+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Aiden J. Fraser
| | | | |-+  Hamutartó (Moderátorok: Elliot O'Mara, Aiden J. Fraser)
| | | | | |-+  nappali
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: nappali  (Megtekintve 273 alkalommal)

Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 05. 13. - 18:47:12 »
+1



Egyszerű, semleges színek dominálnak a nagy belmagasságú nappaliban. Kövespolcok sorakoznak a fal mentén, Aiden néhány régebbi és új könyvével. Kényelmes kanapék esztétikusan a szoba közepén várják, hogy belesüppedjen az arra járó. A nappaliból vezet fel a csigalépcső a galériára és az emeleti szobákhoz.
Naplózva


Gabriel Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 05. 19. - 20:40:39 »
+2

Előzmények



TO; Elliot


2002. június 5.
Az oroszlán barlangjában

Egyértelműen zaklatott vagyok. Le kell nyugodnom, hogy tisztán tudjak gondolkodni. Kell egy terv, kell valami, ami kilendít erről a holt pontról. Elliot szenved, ezt még a vak is látja. És miattam szenved, én tettem valamit, és biztos nem azt, hogy idejöttem. Nem, akkor kezdődött, mikor hozzám ért.  Haza kell vinnem, mert a Mungóba nem vihetem.
Aiden. Nem értem, mi olyan különleges abban a fiúban. Mit tud ő, amit én nem? Mire képes az a fiú, amire én nem vagyok képes? Bevallom, Afrika óta jár ezen az agyam néha, de mindig arra jutok, hogy nincs jelentősége. Elliotot erőszakkal nem tudom, és nem is akarom elvenni tőle. Ha… nem nincs ha. Még nincs.
- Ne, Gabe! Gabe! Aiden nagyon fontos. Ő tudja legyőzni az árnyakat.
- Milyen árnyakat?
Fogalmam sincs miről beszél, és ez megrémiszt. Minél előbb el kell innen mennünk. Nincs más választás, mint összeszedni magam, összeszedni őt, és Amont, majd hoppanálni innen. Kimegyek a kutyáért, először megpróbálom a könyvtárból végrehajtani a műveletet, csak ha nagyon muszáj, akkor megyek a kandallóhoz.
Visszatérve odaadom neki a bájitalt, de látom rajta, hogy annyira gyenge, még az üvegcsét sem tudja megfogni. Kész, ennyi volt. Nincs több idő. Nincs időm gondolkodni, nincs időm vacillálni, nincs semmire sem időm. Az egyik szobában lévő hamutartót átalakítok pohárrá, majd vizet teszek bele.
- Igyál egy kortyot.
Ha elejti nem gond, ott marad. Menni kell, biztonságba kell helyezni. Amikor feláll és megkapaszkodik bennem, akkor magamhoz ölelem gyorsan, mert érzem, megtartani se tudja magát.
- Megyünk már. Hazaviszlek. Mondd a címet, hova vigyelek?
Felkapom az ölembe, Amon a lábamra lép, és már csak a cím hiányzik. Ha nem tudja elmondani, akkor megpróbálom kiolvasni a gondolataiból. A lehető legkönnyebben és legpuhábban tesszük meg az utat, nem akarom, hogy bármit is észre vegyen belőle.
A lakásban a nappalihoz viszem, és lefektetem a kanapéra. Amonra ráparancsolok, hogy ne mozduljon el mellőle, majd a konyhába megyek. Kéne egy bagoly is, nem vagyok biztos benne, hogy a patrónusomnak köszönhetően érteni fogja az üzenetet. Ettől függetlenül, elküldöm érte a kis vidrámat, majd visszamegyek Elliothoz és leülök mellé.
- Üzentem a Fraser fiúnak. Itt vannak még azok az árnyak?

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 05. 20. - 12:51:43 »
+2

az oroszlán barlangjában
2002. június 5.

◃g a b r i e l▹
All that is gold does not glitter,
Not all those who wander are lost.

style: summer outfit zene: meet me on the battlefield

Éreztem, ahogy egyre nehezebb beszélni. Egyre nehezebb akár ülve is maradni. Az árnyak, a bennem lüktető furcsa, ájuláshoz közeli érzés egész egyszerűen kezdett elnyomni. Gyenge voltam, pedig nem akartam annak tűnni. Még sem tudtam válaszolni Gabriel kérdésére. Milyen árnyak… hát milyenek, sötétek.
A hamutartóért sem nyúltam, ami egy pillanat alatt pohárrá vált. Nem volt érteleme, csak kisklott volna az ujjaim közül, mint a bájital. Erőtlen voltam, béna… szerencsétlen. Szedd össze magad, O’Mara! Szedd össze! Egyszer már elűzted az árnyakat! A hang vadul lüktetett bennem, mélyen, akaratosan. Talán kicsit ki akarta verni belőlem, hogy tegyek végre valamit. Megráztam a fejem, ahogy felkeltem és odaölelt magához. Másképp meg sem tudtam volna tartani magam. Ő volt a támaszom… egy egészen kicsit úgy, mint régen.
– Megyünk már. Hazaviszlek. Mondd a címet, hova vigyelek? – kérdezte.
A Hamutartóba… – súgtam az új ház címét. Tudtam, hogy ott még nincs minden kipakolva, hiszen pár napja költöztünk csak be. Ráadásul jó formán egyedül én pakolásztam kifelé a dobozokból, mert Aiden az Aranyfogat próbálta egyben tartani. – Gattson Way 23… Dartford… – motyogtam magunk közé. A hangom, mintha kicsit erőre kapott volna, ahogy ott babráltam a ruhája anyagával. Hiába kerültem az öleléstől közel az átoksebhez, annál jobban, mint addig, nem is hatott rám igazán.
A térdeim továbbra is remegtek. Gabriel vállai felett azonban megpillantottam az árnyakat ismét. Sokan voltak, szinte eltakarták a hatalmas ablakokon betörő fényt, hogy mind jobban abba a sötétségbe taszítsanak, amit legutóbb ősszel éreztem. Aztán valahogy, amikor Cukormázba költöztünk, az az egész elmúlt és megváltozott. Talán a környezetváltozás tette… talán az, hogy megpróbáltam tényleg összetartani az életemet Aidennel. Akkor nem ment s az sem volt biztos, hogy most menni fog… de valami talaj kellett, amin megállhatok. Hinni akartam az érzéseimnek, elvonatkoztatva a manótól, aki ránk szórt egy halom varázsport.
Gabriel megint úgy hoppanált, hogy alig vettem észre. A hatalmas üvegajtókhoz érkeztünk, amikhez hozzányomva az ujjaimat, azonnal feltárultak. Könnyedén vághattunk át a nappali felé, ahol a fekete kanapé, a zöld fotel és a letisztult, talán kicsit túl modern bútorok vártak. A könyves polc előtt még sorakozott néhány doboz, benne Aiden végtelen mennyiségű könyvével, de a kis kínai porcelán váza, már fent volt a tökéletes helyen. Nem volt még otthonos, de közel állt ahhoz, hogy azzá várjon.
Alig, hogy letett a kanapéra Gabriel megjelent Cleo is, kérdően bámult Amonra, majd vékony hangon meg is ugatta. Egyedül Zeusz nem került elő, de biztos voltam benne, hogy éppen megfigyel minket. Tudni akarta, mi a helyzet. Én csak kinyúltam az egyik díszpárna irányába, a fejem alá tettem és igyekeztem lecsukva tartani a szememet. Tűnjetek el árnyak… csak tűnjetek el… Közben hallottam, hogy Gabriel mozog. A konyhában sem volt nagyobb rend. A letisztult térben már a nagyobb bútorok, mint az asztal és a hozzá tartozó szék megvoltak. A dobozok azonban még sorban várakoztak. A tányérok, bögrék foglalták el csupán a helyüket pár napja a szekrényekben.
– Üzentem a Fraser fiúnak. Itt vannak még azok az árnyak?
A hangjára kinyitottam a szememet, kicsit mocorogtam a kanapén, hogy Gabriel le tudjon ülni mellém. Ekkora szaglászta meg Cleo is őt, majd kétlábra állva a mellső mancsait zöldszem combjára tette.
Még itt vannak… – nyeltem, bár csak a szemem sarkából láttam a fekete mozgolódást. Ez a ház békés volt, szinte érintetlen a maga mugli valójában. – Ez nem a te hibád, zöldszem… – Súgtam felé a szavakat. Egyszerűen nem akartam, hogy miattam érezze magát ilyen borzalmasan. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben. Már nem tudta olyan jól elrejteni az érzéseit. Talán, mert kiismertem, talán mert Oroszország nem csak engem, de őt is megváltoztatta. Nem bántam. Könnyebben értettem vele szót… és egy részem örült, hogy nem kap fel és mondja meg mit tegyek. Tudom, hogy régen képes lett volna rá, mikor megmondta, hogy övé a seggem.
Ezt magamnak köszönhetem. Minden hülye átkot beszedtem tizenöt év alatt, olyan tárgyakat fogtam meg, amiktől mások meghaltak volna. De bennem nyomot hagytak… nagyon sok nyomot… nem a te hibád, esküszöm.


