+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Gabriel Milton (Moderátor: Gabriel Milton)
| | | | |-+  Menedék
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Menedék  (Megtekintve 340 alkalommal)

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 06. 05. - 21:17:28 »
+1

what a plot twist you were
2002. június 12.

g a b r i e l
i don’t chase.
I conquer.
You will crumble like Rome for me.

style: outfit zene: Sound of War

Egyszerűen csak éreztem, ahogy az idegesség egyetlen erőként tombol bennem. Mindig azt mondta az öcsém, hogy fogadjam el, nem tudok mindenkit megvédeni… nem tudtam megvédeni Natot sem, és most nem tudom megvédeni sem Aident, sem Gabrielt, főleg nem egymástól. Mégis megpróbáltam… mégha ezért ketté is kellett szakadnom. Nem engedhettem, hogy ők egymásnak feszüljenek, mert azzal nem csak nekem, de saját maguknak is ártanak. Az egy dolog, hogy én nem akartam egész egyszerűen többé egyedül lenni már. Azt meg lehet szokni, el lehet fogadni, ha kettejük közé hullok. De azt nem, hogy értem teszik mindezt. Már elfogadtam azt, ami vagyok, már elfogadtam, hogy nem lehetek senkinek több, mint amit megérdemlek… valahol vágytam persze ezt, de sejtettem, ennek is vége lesz valahol, valamikor. Csak idő kérdése.
– Ha az a papír a kezedben tényleg az, amire gondolok, akkor is csak sejtésem van miért jöttél, de nagyon remélem, hogy nem bizonyosodik be.
Nem értettem a válaszát. Nem értettem, mi a kérdés, vagy hogy mit gondolt… hogyha meglátom egy papíron a nevét, akkor nem fogom kérdőre vonni, nem fogom kibökni, hogy ezt kurvára nem kéne? Tudtam, hogy Gabriel még akar engem. A jó ég tudja miért, mert ezer jobbat találna mind a tíz ujjára. Engem is megfenyegetett, hogy letartóztat, talán képes is volna rá, ha végleg nemet mondanék neki. Arra viszont képtelen voltam. Még emlékeztem rá, milyen intenzív érzés volt őt szeretni, őt élvezni.
Hagytam, hogy kivegye a kezemből és megnézze. Egyszerűbb lett volna, mint megválaszolni a kérdést, ami amúgy teljesen egyértelmű volt. Ha ez kell neki, hát nézze és gondolkodjon el rajta, mi járhat a fejemben. Éppen elég okot adott rá, hogy legyen mit feltételezni róla. Csak figyeltem, ahogy átfutja a sorokat, mintha valami nagy újdonság lenne, majd kikaptam a kezéből és visszavontam magamhoz.
– Elliot… – kezdte már-már fojtott hangon és szép lassan tolt a fal felé. – A munkámat végzem, és ha holnapután Mr. Fraser nem jelenik meg a Főparancsnokságon, téged letartóztatlak a nyomozás akadályoztatása miatt, őt pedig aurorok fogják bekísérni mindenki szeme láttára, és nem érdekel, hogy mi lesz a véleménye bárkinek is a történtekről. Még az sem, ha ezzel egy jó időre tönkreteszem az életét.
A falhoz simult a hátam. Ezen a ponton viszont már csak vicsorogni tudtam. Ez meg mi akart lenni? Megfélemlítés? Mintha tartanék bármelyik hülye aurortól, s ebbe bizony ő maga is beletartozott. Ha tartottam is tőle, az azért volt, mert féltem, hogy megvonja tőlem a szerelmét. Végül is meg is tette.
Most fenyegetsz? – kérdeztem. Nem ordítottam, mert nem volt értelme, csak sziszegtem a szavakat. Az az érzésem támadt, hogy a testi erejénél fogva akar rám nyomást gyakorolni. Kicsit sem ismert, kicsit sem tudta, milyen vagyok, ha meg kell védenem valamit. Nem látott egyszer sem harcolni, nem látott olyankor, amikor el akartam érni valamit. Ez volt a baj Gabriellel. Csak azt látta, amit az orra elé tettem.
– Most még csak meg akarom hallgatni egy tárgyi bizonyíték miatt. Kíváncsi vagyok, mit tud az eredetéről, tulajdonságairól és hasonlók, de ha meggátolod azt a találkozót bármilyen formában is, elsőszámú gyanúsítottként fog előlépni, azt pedig nem akarod, szerintem.
Ellépet végül, hogy a kutyákat a kizárja. Ez persze azzal is járt, hogy Amont kénytelen volt elterelni mellőlem. Nem érdekelt volna, ha rám támadnak… bár nem néztem volna ki belőlük.
– Felfogtad ezt vagy a szádba kell még rágnom más módon is?
Most még? – kérdeztem szinte felháborodva. Nem érdekelt, hogy mit csinál, úgy fordultam utána, ahogy kellett. – Aiden csak az üzlet tulajdonosa, a tárgyakat én szerzem… ha ezt akartad annyira tudni. Nem értem, mit akarsz tőle. De felőlem csukj le, ha akkor leszállsz róla. – Egymáshoz nyomva a csuklóimat kinyújtottam felé, szinte jelezve, hogy tessék, itt van, bilincselj meg. Csak rajta múlott mihez kezd ezzel a helyzettel.
Nem tudom mire jó neked ez a játék, Gabe, de kezd nagyon elszaladni az a ló… – Sóhajtottam egy nagyot, megpróbáltam legyűrni magamban azt a rengeteg feszültséget.

