Örültem, amikor Elliot írt nekem, hogy látogassam meg a patikájában. Úgyis fogytán voltam néhány alapanyagnak, és el akartam neki mesélni azt is, hogy jártam Belfastban, Frankkel és azzal az aurorral. A délelőttöt Hertfordshire-ben töltöttem, mostanában több időt kellett az egyetemen lennem, mint amennyit szerettem volna. Készülnöm kellett a vizsgákra, ráadásul a kutatás is beindult. Mégis, amikor csak tehettem Cherubbal voltam Londonban. Viszont az elmúlt hetekben őt is többször osztották be ügyeletre, mint ahogy azt szerettük volna.
Így újra útra keltem, és megint Észak-Írországba vezetett az utam. Glenhullban még soha nem jártam, egy kis település volt nagyjából az ország közepén. A Banyanyavalya és Mágusfene Apotékát el sem lehetett téveszteni, nagyjából az volt a leglátványosabb dolog a faluban. Rögtön arrafelé indultam, és izgatottan léptem be az ajtón.
-Hahó! - szóltam kicsit hangosabban, mert az eladótérben senki nem volt. Hátulról mintha motoszkálást hallottam volna. - Elliot? - kérdeztem bizonytalanul, de nem kellett volna aggódnom, nemsokára meg is jelent a varázsló. Egyértelmű volt, hogy bájital főzés közben zavartam meg. Már éppen bocsánatot akartam kérni, amikor egy robbanás hallatszódott hátulról.
-Ajajj... - motyogtam, és már húztam is elő a pálcámat. - Nagy lángra tetted rá az üstöt? - kérdeztem, mert éreztem, hogy Elliot éppen rózsaszín ködöt főzött. Az illat összetéveszthetetlen volt. Egyszer én is próbáltam ilyen főzni.
Amíg Elliot válaszolt, én egy suhintással eltorlaszoltam a konyha ajtaját, hogy ne tudjon átjönni a hab.
-Van nálad itt kvarc kristálypor? Azzal meg lehet állítani a habzást. - Kíváncsian néztem körbe, hogy mégis mit lehet itt fellelni. A patika nagyon összeszedettnek és jól felszereltnek tűnt. Gondolatban végigfutottam a kis listámat, ami biztos, ami biztos a zsebemben nyugodott:
Sejtettem, hogy itt mindent megtalálhatok majd, de egyelőre a habzáson kellett úrrá lennünk.

Ismertem ezt az illatot, és nagyon nem akaródzott beállnom tőle. Láttam már embereket totálisan furcsa tévképzeteket látni a rózsaszín ködtől, de én inkább maradtam volna a saját kis rózsaszín, szerelmes világomban. Az volt a gond, hogy Elliotnál, aki közelebb volt a füsthöz, már jelentkeztek a tünetek.
Össze-vissza nevetgélt, olyan mindenfélét nézett, amik ott sem voltak, és nagyjából jelen helyzetben semmi hasznát nem vettem. Tudtam, hogy lehetne megállítani a füstöt, de a megoldás a füst túloldalán volt. Legalább is Elliot ezt állította.
Már előre láttam, hogy az sem lesz jó ötlet, hogy ha Elliot a pálcáját használja egy ilyen bódult állapotban, de ahogy mozdultam volna, ő is mozdult, varázsolt, és sikerült egy rózsaszín, habóriást létrehoznia.
-Remek... - motyogtam, és kezdtem érezni, hogy engem is kezd magába szippantani a rózsaszín köd. Nem akartam, de kezdtem szó szerint rózsaszínben látni a világot. Nemcsak az óriás volt pink, hanem a pult, minden hozzávaló, ami a boltban volt, de még Elliot is rózsaszínné változott.
Felnevettem, amikor megláttam a pink haját, a pink ruháját, és a rózsaszín bőrét. Már nyúltam volna, hogy megtapogassam, de végül valami furcsa belső hang visszarántott a földre. Megszorítottam a pálcámat, ami valahogy a kezembe került, és ráirányítottam a rózsaszín óriásra.
Két pálcalendítés után elkezdett összemenni. Elliotra pillantottam, aki újra a régi színében tündökölt mellettem, és reméltem, hogy ő is kezdi visszanyerni az ép eszét.
Közben körülnéztem, hogy van-e bármi, amit fel tudnék használni a rózsaszín füst ellen, és az egyik pulton találtam egy kis babérlevelet. Felkaptam kettőt, és az egyiket Elliot kezébe nyomtam.
