+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Lincoln D. Adwell
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Lincoln D. Adwell  (Megtekintve 291 alkalommal)

Lincoln Adwell
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 01. 19. - 14:30:52 »
+2

Lincoln Damian Adwell




'Cause I'm on top of the world
I'm on top of the world, yeah


        Alapok

jelszó || Everman
így ejtsd a nevemet || linkoln demien adwelll
nem || férfi
születési hely, idő || Waterford, Írország; 1985. január 15.
horoszkóp || bak
kor || tizenhét
vér || arany (igazából inkább fél, de ezt egyik Adwell sem hajlandó elismerni)
évfolyam || hatodik


         A múlt

       1 9 9 6 - n y á r v é g e

A hosszú, vékony ujjak belemarnak a hajamba. Fáj... Rettenetesen fáj, ahogy megfeszül a fejbőröm, azok a kegyetlen, erős ujjak pedig mintha ki akarnák tépni a fekete tincseket. Megfeszülök, a fogaim egymásra szorulnak. Csikorognak... talán csak a fülem cseng? Megpróbálok a hangra koncentrálni, akkora erővel, hogy az hátha elnyomja a nekem csapódó szavakat.
Te nem ő... te sosem leszel ő...
Az ujjaim összeszorulnak, a körmöm erősen mar a tenyerembe. Az éles kis fájdalomra figyelek. Nem számít, semmi más nem számít... A fogaim közül épp csak kinyisszan egy vékonyka kis hang, ahogy a koponyám a falnak csattan. A remegés végigsuhan a fejemben, megszédülök, és muszáj összeszorítanom a szememet.
Mély levegők... mély levegők....
Hol van Darius?! Hol a fenében van Darius?!
Én is ezt akarom kiáltani. Utána akarok nyúlni, megkeresni, visszahúzni... És csak feszesen tűrök. Nem hagyom kigördülni a kétségbeesést, a félelmet, és nem menekülök. Talán azért sem, mert nem merek.
A lehunyt szemhéjaim feketeségében kirajzolódik az arca. Emlékszem a sötét hajára, a szürke szemekre... csaknem a hasonmása vagyok, ettől pedig összeszorul a torkom. Mert tudom, hogy rá hasonlítok. Tudom, hogy akárhányszor rámnéz anya.. tudom... tudom, hogy az én hibám...
Sosem leszel Darius... te kis...
Megszorul a levegő a tüdőmben. Kinyitom a számat, hogy újabb adagért kapjak, és... és nem jön. A kétségbeesés rohamosan nő, én pedig képtelen vagyok tovább vagyok ellenállni a késztetésnek, hogy mozduljak: kezem a torkomnál kutatnak, hideg ujjakat érzek, ütöm és szorítom, de csak mégjobban a falba szorulok. Hörgés és zihálás rekedt, fájdalmas keveréke szakad ki összepréselt torkomon, és hevesen kapálózok valamerre... bármerre, eltolni a kezét, elütni az arcát, eltolni, elrúgni... ám ahogy a nyomás nő...
- Blair! Blair, hagyd abba! MOST! - Apa ordítása csak késve jut el hozzám. A hirtelen belém szökő oxigén mámora tejesen maga alá gyűr, olthatatlan szomjjal kortyolok újra és újra, úgy érzem süllyedni a testem a fal mellett. Zsibbadok... mindenem zsibbad, a fejem zúg, a szemem előtt táncoló kis szemcsés pedig még mindig ugrálva szövik be a padlószőnyeg képét, amelyet zihálva bámulok magam előtt.
- Darius! - zokogja anya. A hangja visszahangzik fejemben. Vagy talán az egész szobában. - Te nem... Miért nem vagy ő, Lincoln?
Lassan nézek fel. Anyám alakja remegve mered rám, azokban a kékes szemekben valami... valami furcsa ül... én... én még nem láttam ilyet, de remegni kezdek tőle. Apa húzza, vonja, ki akarja vinni, ő pedig egyre csak elernyed a karjaiban. Ahogy nő a távolság, úgy lazulok én is, a torkom még mindig ég, mint a pokol, de karjaim lassan koppannak mellettem a padlón. Figyelem anyát... azt az ismerős és szeretett alakot, ahogy rezeg a zokogástól, ahogy kiabál, egyszerre kapaszkodik apa karjába és próbálja eltolni. Apa szürke, metsző tekintete csak egy pillanatra villan rám. Tudom... tudom, hogy azt mondaná, hogy sajnálja. Hogy nem lesz semmi baja, anyának pedig... csak egy kis alvás kell.
Tudom. Mind tudom ezt.
Mégis, a nehéz súly nem változik a mellkasomról.
A fájdalom...
A vér pedig apró, vékony csíkokban gördül a tenyerem bőréről a szőnyegbe, hogy aztán örök emléket hagyjon ott.