Naplózva


Gabriel Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 06. 05. - 23:28:51 »
+1

TO; Elliot


2002. június 12.
Micsoda cselszövés ez…?
18+

Kávét akarok, a vacsorámat, és egy jó könyvet, hogy kikapcsolódjak. Vagy egy késő esti edzést, hogy kiszellőztessem a fejem. Persze, nem lesz ez olyan egyszerű, ahogy gondoltam is. Nem baj, nem adtam le az ügyet, szóval végig fogom csinálni. Még akkor is, ha esetleg ezzel mindennel szembe megyek. Még saját magammal is. Mert egy ponton biztos nem tudnám eldönteni, hogy mit válasszak. A munkát vagy őt. Most nem biztos, hogy ennyire egyértelmű lenne.
- Most fenyegetsz?
Szerencsére állok annyira közel hozzá, hogy tisztán halljam ezt a kérdését. Hogy fenyegetném? Talán. Hogy elérnék-e vele valamit, és ezért lenne-e értelme fenyegetnem őt? Ebben az állapotában csak annyit érnék el, hogy még jobban bedühödik, és abból nem fog semmi jó származni.
- Ha azzal hatok rád, hogy nem rólad szól ez az egész, akkor igen, fenyegetlek.
Végül is ezt tartom a legjobb ötletnek. Vagyis inkább a legegyszerűbbnek. Ha nem sikerül hatnom rá ész érvekkel, akkor vegye nyugodtan fenyegetésnek a szavaim. Nem csak azokat, hanem minden utána érkezőt is.
- Most még? Aiden csak az üzlet tulajdonosa, a tárgyakat én szerzem… ha ezt akartad annyira tudni. Nem értem, mit akarsz tőle. De felőlem csukj le, ha akkor leszállsz róla.
- Tehát nem értetted meg, amit mondtam. - Azért ez eléggé csalódásként ért, mert hirtelen nem jutott eszembe, hogy tudnám ennél jobban megértetni vele a dolgokat.
Az pedig, hogy ő szerzi be a tárgyakat igazából egyáltalán nem fontos. A Fraser fiúnak ismernie kell a tárgyakat, az eredetüket, ha mágikus tárgyak, akkor a hatásukat. Mivel övé a bolt, övé a felelősség is. Félrelököm a felém tartott csuklóját.
- Nem foglak letartóztatni. Engem nem érdekel most, hogy loptad, vetted vagy szülted azokat a tárgyakat. - Bár a hangom még mindig nyugodtnak tűnik, érzem, hogy egyre kevésbé tudom megtartani ezt az álarcot. - Nem ezt akartam tudni, és még mindig nem rólad szól ez az egész.
Azt hiszem, ez egy sokkal hosszabb folyamat lesz, aminek jelenleg inkább azt tudom mondani, hogy nem jó lesz a vége. Ha nem hiszi el nekem, hogy semmi hátsó szándékom nincs ezzel az egésszel kapcsolatban, akkor rövid időn belül nagyon össze fogunk veszni.
- Nem tudom mire jó neked ez a játék, Gabe, de kezd nagyon elszaladni az a ló…
Érzem, ahogy elszakad az a bizonyos cérna. Túl sok mindent engedtem meg neki, és most azt érzem, hogy ki is használja ezt a helyzetet. Ökölbe szorítom a kezem, mert vissza kell fognom magam valahogy. Nem fogok fizikai erőben fölé kerekedni, az nagyon nem vallana rám, még akkor sem, ha nem ismerném őt ennyire, de ezt meg kell értenie.
- Bassza meg, Elliot! – Igen, most már indulatosan és emelt hangon beszélek. - A kibaszott rohadt életbe, hogy nem tudsz a képzelgéseden túl látni, ha valami nem rólad szól. De tudod, mit? Leszarom, hogy mit gondolsz. Ha személyes ügyet akarsz csinálni belőle az sem érdekel, de a faszomba is, engem hagyj ki belőle! A munkámat végzem, és ha ez nem tetszik, akkor menj vissza hozzá, bőgd ki a szemed neki, panaszkodj arról, hogy milyen szar alak vagyok, és holnapután rugdosd be a parancsnokságra, mert ha nem teszed, akkor kibaszottul biztos lehetsz benne, hogy este mind a ketten az Azkabanban lesztek, és nem én leszek az, aki kiszed onnan titeket! És igen, ezt veheted fenyegetésnek!
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2021. 06. 06. - 14:26:32 »
+1

