+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Roxmorts
| | | |-+  A falu melletti hegyek
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A falu melletti hegyek  (Megtekintve 7998 alkalommal)

April Sheridan
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 06. 03. - 11:02:35 »
0

◊ Ça va? ◊
2002.05.10.

◊ Serena ◊

Mindig csak előre


zene ◊ Cuatro Vientos outfit ◊ lookbook

Mély levegőt veszek, mintha valami varázslatosan jó illatot szippantanék be. Serena mindig is szimpatikus volt nekem. Talán a háború viszontagságai, talán a saját gondjaim vagy eetleg mindkettő lehet az oka annak, hogy szorosabb barátság nem fűződött közöttünk. A roxmortsi múlt idézős este és a mai nap is kísérlet arra, hogy egy új April szülessen. Lassan az egyetemet is befejezem, és azt hiszem, készen állok valami jóra. A kutatások mindig kalandosnak hangazanak, de én nem vagyok jó bennük. KÉptelen vagyok a sok informácót rendszerezni, és egyik következtetésből lvonni mégegyet, aztán tovűbb kutatni egy adott vonalon. Ehhez túl szétszórt vagyok. De mindig irigyeltem azokat, akiket ez felvértez, és annyira csodálatosan összpontosítanak, elhelyezik az információak a kellő helyére, és tovább és tovább mennek, míg valami fantasztikus dologra nem bukkannak. Mugli foglalkozások közül például nagyon tetszik a régészet, a felfedezők, ahogyan felfedezték például Amerikát. De abban az esetben ha mugli lennék, szerintem néprajzos lennék, és egy falumúzeumban dolgoznék. De élvezném, az hót zihher.
-Hát, tulajdonképpen ez Henricksen professzor kutatása, csak bevett engem is. Én adom az asztronómiai tippeket neki. Haladunk, de elég lassan. Nagyjából próbáljuk megtalálni azt a pontot, amikor a mágia keletkezhetett. Abban mindketten egyetértünk, hogy a csillagok állásának köze kell, hogy legyen hozzá. Szóval én hozom az asztronómiát, Henricksen meg a többit. De legalább az összhang meg van...
Az asztronómia volt az egyik olyan tantárgy, ahol egy csomószor másoltam. Emlékszem, volt valami szcintilláció, valami szabélytalan pislákolás, meg emlékszem, vaami parszekben mérik a távolságot...de Serene bizonyára jártasabb nálam. Jó, hát ha valaki egy obszervatóriumban nő fel, annak kábé a vérében van.
- Jaj, ez klassz lehet. Én csak nézegetni szeretem esténként a tiszta égbolton a csillagokat, a roxfortban se ment valami...fényesen.
Jaj de rossz szóvicc. Én azért jót mosolygok magamban, aztán tovább lépek. Én imádom a mélységesen szar szóvicveket, de ezzel nem mindenki van így. Képes vagyok lefárasztani a társaságot öt perc alatt velük, én meg jót rötyögök magamban.
-Neked hogy megy a gyakorlat a Mungóban?
Ó, a jó öreg Mungó. Amikor kikerültem, azt gondoltam wáó, ez egy igazán izgalmas hely, és én majd most jól belecsöppenek a közepébe. Sok érdekes és rejtélyes dologgal fogok találkozni. Mérgezéses tünetek, rejtélyes szeszély sebesülések, de persze hamar csalódnom kellett. Semmi rejtlyes sebesülés, legalábbis nem a gyakornokoknak. Biztos vannak szeszély balesetek, de nem kötik az orrunkra. Egyelőre. Sóhajtok egyet, majd elmesélem, mennyire vártam pedig az egészet.
- Hát nem igazán erre számítottam. Nagyon vártam, hogy majd látog izgalmas rejtélyes balesetes betegeket, de ránk, gyakornokokra nem osztanak ilyen feladatokat. Mi látjuk el a kisebb varázstárgyak okozta baleseteket, csínytevéses sebeket, sőt, van, hogy a recepcióra is minket ültetnek be, ha nincs más. Persze ez is gyakorlat, nem is szoktam panaszkodni. Hamar rájöttem, hogy végig kell menni a szamárlétrán.
Biggzesztem le az ajkam, de amint April vizet nyújt felém, újra mosolygok. Vííííííííz!
- Uh, köszi. Ígérem, nem leszek végig ilyen..béndzsa. Sokat voltam bent éjszaka a múlt héten, fel le rohangáltam. Valami családi rendezvény volt, amikor felrobbant bent a házban valami. Még nem tudják mi volt az pontosan, de sok volt a gyerek. Könyebb sérülésekkel megúszták ugyan, de hirtelen minden ágyunk tele lett.
Visszaadom a vizes üveget Serenának, majd bólintok, hogy tovább mehetünk. Remélem látunk majd kis bólintéreket. Ahogy  tovább indulunk, izmaim kezdenek visszatérni.
- Neked mik a terveid, ha végeztél itt? Visszamész a szigetre kutatni?
Naplózva

Serena Fawley
Játékmester
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 06. 20. - 19:35:31 »
0

Kirándulás



2002. május 10.

