- MÉg neked áll feljebb, hogy a seggedet akarom védeni, O'Mara? - dörrentem rá, a hangom erős volt és éles, ritkén kiabáltam, kevesek hozták ki belőlem az - ágyon kívüli -  állatot belőlem, Hát Elliotnak és Benjaminnak ezt mocskosul könnyen sikerült. - És te meg csak úgy bevonszolod magad, egy nőért. Akkor ki is szart bele ebbe az örökkébe, basszameg? - emeltem fel mégjobban a hangomat és mérgesen méregettem Elliotot. Kurvára utáltam a meggondolatlan cselekedeteket, és se Esmé sem pedig Elliot baromságában nem volt logika. Hirtelen volt és az érzelmek irányították, amik elveszik az ember eszét. Én hideg maradtam és józan. Még most is.
Aztán egyszer csak Elliotot arrébb rúgta a faszi vagy picsa, fazsom sem tudta, az egyik akinek ugyan olyan hényadék maszkja volt, mint a többi szarnak itt. Ahogy rátaposott ELliot mellkasára, már tudtam, hogy ölni akarok.
- Mr. Fraser, jól gondolja meg, hogy megéri-e az életét kockáztatni egy tolvajért - a szabad kezemmel bemutattam neki, és gunyorosan elviygorodtam.  Még az sem izgatott, hogy valahonnan egy távoli fájdalmas emlékből rémlett a hangja.
- Nyald ki, és megtudod... Avada Kedavra!
Naplózva


Gabriel Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2021. 07. 23. - 20:07:04 »
+2

TO; Diana és Edward


2002. július 29.
Vigyázz a fejedre!

Akármi is lesz ennek a mai napnak a vége, a lehető legtöbbet kell megtennem azért, hogy a túszok megmeneküljenek. Persze, ez úgy nehéz, ha a bent rekedtek elkezdenek magán akciózni. Legalábbis a hangokból ezt szűröm le, szóval nem állhatunk olyan sokat az ajtó előtt, minél előbb cselekednünk kell.
A két előttünk várakozó ajtó közül a korsót javaslom. Talán azzal jutunk leggyorsabban a kocsmába, és kezdhetjük meg a tárgyalást. Feltéve, ha a hangok alapján lesz még értelme tárgyalni. Ha valaki is hülyeséget követett el, és már lemészárolták őket, vagy közel állnak hozzá, akkor nem igazán lesz értelme ennek az egész mentőakciónak. Sőt, talán eljutunk oda, hogy majd mi leszünk a tárgyalási alap nem is azok, akik ott vannak benn a helyiségben.
Akkor úgy tűnik eldöntetett, és a korsón fogunk bemenni. Még akkor is, ha túlságosan is egyértelmű választás, talán most pont ezért lesz célravezető. Nem akarok több életet kockáztatni, mint amik már eleve kockára vannak téve, ezért jobb, ha legalább magunk közül nem veszítünk még embert. Agielt Mrs. Hardy mellé parancsolom, hogy akármi is történik, őt védje elsősorban. Megindulok az ajtó felé, de mielőtt még hozzányúlnék a kilincshez, a mögöttem álló kutya elém áll és vicsorogni kezd.
Nem hiszem, hogy mindjárt az ajtó mögött összetalálkoznánk néhány alakkal, ezért fogalmam sincs mi ütött belé, de ez a morgás és a figyelmeztetés bőven elég nekem ahhoz, hogy kevésbé vakmerően rontsak be a helyiségbe. Óvatosan és lassan nyitom ki az ajtót, majd befelé haladva a pálcám fényénél sem látok igazából semmit olyan mély a sötétség. Ahogy haladok egyre befelé, hamarosan szemeket látok visszatükröződni a fényben. Nyálkás, csúszos hangot is hallok, majd pedig mintha sikítanának.
- Kifelé! – adom ki a parancsot, ha benyomultak társaim mögöttem.
Agiel viszont otthagyja Mrs. Hardyt, és a saját védelmemre kell. Csaholni kezd és igyekszik elterelni a hatalmas dög figyelmét.
- Mindenki hátráljon!
Közben először egy kábító átokkal próbálom leteríteni az Akromantulát. Nem igazán akarom megvárni a lehetőséget, hogy elenged vagy ránk támad. Agielt is próbálom közben elparancsolni a közeléből. A kábító átok után próbálkozok még néhánnyal, a lényeg, hogy be tudjuk zárni ebbe a helyiségbe, mert az most nem opció, hogy elmenekülünk. Egy pókocska nem fog meghátrálásra kényszeríteni minket.
Naplózva