Naplózva


Gabriel Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 05. 20. - 18:28:03 »
+2

TO; Elliot


2002. június 5.
Az oroszlán barlangjában

Abban a pillanatban, hogy meghallom a címet, már hoppanálok is. Nem próbálkozok tovább semmivel, nincs rá időm. Mennem kell amilyen gyorsan csak tudok. Ahogy lenézek rá, szerencsére nem viseli meg ez a rövid kis utazás. Bár még mindig nem tudom mit kéne csinálnom. Talán a közelségem miatt nem lesz rosszabbul, de ebben nem lehetek biztos, ha nem is tudom, hogy mi a baja.
Beviszem a nappaliban lévő kanapéhoz és lefektetem rá. Látszik, hogy most költöznek csak, még alig van néhány dolog elpakolva. Persze, az én lakásom évekig így nézett ki, amíg Elliot meg nem érkezett. Nincs szükségem az emlékekre, porfogókra. Legalábbis azt gondoltam, most viszont nem tudom levenni őket a helyükről. A címet viszont megjegyzem, talán később még szükségem lehet rá.
A konyha felé hallom a kutya ugatást, de ez nem Amon hangja. Viszont biztos vagyok benne, hogy nem fogja bántani. A feladata Elliot védelme, és szemmel láthatóan aggódik is érte. A konyhában keresek valamilyen poharat vagy bögrét, akármit, amiből meg tudom itatni őt. Végül egy bögrével a kezemben térek vissza, és leülök mellé a kanapéra. A Fraser fiúnak üzentem, de a testvérének nem. Ostoba módon nem az ő kérését kellett volna követnem, hanem a tapasztalatomra hallgatni, és inkább orvost hívni hozzá.
- Ez nem a te hibád, zöldszem…
- De igen. Az átokhegem miatt van. Kihasznállak, mert mindig megkönnyebbülök olyankor, de arra egyszer sem gondoltam, hogy neked milyen lehet.
Nézem a másik kutyát, ahogy a combomon pihenteti a mancsait, majd megfogom és finoman leteszem onnan. Nem játszani és pacsizni, meg haverkodni jöttem ide.
- Ezt magamnak köszönhetem. Minden hülye átkot beszedtem tizenöt év alatt, olyan tárgyakat fogtam meg, amiktől mások meghaltak volna. De bennem nyomot hagytak… nagyon sok nyomot… nem a te hibád, esküszöm.
Nem tudom mit mondhatnék azon túl, hogy ezt szerintem csak azért mondja, hogy megnyugtasson, de nem lesz tőle jobban. Akármi is az előzmény, ahhoz is hozzájárultam, és folyamatosan ezt tettem a mostani percig. A saját önző érdekemből.
- A lényeg, hogy jobban legyél. A többire majd később visszatérünk.
Igen, szándékosan kerülöm a témát, mert jelenleg úgy érzem, hogy nem fog tudni az ellenkezőjéről meggyőzni. Odatartom neki a bögrét, hogy igyon egy kicsit. A korábbi próbálkozások kudarca után úgy látom jónak, ha most inkább segítek neki. Így abban is, hogy kicsit fel tudjon ülni, ha szüksége van segítségre hozzá. Ha egyáltalán akar inni.
- Szólok az öcsédnek is, szeretném, ha megvizsgálna egy medimágus.
A hangom teljesen lágy, inkább suttogó. Nem akarom megzavarni a pihenését, de valahogy azt sem akarom, hogy a Fraser fiú itt találjon. Egyedül viszont nem fogom hagyni, az nem hiszem, hogy most jót tenne neki.
- Elmeséled nekem, hogy mit akart az apád?
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 05. 21. - 09:56:02 »
+2

az oroszlán barlangjában
2002. június 5.

◃g a b r i e l▹
All that is gold does not glitter,
Not all those who wander are lost.