       1 9 9 6 - ő s z

Kimért mozdulatokkal húzom össze magamon a talárt, ahogy a vágányon végigsüvítő szél megborzolja tincseimet, és lágy libabőrt ültet a bőrömre. Kiabáló gyerekek... mindenhol. Annyi zaj, annyi őrület, annyi élet, és én mégis egy olyanéba kapaszkodok, aki már nincs mellettem.
Kettő. Igazából kettő nincs mellettem.
Apa közelebb von magához, a balomon pedig Ciara pakolászik valamit a ládájában. Persze már megint azt hiszi, hogy otthon hagyott valamit. Vajon mit vár, ha tényleg ott is hagyta, majd csak úgy hazaugrunk érte? Neki ez lesz a hetedik éve. Az utolsó...
Ő harmadéves lenne.
Emlékszem a napra. Nem vagyok biztos benne, hogy valaha is ki fogom tudni törölni az agyamból. Legalább csak annyira, hogy ne rá gondoljak minden pillanatban... akkor is, amikor épp belelépek az új életembe.
Darius a bátyám volt. Nem... még mindig az. Nem érdekel, mit mond a család, nem érdekel az a nyomás, ami a vállamon ül, hogy hallgassak róla... Egyszerűen csak elképzelem, ahogy most mellettem áll. Ahogy felnézek rá, és egyszerűen csak tudom, hogy követnem kell fel a vonatra. Ez így volna természetes.
Sosem voltak bálmányaim. Még a saját szüleim sem, egyszerűen csak... nem hatnak meg ezek a dolgok. Nem rajongok. Darius más. Más volt. Ő a bátyám volt, a másik felem, és...
És eltűnt.
Egyik nap csak eltűnt, én pedig még mindig úgy bámulom azt a fekete, kopott ajtót, amely egykor a szobájába vezetett, mintha egyik nap kiléphetne onnan.
- Készen állsz? - Apa megérinti a vállamat, én pedig nem reagálok a mozdulatra. Nem veszem le tekintetemet a vonatról. - Ne izgulj... csak néhány nap, és a Roxfort a második otthonoddá válik majd.
Nem izgulok. Nem válaszolok, de annyira egyértelmű. Egyszerűen csak... lepereg rólam ez az egész Roxfort.
Anya sincs mellettem. Itt lenne a helye a bal oldalon... pont ott, ahol Ciara rendezkedik. Így képzeltem el... ott kéne állnia, és rámmosolygnia, aztán lassan Dariusra néznie, mintha csak azt mondaná: vigyázz az öcsédre, rendben?
De mostmár nem Darius az egyetlen, akiről nem beszélünk.
- Indul a vonat! - Ciara puszit nyom apa arcára, én pedig egyszerűen csak oldalra lépek. Kitérek a felém nyúló keze felől is, és csak követem a vonatra. Nem nézek vissza apára, pedig a nővérem még integet is visszafelé. Én csak végigpillantok a vonat belsejében, és máris azt keresem, hol vegyülhetek el Ciara elől. Ahogy meglátja a barátnőit, csak csendben elsiklok az egyik kupé felé, és nem foglalkozok fele, ha utánam kiabál.
- Szabad? - Biccentek az ott ücsörgő fiú felé. Szőke haj, kék szemek... Ő is elsősnek tűnik. ezt nem olyan nehéz megállapítani valakiről, pláne, ha te is az vagy. A fajtársait egészen könnyedén felismeri az ember, ugye?
Akkor ezt gondoltam. Akkor nem tudtam, hogy aki előttem ül, az Seth Morrow. Azt sem tudtam, hogy mekkora befolyással lesz az életemre... csak egy gondtalan kiskölyök voltam a Roxfort felé utazva, ezerféle gondolattal, reményekkel, vágyakkal, amiket persze sosem mondtam volna ki...
És egy kvibli báttyal, akinek a hiánya egyszerűen csak hozzáláncolta magát az életemhez. És aki elől nem tudtam szabadulni.


