+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Joy and Sorrow
| | | | |-+  Sophie Vanheim (Moderátor: Sophie Vanheim)
| | | | | |-+  Erdővég
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Erdővég  (Megtekintve 66 alkalommal)

Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Dátum: 2021. 06. 13. - 17:54:35 »
+2

ღ Erdővég  ღ


Whiteheaven egyik kis félreeső, kissé erdős részén van Sophie apukájának és az ő családjának a háza. Egy kis dombos részen áll, melyről rá lehet látni az öbölre, és a partot simogató tengerre is. A kikötő fél órás sétára van. A ház mögött nagy erdős terület van, valamint egy kisebb garázs Will autós műhelyével.
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 07. 19. - 20:47:07 »
+1

reunion


2002. augusztus 11.
Sophie

outfit
 
„latley she’s the
only one
who can make me
smile”


Gyomorgörcs. Minden egyes családdal való ismerkedésen mérhetetlen fájdalom lüktetett a hasamba. Sophie esetében pedig csak még jobban, hiszen vele már mindent megelőző kapcsolatomnál komolyabban haladtunk. Igazság szerint azt akartam, hogy költözzünk tényleg össze a hónap második felében, mert a lakás elkészült, már csak be kéne lakni. A Japánban töltött napok alatt úgy tűnt, hogy szép lassan össze is tudnánk szokni. Élveztem mellette ébredni.
Az a hét nap csodálatos volt. Megjártuk a nyulas sziget minden szegletét. Aztán elmentünk Tokióba és mindent végig jártunk, amit csak Sophie kinézett az útikönyvekben. Igazából az egyetlen kötelezettség a hazalevelezés volt. Közöttük az a bizonyos nagymama is érintett volt, akit éppen az út előtt ismerhettem. Szóval érthető volt, hogy egy kicsit tartottam a családlátogatásról. Részemről Sophie csak a szüleimet ismerhette meg, nem voltak testvéreim, még a nagyszüleim sem éltek. Egyszóval nem volt túl nagy a rokonság. Neki viszont egy kész futónövény rengeteg volt rajta nevekkel és bonyolult kapcsolatokkal, amiket aligha tudtam megjegyzni.
Szóval Whiteheavenbe is úgy kerültem, hogy Sophie családját ismerjem meg, egészen pontosan az apját. Nem értettem még igazán a rokonságot tehát, pedig próbálta időnként elmagyarázni, de úgy voltam vele, hogy majd a helyszínen úgyis megértem miről van szó. Egy bájos kis házhoz sétáltunk, ahonnan rá lehetett látni az öbölre… azonban nem volt erőm a környezetre koncentrálni. A gyomrom rándult egyet, én pedig a felsőmet piszkáltam, mintha attól kisimulna rajta minden ránc és igazi úriembernek tűnnék.
Az esőtől persze átázott a cipőm, pedig mire idehoppanáltunk legalább az nem hullott tovább. Csak hatalmas tócsákat kerülgettünk egészen addig, míg el nem jutottunk a verandához, ahol már az ajtó várt minket. Nem akartam kopogni, inkább csak kicsit megszorítottam Sophie ujjait, talán kicsit túl erősen is.
– Apukád milyen típus? – kérdeztem, de természetese véletlenül sem vallottam be, hogy izgulok. Inkább azon agyaltam, hogy vajon most is azt kell-e hazudnom, hogy mugli orvos leszek. – Most mondhatom, hogy szülész-medimágus leszek? – megköszörültem a torkomat és távolabb húztam az ajtótól Sophie-t. Valami olyasmit említett, hogy az apja varázstalan, de fogalmam sem volt, hogy mit tud erről. A felesége gondolom tudott varázsolni, ahogyan Sophie is. Nem sokat tudtunk erről az egészről… vagyis belezavarodtam a rengeteg információba. A nagymama már így is túl sok volt a pereputtyból. Még Sophie-val sem volt képes kedvesen bánni. Nem akartam újra átélni ezt.
– Egészen pontosan… mire számítsak? – kérdeztem csendesen, nehogy odabent meghalják. Finom csókot adtam Sophie ajkaira.
Naplózva


 

Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 07. 20. - 14:00:40 »
+1

Titkok találkozása 

Jasper
(2002. augusztus 11.)
Ruci

Gyere ki a rétre játszani,
a kezem a kezedben tartani,
nem félek,ez véd meg.



