☾It's sad to imagine a world without you☽
1-9-8-9-n-y-á-r-e-l-e-j-e
Sóhajtva ballagok ki a téglafalas házunk bársonybarna ajtaján, miközben odabentről megint apa country zenéje szól, és éppen megint elrángatja anyát a konyhából, vagy a fürdőszobából, hogy lassúzzanak, vagy ilyesmi. Fogadjunk egész nap arra vártak, hogy a két gyerekük lelépjen és megint nyugiba lehessenek. Mondjuk meg tudom őket érteni, ha a húgom az én lányom lenne folyton elküldeném valahova, csak ne szívjon le. Mert ilyen volt, Suzie ahogy nőtt egyre nagyobb energiabomba lett, és egyfolytában pörgött. Most is ott lobog szokásosan előttem a válláig érő, barna haja, ahogy hümmögve-forogva-illegve-billegve megy a házunk alacsony kőkerítése felé. Hogy aztán még véletlenül sem a kapuajtón menjen ki, hanem átlendülve rajta bevár a túloldalon.
Én pedig a szokásos laza tempómba, ráérősen, zsebre dugott kezekkel kerülgetem a pocsolyákat, és még mindig nem értem, hogy a francba mentem ebbe bele, hogy elmegyek vele erre e hülye születésnapi buliba. Persze, nem mintha nem hívtak volna meg engem, végül is én vagyok a focicsapat kapitánya, de nem terveztem, hogy megyek. meg szerintem a többiek is reménykedtek benne, hogy nem megyek. Az utóbbi időben kissé fanyar lett a stílusom, és ezt nem igazán értékelte a környezetem sem. Nem mintha érdekelne a többiek véleménye.
- Nem hiszem el, hogy mennem kell veled - pislogok rá, miközben elindulunk a gyerekkori barátom, Steve szülinapjára. A nap még fent van az égen, olyan négy óra lehet. A levegő pedig tele van még mindig a kamilla illatával, amit bár sosem vallanék be senkinek sem, imádok. Valahogy megnyugtat, ahogy betölti a levegőt az intenzív illat, miközben Shrewsbury nyugodt utcán vágunk át a tipikus téglaházak között.
- Tudod, hogy működik ez, te vagy az idősebb, akinek meg kell mindentől óvnia - vigyorog rám a szeplős arcával, majd belém karolva húzni kezd, mire csak felmordulok, mert az ő tempója nekem túl lendületes, és amúgy is minél később akarok odaérni. vajon mennyire gáz, hogy az egykori legjobb barátom bulijára ennyire nem akarok menni? De remélhetőleg nem kattanok be és tépem szét a fejét vagy neki, vagy másnak. Helló, Steve, meghoztam az ajándékot, egy félig kihülőben lévő emberi fejet. Biztos értékelné.
- Komolyan? - pillantok le rá, miközben inkább megadom magam a vonszolásnak. - Nem hiszem, hogy neked szükséged lenne rám, ha már te vagy a díjnyertes thai boxos a családban. Mérgesen rábámulsz valakire, és az már menekül is, vagy ha nem kirúgod belőle a csigolyáit... - mondom, és elfintorodom. Nagyon is tudom, milyenek az ütései, meg a rúgásai. Előszeretettel használ engem élő boxzsáknak. Erre persze csak vigyorog tovább.
- Na igen, az tény, hogy én vagyok a legrettegettebb lány a városban. De tudod, jól jön a testvéri támogatás. Tudod, az a fajta, aki ha csak megszólal máris lehúzza az embert az életről - engedi el a karom és beleboxol, mire én oldalra sodródom, és felhorkanok. Majd a vállammal oldalba lököm.
- Kösz, Suzie, szóval szerinted valami emós vagyok - forgatom a szememet. Bár az tény, hogy általában megölöm a hangulatot. Melyik egészséges tinédzser viccelődik még a halállal? Nem látom a feltett kezeket. Vagy csak én téptem ki mindegyiket a helyükről.
Na, pontosan erről beszélek.
- A legmenőbb emós bátyám vagy!
- Zsír... De én vagyok az egyetlen bátyád.
- Becsüld is meg, ezt a helyet. Még a végén lecseréllek néhány Weasleyre - vereget hátba, mire drámaian felsóhajtok.
- Nem akarom megtudni, hányszor jutott ez az eszedbe eddig - borzolom meg a haját, majd belépek Steve lakásának a kapuján, ahonnan már mindenféle gyerekzsúr hangok szűrődnek ki. Emberek, random kipukkanó lufik, emberek, kaja, emberek... Fantasztikus. Ez álmaim helye. Fintorogva állok meg az ajtó előtt, amin a félrecsúszott tábla is jelzi, hogy mennyire megy itt a party. Már ami egy 12-13 éves angliai kisváros gyerektársaságától kitelik. Remélem legalább valami menő film megy a tévében. Mondjuk a Keresztapa, vagy a Valami... Jó, nem kéne ennyire imádnom a filmeket, elvégre varázsló vagyok, de mégis imádom őket.
