+  Roxfort RPG
|-+  Időn kívüli játékok
| |-+  Kalandok kartonozója / Archívum (Moderátorok: A Dementor, Csámpás)
| | |-+  Nyomozás Highgate-ben
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nyomozás Highgate-ben  (Megtekintve 10906 alkalommal)

A Dementor
[Topiktulaj]
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 01. 30. - 22:14:50 »
+9

NYOMOZÁS HIGHGATE-BEN



2002. február 12.
Este 8 óra

A ház ablakából láthatták a célterületet: az ötös számú épületet, ami a muglik számára nem volt több, mint egy műemlék. A varázslótársadalomban azonban Cecilia Zabini londoni rezidenciájaként tartották számon… legalábbis mostanság, hogy megnőtt a minisztériumi érdeklődés körülötte. Az ifjú hölgy ugyanis olyan észrevétlen maradt mindeddig a hatóságok szeme előtt, mintha nem is létezett volna. Ennek leginkább az volt az oka, hogy a Zabini család egy kevésbé ismert ágáról származott és Afrikából is csak néhány éve tért vissza, ahol egész gyerekkorát töltötte diplomata édesapja mellett. Az apa Voldemort második felemelkedése alatt tért vissza a család Angliába, ám rövidesen meghalt, a lánynak pedig jóformán nyoma veszett. Látszólag átlagos életet élt, olyannyira, hogy még a kihallgatásokat is sikerült megúsznia, amit a minisztérium rendelt el néhány hónapja. A vele kapcsolatos nyomozás csak akkor kezdődött meg igazán, mikor egy roxfortos diáklány azt állította látta… nos… álmában s erre még bizonyítékot is sikerült szerezni. Természetesen nem tényleges álom volt, sokkal inkább valami kábult állapot, amiben az elméjét elérhette egy tehetséges varázsló, jelen esetben Cecilia Zabini.
A jelenlévő hét minisztériumi munkatárs mindössze ennyit tudott.
– Nos, hölgyem és uraim – szólalt meg Wolfe Oakwood, Mr. Till aurorparancsnok helyettese és egyben az akció vezetője, ahogy végig nézett a másik hat  jelenlévőn. –, a behatolás pontban nyolckor kezdjük meg. Ne feledjék semmiféle bűbáj nem használtunk, amivel távol tartjuk a muglikat, így a lehető legkevesebb feltűnéssel kell bejutnunk a házba. Odabent csak akkor varázsoljanak, ha harcra kerül a sor. – Magyarázta tovább és a ház felé mutatott az ablakon keresztül. Láthatóan semmiféle mozgás nem érkezett onnan s a korábbi jelentések alapján úgy tűnt, hogy nem élt senki jó ideje a falai között, hiszen Ceciliát sem látták már jó pár napja itt. Olyan mágikus elváltozásokat sem tapasztaltak, amik alapján úgy tűnt volna, hoppanálás sem történt az épületbe.
– Két csapatra bomlunk, az egyik Mr. Nott vezetésével a főbejáraton hatol be, a másikat én vezetem és mi megyünk a pincéből az épület belseje felé vezető hátsó bejáraton. – Mondta szigorúan és ki is húzta magát mielőtt folytatta volna: – Kérem, a felesleges beszédet mellőzzék és összpontosítsanak a feladatra. Járjanak el profiként, hiszen mindannyian megkapták a szükséges harcikiképzést annak ellenére, hogy mely részlegén dolgoznak a minisztériumnak – hangsúlyozta azokra pillantva, akik alapvetően nem aurorok voltak. Megköszörülte végül a torkát: – Ne feledjék, nem rombolni jöttünk, de minden használható nyomot be kell gyűjteni, ami a Rendnek nevezet csoportosuláshoz vezethet minket. Először én, Mr. Cobham, Mr. Milton és Mr. Goldstein indulunk hátra, maguk tíz perccel később induljanak meg a főbejáratfelé, Nott. – Tette hozzá.
A maradék időben még mindenkinek volt lehetősége magához venni egy korty vizet, esetleg ellenőriznie, hogy a pálca mellett minden fegyvere rendben van-e. Ekkor már néma csendben, kéz feltartással jelezte Oakwood, hogy a csapata kövesse. Tíz perccel később pedig Mr. Nott tett hasonlóan, hogy megkezdődjön az akció.

* * *

Mr. Oakwood puha lépésekkel lépett ki a rejtekhelyül szolgáló, jelenleg lakatlan házból, hogy aztán ugyanilyen könnyedséggel osonva át az úttesten hatoljon be, nyomában a három férfivel a The Grove 5-be. Óvatosan haladtak el a ház fala mellett, szinte lapulva hozzá, nehogy a kíváncsiskodó muglik kiszúrják őket. A környéket ugyanis nem láthatták el bűbájjal, nem akarták felhívni magukra a figyelmet idő előtt. A hátsó ajtóhoz egy lépcsősor vezetett, ahova először Oakwood sétált le, majd felemelve a kezét a társai felé jelezte, hogy várják meg, míg ellenőrzi sokadjára is, hogy nem védi-e azt valami veszélyes bűbáj. Ez körülbelül egy percet vehetett igénybe.
– Jöjjenek – suttogta és intett feléjük. Ahogy közelebb léptek, láthatták, hogy az ajtó valóban feltárult, odabentről pedig sötét némaság áradt. Csupán Mr. Oakwood pálcájának fénye világította meg a hosszú folyosót, ami a pince belsejébe vezetett. Két oldalt ajtók voltak – egy-egy mindkét falon –, szemben pedig egy hatalmas boltív, ami láthatóan egy szélesebb tér irányába vezetett. Csak rajtuk állt, hogy merre mennek tovább s mit derítenek fel. Az mindenesetre mindannyian érezhették, hogy valami különös, zavaros mágia veszi körbe őket.

* * *

Mr. Nott csapata pontban tíz perccel később indult meg. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy a másik csapat bejusson az épületbe s a főbejárat megközelítése könnyebb is volt. A jelentések alapján a behatolás sem jelenthetett problémát. Ahogy a házhoz értek, éreztek valami… valami kavargás félét a gyomrukban. Talán valamiféle védelmi mágia volt? Nem tudták biztosra, Mr. Mirol lépett oda először a kilincshez, arra persze könnyen rájöhetett, hogy egyszerű bűbájjal innen nem jutnak be. Így nem volt más lehetőség, minthogy megpróbálják betörni az ajtót valamilyen módon, vagy esetleg megpróbálkoznak felmászni az egyik kis ablakhoz az első szintre, amiről valamiféle futónövény haladt lefele, benőve a ház jó részét. Elég erősnek tűnt, hogy kapaszkodóként szolgáljon, ezt azonnal kiszúrta Miss Hopkrik is. Persze ez komoly mérlegelést igényelt, hiszen az egyikkel mindenképpen felhívnák magukra a figyelmet, a másikkal viszont időt veszítenének, hiszen a felmászást mindenféle mágia nélkül kellett megoldani. Az viszont lentről is egyértelmű volt, hogy az ablak résnyire nyitva van.



Tudnivalók
A következő mesélői reag február 6-án érkezik.
Minden hozzászólás 2-2 pontot ér
2 egymást követő kör kihagyása után a karakter nem kerül további mozgatásra

Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Edward Nott
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 01. 31. - 14:42:10 »
+6

Nyomozás Highgate-ben




2002. február 12.
*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*




Éles határvonalat húztam munka és magánélet között. Persze, ez a vonal nem fizikális, hiszen engem nem zavar, ha a civil lét bizonyos kellemes történései a Minisztérium falai közé kerülnek. Nem is időbeli, mert a munkaidő az én szakmámban rugalmas. Bármikor tarthatok szünetet szórakozni. Nem. Az én fejemben vannak ez a szigorúan meghúzott határ, és pontos helyét az éppen aktuális történések és feladatok határozzák meg; ettől függ, hogy melyik oldalán tartózkodom. Átlépek rajta, és a magánélet mögöttem van, egy fal mögé zárva, s csak a feladatot látom. De a mai nappal kivételesen a Senki földjének háborús mezejére tévedtem,  ahol a két oldal egybeér, és összecsap.
- Picsába - jelentem ki halkan, mikor meglátom, kik vésznek reszt az akcióban és kiderül, hogyan is lesznek a csapatok. Mondjuk megszokhatta mindenki már, hogy megvan a hangos és pofátlan véleményem mindenről, így legfeljebb a feljebb valóm néz morcosan. Meg aki még rájön, hogy miatta zúgolódom. - … Persze, főnök - teszem hozzá, mintha olyan rohadtul illedelmes akarnék lenni, és mintha elsőre is ezt mondtam volna.
Szeretem a kihívásokat, és ha egy bevetésen egy szeszélyügyissel meg egy wizengamotossal kell boldogulnom, az annak nevezhető. Pókerarccal hallgatom Oakwood további inkompetens makogását, keresztbe font karokkal, de az azért senki előtt nem lehet titok, mit gondolok a “harcikiképzésnek” csúfolt gyorstalpalóról, amit ezek kaphattak. De tekintve, kik is egész pontosan az osztagom tagjai, arra gondolok, az egyiket mindenképpen életben kell majd tartanom, a másikat pedig...?
Lassan, hangtalanul fújom ki a levegőt, mikor a profizmus megrohan, és unalmasan logikus döntésre juttat. Rohadt szarul mutatna az önéletrajzomban, ha valami szerencsétlen kinyúvadna a velem közös akció során (megint), ezért aztán eldöntöm, hogy ma hanyagolnom kell a szórakozást, marad a szokásos száraz, hibátlan és szakszerű munka. Ha bele nem rondítanak.
– Ne feledjék, nem rombolni jöttünk, de minden használható nyomot be kell gyűjteni, ami a Rendnek nevezett csoportosuláshoz vezethet minket. Először én, Mr. Cobham, Mr. Milton és Mr. Goldstein indulunk hátra, maguk tíz perccel később induljanak meg a főbejáratfelé, Nott.
Nagyot bólintok, és nem szólok, csak állok karba tett kézzel, míg  zajlik a csoportosulás. Hülye helyzet, de hát ezekben is van valami bizarrul szórakoztató, úgyhogy ettől függetlenül nem kerülöm sem Melanie, sem Mirol pillantását, sőt szertelenül méregetem őket, nem titkolva nagyon, hogy életbenmaradási esélyeiket latolgatom. Pedig csak valami nőcskéhez törünk be, vagy egy tucatnyian, veszélyesebb dolgot is el tudtam volna képzelni ezen unalmas munkanapra. Jó is, hogy a főnökség kicsit hendikeppelt.
Mikor a többiek elindulnak, egykedvűen dőlök a hátammal a falnak, és hol a haladó előörsre, hol a benti eseményekre pillantok. Nem szükséges már semmit sem készülődnöm, a szokásos okos kis kütyüjeim a zsebemben lapulnak, például a zsebórának álcázott malíciamutató, perui sötétségpor, mugli fülhallgatónak álcázott telefül, egy Weasley-féle elegánsabb kivitelezésű antigravitációs kalap  és a többi. Sőt, tekintve az iskolások által adott vallomásokat, nem átallottam egészen hétköznapi, varázstalanul is hasznos apróságokat magammal hozni, úgy mint tolvajkulcs, pillangókés és revolver - bár ez utóbbit például megbűvöltem kicsit, hogy ne kelljen folyton macerásan töltögetni.. Elfér a műveleti öltözékben mindenféle.
Csendben figyelem az ablakon át, ahogy a másik csapat teszi a dolgát, s amikor eltűnnek, az órámra pillantok, majd a másik kettő felé fordulok továbbra is sztoikus nyugalommal, már-már fásultan.
-  Na hölgyeim, akkor talán beszéljük meg a taktikánk. Mirol, maga megy majd előre. Volt mosdóban? Biztos nem kell? Még most menjen - szúrom oda mintegy mellesleg, ártatlan és majdnem kedves képpel, fejemmel az említett helyiség felé intve. Végülis, ez nem felesleges beszéd, pusztán előre látás, ki tudja, mennyire lesz ijesztő az a sötét boszorkány.
- Te pedig végig mögöttem maradsz - biccentek Melanie felé.
- Hidd el, inkább fordítva szeretném én is, de azt majd később, azért így is jó lesz. Élvezheted a kilátást - teszem hozzá huncutul. Valószínűleg nem fog neki tetszeni ez a felállás, pedig tekintve, hogy főleg irodista munkát végez, és alapból a Minisztérium biztonságos négy fala között dolgozik, elég logikus. És ezen kívül nem tetszik a gondolat, hogy kockáztatja itt az épségét, de ez persze a saját magánügyem, ami szerencsésen egybevág a szakmai ésszerűséggel. Maradjon csak a hátvonalban. Nem is értem, mit keres itt, gondolom Tillnél kezd túl nagy lenni a nyomás, különben józan ésszel nem engedte volna részt venni ebben…
- Elvileg ez csak egy aranyvérű hölgyike, de tudjuk, milyen bosszússágot is okozhatnak a hozzá hasonlók, úgyhogy ne becsüljük alá - pillantok futólag Melanie felé, csak hogy vegye a lapot.
- Odabent nincs hősködés. Csak csináljuk a dolgunk  - teszem hozzá.
- Oh, és engedelmetekkel… - koppintok óvatosan társaim, majd pedig saját fejem búbjára egy nonverbális kiábrándító-bűbájt, ami muglik ellen nyilván elég lesz, esetleges mágikus testőrök ellen meg akad még egyéb trükk is. Különben is, a mugimagyarázat-szerkesztő bizottságnak is legyen dolga, ne csak verjék a seggüket a jóhiszemű adófizetők pénzéért.
- Indulhatunk, hölgyeim? - pillantok az órámra, ha mindenki kész.
Megnyugtat, hogy tűpontosan indulunk, és sikerül is szakszerűen megközelíteni az objektumot. Persze, ki más menne a legfeltűnőbb főbejáraton át, mint mi? Nem mintha magam miatt aggódnék, mert bár a jelentések javarészt a kukába valók, és úgyis történik valami gikszer, azért csak ott állunk a kóceráj bejáratánál, és ami lesz, azt megoldom. Vagy nem. Mindegy is, mert Mirol van elöl…
Meghallgatom, mit állapít meg, és gondolkodóba esem, majd követem Mel iránymutatását, amint felkúszik a folyondárszerűségen a nyitott ablakig. Túl nyilvánvaló lenne, túl hívogató.
- Gyanúsan csábító… - dörmögöm halkan, a folyondárra meg Hopkirkre is gondolva. Pont kinézem az itt lakó gonosz picsából, hogy valamilyen fényálló ördöghurkot álcáz dekornövénynek, ezért jobban megnézem magamnak a futómuskátlit, vagy mit.
- Mirol, legyen szíves nézze meg, mennyire mászható az a valami - dörmögöm udvarias kérdésbe burkolva a szivatós parancsot, aztán megvárom, mit reagál. Annak függvényében vagy hagyom, hogy küzdjön, mint malac a létrán, vagy magam indulok neki, de ha minden rendben megy és nem ütközünk megoldandó akadályba, én azért a fejembe nyomom az antigravitációs kalapot, és a falon meg a növényen keresve kapaszkodót szépen (és hatékony gyorsasággal) fellebegek. Viszont így hamar felérek; ha Mirol előbb indult, akkor is beelőzöm, majd kelletlenül, nagy kegyesen felsegítem őt is, majd sokkal készségesebben miss Hopkirket. Csak nem mulasztom el letapizni, ha már így alakult a helyzet...




Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 01. 31. - 22:55:17 »
+6

 

edward & henry
+16

outfit




Hosszasan latolgattam elvállaljam-e ezt a mai  terepmunkát. Igazából ha Till nem beszél rá Edward nevének említésére ki is húztam volna magam a dologból élből. Csakhogy… csakhogy, tudtam, több ügyosztály emberei is beválogatásra kerülnek, jó eséllyel a legtöbben a Szeszélyügyről. Így mikor az eligazító helyiségben egy koszos kanapé ócska karfáján ülve fél seggel megpillantom Mirolt, már bánom hogy praktikusan és nem pont csinosan öltöztem fel. Ma este nyoma sincs a megszokott minisztériumi outfit-nek, vagy a magassarkúban tipegésnek. Sötétfekete bakancsot hozzá farmert és egy egyszerű pulóvert húztam. Rajta csak a pár kellékkel megtűzdelt bőrzsekim van, mert hűvös az este. Hajam is egyszerű lófarokba virít, semmi elegáns konty vagy laza loknik…. de úgy gondoltam itt most az eredményesség a fontos, és nem szeretném ha bárminemű akadályba ütköznék ha az életem vagy másé a tét. Pont ezért van a hárspálcám is az alkaromra szerelt csuklótartóban.
Igyekszem kerülni Edward égkék átható pillantását az eligazítás során. Jó is így ez, ő a szoba túlfelében én a lehető legtávolabb tőle. Valahol remélem is hogy Mirollal sorsol össze a vakszerencse és nem valamelyik auror mellé osztanak be, csak azért mert nő vagyok. De persze a seggfej Oakwood vagy nem hallotta a rólam és Nottról terjengő pletykák sorát vagy szimplán telibe fossa ezeket.
Bosszankodva fújom ki a levegőt és figyelem, ahogy kivonulnak a leosztás után Nott mézesmázos engedelmes kiskutyaképével végig kísérve a többiek, míg én és Henry ott maradunk vele egy szobában. Nem örülök, kurvára nem örülök hogy ez a felállás, hogy ők bevetésen vannak és ennek én is szemtanúja leszek. Ahogy annak se, mennyire nyíltan mér fel hol engem hol a titkárt a másik.
- Na hölgyeim, akkor talán beszéljük meg a taktikánk. Mirol, maga megy majd előre. Volt mosdóban? Biztos nem kell? Még most menjen…
- Nott!
Pirítom le élesen, mert ez a szarkasztikus humor minden csak nem profi, és a kis féltékeny gyermeteg énjét és sértett hiúságát jobb lenne ha már most félretenné mielőtt kilépünk ezen az ajtón hogy a túloldalon folytassuk a felderítést. Némán eltátogok egy hagyd abbá-t de több mint valószínű ez számára csak olaj a már amúgy is lángoló tűzre.
- Te pedig végig mögöttem maradsz!
Olyan parancsolgató stílusba mondja mindezt, hogy  teljesen felháborodottan ugrok talpra.
- Hidd el, inkább fordítva szeretném én is, de azt majd később, azért így is jó lesz. Élvezheted a kilátást.
Felvonom a szemöldököm a nyílt célozgatásra, és nem állom meg hogy a felém küldött magas kvaffot ziccerhelyzetre ne váltsam.
- Ha lenne mit…. perszeee, szóval én mentsem meg a segged ha alápörkölnek, mi?
Félig szinte morgom, s megállom hogy ne tegyem hozzá, lehet én fogok a legutóbbi összetűzésért, mert az a baj sajnos hogy tény ami tény,- és saját szememmel láttam-, érdemes megmenteni. Ettől még sandán Henry-re pillantok mit szól a Nottal való szócsatánkhoz, és finoman rá mosolygok.
- Elvileg ez csak egy aranyvérű hölgyike, de tudjuk, milyen bosszússágot is okozhatnak a hozzá hasonlók, úgyhogy ne becsüljük alá.
Összefonom a karom magam előtt ami eddig csípőn volt és megvetően pillantok újra a vezetőnkre.
- Akkor talán ne tedd.
De lakatot teszek a továbbiakban a csípős nyelvemre, mert értelme nincs a vitának. Valahogy túl kell élni ezt az édeshármast minden téren.
- Odabent nincs hősködés. Csak csináljuk a dolgunk.
Könnyeden bólintok, és nem húzódom el mikor felém lép hogy a fejemre koppintva pálcájával kendőző-bűbájt küldjön rám. A hideg ugyan végigfut rajtam de megállom acélozott idegekkel hogy ne remegjek meg tőle.
- Indulhatunk, hölgyeim?
- Nott! – horkanok fel méltatlankodva újra a seggfejségén, aztán kilépek az ajtón mert idő van, menni kell. A kollégáink számítanak ránk és én nem hagyom őket a szarban az egyszer biztos.
Hamar ott vagyunk a szemközti házból figyelt ajtó előtt, amit, ahogy Nott kívánta Henry közelít meg elsőnek. Én lemaradva tőlük két lépéssel elpillantok az épület másik oldala felé. Jobb ötlet híján és több szem többet lát alapon úgy vagyok vele, bámészkodásból baj nem lehet s kell egy perc mire észreveszem az oda nem illő kis részletet a tökéletes londoni utca ábrázatán. Eleinte át is fut rajta a pillantásom, a megszokás vezérel, csak aztán kattan az agyam. A kőfalhoz lépek, a kemény indák egyikéhez érintem az ujjam, majd rámarkolva érzem elég stabil. Elég erős hogy elbírjon vajon minket?
- Edward!
Nem fordulok feléjük míg piszmognak az ajtónál, a hangsúlyomból érezheti a vezetőnk hogy nem bosszantani akarom hanem tényleg figyelnie kellene. Meg is érzem a közelségét egy perc elteltével. Böknöm sem kell, rögtön kiszúrja a résnyire nyitott ablakot, amit én is.
- Gyanúsan csábító…
Alacsony vagyok hozzá képest, így fel kell néznem rá mert a szavai újfent kétértelmű dolgot sugall. Vagy csak magamra akarom venni? A munkaügyi kihallgatás után? Nem, biztosan nem. Lazán vállat vonok, mert ez is egy lehetőség mint a zárt ajtó betörése, és már elrugaszkodnék hogy másszak de valamelyikük, meglehet Mirol, megállít. Szemforgatva lépek hátrébb és hagyok nekik helyet, hogy bizonygassák egymásnak melyikük is a nagyobb kan, valahol pedig lesajnálón értetlenül állok, hogy erre mégis mi szükség? Persze Nott most se tisztességesen játszik, ahogy sose, és ő ér fel előbb, hogy aztán Henry-t behúzza. Már épp meglepődnék hogy Merlin csontos bokájára talán együtt is működnek ezek ketten erre a kis időre, mikor nagyobb sokként ér hogy értem nyúl ahogy felérek magam is a liánon az ablak alá és szinte átölelve magához von. Szelíden érinti csak a derekam meg kissé lejjebb is siklik a keze, ahogy épületbe beemel, s más esetben nyíltan és hangosan tiltakoznék, de most nincs lehetőségem erre mert csak magunkra vonnánk a figyelmet. Akkor meg oda a meglepetés ereje…
- Kösz… - nyögöm szinte suttogva mikor szilárd talajt fog a talpam, s talán csak egy másodperccel tart tovább a kezében semmint az szükséges lenne de gondolom ez is a képzeletbeli farokméregetés része. - .. megoldottam volna magam is.
Kerülöm a pillantását, kerülném az érintkezést is vele de nehezen tudom, ahogy nehezen tudom az orromba kúszó illatát is kiűzni a fejemből. A gyomrom megremeg, félig tőle félig Henry jelenlététől és van valami baljós is ebben, ami nem hozzájuk fűz hanem sokkal inkább ennek az elátkozott helynek az atmoszférája vált ki.
Naplózva


Henry J. Mirol r.
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 02. 01. - 22:28:48 »
+5



::: Nyomozás a szépséggel és a seggfejjel :::

to: Hopkirk, Nott és a többiek

2002. február 12.


vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz




Tippelj, mit utálok jobban annál amikor egy holdkóros picsa kéglijén vagyok kénytelen nyomozni, aki nagy valószínűséggel a szeszély mögött álló mániákus szekta tagjaként mászik bele éjjelente mit sem sejtő, orrukat turkáló, horkoló pizsamás szerencsétlenek agyába, hogy aztán megjelölje a karukat valami fura égési nyommal?
Hát azt, ha ezt azzal a nővel és állítólagos pasijával/szeretőjével/exével kell megtennem, édeshármasban, aki őrjítő és teljesen kiismerhetetlen módon csókolt vissza az irodámban, pofozott meg és öntött képen whiskyvel egy másodperccel később, majd áldozatnak tettetve magát kiviharzott az ajtómon...
Majd mindezt megtetőzte azzal, hogy nemes egyszerűséggel elutasított a karácsonyi partin, és faképnél hagyott... volna... Ha nem kattan be teljesen a már amúgy is nagy valószínűséggel elég szokaltan módon bekötött szürkeállománya, fordul vissza, és smárol le mindenki előtt úgy, hogy abba azóta is beleremeg.... Öhm... minden porcikám.
Nos, ezek után azt hiszem nem csoda, hogy teljesen idegesen és cseppet sem lelkesen, karba tett kézzel méregetem a rejtekhelyen összegyűlt csapatot, amelyet az a fontoskodó gyökér Oakwood vezet... Ki más...
– Kérem, a felesleges beszédet mellőzzék és összpontosítsanak a feladatra. Járjanak el profiként, hiszen mindannyian megkapták a szükséges harcikiképzést annak ellenére, hogy mely részlegén dolgoznak a minisztériumnak - hangzik el a banális maszlag, mire félhangosan felciccegek.
Na persze... Harci kiképzés... Aha... Azt hiszem, ennél pontosabban semmi sem írhatná le, hogyan állnak az aurorparancsnokságon a különféle akciók lebonyolításához. Vegyünk néhány inkompetens, teljesen más területre specializálódott majmot, adjunk a kezükbe egy-egy banánt vagy cintányért, majd nyomjunk meg rajtuk egy gombot, amire - az adott tárgynak megfelelően - vagy majszolásba, vagy csörömpölésbe kezdenek, és fogjuk rájuk, hogy tökéletesen képzettek és alkalmasak a feladatra. Ahogy végignéztem a csapaton, szinte röhögnöm kellett... Volt itt akadémián tanító, kiégett ex-auror, zöldfülű átoktörő, megszállott nyomvadász, ki érti mit is keres itt Wizengamot-tag, na és a társaság ékköve, a munkakerülő, titkárnőket a női mosdóba toszogató seggfej.
Persze volt időm hozzászokni, hogy a minisztériumi lét másról sem szól, mint hasonlóan elcseszett akciókon kurva fontosnak tettetni magam, így a ciccegést leszámítva befogom a szám, és komolyan bólintok, mint aki pontosan tudja a dolgát. Ahogy hallom, Nott sem igazán ujjong a gondolattól, hogy Hopkirkkal és velem együtt hatoljon be bárhova is, és ezt bizony nem csodálom. Az egyetlen érdekes pont itt, hogy Melanie mit szól ehhez a felálláshoz. Sanda oldalpillantással konstatálom, hogy Mel is idegesnek tűnik, ami meglehetősen jól esik. Igenis érezze csak magát szarul, hogy ez a fáma, elvégre ő az, aki volt olyan hülye, hogy ezzel a pökhendi fasszal kezdjen helyettem.
-  Na hölgyeim, akkor talán beszéljük meg a taktikánk. Mirol, maga megy majd előre. Volt mosdóban? Biztos nem kell? Még most menjen - szólal meg Nott, miután az akció első fele kezdetét vette, és Oakwoodék épp megszállták a lakást.
- Khm... Őszinte részvétem Melanie... - szólalok meg, sunyi félmosolyt villantva Melre, majd Nottra.
- Elég krónikus lehet már a bajod, Eddie, ha még engem is nőnek nézel... - tegezem le direktben kis csapatunk önelégült vezetőjét.
Az ezután következő flörtölős dumára a szemem forgatom, majd hányást imitálok Melre pillantva. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy képes volt egy ilyen nagybetűs pöcsöt az ágyába engedni, aki a folyosói pletykák szerint minden jöttment repedt sarkút megbasz, gyakorlatilag röptében. Ez... annyira.. kiábrándító...
- Elvileg ez csak egy aranyvérű hölgyike, de tudjuk, milyen bosszússágot is okozhatnak a hozzá hasonlók, úgyhogy ne becsüljük alá. Odabent nincs hősködés. Csak csináljuk a dolgunk - osztja az észt Nott totál feleslegesen. Mégis mit hisz? Hogy majd indokolatlanul vásárra visszük a bőrünk totál egyedül, tudván, hogy a hátsó bejáratnál is vagyunk négyen? Gyökér.
- Befejezted végre? Halleluja - morgom oda, majd grimaszolva tűröm, ahogy kiábrándít. Mindig is rühelltem a hideg, nedves érzést, ami ezzel jár, na de ennél nagyobb kellemetlenségeket is eltűrtem már a szeszély kicsinálása érdekében.
- Indulhatunk, hölgyeim? - nyögi be még egyszer a béna poénját Nott, mire idegesen pillantok Melre.
- Miért Ő? - kérdezem fájdalmas fejcsóválással, majd a pálcámat magam elé szegezve megindulok az úttesten át, hogy aztán egy határozott mozdulattal benyissak az ajtón. Sejtettem, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, így egy pillanat múlva már nonverbális alohomorával próbálkozom, de ezzel sem járok sikerrel, így hátrafordulok és suttogva, majdhogynem tátogva közlöm az álompárral:
- Na akkor most vagy bebasszuk az ajtót, vagy valahogy felküzdjük magunkat az ablakhoz.. - bökök a kis ablak felé fejemmel, ami egy szinttel feljebb van. Mel rögtön ki is szúrja a megoldást, mire elismerően rámosolygok. - Szép volt - tátogom felé. Egy dolog, hogy be vagyok rá rágva, de attól még elismerem, ha valamit jól csinál.
- Mirol, legyen szíves nézze meg, mennyire mászható az a valami - hozza meg a döntést Mr. Agytröszt, mire morogva indulok meg az indákba kapaszkodva felfelé. Nem véletlenül rühellem ennyire a terepmunkákat, a csúszós, kicsit szúrós gedva megmászása nem igazán erősségem, így - meg a mágikus kis trükkjének köszönhetően - lehet, hogy hiába indultam el előbb, Nott megelőz, majd tetű módjára a kezét nyújtja, hogy ezzel is felvágjon Mel előtt. Na azt már nem! Sértett hiúsággal söpröm arrébb a felém nyújtott kezet, hogy saját erőből foglaljam el mellette a helyemet, majd Mel egyik keze felé nyúlok, hogy legalább egy kicsit én is kivegyem a részem a lovagias jelenetből. Ahogy Nott ezek után átöleli a derekánál fogva Melt, immár valóban a hányinger kerülget, de olyan erővel, hogy abban talán nem csak a féltékenység és az undor, hanem valami más is közrejátszhat...
- Vagy most azonnal abbahagyod a taperolást, vagy telibe hánylak - morgom Nott felé.
Naplózva


Anthony Goldstein
Eltávozott karakter
*****


tárgybűvölésügyi szakértő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 02. 02. - 13:07:56 »
+5

Nyomozás Highgate-ben
2002. február 12.


Mikor már kezdtem végleg beletörődni, hogy örökre eltűnök a "Minisztérium süllyesztőjében" (ahogy a Szeszélyügy alkalmazottjai hívják maguk között a lakossági bejelentésekkel foglalkozó részleget), egy belsős értesítő érkezett, egyenesen az Aurorparancsnokságról. Remegő kézzel hajtogattam szét a lila papírrepülőt, amiben egy nyúlfarknyi üzenet volt csupán, amelyet maga Wolfe Oakwood, a parancsnok helyettese írt alá. Lényegre törően annyi állt benne, hogy 13 órakor meg kell jelennem az irodájában, és a parancsa bizalmas információnak minősül. Ahogy elolvastam az aláíró nevét, az üzenet azonnal lángba borult, nem csak önmagát semmisítve meg, de majdnem az elmúlt hét jelentését is, amelyen éppen dolgoztam. Idegesen sepertem le a lángoló fecniket az iratokról, amelyek teljesen beborították az asztalomat... pontosabban azt a kendőnyi bútordarabot, amit sok mindenre lehetett volna használni, csak arra nem, amire tervezték. Azonnal pánikba estem; a fogaskerekek vadul zakatolni kezdtek a fejemben, hogy ésszerű magyarázatot gyártsanak arra, miért hívathat magához a parancsnok jobb keze.
Szinte biztos, hogy nem a jelentések miatt. Minden szerdáig kerülnek leadásra a beiktatott esetek, és ma még csak kedd van; legalábbis nagyon remélem, mert ötödikével érkeztettem az aznapi bejelentéseket. Az állandó stressz miatt már lassan egy éve nem alszok jól és eleget. Korábban volt is gondom abból, hogy elkezdtek egymásba csúszni a napjaim, de a fülkém falára erősített naptár szerint a dátummal legalább képben voltam. Ugyanakkor az aurorok ellenőrizhetik a munkánkat, de kötve hiszem, hogy jelenleg lenne kapacitásuk ilyesmire. Kiszúrtak volna valamit, ami nekem nem tűnt fel? Görcsbe rándult a gyomrom, már a gondolattól is.
Pontosan érkeztem meg Mr. Oakwood irodájához. Vettem egy mély levegőt, majd felemeltem az öklömet, de az ajtó már azelőtt kitárult, hogy kopogtathattam volna rajta. A helyettes parancsnok a dolgozóasztala mögött ülve fogadott, és intett, hogy foglaljak helyet a vele szemben lévő székben. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd némán engedelmeskedtem a kérésének.
Tájékoztatott arról, hogy egy titkos akció vezetésével bízták meg, amelynek a csapatába kíván engem is beszervezni. Legnagyobb meglepetésemre nem is akárki, hanem egyenesen Monstro javaslatára. Ez a tény sokkal inkább megdöbbentett, mint az, hogy éles helyzetben kell bizonyítanom a szakértelmemet. A továbbiakban megosztott velem minden lényeges információt az esettel kapcsolatban, így értelmet nyert az is, hogy mi keresni valóm van a csapatában. A feltételezései alapján a ház, aminek az átvizsgálására készült, számos olyan tárgyat rejthetett magában, ami igézés vagy átok hatása alatt áll, esetleg valami másnak van álcázva. Innentől fogva tiszta sor volt minden: minden olyan aprócska részletre figyelnem kell, ami a pálcadurrogtatásban jeleskedő aurorok figyelmét első körben elkerülheti, viszont akár az életük is múlhat a figyelmetlenségükön. Korántsem veszélytelen kihívásnak ígérkezett, de azonnal megláttam benne az esélyt arra, hogy a kompetenciámhoz méltó feladatot lássak el, amivel a hátam mögött hagyhatom végre az aktatologatást. A speciális felkészítésem még aznap este megkezdődött.

