+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Joy and Sorrow
| | | | |-+  Benjamin R. Fraser (Moderátor: Benjamin R. Fraser)
| | | | | |-+  Visszatérő illúziók
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Visszatérő illúziók  (Megtekintve 247 alkalommal)

Benjamin R. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 04. 27. - 15:55:39 »
+1




She lives with a broken man
A cracked polystyrene man
Who just crumbles and burns
He used to do surgery
On the girls in the eighties
But gravity always wins

●2002. 05. 13. ●
Naplózva


Esther M. Doyle
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 04. 27. - 23:22:11 »
+1

visszatérő illúziók



Ben
2002. május 13.

style

Egyszer azt hallottam, hogy nem léteznek kék rózsák… mert az csupán illúzió, amit egy őrült elméje ihletett. Aztán kisétáltam a piacra és megpillantottam, ahogy királykéken várták, hogy megvegyék őket. „Ritka fajta” – bizonygatta az eladó és én hittem neki. Szinte földöntúlinak tűnt. Ilyen volt Ben képét látni a Szombati Boszorkányban is. Tudtam, hogy szeret repülni, tudtam, hogy vannak álmai, de nem gondoltam volna, hogy be is váltja őket. Így lett ő az én kék rózsám. Elérhetetlennek tűnt… mintha már nem az a srác lenne, akihez odasétáltam a folyosón, vagy amikor mindketten magányosak voltunk, hozzá bújhattam. Nem ez egy egészen másik srác volt. Túl nőtt a régi énjén.
Napokat, heteket, hónapokat gondolkodtam rajta, merjek-e a közelébe menni. Merjek-e baglyot küldeni… végül pedig itt lyukadtam ki, a csapata edzésének helyszínén, Skóciában, Montrose-ban. A kis tenger melleti városkát meg sem néztem magamnak rendesen. Csak besétáltam a kviddicspályára… és figyeltem Bent. Minden mozdulatánál összerezzentem, hogy most esik le… most töri össze magát. Ezért sem mentem ki soha a meccseire. Az iskolában el tudtam bújni ez elől, a való életben viszont nem. Ha látni akartam Benjamin Frasert, a Montrose Magpies leghelyesebb játékosát – ahogy Vitrol fogalmazott –, ki kellett sétálnom a pálya szélére és megvárni, míg észrevesz.
Akárhogy is, nem mozdultam el onnan. Hagytam, hogy a körülöttem elsuhanó seprűk szele megborzolja a szőke tincseimet. Mit számított, hogy reggel műgonddal készítettem el a frizurámat? Egy viszont látás fontosabb volt mindennél… Ben pedig úgyis látott már mindenhogyan. Kócosan, jól fésülten, könnyezve, remegve a múlt emlékeitől. Ő tudta ki vagyok a mosoly alatt. Most még is azzal a puha mosollyal bámultam rá, ami éppen őszinte volt. Ha csak a szemembe nézett, ezt ő maga is láthatta. Ezért hát, mikor végre odasétált hozzám, nem is vakartam le azt a arcomról.
Hát felnőttünk Benjamin. Te igazi férfi lettél, én pedig szép lassan kezdek nővé érni… hova tűntek azok a kamaszok, akik Aident siratva egymás társaságát keresték? Hiányzott mindkettőnknek. Csakhogy az ő képe elhalványult és már csak Benjamin számított. Ő járt a gondolataim között, őt akartam megkeresni… az ő viccei, az ő mosolya kellett. Nem is tudom miért, talán csak újra akartam élni a melegséget, amit egykor mellett éreztem. Nem a vonzalmat, az más volt. Ez a barátság része volt.
Ben… te emlékszel, milyen volt együtt nevetni? Azt kívántam, bár ezzel a kérdéssel nyithatnék. Ehelyett csak közelebb léptem és finom csókot leheltem az arcára üdvözlésképpen. Meg sem néztem magamnak az egyenruháját jobban.
– Jó újra látni… – közöltem és végig simítva a karján léptem hátrébb, hogy megcsodálhassam őt. Magasabbnak tűnt és talán éppen a sok edzéstől, de egészen szélesek lettek a vállai is. Megnéztem magamnak még egy kicsit jobban, így hogy már két lábbal a földön állt, éppen velem szemben. Kicsit megdobbant a szívem, erősebben, mint kellett volna.
– Nincs kedved meginni egy kávét… vagy egy fehérje turmixot? – Nevettem el magamat.
Naplózva

Benjamin R. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 04. 28. - 23:00:21 »
+1

2002 május 13.
● E S T H E R ●
⭃ Visszatérő illúziók ⥷
tükörképem



Felhő vagy te, olyan felhőbb, mint a felhő
Gyerek vagy te, olyan, aki mikor felnő
Tudja, kire hasonlít, azért is tagadja