Hűvös angliai délután van. Esett az eső, talán nem sokkal az érekzésünk előtt álhatott el. Friss kellemes fű és eső illat terjeng a kisvárosban, minden olyan finom és élettel telien néz ki a borongós, kissé ködös délután ellenére is. Jasper mellett kerülgetem a tócsákat, ahogy a dombra kapaszkodunk fel, miközben nagyban igyekszem úgy viselekdni, mintha ez egy szokásos családi vizit lenne. De igazából... Tavaly nyár óta megesett első találkozásunk után csak egyszer jöttem el. Kicsit mintha haragudnának, de nem mondtam el enkik, hogy én mi vagyok, hogy hol tanulok. A húgom és az öcsém születésnapjáról persze így lemaradtam. Apa csak szomorú volt, és nem értette, de akkor nagyon sok minden elterelte a figyelmemet. A szakítás Teddyvel, a pillangók Jasper miatt, a furcsa elridegülés Averyvel, a RAVASZ... Ezt mégis hogy mondhattam volna el enki... Levélven. Nem halogathattam tovább, ha most nem mondom el enkik, hogy mi meg ki vagyok, talán úgy járok, mint a nagyinál. Nem szeretnék még egy olyan kellemetlen kis balesetet, és még egészen jól reagáltak rá a nagyszüleim. Végül is nem hívták ki értem a papokat, hogy ördögűzzenek el, vagy ilyesmi. De itt kicist nehezebb, csak félig kapcsolódok apa családjához, bár ő is, meg Will is nagyon szeretne bevonni, Lizzy és Abigail eléggé furcsák velem. Minthaaz én hibám lenne, hogy apa Lizzy előtt beleszeretetett egy nőbe... Anyába... Aki már nem is él.
Eszembe jut, nagoyn-nagyon sokszor gondolok rá, és néha még Jaspernek se említem. Nem szeretném lelombozni, hiszen annyira csodás napokat töltüttünk együtt. Összeszoktunk, azt hiszem, és nagyon élveztem azokat a békés, kalandos és izgalmas napokat vele a nyulak szigetén és Tikoóban. Bár azt hiszem, nem díjazta, hogy felcibáltam a tokiói óriáskerékre, de imádom az óriáskerekeket. És ha ő nem is, de én azt hiszem cukormérgezést is kaptam ott. Szép emlékek voltak azok, és minden egyes nappal azt érzem, hogy csak még jobban szeretem.
Anyára is gondoltam Japánban is, itthon is, és most megint eszembe jut, ahogy egyre közelebb érünk apa otthonához. Vajon... vajon ha jól lenne, ha jól lett volna, örülne neki? Elkísérne? Mit tanácsolna? Mindig is olyan bizonytalan voltam az anyai tanácsok nélkül, pedig Rose néni is és a barátaim is támogattak. De néha olyan jól esett volna odafutni  hozzá. Megkérdezni, hogy ez a randiruha tetszene-e Jaspernek? Vagy szerinted jó ötlet elmondani apának, hogy boszorkány vagyok?
Végigpillantok a puha, színes csíkos pulcsomon, a nadrágonmon a krémszínű cipőőmön, és legalább megnyugszom, hogy nem keltem azt a klasszikus mesebeli bibircsókos boszorkány képét. Megszorongatom még Jasper kezét. Érzem rajta is, hogy kissé feszeng, talán mert így is elég stresszes dolog volt a nagyival való találkozás, de szerencsére itt nem leszünk elrabolva limuzinnal, maximum egy halászcsónakkal.
– Apukád milyen típus?  - kérdezi, miközben megállunk az aranyos kis házikó előtt. Lizzy úgy tűnik szereti a virágokat. Az egész ház bájosan fest a benőtt futónövényekkel, és olyan meleg barátságos hangulata van.