To: April Sheridan

Lehet, hogy kicsit gyors volt a tempó, mert April örömmel fogyasztja el a vizet, amit felé nyújtok. Én is megállok egy pillanatra, nekem sem árt néhány levegővételnyi pihenő, mert azért mégis csak felfelé caplattunk az elmúlt fél órában. Körülnézek az erdőben, ahol minden nyugodt és csendes. Úgy tűnik, ezen a napon csak mi vagyunk olyan elvetemültek, hogy kiránduljunk, a családok inkább valami hűsítőbb helyet keresnek, a párocskáknak meg nem ez a legjobb randihelyszín. Így maradunk ketten Aprillel. De én ennek örülök, mert nyugodtan, a saját tempónkban kirándulhatunk, nem kell másokhoz igazodnunk.
Néhány pillanatig hallgatom a madarak csicsergését, a fák lombjának súgását, és csak utána válaszolok Aprilnek. Nem lepődök meg, hogy a lánynak nem ment a csillagászat a Roxfortban. Valójában nagyon kevesen voltunk azok, akik tényleg élvezték az éjszakai órákat, a csillagos égbolt fürkészését.
De úgy tűnik, a Mungóban zajló gyakorlattal sincs teljesen megelégedve. Talán tényleg izgalmasabb feladatokra számított, többet szeretne tenni a varázslókért és boszorkányokért.
Elmeséli a családi rendezvényt, ahol egy mágia rosszul sült el, és emiatt egy csomóan bekerültek a kórházba. Sajnálom őket, igazán alakulhatott volna jobban a napuk.
-Szegények. - mondom ki hangosan, amit gondolok. - És szegény ti ott a kórházban. Biztosan sok munka lehetett vele. Én legutóbb a Szeszély miatt kerültem be, de szerencsés kimenetele lett a dolognak.
Amikor April a terveimről kérdez, én egy kicsit elhallgatok.
-Igazából még nem tudom. Szerencsére még van két évem, hogy eldöntsem. De ha találok egy olyan kutatást, ami érdekel, akkor szívesen maradnék inkább az egyetemen. Vagy Londonba is elköltöznék, ha más nem, akkor besegítek majd a keresztapám csillagászati boltjában az Abszol úton. De annyira sok kedvem nincs visszamenni Skóciába. Túl messze van mindentől, nem akarok a világtól elzárkózottan élni.
Valójában ezt most fogalmaztam meg először, de tényleg nem akarok a Skye-szigeten élni. Az ott a szüleim élete, teljesen más dolgokra vágyom én egyelőre.
Közben továbbindulunk, én pedig bátorítóan mosolygok Aprilre.
-De te biztosan meg fogod találni a helyed a Mungóban. A medimágia melyik ága érdekel a legjobban? Volt már valami, amibe különösen beleláttál, és megtetszett? - kérdezem kíváncsian, aztán megtorpanok. Egy útelágazáshoz érkeztünk, én pedig elbizonytalanodtam, merre is kellene tovább mennünk. Bizonytalanul nézek Aprilre, remélem ő tudja az utat. Most, hogy már nem vagyok biztos magamban, mindkét út elég rémisztőnek és veszélyesnek tűnik.
Csak ne találkozzunk valami veszélyes lénnyel... Én valahogy mindig beléjük futok. - gondolom magamban, és egy ágreccsenésre is már felkapom a fejem. Remélem, April bátrabb, mint én.
Naplózva


April Sheridan
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2021. 06. 28. - 19:37:26 »
+1

◊ Ça va? ◊
2002.05.10.

