Pult

Ami jó van, a világon születésnapján kívánom

TO; JayJay
20003. szeptember 9.

- Na ja, a legjobbkor léptünk le, még szerencse, hogy a bugyi nem maradt a fejeden... -
Á, ez tényleg annyira bizarr, hogy még gy jó sztoriként sem fogom felhozni soha. Egy idegen sztiptízes bugyija a fejemen Ki tudja, hogy...bleh. Örülök, hogy végül gyorsan elszeleltünk. Jay keze egy kis meleg enyhülés a benti káosz után, annyira, hogy nem is akarom, merem még egy ideig elengedni.
 - Jobban nézel ki nélküle. Mármint a bugyi nélkül... khm -
Némán vigyorgok, ami miatt enyhén félre fordítom az arcom, hogy mégse Jay arcába vigyorogjak. Örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem a szavak embere, főleg ha..főleg amikor zavarban van. És végül is Jaynek igazán jól áll, bár nem hiszem, hogy ennek tudatában lenne. Azzal a megjegyzéssel, miszerint puha az ajka, oldani szerettem volna a zavart, ehelyett magamat hoztam kínos szituációba. Valahogy mégsem bánom, ezt az egész zavart nem bánom, mert mégis olyan jól esik. A tortás felütéssel sem sikerült javítanom. A testemen végigkúszik ez a forrósság, a zavar, és ezzel együtt el is sápadok, ami nem is tudom, hogyan lehetséges. A kezét is elengedem, és most igazán kellemetlenül érzem magam a bőrömben. Keresném az egérutat, el is szaladnék, de tudom, hogy nem futhatok el, csak belül zakatolok. Egymást nézzük sötétéő némaságban, amíg Jay meg nem fogja újra a kezem, és ismét nem sétálunk ketten. Most mi történt? Némán haladok vele együtt az utcán, a félhomályos utcán, miközben belül itt a fejemben csak úgy cikáznak a gondolatok. Nem merek e szemébe nézni, pedig úgy sóvárgok utána...de aztán megállunk. Kérdőn pillantok felé, talán elköszönni akar, lassan későre jár. De nem szól semmit sem. Helyette hozzám hajol, és hosszan csókol. Nem értem, mi történik, pedig a részese vagyok. Ezúttal nem véletlen, szándékosan, szabad akaratából csókol, méghozzá hosszan, amitől kishíján elalélok. Ha számolnám, már az ötödik missisipinél tartanék. Persze hogy nem tolom félre, csak hagyom, hogy csókoljon, és mivel már teljesen biztos vagyok benne, hogy igazn tetszik, én is visszacsókolok. Ráfoghatnám arra a csekély alkoholra, de ő is. Vajon rá fogja? Fog ezután is bocsánatot kérni? Nem akarom. Még ha azt is mondja, hogy tévedés az egész, akkor is olyan jó tévedés. A szülinap legjobb része, hogy végül megszöktünk. Még nem akarok arra gondolni, mi lesz reggel, legközelebb ha találkozunk, kínos lesz e a találkozás. Ez az este így most olyan kellemes és szép, olyan andalgós és olyan soha véget nem érős. Én szeretem ezeket a pillanatokat, bármi is lesz.

[párhuzamok20030909]

párhuzamok
20030909



Flora
m o o d

Az egész helyzet olyan bizarr volt, hogy még Flornak se merném elmesélni, nem csak a pucérkodó tortás csaj miatt, hanem mert megcsókoltam a nővérét. Ismertem anynira, hogy tudjam, milyen védelmező tud lenni a testvéreivel, és a fejemet tettem volna rá, hogy nem tűrné amúgy ezt teljesen szó nélkül. Persze én is zseniális voltam, mindig olyan elérhettelen lányokba sikerült beleszeretnem, hogy aztán már megszívtam velük állandóan. Sierrába mondjuk, nem tudom, szerelmes voltam-e. Ott már az elején minden olyan rohadtul félre ment, hogy képtelenség lett volna... egyszerűen nem tudtunk kibékülni, túl nagy távolság nőtt kettőnk közzé. Mellesleg már szinte nem is láttam, más órákra járt és ez így volt a lejobb mind a kettőnknek. Rose meg. Rose-ra inkább nem is akartam gondolni. Túl mély volt a seb és mégnéha most is azt vettem észre nézem a hollósok ajtaját. De egyre kevesebbszer jártam arra, Flora mintha teljesen elkedzte volna belőlem azt  a fájdalmat kimosni. MIntha csak egy tavaszi szellő lett volna, ami felmelegít a jeges pokolból, amibe Rose és a szüleim taszítottak bele.
Hagyom, hogy az érzéseim vezessenek, azok irányítanak, talán hosszú idő óta most először Csak vezetem a sötét esti utcákon, felettünk keringőző fényes csillagok alatt. Mintha egy kicsit minden lelassult volna. Iagzából el kellene már indulnom lassan vissza a suliba, hogy Flora is mehessen haza, de még mielőtt búcsúznék felé fordulok, és nézek a szépen csillogó, kérdő tekintetébe. Olyan, mintha az eget tükrözné vissza, s én ebbe teljesen bele veszek egy rövid pillanatra, a vonzás pedig erősödik, miközben azt veszem észre, hogy megcsókolom, egy hosszú-hosszú pillanatban. Nem is tudom mennyi idő telik el, ő sem húzódik el, és én se, egy kicsit még bele is túrtam a hajába, hogy érezzem a selymes barna tincseket az ujjaim alatt.
Megköszörültem a torkomat, ahogy lassan elhúzdótam tőle, majd egy félmosolyra húztam a számat. A levegő kettőnk közé tolakodott, és egy kicsit lehűtötte a forró bőrt az arcomon. Nem tudtam mit mondhattam volna, nem voltam a nagy szavak embere. Sem a tetteké, de lassan el kellett válnunk. Felettünk egy bagoly huhogott, mire észbe kaptam és nehezen megszólaltam, pedig úgy néztem volna még őt.
- Még találkozunk - mondtam halkan, és még egy rövid csókot leheltem az ajkaira, majd elléptem tőle, és kavargó gondolatokkal indultam vissza a sötét épület felé, zavartan beletúrva a hajamba. Mégis hogy mondhatnám el ezt Flornak?
Beleszerettem a nővérébe.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD!