M&E- I want to break free

[- Ugyan ez annyira nem erős.- kacsint rám a pultos, majd tekintete csodálkozástól elnyílik. - Téged eljegyeztek út közben? Az előbb nem volt még az ujjadon..]

Morgan & Nora

 I w a n t t o b r e a k f r e e

zene: zene címe ||  outfit: springwear|| 2000. ősz eleje.

“Nor, de csak mértékkel kérlek..” Zach intő szavai még akkor is visszhangoznak a fejemben, amikor már bőven nem voltam tisztában azzal, hogy mi is pontosan az a mérték. Na nem azért, mert figyelmen kívül hagytam volna a szavait, csak hogy Zach nem volt tisztában a szórakozás fogalmával. Ahogy azzal sem, hogy néha az embernek szüksége volt arra, hogy kieressze a gőzt, bármi átgondolás nélkül. Habár tudtam, hogy ez a gondolat az amit konzekvensen minden reggel megbánok, míg próbálom a sajgó fejfájást tompítani azzal, hogy a hideg csempének nyomom a homlokomat. Ha más nem is, de legalább a fürdőszobában eltöltött szégyenteljes pillanatok emléke egy kis pillanatra kijózanít. Ettől függetlenül még mindig halványlilagőzöm sincs, hogy kivel táncolok, és  hogy miért van a gyűrűsujjamon egy idegennek egy jegygyűrűje. Mert azzal azért tisztában vagyok, hogy vőlegénymentesen indultam el. De mire rákérdezhetnék a férfitól, aki könnyed mozdulattal penderít a hömpölygő tömeg közé. Megszédülve próálom belőni az irányt a pult felé,  és átnyomakodva magam a tömegen szinte kipréselem magam két férfi csapdájából, akik igyekeztek közre fogni, de én egy könnyed mozdulattal bújok ki a fogságból, amire most annyira nem vágyam.
- Bocsi fiúk, kicsit ki kell fújnom magamat.- nézek rájuk bocsánatkérőn, majd a pultos felé fordulok, aki már lassan jobban tudja mit fogok kérni mint én, és már elém is tolja azt az émelyítően édes narancsos koktélt, amiből az ember túl sokat iszik, és túl hamar hangulatba kerül tőle.
- Azt hiszem lehet le kéne ezzel állnom.- motyogom a szívószállal az ajkaim közt.
- Ugyan ez annyira nem erős.- kacsint rám a pultos, majd tekintete csodálkozástól elnyílik. - Téged eljegyeztek út közben? Az előbb nem volt még az ujjadon..- felemelem a kézfejemet, én is furcsállva tekintek a  gyűrűre, annyit még azért tényleg nem ittam, hogy erre ne emlékezzek.
- Nem tudok róla, én ..- basszusgitár erőszakos robaja szakít félbe a mondandómban, amire ijedten össze is rezzenek és ugrok is egyet. A hang irányába fordulok, kicsit talán az illemnél tovább időzik el a tekintetem, egy nálam jóval fiatalabb srácon. Egy időre bele is felekezek, ahogy a kezét bámulom milyen szakavatottan jár a gitáron.
- Morgan Williamson..- harsogja túl a zenét a mögöttem álló pultos.
- tessék?- kérdezek vissza, mire a srác irányába bök fejével.- Jaj én nem..mármint nem nekem való ő már.- kuncogok zavaromban, míg igyekszem az arcomon elterülő pírt elrejteni az tincseimmel.
- Ő szerintem más véleményen lenne ezzel.- kacsint rám, majd kapkodva inkább kapkodva leeszem a poharat, és újra a tömegbe vetem magamat.
Két Queen szám elüvöltözése után, már nem igazán érzem, hogy képes lennék megszólalni úgy, hogy ne okozzon némi fájdalmat. Az pedig már történelem, hogy hogyan is kerültem fel az asztal tetejére.  Mondhatnám, hogy minden olyan gyorsan történt. Mert hát így volt, hamar magával ragadott a hév, és talán az alattam pulzáló tömeg is csak még több energiát adott, ahogy egyre többen vettek körül, míg én hol riszálom magamat, hol ugrálok, hol pedig csak a csípőmet ringatom, míg változatlanul nyüstölöm a más lassan nem létező hangszálaimat.
Szinte már magam előtt látom Zach-et csípőre tett kézzel, ahogy rázza a fejét, majd sebesen felém igyekezve, felvértezi magát azzal a céllal, hogy leszed innen. Nos, lehet ez volt az a mérték amiről beszélt..
- Óvatosan csajszi..- kiabál ki valaki a tömegből, míg én a pezsgős üveg dugójával szórakozok, közben azért mozogni sem felejtek el, ami többnyire, imbolyogva terelget az asztal felületén egyik irányból a másikba.  Nem igazán vagyok a saját mozgásom ura, de nem is nagyon érdekel. Főleg akkor nem, amikor végre eldurran a kezemben a pezsgő. Még egy utolsó juhúra futja tőlem, majd gondolatban már üdvözlégy mormolják el hangtalanul ajkaim, amikor megérzem, hogy zuhanni kezdek. Összeszorítva tartom a szemeimet akkor is, amikor érzem, hogy egy erős kéz megtart, és óvatosan kifújom a levegőt amikor végre ki merem nyitni a szemeimet.
- Jaj...- adok hangot az utóhatásnak, ami nem is annak szól, hogy majdnem a nyakamat törtem, hanem a srácnak aki elkapott, aki nemrég még a gitárt tartotta a kezében. Az arcom azonnal vörösleni kezd.
- Köszönöm..azt hiszem nem nekem való az asztalon való showbiznisz.- kuncogok zavartan, míg a fülem mögé tűrök egy kósza tincset.

[- Jó estét London! Csak annyit mondanék, hogy Isten óvja a Királynőt!]

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

'Till the heaven stops the rain // outfit

Igaz, hogy alig egy hete kezdődött az egyetem, de ez nem volt abban akadály, hogy már elhagyjam Hertfordshire-t és a kollégiumot, hogy helyette egy zsúfolt, talán kissé lepattant londoni club-ban zenéljek a Soho-ban. A szükség nagy úr, márpedig pár cimborának szüksége volt egy beugró gitárosra, nekem pedig egy jó ideje nincs állandó zenekarom, inkább ilyen szabadúszóként ugrom be ide-oda, és még valami zsebpénz is jön a dologból. Amit elihatok.
Na igen, ez a második tényező, hogy ha megkérdeznék, esélyesen nem tudnám megmondani, hogy másnapos, aznapos, netán harmadnapos vagyok, és, hogy miből mennyit fogyasztottam. Csak egyfajta flow-ban vagyok lényegében, sodródva az árral és visz az élmény helyről-helyre, buliról bulira.
Végső soron azt se tudnám megmondani, hogy milyen nap van, ha kérdeznék, csak azt, hogy ez egy jó nap. Illetve ez is az. Lehet ezért is egészítettem ki viseletem egy napszemüveggel még estére is, már a villanó fények egyébként zavaró volta miatt, mert az kicsit takarja, hogy egy olyan hullámvasútra ültem fel, ami nem szándékozik nagyon fékezni, hogy leszállhassak róla.
A beállást sem variálom túl, mert igazából ebben az állapotban pont mindegy, hogy mennyit hallok a többiek hangszeréből a kontrollban, esélyesen úgy is azt fogom csinálni, ami jól esik és ez gáz is lehetne, de... de nekem valahogy ezekkel a dolgokkal mázlim van. Azért azon jót röhögök, ahogy a dob, vagy a basszus beállításánál a szerencsétlen vendégek úgy rezzennek meg, mint akiket nyakon vertek és csak önfeledten húzom meg a sörös üveget, amivel az előbbi korty vodkát kísérem le. Közben pedig fixírozom azért a vendégeket és feltűnik, hogy azért van, aki nagyon meregeti erre a szemét, de őszintén ez már pont elég messze van, hogy ennyi pia után ne lássak oda élesen.
Így hát inkább csak nyakamba akasztom a gitárt újra, miután a többiek is készen vannak és megköszörülve a torkom a mikrofon elé lépek.
- Jó estét London! Csak annyit mondanék, hogy Isten óvja a Királynőt! - süvítem a mikrofonba rekedtesen, majd már a húrok közé csapva szól is a nóta , ami elindítja a bulit és ezen a vonaton már nincs fék innentől! Egybefolynak az események, csak azt tudom, hogy árad az energia, hogy éneklek, játszom, s amikor nincs dolgom a mikrofon előtt, akkor én is mocorgok a zene révületében, ahogy hagyom, hogy vigyen a ritmus, vigyen a dallam. Az alkoholomban keringő vérnek erre mondjuk szüksége is van, mert így égetem is legalább az energiát ezerrel, bár ahogy látom a közönség tagjai is. Nem hibáztatom őket, mert a régebbi, ismertebb és jól mozogható szerzemények vannak terítéken.
A nagy muzsikálás hevében persze a közönséggel is kell tartani a kontaktust és meg kell állapítanom, hogy egy szőke, karcsú cicamica igencsak elemében van, mert úgy pattog és visong, mintha nem lenne holnap, ez meg tetszik. Mondjuk az, hogy mennyire karcsú akkor derül ki, amikor egy asztalon köt ki. Na, ő is nagyon érzi az estét. Vagy lehet csak attól lett ennyire lelkes, hogy ez az utolsó dal, és már ő is mindent bele akar adni? Nem tudom, de végül a Carol utolsó akkordjai is elhalnak, ami után izzadtan fújtatva akasztom le a vállamról a hangszert és adom hátra a dobosnak, hogy segítsen kicsit, amíg én iszom egy kortyot és elköszönök a zenekar nevében.
- Köszi srácok és lányok! Találkozunk valahol, valamikor! - szólok még bele a mikrofonba, majd elindulok a kis színpad széle felé,ami viszont elég közel van szöszike asztalához, aki pezsgőt pukkant éppen, majd egyensúlyát elvesztve zuhanna be az asztal és a színpad közé, csakhogy a kviddics pályán edzett idegeim itt most kapcsolnak és az alkoholtól kölcsönzött bátorsággal vetem magam előrébb és nyúlok ki, hogy elkapjam. Ahogy karjaimba pottyan, nagyjából úgy sikerül elkapni, akár egy menyasszonyt, bár a helyzetnek van egy-két szépséghibája. A kisebb, hogy egyik kezem a barna bőrszoknyás fenék alá kerül kicsit, a nagyobb, hogy eléggé előre kellett hajolnom és így visz a lendület s akár én is eshetnék, de végül oldalra kipördülve próbálom a lendületet levezetni kicsit és csak-csak sikerül megállni, hogy a napszemüvegen keresztül, de jobban megnézhessem magamnak, kit is fogtam. Csinos pofi, karcsú idomok, feszes popsi, egész jó! És az illata is tetszik, ami átüt az alkoholon, így elmosolyodom. Azon mondjuk kell is, mert a pezsgővel végiglocsolt és szerintem ő is kapott belőle valamennyit.
- Óvatosan nyuszika! - vigyorodom el. - A tánc jó volt, az egyensúlyon kell még dolgozni. - nevetgélek én is, ahogy ő kuncog s nem tehetek róla, de azért picit csak megmarkolom a fenekét. - Mondanám, hogy nincs mit köszönni, de végül is van és hát... aki kapja, az marja, ha megfogta, hadd vigye! - teszem még hozzá nem feltétlenül jó modorú mondókámat, már ha azt vesszük, hogy most elkezdtem kicsit zsákmányként kezelni pofátlan módon, amihez még szemérmetlenül vigyorgok is és fixírozom. Ja, és nem engedem el, csak megindulok vele lefelé a színpadról, mintha ez amúgy tök természetes lenne így. A bulizók meg ezen persze jól szórakoznak, már aki figyel még erre és nem a felvételről elinduló zenére rázza éppen.

Morgan & Nora

 I w a n t t o b r e a k f r e e

zene: zene címe ||  outfit: springwear|| 2000. ősz eleje.

Kétségtelen, hogy a Carpe Diem érzést talán egy kicsit a kelletténél is szabadabban értelmeztem, mint azt illendő lenne. Mentségemre ugyan nem szól semmi, azon kívül, hogy ki akartam szakadni abból a világból, amiben én kudarcok sorozatával rendelkezem. El akartam felejteni, a rajtam ejtett sebeket, és az érzelmeket, amik hozzá kapcsolódtak. Bármit megadtam volna azért, hogy akár csak egy napra, de ne önmagam legyek. Ne az a nő legyek, aki az érzelmei árán égette meg magát, és túl sokat gondolt bele valamibe, amibe talán nem szabadott volna. Túl sok minden szerepelt a listán, hogy jó döntésnek érződjön, az hogy kellően delíriumos állapotba ringatom magamat. Ezzel csak egy probléma volt, az alkohol túl sok gátat őrölt fel bennem, nem meg hazudtolva hatását, és egyre több általam felállított hidat égetett fel bennem, egyetlen pillanat alatt. Nem mintha alapjáraton nem lett volna kenyerem a szórakozás, de talán volt egy pont, amire még én is azt mondom hogy sok. Mint például, hogy nem függesztem  tekintetemet, egy fiatal fiúra, aki láthatólag jóval fiatalabb nálam. Ezen az aggályos ponton viszont egészen hamar átkísért, egy újabb édes lónyál koktél, amit egyetlen jó ízléssel rendelkező ember sem inna meg, kivéve engem. Ez az ital, fogta a kezemet valószínűleg akkor is, amikor valahogy az asztal tetején kötöttem ki. Úgy nézz ki ma este többször ugrom meg a saját határaimat, és ez a jövőre nézve, az az a józan Noranak kevésbé lesz ínyére, már ha emlékezni fog erre a kínos pillanatra. A zene ütemére ringatom a csípőm, amikor a velem együtt szórakozó tömegből valaki kezéből kikapok, egy bontatlan pezsgős üveget. Két dolog volt az életben, amire fizikailag nem voltam képes, normálisan pezsgőt bontani , és magassarkúban futni. Mégis megkísérlem a sorsot megannyiszor, ahogy most is teszem.  Nem túl szakavatott mozdulatokkal esek neki az üveg fejének. Két tánc lépés között az sem érzékelem nagyon, hogy a kezemben lévő üveg zubogva feszülni kezd.  Így pillanatok kérdése volt, hogy az én ingatag lépéseim, és az üveg mikor fognak össze ellenem, és egy nem túl elegáns mozdulattal “vesznek le a lábamról. A csúfos találkozást viszont, egy erős kemény kéz akadályozza meg. A sors fintorra, amit csak filmekben hallasz emlegetni, most megelevenedik előttem, ahogy a mély orgánum irányába nézek tágra nyílt szemekkel.
- Nyuszika..?- esetlenre sikerült kérdéssel ismétlem meg a hallott megszólítást, nem elég hogy nem lehet belőlem  Forma-1-es pilóta, még le is fokoznak, egy egyszerű nyuszikára. 
- Te nézted ahogy tánc...Óóóó- a kérdésem egy egyszerű megrökönyödésbe hanyatlik át, ahogy jobban megérzem a kezét, nem túl gáláns ponton. Annyira megszeppenek a mozdulattól, hogy csak ennyire telik tőlem. Nem sokan tudják belém folyatni a szót, de neki sikerült, így már csak akkor kapcsolok amikor megindul velem.
- Elnézést..- jelzem sután, hogy szólni kívánnék, de hogy minek, azt mondjuk nem tudom.A jó modor sosem megy ki a divatból.. - Elfelejtettél letenni, nagyon kedves vagy, de meg tudok most már állni a lábamon, csak az előbb kicsit talán túl hevült a kezemben az a pezsgő.- mosolyodok el szelíden, míg egy kicsit mocorogni is kezdek, amit kezét még feljebb kezdem el érezni, és pánikba esve kezdek vissza igazodni az előbbi ponthoz inkább, amíg nem enged.

[- Nyuszika, igen! Egy csinos, szőke nyuszika.]

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

'Till the heaven stops the rain // outfit

Nem szoktam pecázni járni, viszont attól még tudom, hogy mi a jó fogás. És egy csinos nő mindenképp az. Most szó szerint. Mielőtt terelő poszton kezdtem volna játszani, őrző is voltam a Hollóhát csapatában és azt hiszem ott alakult ki az elkapási reflexeim java része igazán jól, amit most is kamatoztatni tudtam. Bár a szőkeség nehezebb, mint egy labda, attól azért jobb is karban tartani, ez az igazság.
- Nyuszika, igen! Egy csinos, szőke nyuszika. - vigyorodom el, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy ismeretlenül a karjaimban tartom, becézgetem, és a parfümjét szimatolom éppenséggel, miközben nem, hogy eszem ágában nincs elereszteni, de még jó helyre került tenyerem is előnyömre fordítom. Na, az arckifejezése így tényleg egy picit nyuszis lesz, ahogy megszeppen. Sajnos túl kerek és túl feszes a feneke, hogy csak úgy elengedjem, főleg az én állapotomban! És a jelek szerint a helyzet hatására még nincs szándékában lepofozni.
- Amikor majdnem előttem ropod egy elég magas ponton, akkor nehéz nem látni és tényleg jó a mozgásod, öröm volt nézni! - vigyorgok tovább, míg megindulok lefelé a színpadról, de viszem is magammal. Ennek pedig hangot is adok, miszerint elkaptam, most már viszem, mert... mert most az enyém. És kész. Tiltja talán valami törvény? Jó, 100%, hogy van ami igen, de ez most marhára nem érdekel. A lázadás nem a törvény tiszteletéről szól.
- Megmondtam, hogy ha elkapta, hagy vigye... szóval elkaptalak, viszlek! - nevetem el magam. - Úgyhogy nyuszikám, meg kell venned a szabadságod! Az ára egy csók! - jelentem ki, ahogy leérünk a színpadról és a "backstage"be kerülünk, már ha annak lehet nevezni a színpad mögötti területet, ahol a cuccok vannak lepakolva, meg amúgy egyfajta raktára is a szórakozóhelynek. Azon mondjuk szintén jót nevettem, ahogy a pezsgő kapcsán fogalmazott kétértelműen s ittas agyam számára már nem érdekes kérdés, hogy ez szándékos volt, vagy sem, én jelnek vettem és kész. Meg tényleg elkaptam, most az enyém, és kész. Kezem, ami fent a hátán tartja picit még feljebb is siklik és megsimogatom tincseit, majd feje mellett elhajolva nyúlok arcomhoz, hogy levegyem a napszemüveget és rendesen a szemeibe nézhessek, ahogy picit visszább húzódom feje mellől, de pont az arca elé. Kellemesen közelre, hogy érezhessem édes illatát. Ahogy így a napszemüveg nélkül nézhetem, még jobban tetszik. Az az angyali arc a szép kék szemekkel és a napszín, csillogó fürtök... nem is gondolkozom rajta, hogy kicsoda, hány éves, vagy... hogy van gyűrű az ujján, avagy sem. Pillanatnyilag úgy megfogott, hogy csak rá koncentrálok és az agyamban vér helyett keringő alkohol tényleg elhiteti velem, hogy megfogtam és így az enyém. Ha ez nem is igaz és könnyen megeshet, hogy nem is lehet...

Morgan & Nora

 I w a n t t o b r e a k f r e e

zene: zene címe ||  outfit: springwear|| 2000. ősz eleje.

Nem igazán voltam hozzászokva a becézgetéshez. Rég állt már valaki annyira közel hozzám, hogy az illető úgy érezze, hogy ezt megengedheti magának. A munkatásaim pedig aligha engednék meg maguknak ezt, akármennyire is baráti velük a viszonyom. Zachnél pedig ez abban merül ki, hogy lerövidíti a nevemet, míg én csak azért is Zachariahnak hívom, még akkor is, ha látom azt az árulkodó erecskét a nyakán, ami mindig kiduzzad, ha a származásán élcelődöm egy kicsit.
- Elonora.- jegyzem meg röviden a nyuszikára, amit követ is egy újabb pír az arcomon. Azt hiszem az ital túlságosan is kihatással volt, arra a hidegvérre, amit én amúgy magaménak tudhattam egy tárgyalás keretein  belül. Most mégis úgy viselkedem ennek az idegennek a karjaiban, mint egy elveszett kislán, aki minden egyes dicsérő szóra lángba borul. Nem tetszett ez a felállás. Az sem, hogy nem helyén kezeltem a dolgokat, hanem egyszerűen  csak úgy hagytam, hogy minden kicsússzon a kezeim közül.  Egy normális nő, megrovó szavakkal illetné, vagy jobban ellenkezne jelen helyzetben. De egyre inkább kezd bennem kiélesedni a dolog, hogy nem vagyok teljesen normális, vagy csak a reakcióidőm túl lassú . Egyik sem volt túl kedvező ebben a pillanatban.
- Szóval öröm volt nézni... úgy érzem most valami egészen más nyújt örömöt.-mozgolódok egy kicsit, de úgy nézz ki a szándékom nem elég egyértelmű, vagy nem akarja venni a lapot.
- Tessék? - állok meg a mozdulatban, majd azért felmérem magam körül a környeztet. De  csak még jobban elakad bennem a szó, amikor újra megszólal.
- Ugye most csak viccelsz?- nézek rá kérdőn, miután levette a szemüvegét, így alaposabban felfedezhettem én is magamnak  karakteresen helyes arcát, de még mielőtt túlságosan belemerülnék ebbe az állapotba, újra a szemeibe nézek.
-  Nem hiszem, hogy éppen korodhoz illő nyuszikát fogtál. Szóval jobb lenne ha inkább most elengednél..- kezdek bele a monológomba, ami út közben el is hal, ahogy  még közelebb érzem magamhoz.  Ahogy az illata az orromba furakszik mély levegőt veszek, mertnem helyes folyamatokat indított el bennem. Nem, arcátlanul fiatal, én pedig túl öreg vagyok már ehhez, meg hozzá is...meg bohócnak is.
- Hidd el kölyök, nem én vagyok az embered..olyan csajokat láttam kint, hogy ha pasi lennék, még talán én is elkapnám őket egy körre.- szólalok meg végül, de lehet inkább jobb lett volna, ha csendben maradok. 

[- Elenonora nyuszifül.]