- Csak nyugi, Sean. Kat is itt lesz. És ha valami gázos szituba keverednél, majd megmentelek - kacsint rám sokatmondóan. Szóval ki is ment meg kit? Egyébként meg, Katet inkább kerülném most. A Roxfortban is csak kínos pillanataink voltak. Még annak ellenére is, hogy ő az egyetlen, aki képes nevetni a hülye humoromon. Mondjuk a temető mellett lakik, szóval nem kéne, hogy meglepjen.
- Mi leszünk a legmenőbb páros! Suzie és Tekergő színre lép! - kiáltja el magát, majd a napraforgós ruhájában becsörtet az ajtón.
- Suzie és tekergő? Ennél még Starsky és Hutch is menőbben hangzik... - forgatom meg a szemem, miközben követem a házba. Az egész szülinapi buli nagyjából még jól is alakul, mert beültem a tévé elé, amiben valami random fekete-fehér film ment. Bírom a retro filmeket is, van bennük valami misztikus és különleges. Szóval nagyjából a végéig kibírom anélkül, hogy ne húzzam le a hangulatot, Steve ajándékát is letudtam, Suzie pedig csak Suzie volt, aki mindenki csak imád, vagy felnéz rá. Aztán valahogy a vége felé pár helybéli gyerekkel keveredek össze, és megint sikerül elszólnom magam valami beteg viccel, mire teljesen megölöm a hangulatot.
- Áá, Sean... - rángat el az innivalós asztaltól és a döbbent tömegtől a húgom. - Azt hiszem mennünk kéne, tudod, rosszul vagyok.
- Mondtam, hogy ne egyél annyi gumicukrot... au... - könyököl oldalba, miközben hevesen integetve, meg búcsúzkodva kihúz a házból, miután elköszönünk a többiektől. Oké, akkor most megöltem a hangulatot ugye? Zsír. Ez azv én különleges képességem vérfarkasként? Biztos valami hangulat lehúzó bónusz csomaggal jár... Odakint Suzie megáll előttem csípőre tett kézzel.
- Most meg mit mondtál nekik?
- Semmit. Tönkre ment Steve focilabdája, és nem találtak másikat. Én meg azt mondtam, hogy ha elvesztené valaki a fejét ezen a szülinapon, a labda is meg lenne oldva. - vonogatom a vállamat. Tizenhárom évesekhez képest túlságosan felpörögtek néhányan a cukros üdítőktől. Szerintem vicces volt és hatásos, de úgy tűnik ezzel örökre egyedül leszek. Suzie csak sóhajt egyet, és mintha mondani akarna valamit, de veszekedésre leszünk figyelmesek a ház háta mögül, mire persze a húgomba máris bekapcsol a mentsük meg a világot gomb, és el is indnul megnézni mi történik. Engem sosem érdekelt igazán a balhé, de meghallom Kat hangját, mire egyből odavisz a lábam a más lassan esti homályba burkolózó hátsó udvarra.
- Oké, Sean, tudom, hogy téged ez sosem érdekel, de engem nem fogsz megállítani! Nem hagyom, hogy mások bántalmazzanak valakit, és ezek a disznók amúgy is Katet szekálják, csak azért mert egy temető mellett lakik. Szóval nem akadályozhatsz meg abban, hogy szétrúgjam a bor... - kezdi meg a szónoklatát, de én rá se hederítek, csak megindulok a lány és a két srác felé, miközben bennem egyre hevesebben kezd el vibrálni az a szaros farkas. Apa engem is tanított pár boxos fogásra. Amúgy meg én sem tudom mit keresek itt semmi bunyóba nem avatkozom bele, de amint megpillantottam Katet, ahogy a falnak préselődve elszántan bámul a két másik gyerekre, nem hagyhattam, hogy baja legyen. De ennek a lépésnek nagyon örül bennem a farkas, aki egyértelműen pusztítani akar. De én megőrzöm a hidegvérem, ahogy kell.
- Hé! Van valamim a számotokra - lépek közelebb hozzá, majd lökök egyet rajta, mire hátratántorodik, és a másik haverjának esve elterülnek nagy placcsanással a sáros tócsában. Gonoszul elvigyorodom, majd a Kat melletti kuka tetejéről feléjük dobok valami gusztustalan maradékot. - Egy kis moslék a disznóknak - mondom, majd miközben a két nagyobb gyerek hőbörögve próbál feltápászkodni a trutymóból megragadom Kathrina kezét és szaladni kezdek vele, miközben Suzie nagyokat pislogva követ minket. Amit kellően távol vagyunk a háztól megállok.
- Na jó, Sean Westerfeld. Nem igazán értem, mi történt az előbb, de... - néz rám kat azokkal a gyönyörű szemeivel, mire én már megint nem tudom, hogy mit is kéne mondanom. Basszus, ez normális? Bár azt hiszem jelenleg semmi sem az az életemben. - Köszönöm - mondja, miközben füle mögé tűri a fekete hajszálait. Oké, ez sem gyakran fordul elő az emberrel, hogy Kathrina Madsen köszönetét kivívja.
-Én se értem - mereszt rám még mindig nagy szemeket a húgom, mire én csak összeráncolt szemöldökkel pislogok rá. - A bátyám segített valakin...