Az égben repülve midnig is messzebb voltak a gondok. Messze volt az életem, messze volt Aiden, messze volt a húgom aki midnig piszkált valamivel. Csak a felhők voltak, a seprű és a labdák. Meg az adrenalin a fülemben. Imádtam az érzést. AHogy a szél belekapott a hajamba, ahogy összeüttköztem a másik csapat játékosával, ahogy ellophattam tőlük a kvaffot. Kiszakadtam olyankor mindenből, az árnyaktól, és az ostrom után azoktól a fekete fellegekből, amik belerántottak a mélybe. Menekültem, ez volt az a hely ahova senki se követett.
Most ahogy a csapatkapitány kiabált mellettem a seprűről, elfogott egy kegyetlen nosztalgikus érzés. Valahoyg olyan távolinak tűnt már az, amikor Miles kiabált velem, vagy amikor szabályosan élet-halál harcot vívtunk a mardekárosokkal. És ezekre gondoltam. És fájt. Fájt, hogy minden elmúlt, ami a gyerekkoromból meg kellett volna, hogy maradjon. Fájt, hogy felnőttem, és fájt, hogy szinte mindeki akihez annyira ragaszkodtam a Roxfortban eltűnt melőlem. Kissé keserű ízt hagyott ez a számban. Megráztam a fejemet, és inkább figyeltem a kvaffra... Egsézen addig, míg meg nem láttam őt belépni a fűre, és ahogy megakadt rajta a tekintetem szinte éreztem, hogy a gyomrom liftezett egyet. És még a kvaff is fejen gyűrt. Ekkor döntött a kapitányunk, hogy inkább véget vet az edésnek, még mielőtt másnak is betörik a feje. Igazából nem voltunk a legnagyobb formában.
Lassan ereszkedtem lejjebb és lejjebb, Esther felé. Féltem vele találkozni, mert nem tdutam igazán mégis megint milyen hatással lesz rám. Megőrülök megint? Vagy fájni fog? Vagy örülök? Iagzából ahogy rápislogtam az ereszkedés közben nem nagyon tudtam rájönni, hogy mégis mi a francot éreztem. Csak egy ideig pislogtamn, mint kelpie a halászhálóban. Még jó is, hogy nem értem le rögtön a földre mert enyhén kínos lett volna a jelenet, hogy csak bambánt bámultam rá.
Egyszerűen nem tdutam elhinni, hogy itt volt, mert... Nem iagzán szerette a kviddicset. Sőt, egyenesen frászt kapott mindig, amikor jástszottam. Talán félt attól, hogy egyszer valami olyan erőszakos dolgot csinálok,a mi az apjára emkékezteti. Beletúrtam a hajamba, ahogy lepattantam a sperűmről, mire ő közelebb lépett és megpuszilta az arcomat. Zavartan megkoszörültem a torkomat.
– Jó újra látni… – szólalt meg mire én elsőre csak bólogattam.
- Hát aha. Úgy értem téged is - pislogtam nagyokat, mert még mindig kissé hihetetlenkedve álltam előtte. Belenéztem azokba a sokszor bánatos, máskor csillogó szemeibe. Elgondolkodtam, hogy magányos-e, hogy mi is történt vele mostanában. Valahogy nem a sok furcsa pillanatunk jutott eszembe, hanem az ahogy annyira elvoltunk egymással. Szerettem megnevettetni. Ahogy előttem állt zakatolni kezdett a szívem, egy rövid pillanatra megint kamasznak ifjú benjaminnak érezve magam. pedig  amúltba nem lehetett már visszatérni. Bármennyire is szerettem volna megint a húgom és az apám mellett lenni.
- Te hogyhogy itt? Úgy értem... Azt hittem sosem fogsz egy kviddics pálya közelébe sem jönni - mondtam zavartan, majd megindultam a cuccom felé, amit általában mindig csak Benjaminosan ledobtam a pálya szélére. Általában csak haza kandallóztam.
– Nincs kedved meginni egy kávét… vagy egy fehérje turmixot? - kérdezte kuncogva, mire én is félmosolyra húztam a számat.
- Persze - vágtam rá hirtelen, talán túl hirtelen is. - Kell is a fehérje beivtel ennyi repkedés után. Van itt egy menő kávézó, egészen nyugis, és varázslók hazsnálják.
A cuccomhoz érve azonban ismerős nyávogás ütötte meg a fülemet, és ahogy kinyitottam az edzős táskámat, először csak a váltóruhám pislogott nagy kék szemekkel rám, majd egy nyávogás és egy nagyon lompos farok arculcsapása után megmutatta magát a kaméleon macskám.
- Hát... bemutatom Fánkot is - tettem drámaian színészi mozdulatot a táskámban ücsörgő macskám felé. - Az eladó a feketepiacról mentette meg, valamiért olyan, mint egy kaméleon. És nagyon élvezi, hogy ellógjon velem az edzésekre - sóhajtottam, majd macskástól felkaptam a vállamra a táskámat.
Naplózva


Esther M. Doyle
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 05. 02. - 09:59:34 »
+1

visszatérő illúziók



Ben
2002. május 13.

style

Más volt Bent itt látni. Nem csak azért, mert az erő mind jobban látszott benne, hanem mert egész egyszerűen felnőttnek tűnt. Olyan felnőttnek, amilyenné én magam is váltam... mégis voltak dolgok, amik nem változtak. A szemei csillogása, az illata, amit akkor éreztem, amikor megöleltem és finom üdvözlőcsókot leheltem az arcára. Egy pillanatra végig is bizseregtek bennem a múltam emlékei, elöntött a magányosság érzés... szinte szomjaztam Benjamin mindig vidám társaságát. Ő volt az, aki megnevettetett, mikor egyedül éreztem magam... vagy egész egyszerűen csak szomorú voltam. Akármi is történt a múltban, én már csak a pozitívat őriztem meg a Fraser fiúkról. Furcsa, hogy mennyire vonzódtam Aidenhez, most még is Ben volt az, akinek a társasága hiányzott.
- Te hogyhogy itt? Úgy értem... Azt hittem sosem fogsz egy kviddics pálya közelébe sem jönni - Mondta, én pedig elmosolyodtam. Így követtem lassú léptekkel a cuccai felé. Közben végig néztem a pálya zöld gyepén. Egészen más volt, mint ahogyan gondoltam. Bár félelmetes, veszélyes sportnak gondoltam, most nem borzongtam meg annyira. Talán megnyugtatott, hogy Ben milyen magabiztosan ülte meg a sperűjét.
- Én sem gondoltam volna, hogy valaha itt kötök ki. - Feleltem őszintén. Ujjaimmal finoman végig simítottam a szőke tincseimet, mintha csak nem állnának megfelelően, így néztem végig Benjaminon. Tényleg nőhetett, a vállai is szélesebbek, izmosabbak lettek. Ezt teszi a sport hát a testettel. - Nehéz lett volna máshol elkapni a híres Benjamin Frasert. - Tettem hozzá kissé játékosan.
Egy mosollyal nyugtáztam a beleegyezésért a kávézásunkba.
- Kell is a fehérje beivtel ennyi repkedés után. Van itt egy menő kávézó, egészen nyugis, és varázslók hazsnálják.- magyarázta... aztán valami hang jött a táskája felől. Nagyokat pislogva bámultam rá... ugye... ugye nem lehet, hogy egy mumus ilyen gyorsan beköltözzön? Mármint tudom, hogy Ben elég hanyag és biztosan tele van büdös zoknikkal a táskája, ami elég hívogató lehet egy furcsa szörnynek. Ahogy kinyílt a táska érkezett egy nyervogó hang és egy bozontos farok is. Aztán megláttam a kék szemet, a füleket. Elvigyorodtam.
- Hát... bemutatom Fánkot is - bökött a macska felé, aki a táska közepén ült.
- Szia, Fánk! Nagyon szép vagy... - nyúltam oda és finoman magvakarásztam az arcocskájáz. Azt persze elégedett dorombolással köszönte meg. Egy kis nyervogást is hallatott, ahogy elhúzódtam, hogy ismét a gazdájára pillantson.  - Nem is tudtam, hogy van cicád. - Tettem hozzá, konstatálva mennyit változott az élete.
- Az eladó a feketepiacról mentette meg, valamiért olyan, mint egy kaméleon. És nagyon élvezi, hogy ellógjon velem az edzésekre - Magyarázta és felkapta a vállára a táskát. Én is igazítottam egyet a válltáskámon, majd elindultam előre, amerről érkeztem a pályáig.
- Biztosan szereti az izgalmakat. - Fordultam felé, hogy mosolyogva rákacsintsak. Most nem jutottak eszembe a régi rossz dolgok, csak élveztem Benjamin társaságát. Kíváncsi voltam, miről mesélne nekem a fehérjeturmixa felett, ezért mikor kiléptünk az utcára, körbe néztem. - Ó, ez az a kávézó? - kérdeztem és az oldal túl oldalán lévő csendes kis épületre mutattam. A teraszon még jó sok hely volt és az idő is egészn kellemes volt ahhoz, hogy odakint üljünk le. Ha rábólintott megindultam arra.
- És amúgy, milyen érzés nagymenő sportolónak lenni? - kérdeztem ahogy a táskámat a szék támlájára akasztottam, majd leültem a kicsi, kerek asztal mellé, alig várva, hogy egyenesen a barna szemekbe nézhessek.
Naplózva