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

'Till the heaven stops the rain // outfit

Az volt a baj, hogy ha vérszagot éreztem, akkor nehéz volt megállítani. Bizonyos állapotokban végképp, amikor elég tömény és sör volt a képben, ami azt illeti. Lehettem meglehetősen fiatal, mégis a háború, az ostrom miatt gyorsabban nőttem fel, akárcsak sokan az én koromból. Ezen az sem segített, hogy amint tehettem, nyaranta még a Roxfort alatt is nyakamba vettem az országot és stoppoltam, jártam Angliát, gyűjtöttem a tapasztalatot. Az Úton voltam. És, ha valaki rálép az Útra, az bizony éveket öregedhet akár napok alatt is belül. Azt hiszem ez nekem is sikerült, minden látszólagos komolytalanságom ellenére is. Rengeteg erő, energia és akarat dúlt bennem, de mostanra céltalan és kilátástalan volt valahogy az egész, elvesztettem a fókuszt s az energia valamiféle káoszba fordult át. Sokszor önpuszítóba. És ez a káosz most egy Eleonora nevű nőt ragadott meg.
- Elenonora nyuszifül. - teszem hozzá az ittasak lelki nyugalmával és hangszínével, mintha csak azt mondta volna, hogy "ne a szekrényre rakd a poharat, hanem az asztalra" én meg azt mondom, hogy az asztalra, miközben megint a szekrényre teszem, pont ugyan oda. Józanul ennek nem sok értelmét láttam volna, de így...
- Fogni is öröm, mert csinos vagy, meg az illatod is tetszik! És az, ahogy elpirulsz, amikor zavarba jössz, annyira... édes! - vigyorodom el ismét, ahogy kerestem a szót, ami lassacskán ugrott be, de annál lelkesebben bukott ki belőlem. Most picit olyan volt egy mondat erejéig, mintha én lennék a rajongó és Ő az előadó. De csak egy mondat erejéig... na meg ahogy ficereg, igazából csak még jobban manőverezi magát a kezembe, én meg vagyok olyan tahó, hogy pont ne érdekeljen a dolog. Mert ez az este az enyém. Vagyis ez is. És megtehetem, amit szeretnék, mert igazából mi rossz történhet? Kit, vagy mit veszíthetek el? A szüleimet szeretem, de hiába a fiatal kor, korán kiröpültem. Másom meg nincs. Elkezdtem egy szakot, amiről magam sem tudom, hogy mennyire fog végül tetszeni, a RAVASZ alatt meg egy hülye baleset miatt szar lett a repüléstan eredményem... és akkor még ott van az a gáz augusztusi válogató, amit úgy elcsesztem. Nem, tényleg nincs semmilyen irány, ami miatt érdekelne, hogy mi lesz.
- Nem, jól hallottad! - mondom kedélyeskedve, mert módfelett szórakoztat, ahogy megakad nála a lemez és azt se tudja, mit csináljon. Őszintén, szeretem az ilyet. Igen, most egyetlen dolog érdekel: hogy a káoszomba ragadhassam magammal ezt a szőke nyuszimuszikát és kész. Másként aggasztania kéne a dolognak, de a fenti okokból mégsem tud. És az esélytelenek nyugalma is szétárad bennem, mert a győzelemnek lehet, hogy van tétje, de a vereségnek nincs számomra.
- Nincs alkudozás! Aki kockázatos dolgokat csinál, az viselje szépen a következményeit! Amúgy sem pont én akartam, hogy a karjaimba ess, csak megtörtént... szóval ha van valami kozmikus energia, az az én oldalamon áll, nyuszifül! - újabb magabiztos kinyilatkoztatás, aminek amúgy megint csak semmi értelme, de engem továbbra is jól szórakoztat, ahogy Eleonora minden reakciója is. Nem csak a szavai, de az, ahogy kicsit ficereg a karjaimban, amilyen arcokat vág, ahogy egy leheletnyi időre beharapja a szája szélét... annyira édes, annyira vonzó és van benne valami kettősen bűnös és angyali, ami nem a belém beszélni kívánt józan észt segíti. Meg az illata, a közelsége sem.
- Tehát te túl idősnek, és nem is elég vonzónak próbálod magad feltüntetni? És mondd csak, felelős, komoly felnőttek mióta táncikálnak az asztalon? - húzódom picit közelebb, hogy kissé fókuszálatlanul, de mégis farkasszemet nézzek a Nyuszival. - És amúgy kit is akarsz megvédeni kitől? Magadat egy kölyöktől, vagy egy kölyköt magadtól? Mert sajnos van pár rossz hírem: először is, nem érdekel, hogy hány éves vagy. Az csak egy olyan szám, aminek a birtokosai nem feltétlenül a hozzá tartozó módon szoktak cselekedni, tehát fordított az érték arányosság nem egy esetben. Másodszor lehetnek kint jó nők, de nekem Te tetszel és hidd el Eleonora: mesésen szép vagy! - villantok rá egy pimasz mosolyt, orrom hegye pedig most már súrolja az ő nózijának hegyét.
- Harmadszor: aki tartozik, az fizet. Megmentettelek, most pedig fizetsz. - mormolom ajkaira és most már nincs nagyon apelláta, fogom és szépen zárom a maradék kis távolságot közöttünk. Ajkaim az ő édesen pirosló ajkaira simulnak lágyan, de mégis határozottan, valamiféle fojtott birtoklási vággyal, elvéve és adva egyszerre, ahogy csókolni kezdem. Persze rajta is múlik, hogy mennyire megy bele, hogy meddig jutunk a hevességgel, de ha jól olvastam a mimikai jeleit amik ellenkeztek szavaival, akkor itt bizony lesz csókcsata. Ha így alakul alsó ajkát édesen harapom meg picit, majd mélyítek a csókon s hívom táncba picit nyelvét is, ha szeretné.
Akárhogy is, a csók után picit távolabb húzódom, és újra mélyen a szemébe nézek (vagy próbálok).
- Na, most mondd a szemembe, hogy nem volt jó, hogy nem akartad, nem akarod, tegyelek le és látni sem akarsz!

Morgan & Nora

 I w a n t t o b r e a k f r e e

zene: zene címe ||  outfit: springwear|| 2000. ősz eleje.

A nyilvánvalótól is egyértelműbb volt, hogy ebből nem mászok ki semmilyen ügyeskedés árán sem. Mérlegelni a lehetőségeimet, pedig időpazarlás lett volna. Idegesen kezdem el beharapni az alsóajkamat, míg a srác...Morgan, igazából annyira biztos magában, hogy még engem is kicsit meglep a dolog. Csak olyan ember, avagy varázsló viselkedik így, aki úgy személi a világot, mintha csak egy izgalmas utazás lenne. Minden bizonnyal meg voltak a maga gondjai, de mivel fiatal is volt, így talán úgy érezte, hogy nincs tétje a cselekedeteinek.
- Látom abban az állapotban vagy, amikor mondhatok bármit, nem fog meghatni.- sóhajtok a mondat végén, mert fogalmam sem volt mit kezdjek vele. Egy részem persze nagyon is jól tudta, de még véletlen sem engedhettem meg magamnak, hogy átadjam a vágyaimnak az irányítást. Igaz, hogy  ez is maga a szórakozás részének számított, egy kötetlen kaland valakivel, akit nem ismerek, és esélyesen soha többet nem látom. De ebben az esetben más volt a helyzet, nem csak a korával volt probléma, hanem egyszerűen azzal, ahogy kezelte ezt az egészet. Mintha már most valamiféle tulajdonnak tekintett volna rám, amit megszerzett magának, és azzal, hogy a karjaiba estem csak még jobban ráerősítettem erre az érzésre. Haragnak kéne bennem gyúlnia, amilyen módon közelíti meg az egészet, de tudtam jól, hogy most pontosan olyan állapot uralkodik rajtam is, ami, az érzékeimre hat leginkább, és ez igencsak zavaró lehetett volna, ha ezt az egészet átláttam volna a mámoros ködből feleszmélve.
- Mindig ilyen dumával vakítod a lányokat?- vonom fel kérdőn a szemöldökömet. Persze azt nem lehet tőle elvenni, hogy valóban jól csinálta, amit csinált. Mert az arcom még mindig vöröslik, és próbálhatom az alkoholra fogni, vagy arra hogy már rég voltam ilyen tekintetben férfi társaságában, azzal én is tisztában vagyok, hogy fiatalabb koromban ezzel  nálam is a lényegre tapintott volna.
Komolyan kezdem magam úgy érezni magamat, mint egy győzelmi zászló, amit Morgan nagyon meg akarna lengetni. Na jó, úgy látszik az alkohol teljeskörű munkát végzett a fejemben, már a hasonlataim se a régiek.
- Te  ennél a következmény? Már elnézést, de inkább annak kéne a következménynek lennie, hogy egy nagy lila folt ékeskedik a fenekemen. Abban meg egyetértünk, hogy nem ez nem a kozmikus energiád műve, hanem a gravitációé, ami nehéz, az lefelé esik....- jegyzem meg hosszan még mielőtt elkezd itt nekem valami spirituális agymenést belemagyarázni a dologba. Csak úgy megtörtént. Persze, mert minden csak úgy megtörténik.  Összeszűkült szemekkel nézek a szemeibe a kérdésre, amire magamra se tudom a választ, de dühítő, hogy pont ő akarja nekem megmondani, hogy egy felelős felnőtt hogyan viselkedik.
- És fiatal fiúk mióta rabolnak el náluk jóval idősebb nőket? - vezetem vissza hozzá a kérdést. Mert bár az én asztali mutatványom sem volt túl etikus, de az ami most történik, az is átlépdel pár határt az erkölcs nem létező mezején.
- Azt valahol sejtettem, hogy nem érdekel...gondolom jelenlegi delíriumos állapotodban egy valami érdekel kizárólagosan, aminek az a vége hogy úgy sem emlékszel semmire. Szóval alapvetően meg sem kéne történnie, mivel kevés dologra emlékeznél.- nem mintha feltétlenül akarnám, hogy emlékezzen rám, az pedig esélyes, hogy mivel kettőnk közül én vagyok a józanabb, nekem az emlékeimbe vésődött, akármennyire is nem helyes.
Próbálok hátrébb húzódni, de az illata engem is egy kicsit abba a hipnotikus állapotba sodor, amit most ő érezhet jelenleg. De mivel erősen tart, és csak egyre közelebb jön, így egészen nehéz dolgom van, főleg ha szabadulni is akarok.
- Nem túl gáláns megjegyzés..- motyogom, majd amikor az ajkain összeérnek ajkaink, egy apró méltatlankodó nyögés felszakad belőlem. De már nincs erőm elhúzódni, vagy egyszerűen megállítani. Csak belesimulok a csókba, finoman ízlelgetve becézgetve ajkait,  míg a kezem az arcára simulnak. Az a részem amelyik nem akart engedelmeskedni, szinte elolvad ebben az egy csókban, és egyveleggé válik azzal, amelyik nagyon is akarta ezt. Nyelvem gyengéden simít végig az övén, majd ahogy egyre jobban elmerülünk, egy újabb apró tompa nyögés szakad fel belőlem, amikor az ajkamra harap.
Fátyolos tekintettel nézek a szemeibe, a vágy túl erősen száguld végig rajtam, és egyetlen pont összpontosít amire enyhén megremegek a karjaiban.  Talán jobb lenne, ha én is, csak a mának élnék, aztán holnap újra az erkölcsi mérlegre állíthatom magamat.
- A francba az egésszel.- hadarom el, majd az ajkaira tapadok újra, hogy most én diktálhassam a tempót, ami sokkal  éhesebb, és mohóbb mint az előző. Közben egyik kezem a tincsei közé kúszik, és finoman rámar.

[- De meg tudsz hatni, csak... megtetszett ez a becenév, mert valahogy olyan édes vagy, mint egy nyuszi!]

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

'Till the heaven stops the rain // outfit

- De meg tudsz hatni, csak... megtetszett ez a becenév, mert valahogy olyan édes vagy, mint egy nyuszi! - nevetem el magam kicsit önfeledten, ahogy magyarázok s a nevetés talán annak is szól, hogy van abban édes élvezet, miszerint ez picit cukkolja a másikat. Egyszerűen nem teljesen átélt neheztelést látok a nőn és ezért nem aggaszt.
- Amúgy meg a neved is olyan szépen zenél, ahogy az ember kimondja: Eleonora! - búgom neki a nevét, mintha megint egy picit a színpadon lennék, mély átéléssel. Ebben az állapotban a hangzók zeneiségére még fogékonyabb vagyok és az magától is megrészegít, az alkohol sem kell hozzá. Ahogy a bókoláshoz se kéne, mert józanul is tuti szórnám rá a szép szavakat, de ha már kikéri magának, hát itt igazán nem állok meg!
- Csak akkor, ha az illető karcsú szőke formás lábakkal, gyönyörűen csillogó kék szemekkel, édes mosollyal, szóval olyan megjelenéssel, amitől egy szikla is repedezni kezdene... és aki pontosan úgy néz ki, mint Te! - ha már pirul, hát piruljon csak még jobban, a piszkálódással kereste magának a "bajt" én pedig adós ebben nem maradok. És még bizony tudnék róla szépeket mondani ennyi után is, ez nem vitás. Tény, hogy koncert közben is meg-megfogta a tekintetem, most pedig bolond lennék csak úgy elengedni. Nem tudom, hogy mi lesz ebből, de ha itt a lehetőség, miért ne próbálnék élni vele? Mi történhet igazából? Nyilván lehetnek következmények, de azok most nem izgatnak. És ha netán valami sikert elérek, akkor pedig megérte a kockázat végső soron.
- Én hát! - vágom rá, elégedett, büszke vigyorral, amitől egyszer valaki még a falnak is képes lett volna menni... ami végül is érthetővé teszi, hogy miért történtek úgy a dolgok, ahogy. Másrészt ez igazából egyfajta szerep esetemben, egy olyan álarc ami véd, aminek hála maximum csak félreismernek és azt meg nem tudják kihasználni...
- Én nem mondanám, hogy nehéz vagy, sőt... igazából elég könnyű. Szóval még az is lehet, hogy felfelé kellett volna esned! - nevetem el magam a képtelenségen, mintegy nem is foglalkozva azzal, hogy mennyire próbálna a talajhoz ragaszkodni verbálisan és átvitt értelemben, csakhogy én már nem fogom simán lerakni... Okkal történnek a dolgok? Nem tudom, de azt igen, hogy ha valami megesik, akkor annak akár adhatunk is okot, felruházhatjuk jelentéssel és ez a kreatív szabadság nekem fontos. Ez teremtő erejű. Annyira, hogy most is ki tudom használni a dolgot és a pofátlan magabiztossággal ötvözött ittas nyugalmam kamatoztatva ostromlom módszeresen Eleonora-nyuszika bástyáit és várfalait. Mert egyszerűen úgy érzem, hogy azok elég düledező állapotban vannak már így is.
- Annyira vicces, hogy próbálod magad valami vén boszorkának beállítani, mikor elsőre, ha egymás mellett állnánk nem biztos, hogy valaki nagy korkülönbséget állapítana meg. Szóval... miért is próbálod magad az életkoroddal védeni? Nem hinném, hogy pont most fog valamiféle védő-óvó tartást adni, ha már eddig se tette. - jegyzem meg kellő magabiztossággal, mert mostani állapotomban lehet csak még élesebben látok át a szitán. Mondjuk amúgy is megvolt egyfajta nyugtató-konszolidáló képességem, valami, amivel hatni tudtam és az ilyen csomókon át tudtam magam verekedni. Persze mindenre ez sem elég, ezt tapasztalhattam, de még abban az esetben is ideig-óráig meg tudott oldani helyzeteket. A boszorka mondjuk nem szándékos elszólás, de hát ki is gondolná egy mugli klubban, hogy ennek a szónak milyen értelme van? Nem aggódom én ezen.
- Ó, éppen ellenkezőleg! Lehet, hogy még életemben nem voltam józanabb, mint most! - rázom meg a fejem s igazából még valami van is a szavakban. Jelen állapotomban napok óta szemlélem más szemüvegen keresztül a világot, látom meg a dolgok más oldalát, amit a józanság bilincse nem köt le. Nem lehet, hogy ez a valóság? Vagy éppenséggel ez is valóság és a másik is... mint egy pénzérme két oldala. - Az mondjuk nem tetszik, hogy ennyire tartod magad, hogy úgysem emlékeznék rád... de az is lehet, hogy csak te nem akarsz emlékezni és ebből indulsz ki. - akár ködszurkálás is lehetne ez, de mégis pont az alternatív-valóság érzékelés mondatja velem a dolgokat. Én valamiféle művész vagyok, bizonyos állapotokban száll meg az ihletettség és akkor tapintok rá dolgokra, amiből aztán valamiféle alkotás lehet. Nekem természetes ez a fajta világlátás már egy ideje társam és ha kívülről kaotikusnak is tűnik (s végső soron az is) én mégis tudom irányítani ezt a káoszt bizonyos mértékig. De annyira már nem, hogy Eleonora újabb szavait érdemmel kezeljem, hogy mi a gáláns és mi nem, mert úgy döntök, hogy itt az ideje az egyébként pezsdítő kis adok-kapok verbális lezárásának cselekedettel. A puding próbája az evés és a szavaimmal vázolt elméletek rendszerét csak a tapasztalás empirikus eszközével lehet megnyugtatóan igazolni.
Megcsókolom hát.
Eleonora vörös ajkai puha vajként olvadnak bársonyosan az enyémek alatt, nyög, enged, meg-megremeg és engedelmes táncba simul, paradox módon a lágyságával robban egy olyat ez a csók, amit még elsőre talán én magam sem gondoltam volna, de csak visz magával. Olyan pecsét volt ez, ami szorosan zár le immár egy üzenetet, kettőnk üzenetét a világ elől belénk rejtve.
Ahogy ajkaink elválnak, fátyolos tekintetéhez intézem szavaimat, lássuk, most mennyire lesz maliciózus a szőkeség! Szilaj nevetésem éhes csókja fojtja belém, amit a hadart megjegyzése váltott ki. Éhesen falom az ajkait én is, kicsit most többet harapva, virgoncabb táncba hívva, míg kezem ismét picit megmarkolja fenekét. De itt nem állok meg. Az árat most már kamatosan fizette meg, így lerakom a szőkeséget, de csak úgy, hogy aztán már a színpad hátsó falának is szorítsam karcsú testét az enyémmel  s fél kézzel a napszemüveget farzsebembe ügyeskedem, hogy aztán egyik kezem szőke tincseire simulva markoljon rájuk hajtövénél a tarkóján. Másik kezem oldalán simít végig lefelé, egyenesen szoknyája merészen felvágott vonaláig, hogy aztán bársonyos bőrét parancsolja maga alá tenyerem határozott érintése simítva, finom képzeletbeli szikrák sorát lobbantva fel útján.
Ajkaim újra csókolják édesen és mohón, majd elszakadva állának vonalán halad végig, lefelé a nyakán, nyaktövét csókok és harapások egyvelegének édes fészkévé avatva, hogy aztán felfelé füléhez haladjon.
- Mondtam már, hogy nagyon szeretem a nyuszihúst? - kuncogva harapom meg fülcimpáját.

Morgan & Nora

 I w a n t t o b r e a k f r e e

zene: zene címe ||  outfit: springwear|| 2000. ősz eleje.

Kísértés...Mintha csak egy jámbor teológus szavai visszhangoznának a fejemben. A kedvenc intő szavai, amik összefüggtek mindenféle el nem követett bűnnel, amit én már fejben rég megtettem. Igaz, a határaim még mindig erősen feszítenek, és visszafognak egy bizonyos ponton. De nem lesz elég. Ahogy Morgan kiejti a szavakat, akaratlanul is ajkaira siklik a tekintetem, ahogy a nevemet kiejti, mintha csak egy mantrát ismételgetne, ami tökéletesen illik hozzá. Ajkaim  elnyílnak, és hirtelen úgy érzem, hogy ki is száradt. Így szinte ösztönös mozdulatként nyalok végig rajtuk, akár egy macska aki éppen a bajszáról nyalogatja le a tejfölt. Hangja egyre jobban sodor a bűnös gondolatok felé, mintha csak titkos kéjes szavakat suttogott volna el az imént. Még jobban letaglózz az egész helyzet. Talán ez a hátránya, ha az ember lánya nem igényli férfiak táraságát. Egy idő után már hipnotikusan földöntúlinak hat, az is ha megszólalnak. Azt hiszem gondolataim már túl messze mentek, túl sokat látok bele abba, ahogy szánt szándékkal provokálva gördül le ajkairól a nevem.
- A sziklák veszélyesek, könnyen maga alá temetheti az embert. Ezért sem árt, ha az ember körültekintően választja meg, hogy éppen merre viszi az útja.- szólalok meg végül, némi bátorsággal felvértezve magamat, és igyekszem a hasonlatba csomagolni, minden ellenérzésemet, az iránt amit most csinálok. Még a testem nem igazán, az ellenérzésimmel van elfoglalva, hanem hogy milyen kellemes a karjaiban lenni. Nem igazán tudtam, ezt a kettőséget kezelni, és ha egy fokkal talán józanabb lennék, már rég nem heverésznék úgy az ölében, akár egy megmentett királykisasszony.
- Egy napon csak megtanulom, hogy ne tegyem fel azokat a kérdéseket, amikre valójában nem akarom hallani a választ.- motyogom, míg ő csak vigyorog. Hihetetlen mennyire biztos magában, és hogy mennyire nem érdekli semmi. De talán ez csak azért ennyire feltűnő, mert én sosem tehettem meg, hogy ne érdekeljen semmi. Az élet hamar olyan akadályok elé állított, amikkel ha akartam, ha nem szembe kellett néznem. És ha még nem is barátkoztam meg vele, el kellett fogadnom, és meg kellett tanulnom vele élni. Valójában az életemet le lehetett írni, közhelyek puffogtattatás sorozatával.  Olyan történet olt  az enyém, ami a túl sok drámai fordulattól, már-már hiteltelenné kezdett válni. Ijesztő volt belegondolni, hogy míg én ilyen keretek közt próbáltam lavírozni, addig más már lehet élt volna ezekkel a lehetőségekkel.
- Hát lehet ha felfelé esek, nem lett volna ekkora szerencséd.- kacsintok rá, mert igazából orbitális nagy hülyeség volt az egész, de ha már itt tartunk, akkor belemegyek a játékba, nem mintha ettől előbb szabadultam volna.
- Nem vén boszorkának állítom be magamat. De azzal szerintem te is tisztában vagy, hogy nő vagyok, és nem kislány, akikkel te általában játszadozni szoktál...- csípek azért oda egy picit.-  Azért, mert nem helyes. Több szempontból is elé aggályos a helyzet.- jelentem ki magabiztosan. Igaz ha rákérdezett volna mik is pontosan azok a bizonyos aggályok, többnyire nem tudtam volna rá válaszolni. Talán ez az ellenkezősdi csak abból fakadt, hogy nem az én döntésem volt, és ez meglehetősen felborított bennem mindent, és olyan felismerésekkel akart szembe állítani, amivel nem akartam szembenézni. Én szerettem a domináns álarcomat, jól állt a tárgyalótermen belül..és nem is kívántam magamról leszedni. Ám Morgan jelenléte eléggé erre a döntésre akart vezetni, és minden elhatározásom, hajlott az ő akaratának.
Oldalra billentve a fejemet méregetem az arcát, szinte már porcikáira bontom, amikor kijelenti, hogy ő józan.
- Valóban? Nem mondanám hogy józan gondolkodásra vall az, hogy csak úgy elmarsz egy nőt magadnak. - csóválom a fejemet, mert habár a szavai néhol jól esetke, és hogy ennyire akart a bennem élő öntudatos nőnek nagyon jól estek. De ezek nem józan szavak, és talán nem a legőszintébbek. Egyszerűen csak a nyers vágy hajtotta, mint a legtöbb fiatalt..
- Nos, ez a rosszfiú imázs, amit magadra öltesz nem engedd másra következtetni. De úgy látszik nem csak én védem a határaimat, hanem te is..- nézek mélyen a szemébe. Ismertem ezt a játékot Túlságosan is. Így hamar ráéreztem, ha valaki hasonlóan jár el valódi énjének takargatásában, mint ahogy én is. 
Gondolataimat hamar elködösíti az ajkainak érintése. Minden elhatározásom máglyára került, sutba dobtam őket abban a  pillanatban, ahogy a nyelve szinte csúfos játékot játszava meghódított magának. Kezeim akaratlanul is a  az arcára siklanak, élvezem, ahogy tenyeremet kellemesen bizsergeti enyhe borostája, és én is hasonlóképp lassan fedezem őt fel magamnak. Ízlelgetve, míg illatának fűszeres aromája már bódítóan kezd hatni rám.  Így már ellenállás halvány szikrája sem dolgozik bennem, amikor elválnak ajkaink. Tekintetemet mélyen az övébe függesztem egy ideig, mintha keresnék bármiféle jelet a józanságára. Amire talán ő is feleszmélni időben, de azt hiszem ez a játék már itt rég eldőlt.  Így újra ajkainak esek mielőtt megszólalhatna, mielőtt szavai lyukat üthetne a fejemben, és ezzel felélesztene ebből a gondatlan állapotból, amiben mos oly kellemesen ringatózom, hogy kedvem sincs felébredni belőle. Ajkaim falják az övét, agába szívják, míg  egyik kezem a mellkasán pihen addig a másik a finoman fürtök közé túr. Halkan erőtlenül felnyögök az érintés alatt, és engedelmesen hagyom, hogy végül a nyirkosfal érintésének segítségével, körül öleljen egész lényével, elzárva előlem a világot. Figyelem kezének útját, míg fejemet oldalra billentem, hogy jobban hozzám férjen. Rázz a hideg, és a pulzáló energia, ami az egész testemet égeti, egyre lejjebb halad.
- Mindig ennyit játszol az étellel, mielőtt elfogyasztod?- teszem fel kéjes sóhajjal, visszakézből a kérdést, miközben ajkaimon, egy apró huncut mosoly jelenik meg. Míg az egyik kezem a mellkasáról, nadrágjának bőr övére fog erősen.
-Amúgy még be sem mutatkoztál..farkaskölyök...- heccelem egy kicsit kéjtől elhaló hangon, míg másik kezem a póló alatt kezdi magának felfedezni körmeimmel lassan végig zongorázva az izmokon.

[- De ettől izgalmasak és látványosak! Sokkal érdekesebb egy zordon sziklás táj, mint egy nagy batár síkság, ahol semmi nincs!]

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

'Till the heaven stops the rain // outfit

- De ettől izgalmasak és látványosak! Sokkal érdekesebb egy zordon sziklás táj, mint egy nagy batár síkság, ahol semmi nincs! - rázom meg a fejem, ahogy belemegyek a képzettársításos játékba.
- Vagy tényleg hallani akarod, csak a válasz súlya már nem mindig tetszik, van ez így... a kíváncsiság nagy úr. - vigyorodom el, ahogy tovább játszadozom picit a szavakkal s minden könnyedség mellett nem lehet nem észrevenni, hogy szépen lassan olyan kis szócsatát tudunk könnyű szerrel kialakítani a szőkeséggel, aminek jó a dinamikája és ráadásként még egyenrangú partnerek is tudunk benne lenni. Minden különbség ellenére is, amit hangsúlyozni próbál. Ami azért elgondolkodtató. Vagyis lehetne, ha most bármelyikünk is a nagyon gondolkodós állapotában lenne. Nálam mondjuk azért pörögnek a kerekek, de leginkább a beszélgetésre koncentrálva és azt hiszem tényleg meg-meghazudtolom állapotomat azzal, ahogy válaszolni tudok, de ebben azért nincs újság, mert nem matt részegre ittam magam színpadra lépés előtt, csak azt a szintet értem el, hogy előadni még tudjak. S ha az az agymunka ment, akkor ez miért ne menne?
- Akkor kénytelen lettem volna utánad ugrani! - nevetem el magam, mintha ennek lenne bármi értelme, de végső soron csak egy abszurd eszmefuttatásnak is nehezen nevezhető valami. Maximum annyi értelme van, hogy a feszültséget oldja és végül is arra nem volt teljesen rossz. Ennyi kis hülyeség kell.
- Honnan tudod, hogy én kikkel szoktam? - vonom fel a szemöldököm. - És a nőket szeretem, szóval ez nekem így jó. - nem pont erre gondolt, de mindegy is, direkt el tudok játszani a dolog kétértelműségével. Az persze tény, hogy a maga kiforrott bájával jobban meg tudja ragadni a figyelmem Eleonora, mint mások. Van benne valami varázslatos így, ami vonz. És ami miatt nem érdekel igazából a számháború. - Sokszor az a jó és az élvezetes, ami nem helyes. - teszem hozzá elégedetten és magabiztosan, mert ezt nehéz tagadni szerintem. Szabálytiszteletből és állandó helyes viselkedésből, az azon való görcsölésből nem bontakozik ki móka, szórakozás, nem tud az ember önfeledten, felszabadultan élni egy pillanatban és ez gond. Rengeteg embert végső soron ez tehet feszültté és ez szülheti az erénycsőszöket is: amit nem mernek megengedni maguknak, annak a megéléséért másokat már egyenesen utálnak és megvetnek. Ha azt veszem több rosszat szül a görcsös helyes viselkedés, mint kellene. És akkor végül is mennyiben helyes?
- Vagy A Nőt! Úgy már más a dolog fekvése... és józanul is lehet nőt rabolni! - nevetem el magam, még akkor is, ha amúgy nem vagyok józan tényleg. Bár más vonatkozásban meg nagyon is. A napokon át húzódó részegség egy különleges állapotba rángatott magával, egy alternatív változatába ennek a világnak,a hol minden ugyan az és mégis más. Ahol ittasan lehetek józan.
- A rossz fiúknak is lehet szíve néha. - vonom meg a vállam a lakonikus választ követően picit, mert végül is miért ne lehetne. És kérdés, hogy én mennyire vagyok rossz? S Ő ezt mennyire tudhatja? Egyáltalán kíváncsi rá? Nem tudom... Az biztos, hogy okos nő. És az még biztosabb, hogy akarom és meg is csókolom. Hosszú, ráadásul nem is egy csókot magában foglaló ütközet alakul itt ki ebből, amit nagyon is élvezek és Eleonora is, a másodikat már ő kezdeményezte s a harmadiknál egyforma hévvel esünk egymásnak, miután leraktam és egyúttal kicsit újra csapdába is szorítottam.
A lélegzet kifogyása után viszont nem érem már be ennyivel, kicsit felfedező útra indulok, de Ő is hasonlóan cselekszik, amit nem bánok, sőt csak kellemesen rántja meg a gyomrom az érzet s a bőröm édesen bizsergetik körmei. Imádom ezt...
- Még többet is, mert az csak finomabbá teszi a prédát! - kacsintok rá, ahogy rekedtesen kiejtem a szavakat s újra megharapom fülcimpáját, majd nyakának tövét. - Morgan vagyok. - morgom a fülébe, míg combjára simuló kezem picit megemeli a lábát, hogy derekamra emeljem és így nyomjam egy picit még jobban a színpad hátsó felépítményének, kezem pedig tovább kalandozik forrón-éhesen és újra megcsókolom a nőt. A csókok és a simogatás közepette viszont annyira azért nem szakadom el a környezettől, hogy ne szúrjam ki periférikusan a mozgást (újra a kviddicses reflex remekel), minek következtében azonnal úgy fordulok elszakadva Eleonora-tól, hogy még takarjam is eléggé a nőt, mert valamiért úgy érzem, hogy jobb néven venné, ha nem látnák így.
- Hé Morgan, kösz a beugrást! Megkaptuk a zsét a tulajtól, itt a részed! - nyújtja felém az egyik cimbora a borítékot, amit el is veszek, majd megveregetem a vállát. - Kösz Jeff, nektek bármikor!  Menj csak, érezd jól magad a többiekkel, szerintem nekem a ma este ennyi volt. - teszem még hozzá, majd nézem, ahogy eltávolodik, míg zsebre gyűröm a borítékot, majd megfordulok.
- Na nyuszikám, azt szerintem nem akarod, hogy itt félnyilvánosan fogyasszalak el és azért dobjanak ki! - jegyzem meg, míg megcirógatom álla alatt finoman, hogy aztán derekára karoljak s elkezdjem kivezetni a szórakozóhely hátsó kijáratán. - De szerencsére ez a Soho, úgyhogy nincs nagy gond! - mosolyodom el, de azért odakint meg pont a sikátor falának nyomom neki kicsit erélyesebben, mert nehezen bírok magammal igazság szerint. Újra csókolni kezdem és simogatni, ajkaim ajkait falják, vagy éppen nyakát le dekoltázsáig és fel, egyik kezem pedig ismét karcsú lábán időzik.
- Szerintem ne taxizzunk, van itt a közelben hely, ahol kivehetünk egy szobát. - búgom a fülébe.

Morgan & Nora

 I w a n t t o b r e a k f r e e

zene: zene címe ||  outfit: springwear|| 2000. ősz eleje.

-Csak hogy egy zord sziklás tájat, meg is kell általában mászni, és minél magasabbra kerülsz, annál veszélyesebb. Inkább vállalnád a kockázatot némi izgalomért? - teszem fel a kérdést, míg érdeklődve vizslatom az arcát. Minél többször váltunk szót egymás közt, egyre kíváncsibbá tesz, hogy mit is rejteget az alatt az álarc mögött, ami most is ékesített a vonásait. Sejteni lehetett, hogy nem egyszerű lélek, elég volt belenéznem a szemeibe, és egy meg nem értett művészt láttam, meg nem értett fájdalmakkal, amiket talán igyekszik magában azzal elnyomni, hogy élményeket gyűjt, és éppen csak egy pillanatra engedi magához közel az embereket. Talán ezt tette a leghelyesebben, mert senkiben nem bízhat az ember önmagán kívül. Sok gondolat keveredik bennem, valamiért meg akarom érteni azt, hogy pontosan, hogy is jutott el ódáig fejben, hogy amit a keze közé kap, az már az övé. De logikai szempontból, aligha tudtam volna követni, főleg a mostani állapotomban, amikor próbálok lépéstartani önmagammal is, és Morgan  túlzó szavaival is.  Ha egy éjszakai vihart akarnék férfivá változtatni, azt hiszem pontosan olyan lenne mint ő. Határokat szétzúzva, söpörne végig mindenen  amit csak ér. Egy vihart, nem lehet beszabályozni, megmondani neki merre tombolja ki magát. Akit csak ért magával rántott. Azt hiszem Morgan is hasonlóan működhetett.
- Nem tudom kikkel szoktál, de van egy olyan sejtésem, hogy ez a kisfiús cserkész vigyor, nem a hozzám hasonló nőknél válik be, hanem inkább akikkel egy korban mozogsz.- teszem hozzá megállapítva a tényt, hogy meg volt hozzá a képessége nagyon is, hogy a lányok bugyija öntudatra ébredve, egyszer csak magától leolvadjon, teret engedve, mindennek amit Morgan kiejt a formás ajkain.
- A nőket..értem.  És azt tudod egy nő mit szeret?- vonom fel a szemöldökömet, és egy apró mosoly helyezkedik el a számszegletében. Ugyan az valóban nem volt kétséges, hogy a személyisége, és külleme megkapó volt, magával tudta hamar ragadni az embert. De ez még nem biztosította abban, hogy esetleg nem csak nagy a szája.  Egy apró hümmögéssel nyugtázom a helyeségről alkotott véleményét, és észre sem veszem, hogy ahogy egyre mélyebben gondolkodom el, már megint a számat harapdálom.
-Néha.- helyesbitek, egyértelmű volt, hogy ebben nem fogunk meggyezni.- Ami nem helyes aggályokat szül, és gondot. Aligha tudná magát elengedni úgy az ember, hogy közben folyamatosan mozognak a fogaskerekek, és kéretlen kérdések vetődnek fel . Igaz, egyéntől is függ, de legtöbbször kell, ami egy keretbe foglalja az ember tetteit, és határokat szab neki.  Különben hova lenne a világ, ha nem így lenne?- persze a kérdés leginkább csak költői, mert mindketten tudjuk, mi lenne a vége.
- Úgy érzem nálunk nem ez a dolog FEKVÉSE, mert én aligha lennék A Nő...- forgatom meg a szemeimet, míg a megfelelő szavakat, én is kellőképpen hangsúlyozom.  Nem igazán tudtam, hogy nála miben merül ki A nő fogalma, de nem hiszem hogy ebben ami most történik.  Nem hittem az eltúlzott szavakban, amik azt sugalták, hogy elég egy pillantás, és máris minden megváltozik. Valamikor az egyértelmű jelek sem elégségesek erre.  Eljutottam idővel arra a pontra, amikor a hitem már egész másban kezdett összpontosulni, és az sokkal inkább a realitás talaján mozgott, habár sokan nem így vélekednek rólam. De én csak egy realista voltam, aki túl sokat mosolyog, semmit több.
- Szerintem nem csak néha, csak túlságosan is óvják magukat.- mosolyodok el szelíden, mert tudtam, hogy ő is így lehet ezzel. Ha valami rossz ér az életben, az csak egy újabb gátat képezz bennem, ami formál is, de ki tudja melyik irányba csúszik el, az a bizonyos mutató.
Tenyerem alatt érezve forró bőrét, csak még jobban magával ránt, abba az állapotba, ahonnan már képtelenség volt visszafordulni. Nem  mintha akartam volna.  Ajkai már nem csak szavakkal próbálják az igazát erősíteni, hanem csókjaival fullasztja belém azt, amiből  kimaradhatok, ha tovább azon gondolkodom ez mennyire is helyes.
- És mi van, ha a préda türelmetlen fajta?- kuncogok halkan, miközben érzem ahogy perzseli a bőrömet, amikor végig szánt rajta kezeivel, én pedig engedelmesen átkarolom a lábammal derekát .
- Igen, tudom..csak hallani akartam a te szádból is.- suttogom ahogy egy apró puszit nyomok a nyakára, és finoman végig vezetem a nyelvemet a nyakán, megízlelve bőrének fűszeres eszenciáját. De pillanatok alatt felébredek, ebből a túlfűtött kábulatból, amikor egy idegen jelenlétét is érzékelem.  Szerencsére Morgan előbb kapcsol, és  hálás vagyok azért, amiért “védelembe” helyezz saját testével eltakarva a kilátást a másik pasas elől.
- Eleonora, vagy Nora...- teszem hozzá, amikor újra lenyuszikázz, ráadásul úgy mintha már a bírtokában is lennék. - De ha szeretnél esetleg maradni, akkor maradhatunk is akár..- talán próbáltam találni még egy kis kaput ebből, egy utolsó próbálkozás, de ahogy kifelé terelget,  rá kell jönnöm, hogy ő már nagyon is döntött ez ügyben.  Már éppen szóra nyitnám megint a számat, egy apró hangfoszlány még ki jön belőlem, amikor újra az ajkaimat kezdi el falni, amit én hasonlóképp viszonzok. Testem újra megremeg, ahogy egyre közelebb érzem magamhoz, közben pedig kezemmel a mellkasát cirógatom míg a másikkal a dzsekijébe kapaszkodok meg, mintha attól félnék, hogy ledönt teljesen a lábamról.  Először csak egy apró nyögéssel tudok válaszolni, az ajánlatára, és egy picit a melleimet előre is domborítom, amikor ott érzem az ajkait. Úgy nyújtózkodok alatta, akár egy kéjes cica, aki még többet akar.
- Mennyire a közelben?-suttogom ajkaira a kérdést, míg két ujjammal a mellkasától lefelé kezdek “sétálni, egészen az övéig, és amikor újra felnézek rá, csak egy huncut vigyort villantok.

[- Ha nincs kockázat, nincs siker sem... szóval jobb vállalni, mint azon gondolkozni, hogy mi lett volna, ha.]

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

'Till the heaven stops the rain // outfit

+18

- Ha nincs kockázat, nincs siker sem... szóval jobb vállalni, mint azon gondolkozni, hogy mi lett volna, ha. - bököm ki válaszként egyszerűen, ezen még gondolkozni sem kell. Eleonora feltételezése akár még sértő is lehetne és hát az is jogos felvetés lenne, hogy kiket nevezünk egyáltalán nőnek. Mert koránt sem biztos, hogy ez is csak az életkortól függne... az csak egy állapot, nem érdem, még kevésbé valami általános igazság.
- Lehet hitelesebb lenne ez a kijelentés, ha nem pirulnál el a hatására, vagy nem vennéd mélyebben a levegőt. - rázom meg a fejem, mintegy félretéve az érvet, ami csipkelődést hivatott szolgálni. Sajnos ezzel nem tudja kikezdeni a magabiztosságomat és a "helyemre" tenni.
- Ohó, vigyázz, még a végén azt fogom hinni, hogy flörtölni akarsz! - nevetem el magam a provokatív kérdésre, amibe igazából nincs is értelme beleállni, elég lenne sejtelmesen megnyalni a szemöldököm. Csak sajna addig nem ér el a nyelvem... de azért a popsiját kicsit megmarkolhatom nyomatékosításnak.
- A határok megléte és a tettek helyessége nem feltétlenül zárja ki egymást... nem csak valaminek a helyessége lehet határ. Inkább az bontakozik ki a szavaidból, hogy nálad járnak a fogaskerekek, annyira helyesen akarsz cselekedni és ettől leszel görcsös, nem attól, hogy a tilosban jársz. Attól csak tartasz és végül szorongani kezdesz, aminek a vége az, hogy ha iszol, a gátlásaid feloldva végül egy asztalon táncolsz mert ezt nyomod el: a vágyat, hogy picit ne legyen holnap. - jelentem ki, mintha ez csak annyi lenne, hogy 1+1 az kettő és holnap reggel is felkel majd a Nap... újabb esélyesen meglepő eszmefuttatás volt, ráadásul az utazások során fel-felszedett emberismeret dolgozott. Na és ha elég sokat iszik és szív az ember, akkor rájön, miként is működik ez. Ha figyeli a részegeket, akkor is. Nora-n pedig érződött, hogy maga a két lábon járó fojtott szorongás, minden fészkelődésében benne volt ez. Csakhogy erre volt azért gyógyír. Azt már tudhatja, hogy kellemetlen szokásom nyíltan és zavarba ejtően egyenesen rámutatni dolgokra.
- Honnan tudod? Hiszen ez is megnyilvánulhat sok dologban és végső soron a puding próbája az evés! - nevetem el magam, ahogy megforgatja a szemeit. Az is árulkodott róla, hogy miként értette a szavaim és a fogalomba nem a nőiesség esszenciális manifesztációját értette bele, holott gondolhattam volna arra is. Nem, Ő egyértelműen valami elvont romantikus megváltástant asszociált a háttérbe. Amire bár célozhattam, de igazából nem erre gondoltam. Na én aztán nem vagyok az a szerelem első látásra alkat, vagy aki ebben hinne!
- Én ezt nem feltétlenül mondanám, a legtöbbnek tényleg nem sok a lelkiismerete. - mondom egyszerűen, bár, hogy esetemben mi a helyzet, az megtapasztalás, vagy kitalálás kérdése. A választás végső soron ebből a szempontból az övé is. Csak hozzám nem könnyű egy ponton túl közelebb kerülni. De testileg most mindenképp közelebb került Nora a csókkal.
- Akkor a préda szenvedni fog, de ez édes szenvedés lesz! - mondom kuncogva, majd tovább folyik a kis összecsapás közöttünk, ami most már nem szavakkal zajlik, bár amúgy az is élvezetes volt, de ez most máshogy jó. Megjegyzésére elnevetem magam, majd jön egy kis közjáték is, ami nem baj, mert megkapom a gázsit, de azért láthatóan Nora-ra nem a legjobb irányba hatott mindez, igaz a hatás nem vészes. Az ismét megnevettet, ahogy kapálózik a nevéért és próbál még hárítani, de csak a fejem rázom.
- Nora nyuszika. Te most már egy farkaskölyök prédája vagy. - mondom egyszerűen, és határozottan, de már kísérem is kifelé szépen, hogy a hátsóajtón kijutva a sikátor falának nyomjam és újra éhesen csapjak le rá. Még mohóbban és határozottabban falom ajkait, bőrét, ahol csak érem. Fürtjeire markolok és másik kezem ismét lábát cirógatja, újra a derekamra emeli.
- Egy sarokra van egy kis szállodácska... - lehelem a fülébe, de a kezem már csúszik is tovább combja hátulján és ezúttal a sliccelt szoknya minden előnyét kihasználva érek a bőr anyag alá, hogy bugyiján át a lényegre tapintva kezdjem ingerelni. Két ujjbegyem édesen köröz kicsit ott, ahol csiklóját sejtem. - Kibírod addig, vagy kell a kóstoló? - mormogom csókokkal és harapásokkal tűzdelve a szavakat a fülébe, ujjaim pedig galád módon az anyag alatt kezdik el ugyan azt a táncot járni. Hogy megyünk, vagy maradunk, az rajta múlik, de ha menni akar, akkor valóban ott lesz a szálloda a sikátor sarkán túl, ahová be is térhetünk egy szobát foglalni.

Morgan & Nora

 I w a n t t o b r e a k f r e e

zene: zene címe ||  outfit: springwear|| 2000. ősz eleje.

]-A siker nem a kockázaton múlik, hanem a kitartáson és azon, hogy az ember miként áll a céljaihoz. A kockázatnak meg vannak a maga veszélyei, és inkább agyalok azon, egész életemen, amit nem tettem meg, minthogy olyan sérülésekkel gazdagodjak, amik már nem vonhatók vissza.-  intézem hozzá a szavaimat, de mivel mást éltünk meg, és életünk teljes más szakaszában tartunk jelenleg, így aligha egyezhet a véleményünk. Morgan a szabadságban hitt, én pedig abban, amit az élet alaposan a fejembe vert az évek múlásával.
- Nos, mivel a kezed éppen a déli fertályomat szorongatja lelkesen, így azt hiszem minden okom meg van rá, hogy elpiruljak.  Persze gondolom a te kis helyes buksidban, egész hízelgőnek tűnhet a dolog. De ez leginkább annak szól, hogy illetlen helyen tartózkodnak a kezeid, úgy hogy még csak a nevemet sem tudod.- világítok rá a problémásab részekre. Amik bár még ha nem is akarom bevallani, igen élvezetes részlet volt. De talán az mellé párosuló arrogancia, amivel lavírozott  már abban a pillanatban, ahogy a kezei közé kerültem, arra késztettet, hogy ne adjam meg neki ezen örömöt. Minden bizonnyal, egy fiatal lány, vihorászna az ölében, sőt még jobban bíztatná, egy két elhintett provokatív szóval.
-  Ha flörtölök azért ennél jobban szoktam csinálni.- engedek meg magamnak egy mosoly, majd ahogy egyre jobban belemerülünk egymás gondolataiba, valahogy nem illik össze azzal a kép, amit cselekedeteivel lefestett magáról. Nem csak egyszerű üres szavak hagyták el a száját, érezni lehetett mögöttük a tapasztalást, és  azt is hogy mennyi mindent láthatott a világból, vagy menni mindent kellett megélnie ahhoz, hogy tényleg úgy tekintsen a világra, mintha csak egy hazardírozás színhelye lenne semmi több.
- Lehet, hogy nem zárja ki egymást a kettő. De egy határ átlépésével, vagy mások által állított határok ugyebár...- teszem hozzá kiemelve a mások szót, de mellé csak egy játékos mosoly játszik az arcomon.-  Ha átléped, azt jelenti, hogy valami olyasmit csinálsz, ami nem engedett. A szabályok nem ilyen rugalmasak, nincs kis kapu amit ki lehetne könnyen játszani.
Talán azért ragaszkodtam ennyire ahhoz ami törvényesen elő volt írva, mert a munkám ezzel járt. Talán már bensőségesebb viszonyom van, egy rendelettel, mint maga az emberekkel. Ebbe még belegondolni borzalmas volt.
- Én nem vagyok görcsös.- szegem fel az álamat, mint akit sértésként ért az egész. Habár a nagyi szerint is túlságosan keretek közé szorítom magamat, de ez volt az egyetlen dolog, ami irányt mutatott az életben. Legalábbis a helyes irányt.  A szüleim mivolta, megbélyegezte a lelkemet, mintha én is folyamatosan attól tartanék, hogy olyan lehetek mint ők. Habár nem is emlékszem rájuk, de a varázsvilágban betöltött szerepük, több volt, holmi rossz hóbortnál.
- Ez az a közhely, amivel akkor dobálózik az ember, ha ő maga sem tudja, hogy valóban akarja azt a puddingot, vagy csak a szeme kívánja. - igazából több mint biztos volt, hogy a fiúnál is az utóbbi áll fent, és talán ténylegesen nem kellene hogy ez az egész dolog feszélyezzen. Egyszerűen csak elengedni azt a bizonyos gyeplőt, amelyet...lehet tényleg valóban kicsit görcsösen szorongatok. A felismerésre egy kicsit elfintorodok, hogy talán mégis volt amiben igaza van.  De nem akartam elismeri az igazát, hisz még csak nem is ismer, és másodpercek töredéke alatt, aligha kiismerhető az ember.
-Hmm..- elgondolkodva méregetem őt,  az arcát egészen közelről megnézve magamnak. Sok mindent tudtam volna feltételezni róla, de azt, hogy ne lenne lelkiismerete, azt nem. Talán csak tényleg egyfajta burokban tartja magát, egy biztonságos zónában, ahova magán kívül nem nagyon engedd be senkit.
Az események amik egyre gyorsabbak, és egyre inkább olyan irányt vetnek, ami iránt az előbb még hevesen tiltakoztam.  Arra a öntésre jutottam, hogy bármi is történik ma este, az már legyen a másnapos Nora problémája és ne az enyém.
- Morgan..- kezdenék bele egy újabb monológba, a nevem védelmében, de csak egy csókba fullasztja az összes elhatározásomat. Már- már félelmetes volt, hogy milyen hatást tud gyakorolni a testemre, és az hogy minden idegvégződésem, kéjtől megfeszülve várakozva simultak a mozdulatai alá.
- Azt még talán kibírom..- motyogom elalélva csókjaitól. Azt hiszem képes lettem volna itt a karjában elolvadni.  Persze ez a hipnotikus állapot, hirtelen valami egészen másba csap át. Valami egészen erőteljesebbre, én pedig halkan fel nyögök, és az alsóajkamra harapok, míg az ő mozdulata egyre inkább csak fokozódnak. A pólóját  kezdem el gyűrni a kezeim közt, míg arcomat erősen a nyakába temetve kezdek el erőteljesebben levegőt venni magamhoz, majd újra fel nyögök.
- Morgan...- mondom ki újra a nevét, lassan úgy hangozhat, mint valami kéjtől túlfűtött mantra. Egyik kezem viszont engedd a szorításból, és kapkodva  kioldja az övét.
- Kérem azt a kostolót!- jelentem ki maga biztosan, míg megremegek az érintése alatt. De közben az én kezem is könnyedén csúszik a farmer anyag mögé, és markol rá a hímtagjára.
-Igen...mindenképpen kérem kostolót.- szólaltam lihegve az ajkai közé, míg szívem vad vágtába kezdett a mellkasomban, ajkaim pedig vágytól bizseregve találtak az övére, hogy abban fojtsak el egy újabb ki kívánkozó nyögést.

[- A kitartás semmit nem ér, ha a megfelelő pillanatban az ember végül nem mer lépni. És a sérüléseket sem lehet mind elkerülni, mert a világ nem szokta az ember véleményét kikérni... akkor meg miért ne kockáztassak a nagy nyereség reményében?]