***

- Ne feledjék, nem rombolni jöttünk, de minden használható nyomot be kell gyűjteni, ami a Rendnek nevezett csoportosuláshoz vezethet minket. Először én, Mr. Cobham, Mr. Milton és Mr. Goldstein indulunk hátra, maguk tíz perccel később induljanak meg a főbejárat felé, Nott. - hangzott Mr. Oakwood parancsa. Amikor bemutatott az akció további résztvevőjének, az első gondolatom az volt, hogy kiszállok. Nott-tól nagyobb seggfej aligha dolgozik a Minisztériumban. Mirol fontoskodó stílusától, amit testközelből tapasztalhatok meg nap mint nap a Szeszélyügyön, bármikor a falnak tudnék menni. Ha igazak a pletykák, akkor sokat elárul róla, hogy éppen Nott-tal szemben maradt alul Hopkirknél, aki legnagyobb meglepetésemre a csapat egyetlen női tagjaként volt jelen. Nem ismerem a képességeit, de biztos megvan az oka, hogy ő is itt van, ahogy a Wizengamotba sem véletlenül kerülhetett ilyen fiatalon. A Cobhamként bemutatkozó férfit nem ismertem egyedül a jelenlévők közül, de Mirollal ellentétben sokkal egészségesebb magabiztosságot sugárzott. Úgy tűnt, hogy nem a hangosan melldöngető típus, hanem a csendes profi. Miltonnal még akkor találkoztam, amikor a Varázshasználaton voltam, bár ő már biztosan nem emlékezett rám. Igazán nagyra tartom, számos jelentését olvastam korábban. Kevés olyan aurort ismerek, aki ennyire aprólékos megfigyelője lenne a helyszínnek és a körülményeknek, ahol éppen jelen van. Hihetetlen, hogy itt állok most mellette, hiszen egy élő legenda számomra.
Hálás vagyok Mr. Oakwoodnak, amiért nem a Nott-Mirol párosra bízott, nehéz lenne a feladatra koncentrálnom, miközben megy köztük a farokméregetés. Ezzel nyilván tisztában is van, biztosan az ő fülébe is eljut ez-az, nem véletlen, hogy Hopkirk megy velük, és nem én. Milton és Cobham közre fognak, így követjük az akció vezetőjét a hátsó ajtóhoz. Hátborzongató látványt nyújt a sötét és néma Zabini-kúria már kívülről is, érezni a ház sötét energiáit. Miután Mr. Oakwood jelez, hogy kövessük a pincébe vezető ajtón keresztül, a küszöböt átlépve még inkább elfog a nyomasztó érzés, aminek a félelemhez semmi köze. Igaza lehet abban, hogy a házban akadhatnak olyan tárgyak, amelyek különös és zavaró erőket árasztanak magukból. A kérdés már csak az, hogy mi célból vannak itt, mekkora veszélyt jelenthetnek és mennyire lehetnek rejtve az illetéktelen szemek elől? Az afrikai törzsek gyakran használnak tárgymágiát különböző célokra; Cecilia Zabini, az ősei révén pedig ismerheti is az ősi rítusokat.
Lassan és óvatosan haladunk előre. Mielőtt a folyosót és az abból nyíló helyiséget összekötő boltív elé érnénk, még megállunk egy pillanatra. Alaposan megfigyelem a csupasz kőfalakat és a plafont is, ám az egyetlen világító pálca fényében semmi szokatlan nem tűnik fel. Tőlem balra egy ajtó vezet tovább. Hirtelen erős késztetést érzek arra, hogy kinyissam. Az ujjaim már félúton járnak a kilincs felé, de egy határozott kéz talán visszatart és megakadályoz a mozdulatban. Cobham vagy Milton, esetleg még a keretre is rámutat, hogy felhívja a figyelmem valamire: az ajtófélfa körül alig láthatóan, finoman fodrozódik a levegő, mintha tűzforró lenne. Ha mindez így történne, akkor tátogva megköszönöm a közbelépést, miközben figyelmeztetem magam arra, hogy résen kell lennem, mert nemcsak az enyém, de a többiek élete is múlhat a figyelmetlenségemen, holott pontosan azért vagyok most itt, hogy felismerjem ezeket a helyzeteket. Ha nem vennék észre, hogy az ajtó kvázi megkísértett, akkor rákulcsolom az ujjaimat a hideg kilincsre.
Naplózva


Reginald Cobham
Akadémiai tanár
***


Ex-Auror - Griffendél Godrik Akadémia tanára

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 02. 03. - 01:57:35 »
+4

Nyomozás Highgate-ben
2002. február 12.

Nem mondom, hogy nem örültem a titokban történt ideiglenes reaktiválásomnak. Persze tudtam, hogy kivételes alkalomról van szó, na meg egy olyan akció, aminél a figyelem korántsem előnyös és ha az auror parancsnokság komoly gárdával állna bele a dologba, az felkeltené az érdeklődést. Legalábbis a verbuvált csapaton végigtekintve ez a benyomásom támad.
Vegyes társaság, de ez nem feltétlenül jelent hátrányt, akár ideálisan is ki lehet használni és volt már részem abban, hogy eltérő hátterű embereket szervezzek ütőképes csoporttá. Persze itt erre idő és lehetőség sincs, meg a cél sem ez. De annyi hozadéka van, hogy nincs bennem olyan szakmai gőg, ami az együttműködést hátráltathatná. Időre érkezem meg a találkozási pontra s a helyszínen már indul is Mr. Oakwood eligazítása, amit kellő figyelemmel hallgatok végig. Közben persze tekintem végig-végigjár a díszes kompánián. Nos, vegyes társaság, ez kétségtelen. Két auror Oakwood-on kívül, ez pipa. Én most ugyebár nem vagyok az, de tíz évnél több szolgálatot nem lehet kidobni csak úgy ugyebár... Mirol, a Hopkirk és Goldseint jelenléte mondjuk meglep, ami végül is evidens, tekintve, hogy Goldstein nevét Oakwood-nak hála tudom meg, Melanie-t pedig a vezetékneve miatt bajos is lenne nem tudni, hogy kicsoda ugyebár... pláne, ha az ember fia bőven juttatott sötét tetteket végrehajtó mágusokat a vádlottak padjára és éppen ezért maga is gyakran megjelent a bíróságon.
A cél világos: két csoportra osztva hatolunk be. Pontosan nem tudjuk, hogy mit fogunk bent találni és a ház nem kicsi, így a dolog teljesen indokolt. Egy-egy apró biccentéssel jelzem, hogy nyugtáztam minden utasítást. Kárminimalizálás, varázslat lehetőleg végső esetben. A minék a pince, ez is pipa. Még ellenőrzöm kicsit a felszerelésem, végigtapogatva magamat, hogy minden a helyén. Fekete, több zsebes katonai nadrágot húztam egy hasonló színű zubbonnyal, aminek szintén több zsebe van. A hétköznapokban szinte mindig elegáns darabokban látni, de a bevetéseken az eleganciát zokszó nélkül áldoztam fel a praktikum oltárán. Zsebeimben (és a bokámon meg az alkaromon) több különböző kés lapult, köztük az egyik többfunkciós megbűvölt bicska volt, ami elég sok eshetőségre hasznos lehetett. Egy kisebb, lapos mugli elemlámpát is hoztam magammal, amit a zubbony mellső zsebére fel lehetett csíptetni, de egyelőre még zsebben pihent. Egy-két tekercs kötszert is elsüllyesztettem a bal nadrágszáram alsó zsebébe. Sajnos a Szeszély miatt át kellett gondolni a varázslatok alkalmazását és ezért kevésbé mertem csak a pálcámra hagyatkozni több kérdésben. A felszerelés pipa.
Meg is indulunk a hátsó bejárat felé s menet közben még látom, hogy a másik csoportnál mintha kissé feszült lenne a hangulat, de ez most nem az én dolgom. Egyelőre. Odabent meglátjuk mi lesz, de egy részem őszintén reméli, hogy ha netán uralkodik is köztük ellenszenv, szükség esetén együtt tudnak majd működni. Edward-ról tudom, hogy elég profi szakmailag a dologhoz, Mirol habitusát, vagy Melanie-ét azonban nem ismerem... a balsejtelmet azért félreteszem, hogy menet közben Anthony-ra sandítsak.
- Volt már terepen, vagy első alkalom? - kérdem a lehető legcsendesebben, amíg még a rejtekhelyen belül voltunk és még Oakwood jele előtt, majd amikor kiérünk az utcára és emgközelítjük az 5-ös számot, én is megérzem a ház auráját, ami meglehetősen nyomasztó. Ha ez egy bizonyos film lenne, már el is hangozna a "valami rossz előérzetem van" mondat...
S ez csak erősödött, amikor befejeztük a ház falának lapuló settenkedést és Oakwood jelére beléphettünk az épület alagsorába. A rossz érzés csak fokozódik s önkéntelenül már a pálcám után is nyúlok, míg az elemlámpát is előkerítem másik kézzel és felkapcsolom, hogy aztán a zsebre rögzítve már ne kelljen vele foglalkozni. Így kicsit többet látok a boltívből, meg az ajtókat is észlelem. Na meg periférikusan azt, hogy Mr. Goldstein éppen meggondolatlanságot készül elkövetni.
Szabad kezemmel megállítom az övét és fejjel némán biccentek oldalvást az ajtó felé. Erősebb mágia lengi körbe, amit a lámpa fényénél még picit jobban ki is lehet venni, ahogy a levegő fodrozódna. Azt hiszem itt az ideje kételkednem abban a híres-neves kiképzésben... fedezés nélkül csak úgy egy ajtónak nekiugrani... de nem szólok és nem is teszek semmit, amitől a másik rosszul érezhetné magát, nem tisztem leckéztetni. Az ajtó persze felvet kérdéseket, sőt, mind a kettő, hiszen amennyiben védelem alatt állnak, azokon varázslás nélkül biztos nem jutunk át, viszont a magam részéről azt sem élvezném, hogy két ismeretlen területet rejtő ajtó van a hátam mögött és megadjuk a hátbatámadás esélyét. Oakwood felé emelem a tekintetem, majd kérdő mozdulatot teszek a fejemmel, szabad kezemmel az ajtó felé intve. Elvégre ő vezeti a csapatot, nincs öntörvényűség. Ha nem akarja átvizsgálni egyik ajtót sem, akkor haladunk tovább a nagy boltív felé minden bizonnyal, de ebben az esetben én intek Anthony-nak, hogy haladjon előttem, egy kissé köríves körmozdulatot is hozzátéve, hogy én a hátunk fedezem. Remélhetőleg megérti és azt is, hogy ebben az esetben ha elől van valami, neki kell megérintenie mondjuk a vállam, amire rá is bökök. Merthogy a csoport előre megy, én pedig hátrálva teszem ezt, szemmel tartva az ajtókat.






Naplózva

Gabriel Milton r.
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 02. 06. - 22:26:57 »
+6

Nyomozás Highgate-ben
2002. február 12.
16+ nyelvezet

Gabriel Milton az a fajta ember, akin egyszerűen csak nem nyilatkoznak meg az érzelmek. Fagyos, érzéketlen zöld pillantás, olvashatatlan arc és olyan kiállás, amit az ember egyszerűen csak szíve szerint elkerül, mert vagy nem éri meg a fáradtságot, vagy túl sok energiabefektetésbe kerülne az égvilágon bármit is kipréselni belőle.
Zsebre dugott kezekkel, hátát a falnak döntve figyeli az ablakon túl húzódó épületet. A kollégákat már volt alkalma a legelején szemügyre venni, ám annak nem adta jelét, mit gondol a helyzetről, vagy a résztvevőkről. Nott és Mirol reakciói megtették nagyjából mindenki helyett, ő pedig egyszerűen csak nem az a típus, aki osztogatja a véleményét úgy nagyjából bárkinek is, ha az nem áll egy fél gondolattal közelebb hozzá, mint az itt jelenlévő kompánia.
Lenne jobb dolga is valójában, mint itt lenni. Jelen esetben azonban egyszerűen nem volt más választása tekintve, hogy konkrétan berendelték. Tegnap elgondolkodott azon, hogy tán ideje lenne kivenni azt a csekély mennyiségű szabadságot, amit nem használt fel nos. Az elmúlt cirka 20 évben? Kivéve egyszer, még '86-ban. Akkoriban nyomós oka volt rá, de most? Minden csupán nézőpont kérdése.
El kellene gondolkodnia, helyes nézőpont-e az, ahol a munkája nem az elsődleges prioritás az életében, de ami azt illeti, O'Mara is a munkája. Immár lassan 3 éve.
"Odabent csak akkor varázsoljanak, ha harcra kerül sor."
Aham. Hát hogyne. Végül is lehet tátott szájjal menni a faszerdőben, aztán csodálkozni ártatlan arccal, tágra nyílt szemekkel ha az ember megszopja durván. Ugye.
- Azért nyugtasson meg Oakwood, hogy a felderítőmágia nincs korlátozva. - Hűvös hangja pont olyan érzéketlen, mint az arca. Mint valami elbaszott gépezet, ami képtelen emberként funkcionálni. Ki tudja. Goldstein talán az egyetlen, aki elég jelentést olvasott róla ahhoz, hogy tudja; írásban is pontosan ilyen.
Egyébként emlékszik rá. Történetesen remek a név és arcmemóriája, ami a munkájában jóformán elengedhetetlen.
Ami pedig a mágiahasználatot illeti, nos... két fő oka lehet ennek a kitételnek, az egyik a Szeszély, a másik az ismeretlen mágikus behatások a falak között.
Mostanra valószínűleg mindenkiben volt annyi, hogy szerezzen magának valami minimális aktív mágiát, ami képes előneszelni a Szeszély turbulenciáját. Ez esetében egy rúnamadzag a bal kisujjára kötözve, ami nemes egyszerűséggel elpattan, ha olyan rendellenes behatás éri, mint a Szeszély példának okáért.
Ami pedig az épületben fulladozó mágiát illeti nos. Jobb szeret megelőzni, mint a társak hulláját takarítani, még ha azok nyilván ideiglenesek is.
- Egy Kiábrándító-bűbáj megoldja a problémát. - Tanácsol végül visszamenőleg a mugli kérdéskörre. Nyilván van akinek eszébe jut magától is, de nem bízik abban, hogy mindenkinek magától értetődő lenne, pláne ha első bevetésről beszélünk. Valószínűleg Cobham is ebben gondolkodik a maga kérdésével Goldstein felé.
Miltonnak nincs mit ellenőriznie, őszintén. A megszokott sötétkék kabát a tértágított belső zsebbel, fekete, katonai nadrág, bakancs, felül fekete testhezálló pulcsi magasított nyakkal. Jó szokásához híven mindkét combjára szíjazva ott pihennek a módosított mugli pisztolyok, a kabát zsebeiben bájitalok és egyéb fontosabb eszközök, a jobb és bal oldalán pedig a két sötét bundájú, mágikusan felerősített dobermann, amely most néma csenddel, mozdulatlanságba dermedve bámulja Oakwoodot.