- Hááát. Ő olyan kellemes ember. Magas, vörös szakállas, békés és jámbor fickó, aki a légynek se tudna ártani. Kissé olyan kis álmodozó - magyarázom elgondolkodva. Vajon hasonlítok rá? Igazából nem tudom, fura még megszokni, hogy van apukám... - Lizzy, a felesége eeegy kicsiiit... kicsit... kemény kiállásű nő, de kedves... azt hiszem - bizonytalanodom el. Biztos az. Csak rám néz mindig olyan mogorva pillantásokkal. És nem is bezsélgettem vele sokat. Most meg nagyon haragudhat, hogy a féltestvéreim szülinapját kihagytam. Ahhh.
– Most mondhatom, hogy szülész-medimágus leszek? - megrázom a fejem és sűrűn pislogok. Lehet Jasper elvesztette a fonalat ezzel kapocslatban, de azt hiszem én is lassan alig tudom követni a családomat. Másnak van egy anyukája egy apukája, testvérei, ilyenek, de neeem, nekem vagy hat részre vannak szakadva.
- Neeeem, mert ők... őők mindannyian muglik. A gyerekeik is mugli iskolába járnak. Vagyis azt hiszem Lizzy is varázstalan, tudod, nem nagyon beszélgettem vele... Deee el kell mondanom nekik. Úgy értem, most, ahogy bemegyünk, ugye? És akkor majd mondhatod hogy medimágus leszel... Csaaak szépen felvezetem... valahogy - nevetek fel kétségbeesetten. Jesszusom nem akar megenni most egy nagy bálna? Úgyis itt van a tenger, én egészen jól elélnék benne, bár lehet Jasper nem bírná a bálnagyomor illatot.
Inkább csak bekopogok, és idegesen ácsorgok, míg nem egy trappolás kisíéretében ki nem niytja az ajtót egy bozontos hajú, szóke fiú, akinek olajfoltos az arca. A szeme fel csillan és elvigyorodva odalép hozzám, hogy magához rántson és megöleljen.
- Helóóó nővérkém! Már nagyon vártunk. Jó, anyát nem tudom, de ő fura - lép el tőllem és lazán megvonja a vállát.
- Szia Will, één is örülök -  mosolyodom el végül. Will legalább jükedvű és laza. Ahogy az látszik is rajta, bő fehér póló csúszkál rajta össze vissza és kopott farmert visel. - Hadd mutassam be a barátomat, Jaspert - karolok bele Jasper karjába és kicist odahúzom magamhoz. Will rávigyorog, és kezet nyújt felé.
- Csáá.  Még sose találkoztam egy tesómnak se a pasijával. Abigail kicsit unalmas ahhoz hogy barátot szerezzen... Milyen kibaszott magas vagy. Vigyázz majd a csillárra jó?  - hadarja, majd beinvitál minket és előremegy.
- Olyan, mint egy tornádó - suttogom Jasper fülébe, majd gyorsan puszit nyomok az arcára, miközben a sötétbarna parkettával borított padlón végigmegyünk, a napali felé, ahol már ott vár minket a komoly arcú húgom Lizzy mellett, és apa aztán bizonytalanul felugrik, hogy odalépjen hozzánk.
- Megkaptuk a képeslapodat, milyen volt Japán? - kérdezi, egy kis izgatottsággal a hangjában, miközben lehuppanunk egy kényelmes krémszínű kanapéra.
- Biztos izgalmasabb, mint mondjuk eljönni a gyerekeim szülinapjára - mormogja hűvösen Lizzy és végigméreget engem is meg Jaspert is.
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 07. 21. - 08:41:45 »
+1

