+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Szent Lénárd erdeje
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Szent Lénárd erdeje  (Megtekintve 445 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 06. 25. - 08:39:06 »
0

Elliot O'Mara pennájából



Az erdő Nyugat-Sussexben található. A hatalmas kiterjedésű erdő egy részét mára már a környéken zajló mugli munkálatok egészen elpusztították, de még mindig akad egy sűrűn, fákkal borított rész. Egy 1614-es feljegyzés szerint az erdőben hatalmas kígyóféle vagy sárkány él, nyomára azonban még sem varázsló, sem varázstalan nem bukkant ezidáig. Mindenesetre, nem árt, ha az ember időnként a háta mögé pillant, mielőtt megperzselődne a süvege vagy éppen a csodás hajkoronája!


Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 03. 23. - 15:15:02 »
0

the healer and the killer


Ayako
2002. április 3.

outfit

Ingerülten löktem félre egy halom diákot, ahogy idegesen rohantam végig Roxmorts Főutcáján. Kellett egy pillanat, hogy leessen hétvége van, ráadásul még tavaszi szünet is, ami miatt azok a diákok is odakint voltak, akik máskor stréberkedve ültek volna odabent a kastély falai között egy halom könyvvel. Ez zavaró volt, főleg, hogy a Félszemű Ian… igen… az a Félszemű a nyomomban volt. Azóta gyűlölt, hogy tizennyolc évesen egy párbaj során finoman arcon találta egy átkom és mondhatni elvesztette a jobb szemét. Nem, mintha sokat rontott volna a külsején a dolog, az előtt is ronda, nagyképű alak volt, így legalább megjegyezték a képét azok, akikkel a kétes üzleteit folytatta.
– Állj meg, O’Mara! – Kiáltott utánam a diákok feje felett. Én ugyanis addigra már bevetettem magam a tömegbe és megpróbáltam elvegyülni. Szerencsére – vagy nem – manapság már a legtöbb diák magasabb nálam, így hát könnyen elveszhettem a nagydarab fiúk tömegében, ahogy megbújva közöttük próbáltam minél előrébb törni, ezúttal egyenesen a kastély területe felé haladva. Engem aztán nem érdekeltek az aurorok, akik védték, muszáj voltam bejutni, méghozzá azonnal! Nem azért, mert Ian aztán olyan félelmetes volt… egész egyszerűen megült bennem a pánik, hogy elveszítem a zsupszkulccsá alakított érmét. Arra ugyanis most mindennél nagyobb szükségem volt, hogy eljussak Szent Lénárt erdejébe, Nyugat-Sussexbe, s megszerezzem a kért tárgyat.
Tudtam persze előre, hogy a Szárnyas Vadkanban találkozni nem éppen a legjobb ötlet. Félszemű és a bandája elég alkalommal kifejtették, hogy mit fognak tenni a „törékeny kis testemmel,” ha esetleg megpróbálkoznék megint betenni oda lábamat. S hát a zsupszkulcs még nem indult el, ők meg úgy döntöttek éppen itt az ideje meginni egy jó pofa sört, vagy egy kis lángnyelvet… úgyhogy Elliot futott. Nagyon futott.
Merlin szaros valagára! – Üvöltöttem fel, ahogy nagy nehezen félre löktem egy nagydarab fiút. Nem harcolhattam, miközben mindjárt tovább állok és még dolgoznom is kell.  Azzal a lendülettel rohantam tovább, miközben Ian még mindig valami olyasmit üvöltött, hogy: „te szarházi kis selyemfiú,” majd egy morgás kíséretében újabb adag káromkodást engedett meg magának. Ezeket már nem hallottam, mert egy kisebb csoportosulásnak rohantam neki fejjel, hogy aztán átjussak a Roxfort felé vezető útra.
Ian nem volt azért hülye, tudta, ha követ erre nem engem, hanem őt kapcsolják le az út végén várakozó aurorok. Én ugyanis még mindig tökéletesen diákszerű voltam, míg ő… egy nagydarab perverznek látszott, aki kislányokat tapizni menne be leginkább a kastélyba. Én viszont könnyen elmehettem heted-, de akár hatodéves diáknak is, akinek egy kicsit több pénze van Gucciban járni, mint a többieknek. Tehetős aranyvérű, az… Nos ezekkel a tervekkel a fejemben rohantam tovább, érezve, hogy a combom őrülten lüktet a fájdalomtól. Az egykori sérülés helye mostanában egyre sűrűbben éreztette a jelenlétét, csakhogy nem volt időm ezzel foglalkozni. Csak siettem előre, hogy meglépjek az egyre hangosabban ordibáló bűnöző elől.
Egy pillanatra fordultam csak hátra, ellenőrizve, hogy látom-e… mert ha én látom őt, akkor ő is engem. Ó igen, kivillant az a félszemű képe a tömegből. De nem mielőtt még tehettem volna bármit is, éreztem, hogy becsapódon valakibe… még el is kaptam, attól félve, hogy felborulok s éppen ekkor jött a rántás.
Megszűnt a diákok zaja, Félszemű Ian kiáltozása. Csak madárcsicsergés volt, s a rügyező fák között átszűrődő napfény, én és egy idegen.
Te meg ki a szar vagy?– Dörmögtem és kicsit előre dőltem, hogy végig simítsak a fájós lábamon.
Naplózva


