+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Sebastian Bates (Moderátor: Sebastian Bates)
| | | | |-+  London
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: London  (Megtekintve 1058 alkalommal)

Sebastian Bates
[Topiktulaj]
*****


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 07. 05. - 18:18:16 »
0

London,
Jack otthonának környéke

2002. július 24.



Naplózva


Sebastian Bates
[Topiktulaj]
*****


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 07. 05. - 18:47:09 »
+1

To: Jack

2002. július 24.



there is a little bit of wolf
in me too

outfit

Biburyban elszabadult a pokol. Még ott csengett a fülemben, ahogy apám azt üvöltötte: nem erre neveltelek. Ez maradt meg leginkább. Az, hogy hogyan kezdődött az egész, az amúgy meglepően csendes családom körében, nem tudtam. Csak nem akartam ott lenni. Nem akartam azt hallgatni, hogy szégyent hoztam apára és anyára. Nem azért feküdtem le Noah-val, hogy őket bosszantsam. Egész egyszerűen vágytam arra, hogy valaki hozzám éljen. A család nem érthette meg milyen, amikor az ember farkas… amikor úgy érzi minden széttépi belülről, a vágyak, a benne tomboló erő. Ennek a legjobb levezetése a szex volt. Talán ezért is nem esetem addig neki senkinek, mint később Louisnak.
Összehúztam magam a Londonba tartó, hajnali vonaton. Már majdnem célt értem, hiszen a legelső járatok egyikén húztam meg magam, a maradék pénzemből. Csak azon agyaltam, milyen szörnyű volt hallgatni a szüleim szavait. Ezért hát, nem bántam meg cseppet sem, hogy kimásztam az ablakon még pirkadat előtt és elszöktem az állomásra. 
Azt sem bántam, hogy kétszer kellett átszállnom eddig. Hogy minek mentem Jackhez? Magam sem tudtam, nem sok értelme volt… mióta megcsókoltam tánc közben, minden olyan furcsa és túl csendes lett közöttünk. Az évzárón is alig tudtam néhány szót kihúzni belőle… pedig még dadogni is alig dadogtam. Ha nem is fogad szívesen, majd elalszom valamelyik parkban. A farkastermészetemet nem nagyon zavarta meg, ha a természetben kellett töltenem az estéket… főleg azóta nem, hogy találkoztam Seannal. Hiába szenvedett a kortól, olyan menő volt. Valahol arra vágytam, hogy olyan legyek, mint ő. Arra sok esélyem úgysem volt, hogy híres kviddicsjátékos legyek, pedig erre vágytam mindennél jobban. Csakhogy a farkasokat senki sem szereti.
A vonat hangos fékezéssel gördült be a pályaudvarra. Így hát felkaptam a ruhákkal megpakolt hátizsákomat, a hörcsögömet rejtő kis műanyagdobozt és elindultam. Elindultam valamerre, annak reményében, hogy kikászálódok a környékre, ahol Jack címét sejtettem. Éppen csak egy utcai térképet tudtam megnézni, szóval a londoni tömegközlekedés és az állandó jegy nélkül fellógás okozott némi fejtörést, de végül egy buszon lyukadtam ki, ami arra a környékre vitt. Egy idős nénitől kértem útbaigazítást, aki kedélyesen elmesélte, milyen szép helyre is igyekszem.
Nem figyeltem rá eléggé, csak izgatottan vártam, hogy elérjem a végállomást. Aztán, ahogy elsuhantak mellettem a házak, az ajtó meg egész egyszerűen kinyílt a busz oldalában, leszálltam és megindultam a házak között a megfelelő számot kutatva. Aztán felnéztem a hatalmas épületre és tudtam: nem kopoghatok be csak úgy, akkor majd a szülei megkeresik az enyémeket.
Ehelyett szimtaltoltam és füleltem. Jack érdes, kicsit szívmelengető aromáját és szívverését kerestem a tömegben, ami a környéket jellemezte. Végül megéreztem az egyik emeleti ablak felől. Így hát, nem volt más választásom, mint felmászni addig. Nem volt nehéz, mert mint a legtöbb angol épületen, ezen is volt futónövény. Így hát azon felkapaszkodva, még gyér fizikummal is el tudtam jutni az ablakig. Ha nyitva volt az ablak, ha nem, megkapaszkodtam a külső párkányon, egy mélyedésbe dugva a cipőm orrát, aztán bekopogtam. Még biztosan aludt, hiszen talán hat óra volt.
- Jack... - motyogtam.
Naplózva


Jack Starling r.
Eltávozott karakter
*****


IV. - {the chariot}

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 07. 18. - 19:32:02 »
+1

Morning suprise
2002. július 24.