Benjamin R. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 05. 04. - 19:29:30 »
+1

2002 május 13.
● E S T H E R ●
⭃ Visszatérő illúziók ⥷
tükörképem



Felhő vagy te, olyan felhőbb, mint a felhő
Gyerek vagy te, olyan, aki mikor felnő
Tudja, kire hasonlít, azért is tagadja


Az életemben mindig visszatértek olyan pillanatok, amiket sosem mondhattam a magaménak. Illúziók voltak csupán, áttetsző szárnyú csalfa pillangók, amikért hiába nyújtottam a kezemet, sosem érhettem el őket. És a legtöbb esetben fájtak, mert apa és a húgom is egy-egy ilyen visszatérő illúzió volt. És ilyan volt Esther is. Mindig csak egy gyönyörű illúzió, akit hol megérinthettem, hol nem, hol messze volt, hol közel. Azon az osztálytalálkozón is messze volt, lefogllata az az ostoba barátnője, aki fojton ellenem akarta hangolni már az utolsó évünkben is. De lehet, hogy igaza volt. Lehet, hogy én is csak egy áttetsző illúzió vagyok, akit elélrhetetlenné sodort maga az élet.
Most, hogy közelebbről is megnézhettem, sokban változott, nem volt már a tekintetében az a naiv kislányos fény, sokkal inkább érett nővé vált. Most is gyönyörű volt, ahogy eddig is, mindig is tudta, hogyan ragadja meg az emberek figyelmét, a kisugárzásával, vagy azzal, hogy mesél valamit, ami imdánivaló volt és ártatlan. Szinte bennem volt a kérdés, az az ostoba kérdés, hogy találkozott-e vajon Aidennel. De nem. Nem tettem fel. Nem voltunk már azok a tizennégy éves kamaszok, akik abban is versenyeztek egymással, kit szerethetett jobban Esther. Furcsa volt felnőtt lenni, az akkori énünkhöz képest teljesen megváltozni. A világ is más lett. Más dolgok lettek fontosak, olyanok, amiket srác koromban nem is hittem volna. És mégis, nagyon szerettem volna hinni abban, hogy máég maradhatott bennünk valami, ami olyan mint a régi önmagunk.
- Én sem gondoltam volna, hogy valaha itt kötök ki. Nehéz lett volna máshol elkapni a híres Benjamin Frasert - mondta Esther, mire büszkén elvigyorodtam. Kicsit élveztem ezt. Egy részem midnig is erre vágyott. Mármint nem arra, hogy a sarkában loholjon mindeki, hanem hogy valami maradandót hagyjon a világban. Valamiért aranyvérűként ezt egy kicsit kötelességemnek éreztem. Hogy tudják kik is vagyunk. De talán csak azért vágytam erre, hogy anyám végre belássa, nem csak hasztalan álmodozom, hanem meg is valósítom. Talán csak azt akartam büszke legyenek rám a többiek is. Talán Aiden is.
- Hát... Végül is néha magam sem tudom, hogy hol bújok el a sarkamban loholó újságírók és rajongók tömege elől -  modnom kissé túlbüszkén de én is ugyan olyan játékosan. -De azt hiszem előled nem menekülnék - tettem hozzá nagy lazán. Kicsit hiányoztak a bezsélgetéseink, az hogy mosolyt csalhattunk egymás arcára.
Lassan megindultunk kifelé, miután intettem a többieknek, akik még némileg irigyen bámultak Esther után és utánam, miután megismerkedett Fánkkal. Én sem godnoltam volna, hogy olyan macskás ember lennék, egyszerűen kellett valami állat, és anya nem hittem volna, hogy örült volna annak, ha valamilyen méretes és "gusztustalan" varázslénnyel állítok haza, mint régebben. Fánk is elég volt ahhoz, hogy a szomorúbb napjainkon ott legyen velünk. Vleoval pedig egészen jóban voltak most, hogy Aiden és Elliott is nálunk volt. Furcsa volt, de egyre inkább hozzászoktam. Egy kicist több lett benne az élet, mintha csak ketten éltünk volna ott.
A kávézóhoz érve kihúztam Esther alatt a széket és megvártam, míg leül rá, majd én is lehuppantam a macskás táskámat ledobva magam mellé. Az idő szép volt, olyan kellemesen nyugodt. A Zöld Gólem kávézó pedig kifejezetten csendes volt. Bent még könyvek is voltak, sokan jártak ide olvasgatni... nem mintha én annyira könybarát lettem volna..., vagy pedig cikket írni valami varázstudomány áttörésről. Kifejezetten szerettem, mert itt nem másztak az ember arcába, csak mert híres tudós vagy sportoló volt valaki. Sok nagy nevű fickó ült itt már godnolom megszokták.
- És amúgy, milyen érzés nagymenő sportolónak lenni? - kérdezte Esther, mire én lazán elvigyorodtam, miközben még midnig éreztem azt a furcsa kavargó érzést a gyomromban ami a régi emlékek tükörképei voltak csupán. Mégis egyszerre volt édes és keserű. De ez valamiért mindig is jellemezte a kapcsolatomat Etherrel. Édes mint a mméz, és keserű, mint a lángnyelv. Közben kijött egy nagyon klasszikusan felöltözött pincér-inas fazon, és komor arccal hivatalos pislogásokkal telve várta a rendelésünket. Miután Esther is és én is leadtam az ír kávémat, visszafordultam a kék szempár felé.
- Egészen hozzászoktam... Vitrol hülyesége ellenére - sóhajtottam. - És veled mi a helyzet? Úgy hallottam egészen szépen ível felfelé a pályád - terelétem a szót el magamról inkább rá, miközben kilibbent egy nagyon klasszikusan felöltözött pincér-inas fazon, és komor arccal hivatalos pislogásokkal telve várta a rendelésünket. Nem sokkal később ki is hozták az italunkat, kis vintage tányérokon, kekszel, cukros zacskókkal, és egy nagyon szép szalvétákkal, amin egy-egy klasszikus varázsfestmény volt. Ahogy megkaptuk, feltámadt a szél, és a szalvéták felszálltak a levegőbe.
Naplózva


Esther M. Doyle
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 05. 12. - 09:29:32 »
+1

visszatérő illúziók



Ben
2002. május 13.