       r o x f o r t o s   é v e k   é s   a   h á b o r ú

Ujjaim megszorulnak a pálcámon. Cédrus. Egészen merev, sötét fájú, csendes és tökéletesen simul a kezembe. Nem ellenkezik. Még csak meg sem próbálja, ahogy az előttem heverő sötét homályosságot figyelem, az abban megcsillanó barna tekintetet. Eszébe sem jut, hog ez netán nem helyes... Egyszerűen csak meg akarja tenni, mert erre kérem.
Mert engem erre kértek.
Nem habozok. Tényleg nem. Egyszerűen csak... Egy pillanatnyi elbizonytalanodás az egész, miközben fejemben újra felcsengenek Seth szavai. Tudom, mi a dolgom. Ez így volt mindig is. Seth megkért, netán parancsolt... én pedig megtettem. Egyszerű volt. Egyszerű volt boldoggá tenni, s ezt éppen eléggé élveztem ahhoz, valami furcsa, beteg okból, hogy ne bizonytalanodjak el.
Mégis, a padlón folyó sötéten csillanó vért bámulom, a halk zihálást hallgatom, kitölti a fülemet, bekúszik a koponyámba és ott cseng, lassan, veszélyesen kúszik le a gerincem mentén... Valóban meg kéne ezt tennem?
Tudom, miket tett. Tudom, mivel érdemelte ki Seth gyűlöletét, tudom, miért fekszik most itt, és tudom, mennyire egyszerű lesz... csak kimondani. Seth tanította meg az átkot, és hogy ő honnan tudja? Merlinre... nem az én dolgom. És mégis... Lepillantok a pálcámra, és egy kósza gondolat azt kívánja: állj ellent.
Az alapvető képpel ellentétben nem tetszik a háború. Nem értem a lényegét, egyszerűen csak... feleslegesnek tartom. Nem vagyok annak a híve, hogy ártatlanokat bántsak. Nem vagyok kifejezetten erőszakos. Seth pedig ezúttal ezt az oldalamat keresi.
Talán nem kéne olyan vakon bíznom benne, hogy hagyjam, hogy előhozza?
Nightingale pofájába bámulok. A piros nyakkendőt már teljesen eláztatta a vér, amit én okoztam. Ő nem ártatlan. Ő nem az a fajta, akin csak úgy meg kéne könyörülni. Különben is... csak játszadozunk egy kicsit, nem?
Bassza meg! Miért okom lenne ellenszegülni Sethnek egy sárvérű miatt?
Ezzel a gondolattal hagyom ajkaimon kicsúszni az átkot. Nem habozok többé. A Crucio kirobban a pálcámból, a sötét folyosószakaszt felöltő fájdalmas hangok és kiabálások pedig még csak meg sem rezzentenek. Rideg arccal figyelem a fiú szenvedését, és egyszerűen csak... nem érzek semmit. Nem érzek bűntudatot. Nem érzem azt, hogy rosszat tettem.
Morrow annyira büszke lesz.

