+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Joy and Sorrow
| | | | |-+  Aiden J. Fraser
| | | | | |-+  Hamutartó (Moderátorok: Elliot O'Mara, Aiden J. Fraser)
| | | | | | |-+  konyha
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: konyha  (Megtekintve 331 alkalommal)

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 07. 08. - 08:39:12 »
+2

 
meglepetés!
2002. június 22.

l o l a, a i  d e n
i want to be happy
but something inside me
screams that i do not
deserve it

style: yellow&black zene: butter

Hiába sétáltam oda és guggoltam le melléjük, éreztem a gyomromban lüktető ideget. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Egyszerűen nem tudtam, mihez kezdjek a gyerekkel. Az enyémnek látszott, de éreztem, hogy nem az. Mégis hogyan lehetne az enyém? Nat Forest ezer medimágushoz vitt el és mindegyik megmondta, hogy nekem nem lehet olyan egyszerűen természetes úton. Még kezelést is kaptam, amivel összejött Noah. Ezt viszont egyelőre nem sok értelme volt bizonygatni. Lulut kellett megnyugtatni.
Az bizonyos volt, hogy a kislány boszorkány. A káosz, ami elszabadult nem volt egészen ismeretlen előttem. Én magam is ilyen voltam, na meg ilyen volt Ada és Noah is. Szóval tudtam mi ez, mégha kezelni nem is tudtam jobban, mint a tulajdon anyám, aki szintén csak sikított, mikor valami szétroppant a közvetlen közelébe.
–  Köszönöm. És bocsánat, amiért... mindenért. – motyogta a Lulu, ahogy szép lassan nyugodni kezdett. Sejtettem, hogy nem fogadja majd ezt el ilyen könnyen. Mugli születésűként sokkal nehezebb lehet szembe nézni a varázsvilág csodáival.
Időszerű lett volna persze a vacsorával foglalkozni. Aiden megjött a munkából, vagy az anyjától, akárhol is járt. Lulu is csak nem rég esett be és nyilván lefekvés előtt bizonyára enni is szeretne. Így hát sóhajtottam egyet és megpróbáltam rájönni, hova menekülhetett el ugyan Hermész. Jó esetben egy kis repkedéssel már le is vezette a feszültséget. Nagy nehezen felkeltem és visszatértem a pult mellé.
– Én valami olaszosat akarok – jegyezte meg Aiden, ahogy elővettem megint a pergament és tintát és írni. A másik kezemmel a menüt lapozgattam, abban a reményben, hogy esetleg végre sikerül mindenkinek választania.
Oké. És te, Lulu? – fordultam a gyerek felé, hátha most már nem olyan para a hangulata.
– Én… Én nagyon szépen köszönöm, az a gyerekmenü igazából finomnak hangzik. Ha szabad, én most elmennék a mosdóba – magyarázta.
Menj fel a lépcsőn, az első ajtó lesz az szemben. – Mutattam a nappali felé. Megvártam, míg távozik, majd nagyot sóhajtva néztem Aidenre. Nyilván nem arra vágyott, hogy betoppanjon az állítólagos szerelemgyerekem és még vele is meg kelljen osztanunk az életünket. Kétlem, hogy az anyja mostanában előkerülne. Sőt az igazat megvallva, ha tényleg a gyerekem, akkor vissza sem adnám valakinek, aki csak így ideküldte. Talán nem vagyok jó szülő, de azért annyi értelem van benne, hogy tudjam mi a megfelelő környezet egy gyereknek… és nem, az én közelemben sem feltétlenül tökéletes. Itt viszont legalább nem küldi el senki egy random idegenhez.
– Bájos kislány. Szóval a vad ifú évek, hm? – kérdezte Aiden a szokásos stílusában.
Vad ifjú évek? Annyira vad volt… csak arra emlékszem, hogy mindig majdnem elájultam az éhségtől vagy a fáradtságtól vagy a melegtől… – sóhajtottam és közben felvéstem a lapra, hogy „gyerekmenü.” Aidennek meg random választottam egy olaszos zöldség levest, meg valami tésztát sok parmezánnal. Aztán még egy gyerekmenü Elliotnak.
– Egyébként emlékszel, hogy hogyan és mikor jöhetett ez össze? Csak kívácnsi vagyok, mert tökre érdekel – magyarázta tovább és egy adag füst után finom puszit lehelt az ajkaimra. Kicsit belesóhajtottam lehunyt szemekkel. – Nyugi nem leszek mérges, csak kicsit. Egyébként be kéne toldanunk neki egy szobát.
- Cseppet sem rémlik. – Rántottam meg vállam. – Ez az egész nagyon furcsa. Mikor Nattal akartuk Noah-t, azt mondta a medimágus, hogy nekem nem lehet gyerekem csak úgy és hogy ez minden bizonnyal mindig is így volt. Szóval egy halom bájitalt belém tört, mire egyáltalán összejött a baba.– Magyaráztam, minta számítana. Nem számított. Lulu itt volt és vigyáznunk kellett rá.
A szoba jó ötlet. Köszi… – Tettem hozzá, mert értékeltem a gesztust, nagyon is. Szóval odabújtam hozzá egy pillanatra, még mielőtt beröppent volna az ablakon Hermész és a lábára köthettem volna a megrendelésünket. Így hát, ezen az estén nem volt más terv már, minthogy megvacsorázzon mindenki, Lolának pedig megágyazzak a kanapén. Nem ma akartam megismerni, ahhoz túl fáradt voltam.   

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.041 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.