what a plot twist you were
2002. június 12.

g a b r i e l
i don’t chase.
I conquer.
You will crumble like Rome for me.

style: outfit zene: Sound of War

Utáltam, hogy olyan mocskosul fapofa. Régen férfiasnak és vonzónak találtam, hogy nem tudtam azonnal leolvasni róla minden érzelmet, de ez most nem az a helyzet volt, ami tetszene. Nem, mert most nem kívántam azt, hogy ragadjon meg és tegyen velem, amit akar… hogy mutassa meg milyen erős hozzám képest. Most győznöm kellett, hogy megvédjem Aident. Csakhogy Gabriel ellen nem harcoltam korábban, mert esélyem sem volt. Ráadásul nem is kellett tőle megvédenem semmit. Ez az egész egy ócska rémálomnak tűnt… az élet akkorát változott, mint még talán soha.
Mikor lettem ennyire fontos? Mikor kellett minden második embernek Elliot O’Mara… Elliot O’Mara a tolvaj… az ember, akit kicsaptak a Roxfortból, az ember, akit egész egyszerűen elfelejtettek. Még az iskolaigazgatónak sem értem annyit, hogy megvizsgálja a pálcámat, csak mert az apám odahatott kicsit, hogy csapjanak ki a francba. Talán nem akarta, hogy szem előtt legyek, én meg olyan szívesen bujkáltam, mintha tényleg muszáj volna. Teljesítettem az óhaját tudat nélkül. Amikor visszatértem Londonba is senki voltam… s most is senki vagyok. Csak valamiért ez a két marha nem veszi észre. Inkább egymásnak feszülnek, hogy megint nyomot hagyjanak rajtam… hogy megint legyen majd miután sírni, ha ennek az egésznek vége lesz.
– Tehát nem értetted meg, amit mondtam. – Jelentette ki.
Mert nem a szavaknak hiszek. Azokat bárki meg tudja formázni… – Válaszoltam dacosan és a zöld szemekben kerestem választ. Jó, nem csak kerestem olyan vadul kutattam, ahogy csak tőlem telt. Látni akartam, hogy igazat mond-e vagy ismét csak el akarja előlem rejteni a valódi okokat, a valódi érzéseket.
Könnyedén félre lökhette a csuklómat is, mintha annak semmi súlya nem lenne. Pedig, ha valakit le kéne tartóztatnia, az én vagyok. Én tettem mindent meg azért, hogy az az üzlet a lehető legilegálisabb legyen. Ha akarta, hát megnézhette a legutóbbi szellemtámadást követő nyomokat, amik nyomot hagytak rajtam. Ott volt az a már-már halovány harapás nyom a nyakamon. Nem olyan volt, amit Aiden hagyott rajtam. Kisebb volt, mintha gyermektől származna, még is mélyebb, furcsa lilás foltokat hagyva maga után.
–  Nem foglak letartóztatni. Engem nem érdekel most, hogy loptad, vetted vagy szülted azokat a tárgyakat. – A hangja nyugodtnak tűnt, de láttam, ahogy megrándul az arca. Már nem viselte a szokásos álarcot. Talán én voltam az egyetlen, aki képes volt rendesen lerántani róla. Egyszer már megmondtam neki, hogy tartóztasson le… hiszen a kivételezést csak addig járt, míg ágyba bújtam vele. – Nem ezt akartam tudni, és még mindig nem rólad szól ez az egész.