Nem ez az egyetlen borzalom, amit megtettem. Túl sok van... túl sok, amiről ha a tökéleteskedő apám vagy nővérem tudomást szerezne, akkor valószínűleg engem is csak nemes egyszerűséggel kitaszítanának a családból, ahogy a testvéremmel és anyámmal is tették. Aranyvér... annyira kibaszott fontos, nem? Annyira, hogy nem okoz nehézséget emiatt a saját családodon átgázolni.
Hazudnék, ha azt mondanám, meg akarom tenni ezeket a dolgokat. De akkor is hazudnék, ha azt mondanám, nincsen választási lehetőségem. Mindig, mindenkinek van. Én pedig Seth Morrowt választottam.
Sok szörnyűséget láttam a háborúban, és mégis... különösebben egyik sem rázott meg. Továbbra is felesleges rossznak tartom az egészet, de sajnálatot már képtelen vagyok érezni. Emberek halnak meg, sérülnek, szenvednek... nem csak a háborúban. Nem ismerem őket, és egy idegen halála egyszerűen csak képtelen megrázni. A barátoknak nevezett háztársak, padtársak? Egyszerűen nem érdekel. Túlságosan lefoglalnak a saját fájdalmaim, és az azok által hagyott üresen kongó heges foltok. Nincs kapacitásom másik problémáival is foglalkozni.
Az első naptól kezdve ott volt közöttünk valami kapocs Sethtel. Nem vagyok benne biztos, hogy mi. Tudatalatti és kimondatlan, egyszerűen csak érzem, és jól tudom, hogy ő is. Elég alkalmam volt már az évek alatt megfigyelni, hogy egyszerűen csak... tudjam. Elégedettséggel önt el, hogy ismerem őt. Hogy sikerült befészkelődnöm a bőre alá, hogy a jobb keze lehetek. Mert egy napon nagyon szükségem lesz erre a kapcsolatra... Még ha egyelőre nem is látom, mikor jön el ez a nap.