A kiábrándító-bűbájt megkapta ő is, a két kutya és bárki, aki egyébként önmagától nem végezte el a csapatukból. Nesztelen járását tekintve valami a bakancsokkal is történhetett, mert valóban nem kelt zajt, ahogy az ebek tappancsai sem neszeznek a földön.
Még a kiábrándítás mellett is oda kell figyelniük bár, azért nagyban megkönnyíti az előrehaladást, Milton pedig követi is Oakwoodot. Egyszerűen csak nem kommunikál szóban attól a ponttól, hogy kiléptek nyílt terepre. Ha mindenki megkapta a kiképzést, akkor a megfelelő kézjeleket is illik mindenkinek ismernie, mert sok szó érheti a ház elejét, azért ez a minimum elvárás kell legyen még manapság is.
Nem mintha nem bízna Oakwoodban, de amúgy de. Nem bízik meg az égvilágon senkiben sem. Ezért figyel tűpontosan az ajtóra bármiféle árulkodó jelzés után, ezért szivárog a finom felderítőmágia a pálcája végéből gyakorlatilag folyamatosan az apró rezdüléseket kutatva és ezért létezik a kutyák érzékeny szimata is, mely már az indulástól kezdve keresi a kiugró szagokat, illatokat, emberi jelenlétet.
Az éjjellátót már útközben elővette. Még csak nem is mugli darab, egyszerű szíjas kiegészítő, ami leginkább egy fekete lencséjű búvárszemüvegre hasonlít. Varázstárgy. Amíg nem világítanak a szemeibe közvetlenül, nincs gond, így erre kimondottan ügyel is.
Ha Cobham nem állítaná meg Goldsteint, megtenné ő. Akkor is, ha egyébként mindkét féllel csupán részlegesen ért egyet. Elnézi az intermezzot egy pillanatig, aztán jelez Oakwoodnak és a brigádnak is, hogy hátramarad ellenőrizni a két ajtót, menjenek tovább.
Egyrészt olyan nincsen, hogy mélyebbre menjen az épületben anélkül, hogy biztosnak ítélte volna meg a maguk mögött hagyott terepet. Jó parancsteljesítő, de Oakwood mostanra eléggé ismerheti ahhoz, hogy ne követeljen ilyesmit tőle; ő sem ma jött le a falvédőről, van olyan hogy felülbírál ha megalapozatlannak talál valamit és később számol el a következményekkel.
Másrészt a feladat az, hogy minden bizonyítékot összegyűjtsenek, így ennek szellemében is fog eljárni.
A két ajtónál a két kutya őrt áll, érzékeny szimatuk ellenőrzi az alapvető benyomásokat. Milton felderítőmágiája a keretet, az ajtólapot, a zárat vizsgálja, körülötte a falat és a szobából érkező esetleges benyomásokat. A házban uralkodó nyomasztó, furcsa mágia denzitását az adott területen. A mágikusan kirajzolható lábnyomokat - ignorálva társaiért - és azok időbeli státuszát, régiek-e, újak-e, női, férfi, vagy valami egészen más.
Gyorsan dolgozik egyébként, nem csinál semmit, ami ne lenne rutin mostanra a számára.
Hmh. Kéne neki egy vállról indítható O'Mara aki csak simán dekódolja a mágikus csapdákat.
Nem-nem. Pillanatnyilag nem jó gondolati irány.
Ha nem talál semmit, ami ebben meggátolná, akkor fekete bőrkesztyűbe bújtatott baljával kinyitja az ajtót. Van benne annyi, hogy ne rontson be a helyiségbe, esetleges mechanikus, vagy primitívebb csapdákat nem feltétlenül érzékelhet, hovatovább... ki tudja mit tanult a nőstény Afrikában, hm?
Az egyik kutya megy előre, végigszimatolja a belteret bármi átlagostól eltérő után kutatva, Milton pedig megy utána néhány pillanattal később ellenőrizni. Körbenéz bármi használható nyom, dokumentum, tárgy, mágikus behatás és úgy nagyjából bármi után, ami értelmes lehet. A nyomokat egyébként itt is ellenőrzi.
Függően attól mit talál, vagy sem, ugyanezt eljátssza a másik szobával is, teljes eredménytelenség esetén pedig felzárkózik a boltív felé indult brigádhoz.
Naplózva

A Dementor
[Topiktulaj]
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 02. 07. - 09:54:36 »
+7

NYOMOZÁS HIGHGATE-BEN



2002. február 12.
Este 8 óra

Mr. Oakwood Miltonra pillantott. Csak felvonta a szemöldökét: – Mint mondtam, minden mágiával bánjanak óvatosan. Nem tudhatjuk, miféle bűbájok védik a házat, s azok milyen hatással lehetnek ránk. Minimálisra szorítkozzunk a felderítő bűbájokkal is, csak szükség esetnén alkalmazzuk. Elsősorban a szemünkre, a hallásunkra és egyéb érzékszerveinkre hagyatkozzunk. Különösen indokolt esetben természetesen, mint mondtam, újra hangsúlyozom: használhatnak felderítőmágiákat. Viszont, ne feledjék szegény Josh Applewhite esetét, akik tavaly novemberben egyszerűen hamuvá égett, mikor Kiábrándító-bűbájjal lépett be egy ismeretlen védőbűbájjal ellátott helyre. – Egy pillanatra le is hajtotta a fejét. Nem volt kérdés, hogy még őt is megrázta az eset, hiszen ez a szituáció merőben eltért a megszokottaktól. Persze az sem volt kizárt, hogy egy teljesen egyszerű védőbűbájt erősített fel a Szeszély.
– A házba való belépés előtt a Kiábrándító-bűbáj hatását mindannyiran szüntessék meg, éppen ezért. – Tette hozzá, a gondolatot Miltonnak szánva elsősorban, aki felvetett egyáltalán a kérdést.

***

Mr. Oakwood megállt a folyosón, éppen a két ajtóval egy vonalban. Óvatosan nézett körbe, mintha csak arra várna, hogy megérezze, miféle mágia lengi körbe őket. Így nem is vehette észre, amit Mr. Goldstein bizonyára erősebben reagált erre a mágiára s úgy érezte az a baloldali ajtó felől érkezik. Ez azonban nem így volt… a többiek nem is tapasztalhatták ugyanazt a furcsa hatást, amit ő maga.
Mr. Cobham segítsége szerencsére megelőzte az esetleges bajt – ami amúgy nem következett volna be. A kilincs hideg volt, pontosan annyira ahogy az elvárható lenne a fémfelülettől egy fűtetlen pincében. De nem. Mr. Oakwood nem haladt tovább, sőt egyenesen intett Cobham felé, hogy menjenek be a kérdéses területre.
Mr. Milton felderítő bűbája sok mindent nem jelzett. Éppen csak a mágia jelenlétét, annak furcsa, vibráló érzését, ahogy a jobboldali ajtóhoz lépett. Mindenesetre azt biztosan sejthette, hogy ez az ajtó legalább annyira veszélytelen, mint a másik. Könnyedén nyihatott be.
–  Mr. Goldstein tartson valamelyikükkel! – Suttogta olyan halkan a tapasztalatlanabbik társuknak, hogy az szinte már csak tátogás volt. Mr. Oakwood úgy vélte, ez az a hangszín, amin még kommunikálhatnak odabent.
Mr. Cohbam egy bájitalkonyhába érkezett. Még felderítés és egyéb nyomolvasás nélkül is érezhette, milyen kusza mágia van itt, de lényegesen kevésbé zavaró, mint mondjuk a folyosó másik végén. Megült a vérszaga a helyiségben és ahogy körbenézett érthette is miért. Nem, nem olyan volt, mint egy vágó híd, mégis a középső fekete gránittal borított pulton, melynek közepén egy nagyméretű ónüst állt, kis kémcsövekben megült valami piros folyadék. Ezen kívül tőle jobbra hatalmas szekrénysor állt, mindenféle könyvekkel és bájitalokkal. Ezen felül viszont tökéletes rend uralkodott.
Milton egyik kutyája haladt előre a jobb oldali ajtó mögött rejtett helyiségbe. Ez más volt… egészen más. A mágia érezhetően erősebben uralkodott el itt. Olyannyira, hogy még a kutya szaglását is megkavarta, nem érezte a veszélyt, ami bizonyára nagyon is jelen volt. A Szeszély, mintha itt erősebben hatott volna az ember és az állat érzékeire egyaránt. Zavaró volt, kavargós… irritált.
Milton egy hatalmas asztallal találhatta szemben magát. Az asztal tele volt holmikkal, akárcsak a tőle jobbra található szekrénysor. Azon ugyanis furcsa, sötét erőt árasztó könyvek sorakoztak… de valahogy mégsem ez lehetett az, ami igazán megragadta a tekintetét – habár bizonyára be kellett gyűjteni itt is az esetleges nyomokat –, hanem a szemközti fal. Egyszerű téglának tűnt, de mégis… valahogy több volt benne.
Ha Mr. Goldstein eldöntötte, melyik kollégát követi, úgy Mr. Oakwood az egyedül maradotthoz csatlakozott.

***

A másik trio hangzavara kezdett feltűnővé válni. Míg a szomszéd házból is meghallották a muglik, akik ki-ki lestek a suhancokat keresve, akik mindezt okozzák… vajon mit fog szólni Mr. Oakwood, ha esetleg valaki rajta kapja őket? Esetleg a munkájukba kerülhet? Jó kérdés, mindenesetre, ha Mr. Nott olyannak látta a helyzetet, inthetett a társai, hogy vegyék lejjebb a hangerőt mondjuk tátogásig… ha viszont nem, úgy bizony igen súlyos kockázatott vállaltak a rögtönzött farok- és egyéb méregetéssel.
Ahogy másztak felfelé, érezhették, hogy egy-egy tüske felsérti a tenyerüket. Miss Hopkirk vére nyomott is hagyott az ablakpárkányon, ahol bemásztak egy hálószobába. Nem volt kis helyiség, egyenesen egy lakostály volt. A szemközti falon egy kétszárnyas ajtó állt, attól jobbra egy nagyméretű ágy, fehér ágyneművel és baldachinnal. Az ajtó másik oldalán egy ruhásszekrény kapott helyet, szintén fehér színben, rajta aranyozott mintával. Kicsit közelebb az asztalhoz egy apró körasztal kapott helyet, rajta egy csokor virággal. Alatta puha szőnyeg várakozott… és mintha ott, az asztalka lábánál valami megcsillant volna. A szoba másik két falán egy-egy ajtó volt. Az egyik zárva volt a jobb oldalon, baloldalon viszont tárvanyitva várta őket. Még onnan is látszott, hogy odabent a fürdő lehet, szépséges fehérmárvánnyal burkolva. Könnyedén megállapíthatták, hogy a ház igazán jó ízléssel lett berendezve.
Mr. Mirol érezhette meg azonban először azt az enyhe szédülést. Azonnal lepillantott a tenyerére, mintha a sebet okolná a dologért… ám annyira nem volt szörnyű az érzést, hogy komolyabban megijedjen, hiszen tudta: minden nyomot be kell gyűjteniük a minisztérium részére.