Ayako Hidayashi
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 03. 23. - 17:34:36 »
+1

Elliot
2002. április 3.

 
Tán várható volt, hogy minden átcsap egy kavargó, átláthatatlan masszás trugymós folyadék formájába, miután felvette mind az 5 tárgyát... mellé persze csatlakozni kellett a kviddics csapatba is. Ha valaki kívülről látja, talán azt hiszi valami probléma van fejében, hogy direkt akar magával kitolni... sőt, saját maga is így látja néha. Viszont tény, hogy megcélzott útja nem egy bebiztosított eredmény, s kell, hogy legyen B terve. Az utóbbi év megváltoztatta. Vagy inkább a stressz, mely érte. Ugyan vizsgái kellően jól sikerültek, minden más téren katasztrófának ígérkezett élete jelenlegi szakasza. Akárhogy is, régi seprűje viseletes volt.. kopott, a végtelenségig vissza metszett, néhol meg-meg égett. A hollóhát fogójának pedig csak kellene egy új darab, nem? Persze nem szabadult meg hűséges társától. A sárkány elől történő menekülés vagy épp az első kviddics meccsének emléke kellő eszmei értéket adnak a darabka fának.
~Na nézzük, mi lehetne? Tűzvillámra ruházzak be? De az még mindig egy vagyon... Mit csinál ennyiért? Magától repül?~ Morfondírozott magában, sikertelennek ítélve a döntéshozást.
Emiatt kényszerült hát egy nagyobb sétára... amúgy is kellett egy új üst, miután az előzőt egy kisebb baleset érte és megszűnt létezni. Azonban sétája nem bizonyult oly nyugodalmasnak, mint gondolta. Nem csupán a diáktömegre kell gondolni, de a két kergetőző fószerra, akik úgy gondolták itt az ideje fogócskát játszani. Persze ha látta volna őket és nem a kirakatot bámulja, akkor lett is volna esélye arrébb állni. Újabb lecke... ne vedd le a szemed a kergetőző felnőttekről.
Egy hirtelen ütközés érzete, mely megindította a föld felé, ám a hideg, nyirkos macskakő helyett... füvet érzett? Ijedten, meredten ült fel, s nézett körbe. Enyhén végig simítva derekán felállt, egy másodpercre figyelmen kívül hagyva a másik mondandóját. Arcára látszólagos nyugodtság ült ki, mely csupán a következő mondatokig maradhatott hiteles.
-Hogy Én ki vagyok?! Te ki vagy? Hol a francban vagyunk?! Mi a franc ez az egész? Fejezi ki hevesen zavartságát.
Ugyan használt már zsupszkulcsot, még is azért... elég fura volt számára a helyzet. Egy vadidegen ráakaszkodik elviszi az isten háta mögé és ne legyen zaklatott? Végül úrrá lett magán, s válaszolt.
-A nevem Ayako... Hidayashi. És nagyra értékelném, ha visszajuttatnál oda, ahonnan jöttünk.-
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 03. 25. - 20:57:04 »
0

 
the healer and the killer


Ayako
2002. április 3.