       2 0 0 1 - n y á r,  n a p j a i n k b a n

A kúria ugyanazzal a csendes, hideg bevonattal cseng, mint minden eddigi nyáron. A ládám halkan koppan az előszoba hideg csempéjén, tekintetem pedig épp csak végigjárja a díszes falakat és bútorokat. Akkor fordulok a lépcső felé, ahogy Ciara megjelenik annak tetején.
- Hazaértél? Milyen volt a tanév? - kérdezi ragyogó arccal. Mindig annyira lelkes, de valahogy ebben a pillanatban nem zavar. Régen láttam... a téli szünetben, és az mégiscsak hónapokkal ezelőtt volt.
- Hosszú - rántom meg a vállamat, és figyelem, ahogy a házimanók már cipelik is a ládámat a szobám felé. Ciara úgy ér oda hozzám, és elégedetlen fejet vág, hogy kényszeredetten, de hozzáteszem: - De nem volt rossz.
A nővérem újra rámmosolyog, úgy lép el mellettem, a mozdulat közben pedig csak nyom egy csókot a homlokomra. Hallom, ahogy rendezkedik mögöttem, valószínűleg a talárját ölti fel magára. Valahol sejtettem, hogy máris mennie kell. Nem is mertem reménykedni, hogy netán eltöltsünk egy kis időt közösen. Talán majd este.
- Bocsi, engem várnak a Minisztériumban... Üzensz valamit Milton bácsinak? - kuncog felém, én pedig csak egy halvány grimasszal válaszolok. Szemem sarkából figyelem, ahogy kilép az ajtón, utána meg csak néhány pillanatot várok, mielőtt a lépcső irányába indulnék.
Lépteim alatt ismerősen kopog a kő. Szinte üdvözöl, ettől pedig valami keserű olvad szét bennem. Lassan veszem a fokokat, és már a lépcső tetején meghallom a halk motyogást, amely az egyik csukott ajtó mögül jön. Egyelőre még nem tudom kivenni a hangokat. Óvatos, kimért léptekkel megyek közelebb, ujjaim pedig lomhán megtalálják a zsebem mélységét.
Körbe sem nézek az emeleten. Minden ugyanaz - a szobák, a köztük lévő falakon elhelyezkedő kúszónövények és családunk tagjainak nemes portréi. Ahogy elhaladok a kis üveges szekrény mellett, tele értékes tányér-és pohárkollekciókkal, tudom, hogy anyám egykori csillogó tekintete néz vissza rám a másik falról.
- Theodore... Theodore... é.... én... nem, nem, nem...
Megállok a csukott, fekete ajtó előtt, és egy pillanatig csak hallgatom a gyönge motyogást odabentről. Erőtlen, elveszett, magányos, fájdalmas. Anyám ez... vagy valami olyasmi. Az ő testében él, az ő arcával néz rám vissza, ha pár órára kiengedik a szobájából, de a szemei... a szemei már nem az övéi. Kifakultak abban a pillanatban, ahogy Darius a múlté lett, és azóta csak méginkább elvesztették a fényüket.
- Semmi baj, édesem... Lincoln ma jön haza az iskolából, hm? Talán már itthon is van - cseng apa hangja, a fejem pedig finoman nekibiccen a puha tapétának.
- Darius... Dar... - Az elcsukló hang zokogásba torkoll. Csak egy pillanatig hallgatom a keserves hangot, mielőtt ellökném magam a faltól, és tovább indulnék a szobám felé. A sírás persze nem ereszt. Végigrezgi a folyosót, bennem pedig egyre csak gyűlik a keserűség. Reflexszerűen szorulnak össze ujjaim, de nem engedek magamnak többet. Nem nézek oldalra... A padlót figyelem, amíg elérem a szobám ajtaját, nem akarom látni a saját arcomat sem a falon, se pedig Darius festményének a helyét.
Olyan hamar került le, még csak nem is fakó a tapéta alatta. Tizenegy év... ennyi jutott neki, mielőtt köddé vált volna, és mégis... mintha mindenhol ott lenne.
Én pedig nem eresztem el. Céljaim vannak, rendíthetetlen céljaim, amikhez az eszközöket lassan, óvatosan, finoman építem meg magam körül. Én ugyanis meg fogom találni. A bátyám... ott kell lennie valahol, még akkor is, ha ő már nem emlékszik ránk, a gyerekkora csak egy hiányzó darabka, és fogalma sincs, mit tett velünk. Hogy mi mit tettünk vele. Hogy tönkretettük és kitaszítottuk...
Én meg foglak találni, testvér.




        Jellem

Csendes, komoly ember. Az a fajta, akinek a hangját csak ritkán, alapos meggondolás után hallod. A saját gondolatai között él, mégsem álmodozó, egyszerűen csak sziklaszilárd realista és a tényeknek létezik, azokban látja az egyetlen esélyt. Megfontolt és gondos, a saját feladatait pontosan és hibátlanul végzi, ha pedig nem elég jó, akkor addig törtet előre, amíg a tökéletességet el nem éri. Ravasz és kacifántos tervek szövődnek általában ebben az agyban... a hideg, metsző szempár mindent megfigyel, feldolgoz, raktároz.
Céltudatos, ambíciókkal telt, rendíthetetlen és nehéz kizökkenteni, ha valamit el akar érni. Lenézi a nagyhangúságot, a forrófejűséget és hirtelen, átgondoltság nélkül cselekvőket, tulajdonképpen... a legtöbb ember egyszerűen csak irritálja, még ha ezt tökéletes módon titkolja is a kifejezéstelen arc mögött. A komolyság már fiatalabb korában is jellemezte, meglehetősen koravén, bár a saját tudásával nem dicsekszik. Nem, nem... amit csak lehet, megtart magának.
A tiszteletét és bizalmát meglehetősen nehéz kivívni. Nem sok embernek sikerül, de akinek igen, amellett elkötelezett, hűséges társ. Azért a néhány emberért, aki közel áll hozzá, bármeddig elmenne, lojális és készséges társ. Úgy tűnhet, Morrow agyatlan szolgája, aki csak csillogó szemekkel lesi a neki osztott szavakat... de mindez valahol csak egy játék része, egy nagyon komoly játéké. Amely talán egy bizonyos ponton túl szorosra fonódott. Tulajdonképpen Seth egyike azoknak az embereknek, akikre Lincoln felnéz, és akiért tényleg nagyon messze képes volna elmenni.