Tudnivalók
A következő mesélői reag február 14-én érkezik.
Minden hozzászólás 2-2 pontot ér
2 egymást követő kör kihagyása után a karakter nem kerül további mozgatásra
Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Edward Nott
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 02. 08. - 16:41:05 »
+5

Nyomozás Highgate-ben




2002. február 12.
*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*




Hihetetlen, hogy egyesek mennyire nem tudnak viselkedni. A másik csapatban legalább van potenciál, igazi aurorokkal, nem irodistákkal meg csinibabákal. Na nem mintha ne állna jól Hopkirknek a femme fatale stílus, de éles helyzetben ez inkább csak fém fatál. Amíg Mr. Milton a számomra is kézenfekvőnek tűnő javaslatot ejti, én azon gondolkodom, vajon a Minisztérium megöletni akar-e, vagy csak kirúgatni. De nem szabadulnak tőlem egykönnyen, semmiképp. Szeretem, amit csinálok, profi is vagyok benne, nem fogok meghátrálni, tudok én felnőtt lenni! Nem szeretek persze, de ha nagyon muszáj, tudok.
- Miért én? Hogy legyen esélyetek - morgom halkan, hacsak nem denevérfülű unatkozó vénasszonyok képezik a mugli szomszédságot, ezt ugyan meg nem hallják, de még az is előfordulhat.
A parancsnak megfelelően, bár kelletlenül, mikor egy ablakból se pislognak felénk a közelben lakók, feloldom a kiábrándító bűbájt. Mert valaki nyomorék majdnemkvibli elbénázott egy varázslatot, most mi kénytelenek vagyunk fedezék és valamirevaló tűzerő nélkül behatolni egy minden jel szerint nagyhatalmú és ellenséges sötét boszorkány otthonába. Ennyi erővel küldhetett volna a minisztérium néhány feláldozható mugli kommandóst is, az lett volna a nagy poén, ha ők még teljesítik is a küldetést.
- Shh! - susogom Mirol fülébe, hogy fejezze be a pofázást, aztán csak beevickélünk valahogy az ablakon át. Bármilyen óvatos is voltam, a futónövény csak megszúr kapaszkodás közben, igyekszem úgy helyezkedni, hogy a kiserkenő vörös csepp ne kerüljön a környezetünkre, hanem a felsőmbe törlöm. Van egy rossz érzésem ezzel kapcsolatban, nem átallom megbámulni szúrós szemmel, Mirol is megsebesült-e. A mágikus világba tudjuk, hogy a vérre szomjazó növények nem játékok, jobb lesz figyelni.
- Kösz… megoldottam volna magam is - artikulálja Hopkirk inkább bosszúsan, semmint hálásan, én pedig megrántom a vállam.
- De szívesen - tátogom hangtalanul, és elengedem a nőt. A ruhám ujjával egy gyors mozdulattal letörlöm a vérét a párkányról. Igen, gyanús volt ez a fránya növény, de most már mindegy, csak hozzá nyúltunk. Baljós érzés kerít hatalmába idebenn, de ez nem is csoda, van itt elég aggasztó körülmény, kezdve azzal, hogy a jelek szerint a szomszédságtól jobban tart a Minisztérium, mint a mi testi épségünk veszélyeztetésétől. Sebaj, én se aggódok mindenkiért a csapatból, igazából.
- Vagy most azonnal abbahagyod a taperolást, vagy telibe hánylak.
Gúnyos félmosollyal vonom fel a szemöldökömet, aztán mutatóujjam a szám elé helyezem, majd körbemutatok, ebből még egy üvöltő kétéves is megérti talán, hogy bőrt kell húzni a fogára, mert itt dolgunk van.
Szép hálószoba, ahová betörtünk, látszik, hogy nem sajnálták rá az aranyat meg a galleont, de az én ízlésemnek kicsit ódivatú. Intek a társaimnak, hogy legalább az egyikük őrködjön,  tartsa szemmel ezt a kurvasok ajtót, a másik meg nézzen körül, és magam is felfedezőútra indulok. Nem nyúlok semmihez, még a szőnyegre se lépek rá, de megvizsgálok mindent. Van annak előnye, ha minden fehér, hiszen azon aztán olvasni lehet, minden látszik rajta. Mennyi por ül melyik tárgyon, friss-e az a virág a vázában, és mennyi vízkő van az üvegváza oldalán a víz felett (mert ebből kiderül, hogy a csokor vajon bűbájtól marad-e friss, avagy tényleg mostanában rakták csak oda). Hol van használatból eredő kopás a bútorokon és a padlón, hol süppedt be jobban a puha szőnyeg a gyakoribb rálépéstől, és az ágy vajon vetett-e, akad-e hajszál a párnán… Egyszóval mindent. Főleg a csillogó valamit az asztalka lábánál, de egyelőre nem megyek a közelébe, csak ruganyosan leguggolva tanulmányozom (előnyösebb hátulnézetemet azért közben Hopkirk felé fordítva passzióból),és odahajolva megnézem mi az, és vajon fenyegető lehet-e. Ha ártalmatlannak tűnik, odaintem Mirolt és Melanie-t is, és rábökök arra az izére, hogy az előbbi fickó vegye fel. Közben készültségben maradok, fülelek erősen, mert az ajtók túlerőben vannak velünk szemben. Még akkor is, ha én kétajtósnak számítok.






Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 02. 09. - 14:32:32 »
+5

 

edward & henry
+16

outfit




Igyekszem nem felvenni sem Mirol piszkálódását, sem Nott méricskélését. Bár a többiek nincsenek itt, jó lenne ha nem menne se a két pasi ölre, se a munka rovására ez az összesorsolás. Nem fűzök megjegyzést az elégedett és dicsérő égkék tekintetre sem, bár tény hogy nehezen állom meg az elégedett félmosolyt. Persze ettől még én maradok az utolsó és bár Edward besegít, a tenyeremet élesen felhasító tüskéktől vércseppes marad az ablakpárkány. Halk szisszenéssel pillantok a vörösen égő sebhelyekre, melyek bár nem mélyek annál fájdalmasabbak.
- Vagy most azonnal abbahagyod a taperolást, vagy telibe hánylak.
Bár Nott nem méltatja Mirol szitkozódását sokra én nem tudom megállni hogy az amúgy is sajgó tenyerem mellett ne adjak hangot a méltatlankodásomnak.
- Nem tudnátok profik módjára dolgozni?
Pisszegem suttogva de kellően lesajnálóan ahhoz hogy vegyék a lapot, ezzel senkit nem fognak lenyűgözni, maximum egymást. Szemforgatva és fejem rázva veszem elő kabátom zsebéből egy zsebkendőt, hogy azzal itassam fel a vérem és rászorítva állítsam el a tovább, immár szelíden szivárgó vért. Persze közben az auror már int is, ki mit intézzen.
Unottan nézek körbe a hálószobán, ahova érkeztünk. Nem kerüli el a figyelmem, hogy Nott akkurátusan nekem próbálja tenni magát, és a legutóbbi kis kalandunk után, nem is csodálom. Kicsit azért emlékeztet ez az egész apám halálának helyszínszemléjére, de inkább elodázom a megrohamozó emlékeket.
Mirol azonban legalább angyalarcú sármőrként profin lép a fürdőszoba irányába, hogy szemmel tartsa ha esetleg valaki ránk akarna támadni. Kipillantok a sötét és néptelen utcára, majd onnan a nagy szekrényhez lépek. Fehér-arany berakása abszolút az elegáns elitet igyekszik bizonygatni. Valahol megfog az indás arany motívumok élénksége, ujjaim szelíden futnak végig rajtuk, de hozzá nem érek. Nem azért mert félek, hanem mert valami belső késztetés erre int. Szemem sarkából látom csak hogy Henry elindul az ajtótól az ágy mellett guggoló Edwardhoz és lekövetem a hívást, amit elmulasztottam. Érdekődve figyelem ahogy Mirol kinyúl és megemeli. Tudom hogy ha én tenném leharapná a fejem, bár igazából nem értem miért ennyire zabos. Jó párszor bizonyítottam, hogy elég rátermett vagyok, de talán valami elcseszett evolúciós késztetés ez, hogy macsónak tűnjön a szememben…
A szívem a torkomban dobog, Henry hősies bátorsága, bár köztünk van Edward azért nem marad elismerő pillantás jutalma nélkül részemről, s a kis tárgy csillanására a kezembe nyilaló fájdalom élessége fokozódni kezd. Aztán elfog egyfajta szédülés, aminek következtében kénytelen vagyok kissé hátrébb lépni, majd megint majd… bumm….
Az éjjeli szekrényen lévő aprócska tárgyak a stabil felület után kapkodó kezem áldozatává válnak, egy még le is esik a földre hogy elguruljon. Magam sem tudom mi az, talán csak egy tömb gyertya, de valami súlyos és nehéz… olyan akár a fejem.
- Bassza meg..
Sziszegem a homlokomnak nyomva a kezem, várva hogy a világ a váratlan forgásból újra stabilizálódjon és folytathassam a munkát.
Naplózva


Anthony Goldstein
Eltávozott karakter
*****


tárgybűvölésügyi szakértő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 02. 11. - 11:30:47 »
+3

Nyomozás Highgate-ben
2002. február 12.


Miután Mr. Oakwood ismertette velünk a behatolási tervet, vettem egy mély levegőt, és emlékeztettem magam arra, hogy nem azért vagyok itt, hogy a jelenlévők közül bárkit meggyőzzek az alkalmasságomról, hanem legjobb tudásom szerint segítenem kell a nyomozást. Cobham megérezhette, hogy mi jár éppen a fejemben.
- Volt már terepen, vagy első alkalom? - kérdezte csendesen, talán azért, hogy a többiek ne hallják.
- Éles akcióban először. - feleltem fojtott hangon. Nott és Mirol sanda pillantásai egyértelművé tették, hogy púpnak éreznek a csapat hátán, de a többiek, még ha így is gondolták, nem adták jelét ennek. Sem az idő, sem a tér nem tűnt alkalmasnak arra, hogy bővebben taglalni kezdjem Cobham számára, hogyan is nézett ki egy terepmunka a Varázshasználaton, és mi jelentette a legnagyobb fenyegetést a munkám során korábban. Veszélyes és életveszélyes között óriási a különbség, aminek a súlyát akkor éreztem meg igazán, amikor a Zabini-ház sötét sziluettjét figyeltem a rejtekhelyünk ablakából.