style

Még mindig különös volt. Különös volt Benjamin szemeibe nézni újra. Ebben sem hasonlítottak Aidennel, annyira másképp csillogott, annyira más érzések ültek meg benne. Benne alig volt ridegség, mintha nem akarna rejtegetni semmit a világ elől, végtelenül őszinte volt, ez pedig mindig olyan mélyen megérintett, hogy úgy érezrem, menthetetlenül beleszerettem. Hiányoztak azok a kamaszkori érzések, amikor igazán magam tudtam lenni. Csak élveztem, amit kaptam, a drámát, a szerelmi évődéseket, nem kellett az élet más nehézségeire gondolni.
– Hát... Végül is néha magam sem tudom, hogy hol bújok el a sarkamban loholó újságírók és rajongók tömege elől – válaszolta Ben, én pedig elmosolyodtam. – De azt hiszem előled nem menekülnék – tette hozzá aztán, amire elmosolyodtam. Éreztem, hogy enyhén kipirul az arcom… örültem, hogy nem hagytam benne negatív emlékeket. Elől még én sem menekülnék el. Hiányzott a kedvessége, a társasága, a nevetése. Benjamin mindig jó érzéseket keltett bennem és szükségem volt most erre.
– Örülök, hogy előlem nem rejtegeted azt a híres pofidat – válaszoltam szelíd hangon, ahogy a szél belekapott a szőke tincseimbe. Ahogy a fiú felé pillantottam, egy-egy szál beleakadt a szempillámba, amire elmosolyodtam. Ujjaimmal óvatosan húztam el az arcomból a hajamat. Készen álltam arra bizonyos kávézásra, hogy kihúzzam belőle, milyen ez az új élet.
Odakint, a kávézónál meg is lepett, hogy kihúzza a széket. Régen mindig Aiden volt az udvarias, Ben pedig olyan volt, mint egy laza fiútestvér… valahogy mégis az érzéseim egyre inkább felé húztak. Ahogy leültem felnéztem és kicsit megnéztem magamnak a kávézót ebben a szép, kora nyári időben. A Zöld Gólem – állt a feliraton a név. Elmosolyodtam, hiszen azonnal mesék sokasága kezdett tolongani a fejemben, egy gólemről. Szerettem írni, a fantáziám olyan volt, mint valami szunnyadó szörnyeteg. Egyetlen behatás elé volt ahhoz, hogy felkeljen és munkába kezdjen.
Csak egy jeges cappuccionot kértem… talán majd csenek egy kortyot Benjamin finomnak ígérkező ír kávéjából. Barátok között ez nem félreérthető… ugye? Bár nem tudtam, hogy annak nevezhettük-e magunkat. Ami közöttünk volt sok mindenre rányomta a bélyegét, mégis a társasága hiányzott a legjobban. Talán néha-néha álmodoztam az érintéseiről, de azok inkább csak emlékek voltak.
– Egészen hozzászoktam... Vitrol hülyesége ellenére – sóhajtott, ahogy megválaszolta a kérdésemet. – És veled mi a helyzet? Úgy hallottam egészen szépen ível felfelé a pályád – terelte el a szót rólam. Közben megérkezett a rendelés is, a tekintetem a süti és a kávé helyett azonnal a festményes szalvétára vándorolt. Az alakok és növények ide-oda mozogtak rajta, mintha azok is meglendültek volna a szélben.
– Hát, írogatok. De sajnos a legutóbbi kéziratomnak nem örült annyira a kiadó, akikhez leszerződtem átmenetileg. – Húztam ki kicsit magamat, mintha most én lennék a nagy írónő, aki interjút ad. Valójában egészen kevésszer volt erre alkalmam, nagyrészt azért, mert a Vitrol-féléket nem a mesekönyvek érdekelték, hanem az ember magánélete, de az is persze alaposan kifordítva. – Szóval nem annyira.. jaj ne! Azt meg akartam tartani! – Felpattantam, ahogy a szél felkapta a szalvétát és már nyúltam is érte, kicsit közelebb lépve Benhez. A cipőm sarka megbicsaklott a macskakövön és elveszítve a lendületemet, fenékkel éppen az ölébe huppantam. Nagyon régen voltam ilyen közel Benjaminhoz. Az illatát azonnal felismertem, mintha semmit sem változott volna.
– Bocsi… csak nagyon tetszett a szalvéta...– pislogtam a szemébe nézve nagyokat.
Naplózva

Benjamin R. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 05. 18. - 10:37:23 »
+1

2002 május 13.
● E S T H E R ●
⭃ Visszatérő illúziók ⥷
tükörképem



Felhő vagy te, olyan felhőbb, mint a felhő
Gyerek vagy te, olyan, aki mikor felnő
Tudja, kire hasonlít, azért is tagadja


Nem tudtam eldönteni, hogy mi volt a furcsább. Az, hogy Esther eljött, az hogy pont egy kviddics edzésre, vagy az, hogy megint totál hülyét csináltam magamból. Furcsa volt, hogy most is hatással volt rám. De akármi is történt közöttünk, ő volt az első lány,a kit igazán szerettem, még a hfurcsán kamaszos rajongással is, ahogy felfedeztük egymást és azt mit is érzünk. Az hiszem Aiden is szerette, valamikor, de lehet számára sosem volt olyan fontos Esther, mint számomra. Furcsa volt, hogy ő került a gyerekes versenyzésünk központája, hogy Esther miatt egy kicsit jobban gyűlöltük egymást. De kezdtem azt gondolni, hogy ennek vége, és mind a ketten legakább egy picit felnőttünk.
Óvatosan fellendítettem a vállamra a táskámat, a benne élvezettel kikukucskáló macskámmal, majd eludnultam Estherrel a kávézó felé. Jó idő volt, ritkán alakult ilyen kellemessé, a pályán elég sokszor esett és süvített a szél. A hely csendes volt, és olyan nyugodt délutáni nap volt,a mikor az emberek nagy része még dolgozott így kifejezetten békés, már-már mesébe illően idillikus hangulat volt, ahogy leültünk a teraszra.
Egy pillanatra elodőztem Esther dús szőke haján, a szép vonásain, a csillogó kék szemén, amikkel mindig olyan kedvesen tudott nézni. Rá sosem voltam mérges, amikor Adenhez sodródott. De azt hiszem az már elmúlt, és mi sem voltunk már gyerekek. Felnőttünk, és valahogy ezzel együtt váltott meg az érzéseim is. Bár hazudnék, ha azt mondanám nem kavart volna fel. Túlságosan is szerettem mindent az életemben, az is, ami almúlt és sosem lesz már újra a régi. Vagy az életem része. Fájt, de most inkább nem gondoltam bele a hiányba,a mit sokszor éreztem és a fájdalomba. Nem tehettem meg, már nem. Valahogy nekik is látniuk kellett, hogy már jól vagyunk. Akárhol is vannak.
belekortyoltam a kávémba, és bár az alkohol enyhén égette a trokomat egész jól esett, főleg a fárazstó edzésünk után. megfordult a fejemben, hogy elkérjem és belekóstoljak a capucchinoba. Régen, ha a Roxmortsban voltunk, és kivételesen nem maradt Aidennel, akkor is ezt csináltuk. De persze az kicsit más volt. Nem mintha fura lett volna most is poharat cserélni. Amíg azon agyalta, hogy mégis tegyek, hirtelen felgyorsult minden, és a követkető pillanatban Esther Doyle az ölemben ült.
– Bocsi… csak nagyon tetszett a szalvéta... - mondta, de hirtelen nem is igazán fogtam fel, hogy mégis mit mondott, mert megéreztem az illatát, a tekintetem zavartan vándorolt el az ajkairól a szeméhez. Szerencsétlenül éreztem magamat, de iagzából szerettem vol olyan laza lenni, mint amilyen régen is voltam, nem csak annak vaklami szerencsétlen lenyomata. Vigyorra húztama  számat, és lazán átkaroltam, mint ahogy régen is csináltam volna.
- Ugyan már, Esther, végig ezt tervezted, tudom én - jegyeztem meg játékosan. - Átláttam rajtad - kacsintottam rá. Mielőtt még bármi mást is hozzátehettem volna, a táskámból előugrott Fánk kissé méltatlankodó hangon nyávogni kezdett, mert nem ő van az ölemben. Kissé sértődötten fújt egyet és követelőzően bámult ránk, amikor megzizzent valami bokor, és egy fénypont villant fel egy ismerős kattanás kíséretében. - Remek - csóváltam a fejemet. - Remélem szépen mosolyogtál a kamerába - vigyorogtam Estherre.
Naplózva


