+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  London
| | |-+  London mugli része
| | | |-+  Hilton Metropole
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Hilton Metropole  (Megtekintve 519 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 11. - 20:24:56 »
0




A leghíresebb szállodalánc belvárosi tagja: a Hilton Metropole. A legolcsóbb szobák is egy kisebb vagyonba kerülnek, ám ha igazi luxusra, jó ételre és italra vágysz, nem árt betérned ide!
Naplózva

Beatrix Flint
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 03. 23. - 21:27:36 »
+1

WAND-ering - A folytatás



To: David Evanson
2002. február 1.


A kávézásunk után David nem szarozik, előpattintja a csinos kis motorját, és a fejbe húz egy bukósisakot. Nem mondom, hogy nem vagyok meglepődve: egy varázsló motoron közelkedik? De hát ez is biztos valami újfajta úri huncutság. Mindenesetre eléggé buzog bennem az adrenalin ahhoz, hogy ne akadjak fenn azon, hogy a világ egyik legveszélyesebb mugli járművére felpattanjak David mögé.
Akkor lepődöm csak meg még jobban, amikor nem valami poros kis motelba visz, vagy haza magához, vagy akár egy üres sikátorba kirabolni és megölni, hanem egy puccos, mugli szálloda előtt állítja meg a motort. Nem sok mindent tudok a mugli Londonról, de azt még én is tudom, hogy a Hilton szálloda kifejezetten jó nevű hely mind mugli, mind varázsló körökben.
Februárhoz híven már sötétedett így késő délután, az ablakok csillogóan világítottak, és az előtérből is árad ki a fény. A lépcső tetején egy vicces maskarába öltözött hordár várta, hogy átadjuk a nemlétező csomagjainkat. Én Davidet követve felsétáltam a lépcsőn - úgy tűnt, tudja, mit csinál, így szó nélkül követtem. Az ajtóban álló inas nem kérdezett tőle semmit, de nem tudtam eldönteni, hogy ez a szokás, vagy esetleg ismerik Davidet itt. A fogadótérben sem állt meg, csak erőteljes léptekkel átszelte a csarnokot, és az étterem felé vette az irányt.
Ott viszont már elé is lépett egy felszolgálónak tűnő alak, aki váltott pár szót a varázslóval, majd bólintott, és az étterem túloldalán lévő ajtó felé vezetett minket.
Nagy naivan azt hittem, hogy a konyhába fogunk belépni, de helyette egy még illusztrisabb helyiségbe értünk. Itt a nagyobb asztalok helyett kisebb dohányzóasztalok álltak, körülöttük fotelokkal és kanapékkal. Egyértelműen menőbb hely volt, mint a külső már éppen eléggé menő étterem.
-Remélem a új pálcádat használtad az Imperius-átokhoz, hogy bejöhessünk ide... - morogtam, miközben leraktam a kabátomat az egyik fotelra.
Mindenesetre elismeréssel adóztam a férfinak, hogy nem adta alább London egyik legdrágább szállodájánál, hogy... pontosan mire is készültünk? Hogy magáévá tegyen?
Figyeltem, ahogy David is levette a kabátját. Végül is, lehetne sokkal rosszabb is a helyzetem. David kifejezetten jó pasi, valamennyire még jófej is, szóval az ágyban sem lehet annyira rossz. Habár az újságnál mindig azon kuncognak a kedves kollégáim, hogy nem szabad a borító alapján megítélni a könyvet. Na de hát...mégis!
Amíg David tett-vett, én felkaptam az itallapot, ami az egyik asztalra volt ledobva. Látva az árakat, Davidre néztem:
-Én fizettem a kávézóban, most rajtad a sor! - vigyorogtam rá, remélve, hogy érti a viccelődésemet. Nyilván két lehetőség van: vagy varázslattal jöttünk be, és akkor tök mindegy, hogy fizetünk-e, vagy David van annyira jómódú, hogy megengedheti magának ezt a helyet. Vagy esetleg Cartwright támogatása ennyire bőkezű?
Kíváncsian vártam a folytatást, Daviden volt a sor, most neki kellett lépnie.
Naplózva