style: summer outfit zene: meet me on the battlefield

Nagyon nem kellett volna így látnia. Nem kellett volna tudnia az árnyakról sem, mert tudtam, hogy magára veszi. Pedig ez már jóval az ő átoksebe előtt kezdődött. Egészen pontosan akkor, mikor elfogadtam Mereltől az átkozott szalagot és hagytam, hogy egy csomó mindent felerősítsen a testemben, ami már eleve ott volt. Az pedig, hogy levágtuk rólam, szó szerint annyit ért, hogy csak még jobban megkavarta a dolgokat.
Kicsit megigazíttam magam alatt a párnát, ahogy zöldszem mellém ült a kanapéra. Így néztem fel rá… ő is más lett, én is más lettem. Furcsa volt, hogy még ezek után is az életemben volt, de őszintén hálás voltam neki. Hálás voltam, hogy nem csak a medimágusokra bízott és hagyott a francban a Szent Mungóban. Ismertem olyat, aki képes lett volna rá… hát ő nem tartozott közé.
– A lényeg, hogy jobban legyél. A többire majd később visszatérünk.
Valójában már attól is jobban voltam, hogy otthon lehettem. Apám kastélya mindig mély nyomot hagyott bennem. Folyton arra emlékeztett az a hely, amit velem akar csinálni: szó szerint eladni a családja érdekében. Nem én voltam a fontos, nem az, hogy a gyereke vagyok… a szeretetét egyszerűen felülírták az érdekek. Ha egy szülő szeret, akkor megért és elfogad, még ha magát és az elveit is kell feláldoznia érte. Talán nekem sem menne, ki tudja. Még túl kicsit a gyerekek, hogy ilyesmi kiderüljön… mindenesetre én nem akartam apámmá válni, hiába állok egyre közelebb hozzá.
Ahogy Gabriel felém tartott a bögrét, hagytam, hogy megitasson. Nem szerettem gyengének tűnni, de ő már látott mindenféle pillanatomban. Látta, amikor Aiden után sírtam február elején, látta, amikor eluralkodott rajtam a depresszió, látta, amikor féltem, látta, amikor apám megpróbált Imperioval kényszeríteni valamire. Tudta, hogy ki vagyok. Mindent tudott.
Nagyokat kortyoltam. Hagytam, hogy a folyadék kicsit megnedvesítse a torkomat, ami elképesztően kiszáradt. Jól esett, így dőltem vissza a párnára és egy pillanatra a plafon felé bámultam. A felső szintet határoló fekete korlátot bámultam. Egy részem alig várta, hogy ez a hely tényleg otthonná váljon. Amikor megvettük, mindent megkaptunk hozzá, csak a dolgainkkal kellett megtölteni. A dísztárgyak egy részét majd a kincses ládámból akartam feltölteni, aminek jó részre még mindig Tengerszemben volt.
– Szólok az öcsédnek is, szeretném, ha megvizsgálna egy medimágus.
Megköszörültem a torkomat. Nem értettem, miért kell idehívni az öcsémet. Ezeréve nem beszéltem vele… és nem is terveztem megtörni ezt a kiváló szokásomat. Nem véletlenül kaptunk össze és nem véletlenül döntöttem úgy, hogy nem keresem. Mellesleg ő sem akart engem látni. Már a töke ki lehet azzal, hogy állandóan engem kell ápolgatnia.
Gabe… hagyd már! Semmi szükség rá! – Morogtam egy kicsit, bár meglehetősen erőtlen stílusban. Mindegy, inkább nem reagáltam rá többet, de ha idehívja, esküszöm leütöm mindkettőjüket.
– Elmeséled nekem, hogy mit akart az apád?
Az esküvőről magyarázott. Semmi más nem volt. – válaszoltam, megragadva a témaváltás lehetőségét. Nem akartam megfenyegetni egyelőre Gabrielt, hogyha idehívja én magam átkozom le az arcát a helyéről. Szóval hagytam, hogy terelje csak a szót. Cleo úgyis ott mászkált körülöttünk. Sőt egy idő után felágaskodott és egyenesen az arcomba szagolt azzal a nedves orrával.
Június 27-én lesz az esküvőm. – Nevettem el magam. – Izgalmas lesz az fix… szóltál Aidennek, ugye? – kérdeztem, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mit csinálta a konyhában. Az esküvőről automatikusan Aiden jutott eszembe, mert az eljegyzési partin is ő mentett ki. Ezt talán Gabrielnek soha nem meséltem el, mert nem nagyon beszéltünk az előző kapcsolatomról. Tudta kivel vagyok, tudta, hogy foglalt vagyok, de ennyi. Szemtől szemben csak Afrikában találkoztak.
Naplózva


Gabriel Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 05. 23. - 21:18:24 »
+2

TO; Elliot


2002. június 5.
Az oroszlán barlangjában
18+

Erősnek kell lennem az ő érdekében. De mégis hogyan tehetném ezt meg, anélkül, hogy nagyon is elárulnám magam? A lényeg, hogy most ki kell tartanom, amíg a Fraser fiú ide nem ér. Akármi is lesz annak a találkozásnak a vége, nem fogom egyedül hagyni Elliotot. Ha azt mondja, hogy minden rendben lesz, akkor elhiszem neki, de addig, amíg tényleg minden rendben nem lesz, addig biztos, hogy nem engedem, hogy az átokhegemhez érjen. Remélem, ezzel ő is tisztában van.
Ami a másik dolgot illeti. Nem értem, hogy miért van annyira ellene, hogy szóljak az öccsének. Medimágus, és talán tud segíteni neki. Meg aztán egy családtagért mindig jobban aggódik az ember, mint egy idegenért. Legalábbis általában ez a helyzet. Másrészről viszont ki tudja. Soha nem kérdeztem rá a kapcsolatukra. Talán annyira megromlott, hogy örüljünk neki, azzal a kis balhéval megúsztuk a Mungós találkozást.
- Gabe… hagyd már! Semmi szükség rá!
- Én ezt másként látom, de már megszoktam, hogy…
Jobban járok, ha nem most folytatom ezt a gondolatmenetet hangosan. Ami azt illeti, talán nem is kéne folytatnom ezt a gondolatmenetet. Csak saját magamnak ártok, pedig már kezdem jobban érezni magam, így hogy újra dolgozhatok. Mit érnék el azzal, ha hangosan kimondanám, úgy érzem, mostanában nagyon nem én irányítok, és nagyon nem az én szavam számít egy vitában döntő szónak.
Inkább megkérdezem, hogy mit akart az apja. Azzal legalább lekötöm a saját és az ő gondolatait is. Persze, nem garantálom, hogy nem fogok kiborulni, de addig is legalább beszél, és legalább fel tudom mérni a helyzetet. Javul vagy rosszabbodik az állapota. Ha nem javul, akkor akár akarja, akár nem, el fogom vinni a Mungóba.
- Az esküvőről magyarázott. Semmi más nem volt. Június 27-én lesz az esküvőm.
Ökölbe szorítom a kezem, de igyekszem úgy, hogy ne lássa. Tehát addig van időm cselekedni. Valamit ki kell találnom, mert ha nem teszem, akkor a végén még tényleg hozzá megy. Talán beszélnem kéne a Fraser fiúval is. Ha ketten összeállnánk, még akkor is, ha lemondok Elliotról minden téren, talán sikerül kitalálnunk valamit.
- Izgalmas lesz az fix… szóltál Aidennek, ugye?
- Szóltam.
Elfordítom a fejem róla, és inkább a cirkálót nézem, amelyik felágaskodik az ágyra és Elliotot szaglássza. Nem tudom, hogyan kéne erre most reagálnom. Még azt is nehezen tudtam megemészteni, hogy most a Fraser fiúval van, de ez az esküvő. Néha elgondolkodok rajta, hogy mi a fenére várok még. Láthatólag azon túl, hogy tudni akarja, minden rendben van velem, nem tudunk mit kezdeni egymással. Még ha meg döglök az erőlködéstől, akkor sem tudok úgy tenni, hogy jó lenne. És még azon se lennék meglepve, ha az esküvőből kimenekítve majd gyorsan igent mond Aidennek.
- Ha érti az üzenet lényegét, akkor hamarosan itt lesz.
Felállok a helyemről, és kiviszem a konyhába a használt bögrét. Megtámasztom magam kicsit a konyhapulton. Ennek nem most van itt az ideje. Metznek igaza volt, még akkor is, ha soha többé nem jön vissza hozzám, tudnia kell, hogy itt vagyok, épen, egészségesen. Stabilan, mint eddig is. A többi meg vagy alakul vagy nem alakul.
- Ismerek egy bájital keverőt. – mondom, mikor visszamegyek a konyhába. - Megkérdezem, hogy tud-e neked valamit javasolni, aminek a segítségével kordában tudod tartani ezt a rengeteg átkot.
Kell lennie valaminek, nem hiszem, hogy csak úgy ott kavarognak benne az átkok. Vagy a mágiáját kavarják, nem tudom. A fenébe is, én nem vagyok medimágus, ennek az egész szarságnak nem így kéne történnie, bassza meg.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 05. 25. - 12:17:59 »
+2

az oroszlán barlangjában
2002. június 5.

◃g a b r i e l▹
All that is gold does not glitter,
Not all those who wander are lost.

style: summer outfit zene: meet me on the battlefield

Egészen más volt otthon. Az ereimben lüktető sötétség szép lassan nyugodni kezdett. Elég volt ehhez Cleo sötét szemecskéire pillantani, vagy éppen megérezni Aiden illatát a kispárnán a fejem alatt. Talán éppen ehhez támaszkodott este, mikor a kanapén olvasott, én pedig néha-néha felé lestem, ahogy a dobozokat pakoltam ki. Igen, volt az életünkben valami kellemesen idilli.
Gabriel persze máris a medimágust hozta fel. Mert aztán az megoldaná, hogy gyerekkoromban elcsesztek egy varázslatot, amivel meg akartak óvni. Nem tudná, levenni rólam, nem tudná levenni rólam egyik fehértaláros alak sem. Az ilyesmik maradandók. Ráadásul az átkok mélyebb nyomot hagytak, még ha nem is öltek meg azonnal. Persze én tudtam, hogy ezt is túlélem, Gabe-nek viszont ez az egész újdonság volt.
– Én ezt másként látom, de már megszoktam, hogy…
Megköszörültem a torkomat. Igen, jobb volt témát váltani, még ha apámról nem is óhajtottam beszélni. Mit mondjak? Meg kell házasodnom szerinte… és talán szerintem is, még ha eléggé rettegtem is az egésztől. Csakhogy nem Nellie Nottot képzeltem el magam mellé. Már jó ideje kiábrándultam a nőkből. A legtöbben csak szórakoztak velem, vagy lenézetek, mert tolvaj voltam. Az egyik leghíresebb író, akinek még pénze is van bőven, mégsem nézett rám úgy, mintha valami alávaló ízé lennék… pedig Nat aztán undorodhatott volna tőlem, lehetett volna sznob. De nem. Többet értem neki a szexnél. Ugyanez volt Aidennel, hiába volt aranyvérű, akart engem… aztán Gabrielnek is kellettem, mintha a világ legdrágább kincse volnék. Egy nőnek sem voltam soha ennyire fontos. Soha, egyik sem szeretgetett vagy babusgatott ilyen őszinte odaadással. Igen. Most is összetörhet a szívem… nagyon is. De, ami megelőzi azt, az nekem való igazán.
Csak bólintottam, mikor közölte, hogy szólt Aidennek és szerinte hamarosan érkezik. Valójában örültem volna neki, ha minél előbb jön és megölel, letörli a vért, ami az államon, a nyakamon, a galléromon, az ingem anyagán megültek. Gabriel is próbálta, de gyorsan jött az utánpótlás. A vérzés csak a házba érkezve állt le rendesen.
Köszi, hogy szóltál neki. – Válaszoltam aztán, mikor felpattant és visszasétált a konyhába. Figyeltem a mozdulatait, majd a tekintetem Amonra vándorolt, aki mereven bámulta meg, hogy valóban jól vagyok-e, nem mozdulok-e nagyokat.
– Ismerek egy bájital keverőt. – Mondta aztán, a hangja kicsit elhalt, ahogy átment egyik helyiségből a másikba. – Megkérdezem, hogy tud-e neked valamit javasolni, aminek a segítségével kordában tudod tartani ezt a rengeteg átkot.
Sóhajtottam egyet.
A féléletemet bájitalok között éltem le. Jó részét magam találtam fel, de olyat, ami az átkokat bármilyen módon befolyásolja is… nem ismertem. Nem is akartam, mert ez az én életem volt. Tudtam kezelni a bennem dolgozó dolgokat. Ahogy Gabe mondta: igen, előbb fogok meghalni, mint ő, Aiden, a családom többi tagja. Talán ez így van a helyén. Azt az időt, amíg ez tart, azt viszont ki akartam élvezni. Ki akartom hozni a maximumot a helyzetemből.
Nyugi. Megoldom magamtól. – Megköszörültem a torkomat megint, jelezve, hogy ez a téma kellően kellemetlen. – Nem kell megmentened. – Tettem hozzá, éreztetve, hogy tényleg nem akarom ezt. Nem. Utáltam, ha meg akarnak változtatni valahogy. Azt átkok a részeim voltak. A sajátjaim és nem akartam elengedni őket. Persze összeveszni sem akartam vele.
Mindig is így éltem.
Naplózva


Gabriel Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 05. 25. - 16:54:24 »
+1

TO; Elliot


2002. június 5.
Az oroszlán barlangjában

Láthatóan egyre jobb színben van, és ehhez nem is kellett mást tenni csak elhozni ide haza. Neki haza. Az azért egy kicsit aggaszt, hogy nem akar egy medimágussal konzultálni, de az ő döntése. Már megszoktam, hogy nem nagyon vannak beleszólási lehetőségeim, még a legapróbbnak tűnő eseményeknél sem. Persze, ez valahol érthető, de másik oldalról úgy érzem, ő nagyon is beleszól abba, hogy mit tehetek és mit nem. De az is igaz, hogy az utóbbi időben azért sokkal nyugodtabb. Talán ebben segített az az egy hónap, amikor otthon voltam, és nem kerültem bajba.
Kimegyek a konyhába, és elrakom a bögrét. Talán össze kéne ütnöm neki valamit, nem tudom, hogy evett-e már valamit, de aztán rájövök, hogy nincs jogom az engedélye nélkül turkálni a holmija között. Ennek ellenére alaposan körülnézek. Ki tudja, még jól jöhet a helyismeret később. Mikor mindennel végzek, akkor visszatérek a nappaliba hozzá. Még nem hallottam, hogy válaszolt volna valamit a felvetésemre.
- Nyugi. Megoldom magamtól Nem kell megmentened.
Pedig egy sötét varázsló, akinek vannak olyan szerei, amik alapvetően nem lennének engedélyezettek lehet, hogy segítene. De az már megint egy más kérdés, ha nem akarja, hogy segítsek neki, akkor nem fogok. Végül is nem erőszakolhatom rá az akaratomat. Azzal csak még inkább elüldözném magamtól.
- Ha nem, hát nem. 
Igen, eléggé lemondóra sikeredik a kijelentésem, és cseppet sem zavar, hogyha feltűnik neki. Mióta rosszul lett az apjánál azóta mintha csak egy kísértet lennék. Persze, nem szó szerint, de azóta minden csak róla szól. Vajon észre venné, ha elmennék? Persze, Amon miatt talán.
Visszamegyek hozzá a nappaliba és leülök a kanapéra mellé. Igazából csak ülök ott, mintha várnám a végzetem, hogy a Fraser fiú betoppanjon. Akkor aztán lesz egy kisebb balhé, meg nem tudom, kiabálás, sértődés. Ránézek Elliotra, egyenesen a szemeibe. Keresek egy kapaszkodót, de most valahogy nem találok. Miattam lett rosszul, és ezen már nem tudok változtatni.
- Elliot, egy ideig most talán nem kéne találkoznunk. Addig semmi esetre sem, amíg fel nem épülsz. Nekem is vissza kell illeszkednem a munkahelyemre, és neked sem tenne jót, ha a közelemben lennél. Az átokhegek miatt máskor is rosszul lehetsz és szemmel láthatóan én nem tudok rajtad segíteni.
Talán úgy hangzik, mintha örökre búcsúznék, pedig nem. Csak egy kis időre, amíg rendbe jön, és újra biztonságban lehet mellettem. Közelebb hajolok hozzá, és megcsókolom. Nem búcsúcsók, de beleadok mindent. Kockáztatok, és ha ellök, akkor tudni fogom, hogy egyelőre tényleg nincs keresni valónk egymás mellett, ha pedig nem lök el, akkor úgy érzem, még él a remény számomra.
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 05. 27. - 16:37:35 »
+2


2002. június 5.
outfit

Pulzustól független lüktető halánték, jót tenne, hogyha kicsit többet ORDIBÁLNÉK!