◊ Serena ◊

Mindig csak előre


zene ◊ Cuatro Vientos outfit ◊ lookbook

Persze nem panaszkodok, vagyis ez a kis panaszkodás amolyan kis panaszos csicsergés, mert szeretek ott lenni, így is sok praktikus dolgot lehet tanulni. Első éves egyetemista koromban azt gondoltam, hogy ha nagy leszek, égési medimágus leszek, de aztán ahogy az évek teltek, változtak a dolgok, és jobban körvonalazódott, mivel szeretnék jobban foglalkozmi. Szeptembertől már mesterképzésen leszek, és egész évben arra készültem, hogy ha itt befejztem, akkor a plaszti-medimágiára megyek tovább. Embererknek visszaadni az önbizalmát egy súlyos égési sérülés után, vagy átok során keletkezett maradandó sérülés után...ez az amit szeretnék.  És így, hogy van célom, így könnyűá elviselni a mosatni esetleges kellemetlenségeket is, hiszen hát ilyen az élet. És végtére is jól érzem magam itt, már amikor épp nem omlok össze, és rohanok a pszicho-medimágushoz.  April kedves, az érzelmi kirohanásaival, és az ezzel összefüggésbe hozható hedonista ámokfutásokaival kezdenünk kell valamit. Mit szeretne elérni vele? Élni. Hát azt szeretnék. Meg felejteni. És bár lehet hogy ez nem hagzik jól, mégis úgy érzem, haladok, és egyre közelebb kerülök magamhoz.
-Szegények. És szegény ti ott a kórházban. Biztosan sok munka lehetett vele. Én legutóbb a Szeszély miatt kerültem be, de szerencsés kimenetele lett a dolognak.
A szeszély. Én nem tudom,milyen úton módon voltam olyan szerencsés, hogy a szeszélybe még nem ütköztem bele. Eme roppant jó szokásomat igyekszem megtartani.
-Oh, ezt nem tudtam. Mi történt? Tudod, én valahogy eddig még nem találkoztam vele. Mindig elkerültük egymást.
Kiváncsian fordulok Serena felé, hogy mik a tervei a jövőben. Olyan érett lány, olyan felelősségteljes, amiért irigylem. Bár nekem is mindig vannak céljaim, de sokszor elbizonytalanodom, vagy esetleg irányt váltok. Sokszor elbizonytalanodom, mi is lenne a jó nekem, rajta viszont azt látom, hogy megy egyenesen, tántoríthatatlanul, tudásra éhesen.
-Igazából még nem tudom. Szerencsére még van két évem, hogy eldöntsem. De ha találok egy olyan kutatást, ami érdekel, akkor szívesen maradnék inkább az egyetemen. Vagy Londonba is elköltöznék, ha más nem, akkor besegítek majd a keresztapám csillagászati boltjában az Abszol úton. De annyira sok kedvem nincs visszamenni Skóciába. Túl messze van mindentől, nem akarok a világtól elzárkózottan élni.
Kedvesen elmosolyodom. Jól van, akkor talán kevésbé lesz itt mellette kisebbségi komplexusom. Teljesen természetes, hiszen fiatalabb nálam, én meg most végzek. Bár tuti hogy Serena nevét még olvasni fogom az újságokban, de nem ám a bugyuta Szombatiban, hanem valami tudomány folyóiratban. Illetve én nem olvasok olyanokat, de majd fogok.
- Megértelek. Én sem tudnék. Illetve régebben még el tudtam volna képzelni, de biztos csak azért, mert a háború után mindenkitől és mindentől távol akartam lenni. Most már persze nem így van.
Már el is feledkezem a fájó virgácsaimról, és egészen jó tempóban tudom követni Serenát, a víznek hála megpustulni sem fogok már, mehetünk a végtélenbe és tovább is. Csak sötétedésre érjünk vissza.
-De te biztosan meg fogod találni a helyed a Mungóban. A medimágia melyik ága érdekel a legjobban? Volt már valami, amibe különösen beleláttál, és megtetszett?
Már tudom is a választ, és izgatottan várom miatta a Szeptembert. Elégedett vagyok az eddigi teljesítményemmel, és remélem a mesterszak is jó választás.
- Igen, már jelentkeztem plaszi-medimágiára. Anya egyik barátnője is plaszti medimágus, sok érdekes dolgot mesélt, és azt hiszem, ez illik legjobban hozzám. Embereknek visszaadni az önbizalmukat, olykor az életükkel együtt. CSak a pszichológiai vizsgán kellene átmennem, de azt hiszem, menni fog.
Ahogy mesésem, mitha a szemeim is csillogni kezdenének, és határozottan érzem, ahogy a lelkesedésemmel együtt a pulzusszámom is emelkedik. Régen lelkesedtem igazán, és ez olyan jól eső érzés. Megtorpanunk. Egy rövidke pillanatig hezitálok, de aztán határozottan jobbra mutatok.
- Erre. Erre rövidebb. Nem lenne jó, ha itt ragadnánk sötétedés után is. Itt levághatjuk az utat.-
Határozottan el is indulok, mint a jó cserkészek., hogy eloszlassam Serena kétségeit. Kiül az arcára, hogy elbizonytaanodott, pedig biztonságban vagyunk, nem lesz gond.Egy ideig még én is teljesen biztos vagyok benne, hogy simán visszajutunk, azonban egy 20 perc múlva már nem tudom, hol vagyunk. Ajaajajj...vajon Serena levágja hogy eltévedtünk? Furcsa hangokat hallok a közelben, és azt hiszem, kicsit be vagyok tojva. Lelassítok, majd megállok. Először nem akarok hinni a szememnek, Óvatosan hátra lépek pr lépést. Ez tényleg egy...egy 30 centis szőrös, csupasz fejű Pogrebin... Mégjobban hátrálok. Ha ez az izé elkezd követni engem, vagy Serenát,  nagyon pórul járhatunk.
- Serena...ne tégy hirtelen mozdulatot..szerintem ez egy izé---egy Pogrebin...
Hogy a fenébe került ide egy ilyen izé? Ez egy kibaszott orosz démon! Azt hittem, csak este jön elő, és amúgy is mit keres itt?  LÚjjem ki egy kábító átokkal? De mi van, ha beteg? Nem kéne szólni is valakinek? KÖzben a pálcám keresem, amit csak nem találok. PAsszus, nincs nálam a pálcám.
Naplózva