Sóhajtottam egyet dühösen. Összecsíptem a mutató- és hüvelykujjaim közé az orrnyergemet, ahogy csukott szemmel mély levegőt vettem. Gondolkodj, O’Mara, mert ezt meg kell oldani… kurvára meg kell oldani! Kellett egy pillanat, hogy odasziszegjem neki, milyen veszélyes útra lépett. Nem akartam az ellenségem lenni… nem akarhatott. Már pedig ezzel azt kockáztatta meg és kettőnk közül nem csak ő tud rohadtul ádáz lenni a küzdelemben, hanem én is. Fogalma sem volt mire vagyok képes, mert nem látta. Igen, bevallottam neki, hogy öltem, hogy jártas vagyok a feketemágiában, de még sosem látta, ahogy használom a képességem, ahogy késsel a kezemben esek neki valakinek. Az más volt… egy másik állapot.
– Bassza meg, Elliot! – Emelte meg a hangját. Furcsa, veszélyes mélység keveredett bele. – A kibaszott rohadt életbe, hogy nem tudsz a képzelgéseden túl látni, ha valami nem rólad szól. De tudod, mit? Leszarom, hogy mit gondolsz. Ha személyes ügyet akarsz csinálni belőle az sem érdekel, de a faszomba is, engem hagyj ki belőle! A munkámat végzem, és ha ez nem tetszik, akkor menj vissza hozzá, bőgd ki a szemed neki, panaszkodj arról, hogy milyen szar alak vagyok, és holnapután rugdosd be a parancsnokságra, mert ha nem teszed, akkor kibaszottul biztos lehetsz benne, hogy este mind a ketten az Azkabanban lesztek, és nem én leszek az, aki kiszed onnan titeket! És igen, ezt veheted fenyegetésnek!
A magasba lendült a kezem és a következő mozdulattal arcon csaptam. Megállíthatta a kezemet, de nem sok esély volt rá. Túl gyorsan, túlzottan is érzésből mozdultam felé. Éreztem, ahogy düh egyetlen erőszakos erőként szakad ki belőlem. Csak az kattogott az agyamba, hogy engem nem fenyegethet, hogy meg kell védenem Aident tőle.
Rohadj meg, Gabriel! – Üvöltöttem, nem érdekelt, hogy odakint a kutyák kétségbeesetten ugatnak. Inkább olyannak tűntek, mint riadt gyerekek, amikor a szüleik vitatkoznak. – Nem fogom engedni ezt! Nem árthatsz neki! Engem letartóztathatsz, marhára nem hat meg. – Tettem hozzá és belemarkoltam a ruhájába. Nem érdekelt, hogyha megüt. Hát üssön meg, nem ő lenne az első és nem is ő lenne az, akitől a legjobban fájna. Azon már túl vagyok. – Békén fogod hagyni Aident. Mert, ha nem, akkor nem leszünk jóban… – Sóhajtva léptem el, de csak annyira, hogy a hátam megint a falnak ütközzön. A szívem még mindig őrülten kalapált.
Egy olyan munka nevében csinálod ezt, ami meg fog ölni. Emlékszel, hogy azt mondtad, hogy én fogok előbb meghalni? Ha így folytatod ez nem így lesz. – Folytattam és igen, ezt vehette fenyegetsnek is akár. - Ha szeretsz egy kicsit is, nem tedd velem ezt!
Naplózva


Gabriel Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2021. 06. 06. - 16:31:06 »
+1

TO; Elliot


2002. június 12.
Micsoda cselszövés ez…?