Az Aranyfog kezdett gyarapodni én meg elégedetten olvastam a kanapémon. Sean kifejezetten hasznos volt, úgy tűnt, hogy megmagyarázhatatlanul ki tudta szagolni a tárgyak eredetiségét és értékét is. Nem firtattam, honnan a fenéből szedte össze ezt a tudást, minden bzinnyal ez is valahol az exmemorian átok mögött húzódott. Nem tudtam eldönteni, hogy mennyivel jobb lett volna nekem, ha nem emlékszem arra, hogy mit tettem. Hogy ki voltam, hogy kik voltak a családtagjaim. De ahogy ebbe belegondoltam megráztam magam. A következmények fekete mocsarát én zúdítottam rájuk... De semmi pénzért nem adtam volna a nyári emlékeimet az öcsémmel, a babázást a húgommal, vagy éppen azt, ahogy apám tanított meg zongiorázni. Nem. Egy kicsit szántam Seant. De legalább megvolt. Lassan ideje volt zárni, de... De túl jó a Nyomorultak ahhoz, hogy innen csak úgy felálljak. Szerettem a könyvet minden évben újraolvastam.  Amikor a könyvemben végre odaértem, hogy Fantine kénytelen minden testi értékét eladni, csak azért, hogy a saját lányáért gondoskodjon megjelent egy vidra patrónus a boltom közepén.
Egyből felismertem Milton hangját az üzenetben, de szinte végig sem hallgattam, csak megmarkoltam a nyárfapálcám, ami kellemes vibrálással simult a tenyerembe. Másabb volt, mint a galagonya, simulékony volt és még talán erősebb is. Egyszerűen csak nem okozott magának sem és nekem sem kisüléseket, a párbajozás és a többi varázslat is sokkal kellemesebb volt vele, szinte simogatta a bőröm a mágiája. Ujjaim most megfeszülten markoltak rá a fehér pálcára, az arcom megfeszült, és egyre csak azon agyatltam, hogy mégis mi a faszom.
A házunk elé érkeztem meg, az ajtó nyitva volt, Cleo izgatottan csaholt. Biztos megzavarta a felfordulás, mert fezsülten rohangált összevissza a ház padlóján kis tappancsai kopogtak izgatottan a szürke parkettán. Ahogy befordultam a nappaliba, megláttam Elliotot, és Milton, ahogy csókolóztak. A kezem lendült, hogy megátkozzam, elrepítsem és széttörjem a csontjait, amiért hozzá mert így érni, amikor teljesen kiszolgáltatott állapotban feküdt ott ELliot. De nem. Én nem így támadok. Visszafogom magam, nem vagyok Benjamin, de így is érzem, hogy az ér a nyakamon lüktetni kezd.
- Remek, szóval azért hívott ide, hogy megnézzem hogyan dugja meg Elliotot, Mr. Milton, csak mert magának úgy tűnik nincsen rá alkalma? - túrtam bele a zsebembe és előrántottam a cigit, majd miután a számba gyömöszöltem, mélyen letüdőztem afüstöt, benne tartva a gomolyfelhőt  a tüdőmben. Vibrált bennem, éreztem, ahogy szétterjedt és mart.
- Tudja, nem a szájával van a baj, ha a sebeket akarja lenyalni. Ahhoz meg ott van a Minsiztárum többsége, sok segget lehet ott találni, ha nyaláshiánya van - léptem oda, miközben figyelmenkívűl hatam továbbiakban Miltont. A csikket eldobtam és most kivételesen rátapostam a födön. - Szóval mit akart még? Halálra erőszakolni? Nem lepne meg, ha tele van ilyen passzív-agresszív seggfejekkel a minisztérium. Lóbálja inkább előttük a farkát, hátha valakinek fel is tűnik - vetettem még oda. Gyűlöltem ezt a fajta magatartást, hogy valaki ennyire képtelen lemászni arról, aki nem akarja többé. Ezt nem értettem Estherben sem. De régen annyira máshogy láttam a világot. talán akkor jónak gondoltam. Letérdeltem Elliot mellé, és megfogtam a kezét, majd homlokon csókoltam.
- Itt vagyok, Nyuszi. Már nem kell félned.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 05. 28. - 20:43:51 »
+2

az oroszlán barlangjában
2002. június 5.

◃g a b r i e l
&
a i d e n▹

All that is gold does not glitter,
Not all those who wander are lost.