- Oké, oké, biztos mind a kettőtöknek ez elég nagy trauma, de túllépnénk rajta?
- Ez felér egy szerelmi vallomással - néz jelentőségteljesen Katra.
Hogy mi?
- Tessék? - kérdezi, mire megint rám pillant, én meg befogom a húgom száját és hátrálni kezdek vele.
- Oké, felejtsd el, amit mondott, tudod, a sok cukor bepörgeti a tizenkét éveseket... Örülök, hogy találkoztunk, pont úgy, ahogy Gozdilla is örült, ahogy felgyújtott egy várost... szóval szia... - mondom, majd a kezem alatt kapálózó húgommal el is suhanok haza. Komolyan hogy lehetek ilyen béna? Oké, hogy a Roxfortban is inkább a magányos farkasként tolom a napokat, meg minden, de nem lehettem ennyire béna mielőtt megharapott volna az a farkas. Totál kifordult magából az életem.
- Engedj már el, megfulladok... Amúgy miféle elköszönés volt ez? - szabadul ki végül Suzie, mire csak megvonom a vállam és hazafelé igyekszem. - Oké, ez még nem olyan idétlen, mint amikor belehánytál annak a lánynak az ölébe. De hátha Kat az a fajta lány, aki értékeli. Ő még a fura humorodat is kedveli.
- Hé, az nem amiatt volt, mert fel akartam szedni. Egyébként meg az én humoromat érteni kell. A hülyék nem értik. - vigyorodom el, miközben a húgom csak kétkedve végig mér.
- Óó, hát persze! - fordul felém, majd előttem kezd el tolatni. - Fejet hajtok Sean Westerfeld hatalmas tudása előtt - mondja, miközben drámaian meghajol előttem. - Csodálom, hogy ezzel a fekete humorral, miért is nem a Hollóhátba kerültél.
- Túl intelligens vagyok oda.
- És szerény is - bök oldalba, majd menekülőre fogja, mire én is szaladni kezdek utána. A város hídjához érünk, miközben ő felmászik a peremére és kitárt kezekkel egyensúlyozva lépked, miközben az eget kémleli. Én már nem sok ingert érzek arra, hogy felnézzek, mert csak a hold mérgező fényét látom. Összefonom a karom, és úgy megyek mellette a hídon.
- Oké, Suzie, menj csak fel rá. Miért is nem kéred meg egyenesen, hogy lökjelek le? - forgatom a szememet, mire megáll és fentről lehajol, hogy egy szintbe kerül a fejünk, és a zöld tekintetével belebámul az enyémbe.
- Igazán szerencsés vagy, hogy én vagyok a húgod.
- Na és miért? - billentem félre elgondolkozva a fejemet, miközben a közelben vadkacsák hápognak. Hmm, húúúús.
- Mert csak én értem, hogy mit akarsz mondani. Tudom, hogy aggódsz, de nem fogok lezuhanni.- bólogat, mire megint csak megvonom a vállamat.
- Ha annyi eszed van, hogy folyton a bajt keresed, ne lepődj meg, ha majd egyszer csak kitörik a nyakad - fújom ki a levegőt. Sosem voltam az a fajta idősebb testvér, aki agyon tutujgatta, és ha a Roxfortban is keveredett valami hülyeségbe, nem voltam a nyomába, hogy elsimítsam a dolgait. Na jó. Csak néha... Mindig.
- Sean, tudom, hogy nehéz neked, és amióta megharaptak... - a szájába harap, és egy pillanatra lehunyja a szemét. - Miattam... Egyfolytában azon igyekezel, hogy mindenkit elmarj magadtól, mert félsz, hogy bántod őket. És tudom, hogy minden szúrós beszólásod ellenére... Igen is törődsz másokkal. Te jó ember vagy, Sean, nem számít, hogy mi van benned.
Oké, nem számítok ilyen mély beszélgetésre, így egy ideig nem is nagyon tudok mi mondani. De, hogy ember? valahogy már nem érzem magam annak. Attól a pillanattól kezdve nem érzem magam embernek, hogy ez az izé itt van bennem. És én egyre jobban elfáradok abba, hogy visszafogom. Pedig az a vérszomj és fékezhetetlen düh megrémít, ami belőle árad... Ami belőlem árad.
- Okééé, Suzan, te túl sok cukrot ettél - nézek végig rajta, majd mire rosszallóan felsóhajt, az égnek emelem a szemem. - Figyelj, ha valakit túl közel engedek, bánthatom. És amúgy sem díjazom annyira az emberek társaságát mostanában. Amúgy meg mégis milyen legyek? Vérfarkas vagyok, az varázsló társadalom 95%-a gyűlöl, és fél tőlem. Egy két lábon járó fertőző kór vagyok - tárom szét a kezem, majd erőtlenül le is engedem.
- Az mindegy, Sean. Mert ott az a maradék öt - ugrik le végül mellém, miközben megállunk a házunk előtt.
- Jah, a maradék öt, akik a vérfarkas fan clubbot alkotják? - mondom irónikusan, mire ő elvigyorodik.
- Igen. Mert az a fan clubb a családod, és a barátaid.
Roxfort RPG
Szerző