reunion


2002. augusztus 11.
Sophie

outfit
 
„latley she’s the
only one
who can make me
smile”


Fogalmam sem volt, hogy Sophie mit érezhetett, amikor az apja háza felé tartottunk. Igazság szerint túlzottan lefoglalt a gondolat, hogy valami nagydarab pasas az, aki esetleg megpróbálja letépni a fejemet… a nagyszüleinek is nehéz volt megfelelni, nem hogy az apjának. Éreztem, hogy Sophie legalább annyira szorongatja a kezeimet, mint én az övét. Ez a családi dolog rendkívül stresszes. Cassennél is féltem, hogy majd szétszed a félóriás faterja… Elliot meg egy törpe agresszornak tűnt. Úgyhogy nagyjából pont ennyire volt kellemes az a helyzet is.
– Hááát. Ő olyan kellemes ember. Magas, vörös szakállas, békés és jámbor fickó, aki a légynek se tudna ártani. Kissé olyan kis álmodozó – magyarázta Sophie. Nem lepett meg, hogy ő mindenkiben a legjobbat látja meg… de a nagydarab, vörös szakállas valaki számomra inkább egy veszélyes favágót takart. Olyanok bővem megfordultak Pulmbridge-ben is. Állandóan morogva néztek az emberre. – Lizzy, a felesége eeegy kicsiiit... kicsit... kemény kiállásű nő, de kedves... azt hiszem.
Ez a történet kezdet egyre furcsább lenni. Persze sejtettem, hogy nem lesz könnyebb, mint a nagyszülőkkel, de fogalmam sem volt, hogy muglikról beszélünk-e vagy félvérekről. Igazság szerint csak annyit mondtam Sophie-nak indulás előtt, hogy én mindenben támogatom, ezért nem is kérdezősködtem. A nagyszülős sok után nem sokat beszélgettünk családi dolgokról. Elutaztunk, aztán jött az a Foltozott Üstös eset. Egyszóval mindennapra volt valami, aztán egyszer csak itt voltunk Whiteheavenben és arra vártunk, hogy találkozzunk az apjával.
– Neeeem, mert ők... őők mindannyian muglik. A gyerekeik is mugli iskolába járnak. Vagyis azt hiszem Lizzy is varázstalan, tudod, nem nagyon beszélgettem vele... Deee el kell mondanom nekik. Úgy értem, most, ahogy bemegyünk, ugye? És akkor majd mondhatod hogy medimágus leszel... Csaaak szépen felvezetem... valahogy – Folytatta. Hangosan sóhajtottam, fogalmam sem volt, hogy ez jó ötlet-e. Azt hittem csak beugrunk egy teára, nem pedig rájuk döntjük a családi drámát, hogy aztán mindenki sírjon. Ezt sem akartam igazából átélni ismeretlen emberekkel.
– És ezt ma akarod csinálni? – kérdeztem némileg aggódva, ahogy visszaléptünk az ajtóhoz. Sophie kopogott be, én pedig csak nyeltem egyet. Igen, ezt most túl kellett élnem és támogatnom őt. Nem akartam, hogy bárki a szemem láttára bántsa őt, ezért tudtam: ez megint egy olyan nap, amikor nekem is erősnek kell lennem. Sosem voltam az, inkább menekültem a helyzetekből. Bár ezt sosem mondtam Sophie-nak ismert annyira, hogy tudja, a konfliktusokat általában próbálom kerülni.
– Helóóó nővérkém! Már nagyon vártunk. Jó, anyát nem tudom, de ő fura. – Egy szőke srác nyitott ajtót, majd odalépett Sophie-hoz hogy megölelgesse.
–  Szia Will, één is örülök – mosolyodott el Sophie. Gondolom ő lehetett az öccse. – Hadd mutassam be a barátomat, Jaspert – karolta át a karomat és odabújt hozzám.
Elfogadtam az ismeretlen srác kézfogását, de azért végig mértem újra. Jobb lesz tisztában lenni, kitől kell komolyabban is megvédeni Sophie-t.
– Hello. – Közöltem egyszerűen. Szívem szerint máris rágyújtottam volna, erre persze nem sok lehetőség volt az ajtóban ácsorogva.
– Csáá.  Még sose találkoztam egy tesómnak se a pasijával. Abigail kicsit unalmas ahhoz hogy barátot szerezzen... Milyen kibaszott magas vagy. Vigyázz majd a csillárra jó?
– Olyan, mint egy tornádó – suttogta Sophie a fülembe. A finom puszi az arcomon talán egy egészen kicsit megnyugtatott. Ezután néztem csak körbe.
Odabent sötét padló volt, ami egészen szépen nézett ki. Ezen sétáltunk végig a nappalihoz. Ott egy nő, valami lány és a korábban emlegetett apuka volt. Az utóbbi pattant fel és sétált elénk. Hát valóban nem tűnt veszélyesnek. De egyelőre csak nyeltem egyet.
– Jó napot. Jasper Flynn vagyok. – Nyújtottam felé a kezemet, hátha akkor normálisnak gondol, ha bemutatkozom, bár illendőbb lett volna neki kezet nyújtania.
– Megkaptuk a képeslapodat, milyen volt Japán? – mondta kicsit izgatottan, ahogy terelgetett minket a kanapé felé. Lehuppantunk a krémszínű anyagra, átkaroltam Sophie vállát és magamhoz húztam. Ez után jött a furcsa mostohaanyuka gúnyos megjegyzése.
– Biztos izgalmasabb, mint mondjuk eljönni a gyerekeim szülinapjára.
– Igen. Izgalmas volt. – Közöltem hűvösen, de nagyon hiányzott a nikotin és nagyon szerettem volna kihúzni a levegőre és rágyújtani. Egyelőre megpróbáltam megállni a feszültséget. – Sophie rengeteg nyuszit simogatott össze, meg összevesztett a ház ajtajával. – Magyaráztam valamit, fogalmam sem volt, mit kéne mondani.

Naplózva


 

Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 07. 22. - 17:18:32 »
+1

Titkok találkozása  

Jasper
(2002. augusztus 11.)
Ruci

Gyere ki a rétre játszani,
a kezem a kezedben tartani,
nem félek,ez véd meg.