-Tedd a szádba! - mondtam neki gyorsan. - Ez visszatartja a ködöt, hogy az elmédbe hatoljon. Tiszták maradnak a gondolataid.
Reméltem, hogy úgy cselekszik, ahogy kértem, mert én gyorsan bekaptam a levelet és egyből jobb lett minden. Kettős erővel pedig tudtam, hogy le tudjuk győzni a habszörnyet.
Azért kíváncsi lettem volna, hogy miért főz Elliot rózsaszín ködöt. Nem volt túl népszerű bájital, és a hatása miatt inkább tudatmódosítónak számított, mint egy átlagos, vicceskedő bájitalnak. Persze, iskolás korában mindenki kipróbálta egyszer, mert komoly gondot nem tudott okozni, de felnőttként miért főz valaki ilyen bájitalt?
Nem akartam vájkálni Elliot életében, eddig sem tettem, de mindig, újra és újra falakba, titkokba ütköztem. Ugyanakkor valami mindig azt súgta: Serena, jobb, ha nem tudod. Így maradtam a boldog, ártatlan tudatlanság állapotában, és úgy döntöttem, most is úgy teszek, mintha nem lett volna furcsa az egész helyzet.

Persze hallottam, amikor Elliot a nevelőapját emlegette, de inkább nem is vettem tudomást a tényről, hogy az apotéka nem Ellioté, hanem a nevelőapjáé. Valójában nem tudtam, hogy én értettem félre valamit, vagy Elliot tényleg megpróbálta eladni nekem, hogy ez a hely az övé, de elengedtem akkor ezt a problémát, mert a rózsaszín hab egyelőre komolyabb bajnak tűnt. Főleg, miután kiderült, hogy varázslattal nem lehet összetakarítani a trutyit. Mondjuk szólhatott volna előbb is, mivel varázslattal szereltem le a trutyi óriást.
-Azt hiszem, most kvittek vagyunk. - mosolyogtam rá végül Elliotra, utalva első találkozásunkra, ahol ő mentett meg a gorgótól.
Nem válaszolt, csak bekapta a babérlevelet és szomorúan lépett bele a rózsaszín habmaradványba. Úgy gondoltam, tényleg kétségbe volt esve, hogy hogyan fog kitakarítani, így próbáltam felvidítani.
-Ha gondolod, segítek. Úgyis ráérek egész nap...
Közelebb léptem hozzá, és kíváncsian hallgattam a régi épületről szóló monológját. Én meglepetten néztem körbe, és azt mondtam:
-Ahhoz képest, hogy ennyire régi ez a ház, egész jól bírja. - gondoltam itt arra, hogy egyáltalán állt, meg arra, hogy kibírt - valószínűleg nem egy - robbanást, meg hát úgy mégis, ha olyan régi volt, rosszabbul kellett volna kinéznie. Biztos történt itt nem egy "baleset".
Amikor még egyszer körbe pillantottam, akkor már felmosó vödröt kerestem, hogy nekiálljunk a takarításnak.
-Bulizni készültél hétvégén? Mondjuk a rózsaszín köddel bizony fel lehet dobni egy partit, abban biztos vagyok. Csak vigyázni kell vele. Kis láng, Elliot, tudod, kis láng. - veregettem meg a vállát, és közben reménykedtem, hogy nekiállunk a takarításnak.
A pult körüli résszel elég sok dolgunk volt, ott volt a legnagyobb a pusztítás. Azt viszont nem tudtam, hogy Elliot hogy tervezi az ajtót visszarakni, ha nem használhat varázslatot. Habár lehet, hogy ismert néhány mugli praktikát, hogyan is kell az ajtót visszavarázsolni mugli módszerekkel.
Ilyenkor mindig elgondoltam azon, mennyire nehéz lehet mugliként élni. Mindent a két kezükkel kell megcsinálniuk. Nekünk bezzeg ott van a pálcánk, amivel szinte mindent meg lehetett csinálni egy pillantás alatt. Őszintén örültem, hogy boszorkánynak születtem.
-Szóval a nevelőapádé a hely? Ez valami családi vállalkozás? - kérdeztem, miközben nekiláttunk a takarításnak. - És te itt dolgozol. - Nem kérdés volt, kijelentés. Vártam Elliot válaszát, hátha most egy kicsit többet megtudhatok róla. - Itt nőttel fel? - kérdeztem. Nem kíváncsiskodni akartam, elfogadtam volna, ha Elliot nem akar ennyire személyes dolgokra válaszolni, de úgy éreztem, vagyunk olyan viszonyban, hogy ezeket megkérdezhessem tőle.