Szóval nem a szavaknak hisz? Akkor lényegében bármit mondhatnék, mert semmit nem fogok elérni vele. Mit kéne csinálnom? Talán oda kéne vinnem, hogy lássa a saját szemével a tárgyat? Ha már úgyis ő lopta, akkor biztos vagyok benne, hogy tud is róla valamit mondani. De nem lehet. A Fraser fiúé a bolt, ő is vállalja a felelősséget az ott árusított termékekért.
Miután kizárom a kutyákat felé fordulok. Nevetséges a feltevése, hogy majd letartóztatom. Persze azzal szembe mennék az ígéretemnek, és ezt nem akarom. Nem akarok a saját szememben is egy szar alak lenni. De az is igaz, hogy ez nem maradhat így tovább. Meg kell tanulnia, hogy nem mindig az van, amit ő akar. Most már viszont nagyon elegem van ebből az egész cirkuszból. A lehető legérthetőbben próbálom megmondani neki, hogy fogja már vissza magát, még akkor is, ha eléggé küzdök azzal a ténnyel, hogy ne átkozzam le a fejét.  Mert lehet meg kéne tennem, és akkor magához térne.
Mielőtt azonban léphetnék, ő teszi meg ezt. A pofon olyan erővel csattan rajtam, hogy megfeledkezek lényegében mindenről egy pillanatra. Csak a hangja az, ami magamhoz térít.
- Rohadj meg, Gabirel!
- Ennyi idő kellett ahhoz, hogy megtanuld a nevem?
Egy kicsit sötétebbre és ijesztőbbre veszem a hangom, még akkor is, ha talán a halksága miatt nem hallja meg a kérdésem. Már nem érdekel, hogy mi volt vagy mi lehetne. Csak arra gondolok, ami itt és most van. Éppen csak sikerül annyira magamnál lennem, hogy ne essek neki akár puszta kézzel is.
- Nem fogom engedni ezt! Nem árthatsz neki! Engem letartóztathatsz, marhára nem hat meg.
Érzem, ahogy megragadja a felsőmet, de nem tud elmozdítani. Le vagyok cövekelve, annyi erő pedig biztos nem gyűlt össze benne, hogy akár csak egy kicsit is megráncigáljon.
-  Békén fogod hagyni Aident. Mert, ha nem, akkor nem leszünk jóban…
Csöndben nyugtázom, hogy eljutottunk erre a pontra, pedig nem szabadott volna. Örülök neki, hogy ellép tőlem, mert azt hiszem, itt az ideje, hogy távozzon, mert ha nem teszi meg, akkor magam fogom kirugdosni ebből a házból.
- A Fraser fiú befárad hozzám, és válaszol a kérdéseimre, majd hazamegy - próbálkozok még mindig a megértetni vele, hogy nem lesz itt semmi olyan esemény, ami miatt akár neki, akár a szerelmének börtönbe kéne mennie, hacsak ő maga nem tesz róla, hogy így legyen.
Látom rajta, hogy továbbra sem fogom tudni meggyőzni semmiről, szóval ideje lesz összeszednem magam, és felvenni a kesztyűt. Ha ő úgy játszik, akkor játszok én is úgy. Nem fog zsarolni, nem hagyom neki. Még akkor sem, ha ezzel itt és most megszakad majd a szívem.
- Egy olyan munka nevében csinálod ezt, ami meg fog ölni. Emlékszel, hogy azt mondtad, hogy én fogok előbb meghalni? Ha így folytatod ez nem így lesz. Ha szeretsz egy kicsit is, nem tedd velem ezt!
Felhorkantok kicsit, majd előveszem a pálcámat, amit félreteszek egy közelben lévő asztalra, mielőtt még használni akarnám. Hogy mekkora szemét húzás ez tőle, és lényegében fel sem fogja, csak mondja még mindig a szövegeit.
- Hogy te mekkora faszfej vagy. Nem is értem, korábban miért kepesztettem annyira érted. Komolyan azt várod el tőlem, hogy a munkámmal szemben egy olyan emberért feláldozzak bármit is, aki szarik a képemre? Mióta visszajöttem azon túl, hogy mindenféle ígéretet tetettél velem, hogy majd vigyázok magamra, meg nem keveredek bajba, és vigyázok rád, lényegében a szemembe köptél. Eltűrtem, mert reménykedtem benne, hogy visszajössz hozzám, de már látom, hogy neked már egy senki vagyok. Hát kurvára nem fogsz így a lelkemre hatni. Most se miattam teszed, hanem amiatt a kölyök miatt. Még csak nem is magadat védenéd, amivel tényleg sarokba tudnál szorítani.
Bár nem mozdulok, de tartom a szemkontaktust, és igyekszem leplezni, hogy valójában mennyire remegek. Nem biztos, hogy most pontosan tudnék célozni, ha pálcát akarnék szegezni rá. És lefogadom, hogy még mindig nem érti, már az is, hogy nem tartóztatom le itt helyben, mekkora önuralmat követel meg tőlem.
- Ha majd azt látom, hogy egy kicsit is vagyok annyira fontos neked, hogy elfogadj olyannak, amilyen most vagyok a munkámmal, a jelenemmel és a választott jövőmmel együtt, és nem akarsz egy kis senki miatt érzelmileg zsarolni, akkor visszatérhetünk arra, ami kettőnk között van. Vagy volt.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2021. 06. 08. - 18:23:28 »
+1

what a plot twist you were
2002. június 12.