Fynn Kyteler
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #36 Dátum: 2021. 07. 23. - 22:53:43 »
+1

Vigyázz a fejedre!



Elliot, Aiden, és mindenki

A hangula lassan a tetőfokára kezd hágni. Elliot keze roppan, Aidenen bár igyekszik nem forró fejú lenni, de tudom, hogy odabent azért csak szétbassza az igedmégha ez kívülről nem is látszik annyira. Egyre barátságtalanabbak kezdenek lenni, és érzem, hogy nem lesz egy felettébb cuki túszejtés. A picsába is már. Aiden és Elliot kis ki a nagyobb hős szerelmes drámájától már kezd a gyomrom is émelyegni.
- Srácok, szertintem ez nem a legalkalmasabb az időpont a drámázásra...
Sziszegem a fogaim között félhangosan.
Nyilván az újdonsült kis baráaink is rájöttek, hogy Aiden Elliotot védi, így azonnal ráment az egyik, a tüdejét egy kicsit megtaposni. Bírom Adient és Elliotot is, bár néha azt gondolom, túl nyálasak. Vagyis Elliot inkább. De közben meg egészen megkedveltem, szóval nem szeretném, ha bármelyiküknek komoyabb baja lenne. Jó srácok, végre vannak kaverjaim, és nem egyedül vagyok, mint a kisujjam.
– Mr. Fraser, jól gondolja meg, hogy megéri-e az életét kockáztatni egy tolvajért.
Szólalt meg az egyik barátunk. Igen, hála a kis dráma queeneknek, tudják, mia  leggyengébb pontjuk. Oké, és én most mégis mi a francot csináljak? Próbáljak menekülni, mentsem az irhám? De mégse lenne gerinces dolog, épp kezdeek jóban lenni pár emberrel. Nincs túl sok időm ezen agyalni, mert további két csuklyás alak közelít vészes gyorsasággal, és a magasabbik, egyenesen a fejemhez szegezi a gyatra pálcáját. Jaj, köszönöm, hogy engem is megtisztelnek, de nem szerteem, ha rám szegeződik a figyelem...jobban szeretek a háttérben meghúzódni. Kedélyesen mosolygok,  de persze nem tetszik, ez a gyors közeli barátkozás. Bal kezemmel szépen lassan mepgróbálom a pálcás karját eltolni, közben elterelésképpen dumálok valami hülyeséget.
- Jajj, fiúk, nem kell így mellre szívni, igazán...meg is lehet ezt beszélni szépen, higgadtan...
Persze pontosan tudom, hogy nem, nem akarnak beszélni, csak az erejüket fitogtatni, mint az állatok, én sem kívon velük kávézni. Jaj, és ezek a maszkok?! A pálca a fejemhez szorítva kissé akadályozza a mozgás terem, és kimondottan nem szeretem, ha nem tudok mozogni és elsétálni,de Aident még így is látom. Azt is látpm, ahogy ujja felemelkedik, és bemutat, és látom, hogy emeli a pálcáját...támadni fog.
- Nyald ki, és megtudod... Avada Kedavra! Nem tudom, melyik csiklyás fog előőbb támadni, az, amelyik az én pofámba mászott, vagy az, aki Aiden átkát kell kivédje. Jobb kezemmel már lendül is, és automatikusan kilövök Aidenre egy  néma salvo hexiát, és remélem, hogy megvédi az esetleges ellentámadástól, majd egy rövid hezitálás után megpróbálkozom egy kis köddel. A ködben talán el tudnák rejtőzni, és kilőni pár védő bűbájt. Szememmel keresem a lehetséges kijáratokat, vagy búvóhelyeket, és azt hiszem találtam is egyet, bár nincs a legközelebb, de nem lehetetlen...
-Nebulus!


Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #37 Dátum: Tegnap - 06:00:59 »
+1

Fejvesztve dolgozni
2002. július 29.

 


seven nation army


Nem tanulok. Mindig azt választom, ami csábítóbb ugyan, de megjárom vele. Ki akarna egy retkes krumpliszsákot, mikor ott az a csábosan habzó söröskupa, ami elmenne bármelyik nemes törp pajzsán családi címernek?
Eredetileg Milton előtt szándékoztam szabaddá tenni az utat, de meglepetésemre a kutyával sikerült előzékenynek lennem. Nekem is van kutyám, tudom, hogy szeretnek  előre pofátlankodni, csak épp az enyém neveletlen. Ez a jól kiképzett segítőkutya viszont inkább jelez. De már nem állok meg, és a fentről szűrődő csatazajok jó aláfestést adnak ahhoz, mikor kinyílik az ajtó, és ránk tátja egyelőre vakon fekete száját.
Milton fényt gyújt és előremegy, én meg a csinibaba a kutyával kiegészülve pedig úgy követjük  lábujjhegyen osonva óvatos előrenyomulását, mint valami mugli rajzfilmben, mikor a fiatalok rejtélyeket oldanak meg. De itt a kutya nem idétlen, és az aktuális rejtély kicsit komolyabban halálos.
A pálca derengő fényét valahol a fekete semmiből apró, csillogó pontok verik vissza. Hamarosan feltűnik, hogy ezek enyhén mozognak. Nem sima tükröcskék, vagy üvegtárgyak. Nem. Ezek szemek.
- Kifelé!
Ebből ugyan nem derülne ki, Milton mit lát, vagy miért mondja, de szerencsére nem is kell magyarázzon semmit. Megteszi helyette az akromantulákra jellemző sipító hang.
- Oh, kezit pókolom - sóhajtom halkan fintorogva, és végigkövetem a szőrös lábakat egészen a négy méteres plafonig. Vajon átfér ez a szörnyeteg az ajtón, ahol bejöttünk?
- Mindenki hátráljon!
Kábító átok villan, besegítek neki, és a magam átkaival én is megsorozom a dögöt az acsargó kutya felett, egyenesen a csillámló szemei közé. Egy ekkora óriási lénynél valószínű, hogy egy átok épp csak megcsiklandozná. De a kábító átok jó lehet, illetve a vékony, női lábgyantareklámba illő nyolc szőrös végtag is jó támadási alap lehet, mivel elég törékenynek tűnnek.
Az előbbi utasításnak megfelelően hátrálás közben szórjuk az áldást a pók(ol)fajzat képére, közben egy terven gondolkodom, mert fent még mindig forró lehet a hangulat. Hajlamos vagyok a csúszás irányába húzni, és az adódó nehézségeket az előnyömre fordítani, és egy olyan terv kezd körvonalazódni a fejemben, amiből lehet, hogy nem lesz semmi, mert kiütjük ezt az ízeltlábút a következő pillanatban. Na de ha nem… Találtam egy alkalmas pillanatot, míg a többiek voltak soron a fenevad szórakoztatásában.
- Deprimo! Mi lenne, ha egyszerűen elrohannánk? A másik ajtón nyilván könnyen feljutunk. Stupor! Ez meg vagy átfér és követ minket, vagy érzékeny búcsút veszünk tőle. Ha követ… Esetleg előre engedjük…  Arania Exhumai! - somolyodom el két átok között nagyon elegáns mennyiségű ravaszsággal a képemen. A zajokból ítélve már így is jó a buli odafenn, a szőröske érkezése viszont mindenkit kizökkentene - rajtunk kívül. Helyzeti előny lehetne számunkra, összezavarná az ellenséget, és el is terelné érkezésünkről a figyelmet. Mi pedig nyilván nem a túszejtőket védenénk, és bátorítanánk a helyiség elhagyására a fokozott káoszban…
De ez persze csak egy B terv, amennyiben egyesített tűzerőnk nem fékezi meg Akromancikánkat. Ha véletlen leteríti valamelyik átkom, akkor ugyanez a terv pók nélkül, ha nem teríti le semmi, de gyorsabban fut mint mi, akkor lehet egy nagyon stílusos belépőnk, mert  egy akromantula gyomrában érkezni túsztárgyalásra nem tud akárki.