Serena Fawley
Játékmester
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2021. 07. 04. - 19:30:47 »
+1

Kirándulás



2002. május 10.

To: April Sheridan

Elmosolyodok, amikor arra a napra gondolok, amikor Angliába való visszatérésem után először futottam bele szó szerint a Szeszélybe. Igazából az egy olyan nap volt, ami megváltoztatta az életemet.
-Hát igazából nekimentem egy férfinak, és aktivizálódott a Szeszély. És mivel az a férfi éppen színházba készült, kénytelen voltam elkísérni. - kuncogtam, ahogy visszagondoltam arra a lassan egy évvel ezelőtti napra. - Aztán annyira tetszett a színház, hogy - miután a Mungóban szétszedtek minket - elmentünk még meginni egy italt aznap este. És hát azóta félig-meddig már együtt is lakunk. És képzeld, ő is medimágus, mint te.
Amikor hallgatom, hogy Aprilt mennyire megviselte a háború, megsimítom a hátát. Nekem szerencsére könnyebb volt átvészelni a dolgot. Skóciában senkit nem zavartunk, a szüleim pedig nem izgatták magukat a varázslóháború miatt. Ők továbbra is a csillagászatnak szentelték az idejüket. Ráadásul egy régi mágus família tagjaiként félnünk sem kellett. Szerintük elég volt csak végiglavírozni ezt a pár évet.
Mondjuk én, aki a csata közepében voltam, nem így gondoltam. De ott volt a helyünk, ez egyértelmű volt. Meg kellett védenünk azokat a barátainkat, akik esetleg veszélybe kerültek volna, ha a Sötét Nagyúr vette volna át a hatalmat.
-Képzeld, a párom, Cherub is plaszti-medimágus. A Szent Mungóban dolgozik, lehet, hogy már találkoztál is vele korábban. - mondtam büszkén. Tényleg büszke voltam erre a férfira, aki annyi nehézségen keresztül jutott el oda, hogy most egy boldog, kiegyensúlyozott varázsló, mind a munkájában, mind a magánéletében.
Annyira belemerültünk a nagy beszélgetésbe, hogy amikor a kereszteződéshez értünk, egy pillanatra azt sem tudtuk, hogy hol vagyunk. De aztán April határozottan mutatott az egyik irányba, én pedig vakon követtem. Azért egy idő után, amikor még mindig nem értünk a vízeséshez, kezdtem aggódóba esni. Már rég el kellett volna érnünk célunkat. Nem volt az a vízesés olyan messze...
April megtorpant előttem. KÍváncsian néztem ki a háta mögül, és egy kis törpeszerű, nagyfejű, kopasz lény állt előttünk, szerencsére nekünk háttal.
-Blö... - mondom, és gyorsan kutatok az emlékeimben, hogy miféle lény lehet ez. De végül April mondja ki a megfejtést: - Egy Pogrebin.
Jajj, miért futok bele én mindig ilyen kalandokba. Miért kell furcsábbnál furcsább, ráadásul nem honos lényekkel találkoznom Nagy-Brittaniában. Egyáltalán hogy kerül ide egy orosz démon?
-Oké, elvileg ezt viszonylag könnyű legyőzni, ha követni kezdene minket. Van egy orosz barátom, mesélt róluk. Ott lépten-nyomon ilyen lényekbe futhat az ember. Szóval, ha követni kezd, akkor egy kábító átok megteszi, amíg elfutunk előle.
Próbáltam nyugodt maradni, még ha a hangomból ez nem is hallatszott. Aztán, amikor láttam, hogy April a pálcáját keresi, kicsit kétségbe estem. Mégis csak könnyebb lenne, ha ketten bánnánk el vele. De úgy tűnt, most magamra maradtam.
-Mi legyen? Próbáljunk elsettenkedni, amíg nem vesz észre minket, vagy most kábítsam el? - kérdeztem Aprilt, a pálcámat szorongatva.
Naplózva