g a b r i e l
i don’t chase.
I conquer.
You will crumble like Rome for me.

style: outfit zene: Sound of War

A düh hatalmas erővel dübörgött bennem. Ez az egész arról szólt, hogy valami nem egészen úgy alakult, ahogy Gabriel elképzelte és most azt az embert bünteti, akit én rángattam bele. Igen, valamikor egy pár voltunk, valamikor még nem gondoltam azt, hogy inkább öletné meg magát, minthogy velem legyen. Persze folyamatosan azt magyarázza, hogy ő „auror,” de az ember nem csak a munkája… sőt, inkább nem csak a munkája. Én sem csak tolvaj voltam. Sőt… tettem volna félre azt az egész életet fontosabb dolgokért. Natnak is megígértem, hogy vigyázok magamra, s hiába vágytam annyira a kalandokra, ott maradtam vele Tengerszemben. Most képes lennék ezt Aidenért is megtenni, ám ebben a kapcsolatban egészen más fajta elvásárok vannak.
A gúnyolódás nem állt jó Gabrielnek, de ezt nem vetettem a szemére. Már anélkül is kellően felhúzott, de ahhoz képest most még egész jól bírtam. Bár a kezem rászorult a zsebembe dugott pálcámra. Ő is láthatta, mert kilógott onnan. Talán neki nem estem volna, de szívem szerint az egész házat felgyújtottam volna.
– A Fraser fiú befárad hozzám, és válaszol a kérdéseimre, majd hazamegy – magyarázta tovább. Ismertem már a hitegetést, nem ő lett volna az első, aki megpróbálja. Talán most még haza engedi Aident, de aztán kitalálja, hogy menjen be újra, mutasson meg ezt-azt a boltban, egészen addig, míg nem talál valamit, amiért beviheti az Azkanbanba.
Nyugodj le, O’Mara… próbáld meg józanésszel átgondolni! A hang bíztatott, de én már éreztem, ahogy a vérem szinte felforr az ereimben. Egy csomó érzés kavargott bennem: düh, csalódottság, aggódalom, de leginkább félelem, hogy valamelyiküket elveszítem. Talán nem Gabrielt választottam egyelőre, de annyira ragaszkodtam hozzá, mintha az életem egyik legfontosabb része lenne. Azt mondják a nagyszerelmek ilyenek. Nem múlnak el nyom nélkül, örök kétséget hagynak az emberben.
Most még hazaengeded? – kérdezte vissza, szinte sziszegve. Nem ment, nem ment a bizalom egyszerűen. Túl sokszor járt a nyomomban és fejtette ki, hogy a helyem mellette van. S nem ő volt az egyelten, aki ezt éreztette velem, mégsem tettem semmit. Nem tehettem. Egyszer már elengedtem Aident és minden egy borzalmas katasztrófa lett.
Nem volt más választásom, minthogy az érzéseire hassak. Addig nem akartam elmenni, míg el nem fogadja, hogy úgy lesznek a dolgok, ahogyan én mondom. Mert úgy lesz… muszáj, hogy úgy legyen… nem mehet Aiden az Azkabanba. Erica nem bírná ki. Talán én sem.
Láttam, ahogy előveszi a pálcáját és lerakja az asztalra. Olyan volt ez is, mint egy fenyegetés. Jelezte, hogy most jobb, ha nincs a közelében a fegyvere… mintha az lenne az egyetlen, amivel kárt tehet bennem. A fizika ereje sokkal jobban aggasztott volna, ha nem Elliot O’Mara vagyok és nem makacskodom.
– Hogy te mekkora faszfej vagy. Nem is értem, korábban miért kepesztettem annyira érted. Komolyan azt várod el tőlem, hogy a munkámmal szemben egy olyan emberért feláldozzak bármit is, aki szarik a képemre? Mióta visszajöttem azon túl, hogy mindenféle ígéretet tetettél velem, hogy majd vigyázok magamra, meg nem keveredek bajba, és vigyázok rád, lényegében a szemembe köptél. Eltűrtem, mert reménykedtem benne, hogy visszajössz hozzám, de már látom, hogy neked már egy senki vagyok. Hát kurvára nem fogsz így a lelkemre hatni. Most se miattam teszed, hanem amiatt a kölyök miatt. Még csak nem is magadat védenéd, amivel tényleg sarokba tudnál szorítani.
Éreztem, ahogy a szavai apró szilánkként fúródnak a szívembe. Olyan mélyen, hogy egy pillanatra a lélegzetem is elakadt. Nem értettem, hogy mondhatta ki ezeket a szavakat… hiszen én voltam itt. Én voltam itt, mikor kellett neki valaki. Mióta csak visszatért újra és újra idejöttem, törődtem vele.
Nem szakítottam el a tekintetem tőle, de éreztem, hogy a düh, amit eddig visszatartottam, az megremeg. Fájdalmassá válik és a szemembe könny gyűlt, hogy furcsa, zavaros fátylat vonjon elém. Így nem láttam tisztán Gabriel zöld szemeinek csillogását.
– Ha majd azt látom, hogy egy kicsit is vagyok annyira fontos neked, hogy elfogadj olyannak, amilyen most vagyok a munkámmal, a jelenemmel és a választott jövőmmel együtt, és nem akarsz egy kis senki miatt érzelmileg zsarolni, akkor visszatérhetünk arra, ami kettőnk között van. Vagy volt.
Ha még egyszer azt mondod nekem, hogy nem vagy fontos, beverem a képed. – Közöltem szinte vicsorogva. Ösztönösen rántottam elő a pálcámat, mint mindig, mikor ideges voltam… s az szinte magától sült el. Hallottam, ahogy a konyhaszekrényből kiömlenek a tányérok, sőt szinte a levegőben pattannak el. Olyan volt, mintha egyetlen hatalmas hangrobbanásban nyilvánul meg a bennem fortyogó indulat.
Én voltam az egyetlen, aki itt volt veled. Én voltam az, aki megölelt, aki csillapította az átokheged nyomását… ezt ki tette meg érted? Mert Metzger biztosan nem. – folytattam dacosan, nem mintha ért volna a helyzet annyit, hogy győzködjem róla. Engedtem, hogy dühömben még a könnyeim is megeredjenek. Olyan mély, olyan erős fájdalom lüktetett a szívembe, amivel talán csak akkor találkoztam, mikor meghalt. De úgy tűnt, hogy az a Gabriel, akivel együtt voltam már valóban nem létezik. Az a Gabriel meghalt és nem maradt belőle más, csak az a kék kabát, amit véresen hoztak vissza. – Talán egy részed tényleg meghalt… csak az a kár, hogy vele vitted azt az Elliotot is, aki melletted voltam. – Nyeltem egyet és leengedtem a pálcámat. Nem érdekeltek az összetört tányérok. Vissza kellett tartanom a zokogást, mielőtt az hatalmas erővel tört volna ki belőlem.
De ezek után legalább tudom, hogy felesleges törnöm magam. Úgy is csak azt veszed észre, ha a szádba mászom… a többi nem fontos… – elfordítottam tőle az arcomat. Semmi köze nem volt a könnyeimhez most már.
Naplózva