outfit

Furcsa volt az erdei csend a Roxmortsban hozzászokott diákzsivajhoz képest. Különös váltás volt, de mégis szerettem az avar nedves illatát, a rügyező fák látványát és a még el-elhaló madárcsicsergést. Valamikor ez volt az életem, a természet, az erdők… hiszen nem volt pénzem szállásra, sem ételre, sem más hasonlóra. Ezért hát ez volt az otthonom. A kellemes nosztalgia ellenére mégis olyan furcsán idegen érzés kerített hatalmába, amiből tudtam, már nem éppen odatartozom.
 A tekintetem az avarban fekvő lányra vándorolt. Én meg tudtam tartani az egyensúlyomat, de ő kisiklott a karjaim közül, hiába kapaszkodtam belé a zsupszkulcs forgása közben. Nem kellett volna persze, mert éppen ez lehetett az oka annak is, hogy sikeresen magammal rángattam Szent Lénárd erdejébe, azaz a meló helyszínére.
–  Hogy Én ki vagyok?! Te ki vagy? Hol a francban vagyunk?! Mi a franc ez az egész? – kérdezte kissé hevesen, ahogy nagy nehezen felkelt a földről. Nem nagyon érdekelt az érzelmi kitörése, inkább elfordultam tőle és lesütöttem egy pillanatra a szememet, hátha megtalálom a megfelelő mágiaforrást csupán a levegőből. Könnyen kapcsolódtam rá mindenféle rezgésre, ugyanakkor tisztában voltam vele, ez nem az a hely, ahol egyszerű dolgom lesz. Az egész erdő tele volt mágikusan aktív pontokkal, kísértetekkel.
– A nevem Ayako... Hidayashi. És nagyra értékelném, ha visszajuttatnál oda, ahonnan jöttünk.
Fogd be egy percre!– Emeltem fel a tenyeremet, hátha így is tesz. Kellett a csend, kellett az, hogy előre felé haladjak, hogy kicsit összeszedjem magam és odakoncentráljak. Az ujjamat díszitő átkozott gyűrű volt az új erőforrásom, bár az ereje még csak a szalag közelébe sem ért. Talán azért, mert nem a véremből táplálkozott, hanem sokkal inkább a környezetemből. Mágikus környezetben –, mint most –, szinte éreztem, ahogy lüktet a fém, a kő a foglaltban. Rossz volt, rossz, mert a sötétség olyan hullámai mozdultak meg bennem, amiket tavaly nyár óta nem láttam.
Erre… – Fordultam előre, bár nem lehettem benne biztos, hogy tényleg arra kell menni. Talán valamiféle védelmi mágia volt, vagy rosszabb… egy újabb átkozott tárgy vagy helyszín. Nem számított, éreztem, hogy arra van dolgom s talán rá sem lelek a sziklába rejtett varázspálcára, amit annyira látni akartam. Mégis ki a fene ne akarna látni egy mágikus varázspálcát?– Csendült bennem a gondolat és gúnyos mosoly ült ki az arcomra. Azzal a lendülettel indultam is meg előre.
Ha nem akarsz meghalni, kövess! Állítólag mindenféle lény él itt. – Magyaráztam és zsebre dugva a kezeimet elindultam előre, amerről a vibrálást éreztem. Olyan volt, mint mindig, amikor varázstárgyak után jártam… de mégis valahogy furcsán zavaró, egyetlen varázserő vette körbe ezt az egész helyet. Kicsit olyan volt, mint amikor az ember az Abszol úton kutakodik… minden zavaró, minden ott lüktet az ember testében. Tűt szénakazalban keresni begyűjtőbűbáj nélkül egyszerűbb.
Majd visszaviszlek. De most dolgom van. – Tettem hozzá és előrángatva a pálcámat, szorosan a testem mellett tartva mentem tovább a fák között. Ha a lány követett, hát könnyen az erdő sűrűjében találhatta magát, én ugyanis szinte azonnal letértem az ösvényről, hogy az erdőben megbúvó kisebb sziklahalmokat kutassam. Nem sokat tudtam arról, hogyan is nézhet ki a hely, ahol dolgunk lesz. Mindenesetre a furcsa huhogó hang és az állandó zaj, mintha körülöttünk láthatatlan emberek mászkálnának egészen valószínűvé tette, hogy jó irányba haladok.

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 25. - 22:55:12
Az oldal 0.051 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.