Újra körbenéztem a házban. Kusza mágia tartja egyben. Ez érdekesnek hangzik. Vajon mennyire lehet régi ez a ház? És milyen mágia hatja át? Mennyire törékeny, ingatag lábakon alapokon állhat, ha már egy egyszerű varázslat is komoly gondokat okozhat. Kíváncsiságomnak hangot is adok:
-Mióta áll itt ez a ház? Ez a környék varázslók által lakott?
Nagy-Brittanniának ezt a részét nem igazán ismerem. Földrajz tudásom jobbára Skóciára - na meg Londonra - terjed ki, a brit varázsló közösségekről meg még annyi sem volt. Ismeretségem a Skye-szigetre, és az asztrológusokra koncentrálódott.
Közben Elliot neki állt rendet rakni, én meg a kérésére inkább helyet foglaltam, és figyeltem, ahogy dolgozik. Úgy tűnt, egy kicsit kiesett a rejtélyes Elliot szerepéből, és elmondott néhány személyes dolgot magáról. Nehéz volt eldönteni, hogy ez azt jelenti, hogy kiérdemeltem a bizalmát, vagy egyszerűen csak belefeledkezett a munkába, vagy egész egyszerűen csak beszélgetni akart velem, mindenesetre érdeklődve hallgattam.
Még meg sem született, de már nehéz volt az élete. Szomorú szívvel hallgattam, és képzeltem el Elliot édesanyját, aki kitart a kisbabája mellett, akármilyen áron. Biztos nem lehetett könnyű apa nélkül felnőni. Hacsak nem találta meg a nő viszonylag hamar élete párját.
-Mikor költöztetek vissza? Édesanyádnak nem volt ez nehéz? Én nem biztos, hogy jó szívvel költöznék oda, ahonnan egyszer el kellett menekülnöm.
Lehet, hogy Elliot és az édesanyja nem beszélgettek erről soha. Lehet, hogy túl mélyre mentem, de úgy éreztem, itt a lehetőség, hogy jobban megismerjem a férfit. Én pedig kíváncsi voltam. Egyszerűen szerettem volna megismerni, semmi hátsó szándék nem volt bennem. Maximum annyi, hogy szerezzek olcsón némi bájital hozzávalót.
Erről eszembe is jutott a kis pergamen, amin a bevásárló listám volt. Hogy eltereljem kicsit a beszélgetés fonalát, elővettem a zsebemből, és végignéztem, nem hagytam-e ki semmit.
Megvártam, amíg Elliot végez a takarítással - ezt onnan tudtam, hogy hozta a kávémat -, én pedig kedvesen rámosolyogtam.
-Akkor esetleg rátérhetnénk a jöttöm okára? Szívesen ledolgoztam volna a takarítással a hozzávalók árát, de természetesen galleonok is vannak nálam. - nyújtottam Elliot felé a papírt.

Tiszafa mag
Bumszalag bőr
Macskagyökérfű
Hunyor
Pióca lábak

Remélem minden a rendelkezésére áll, mert ha valami hiányzik, fogalmam sincs, honnan fogom tudni beszerezni. A legtöbb nehezen található meg Angliában, az egyetemi apotékában még ki is nevettek, amikor bementem a kis listámmal. Ott tiszafa magot nem árulnak. Meg nagyjából sehol, mert elég mérgező. A bumszalag bőrről meg mindenkinek csak a Százfűlé főzet jut eszébe, de ezer más bájital hozzávalója is lehet.
-Elliot! Benned van minden bizodalmam. Bejártam egy csomó helyet, de ezeket sehol nem találtam.

Mindig lenyűgöznek az ennyire régi mágikus épületek. Tele vannak energiával, varázslatos feszültséggel, emlékekkel, történelemmel. Ilyen volt a Skye-szigeti obszervatórium is. Majdnem olyan régi volt, mint a greenwich-i, asztronómusok generációi kutattak, dolgoztak és éltek ott. Épp ezért tele volt mágiával. Most, hogy így belegondolok, az a legfurcsább, hogy szellemeink nem voltak. Talán az összes csillagásznak az volt az elképzelése, hogy halála után a csillagok közé kerül. És ki választaná az örök földi létet, ha szeretett égitestjei között is eltöltheti az öröklétet.
Ebbe még soha nem gondoltam bele, de nem is most volt itt ennek az ideje.