style: summer outfit zene: meet me on the battlefield

Valahogy Gabriel közelében még mindig olyan kusza volt minden… zavartan pislogtam rá, amikor kiment a konyhába és amikor visszajött. Tudom, hogy azt kértem tőle segítsen és voltak is dolgok, amikben valóban szükséges volt, de azért az esetek többségében viszonylag nagyfiú tudtam lenni. Persze azonnal láttam az arcán, hogy totál félreértette a mondandómat, de nem voltam jól. Nem tudtam arra koncentrálni, hogy még őt is felrázzam, miközben egész egyszerűen alig tudtam nyitva tartani a szememet és az a sok minden sötétség ott kavargott. Hiába nyomta el valamennyire Aiden illata, hiába volt meg a biztonságérzet, még láttam a szemem sarkából a kavargó árnyakat.
– Ha nem, hát nem. – Ez a válasz tökéletesen illet az arckifejezéséhez. Ha meg tudta volna tartani azt a ridegséget, amivel régen beszélt velem, akkor most bizonyára a szóválasztásból jöttem volna rá, mennyire lemondó is. Ezúttal azonban a hangja is elárulta.
Figyeltem, ahogy leült a kanapéra, de nem mondtam semmit. A tekintetében láttam, hogy most azt hiszi minden miatta van… de nem. Ez kurvára nem miatta volt, nem értettem, miért nem fogja fel. Ismeri a múltamat, pontosan tudta, milyen őrült vagyok, ha arról van szó, hogy varázstárgyakhoz érjek. Nem állított meg egy kis átok… hagytam, hogy a testembe kerüljön. Gabriel közelség csak felerősített olyan dolgokat, amik amúgy is jelen voltak. Tudta nagyon jól, hiszen érezhette. Meséltem neki anyámról, a védőbűbájról, amivel megpróbálta tőlem távol tartani apámat vagy éppen a család más tagjait. Aztán meg arról is tudott, hogy miket éltem át külföldön.
–  Elliot, egy ideig most talán nem kéne találkoznunk. Addig semmi esetre sem, amíg fel nem épülsz. Nekem is vissza kell illeszkednem a munkahelyemre, és neked sem tenne jót, ha a közelemben lennél. Az átokhegek miatt máskor is rosszul lehetsz és szemmel láthatóan én nem tudok rajtad segíteni.
Miért csinálod ezt? Azt hiszed, ez megkönnyíti a helyzetemet, vagy mi? – kérdeztem keserűen. Valójában úgy éreztem, hogy csak gyötör. Én próbáltam mellett tényleg jól érezni magam, megszokni, hogy van… de valahogy mindig az lett a vége, hogy megsértődött, mert elutasítottam. Fogalma sem volt, mit zúdít rám, hogy mennyire fájnak a történtek… hogy nem tudom felülírni azt az emléket, főleg nem ilyen hirtelenkedve. Akkor nagyon elkapkodtuk a dolgokat… akkor úgy tűnt, hogy örökre együtt maradunk, pedig valójában csak január óta kerültem hozzá közelebb. Minden más gyors volt, csak egy menekülés a múltam elől, neki meg az övé elől. Persze tényleg voltak érzések, ez nem kérdéses. Csak talán jobb lett volna behúzni a vészféket, mielőtt a Roxfort Express neki rohan egy bazi nagy kőfalnak és minden fájdalmasan robban.
Nem tudom, mi történt, mikor került ilyen közel. Csak azt éreztem, hogy az ajkai az enyémekre simulnak… és meleg, forró, nedves érzés volt. Konkrétan esélyem sem volt elhúzódni, mert Cleo csaholó hangja mellett hamarosan léptek zaja is érkezett. Így csendült fel Aiden hangja: – Remek, szóval azért hívott ide, hogy megnézzem hogyan dugja meg Elliotot, Mr. Milton, csak mert magának úgy tűnik nincsen rá alkalma? – Azonnal eltoltam magamtól Gabrielt, ha egyáltalán hagyta magát. A tekintetem Aiden szürke-barna szempárján állapodott meg.
Láttam, ahogy a cigaretta füst felszáll és már is tudtam, hogy ideges. Nagyot nyeltem, mert Aidennel igazság szerint nem nagyon veszekedtünk. Az az afrikai eset sem volt túl komoly… egy kis összebújással lerendeztük. Egy kicsit intenzívebbel, mint máskor.
Muci… – Suttogtam. Gyorsan ülésbe tornáztam magam, így még jobban láthatta az elkent vért az orrom alatt, a számon, az államon, a nyakamon, az ingemen. Mindenem mocskos volt, magamon viseltem a történtek nyomát. Nem tudtam sokáig megtartani magam, vissza kellett tennem a fejemet a párnára. Így néztem tovább, egyenesen az arcára.
– Tudja, nem a szájával van a baj, ha a sebeket akarja lenyalni. Ahhoz meg ott van a Minsiztárum többsége, sok segget lehet ott találni, ha nyaláshiánya van – mondta Aiden, ahogyan közelebb lépett. –  Szóval mit akart még? Halálra erőszakolni? Nem lepne meg, ha tele van ilyen passzív-agresszív seggfejekkel a minisztérium. Lóbálja inkább előttük a farkát, hátha valakinek fel is tűnik.
Aiden… kérlek… – mondtam, hátha ezzel elcsitítom. Nem akartam konfliktust… nem akartam, hogy miattam marják egymást. A maguk módján mindketten veszélyes alakok voltak és tudtam, hogyha ők egymásnak feszülnek, akkor egy egész világot le tudnának rombolni… arra pedig semmi szükség nem volt. Nem értem ennyit.
Aiden eltérdelt a kanapé mellé. Az ujjai finoman simultak a kezem, s a homlokomra érkezett csóktól felsóhajtottam.
–  Itt vagyok, Nyuszi. Már nem kell félned. – Valahogy tényleg megnyugodtam. Az árnyak ott voltak, de megszelídültek. Nem olyan volt, mint korábban… kicsit tisztulni kezdett az elmém is, ahogy lehunytam a szememet.
Jó, hogy megjöttél… – Sóhajtottam, a hangom egészen halk lett. Megremegett a gyomrom, ahogy hirtelen minden a helyére került. Régen Gabriel mellett nyugodtam meg könnyen… de most ő túl vibráló volt, hiszen a saját helyét sem találta ebben a világban.
Köszönöm, Gabe, hogy hazahoztál és szóltál Aidennek… – A hangam halk volt, de valamivel nyugodtabb. Egy kicsit reménykedtem, hogy ezek után nem lesz fesztültség, hogy nem esnek újra egymásnak.
Naplózva


Gabriel Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 05. 30. - 08:03:12 »
+2

TO; Elliot & Aiden


2002. június 5.
Az oroszlán barlangjában

Nem kellett volna. Túl messzire mentem. De nem, ezt soha nem fogom beismerni, és igazából nagyon hiányzott az a csók, még akkor is, ha nem teljesen úgy kapom vissza, ahogy azt szeretném. De már azt is jó jelnek veszem, hogy nem lök el magától. Persze, az előzmények tudatában, könnyen gondolhatja búcsú csóknak, de a jelen állapotomban, még akár az is lehetne. Nem akarom elveszteni őt, de ha bántom, akkor jobb, ha egy ideig, amíg fel nem épül, addig csak távolról szemléljük egymást. Tehát nem találkozunk.
- Miért csinálod ezt? Azt hiszed, ez megkönnyíti a helyzetemet, vagy mi?
Teljesen jogos a kérdés, és bár tudom a választ, nem vagyok biztos benne, hogy minden egyes gondolatot el kell neki mondanom. Pont ezért csak a legszükségesebbekbe avatom be.
 - Magam miatt. Hogy néhány kérdésre választ kapjak, és miattad, hogy legyen időd felépülni.
Persze, ezek mind igazak voltak. Csupán annyi hiányzott még, hogy ideje lesz elkezdenem azt az életet, amiben nem vagyok ennyire depressziós, és amiben nem bolondulok meg ennyire Elliotért. Látom, hogy ő tovább lépett, még akkor is, ha néha nem ezt mondja. Szóval, ideje lesz nekem is. Nem vagyok már tinédzser és ez a fajta melankólia soha nem volt rám jellemző. Vissza kell találnom önmagamhoz, és most, hogy dolgozok sokkal könnyebb lesz.
Persze, most kell a Fraser fiúnak is színre lépnie. Nem két pillanattal később, mikor már csak mondjuk állok a kandallónál, vagy az ajtónál vagy valahol máshol. Persze, teljesen jogos a sértődése, de ettől még a szándékaimról nem kell tudnia. Nem tartozik senkire.
- Remek, szóval azért hívott ide, hogy megnézzem hogyan dugja meg Elliotot, Mr. Milton, csak mert magának úgy tűnik nincsen rá alkalma?
- Nos, ami azt illeti… – felállok Elliot mellől és Amonnal együtt eltávolodom tőle. - Nagyon is lett volna rá alkalmam a sok látogatásából kifolyólag, amit Elliot nálam tett meg. De nem ezért hívtam.
Nem hiszem, hogy túlságosan is részleteznem kéne azt, miért küldtem neki a patrónust. Ha végignéz Ellioton, akkor nagyon is láthatja, hogy valami nagyon nincs rendben. Igen, talán nekem sem kellett volna ebben az állapotában megcsókolnom, de mivel nem akartam tovább haladni, az a kis vér engem egyáltalán nem zavar.
- – Tudja, nem a szájával van a baj, ha a sebeket akarja lenyalni. Ahhoz meg ott van a Minsiztárum többsége, sok segget lehet ott találni, ha nyaláshiánya van  Szóval mit akart még? Halálra erőszakolni? Nem lepne meg, ha tele van ilyen passzív-agresszív seggfejekkel a minisztérium. Lóbálja inkább előttük a farkát, hátha valakinek fel is tűnik.
Próbálom nagyon is figyelmen kívül hagyni a mondottakat, de valóban, néhány dologban túlságosan is igaza van.
- Aiden… kérlek…
- Hagyd csak, bizonyos szempontból igaza van. A Minisztérium tele van olyanokkal, akik szeretik nyalni mások seggét, másrészről sokan hagyják is ezt.
Van egy kis lemondás a hangomban, de ez inkább annak szól, hogy egyre inkább úgy érzem, ideje távoznom. Nem, igazából egyre inkább úgy érzem, hogy nem is kellett volna itt maradnom. Várható volt, hogy ha a Fraser fiú megkapja az üzenetem, akkor ide fog jönni. Nem is tudom, miért gondoltam az ellenkezőjére.
Nem várom meg az ömlengéseiket, csak elindulok kifelé a házból. Nekem itt már nincs keresni valóm.
- Köszönöm, Gabe, hogy hazahoztál és szóltál Aidennek…
- Még mindig Gabriel. – morgom az ajtóból.
Tudhatná, hogy nem szeretem, ha úgy hív, de az, hogy nem teszem szóvá minden alkalommal sokszor csak azon múlik, hogy kettesben vagyunk. Egyáltalán nem akarom, hogy más is rászokjon, főleg egy olyan alak, mint Fraser.
- Majd találkozunk.
Mert biztos vagyok benne, hogy fogunk. Történt, ami történt a mai napon, az apjával való ügyem még nem került lerendezésre, és ezt sehogy sem fogja tudni megakadályozni. Azt az ügyet már elindítottam, Rowle sem fogja elfelejteni.