- És ezt ma akarod csinálni? - kérzdeni, én meg bólogatok, de nincs időm kifejteni, mert hallom Will lépteit.
- Muszááj. Azt hiszik direkt nem jöttem el a tesók szülinapjára... Szóval... - suttogom felé izgulva, de Will kirobban, így a magyarázatom félbe marad.
az első nehezén túlvagyunk, azt hiszem. Will nagyon laza és kedves fiú, olyan, mint apa, de Abigail olyan hűvös vörös szépségnek tűnik nekem, és olyan átható tekintettel méreget, mintha csak elemezné, hogy miben is hasonlítuk. Hát azt hiszem a vörös hajon kívül talán semmiben, mert... Túl nőies és kecses és okos ahhoz, hogy olyan legyen, mint én. Will egyszerű, Abigail bonyolult, sose tudom, hogy mit gonodl. Mondjuk Will arcát nézve most is teljesen máshol jár az esze, talán az autókon, vagy  a hajózáson.
Szóval a barátságos, egyszerű angol bűtorokkal berendezett nappaliban belesüppedek Jasperrel a kanapéba, hogy utána nagy szemekkel nézzek hol Lizzyre, hol a többiekre. Kicist kínos is, mert tudom, hogy négyük közül ketten nagyon mérgesek rám, amiért nem illeszkedtem be a családba, mert nem jöttem el hétvégén a szülinapokra, de nem tudtam egyszerűen elintázni a kikérőt, mert azokat... hát... eljátszottam Jasperre. Meg a koliba sokkal egyszerűnn - és fájdalmasabb - volt eljutni a kandallón keresztül, vagy most már hoppanálva, mint keresztülvonatozni Angliát.
Lizzi előre dőlve felénk cssúztatja a ropis tálat majd apa mellett hátra dől a velünk szembeni kanapén, mellette Abigail feélig az ablak felé fordulva, félig Jasperre lesve mreget, Will meg apa csak... egyszerűen Willes meg apás.
– Igen. Izgalmas volt. Sophie rengeteg nyuszit simogatott össze, meg összevesztett a ház ajtajával. – válaszolja Jasper, majd én közelebb húzodm. A szülők összenéznek, mintha valami fura dolgott mondott volna, de mielőtt belekzdenék, Lizzy sóhajtva apa felé frodul.
- Aha, szóval megtámadta egy ajtó. Ernest, mondtam én, hogy nem stimmel a lánnyal valami. Biztosan drogoznak - mondja, majd hátra dőlve lustán elővesz egy szál cigit és fejcsóválva rűgyújt.
- Wooow - nyújt el egy hűhát Will, majd ő is rágyújt, és felénk nyújtja a dobozt, meg a gyújtót. - Cigit? Én udvariasabb vagyok, mint anya. De nem füves - vigyorodik el.
- Öhm... Mii nem csinálunk semmi olyat - köröszülöm meg a torkomat, mert valahogy apa kezében megállt a teáscsésze.
- Prostik? csempészet? - rohan le Lizzy mire Abigail felsóhajtva felénk fordul.
- Ugyan már, anya agyadra ment az újságírás. Kinéznéd bármelyiket Sophie-ból?
És itt valahogy a beszélgetés teljesen furcsa fordulatott vesz, amiből nem hiszem, hogy Jasper ért bármit is, mert szóbajön a maffia, meg minden, és én is kezdem elveszíteni a fonalat mert teljesen belemerülnek a vitába, hogy mégis mivel foglalkozhat Jasper.
- KHM - köszörülöm meg a trokrom. Jó, nem így akartam felvezetni, de ő varázsló, én meg boszorkány vagyok... És hét évig egy olyan iskolába jártunk, ahol megtanultuk, hogyan bánjunk a mágiával - hadarom el, miközben előszedem a pálcámat a kezemből. - Laminae pluviam - suttogom, majd mielőtt bárki bármit reagálhatna, esni kezd a virágszirom eső.
A döbbenetet meg apu köhögése szakítja meg, mert azt hiszem lenyelt egy virágszirmot a tátott szájjal való csodálkozás közben, én pedig aggódva pillantok Jasper felé.
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: Ma - 11:13:30 »
+1

reunion


2002. augusztus 11.
Sophie

outfit
 
„latley she’s the
only one
who can make me
smile”