Inkább visszaterelem Elliotra a figyelmem, és szomorúan hallgatom, mennyire nehéz gyerekkora volt. Annyi eszem azért van, hogy ezt ne hangosan mondjam ki. Akkor Elliot tuti bezárkózna. Ő pont az a fajta ember, aki nem örül, és nem is kér a sajnálatból. De alapvetően ez nemcsak a felé irányuló sajnálat volt. Egyszerűen nem értettem, miért ilyen a világ. Elliot nem tehetett arról, hogy megszületett, mégis neki kellett gyerekként bűnhődnie.
És kezdtem megérteni, miért is olyan zárkózott, és bizalmatlan mindenkivel szemben. Mégis örültem, hogy felém legalább egy kicsit nyitott.
Végül rátérünk jöttöm valódi okára, és Elliot érdeklődve olvassa a listámat:
-Csak a bumszalag bőr olyan marha drága, szóval szerintem sarlók is elegek lesznek. Fura, mert a macskagyökér és a hunyor nem is olyan ritka dolog. - mondta, és a pult mögé ment, és elkezdte összeszedni, amire szükségem van.
-Pedig kerestem az egyetemi patikában is, és Londonban is. Úgy tűnik, most mindenki bájitalt főz.
Közben levett a pultról egy üvegcsét, és elővette a bumszalagbőrt.
-Egy cuccod megvan… amúgy mire kell ez a sok minden? - kérdezte, én pedig elpirultam.
Elgondolkodtam, hogy mennyit mondjak el neki a bájital kísérleteimről, de végül is Elliot mindig kisegített, nekem meg nincs okom nem válaszolni.
-Emlékszel, amikor először találkoztunk? Ott az egyetem pincéjében? Na, akkor is egy kísérleti bájitalt készítettem. Ezek általában olyan bájitalok, amik mágikus betegségek gyógyítására lennének alkalmasak, de még egyiket sem sikerült tökéletesítenem. Két fő vonalam van: a vérfarkas-kőr elleni - ez egy elég nehéz ügy, és a sárkányhimlő elleni védőital. Ezzel egész jól haladok, de a bumszalagbőr beszerzésével mindig gondban vagyok. Na meg persze még az állagán is van bőven mit javítani.
Felsóhajtok, és a kezembe temetem a kezem.
-Kit akarok ámítani? Ez inkább csak hobbi, mint tényleges kísérlet. De szeretek bájitalokat főzni, akkor pedig legyen értelme is. - vonom meg a vállam, és Elliotra pillantok, hogy ő erről mit gondol.
Igazából nem is értem, miért mondtam el ezt Elliotnak. Talán csak jó érzés volt valakinek beszélni róla. A bájtail kísérleteimről még nem sok embernek meséltem. Csak azoknak, akiktől támogatást, és megértést vártam. Talán azért is nem mondtam el a szüleimnek, mert ők egyáltalán nem támogattak volna. Számukra az asztronómia az első, csak utána jöhetett bármi más. De én továbbra sem voltam biztos abban, hogy a csillagászattal szerettem volna foglalkozni.
Mindenesetre kíváncsian nézek Elliotra, ő mit szól ehhez az egészhez: vajon egy kislány bolondságának tartja vagy tényleg elhiszi, hogy én képes vagyok valami újat létrehozni?

- Nem lett volna több értelme a Mandragórára járnod? - kérdezte Elliot, én meg azt gondolom magamban: Igazán jó kérdés, Elliot. Igen, az, mert gondolkodtam rajta. Főleg, mert szeretem a bájitaltant. Főleg mert a Roxfortban is mindenki bátorított. De a családi hagyomány, az családi hagyomány. Egyszerűen nem mertem a szüleim akarata ellen menni. Annyira kínos, és annyira szégyenletes, hogy nem mertem a saját szívemre hallgatni. De egész egyszerűen ott élt bennem a bizonyítási vágy, nagyjából azóta, hogy az öcsém megszületett. Azóta én már csak a lány voltam, Teddy volt az, aki a nevet továbbvitte. És hogy máshogy férkőzhettem volna a szüleim kegyeibe újra, mint hogy ismert csillagász válik belőlem.
Fogalmam sem volt, hogy jó úton vagyok-e efelé, mindenesetre még mindig kerestem a helyemet. Lehet, hogy sokkal jobban jártam volna, ha a bájital-főzéssel keresem a kenyerem, és a csillagászat marad a hobbim. De ezt már nem igazán tudom kideríteni. Választottam, az asztronómiát választottam, és itt a vége.