Esther M. Doyle
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 05. 21. - 11:40:02 »
+1

visszatérő illúziók



Ben
2002. május 13.

style

Kicsit beletúrtam a hajamba zavaromban, éreztem, hogy Ben figyel. Persze, hogy figyelt, ő is olyan régen látott, mint én ő, mégis egy egészen kicsit elpirultam tőle. Nem tudom miért, talán csak a közös emlékek miatt. Nem akartam többet belelátni ebbe a helyzetbe a kelleténél. Ez csak egy illúzió volt, amit a közös múltunk keltett és inkább azzal voltam elfoglalva, hogy a kávém milyen jól néz ki.
Óvatosan kavartam volna éppen meg, amikor egy szellő egész egyszerűen felkapta a szépséges, izgő-mozgó képpel díszített szalvétát. Annyira gyönyörű volt, hogy meg akartam tartani. Jól mutatott volna könyvjelzőként, fel-felidézve Benjamin barna pillantásait, ahogy itt ücsörögtünk a kávézóban. Szerettem az emlékeket és az ilyen apróságokat kincsként őriztem, amiket újra és újra áttúrva újabb mesék bukkantak elő a gondolataim mélyéről. A seprűn lovagló hercegről, vagy éppen a jégszívű királyfiról. Igen. Hiányoztak a fiúk, nagyon is. Olyan sokáig voltak az életem részei… s akármilyen kegyetlenül is bántam velük, vagy törték éppen ők össze az én szívemet, kellemes volt rájuk gondolni. A meséim a kamaszkorom világát örökítették meg, mindazt, ami volt, ami annyi mindent jelentett.
Ahogy a szalvéta után kaptam, hogy az ujjaim közé kaparintsam, elveszítettem az egyensúlyom. Nem zuhantam sokáig. Egyszerűen csak belehuppantam Benjamin ölébe és az illata egy pillanat alatt zavarba tudott hozni. A magyarázkodás persze ennek megfelelően kicsit szerencsétlenre sikeredett.
Figyeltem, ahogy a szeme az ajkaimról visszatéved a szemeimre. Hagytam, hogy egy pillanatra csak összefonódjon a tekintetünk. Őt is megkísértették azok a régi gondolatok, régi emlékek, amik engem is. Sóhajtottam egyet, de végül is nem tettem semmit. Hagytam, hogy lazán átkaroljon, a vigyorára én is elmosolyodtam. Olyan gyönyörűek voltak a fogai. Esther, szedd össze magad! Ez a múlt!
–  Ugyan már, Esther, végig ezt tervezted, tudom én – jegyezte meg játékosan. Igen, csak húzta az agyamat, pontosan úgy, mint régen. – Átláttam rajtad. – Kacsintott rám. Mondtam volna éppen valamit, de előkerült Fánk is a táskából és keserves nyávogással jelezte, hogy ő bizony nagyon is féltékeny a látottakra.
– Azt hiszem, ő akart volna az öledben ülni. – Mondtam mosolyogva és a macskáról visszapillantottam Benjaminra, nem is foglalkozva a macska további toporzékolásával. Csupán akkor kezdtem ismét vad pislogásba, mikor valami fény villant… nem is tudom honnan. Éppen csak a szemem sarkából kaptam el.
– Remek– csóválta meg aztán Ben a fejét. – Remélem szépen mosolyogtál a kamerába. – Vigyorodott el ismét.
– Most én leszek az átmeneti macád? – kérdeztem, sértettséget mímelve, majd megint elmosolyodtam. Egyelőre nem jutott eszembe, hogy esetleg ki kéne másznom az öléből. Kényelmes volt, jó volt az illata annak ellenére is, hogy nem rég még edzett, ráadásul nagy fújtatva Fánk is visszatért a táskába. Úgy tűnt, hogy a közönség, mint olyan megszűnt létezni, hiszen már a sztárfotó is megvolt.
– Kényelmes vagy, még mindig… – suttogtam. – Azt hiszem, vissza kéne ülnöm a helyemre, mielőtt a kávé kihűl.
Naplózva

Benjamin R. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 05. 22. - 21:13:56 »
+1

2002 május 13.
● E S T H E R ●
⭃ Visszatérő illúziók ⥷
tükörképem



Felhő vagy te, olyan felhőbb, mint a felhő
Gyerek vagy te, olyan, aki mikor felnő
Tudja, kire hasonlít, azért is tagadja