please, forgive me


zene: bayou ● outfit: underwear

Hiányzott az ágyam. Akárki akármit mondhat, a roxforti ágyak kényelmetlenek. Nem csoda, előttem már mennyien használták és feküdték ki maguknak, majd hagyták ott és mentek a maguk dolgára. Aztán eljutott hozzám, majd eljut a következő emberhez, ma már nem leszek. És ez így fog menni, míg világ a világ, mert a Roxfort örök. Ellenben a tanév nem és lement, hamarabb, mint hittem. Mert tökéletesen annak tűnt, hogy egy-két hét telt el, nem pedig hosszú hónapok sora, amelynek akkor és ott azt hittem mégis, hogy sosem lesz vége. Mennyivel másabb azon sírni, hogy jaj a beadandók, jaj a vizsgák, a tananyag, ami nem akar a fejemben maradni, akkor sem, ha ütnek kábé. Mennyi mindent történt és mennyi minden fog, ha megélem a következő tanévet. A vizsgákról nyilatkozni sem akartam itthon, csak fáradtan nyögtem egyet, legyintve, hogy én aztán majd csak akkor, ha megjön a bagoly az eredményekkel és meg is merem mutatni. Vizsgák… távoli emlékek ez is, de amint a tankönyvre esett a tekintetem, amit kidobáltam a bőröndömből, eszembe jutott sok minden. Annyit törődtem magammal meg a bajaimmal – amik semmik, de semmik mások bajaihoz képest –, hogy nem vettem észre a lényeget. Írhatta, olvashatta bárki azt, amivel éppen nem akartam foglalkozni, volt EGY és EGYETLEN, aki végig ott volt, amellett, hogy közben neki mennyi minden pihent a nyakában. Sebastian segített a legtöbbet, a legjobban, a legönzetlenebbül. Én segítettem neki? Remélem, csak remélni tudom, hogy legalább a kedvében igen. Ha a dolgokat nem tudtam enyhíteni a terveket levenni a válláról…
Egészen egy pontig. Történt valami, amit a mai napig nem tudok hova tenni. Az a bugyuta koncert, az a fura hely… még most is érzem az émelyítő édes illatot és a sok-sok rózsaszínt. Ebbe veszik bele a szempár, amely egyre közelebb és közelebb volt hozzám. Megcsókolt. Nem egy lány, nem pedig más, akikkel órákig foglalkoztam azt. Megcsókolt a legjobb barátom és én nem tudtam hogyan kezelni. Vagyis… rosszul. Én akkor és ott, elhátráltam és elmentem, majd mocskos módon kerültem. Lógtam vele, de nem annyit, beszéltem, de nem úgy, mert nem tudtam kiverni a fejemből azt, amit tett. És valahol megértem, hiszen azután a szemét után ki ne vágyna valami jóra? De én? Én nem tudom megadni neki, én nem tudom hogyan tudnám ezt kezelni, én… én nem tudom, hogy azért érzem ezt így és ennyire, mert zavar, hogy nem akarom viszonozni? Vagy nem tudom? Vagy…?
Az évzárón beszéltünk utolsónak és akkor is keveset. Én is, ő is kínosan kerültük egymás tekintetét és… ezt megbántam. Amikor hazaértem, elkezdtem neki írni egy levelet. Hosszú, sok és bonyolult sorokat írtam le, de még mindig nem tudtam befejezni. Egyszeriben akartam megérteni, miért csinálta azt, amit és bocsánatot kérni, hogy olyan voltam, amilyen. Sok bennem a kérdés, az értetlenség, és minél előbb be kell fejeznem, különben… elvesztem. Tudom, hogy miért kezdtem el vele lógni és azt is, hogy most már nem menne nélküle.
Most mégis, békésen alszom. Lógtam pár napot a haverokkal és ott nem divat az alvás, nekem pedig minden elemem lemerült. Furcsa ilyet csinálni, Seb-el más a dolog, azonban nem mondanám, hogy ez rossz. Nem kell egyformának lenniük, nem is akarom. Csak… Fura a hiányérzet, de eldöntöttem, ha felkelek, befejezem a leveleket. Talán találkoznunk kellene? Lehet az hiányzik belőle?
Mocorgok, ahogy hason fekszem, szétvetett tagokkal. Egy szál alsóban dőltem le, itthon hála nem kell a pizsama, tökéletes. Valami fura álmom volt, egyszerre voltam itthon, a roxfortban és a konyhában toltak valami kviddicsmeccset, amin teli szájjal röhögtem. Megjöttek a többiek, a háztársak, hogy mehetek vizsgára. Lehet, hogy nem kellett volna még késő este betegre zabálnom magam? És ekkor az ebédlőasztalnál ülő igazgatónő a kupájával kezd kopogni az asztalon, mintha csak évnyitó lenne én pedig leesem a székről…
Erre rándul a lábam és kapom fel a fejem egy morranással. Túl sok hülye álom, azt hiszem. Kómásan, a kissé levegőtlen szobában vagyok, hajnalban. Nem az iskolában, nem egy kocsma hátsó felében. Remek. Lassan ülök fel és fordulok az ablak felé, hogy kinyissam és aludhassak tovább, amikor azt látom, hogy ott ül Sebastian. Mint egy bagoly, gubbaszt és vár, egy pillanatra azt hiszem, még mindig álmodom. Megrázom a fejem, a szemem dörzsölöm, de nem tűnik el. Mi…? Annyira gyorsan kelek fel, hogy elhasalok azonnal. Morogva, káromkodva, mászom el az ablakig, majd felhúzom magam és már nyitom is ki azt.
- … te jószagú Merlin, hát mi folyik itt – nyitom ki az ablaktáblákat és álmosságtól gyűrött arcom, kócos hajam, mindenem fordítom felé. - Seb… te… te tényleg itt vagy? - hunyorgok rá. Esküszöm, nem ittam, de úgy érzem, mint aki részeg. Kinyúlok, óvatosan érintem meg a lábát és a hűs levegőtől vagy épp tőle, az érintéstől, libabőrös leszek. Mi folyik itt?
- Miért ülsz az ablakomban…? Van ajtó is – és ekkor megejtek egy vérszegény félvigyort, mert most minden olyan szürreális.