A házban egyértelművé vált, hogy Sophie nem véletlenül izgul. Ez a Lizzy vagy ki a fene, nagyjából azonnal neki esett, mintha valami szörnyű teremtmény volna… pedig a vörös lányra akármit mondhatott, de azt nem, hogy nem lett volna kedves mindenkivel. Valójában még a szemét nagymamájával is egészen édesen viselkedett, miközben nekem már a bicska kinyílt a zsebembe. Azelőtt senkit sem védtem meg úgy ott, mint akkor őt. Túl ártatlan volt, hogy hagyjam bántani…
– Aha, szóval megtámadta egy ajtó. Ernest, mondtam én, hogy nem stimmel a lánnyal valami. Biztosan drogoznak – magyarázta a nő. Természetesen tökéletesen muglis megszólalás volt, mert náluk az ajtók csak úgy kézi úton működnek.
– Wooow – szólalt meg az a Will gyerek, aki korábban az ajtót nyitotta. Most pedig felém nyújtotta a cigarettás dobozt. – Cigit? Én udvariasabb vagyok, mint anya. De nem füves. – Mintha ezt ki kellett volna hangsúlyozni. Morogva húztam ki egy szál cigarettát és már nyúltam volna a pálcámért, aztán rájöttem, hogy azt itt nem lehet. Szuper… túl sok a mugli mostanában körülöttem. Elvettem a gyújtót. Nagy szerencsétlenkedve próbáltam vele meggyújtani a cigit.
– Öhm... Mii nem csinálunk semmi olyat – szólt közbe Sophie. Ekkor gyulladt fel nagy nehezen az a rohadt gyújtó. Ezt meg ki a franc találta ki? Hosszan szippantottam a dohányból, majd visszanyújtottam a nyomorult szerkezetet a srácnak.
– Pedig már reménykedtem, hogy füves cigit adnak, ha ennyire belelovallták magukat a témába. – Fújtam a furcsa mostohaanya felé füstöt. Egyszerűen ezen a ponton képtelen voltam már türtőztetni a véleményem. A gúny kitört belőlem és nem lehetett visszafogni már ezen a ponton.
– Prostik? csempészet? – folytatta a nő, mintha legalábbis vártuk volna, hogy magyarázzon tovább.
Csak sóhajtottam egyet.
–  Ugyan már, anya agyadra ment az újságírás. Kinéznéd bármelyiket Sophie-ból?
A beszélgetés kezdett káoszba torkollni. Ráadásul ezen az sem segített, hogy nem értettem a feléből egy szót sem. Maffia? Az nem az a bűnszervezet cucc, ami nálunk a Zsebpiszok közben van. Megköszörültem a torkom és valamit most már tényleg tennem keleltt. Mégsem hallgathattam, ahogy minden hülyeséget rá kennek a barátnőmre. Éppen rá, aki még egy légynek sem tud ártani.
– Nem is ismerik Sophie-t! – magyarátam és a cigivel az ujjaim között mutogattam, mintha a szövegemet is ezzel akarnám indulatosabbá tenni. Valójában Sophie sem sokszor hallhatott ilyennek. Inkább arrogáns és hideg voltam, de ha róla volt szó, tenni akartam valamit. Mégis csak a barátnőm volt.
– KHM – Sophie megköszörülte a torkát. Hirtelen minden pillantás rászegeződött… de én még mindig azért voltam dühös, hogy az apja még csak ki sem állt érte a nőjével szemben. Ez a Lizzy rohadtul rossz indulatú volt a lányával. – Jó, nem így akartam felvezetni, de ő varázsló, én meg boszorkány vagyok... És hét évig egy olyan iskolába jártunk, ahol megtanultuk, hogyan bánjunk a mágiával – Hadarta el, majd előkapta a pálcáját és kimondva a megfelelő varázslatot virágszirom eső borította be a szobának azt a részét, ahol ültünk.
Néma csend telepedett a szobára. Csak az apa köhögése törte meg a csendet. Én azonban Sophie-ra pillantottam. Láttam, hogy aggódik.
– És nem, nem vagyunk veszélyesek. Csak másképp élünk, mit maguk, mint ti. – Néztem végig rajtuk. – Sophie-val egy varázsló iskolába jártunk, a Roxfortba, ahol megtanultuk uralni a képességeinket. Ezért sem tudott többször meglátogatni senki. Aztán meg elnyertem egy tanulmányi ösztöndíjat és magammal kellett vinnem. Szóval gondolom érthető, hogy utólag jöttünk el a srácok szülinapja miatt. – Közöltem. A hangom erősebb lett és reménykedtem benne, hogy ez elég lesz Lizzy sakkban tartására.
Naplózva


 
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.14 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.