April Sheridan
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2021. 07. 11. - 15:02:36 »
0

◊ Ça va? ◊
2002.05.10.

◊ Serena ◊

Mindig csak előre


zene ◊ Cuatro Vientos outfit ◊ lookbook

Hallgatom Serena beszámolóját a Szeszélyről, és a romantikus randiról, amit végül okozott.
-Hát igazából nekimentem egy férfinak, és aktivizálódott a Szeszély. És mivel az a férfi éppen színházba készült, kénytelen voltam elkísérni.- Aztán annyira tetszett a színház, hogy - miután a Mungóban szétszedtek minket - elmentünk még meginni egy italt aznap este. És hát azóta félig-meddig már együtt is lakunk. És képzeld, ő is medimágus, mint te.
 Hát ez a fajta szeszély engem is megtalálhatna akkor, és belesodorhatna egy jóképű idegen ölébe. Az, hogy a szeszély tényleg milyen kis szeszélyes, elnevetem magam. Ki gondolta volna, hogy még jól is elsülhet a galiba, amiket okoz! Serenával együtt kuncogok, és meg próbálom elképzelni az esetet, ahogy Serena gyanútlanul sétál, és nekimegy egy idegennek. Aaztán elmegy vele a színházba, aztán kávézni. Ú, milyen kis romantikus! Talán a szeszély is tud érezni? Vágyott egy kis romantikára? Ki vagy mi vagy te tulajdonképpen te szeszély? Ő is medimágus. Ó, és ismerhetem? Kíváncsi leszek, így barna szemeimet Serenára tapasztom, miközbn haladunk az erdőben.
-Ú, ez milyen jól hangzik! Már már könyve illő sztori. Medimágus? És hogy hívják? Lehet, ismerem is, csak nem tudok róla. Mármint hogy azt tudom, hogy ismerem, csak hogy..jaj, na, érted!
Nevetek fel, ahogy belebonyolódom a mondókámba.