Köszönöm a játékot!
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 06. 03. - 16:35:47 »
+2


2002. június 5.
outfit

Pulzustól független lüktető halánték, jót tenne, hogyha kicsit többet ORDIBÁLNÉK!


Sajnálatos módon eléggé bitrokló típus voltam ahhoz, hogy felzaklasson minimálisan...nagoyn enyhén... kibazsottul az a csókjelenet, és bár tudtam, hogy ELliot volt a legkevsébé kezdeményező, rendkívüli módon irritált, hogy a kiszolgáltatott helyzetét kihasználta Mr. Második. Persze nem akartam jelenetet csapni, Elliot miatt visszafogtam magam, amúgy is egy úriember nem kezd el fejjel rohanni a falnak, mint monjduk egy Benjamin. Sokszor áldottam az eget, mert nem hasonlítottam ebben a tekintetben rá. Mindegy is volt, Benjaim és anyám legalább biztonságban voltak abban a házban, ha már ez úgy tűnt lassan kész volt átváltozni valami szaros átjáróházzá. Fogalmam sem volt mi történt ELliottal, ez pedig kurvára idegesített, nem csak mert Mr. Második biztosan tudtda, hanem gyűlöltem ha nem tudtam valamirőll, ami az orrom előtt zajlott.
- Hagyd csak, bizonyos szempontból igaza van. A Minisztérium tele van olyanokkal, akik szeretik nyalni mások seggét, másrészről sokan hagyják is ezt - Hmp. Micsoda önkritika. De inkább nem szóltam semmit, ELliotot csak feszéjezte volna, nem akartam, hogy valami ebben a házban is mondjuk felrobbanjon. Inkább ELliottal foglalkoztam, mert aggasztóan nézett ki. Mint a mosott szar. Egy véres mosott szarkupac.
Biccentettem egy fagyos kis félmosoly kíséretében Második felé, majd Elliot felé fordultam.
- Miicsoda búcsú, igazán színházba illő és drámai - pislogtam rá ártatlanul, majd rágyújtottam. - Rendben van, úgy látom már van szíved is. Szóval, mi a fasz történt? Nem leszek ideges, anynira, ha csak nem modnod azt, hogy orrba nyomott szex közben - húztam félmosolyra a számat.  Iagzából nem vártam olyan nagyon bő magyarázatot, miközben ha kellett akkor hozni neki valami bájitalt. Nekem elég lett volna jelenleg tőmondat is, abból is ku tdutam hámozni mindent, mert olyan kurva okos voltam.
Lassan, ha úgy láttam, hogy kicsit jobb színben kezdett festeni, felkaptam az ölembe, és bevittem a hálószobába, hogy végre normális módon magamhoz húzhassam és megölelhessem.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 06. 03. - 22:03:36 »
+2

az oroszlán barlangjában
2002. június 5.

◃g a b r i e l
&
a i d e n▹

All that is gold does not glitter,
Not all those who wander are lost.

style: summer outfit zene: meet me on the battlefield

Úgy éreztem, hogy Gabriel nem veszi észre mennyire fáj, amit csinál. Azt hiszi, ha elszakítja magát tőlem, más lesz… jobb lesz. Nem azt kértem, hogy szeressen az élete végéig… nem vártam el. Már semmi sem lesz olyan, mint amilyen korábban volt, alakuljanak akárhogy is a dolgaink. Csak azt kértem, hogy hadd legyek ott, hadd figyeljem, ahogy jobban lesz… ne tépje ki még ezt is a kezeim között. Egyszer már meghalt, egyszer már fájnia kellett. Egyszerűen látnom kellett, hogy él, látnom kellett, hogy felfogjam. Én nem temetem el még egyszer, én nem temetek el senkit. Képtelen lennék rá.
– Nagyon is lett volna rá alkalmam a sok látogatásából kifolyólag, amit Elliot nálam tett meg. De nem ezért hívtam. – Gabriel szavai olyanok voltak, mint egy döfés a szívembe. Nem azért mentem át hozzá egyszer sem, hogy lefeküdjek vele. Én csak vele akartam lenni, mert látnom kellett. Úgy éreztem, hogy egy hatalmas szakadék tátog az életem közepén… az az egy hónap, amikor Gabe eltűnt, amikor Aiden eltűnt… mintha hirtelen mindennek vége lett volna s hiába múlt el, nem tudtam betömni a helyét. Ott volt és akárhányszor megpillantottam a szemem sarkából, eszembe jutottak azok az érzések. Gombócként szorították el a torkomat, szinte könnyezésre késztetve a szemeimet. Már elég erős voltam, hogy visszatartsam őket. Hiába tűntem sokszor egy idiótának, aki csak Aident látta, valójában egész más voltam. Csupán előtte meg tudtam nyílni, de ott volt az a valaki, aki már felkészült az egyedül töltött évekre, aki nem félt szembe nézni azzal, ami ezen a mérhetetlen boldogságon túl van. Hiába féltem, oda tudtam volna lépni ahhoz a szakadékhoz, hogy belevessem magam és addig zuhanjak, míg a sötét végére nem érek, nyekkenve, véget vetve a fájdalmaimnak.
Talán megőrültem. Régen nem voltam épelméjű… de nem is számított. Amíg itt volt Aiden, hát én kapaszkodtam belé. Kapaszkodtam az emlékekbe, az életbe, amit már egyszer felépítettünk s most csak vissza kellett hordani a köveket, amiket egy tornádó söpört szét.
Nem akartam, hogy rajtam vitatkozzanak. Nem értem annyit, hogy bárkinek is, bármilyen módon harcolnia kelljen értem. Előbb-utóbb ezek is véget érnek és akkor majd hiábavalónak tűnik.
– Hagyd csak, bizonyos szempontból igaza van. A Minisztérium tele van olyanokkal, akik szeretik nyalni mások seggét, másrészről sokan hagyják is ezt.
Sóhajtottam egyet. Nem értettem, mikor csapott át az életem egy ócska szerelmi regénybe, ahol értem küzdenek… értem… ezért a koszos, szaros tolvajért. Egy senki voltam világ életemben. Volt, hogy észre sem vettek az emberek, mikor ázottan, mocskosan ültem egy fogadó asztala mellett és vártam, hogy az egyetlen galleonomat egy tál levesre költhessem el. Ez voltam. Hiába burkoltam magam Gucciba, meg aggattam magamra ékszereket. Nem tudtam több lenni.
Az ajtóból még visszamordult. Nem akartam, hogy elmenejen… hogy így menjen el. Nem akartam összetörni a szívét. Nem akartam, hogy azt érezze, amit én éreztem, mikor meghalt. Még sem mozdultam utána. Nem is tudtam volna persze anélkül, hogy összeessek. Bár azt hittem, megmenthetek mindenkit, egy ideje bebizonyosodott, hogy ez nem így van. Csak egy valakiért kezeskedhettem és az én magam voltam.
– Majd találkozunk.
Igen, zöldszem, találkozunk. – Szóltam utána határozottan. Részemről ez nem volt ennyivel lerendezve és nem is lesz soha. Aiden pedig el fogja fogadni, mert megígértem neki, hogy nem csalom meg. Még ha szóban nem is mondtam ki, attól a perctől kezdve, hogy a szobájában aludtam a Fraser házban, elköteleztem magam valahol.
– Miicsoda búcsú, igazán színházba illő és drámai – nézett rám Aiden. Láttam, ahogy a cigit a szájába veszi és rágyújt. – Rendben van, úgy látom már van szíved is. Szóval, mi a fasz történt? Nem leszek ideges, anynira, ha csak nem modnod azt, hogy orrba nyomott szex közben.
Nyeltem egyet, ahogy elnéztem azt az aranyos félmosolyt az arcán. Aidennel kettesben más volt. Mellette nem éreztem azt, hogy menten megbolondulok… hogy elnyomnak az érzések. Valahol élveztem, hogy minden egyszerű és túlontúl is rózsaszín volt. Ez egyértelműbbé tett mindent.
Nem feküdtem le vele. – Jelentettem ki határozottan és finoman végig simítottam a pulcsija vékony anyagán, pont a szíve felett, ahogy kicsit felé fordultam. Talán csak szórakozott, én még is fontosnak éreztem kimondani. Mindent ki kell mondani… mert ki tudja mi lesz holnap. – Apám házába mentem… de nem akartam neked szólni… mert… – Lenyeltem a mondat végét és átkaroltam Aiden nyakát. Nem bántam, hogy felemelt és a hálóba vitt. Csak hozzábújtam, ahogy elterült az ágyon és finom puszit adtam az ádámcsutkájára. Az ujjaim végig simítottak megint a mellkasán.
Az esküvőről akart beszélni. Csak el akartam rázni… hogy hagyjon békén. De már kiküldte a meghívókat. A hónap végén lesz. – Simultam még jobban hozzá és benyomtam a nyakához az arcomat. – De ott volt Gabe. Megfenyegette a fülem hallatára az apámat, természetesen teljesen felelőtlenül és bajba sodorva magát. – Magyaráztam, fogalmam sem volt, hogy innen hogyan jutok el az átokhegig és hogy átvettem tőle egy halom sötétséget. – Berángattam a könyvtárba, hogy lecsesszem… és véletlenül a mellkasához értem, csakhogy lenyugtassam. Van ott egy átokhege… amitől folyton feszült, de ha hozzá érek, akkor magamba tudom fogadni azt a sok átkot… de túl sok volt. Rosszul lettem tőle. – Hadartam a el a történet lényegét, habár az jobban foglalkoztatott, hogy az esküvőre mit reagál. Régen csak egy viccnek tartotta, de most már valóság lett belőle. Az imperiot még én sem tudom kivédeni… ezt pedig Aiden is tudta.
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 06. 10. - 22:15:54 »
+1