***

Mégis mi a frász volt ez? Soha nem éreztem még olyat, hogy irányítás nélkül cselekedett volna a testem. Vajon ilyen lehet az Imperius-átok hatása alatt állni? Legyőzhetetlennek éreztem a kísértést, hogy kinyissam azt az ajtót, és ha Cobham nem állít meg, akkor valószínűleg meg is tettem volna. Tudtam, hogy nem lenne szabad, mivel Mr. Oakwood határozott kérése volt, hogy lehetőleg ne nyúljak semmihez, viszont jó alaposan figyeljek meg mindent. Ennek ellenére nem voltam képes megálljt parancsolni a kezemnek. Abban biztos voltam, hogy mágikus eredetű erő kerített a hatalmába, de ötletem sem volt arról, hogy mégis miféle. Eltátogtam egy köszönömöt a gyors közbeavatkozásért, miközben azon töprengtem, hogy mi okozhat ehhez hasonló élményt.
- Mr. Goldstein tartson valamelyikükkel! - érkezett az utasítás, amit inkább csak leolvastam Mr. Oakwood szájáról a pálcájának fényében, mintsem hallottam volna. Cobham balra, még Milton a jobbra nyíló helyiségbe indult meg. Már csak azért is, hogy valamiféle magyarázatot találjak a történtekre, Cobhamt követtem.
A félfa körül fodrozódó levegő azonnal értelmet is nyert, ugyanis a helyiség egy bájitalkonyhának tűnt első ránézésére. A középen elhelyezkedő hatalmas üst alatt kék színű láng parázslott, amely szokatlanul sok fényt és némi hőt árasztott magából. Az üst körül kémcsövek sorakoztak az asztalon, melyek sötét színű folyadékokkal voltak megtöltve, és az üvegcséket egy-egy vékony csövecske kötötte össze a kondér tartalmával. Úgy nézett ki, mint egy önöntöző rendszer. Az asztalhoz közelebb lépve észrevettem, hogy a legtöbb fiola szinte már teljesen üres, és csak az üveg falára száradt tartalmuk miatt látszottak telinek. Már a helyiségbe lépve éreztem a fura szagot, de mostanra tudatosult bennem, hogy mi is az pontosan: vér. Beleborzongtam, ahogy eszembe jutott a vérmágia, amelynek sötét múltja szintén Afrikáig vezethető vissza. A kompozíció láttán azonban nem tudtam másra gondolni, és ez szintén illeszkedett Zabiniék profiljába. Hogy állati vagy emberi eredetű a vér, azt nem tudtam megállapítani, de nagyban befolyásolhatta azt, hogy milyen célt kívántak elérni vele. Amikor az émelygésem elérte azt a határt, hogy nem bírtam tovább a vércseppek látványát, Cobanhaz fordultam.
- Látott már valaha ehhez foghatót? - sutyorogtam neki, majd elfordítottam a tekintetemet az asztaltól. Annak reményében, hogy a szekrény kevésbé felkavaró dolgokat rejt magában, elé léptem.
A polcokon bájitalok és könyvek voltak elhelyezve. A palackok közül csak néhány volt felcímkézve, a legtöbbjük viszont jegyzetlenül volt elhelyezve. A könyvek gerincéről könnyen megállapítható volt, hogy a régebbi kiadásokat is nagy becsben tarthatták, legalábbis a borítójuk kitűnő állapotban lehetett. Végigfuttattam a tekintetemet a címeken, azonban számomra ismeretlen nyelven voltak feliratozva, talán szomáliul vagy zuluul. Ha találok valami érdekeset, akkor megosztom az információt Cobhammel is, ha nem, akkor csak várok a további utasítására.
Naplózva


Henry J. Mirol r.
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 02. 11. - 16:30:13 »
+4



::: Nyomozás a szépséggel és a seggfejjel :::

to: Hopkirk, Nott és a többiek

2002. február 12.


vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz




Elég paradox ez a fennálló helyzet, ahogy itt állunk, édes hármasban, sötét varázstárgyak után kutatva, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a szektás seggfejek rejtélyéhez. Gyakran gondolkodom el azon, milyen törékeny is a béke a varázsvilágban, elég egy pár elmebeteg, aranyvérű sötét varázsló és máris annyi mindennek... Bármikor bárki kaphat egy levelet, a következő szöveggel:

Elnézést Hölgyem/Uram, de egy elvarázsolt csillár ráesett a nénikéjére...szegény ott helyben szörnyet halt... Alapos vizsgálat után lezártuk a nyomozást... A Szeszély hibájából történt... Sajnos nem tehettünk semmit... A szétlapított maradványait mellékelten postázzuk... Csókolja alázatos szolgája, a Minisztérium.

Annyi ilyen levelet írtam már meg, hogy lassan teljesen érzéketlenné váltam a tartalmukra, pedig pontosan tudtam, milyen érzés, ha ilyen tragikus hírt hoz egy bagoly... Voldemort aranykora idején én is pontosan így tudtam meg a húgomtól, hogy kivégezték a családunkat. Kurva fájdalmas helyzet volt, tekintve, hogy Gairát és a kisbabát is akkoriban vesztettem el...
Most meg itt állok, véres tenyérrel, szédelegve, hányingerrel küzdve, mint valami elbaszott csilámfaszláma. Akármennyire is próbálok úgy tenni, hogy ide tartozom, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ez egyáltalán nincs így. A terep sosem volt az én asztalom, ami nekem megy az az aktakukackodás és a tárgyalás... a diplomácia. Minő véletlen, hogy diplomataként végeztem, és nem pedig aurorként... De ami még ennél is durvább, az az, hogy Mel is kénytelen itt előadni a rettenthetetlen dzsungel nyuszit... Bár kétségtelenül jól áll neki a szerep, valahogy mégsem tűnik teljesen testhezállónak számára.
Évek óta kutatjuk a szeszély okait, és most talán egy lépéssel közelebb jutottunk a megoldáshoz azzal, hogy ez a szekta áll a mágikus ribanc ténykedései mögött, de mindezidáig a szekta egyetlen tagját sem sikerült elkapnunk. Amikor kihallgattam Gustaf Winslowt, egy pillanatra felcsillant ugyan a remény, hogy az ő felesége, Nimewa lehet a kulcs, de aztán őt tisztázták a boszorkány kolleginák az alapítványnál, ahol dolgozik, és mivel tökéletes alibit mutatott fel, kénytelenek voltunk elengedni. Mindez a keserűség, idegesség, frusztráció tisztán látszik az arcomon, ahogy Eddie diszkrét rendreutasítására egy színpadias meghajlással, ironikus félmosollyal reagálok, majd nekiállok én is kutatni az után a rejtélyes tárgy, avagy tárgyak után, amik talán... ismétlem talán... bizonyítékul szolgálhatnak Cecilia Zabini leleplezésében. Sértetlen kezemmel végigsimítok a fehér ágyneműn, és elképzelem, milyen jól is mutatna, ha Melaniet egy határozott mozdulattal hátradobnám benne... kicsit el is bambulok, ezért lehet, hogy a két jómadár előbb veszi észre azt az egyelőre beazonosítatlan csillogó valamit, amit én.
Amikor Eddie jelzi, hogy menjek és vegyem fel, mérgesen fújtatok egyet, de nem szólalok meg.
Nyilván, ki mást áldozzunk fel elsőként, mint a haszontalan, pöcsfej irodistát? Vettem, főni...
Ha nem is hiszek ebben az akcióban, nem akarom látványosan elkúrni... Olyan jól megvetettem a lábam a minisztériumban már, és lassan kijár egy istenes fizetésemelés, ráadásul Mel is biztatóan, már-már csodálattal pillant rám, így óvatlanul a tárgyhoz érek... Mire iszonyatosan forogni kezd a világ velem, és a seb a tenyeremen lüktetni kezd, olyan intenzitással, hogy legszívesebben elengedném azt az izét, de az valószínűleg erősen megbabonáz így nem teszem, inkább szorosan magamhoz ölelem... ezzel gyakorlatilag önmagamat elintézve. Merthogy a következő pillanatban olyan erőssé válik a szédülés, hogy most már tényleg odahányok a padlóra egy acélosat.... amiből remélhetőleg egy kicsi Eddie tökéletesre suvickolt cipellőjére is kerül...
Naplózva


Gabriel Milton r.
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 02. 13. - 23:57:30 »
+3

Nyomozás Highgate-ben
2002. február 12.

Némán hallgatja a magyarázatot és nem. Különösebben nem tetszik, amit hall. Mert a saját nézetei szerint két opció van; vagy annyira egyszerű az eset, hogy a sietősen összeválogatott banda is megteszi... vagy különösen tartunk a ház védelmétől, az abból kifele pulzáló furcsa mágiától és a boszorkány potenciáljától, hogy egy összeszokott, lehetőleg specializált auroregységet állítsunk össze. Elit alakulat. Volt idő, amikor ez még működött. Voldemort első ámokfutása során Warrennel, Metzgerrel és két másik társával példának okáért pontosan ilyen csapatot alkottak, ahogy megtették sokan mások is, szóval igen. Lehetséges opció a mai napig és mégis...
Mióta dolgoznak ennyire önmaguk ellen? Ez még csak nem is a résztvevők képességeinek szól, mert akár elsülhetne jól is a felhozatal. Nem. A szervezéssel van problémája.
Nem kell tudnia mire gondol Nott, hogy vele egyidőben merüljön fel a nagyon is hasonló gondolat; meglehet mindannyiukat csak el akarják tenni láb alól. Őszintén. Már meg sem lepődne.
Nevezzék paranoiásnak, de a Minisztérium már nem a régi. És valójában soha nem is volt.
Pillantása elpihen Oakwood fején, ahogy az meghajol pár pillanatra saját emlékei előtt. Hogy ez bírja rá végül az engedésre, vagy egyszerűen csak nem látja értelmét elmélyedni a témában, már lényegtelen.
- Rendben. - Biccent végül eresztve a férfit saját figyelmének fogságából. Talán tényleg kurvára szabadságra kéne mennie.

***

Őszintén, valahol nem bánná, ha egyszerűen csak tovább mennének. De vezetőjük tankönyvszerűen jár el és valójában ez is a megfelelő módja a helyzet kezelésének. Leszedte magáról a bűbájokat már odakint és van benne annyi, hogy a házban minimálisra szorítsa a pálcahasználatot a parancs értelmében.
Van elég tapasztalt ahhoz, hogy érezze a mágia rezdüléseit maga körül, ahogy a kutyák is épp elég képzettek hozzá, bár a szobába csak egyet enged be magukkal, míg a másik a folyosón figyel. Bárminemű mozgásra, vagy változásra jelezni fog.
Pálcával a kezében nyit be a jobb oldali ajtón, végigpásztázza a belteret... balja pedig megül az egyik pisztoly markolatán, ahogy a mágia irritált kavargása kellemetlenül üli meg a gyomrát. Egyszerű reflex arra az esetre, ha támadás érné, ami azonban nem történik meg.
Hagyja, hogy az érzékei dolgozzanak és kiszúrja automatikusan a legfontosabb elemet a szobában... mégsem a falhoz lép először. Jobbra tér ki, pillantása végigszalad a könyvek gerincén, hátha bármiféle információt le tud szűrni belőlük. Egyelőre nem nyúl semmihez, amikor átlép az asztalhoz és végigtallózza az ott található eszközöket, holmikat. Milton gyorsan katalogizál mindkét esetben. Ha bármi balul sül el és nem képesek időben begyűjteni a bizonyítékokat, az emlékei akkor is kristálytisztán őrzik meg a nyomokat legalább.
A kutya félreáll oldalra, ahogy a falhoz indul. Ha van ablak a közelében, akkor kipillant az üvegen át, hogy megpróbálja belőni van-e esély arra, hogy a különös fal mögött bármekkora tér legyen. Ha az egész szobában nincs, feltételezi, hogy egy nagyon köztes területen vannak.
Pillantása Oakwood Lumosfényére villan és hacsak a pálca nem őrült meg a szoba gyomorforgató mágiájától, hát megkísérli felderíteni a fal attribútumait.
Amennyiben úgy ítéli meg, hogy az esélyesen élettel összeegyeztethető tett, akkor kézzel is végigtapogatja. Bármilyen árulkodó dolgot keres rajta akár érzékelhetően mágikusat, akár mechanikait, vagy szimpla logikait, ami arra utalna, hogy a fal mozdítható, vagy megnyitható rombolás nélkül. Rések, túl szabályos repedések, nyomok a padlón, a por esetleges áruló rendeződése. Bármivel a szobában mágikusan összeköttetésben van-e, avagy sem.
Ha megtud bármit is, azt megosztja egyébként Oakwooddal és figyelmezteti, mielőtt megbolygatná a fal integritását bármilyen szinten is.
Naplózva