         Apróságok

mindig || tengerek, tengeri állatok, mélység, görög mitológia, örökzöldek, kutyák, átgondoltság, higgadtság, esőillat, szobrászat, megérdemelt büntetés, könyvek, célok elérése, hűség
soha || forrófejűség, hangos, nagyszájú és buta emberek, a rózsaszín összes árnyalata, háborúk, értelmetlen konfliktusok és vérengzés, forróság, tej, mugli kütyük
hobbik || a Roxfortban többnyire Morrowék társaságában üti el az időt, ha olykor-olykor valóban egyedül volna, akkor általában egy könyvben merül el
merengő || legjobb: a testvéreivel töltött gyerekkora a családi kúria hatalmas udvarán és az amögött lévő tónál   legrosszabb: a bátyja kitagadása a családból, amely után az anyja is lassan elvesztette az ép eszét
mumus || a bátyját látja, zavarodottan, elfehéredett szemekkel, elveszetten és öntudatlanul, amint őt bámulja, és egyszerűen csak nem ismeri fel
Edevis tükre ||  Darius
százfűlé-főzet || sűrű, tejszínes állagú és enyhén habos, sötétkék színű, fémes illattal és tengerízzel
Amortentia || erős menta és grépfrút borsos keveréke.
titkok || a kitagadott bátyja és a megtört elméjű anyja.
azt beszélik, hogy... || a háborúban megölt néhány sárvérűt.



        A család

apa || Theodore Lincoln Adwell, 50, tulajdonképpen még félvér - nem kifejezetten rossz, enyhe apa-fia, amely inkább hajlik a semleges felé
anya || Blair MacCurran, 46, aranyvér, tulajdonképpen semmilyen - utolsó emlékeink hidegek és közönyösek, ma már rám sem néz igazán
testvérek ||
Darius Theodore Adwell; 19 (ha még él), kvibli - utoljára tizenegy éves korában láttam, de gyerekkoromban felnéztem rá és bálványoztam
Ciara Blair Adwell; 25, félvér - kellemes, nem túl szoros a kapcsolatunk, az igaz, de az otthon töltött időben egészen sokat vagyunk együtt
állatok || nincs, bár nagyon szeretnék egy kutyát

Családtörténet ||
Az Adwell egy évtizedek óta törtető család, amely kétségbeesetten igyekszik elérni az aranyvérűséget. Sajnos még mindig akadnak a közelmúltból nem tisztavérű családtagok bevegyülve, amelyek így rontják az esélyeket, de Adwellék leplezetlen erővel dolgoznak ezeknek az embereknek az eltakarításán. Minden egyes varázstalant igyekeznek eltűntetni a színről, hogy ne húzhassák le a család rangját. Így történt ez Theodore nővérével is, Gabriellal, aki kvibliként született, és lám, ez a gén öröklődni látszik, ugyanis a fia is híján volt varázserőnek. Darius abba a korba lépett, ahogy meg kellett volna érkeznie a levélnek a Roxfortból, és miután ez nem történt meg... egyszerűen csak eltüntették.
Az Adwelleknek sosem esett nehezére az eltusolás és a hazudozás, így történt ez most is. Miféle testvér? Theodore-nak egy lánya és egy fia van, utóbbi pedig majd szépen továbbviszi a család örökségét és remélhetőleg aranyvért csiszol belőle. Ez a dolga.
Nem ez a család egyetlen szégyenpontja - az anyjuk is. Az aprócska, nem túl híres, ír aranyvér családból származó Blair ugyanis olyannyira belebetegedett első fia elvesztésébe, hogy egyszeren csak beleőrült. Talán még egy családtagot eltűntetni már túságosan gyanús volna, így a nőt egyszerűen csak szigorúan az Adwell kúria falai közt tartják, az apja mindig otthon van, hogy vigyázzon rá, a házimanóknak pedig szintén nincs egyéb dolga ennél. Nem, mintha annyira szeretné a feleségét... az talán már elmúlt. Egyszerűen csak attól fél hogy elkotyog valamit valakinek, miután általában egész nap Darius után zokog. Ha vendégek érkeznek, a családfő általában bájitalokkal oldja meg, hogy a felesége csendben legyen. A "Blair sokat gyengélkedik mostanában" megfelelő kibúvó, ezeket a löttyöket pedig többnyire a Morrow családtól szerzik.