Naplózva


Sebastian Bates
[Topiktulaj]
*****


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 07. 22. - 15:10:15 »
0

To: Jack

2002. július 24.



there is a little bit of wolf
in me too

outfit

Éreztem, ahogy elszorul a torkom és szép lassan egyre hevesebben kezd verni a szívem. Ideúton is izgultam, hogy majd Jack elküld, de ott az ablakban még nehezebb volt. Láttam bentről némi mozgást, de erre nem is volt szükség, éreztem, hogy megváltozik a szívverése, az illata egyre intenzívebbé válik… Nehezen húztam meg magam az ablakpárkányon, mert ugyan kisnövésű voltam, közel sem annyira, hogy kényelmes legyen azok a kis területen létezni.
Ahogy Jack az ajtót kinyitotta, közelebb húzódtam hozzá és a szemeibe pillantottam. Nem tudom miért, talán azt reméltem, hogy kiolvasom belőle a gyűlöletet, amit irántam érez. Csakhogy annak nyomát nem láttam… ellenben rengeteg álmosságot. Olyan volt, mintha félálomban lenne és nem is fogná fel igazán, hogy én vagyok az.
– … te jószagú Merlin, hát mi folyik itt – magyarázta, kissé még morogva, ahogy az ablakot nyitotta kifelé. Én pedig egyszerűen közelebb húzódtam hozzá megint. Eddigre már olyan kicsi volt a közöttünk húzódó levegőréteg, hogy az illata egyenesen végig simított az orromon. Át akartam karolni a nyakát és hozzábújni. Túl fáradt voltam és túl elgyötört ahhoz, hogy gondolkodjak… még csak zavarba jönni sem volt időm. – Seb… te… te tényleg itt vagy? – hunyorgott kicsit, mintha álomképet látna. Aranyos volt. Túl aranyos.
– Szia Jack… – suttogtam kicsit kótyagosan én is. - Itt vagyok… itt vagyok…
Kicsit kinyúlt felém, megérintette a lábamat. Megbizonyosodhatott róla, hogy valóban ott vagyok. Halovány pír futott át az arcomon, ennyire telt az utazástól és alváshiánytól elgyötört testemnek. Közben felettem dörgött is egyet… eddig sem volt túl meleg, de azért annyira igen, hogy az ember a felhők alatt legfeljebb füllettségre számított. De nem így volt, halkan megindultak a hideg esőcseppek, amiktől az éppen csak felém lógó párkány tudott megóvni.
– Miért ülsz az ablakomban…? Van ajtó is – mondta. Megeresztett egy halovány vigyort is felém.
Kinyújtottam a kezemet és átkaroltam a nyakát. Egy részem kicsit azt várta, hogy felemel és elvisz aludni, mint valami játékmacit. Szükségem is lett volna rá, ehelyett inkább befelé lógatva a lábaimat elhelyezkedtem a belső párkányok és csak hozzá bújtam. Nem ért mostanra már kicsit sem az eső, az arcomat pedig a nyakához tudtam nyomi és mélyet szippantottam az illatából.
– Nem akartam felkelteni a szüleidet… – motyogtam és még jobban bújtam hozzá. Az ujjaim finoman birizgálták a tarkóján rövidre vágott szálakat. Szerettem, hogy olyan puha és sűrű. Ezt csináltam a bálon is, mielőtt megcsókoltam… ám most nem készültem a nyelvemet a szájába dugni. Csak megnyugtató volt a közelsége. – Megszöktem. Nem akarok hazamenni… – Folytattam, hogy tudja, még miért nem kellett volna tudnia a szüleinek, hogy itt vagyok.
Közben a válla felett körbe néztem a szobájába. Neki legalább volt… voltak saját dolgai, ruhái és könyve, meg mindenféle dolog, amiről fogalmam sem volt, hogy pontosan mi. Nekem is volt egy pár ruhám, amit nagyrészt másoktól kaptam, vagy anya hozta a szeretetszolgálattól. Volt három könyvem is, amiket egy bolhapiacon vettem, de más tulajdonom, a Roxfortba szükséges dolgokon kívül nem akadt. Ráadásul egy szobában aludtam a többi családtagommal is. Egy penészes, sötét kis lyukban.
– És… és… nagyon álmos vagyok… – nyomtam az arcom a nyakához, majd a bőrére leheltem egy lágy csókot. Reméltem, hogy nem érzi meg és engedi, hogy aludjak egy kicsit.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 02. 03. - 14:12:41
Az oldal 0.068 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.