Reginald Cobham
Akadémiai tanár
***


Ex-Auror - Griffendél Godrik Akadémia tanára

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 02. 14. - 02:01:19 »
+3

A nyomgyűjtés házkutatási engedéllyel is kockázatos tud lenni, hiszen a tulajdonos ellenállhat és nem lehet tudni, hogy pontosan mivel is áll szemben az ember. Egy ilyen akció esetében ez viszont hatványozottan érvényessé válik. Éppen ezért aggasztó, hogyan is indul az egész, hogy a profizmus,- ha nem is mindenki részéről-, de azért csorbul. Szerencsére az nem a mi triónk. De elég egy idiótaság, egy baklövés és az mindenki életébe is kerülhet akár. Milton és Anthony fegyelmezettek legalább, ez azért megnyugtat. És a másik csoport kapcsán legalább Nott-ban megbízom szakmailag maradéktalanul.
Anthonynak viszont ez egy első kaland bizonyos tekintetben mint megtudom s igyekszem ezért bátorítóan vállon is veregetni, már ha elfogadja a gesztust. - Reméljük a legjobbakat. - teszem hozzá, mert annak azért nem látom értelmét, hogy vaktában ígérgessek kliséket, mint "minden rendben lesz" vagy "nem lesz semmi gond", mert értelmetlen lenne. Hangom persze olyan halkra fogtam, amennyire csak lehet az utasításnak megfelelően.
A kellemetlen tényleg az, hogy a mágiában korlátozva vagyunk a legszükségesebbekre és így esélyesen veszélyes varázstárgyakkal például nehezen lesz az embernek dolga, vagy mágikus csapdákkal. Éppen ezért odabent amikor azt látom, hogy Anthony kissé meggondolatlanul cselekedne. Nem tetszik a hely kisugárzása, megkavarja kicsit az ember érzékeit és bizonyos mágikus felderítések nélkül vakon tapogatózunk, hogy van e csapda. Szerencsére nincs, mint az kiderül és Mr. Oakwood utasítására bólintok is, majd belépek, a... bájitalkonyhába. Mint kiderül, ezt rejtette az ajtó. Óvatosan kezdek befelé haladni és figyelmem nem fókuszál egy pontra, inkább az egész látványt igyekszik befogadni, hogy meggyőződjem róla, nem fenyeget veszély. Így észlelem, hogy Mr. Goldstein engem követett. Egy pillanatra hátra fordulva biccentek neki, hogy ez így rendben is van. Ahogy a hely is első ránézésre. Alapvetően semmi sem lógott ki felületesen szemlélve, a hely persze vibrált a bájitalos ténykedések reminiszcenciáival, de ez természetes volt és nem túl nyugtalanító. Fokozatosan haladok beljebb és teszi ezt társam is, akit egyelőre hagyok körbenézni, bízva, hogy az előző esetből tanult. Ha van valami, majd úgy is jelez. Én vele ellentétes irányban vizsgálódom s hamar kiderül, hogy mi az, ami kilóg, ha nem vagyunk felületesek: a helyen megülő átható vérszag. Talán nem is egyfajta forrásból származó... a sárkányvér fontos alapanyag, de éppúgy más mágikus kényeké is, és bizonyos sötét rituálé esetében a legkézenfekvőbb: az emberi.
- Igen, de majd máskor mesélném el. - fojtott hangon adom meg a feleletem és a zsebembe túrok egy vékony pengéjű, hosszúkás tőrt húzva elő. - Nézze meg a könyveket, én addig veszek mintákat. - hasonlóan halkan mondom Mr. Goldstein-nek, aki magától is arrafelé indulni látszik.
A feladatunk bizonyítékok gyűjtése s ahhoz, hogy megtudjuk mit forralnak itt (szó szerint). Bizony mintákra van szükség. A tőr mellé speciális mintavételi papírok kerülnek elő és zacskók s ha megtehetem zavartalanul, akkor nekiállok az ezüstözött pengéjű, kellően szennyeződés mentes tőr hegyével cseppeket gyűjteni a tesztpapírokra, mindegyik után letörölve a tőr hegyét. Legyen csak elemezni való a bájital laboros kollégáknak is a Minisztériuman!
Naplózva

A Dementor
[Topiktulaj]
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2021. 02. 14. - 16:08:54 »
+5

NYOMOZÁS HIGHGATE-BEN



2002. február 12.
Este 8 óra 30 perc

A pincében tartózkodó csoport csendes beszéde, vagy éppen teljes némasága nem kelthetett feltűnést. Még az általában aktatologató Mr. Goldstein is tökéletesen profin hajtotta végre a küldetést. Olyannyira ráállt a gondolkodása a témára, hogy még a vérmágia is eszébe jutott. Talán a következtetés helyes is volt, mégis ahogy a könyvekhez sétált és leemelt egyet-egyet, azok láthatóan nem ilyen jellegű olvasmányokat tartalmaztak. A legtöbb inkább valamiféle tankönyvnek tűnt. Viszont, amikor az egyik kékborítós könyvet kivette, egy újabb kémcsövet talált, amin a címke ezt jelezte: Nora Pots. A kémcső tartalma friss vérnek tűnt, pedig még Mr. Goldstein is tudta, hogy a roxfortos lányt tavaly előtt gyilkolták meg a nagyteremben. A kémcső egy pillanat alatt szétpattant a kezébe, úgy hogy meg sem szorította azt. Megvágta az ujját és bemocskolt a ruháját is. A következő pillanatban szédülést érezhetett… és mintha valaki megállás nélkül a keresztnevét suttogta volna a fülébe… valami nagyon nem volt rendben.
Mr. Cobham tökéletesen hajtotta végig a mintavételt. Ezt persze csak később, nyugodt körülmények között megvizsgálva tudták elemezni a megfelelő végzettségű kollégák. Csak akkor kaphatta fel a fejét, mikor érzékelte, hogy Mr. Goldstein nincs éppen megfelelő állapotban. Talán lépett is volna közelebb hozzá, ám a lába alatt éppen akkor benyomódott a padló egyik köve és hallhatta, vagy talán láthatta is, ahogy valamiféle zöld füst kezd szivárogni a szobába. Mire észbe kapott, az ajtó bezárult mögöttük. Mr. Milton kutyája kezdett el csupán a zárt ajtóra ugatni, jelezve gazdájának, hogy valami történik.
Gabriel Milton azonban ezt nem hallhatta meg. A másik szobában is zajlottak ugyanis az események, méghozzá nem éppen a legkedvezőbb formában. Eddigre már ugyanis a férfi, ahogy végig nézte a könyveket, s kiszúrt egy furcsa, élénkvörös borítású könyvet s leolvasta annak cikornyás betűit: Tűz és vér. A vérmágia szent könyve. Ismerte ezt a könyvet, nagyjából a 15. században betiltották, miután egy arab varázslómester több embert is kivégzett egy erős, pusztító varázslat érdekében, remélve, hogy elpusztítja az ellenfeleit. A könyv angol változatai lépten-nyomon feltűntek kisebb csoportosulások esetében, ám a benne található varázslatokat még sosem alkalmazta senki. Számos ilyen példány hevert az Aurorparancsnokság bizonyítékokat őrző raktárában. Ez azonban viseltesnek és sokat forgatottnak tűnt.
Az asztalon üres pergament láthatott, tintát, pennákat és ehhez hasonló, mágiamentes vackokat. A fal azonban… nos az valóban vonzotta a tekintetét és onnan valamiféle furcsa, vibráló mágiát is érezhetett. Nem is lépett így hát másfél méternél közelebb, nem érintette meg a falatt. Mr. Oakwood felé pillantott, ő egyébként ott maradt az asztalnál és a pergameneket piszkálta… észre sem véve, hogy a lába alatt egy ugyanolyan kő nyomódik be, mint korábban Cobhamé alatt. Itt azonban nem zöld, hanem láthatlan, kissé kábító hatásó füst érkezett. Az ajtó bezárult, a másik kutya ugatása elhallt, nem jutott el a tudatukig.
– Figyeljen a csapdákra… úgy érzem tele lehet vele a terület. – Magyarázta suttogva, szinte groteszk kontrasztban a tetteivel – amiket fel sem fogott.
A kutya fáradtan heveredett el a földön… Gabriel pedig bágyadtan pislogott újra és újra a fel felé, hirtelen kiszúrva, hogy előtte áll Elliot anyaszült meztelenül, felemelve a kezét és kisujjával intve közelebb a férfit… ha az megindult felé, akkor egyre jobban hátrált, egészen addig, míg a háta a falnak nem ütközött. Ekkora nyúlt ki Mr. Milton felé – akinek innentől már esélye sem volt ellenállni –, hogy magához vonja egy csókra… ám mielőtt még ajkaik összeérhettek volna, Gabriel tenyere a falon landolt, s az mintha megindult volna, befelé az ereje alatt, mint egy nehéz ajtó.
 
***

A nyomozás immáron félórája tartott és ez úgy tűnt, hogy a főbejáratóhoz érkező csapatra is jó hatással volt. Szép lassan rájuk talált a profizmus szele a csendességgel karöltve. Talán a hálószoba volt rájuk ilyen hatással, ahogy eljutott a tudatukig, hogy ez az a hely, ahol bizony a Rend egyik tagja tartózkodik. A Rendé, ahogyan a csuklyások a hugrabugos lány álmában hivatkoztak magukra Miss Zabinin keresztül.
Mr. Nott azonnal kiszúrta, hogy a vázába helyezett virágokat egy egyszerű bűbáj tartja frissen, amit a legtöbb háziasszony akkor alkalmazott, ha hosszabb időre távozik otthonról. Ez persze önmagában még nem lehetett bizonyíték arra, hogy Miss Zabini hosszabb ideje nem tartózkodott a házába, de azért érdemes lehetett megjegyezni és feljegyezni. Az ágynemű, akár csak a szőnyeg egészen újnak tűnt, mintha csak nem rég vásárolták volna… ellenben ha jobban megnézték maguknak a sápatag fényben, láthatták, hogy azon bizony apró, vörösesbarna foltok éktelenkedtek, mintha megszáradt vér volna. Mr. Nott még távolról is kiszúrhatta, hogy mi az a csillogó valami az asztal lábánál: egy nyaklánc a Rend szimbólumát őrző medállal. Fenyegetőnek ugyan nem tűnt, hiszen ha jobban figyelt, mágiát nem érezhetett az irányából, mégis valahogy gyanúsnak hatott, hogy így ott hever a szőnyegen.
Miss Hopkirk rosszul léte kellően feltűnő volt, hogy a többiek is észre vegyék, ám olyan gyorsan stabilizálódott asz állapota, hogy szinte azonnal el is terelődött róla a figyelmük. A kis csillogó tárgy valahogy jobban lekötötte a figyelmüket. Csak Mr. Mirol tárgyhoz érése és a szédülés kapcsán eshet le nekik, hogy lényegében egy csapda kellős közepén állnak s azok a kinti növények és az ékszer is bizony némi kábító mérget tartalmazhattak – amiből szerencsére nem sok jutott a testükbe, így csak szédülést okozott. A vérfoltok túl elrendezettek voltak, akárcsak maga a medál elhelyezkedése. Így nem maradt más választás, minthogy minél gyorsabban tovább álljanak a jobboldali zárt ajtó irányába, vagy a baloldalon nyitva felejtett, égő villanyos fürdő felé. Akárhogy is döntöttek, az is kérdéses volt, hogy a medált magukkal vigyék-e, mint fontos bizonyítékot vagy ne kockáztassák meg a további rosszullétet.

Tudnivalók
A következő mesélői reag február 21-én érkezik.
Minden hozzászólás 2-2 pontot ér
2 egymást követő kör kihagyása után a karakter nem kerül további mozgatásra
Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________
Oldalak: [1] 2 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 12. 27. - 07:58:32
Az oldal 0.214 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.