Esther illata olyan volt, mint régen, ahogy az ülemben ült, minden olyan volt, mintha az a sok rossz meg sem történt volna. Régen fájt vele lenni, mert a régi életemet kerestem benne, miközben pokolian hiányzott, ha nem volt velem. talán ha nem lopta volna bele  a szívembe magát Rayla, lehet nem is szakítottam volna vele. Furcsa volt, mert egyszerre hiányozni kezdtek azok a kamazsos évek, a forró csókok, és mégis, ahogy a szívem dübörgött, egyre csak azt kántálta: ez minden csak egy visszatérő illúzió. A múltat nem hozhattam át a jelenembe, olyan lett volna, mintha bele akartam volna a kirakósba gyömöszölni egy oda nem illő darabot. Már nem voltunk gyerekek. Felnőttünk, és megváltoztunk.
De persze azért előbújt belőlem a játékosabbik énem, a laza srác, aki csak úgy szeretett elszórakozni, aki élvezte egy kicsit, hogy menőzhet és ezt Aiden meg a többi lúzer mardekáros orra alá szerette dörgölni. Ahogy átöleltem Esthert mintha egy picit az egész világ nem frogott volna sebegtől hegesen. Belenéztem a kék szemekbe, és engedtem, hogy egymás tükreiben elmerüljünk. Szerettem Esther tiszta kék tekintetét, melyben zavarosan ott bújt meg az a furcsa szomorúság is, amit otthonról hozott magával. talán még közelebb is hajoltam volna hozzá, ha nem vagyok eléggé józan, és ha nem realizálom magamban azt, hogy hé, Ben. Ti már nem vagytok együtt. Fánk méltatlankodva visszavonult a táskámba, majd persze le kellett valakinek fotóznia minket, hogy kerek legyen a nap. Nem mintha nem néztem volna ki egy fotón se tökéletesen...
– Most én leszek az átmeneti macád? - kérdezte tőlem, mire én csak lazán vigyorogva bámultam rá.
- Aha, de nyugi, te sosem voltál átmeneti - borzoltam meg  ahaját játékosan, ahogy régen is tettem, ha kedveskedtem neki, és hogy tonpítsam a piszkálódásaim élét.
– Kényelmes vagy, még mindig… Azt hiszem, vissza kéne ülnöm a helyemre, mielőtt a kávé kihűl - egy ideig mélán és kissé szokásosan elbambulva pislogtam rá, aztán, mint aki felébredt, elengedtem az ölemből, ha le akart szállni.
- A te alakod is egész kényelmes... mint mindig - tettem hozzá, egy pimasz kis kacsintással, majd ha leszállt rólam, visszafordítottam a figyelmemet a kávé felé. Lassan száll fel belőle a gőz, majd a mellette lévő kekszet belemártogattam, és elgondolkodva néztem vissza Esther felé. - Nem voltál az osztálytalálkozón, de a barátnőd, Margaret azt mondta gyerekeknek is szoktál néha felolvasni. Ez tökre illik hozzád - jegyeztem meg vigyorogva, miközben belekortyoltam a kávémba. Kicist furcsállottam is, hogy nem tépett meg az a hollóhátas csaj, sosem értékelte a kapcoslatomat Etherrel, és kifejezetten szerette a tudatomra adni, hogy gyűlölt.
Naplózva


Esther M. Doyle
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 05. 25. - 12:37:05 »
+1

visszatérő illúziók



Ben
2002. május 13.

style

Furcsa volt megint ilyen közel lenni Benhez. Az ölében kicsit otthon éreztem magam. Nagy hatással voltak rám az együtt töltött idők, hiszen ez a kamaszkorom nagyrészét kitette. Benjamin barna szemeiben játékos csillogás ült meg, de már ott volt az a felnőttes él, amit másokon is láttam már. Érdekelt volna, hogy Aiden hogyan változott meg, hogy ő mennyivel komolyabb, mint volt… hiszen mindig is olyan elképesztően felnőttes volt.
–  A te alakod is egész kényelmes... mint mindig – mondta, miközben végre felkeltem az öléből. Kicsit megigazítottam a nadrágomon lévő gyűrődéseket, ahogy kicsit megmozgattam a lábaimat és visszanéztem rá. Csak elmosolyodtam, kicsit megvillantva a fogaimat is. Imádtam még mindig a humorát, a közelségét, ahogy beszélt. De az a kacsintás, már-már felért volna egy flörttel. Vajon van barátnője? A kérdésnek fel sem kellett volna merülnie bennem, mégis megtörtént.
Kicsit megráztam a fejem, ahogy visszasétáltam a székhez és leültem a helyrem. Azonnal újabb korty italt vettem magamhoz. A kávé kellemes édessége egy kicsit jobban felpörgetett, helyre tette bennem a kis zavart, amit a közelsége okozott és hogy arra vágytam, bárcsak megölelhetném. Nem vagyok ilyen. Nem teszem meg többé, hogy ráhajtsak.
– Nem voltál az osztálytalálkozón, de a barátnőd, Margaret azt mondta gyerekeknek is szoktál néha felolvasni. Ez tökre illik hozzád – magyarázta. Hát rá emeltem a tekintetem, hogy megint a barna szemekbe nézzek. Elvigyorodtam. Csodálkoztam, hogy Margaret nem csak leüvöltötte a fejét, hogy milyen ostoba, hogy rólam kérdezősködik, ahelyett, hogy felkeresne. Bár már nem volt olyan szoros a barátságunk, mint az iskolai években. Őt is elsodorta az élet az akadémiára, engem meg beszippantott a munka.
– Igen. A könyveim bemutatóját egybe szoktuk kötni felolvasóestekkel. – Bólintottam és kirángattam a táskámból egy darab szórólapot, hogy június első hetén lesz egy felolvasóest a seprűn lovagló herceg történetéből. – Gyere el, ha van kedved. – Mosolyodtam el, miközben a lapközben, a seprűn ülő, göndörhajú fiú átszelte a papírt hosszában. Igen, ő volt az, talán asszociálhatott is erre, de nem számított. Ettől nem jöttem zavarba, hiszen régen is róluk írtam meséket.
– És még miket mesélt rólam Margaret? Nem akarnám, hogy Aiden tudjon a csokidiétámról… tudod, mennyire utálja a túlzottan is édes dolgokat. – Nevettem fel, aztán hirtelen el is vörösödtem. Nem, nem akartam felhozni Aident, elég kellemetlen múltam volt a két fiúval. Benjamin is talán így érezhette magát az egész témával kapcsolatban. Nem tudom, a bátyával kapcsolatban egészen kellemetlenül éreztem magam. Sosem döntöttem jól. Talán az elejétől kezdve Benhez kellett volna csak közelednem… vele működött a kémia.
– Bocsi… nem kellett volna felhoznom Aident. – Megköszörültem a torkomat egy kicsit. Zavartan kortyoltam bele a kávéba.