Naplózva

Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #38 Dátum: Tegnap - 20:28:48 »
+2

Dark days


dress

2002. július 29.

Tényleg nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Csak azt tudtam, hogy Esmét ki kell hoznom a terem - a leendő csatatér - közepéről. Mégsem maradhat ott, agyontipornák.
Így azonnal mozdultam, és az volt a szerencsém, hogy nagyjából mindenki egyszerre csinált valamit. Néhányan próbálták felbőszíteni a támadókat, mások eltereléssel próbálkoztak, de fogvatartóink mindenre figyeltek. Kivéve - furcsa módon - rám, akivel senki nem törődött. Lehet, hogy szimplán nem éreztek bennem veszélyt, meg még jól is jött nekik, hogy valaki megtisztította a terepet.
Esmé eszméletlen teste meglepően nehéz volt, de varázslatot nem mertem használni, hogy elhúzzam onnan. Nem kockáztattam, így beletelt pár percbe, mire a falhoz értünk.
Addigra ő is kezdett éledezni - hála Merlinnek, legalább nem szerzett komoly sérüléseket.
-Minden rendben. - mondtam, habár egyáltalán nem volt semmi sem rendben. De mégis, valahogy ilyenkor mindig ez csúszik ki először az ember száján. Mert valamit mondani kell, és ez megnyugtatólag hat. Legalább is annak, aki mondja. Mert hát úgy tűnt, Esmével minden rendben volt. Az már közel sem volt rendben, hogy itt ragadtunk a Foltozott Üstben egy rakás őrülttel, akikről még azt sem tudtuk, miért vannak itt és mit akarnak velünk csinálni. Igazából nem akartam megtudni, miben törik a fejüket.
Az egy dolog, hogy az álmaimban megjelennek, és még úgy is nyomokat hagynak rajtunk, de hogy itt is elkaptak minket. Körbenézek, van néhány alak, akik a Haloweeni esetkor is ott voltak. De vajon a többieknek is van ehhez közük?
Már éppen azon gondolkodtam volna, hogy most hogyan tovább, amikor elénk lépett egy nő, egy mozdulattal megkötözött minket, a falhoz lökött minket, és ránk szegezte a pálcát. Ez kicsit rosszul érintett, és gondolkodás nélkül kimondtam, ami az eszembe jutott - azt hiszem, kezdték az idegeim felmondani a szolgálatot:
-Rám kurvára ne szegezze a pálcáját, én nem csináltam semmit.
Közben Esmé csak mondta a magáét, ami úgy sejtettem, nem nyugtatta le a támadónkat:
- A maguk rendje olyan jól áll a túszok és megfigyeltek szempontjából, hogy egy kiválasztottat megöljenek? Nem hiszem, hogy csak úgy véletlenül foglalták el pont ezt a fogadót. Vagy talán az nem tetszik, hogy jobban hisztizek, mint maga?
Ó, te jószagú Merlin. Mibe kerültem? Viszont most már számomra is egyértelmű volt, hogy ez a társaság ugyanaz, mint a Halloweeni bagázs. Akkor is érdekes dolgokat mondtak, de vajon most miért vannak itt?
Naplózva

Oldalak: 1 2 [3] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.214 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.