-A családom nagyrésze medimágusokból áll. - mondta még Elliot.
-Igazából maga a medimágia annyira nem is érdekelt soha. Csak a bájital-főzés. Ha pedig ez érdekel, akkor próbálok valami hasznosat is készíteni. Te mennyire vagy képben a bájitalokkal?
Arra gondoltam, hogy talán Elliot be tudna segíteni, lehet olyan ötlete, amire én nem gondoltam. Talán egy új irányt tudna mutatni nekem, ha lenne hozzá kedve.
Kifizetem neki a hét sarlót, és érdeklődve nézek körbe.
-Akkor azt hiszem valamennyire érted, hogy én két csillagász szülővel hogy választhattam az asztronómiát. Nem tudom, büszkék-e rám, de próbálok mindent megtenni, hogy sikeres asztronómus váljon belőlem. Ha más nem, besegítek a keresztapám boltjában. - vontam meg a vállam. - Tényleg, ismered a boltot az Abszol úton?
Mindig elámulok, James bácsi mit hozott össze. A semmiből alakította ki a csillagászati boltot, és gyönyörű vásárlóteret építettünk ki. Főleg én segítettem neki, a tervek nagy része tőlem származik. Igen, ha valami, hát arra büszke lehetek.
-Van valami dolgod most? Mert ha nincs, esetleg megmutathatnád ezt a kisvárost? - mutattam az ajtó felé. Kíváncsi voltam Glenhullra. Az egész táj kicsit hasonlított Skóciára, egészen közel voltunk. Kíváncsi voltam a környékre, ahol Elliot felnőtt.
-Egyszer eljöhetnél hozzánk is. Szerintem tetszene neked az Obszervatórium. - mosolyogtam rá hálásan, ahogy elraktam a bájital hozzávalókat.
Kíváncsian vártam, hogyan dönt Elliot. Sétálunk-e még egyet a környéken vagy utamra enged.

Egy kis ideig azt hittem, hogy megtört a jég, Elliot meg fog nyílni nekem. Egy kicsit talán így is történt, hiszen csepegtetett némi információ morzsát a családjáról, fiatalkori életéről, gyerekkoráról. Igazából már ez is nagy szó volt, hiszen közel egy éve ismertem, és rendszeresen találkoztunk, mégsem tudtam meg túl sokat róla. Általában mindig a hétköznapi dolgokról beszélgettünk, és nem a magánéletünkről. Vagy éppen próbáltunk elmenekülni valami szörnyeteg elől.
Azért egy kicsit boldog voltam, hogy Elliot elengedte magát mellettem. Nem amiatt, hogy többet megtudjak róla, hiszen, ha eddig kibírtam, és nem érdekelt a múltja, akkor most sem igazán szabadna foglalkoznom vele. Hanem azért, mert ezek szerint tudtam teremteni neki egy olyan biztonságos légkört, ahol meg mert nyílni. Sejtettem, hogy neki ez egy nehéz pont, és ha valakit a bizalmába fogad, akkor az nagy dolog. Én pedig nem adtam fel, mert Elliot is megérdemelte az én bizalmamat. Hiszen ezért voltam itt: mégis csak értettem némiképpen a bájitalokhoz és a gyógyfüvekhez.
Azért finoman jelezte, hogy ő most ennyire ért rá. Valószínűleg nagy kedve nem is volt ebben a kisvárosban sétálgatni, rossz emlékeket idézhetett fel benne, így nem is erőltettem a dolgot. Viszont úgy tűnt az obszervatóriumi látogatás tényleg érdekelte.
-Bemutatlak majd a kisöcsémnek is. Meséltem ám rólad Teddynek. Elmeséltem a gorgós esetünket, meg a sárkányetetést is. - mosolyogtam visszagondolva a régi emlékekre. - Szerintem várja már, hogy megismerhessen.
Közben elraktam a táskámba a bájital hozzávalókat, és felálltam a kis asztal mellől. Elindultam az ajtó felé, de azért visszafordultam.
-Biztosan ne segítsek? Végül is, egy kicsit én is hibás vagyok, hogy így alakult. Miattam hagytad ott a főzetet.
De láttam Ellioton, hogy nem akar osztozni a feladaton, így feladtam. Elköszöntem tőle, megköszöntem, hogy a rendelkezésemre bocsátotta a raktárának készletét, és elindultam haza. Azért én még sétáltam egyet a városban, mielőtt Hertfordshire felé vettem volna az irányt.