2002. június 5.
outfit

Pulzustól független lüktető halánték, jót tenne, hogyha kicsit többet ORDIBÁLNÉK!


Elliotot a karomban tartani mindig is olyan különleges érzés volt. Úgy éreztem csak én vehetem a kezeim közzé, mert hozzám tartozott. A gondolata is idegesített, hogy Második karjaiban tért ide haza, az otthonunkba. gyűlöltem ezt a godnolatot, de biztos voltam benne, hogy ezt ő is látta rajtam.
– Nem feküdtem le vele. Apám házába mentem… de nem akartam neked szólni… mert…
- Mi? Mi a szar, Elliot? Ezt fogod csinálni mindig, hoyg amikor valami fontosat csinálsz nem modnod el? Oké, engem nem érdekel, hogy ha hazudsz. De erről ne. Az apádról ne - bámultam bele a szemébe, miközben éreztem ahogy a nyakamat csókolta meg. Nem, ezt most nem tudtam csak úgy egy vállendítéssel elintézni. Néha ellógott,néha füllentett, hogy hová megy és mit csinál, de addig nem érdekelt, míg normálisan haza nem jött. Csak az cseszett fel sokszor, hogy balfasz volt és megsérült, de a többi tök lényegtelen. DE ez nem volt lényegtelen. És reméltem ő is rájött erre.
– Az esküvőről akart beszélni. Csak el akartam rázni… hogy hagyjon békén. De már kiküldte a meghívókat. A hónap végén lesz. De ott volt Gabe. Megfenyegette a fülem hallatára az apámat, természetesen teljesen felelőtlenül és bajba sodorva magát. Berángattam a könyvtárba, hogy lecsesszem… és véletlenül a mellkasához értem, csakhogy lenyugtassam. Van ott egy átokhege… amitől folyton feszült, de ha hozzá érek, akkor magamba tudom fogadni azt a sok átkot… de túl sok volt. Rosszul lettem tőle.
Némán hallgattam végig a mondandóját. Ebben az esetben úgy éreztem, olyan vagyok mint az apám. Csak hallgatom a rosszat és csendben figyelek. Nézem a rezdüléseit, hogy mi játszódhat le benne, a sötét szobában a szeme csillogását, amiben ott ül a óz elillanó rosszullétének utolsó árnya és csillogva tekint rám. A francba is miért hasonlítok ilyen kibaszottul apámra? Lehunytam a szememet, és próbálgattam, emnynire fogok üvölteni, ha kinyitom a számat. Nem, azt hiszems emennyire, még annak ellenére sem, hogy Elliot ostoba és felelőtlen döntésével majdnem a saját vesztét okozta. Gyűlöltem a felelőtlenséget, ami az embert meggondolatlan cselekedetekre késztette. Egyszerűen csak sebzett lettem volna tőle, akár csak az idióta öcsém. Mindig ott volt bennem a félelem, hogy mi van ha nem tudom egyszer megvédeni? Azóta is ott volt bennem, hiába álltam elé az egyik halálfaló átkát én kaptam be helyette. De Még most is úgy éreztem nem vigyáztam rá eléggé. És most ugyan ezt éreztem Elliottal is. Miért nem tudok egyszerűen figyelni azokra akiket szerettem? Magamra is  dühös voltam.
Mindenkit meg akarsz menteni Aiden. Ettől vagy igazán jó gyerek. Régen ezt mondta nekem apa. Nem is tudtam, miért jutott hirtelen eszembe ez. Olyan élesen hallottam a hangját, hogy azt hittem... Azt hittem.. De nem. A holtak nem beszélnek Aiden. Ők alszanak.
- A picsába Elliot, kell egy cigi - szólaltam meg a hosszú csend után, és meggyújtottam egy szálat. Ki és be. Ki és be. - Nagy szarban leszünk így, ugye tudod? Már várom mikor jelenik meg az apád a hülye esküvői szövegével - engedtem ki a bezsédem közben a tüdőmből a füstöt. - A családod egy szopás. Milton is. És ne tapizz átokhegeket, Nuszi, ne menj át Benjaminbba - tudtam le a lebaszást, de így is sejthette hogy pipa voltam rá. Odahúztam magamhoz, és örültem hogy nekem annyira nem voltak elszívható átokhegeim amivel kicsinálhattam volna Elliotot.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.108 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.