Naplózva

Benjamin R. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 06. 01. - 14:54:18 »
+1

2002 május 13.
● E S T H E R ●
⭃ Visszatérő illúziók ⥷
tükörképem



Felhő vagy te, olyan felhőbb, mint a felhő
Gyerek vagy te, olyan, aki mikor felnő
Tudja, kire hasonlít, azért is tagadja


Esthert mindig is úgy tudtam elképzelni, hogy meséket mond, vagy ír. Párszor velem is megosztotta az ötleteit és én mindig szerettem őt hallgatni. Szavak voltunk egymás mellet, mindig ott voltunk a másiknak, még akkor is, ha Estehr néha AIdenhez szalad, ha hiányolt belőlem valamit amit benne megtalált. Furcsán keserédes idők voltak azok, amikor Aidennel ezen is rivalizáltunk egymással. Nem hittem volna, hogy egyszer még hiányozni fog.
Ahogy visszaült a helyére az ölembe hagyta az illatát, amitől határozottan zavarba jöttem. És még kép is készült róluk, hogy anya örülhessen magának, hogy azért én sem vonultam olyan mugli izének. Mi a nevük... papnak egy zárdába? Vagy oda az apácák mennek? A muglik furák, de inkább nem kérdeztem meg Esthert erről még a végén tényleg tök idiótának nézett volna, meg hát úgy is éreztem magam. A kezembe fogtam a jó nagy adag kávémat ami kicsit még mindig forró volt, de jól esett rákulcsolni a csészére a kezemet, melegített egy picit és  legalább fogtam valamit, nem pedig csak lógtam a levegőben, mint egy nyeletlen seprű.
Néha beborult az ég, vagy kisütött  a nap, furcsa sziluetteket vetett a körülöttünk lévő kávézóra, és néha kellemesen beborította Esthert a fény olyan furcsán ragyogóvá téve  aszőke fürtjeit. Persze egy kicsit meg is bámultam, de hát istenem pasiból voltam és ezer éve nem láttam. Persze örültem, hogy nem látott verekedni az osztálytalálkozón. Lehet megijesztette volna, régen utálta hogy ha verekedtem, én pedig féltem, hogy a részeg apját látja meg bennem.
– Igen. A könyveim bemutatóját egybe szoktuk kötni felolvasóestekkel. Gyere el, ha van kedved - erre elvigyorodtam, nem is gondolva arra, hogy a kávé habja enyhe bajuszt varázsolt a szám felé.
- Tuti csak azért hívsz el, mert akkor többen lesznek ott - villantottam rá a szexi (habos) vigyoromat. - De egyeztetek a menedzseremmel, hogy szorítson neked egy kis időt - húztam fel az orromat, de persze csak el szerettem volna venni a túlságosan nagy lelkesedésemet, és nem vágram rá egy igent, mintha valami kiéhezett kelpie lennék. KHM.
– És még miket mesélt rólam Margaret? Nem akarnám, hogy Aiden tudjon a csokidiétámról… tudod, mennyire utálja a túlzottan is édes dolgokat - felvontam a szemöldökömet, de igazából nem is nagyon akadtam ki, hogy Aident emlegette. A bocsánatkérésre megráztam a fejemet.
- csokidiéta? - vontam fel a szemöldökömet. - Ez majdnem olyan durván hangzik, mint amikor mézpakolást használtál a hajadra meg a szemöldöködre, hogy szebb fénye legyen és selymesebb - jegyeztem meg. Esther mindig is szeretett odafigyelni az alakjára, főleg a szép csípőjére és a karcsú lábaira, meg a hajára volt kényes.
- Hát, Margaret eléggé be volt állva a végére, szóval olaymsiket mondott, hogy túlságosan bezárkóuztál, és nincs aki lefeküdjön veled, ezért depressziós vagy és írsz. - Megköszörültem a torkomat. - Azt mondta aggódik, hogy megvonod magadtól a szexet. Ezután előadta menynire jól érezte magát valami Frankkel. Sose értettem a nők miért kezdik el taglalni nekem a szerelmi életüket - forgattam meg a szememet, bár az tény volt, hogy velem midneki minden baromsággal könnyen elbeszélgetett régen is.
Naplózva


Esther M. Doyle
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 06. 04. - 13:22:36 »
+1

visszatérő illúziók



Ben
2002. május 13.

style

Olyan különös volt ott ülni Bennel szemben és arról beszélni, mit csinálok most. Régen tudott rólam mindent, akkor is, ha éppen mosolyszünet volt közöttünk, hiszen egy iskolába jártunk, egy helyen éltünk. Az órarendemet is kitalálhatta, csak az alapján, hogy mikor melyik részén futottunk össze a folyosónak. Ez most más volt, végre én tényleg én voltam, Esther Doyle, a lány, aki könyveket ír, aki egyedül él a londoni kis lakásában. Büszke voltam rá, hogy ilyen gyorsan meg tudtam szerezni egy saját otthont, habár a magány a legtöbbször nem tett boldoggá. Olyankor futottam össze Margarettel, aki közölte, hogy rám férne egy jó szex. Igen, lényegében párszor Benjamin nevét is felhozta, amitől így utólag is zavarban voltam. Szakítottunk és ez a kis kávézás sem volt több baráti beszélgetésnél. Az a múlt túlságosan is meghatározott minket... amitől már nem működnek az egész újra kezdés.
- Tuti csak azért hívsz el, mert akkor többen lesznek ott - mondta Ben, szerettem a játékosságát, a szavaira viszont egyenesen felnevettem. Nem csak azért, mert olyan egoista volt, mintha legalábbis Aiden mondta volna, hanem mert hab ült ki a szája fölé, édes kis bajszot kölcsönözve neki. -  De egyeztetek a menedzseremmel, hogy szorítson neked egy kis időt.
- Hát ez igazán nagylelkű magától, Mr. Fraser - könyököltem fel az asztalra és az arcára simítottam a tenyeremet, hogy a hüvelykujjam egy könnyed mozdulatával letöröljem róla a habot. Szinte nem is gondolkodtam, csak visszahúztam a kezem és lenyaltam az ujjam. A szelymes íz, puha vajra emlékeztetett, de azonnal zavarba is jöttem. Elengedtem már ezt a kapcsolatot... mégis olyan kellemetlenül éreztem magam. Ben olyan édes volt, mint egy apró golymók, amit az ember szíve szerint magához ölelgetne. Nem szabad, Esther, ne gondolj ilyenekre! Igen, tudtam, hogy csak a nosztalgia váltja ki belőlem ezt.
- csokidiéta? - kérdezett vissza. Ki is rángatott az álomképből, ahogy tegnap éjszaka a holdfényben éppen a régi életünket idéztem fel. Akkor született meg az elhatározás is lényegében, hogy most már muszáj lesz találkoznunk. Pedig éppen álmodozhattam volna öreg királyokról is, akik szakállfésűvel gondozzák az arcszörzetüket. Jobban is illett volna egy gyerekkönyvbe. - Ez majdnem olyan durván hangzik, mint amikor mézpakolást használtál a hajadra meg a szemöldöködre, hogy szebb fénye legyen és selymesebb - magyarázta, felidézve a régi dolgainkat. Belegondolva Ben mindenféle állapotban látott.
- Amiről kiderült, hogy nem is működik... - mosolyodtam el és eltűrtem a hajamat a fülem mögé.
- Hát, Margaret eléggé be volt állva a végére, szóval olaymsiket mondott, hogy túlságosan bezárkóuztál, és nincs aki lefeküdjön veled, ezért depressziós vagy és írsz. - magyarázta tovább aztán, hogy mi volt a találkozón. Hát igazából nem vártam Margarettől ennél többet. Biztos vagyok benne, hogy azért kezdett bele, hogy Benjamint hozzám küldje... de ezek a dolgok nem így mennek. - Azt mondta aggódik, hogy megvonod magadtól a szexet. Ezután előadta menynire jól érezte magát valami Frankkel. Sose értettem a nők miért kezdik el taglalni nekem a szerelmi életüket.
- Merlinre... - nevettem fel kissé zavartan és inkább belekortyoltam a kávémba egy jó nagyot. - Őt ismerve abban reményekedett, hogy valaki azonnal megkeres és szexel velem. Múltkor is össze akart hozni egy nagyon furcsa sráccal... - Meséltem kissé megtörve. Nem akartam, hogy Ben erről tudjon. Lehet, hogy menő író lettem, de nem sok minden változott a magánéletemben utána. Szánalmas volt, mert persze ő már azóta egy hajom csajt megkaphatott... én meg túl sokat mondóan is estem az előbb az ölébe. Merlinre, de béna vagyok.
- És neked van barátnőd? Ennyivel jössz, ha már tudod, hogy nekem semmi szex nincs az életemben- - Kacsintottam rá és áthajoltam megint az asztalon, hogy lopjak egy kortyot a kávéjából. Az sem zavart volna, ha most nekem ült meg egy kis hab az ajkaimon.
Naplózva