Serenával szép nyugis tempóban haladunk, körülöttünk viszonylag csend van, pár madár csicsereg, a szél is olyan lágyan és kellemesen fúj, hogy biztos vagyok benne, jó napot választottunk a kirándulásra. Jól esik, hogy együttérez a háborús veszteségek miatt, de mindig tudom, hogy nem vagyok egyedül ezekkel a borzalmas emlékekkel, a fájdalmammal és a veszteségeimmel, és mindig erőt az a tudat, hogy együtt, barátokkal könnyebben fel lehet dolgozni őket, és hogy végül nem maradunk egyedül, nem maradtunk, mert mi mégis itt vagyunk egymásnak. Pont ezek miatt esik jól egy sima várveregetés, olyakor egy együttérző tekintet, egy simogatás. Hogy tudjuk, itt vagyunk egymásnak mi, akik valahogy átvészeltük, túl éltük.
-Képzeld, a párom, Cherub is plaszti-medimágus. A Szent Mungóban dolgozik, lehet, hogy már találkoztál is vele korábban.
Cherub, Cherub...igen, igen, ismerős a neve, azt hiszem, már láttam őt, találkoztam is vele, ha csak futólag is, de mintha az arca is kezdene rémleni. És ha eddig nem is jegyeztem volna meg, Serena története után már biztos meg fogom, mert mindig eszembe jut majd az aranyos szeszély sztori. Nagyon szeretem a Mungót, és bármennyire is tudok olyakor panaszkodni, tényleg szeretek ott lenni, és remélem, hogy ha befejezem a sulit, akkor engem is felvesznek, és majd megszíépítem az emberek életét, lehetőséget adok egy újra kezdésre. Persze tudom, hogy az elején az apróbb vágásokkal kell majd törődnöm, de tudom, hogy hova szeretnék majd eljutni, és már csak a gondolat is megnyugtat, és motivál. Ezt a nagy motiváltságot és határozottágot aztn az irány váltásba is beleviszem, és túlzott határozottséggal állítom, merre menjünk tovább. Mikor a vízesésnek még mindig nem hallottuk a csobogását, akkor ugyan kezd gyanússá válni, de még nem merem elárulni Serenának, csak némán menetelek, pislogok, mkeresek valami  kapaszkodót..ebbe a nagy keresgélésben állít meg az apró Pogrebin, amitől aztán teljesen zavarba jövök. Nem számítottam rám, hogy pont itt találkozom egy példánnyal. Nem szeretem a démnokat, és az alől még a kis Pogrebin se kivétel.
-Oké, elvileg ezt viszonylag könnyű legyőzni, ha követni kezdene minket. Van egy orosz barátom, mesélt róluk. Ott lépten-nyomon ilyen lényekbe futhat az ember. Szóval, ha követni kezd, akkor egy kábító átok megteszi, amíg elfutunk előle.
Oké, oké, nyugtatgatom magam, ha ott arrafelé mindennapos kis bosszúság, akkor nem is kell tőle megijedni. Bizonyosan így van...nyúlnék is a pálcámért, de persze ma voltam olyan hebrencs, hogy kint hagtam az ágyamon.
-Mi legyen? Próbáljunk elsettenkedni, amíg nem vesz észre minket, vagy most kábítsam el?
Serenára pillogok, a számhoz tapasztom a mutató ujjam, mutatva, hogy szépen csendben próbáljunk meg vissszafele sétálni. Azért is visszafelé, mert ha megtorpanntunk, és van lehetőség, akkor mégis csak induljunk el visszafele. Ebből Serena tuti levágja, hogy amúgy meg el is tévedtünk, és rosszul mondtam az irányt. Akkor hát egy lépés...két lépés...de a kis lény is tesz egy lépést, meg még egy lépést. Megállok, hhátra pillantok. Újból elindulunk lassan, egy lépés, két lépés. A kis lény csak felénk döcög, min a kiskacsa az anyukája után. Kissé remegő hangom kérem Serenát, hogy legyen nagyon ügyes és próbálja meg leszerelni a hű követőnket....aztán, ha sikerül, utána fussunk!

Naplózva

Serena Fawley
Játékmester
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2021. 07. 14. - 20:43:05 »
+1

Kirándulás



2002. május 10.

To: April Sheridan

Szeretek arról mesélni, hogy jöttünk össze Cherubbal. Igazi mesébe illő történet, ami nem mindenkivel esik meg. Mosolyogva gondolok vissza arra az első találkozásra, amit még nem is nevezhettünk randinak, mégis mindketten úgy gondoltunk rá. Az egész kapcsolatunk annyira tökéletes volt. Megértettük egymást, hasonló volt az érdeklődési körünk, mégis mások voltunk, a magunk kis egyéniségei. Szeretem őt, és tudom, hogy ő is szeret engem, még akkor is, ha mindig felbukkan némi nehézség az életünkben.
Büszkén gondoltam rá, hogy ő egy olyan medimágus, akinek ismerik a nevét. Akiről tudják, hogy kicsoda a Szent Mungóban. És nem azért, aki volt, hanem amiatt, akivé Cherubként vált. Büszke voltam rá, és amikor csak lehetett, ezt elmondtam neki. Mert tudnia kellett, hogy tényleg mindenki szereti, kedveli, és jól érezzük magunkat vele. Szüksége volt a bátorító szavakra.
Biztos voltam benne, hogy az Aprillel való találkozásunkat is el fogom mesélni neki. Talán ő is ismeri Aprilt, hiszen egy helyen dolgoztak, ha minden igaz.
Mindenesetre nem azért voltunk itt, hogy a munkáról meg a suliról beszéljünk. Már alig vártam, hogy elérjük a vízesést, és gyönyörködhessünk benne, erre egy pogrebinbe botlunk.
Látom Aprilen, hogy ő teljesen kétségbe esett, úgyhogy próbálok én a helyzet magaslatán állni - kevés sikerrel. De legalább tudok ezt-azt ezekről az orosz démonokról. Jó esetben a kábító átok megteszi, ha pedig nem, akkor jöhet a hátráltató ártás.
April csak a szemével jelezte, hogy ő a békés megoldások híve, inkább próbáljunk meg elslisszolni a pogrebin elől, de az nem hagyta magát. Elkezdett követni minket, és ennek nem lett volna jó vége. Úgyhogy pár lépés után, amikor nem akart eltakarodni a kis piszok, kilőttem felé egy kábító átkot!
-Stupor! - mutattam a pálcámmal a lényre. De ő a szívósabb fajtából való volt. Nem ártott neki a kábítás. - A fenébe. - motyogtam, miközben továbbra is próbáltunk kitalálni az erdőből. Reméltem, April legalább ebben tud segíteni, én csak követtem őt a fák között.
-Hátráltatnom kell, úgyhogy, ha kilőttem a következő átkot, akkor futás. Lesz pár percünk, hogy eltűnjünk a szeme elől.
-Obstructo!
- kiáltottam, és elkezdtem magam előtt terelgetni Aprilt. - Gyerünk, gyerünk. - noszogattam, és néhány perc futás után, mindketten egy-egy fának dőltünk neki.
-Azt hiszem, lehagytuk. - lihegtem.
Naplózva