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

I'm so bad baby I don't care // outfit

+18

- A kitartás semmit nem ér, ha a megfelelő pillanatban az ember végül nem mer lépni. És a sérüléseket sem lehet mind elkerülni, mert a világ nem szokta az ember véleményét kikérni... akkor meg miért ne kockáztassak a nagy nyereség reményében? - rázom meg a fejem. - És végső soron már-már ironikus is, ha mindentől megkímélem magam, akkor is ugyan úgy fogom végezni, mint bárki más... hat lábbal a föld alatt. - vonom meg a vállam, mert egy végigaggódott élet, amiben semmit se mertem végül megtenni mert mindig féltem, végtelenül unalmasan hangzik és még kiábrándító is, hogy semmivel sem végződik jobban, mint bárki másé.
- Foghatod arra is, ha neked így tetszik, de mind ketten tudjuk, hogy ez nem a teljes igazság. - vigyorodom el és többet nem is érdemes mondanom ebben a vonatkozásban, mert ebben is benne van már minden. Meg persze az is, hogy Nora szeret kézenfekvőnek látszó dolgokat felhasználni maga körül, amikben persze van igazság is, de ez csak egy rész mindig. A fecsegő felszínt jelenti s alatta ott a mélység hallgatása mindig a maga tömegével, amit nem akar kimondani. És amit az a sejtésem, hogy még csak nem is akar átgondolni és átérezni. Mert akkor lehet, hogy meg kéne birkózni vele. Ismerem én ezt és nekem sem új a mechanika, mondhatom, hogy jelenlegi életformám pontosan ugyan erről szól. Nem hibáztatom érte. De attól még meg-megpiszkálhatom.
- Na, erre kíváncsi vagyok! - mosolyodom el, bár az az érzésem, hogy inkább valamiféle hencegés van a szavak mögött, mert igazából az, hogy állandóan valamiféle decens hölgy látszatára akar visszatérni, nem ezt mutatja. Meg az se, hogy állandóan a süldő lányoktól akarja magát elhatárolni olyan igyekezettel, hogy az már felveti a kérdést: nem annak érzi magát Ő is belül? Netán akkor kimaradt valami?
- Ahol nincs kapu, ott mindig van egy nyitott ablak! - nevetem el magam. - Végső soron mindez csak merő absztrakció, egy-egy elme által konstruálva egy közös ideavilágról, amiben létezik Az Erény, de annak csak egy zavaros árnyékképéről rendelkezünk mind tudással a kollektív tudattalan révén. Ez viszont csak a legelemibb tettekre vonatkozik: ne ölj, ne lopj... minden, ami ezeken túl megy, már olyan gondolatkísérlet, ami végső soron csak laza kapcsolatban áll azzal, hogy mi is a helyes. - lehet, most ismét meglepem, de van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy ittasan nagyon előjön a Hollóhátas énem, lexikon üzemmódba kapcsolva és gátlástalan filozofikus terrort vagyok képes alkalmazni másokkal szemben. Persze így többet is kiadok magamból neki, abból, aki és amilyen valójában vagyok.
Azon mondjuk csak egy jót nevetek, hogy ő ne lenne görcsös, mert hát... tényleg amit eddig önvédelemből elő akart adni, az nagyon görcsös volt. És arról szólt, hogy nem meri magát elengedni, az életkoromra, a stílusomra, bármire fogva, miközben mégis látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet több aspektusban is. A beszélgetés se volt ellenére és a tetteim se igazán, ami utóbbi persze az alkohol miatt is lehetett, de nem gondolom őszintétlennek a dolgot ezért, sőt, épp az ellenkezője az igaz!
- Akkor még sose jártál úgy, hogy éhesen bementél egy olyan étteremben, ahol még sosem jártál, majd rendeltél valamit ami az étlapon jól nézett ki? Netán valami új ételt így kipróbálni? - kérdezek vissza játékosan. - Mert szerintem ilyenkor nem csak a szem kíván, de mégis hazardírozás, hogy az a helyes kis étterem jó szakáccsal rendelkezik, vagy végül csapnivaló lesz a hagymalevesük! - nevetem el magam, hiszen abszurd feltételezés, hogy önámítás lenne az az igény, hogy az ember tapasztalati úton alkothasson végső véleményt valamiről. Ha belegondolunk, a világ megismerése nagyon is empirikus úton működik az ember számára, a gyermekkor megannyi esése-balesete is erről szól többek között. Ismét a görcsös felfogás, szorongás az élettől, attól, ami megeshet, a kockázattól.
De én egy naaagyon rendes srác vagyok, szóval előzékenyen még meg is adom Nora számára a kezdőlökést egy csók formájában. S ez elég is végső soron. Igazam lett. Felkap minket a forgószél és igazából nem kell sok, hogy egyre magasabbra és magasabbra vigyen minket s egyúttal messzebb is, bár én nem hinném, hogy végül a sárga köves utat kell majd követnünk ahhoz, hogy hazataláljunk, igaz, mi nem is Kansas-ből indulunk, mint Dorothy.
- Hmmm én is kóstolnék! - jelentem ki, ahogy elhúzom kezem az öléről, hogy a sikátor ritkás fényviszonyai között mégis számára jól láthatóan nyaljam le izgalma édes nektárját ujjaimról s közben örömmel morranjak fel érintése hatására. - Kapaszkodj nyuszika! - közlöm vele, majd miután kezem lesimítva feltűrte szoknyáját s korábban már félretoltam bugyiját, megemelem a fal mentén, picit jobban neki is nyomva Nora-t, hogy aztán általa kiszabadított férfiasságommal határozottan is hatoljak belé s jó kondimat kihasználva megtartsam a falnál és könnyed, gyors csípőlendítésekkel kezdjek dolgozni, ahogy birtokba veszem a szőkeség testét. Ajkaim szinte folyamatosan nyakának tövén időznek hol harapva, hol csókolva finom bőrét, míg a kéj hatására fel-felmorranok halkan. Most nem aprózok el semmit, ez egy könnyeden gyors egyesülés, így el is jön egy pont, amikor érzem a feszültséget meggyűlni s érzem a nő remegését is, így csak még adok bele kicsi és ha sikerül a csúcson átbillenteni, meg is érkezik a kérdés fülecskéjébe.
- Hova élvezhetek? - mormolom, majd a választ persze megvárom s utána meg is csókolom, hogy aztán Nora kedve és kérése szerint következzék a folytatás...
De az biztos, hogy utána mind a ketten némivel elégedettebben, de szerintem még mindig éhesen léphessünk el a faltól, és rendezzük a ruházatunk.
- Még nincs vége! - kacsintok rá. Ezt követően pedig újra a nő derekára karolok, hogy elhagyjuk a sikátort és a sarkon túl beforduljunk az épület ajtaján, ahol a földszinten a porta van. Itt köszöntöm is az alkalmazottat és kérek egy szabad szobát, vagyis lakást, mert végső soron itt apartmanokat adnak ki. A fellépési pénz egy részéből rendezem is az előleget, majd a kulcs birtokában kacsintok újra Nora-ra, hogy ezúttal popsijára kerüljön a tenyerem és úgy tereljem a liftbe, ahol a falnak nyomva megcsókolom, benyomva a második emeletet.
- Na, most találd ki, hogy mit csinálja majd veled! - cukkolom picit a csók után, amíg felérünk a szobába.

Morgan & Nora

 I w a n t t o b r e a k f r e e

zene: zene címe ||  outfit: springwear|| 2000. ősz eleje.

][- Mindenki valami másban hisz, van aki a megfontotlságot tartja előbbre, és van aki fejjel megy a falnak, akkor is ha előre szólnak hogy fájni fog.- nézek rá sokatmondóan, igazából nem volt baj a hozzáállásával, sőt fiatalnak talán én is sokkal jobban elengedtem magamat. De az élet megtanított arra, hogy soha ne vegyem könnyelműen a dolgokat, mert nagyot fogok koppanni, és addig sodor életem útjába akadályokat, amíg nem tanulok belőle. Számomra a mindent vagy semmit elv, nem eredményezett mást, csak valami olyasmit, ami túl hamar elmúlik. Felejthetővé válik, és mélyebb gyökeret nem ereszt az emberben.
Oldalra billentett fejjel próbálom megfejteni, hogy honnan van ekkora bőr a képén. Ugyan tanulmányozhatom még hosszú ideig, akkor sem fogok rájönni, hogy ekkora arccal egyáltán hogy fért be ide.
- Jól van kölyök, meghagylak abban a hitben, hogy te vagy a világ közepe, még fiatal vagy.- kacsintok rá, majd felsóhajtok. Nem állt szándékomban igazából belemenni semmilyen vonatkozásban, ebbe a témába. Már csak azért sem, mert kicsit mintha túl biztos lenne a dolgában,  ami önmagában azért volt dühítő, mert én felnőt nő létemre kevésbé éreztem magamat ennyire biztosnak.  A kételyeimet persze meghagytam magamnak. A vonásaimból nehezen lehetett akármit is kivenni, hisz mindig is ügyesen játszottam azzal, hogy bújtassam árnyék mögé az érzelmeimet, vagy éppen vezessek félre vele másokat. Nem azért, mert egy megátalkodott sötét lekü szajha voltam, egyszerűen a szakmám megkövetelte tőlem, hogy érzelmi állapotomat ritkán tükrözhette az arcom.
- Tudom mire megy ki a játék.- mérem végig áthatóan a tekintetemmel, majd egy ördögi vigyor ül az arcomra. - De elárulok egy titkot.- suttogom közel hajolva az ajkaihoz.
- Te jobb szeretnél tőlem elsuttogott szavakat hallani, amik mocskosak, de csak neked szólnak, ettől pedig.... elöntene a forróság .- húzom végig a mellkasán az egyik ujjamat.- Vagy inkább a combjaim közé temetkezni..?- teszem fel játékosan a kérdést, és mint aki valóban vívódik a kérdésen  az állam alá helyezem egyik ujjamat. Majd olyan hirtelenséggel eltávolodók tőle, amilyen hirtelen a közelembe engedtem egy pillanatra.
Persze továbbra meggyőződéssel áradnak belőle a szavak, hogy magát akarta meggyőzni vagy éppen engem, magam sem tudtam eldönteni, annyi biztos volt, hogy a macsó külső mögött ami mögé rejtőzik, annál ő sokkal több volt. 
- Nekem elég eleminek tűnik, ahogy a fenekemet fogdosod, már ha engem kérdezel.- teszem hozzá egy kicsit elviccelve ennek az egésznek az élét.- Az már más kérdés, hogy ha nincs nyitott ablak, akkor mit teszel. Betöröd?- vonom fel kérdőn a szemöldökömet. Mert lehet valamiben ennyire hinni, és talán még volt is némi olyan hozadéka a dolognak, ami számára jól sült el, de ezzel nem mindenki volt így, és egy valamit kellett volna megértenie, hogy nem mindenki, a szabadságból táplálkozik mint ő. Volt akit a korlátai tettek erőssé, ahogy engem is. Ez volt az egyetlen dolog, amiben megtaláltam az egyensúlyt.
- Elvonatkoztathatsz a határok meglététől, de nem érdemes, mert egyszer nagyobb sérülést szenvedsz, és ehhez nem kell, hogy főbenjáró bűnt kövess el, elég csak egy kisebb is, lehet valakinek a világát forgatod fel vele.- vonom meg a vállaimat, mert éreztem, hogy ebben sem tudunk nagyon megegyezésre jutni. Bár abban sem tudtunk, hogy le tegyen, így ez nem kéne, hogy meglepjen.
- Jól van jól van...most már ha lehet másképp győzködj a száddal.- kacsintok rá, mert igazából ez a beszélgetés, és a kérdések felvetése, már azt igényelné, hogy mélyebb választ adjak. Aminek nem most van itt az ideje. Ráadásul mindketten tudtuk, hogy mire megy ki ez az egész, miért kéne válaszolnom?
Beharapva az ajkaimat figyelem, ahogy lenyalja az ujjáról izgalmamnak jelét. Izmaim összerándulnak, ahogy ezt a képet az eszem kicsit túlságosan is tovább gondolja, majd inkább az utasításának engedelmeskedve megkapaszkodom benne, közben pedig átkarolom a lábaimmal.
- Nora..- ejtem ki levegőért kapkodva, és segítve a mozdulatot, én is próbálom kicsit könnyebbé tenni a dolgot. Majd ahogy belém hatol, hangosan felnyögök, egész testemben megrázkódóm, ahogy mozog bennem, míg izmaim lüktetve kezdenek köré feszülni, hátam ívbe rándul, fejemet pedig a falnak vetem, hogy ajakaival még jobban hozzám férhessen. Érzem, hogy a pozíciónak hála, egyre mélyebbre tör bennem, így  erőteljesen köré feszélve a nyakába sikítva élvezek el. A kérdésre kábán emelem fel a fejemet, úgy hogy ránézhessek.
- Szedek gyógyszert.- ennyi a válaszom, így a döntést valójában az ő kezébe adom.  Végül amikor remegő lábakkal letesz a földre, igyekszem összekapni magamat valamennyire, bár volt egy olyan érzésem, hogy az a fajta vágy ami bennem lüktetett most szinte mintha rám lett volna égetve. Mintha az egész testemből a szex áradt volna , és ezt mindenki érezte volna rajtam kívül is.
- Tessék?- teszem fel a kérdést, de rá kell jönnöm, hogy a reakcióidőm lassú, az ő gyorsaságához képest, mert pár perc múlva, már újra testközelből érezhetem őt, egy hotel liftjének nyomódva. Talán a szex utáni kielégült köd teszi, ami szinte körül ölelt. Vagy maga Morgan volt az, aki ilyen hatással volt rám a maga laza, rosszfiús kisugárzásával, de beleolvadva a csókba viszonoztam, míg kezem izmos mellkasát  cirógatni kezdi.
- Hát ha, ezt mondani kell, elég nagy baj.- jegyzem meg incselkedve vele, míg kezem kitapintja szívének dobogását, észre sem veszem, de kezeim követik dobbanásainak ritmusát.
- Gondolom azért van ötleted, hogy mit kezdj velem ...persze ha szükséged van a tanácsomra, akkor egy szinttel lejjebb keresd a választ..- kuncogok kicsit szórakozottan, míg kezei a pólója alá siklanak, és körmeim élvezettel zongoráznak végig a kidolgozott izmokon, míg ajkaimmal a nyakára tapadva finoman puszilgatni kezdem, néhol nyelvemmel is megízlelve őt.