Gabriel Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2021. 06. 10. - 20:27:20 »
+1

TO; Elliot


2002. június 12.
Micsoda cselszövés ez…?

Úgy érzem, ha most azonnal nem megy el innen, akkor nekem kell majd. Meg kellene értenie, hogy ha egy bizonyíték arra mutat, hogy a pasiját meg kell kérdeznem néhány dologról, akkor annak nincs köze ahhoz, hogy milyen személyes törekvéseim vannak. Össze fogunk veszni, ha így folytatódik, és talán véglegesen. Ezt pedig nem akarom. Meg fogom akadályozni valahogyan, ha látom, hogy tudok vele tárgyalni.
A fenébe is kurvára szar helyzet ez. Nem akarok közte és a munkám között választani, pedig nagyon abba az irányba terelődik ez a vita. Ha megígérem neki… ha eltépem azt a behívót, akkor lesz majd más, aki megteszi helyettem a kikérdezést. Persze, ezt kellett volna már eleve megtenni, másnak átadni az ügyet. Az első komolyabb ügyemet, mióta visszatértem. Vagyis néha már nem vagyok biztos benne, hogy jól tettem, hogy visszatértem. Mindenki eltemetett, meggyászolt, és ahelyett, hogy örülnének nekem csak a fájdalmat látom, mikor rám néznek. Metz, Elliot, mind a ketten olyan sérülést szereztek, amit soha nem tudok majd begyógyítani. Ehhez nem elég a visszatérésem.
- Ha még egyszer azt mondod nekem, hogy nem vagy fontos, beverem a képed.
Hirtelen kel életre a lakás, ahogy Elliot előveszi a pálcáját. Már Afrikában is megtapasztaltam, hogy mekkora ereje van, amit valószínűleg a sötétség vált ki belőle, de ott nyílt terepen voltunk, ez itt egy zárt lakás. Ha csak a tányérok törnek majd, az még nem is érdekel annyira.
- Én voltam az egyetlen, aki itt volt veled. Én voltam az, aki megölelt, aki csillapította az átokheged nyomását… ezt ki tette meg érted? Mert Metzger biztosan nem.
Itt azért megint elönt kicsit a méreg. Ha szerinte az elég volt nekem, hogy idejött, eltöltött velem fél órát, egy órát és ettől nekem boldognak kéne lennem, akkor valami álomvilágban él. És soha nem kértem, hogy az átokhegemhez nyúljon. Tény, hogy nem is taszítottam el magamtól olyankor a közelmúltig, de ettől még a lényegen nem változtat semmi. Másrészről, pontosan tudja, hogy nincs senki más rajta és Metzen kívül. A családom tagjaival nem tartom napi szinten a kapcsolatot, szóval mit vár? Mégis kinek kellett volna itt lennie?
- Tudod, arra lett volna szükségem, hogy a széthulló életemben ne csak egy átmeneti segély legyél, hanem egy biztos pont, amihez tudok igazodni. Erre most azt látom, hogy…
Már nem kiabálok, már nem vagyok ideges. Inkább beletörődtem ebbe az egészbe. Ha kell, akkor menjen, nem fogom vissza. Ha meg nem akar menni, akkor maradjon. De jobb lenne minél előbb megérteni, hogy engem nem érdekel jelenleg egyikük múltja sem.
- Talán egy részed tényleg meghalt… csak az a kár, hogy vele vitted azt az Elliotot is, aki melletted voltam. De ezek után legalább tudom, hogy felesleges törnöm magam. Úgy is csak azt veszed észre, ha a szádba mászom… a többi nem fontos…
Elfordul, de teljesen felesleges. Így is tudom, hogy mi játszódik le benne. Így is látom a könnyeit, még akkor is, ha nem szó szerint. Elfordulok én is, így látom, hogy a kutyák teljesen meg vannak őrülve. Talán el kéne húznom a függönyt, hogy ne lássanak semmit a továbbiakból, de az is igaz, hogy most már szinte mindegy.
- Nem akarnám, hogy olyan legyél, mint akkor… Én sem vagyok olyan, természetes, hogy te sem lehetsz. – Belefogok egyfajta magyarázatba vagy nem is tudom, csak meg akarom törni a csöndet kettőnk között. - De tudod, amíg te belőlem egy kabátot kaptál vissza, én azt látom, hogy a szemem láttára távolodsz el. Talán túlzás azt mondani, de ilyenkor mindig azt érzem, hogy meghalsz. Minél kevesebb időt töltesz velem, a közelemben, annál inkább érzem azt, hogy eljön majd a pillanat, amikor már nem lesz egyáltalán közünk egymáshoz, és akármit csinálok… – Itt igyekszem kihangsúlyozni az akármit, hogy ezzel is megcáfoljam benne azt, amiért idejött ma. Aztán az is lehet, hogy pont ezzel fogom megerősíteni. - csak még jobban távolodok el tőled.
Igen, egy ideig bármit megtettem volna, hogy visszakapjam. Talán, ha akkor Macmillan nem veszi el az engedélyem, tényleg bevittem volna a Fraser fiút csak azért, hogy egy kis időre elválasszam őket egymástól, de mostanra rájöttem, hogy ennek semmi értelme, mert azzal csak magam mellől is elüldözném. Afrikában történt bennem valami. Nem azt mondom, hogy teljesen feladtam, de ott megfordult. Most már annak is örülök, ha őt boldognak látom. Ha azt a Fraser fiú mellett éri el, akkor úgy is jó.
- Afrika óta már nem hajtok azért, hogy visszaszerezzelek. Nem tennék olyat, amivel bánthatlak. Ezért is esett rosszul, hogy apádnál az utolsó csepp voltam, és ezért sem akartam találkozni veled. Hogy ne legyek megint az, aki miatt rosszul leszel. Nekem itt van a munkám, ami mindig kettőnk közé fog állni, ezzel is tisztában vagyok. Elliot, miért akarnék keresztbe tenni neked?
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.084 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.