        Külsőségek

magasság || 179 cm
testalkat || vékony, sportos
szemszín || szürke
hajszín || fekete
kinézet ||
Komoly, csendes alak, az a fajta, aki nem kifejezetten tűnik ki a tömegből - ha nem akar. Kócos, hosszabb-rövidebb tincsek keretezik arca fakó bőrét, amelyet általában csak a nővére csapkod meg nyaranta egy kissé. Egészen magas, mozgékony alak, szerencsés alakkal megáldott, egy kis erőfeszítéssel csinos izmokat is olvaszthatna magára. Nem, mintha lusta lenne... sokkal inkább más köti le a figyelmét. A ruhatára sötét, egyszerű darabokból áll, az iskolában általában tanításon kívül is az egyenruhát hordja és talárt, a mugliviselet pedig megáll nála egy gardó-farmerben.
A legfeltűnőbb benne az a fürkésző, acélos, szürke szempár. Mindent és mindig megfigyel... ezt pedig nem is próbálja meg eltitkolni. Az a tekintet kutat, és az embernek néha az lehet az érzése, a lelkéig lát.



        A tudás

varázslói ismeretek ||
Elméleti tárgyakból a legerősebb. Nővéréhez hasonlóan minisztériumi pályára készül, figyelmét leginkább a Számmisztika, az Átváltoztatástan, a Mágiatörténet és a Rúnaismeret köti le. A Bájitaltant egyenesen utálja, egyszerűen csak nem mozog komfortosan a varázslöttyök világában, sőt... az kifejezetten taszítja. Gondolkodni és a tudást magába szívni szereti, csak hogy még jobbnak érezze magát a többieknél. SVK-ből nem kifejezetten erős, sok bűbájt tud és vág fejből, de a párbajozás már kevésbé az ő asztala.
pálca típusa || 13,5 hüvelyk, cédrus, főnixtoll a magja
RBF ||
Rúnaismeret - K
Számmisztika - V
Mágiatörténet - K
SVK - E
Bűbájtan - V
Bájitaltan - E
Átváltoztatástan - V



        Egyéb

avialany || Deaken Bluman
Naplózva

Emily M. Dean
Adminisztrátor
***


■ leendő medimágus ■ ex-mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 01. 19. - 15:52:01 »
+2

Hello, Lincoln!

♦ ♦ ♦


Különösen szeretem azokat az előtörténeteket, amik megmozgatnak valamit bennem, és végig látom a szemeim előtt az eseményeket. A te előtörténeted éppen ilyen volt - mondanom sem kell, igazán megérintettek a vívódások, szinte a csontjaimban éreztem magam is a fájdalmat. Nagyon jól át tudtad adni ezeket az érzéseket, hálás vagyok az élményért! Mosolyog

Számomra nagyon sötét volt a kép, de éppen ezért várom a folytatást és magát a karakter kibontakozását is.


♦ ♦ ♦

Nem maradt hát más dolgom: az előtörténetet ezennel...


ELFOGADOM,


a házad pedig egyértelműen a...

M A R D E K Á R !




Kellemes időtöltést és feledhetetlen játékokat kívánok! Men?

Emily
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.065 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.