Benjamin R. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 06. 10. - 18:58:03 »
0

2002 május 13.
● E S T H E R ●
⭃ Visszatérő illúziók ⥷
tükörképem



Felhő vagy te, olyan felhőbb, mint a felhő
Gyerek vagy te, olyan, aki mikor felnő
Tudja, kire hasonlít, azért is tagadja


Az asztalra könyökölve félig, lazán lötyögtettem a kávém. Lassan fogyott, én pedig még nem akartam a végére érni. Oda ahol már leülepedett a zacc és kifejezetten kellemetlen íze lett, olyan kesernyésen kifáradt vége volt azzanl a nagyon is menő ízvilágnak. Nem akartam a jónak a végére érni, sosem, és ez nem csak a kávéval volt így. Túlságosan ragaszkodtam a dolgokhoz. Emlékekhez. És ezért is tudtam elengedni a dolgokat olyan nehezen.
Néha úgy éreztem én is ki voltam fáradva, elég régóta. Nem mintha nem pörögtem volna kicsit jobban. Egyszerűen volt egy határ amit nem tudtam átlépni, amit ha akartam volna se tudtam volna előcsalni a régi önmagamból. És mégis néha Esther mellett meg-meg villant, mintha csak egy halovány emlékképpé váltam volna. Közös volt a múltunk közös volt sok esetben a fájdalmunk, és mégis nehezen tudtam volna elképzelni a furcsán édes barátságnál többen rólunk. Pedig tény, hogy Esther midnig sokat jelentett nekem. Rayla mellett is túl sokat jelentett nekiem, pedig miatta még Estherről is lemondtam. Persze lehet, hogy az a kapcsolat ami hetedév végére kettőnk között volt már inkább volt barátság, mint az a régi heves kamasz szerelem. Esther volt az első lány akit szerethettem, talán ezért is ragaszkodtam hozzá ennyire. De hogy lehettünk-e volna ennél többek egymás számára. Azt nem tudtam. Furcsán nem tudtam.
Nem vettem észre a habot, így meglehetősen meglepődtem, hogy Esther felém nyúlt. Az érintését nem felejtettem el, ugyan olyan gyengéd volt és kedves, mint mindig. Hirtelen nem tudtam mit reagáljak, mert zavarba jöttem. Mondjuk engem nem volt nehéz zavarba hozni, de akkor még jobban megnőtt az arcom. Régen. Most egy kicsit  még szét voltam csúszva. Persze a pontot az i-re az tette fel, ahogy el is fogyasztotta a habot.
- Hmm, bejön a habom, szöszi? - kérdeztem elviccelve a helyzetet és téve úgy, hogy nem is iagzán vettem magamra. Azért nem voltam egy szűzies pasi, szerettem élvezni a jó dolgokat. Meg a látványokat is. A szemem sarkából a táskából ki-ki leső Fánkra néztem, aki mintha féltékenyen bámult volna minket. Így is egész nap rajtam lógott. Néha eszembe jutott nem-e valami megszállot rajongóm, aki animégus. Kellemetlen lett volna, mert néha bezsökött hozzám,a mikor éppen fürödtem.
- Merlinre...  Őt ismerve abban reményekedett, hogy valaki azonnal megkeres és szexel velem. Múltkor is össze akart hozni egy nagyon furcsa sráccal... - Hát az tény, hogy Margaret mindig is kötelességének tartotta Esther szerelmi életének a felülvizsgálását. Para volt a csaj. Azért én örültem, hogy sem Sean, sem Elliot, sem Aiden nem szállt rám ezzel a feküdj már le valakivel Ben témával. Ki is égtem volna. Flörtölgettem egyszer-kétszer, még Nira után is hiszen végül is csak az egy alkalom volt, egyszer-egyszer meg össze is jött egy éjjeli kaland, de nem igazán találtam megs nekivel úgy a közös hangot. Pedig ah Aidennek sikerült, a hülye természetével...
- Fura sráccal? - kérdeztem, majd inkább letettem a kezemből a kávéspoharat. - Mennyire volt fura? - kérdeztem vigyorogva. Kíváncsi voltam milyen srácot akart rászabadítani az a csaj. Mert azért valljuk be: nagyon hülye ízlése lehetett.
- És neked van barátnőd? Ennyivel jössz, ha már tudod, hogy nekem semmi szex nincs az életemben - szegezte nekem a kérdést, mire lazán elvigyorodtam, és hagytam, hogy csenjen a kávémból. Aranyos volt, ahogy kortyol belőle, miközben én megvontam a vállamat.
- Találkozgatok néha-néha lányokkal, járkálok a mezőn, tudod hogy van ez - húztam ravasz vigyorra a számat, aztán próbáltam nem elröhögni magam Esther bajszán, de hát... Sosem voltam a pókerarc mestere, nem úgy, mint Aiden. De aztán inkább csak áthajoltam Estherhez, és lecsókoltam a szájáról a habot. Kicsit össze is értek az ajkaink. Olyan természetes mozdulat volt, hogy fel sem tűnt, hogy mi már csak barátok voltunk.
- Azért bajusz nélkül jobban festesz - vigyorodtam el lazán, mintha mi sem történt volna. - Szóval, mikor is lesz ez a felolvasóest? - kérdeztem inkább meg, kissé terelve a témát az előbbitől.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.12 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.