April Sheridan
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2021. 07. 20. - 16:17:02 »
0

◊ Ça va? ◊
2002.05.10.

◊ Serena ◊

Mindig csak előre


zene ◊ Cuatro Vientos outfit ◊ lookbook

  Szép is a szerelem, még ha néha kicsit bonyolult is. Jó, nem vagyok egy romantikus típus, de pontosan tudom, milyen szeretni valakit. Jó érzés. Még akkor is, ha ez nicns viszonozva. A szeretet nem is a birtoklásról szóll. Persze, az embernek fáj, ha valaki nem szereti úgy visznt, ahgyan ő azt szeretné,d e..én szeretek szeretni, csak most már...kevésbé merek. Olyan szívesen merengenék még kicsit a szerelmen, de ez a hülye démon a szívbajt hizza rám. Ráadásul így, hogy voltam olyan buta, és kiraktam az ágyamra a pálcám, így még biztonságban sem érzem magam. Jeesszus, mi lett volna, ha nem Serenával övök, hanem csak úgy egyedül erre fee kiréndulgatok? AMég  gondolatától is kiráz a hideg. Akkkor lehet hogy pár nap múlva egyszerűen csak felfalna. Mertt nagyon jól tudok az életen keseregni, sajnos elég borzalom ért engem is a háborúban. Nem tartana neki sokáig, míg térde kényszerít, elég depresszív típus vagyok. Nem olyan régen szoktam le a nyugtatókról, így jogosan vagyok a kelleténél jobban megijedve. Persze nem tudom, Serena mennyire van képbe vele, nem sok midnekinek kürtöltem szét, de eléggé köztudott volt, hogy az ikertesóm halála után eléggé szétcsúsztam. Bár ugye rögtön jelentkeztem a fősulira, de piszok nagy erőfeszítésbe, és napi pszicho medigmágus látogatásával sikerült átverekednem magam az első évemen. Utána azért könnyebb volt, de az első évem...tényleg nem tudom, hogyan sikerült. Csoda. Szóval nekem ez a kis orosz démon sokkal félelmetesebb, mint úgy általában másnak. Pontosan tudom, hogy könnyű préda vagyok neki. Kétségbeesetten motyogok a nem kétező bajszom alatt. Jaj, mami, menj már innem te undok lény...Serena előkapja a pálcáját, és lő.
-Stupor!
Hátra pillantok, de hiába találta el az átok, meg se kottyan neki. A szívem már a torkomban dobog, nem hiszem el, hogy pont egy ilyen kis szívós dög d9nt majd le a földre...
-Hátráltatnom kell, úgyhogy, ha kilőttem a következő átkot, akkor futás. Lesz pár percünk, hogy eltűnjünk a szeme elől.
Bólintok, hogy értettem, én úgy fogok futni, ahogyan csak bírok. Már így is alig tudok egy helyben maradni, a pánik kezd teljesen urrá lenni rajtam. NYugi, April, nagy levegő, de azért ne ventillálj, beszív, oké, ezaz, kifúj...minden rendben lesz.
-Obstructo!  Gyerünk, gyerünk. -
Gyorsan kapkodom a lábaim, igyekszem nem elesni a kavicsokban, nagyobb kövekben és megpróbélom a lábamat nem megrándítani. Csak rázzuk le, mami, rázzuk leeee.....kis idő múlva megállunk egy fának dőlve. Úgy lihegek, hogy majd kiszakad a tüdőm, de leginkább még mindig a pánik miatt van. Látom, hogy Serenát kevésbé viselte meg a dolog. Tiszta ciki, de azt hiszem, megvan a gyenge pontom. Nekem ez felér egy dementorral, hála a pompás lelki világomnak. Miért nem egy bohóccal futottun össze? jó, nem a gyilkos fajtára gondolok, az nem kell.
-Azt hiszem, lehagytuk.
Igyekszem a légzésem visszaállítani a rendes, szokványos, normális tempójára.
-Re..reméle.hem..-
A mai izgalom adagom is megvan, már nem kell a boltba mennem egy kis adrenalinért, azt hittem, ez a kis zörnyeteg rövid időn belül felfal. Oké, talán kicsit túl reagáltam a dolgot, nem kellett volna így bepánikolni, de nem tudtam kontorllálni a félelmemet. Ijesztő dolog, ha nem tudod iránytani a viselkedésed.
- Egy rövid kis pillanatra azt hittem..azt hittem, elkap. Bevallom, azt hiszem én vagyok a ludas, a másik irányba kellett volna fordulni. -
Ismerem be neki őszintén, de szerintem erre már ő is rájött, ha csk le nem kötötte teljesen a kis démon.
- De vajon mit kereshet erre? Fura, mert ha jól tudom, itt nem élnek ilyenek. Csak nem valaki csempész állata?-
Ledőlök a fa tövébe, és elterülök. Jaj, de jó így a földön fetrengeni kicsit! Igyekszem nem a napba nézni, nem hiányzik a vakság, de jó most egy kicsit a hűvös föld.
Naplózva

Serena Fawley
Játékmester
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2021. 08. 01. - 17:19:50 »
0

Kirándulás



2002. május 10.

To: April Sheridan

A hátráltatásom sikeres, a kis lényt magunk mögött hagyjuk. A futástól azonban mindketten kifáradunk, így inkább megpihentünk a fák közötti kis tisztáson. April felé nyújtok egy üveg vizet, neki is szüksége van egy kis frissítőre. Örülök, hogy megúsztuk ezt a kalandot, mert habár nem nehéz elbánni egy pogrebinnel, azért meg tudja tréfálni az embert. Alapvetően egy roxforti diáknak is el kellene tudni bánni vele, persze, csak ha nála van a varázspálcája.
Erről eszembe jut, hogy April valamiért nem hozta magával a pálcáját, amit nem is igazán értek. Én sehova nem indulok el a varázspálcám nélkül. De inkább nem teszem szóvá, nyilván ez az ő dolga. Én mindenesetre biztonságosabban érzem magam, ha velem van a karom meghosszabbítása.
Én is gyorsan iszom pár kortyot, aztán Aprilre nézek. Eléggé megviselte a kis kalandunk.
-Jól vagy? - kérdezem tőle. Már egy ideje sejtettem, de végül bevallja, hogy eltévesztettük az utat. Igazából nem zavart, úgyis kirándulni jöttünk, úgyhogy bátorítóan rá mosolygok.
-Semmi baj, nem ezen múlott, hogy ránk talált ez a pogrebin. Viszont most meg kellene találnunk majd a megfelelő utat hazafelé. - gondolkodom el rajta, hogyan is juthatnánk vissza Roxmortsba. Alapvetően csak vissza kellett volna hoppanálni Hertfordshire-be, de attól tartottam, hogy Aprilnek a pálcája nélkül, és a felfokozott idegállapotban ez nem fog menni.
-De vajon mit kereshet erre? Fura, mert ha jól tudom, itt nem élnek ilyenek. Csak nem valaki csempész állata? - kérdezi, én meg megvonom a vállam.
-Szerintem simán lézenghet egy-kettő Nagy-Brittaniában is. Kétlem, hogy ez Hagrid újabb kísérlete lenne a kiskedvenc nevelésre. - A vadőr legendás volt a furcsa varázslény mániájáról, mégsem gondoltam volna, hogy köze lenne a pogrebinhez. - Amíg csak egy van, nincs semmi baj.
Ha pedig több lenne, akkor inkább nem akarnék találkozni velük. Az már a Minisztérium dolga lenne...
-Figyelj, nagyjából visszafelé futottunk, szóval, ha jól gondolom, akkor azon az ösvényen tovább haladva Roxmortsban vagy annak közelében kötünk ki. Mennyire fáradtál el? Bírod még egy kicsit a sétát? - kérdezem Apriltől, remélve, hogy még bírni fogja a picit.
Addig győzködöm, amíg útnak nem indulunk. Újra az erdőben gyalogolunk, most már óvatosabbak vagyunk. Én minden zajra, reccsenésre odapillantok, de szerencsére semmi nem állja utunkat. Fél óra séta után már látszanak Roxmorts házai, én pedig megkönnyebbülten figyelem a kis varázsló falucska sziluettjét. Megnyugvással tölt el a látvány, most már semmi bajunk nem lehet.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.155 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.