David Evanson
Jegelt karakter
***


Cartwright jobbkeze

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 04. 01. - 11:13:32 »
0


Beatrix




Élvezettel figyelem, ahogy a lány arcára a meglepettség után a kalandvágy vigyora ül ki. Nem ellenkezik, nem picsog sem mikor ráadom a sisakot, sem mikor fel kell szállnia mögém. Élvezem egy kicsit a belém karoló kezeket, melyek most biztonságot keresve fonnak át. Remélem nemsokára más miatt ölelnek hasonlóan lelkes szenvedélyesen körbe, de csak megsomolygom a gondolatot és felbőgetve a motort egy erős rántással elindulok a Hilton felé. A kocsik között szlalomozva pár piros lámpát figyelmen kívül hagyva el is érünk a hotel impozáns bejáratáig, hogy ott aztán leparkolva előtte lesegítsem a lányt majd én is megválok a nyeregtől.
Várom hogy megüt a száguldozás miatt vagy szóvá teszi hogy milyen vagyok, meg akarom én talán ölni, de valahogy inkább közömbösnek hat az egész dolog iránt. Az ajtóban előre engedem, és az elénk siető komornyiknak intek hogy merre is mennénk. Ő már tudja a dolgát, vezet is pár kurtán udvarias szót fecsérelve ránk és nem telik el tíz perc se, máris a puccos privát asztalok egyikénél ücsörgünk.
-Remélem a új pálcádat használtad az Imperius-átokhoz, hogy bejöhessünk ide...
- Elárulok egy titkot… nem kell imperius átok.
Felszökik a szemöldököm és kihívóan meredek rá. Mit szól hozzá? Álltalában a nők buknak a pénzre. És nekem ha úgy tetszik nagyon sok is van. De nem célom ezzel vagy a luxus bármely ígéretével megvesztegetni. Ezek eszközök csak hogy célokat érjek el. Erre tanított Cartwright.
-Én fizettem a kávézóban, most rajtad a sor!
- Ne aggódj ezen… a ház állja a fogyasztásod
Bökök szórakozottan az itallap felé, hogy ha akar rendeljen csak magának. Én addig ledobom a kabátot magamról majd belenyúlva a tértágított zsebébe előveszem a lánytól kapott kis csomagot. Óvatos érdeklődéssel nyitom ki és mustrálom a benne lévő varázseszközt. Szép darab, nem kétséges. Nem holmi ócska kontármunka, és bár nem olyan kifinomult stilisztikailag mint mondjuk Ollivander pálcái azért meg kell hagyni nemcsak a fa van ügyesen megmunkálva de összhatásban a pálca is tiszteletet parancsoló.
- Szóval… ugyanolyan jól remekel főbenjáró átok esetében is akárcsak egy egyszerű suvickus-nál?
Gonoszkodom vele, magam sem értem miért. Tudom hogy nem ez az út hogy elnyerjem a szívét vagy ágyba vigyem, de nem is rohanok annyira előre ezzel. Ujjaim közé fogom hát a vesszőt és megpörgetem köztük. A bőrömhöz érő hideg fa érzete valami mást is ígér… erőt, varázslatot. Talán a szemiflázs mag teszi.. ki tudja.
Egy percig hanyagul a készítőjére tartom majd végül le a lábunk irányába.
- Lumos…
Búgom és a pálca végén rögtön halk fénypötty jelenik meg. Eddig jó.. nagyon jó.
Naplózva

Beatrix Flint
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 04. 03. - 19:16:44 »
0

WAND-ering - A folytatás



To: David Evanson
2002. február 1.


Szóval David mindenféle varázslat nélkül hozott be ebbe a luxushotelba. Ez elgondolkodtató, több opció lehetséges. Vagy ő piszkosul gazdag, és gyakran jár ide - talán éppen más nőkkel. Ismerhet is itt valakit, aki beengedett minket vagy szimplán csak lekötelezettje volt Davidnek. Vagy talán a bőkezű támogatója, Cartright még bőkezűbb, mint gondoltam volna. Alapvetően jelen helyzetben teljesen mindegy volt, hogy melyik a helyes, a lényeg, hogy itt álltam a privát helyiség közepén, és arra vártam, hogy a varázsló elővegye a pálcáját. A nagy kérdés csak az volt, hogy melyiket...
Mindenesetre, amíg ő tett-vett, én az itallapot végigolvasva rendeltem magamnak egy martinit, aztán vártam, hogy David lépjen. Végül is, ő volt az, aki idehozott, kíváncsi voltam, mire készül.
Amíg én válogattam, David az elkészült pálcát nézegette. Fél szemmel, az itallapból felnézve őt figyeltem, és a reakcióját a pálcára. Tudtam, hogy jó munkát végeztem, rajta sem láttam egy pillanatig sem, hogy csalódott lenne, úgyhogy a pálca miatt kezdtem megnyugodni. Ugyanakkor továbbra sem hagyott nyugodni a gondolat, hogy milyen lesz David kezében, varázslás közben.
- Szóval… ugyanolyan jól remekel főbenjáró átok esetében is akárcsak egy egyszerű suvickus-nál?
-Főbenjáró átok, háztartási bűbájok, gyerekes ártások - vontam meg a vállam. - Az egész attól függ, hogy milyen magabiztos a varázsló vagy a boszorkány, aki a kezében tartja a pálcát.
Magabiztossággal pedig David esetében biztos nem lesz gond. Ezt már az első pillanatban megállapítottam róla, és ahogy egyre jobban megismertem, úgy vált biztosabbá a megállapításom. Jó hasznát fogja venni ennek a pálcának, abban biztos lehetek.
Amikor kivette a dobozból, és megfogta a pálcát, egy pillanatra megállt, talán meg is borzongott. Halvány mosoly futott át az arcomon: David érezte a pálca erejét, és talán egy kicsit meg is lepődött attól.
Aztán hirtelen rám fogta a pálcát, én pedig szemrebbenés nélkül néztem rá. Nem mondom, hogy nem futott végig az agyamon néhány átok és ártás, amit most kipróbálhatna rajtam, de nem gondoltam volna, hogy komoly fájdalmat akarna okozni nekem. Azt sem hittem, hogy ilyenre pazarolná az idejét - ha ki akart volna iktatni, már régen megtehettem volna. Úgyhogy türelmesen vártam, mihez fog kezdeni a pálcájával, de végül csak egy Lumost hívott elő.
Csalódottan néztem rá, ennél azért többre számítottam volna. Ennél többre érdemes ez a pálca.
Néhány lépéssel ott is termettem előtte, és kérdőn néztem rá.
-Csak egy Lumos? Igazán kipróbálhatnál valami erőteljesebbet is.
Közben megérkezett a pincér, aki az asztalra lerakta az italomat és már fordult is kifelé. Odaléptem, belekortyoltam, és vártam, mi lesz David következő varázslata. Szerettem volna többet látni, és nem David varázserejéből, hanem a pálca képességeiből. Mert teljesen más az, amikor én próbálgatom a pálcát, és teljesen más, amikor a tényleges használója, a pálca ura.
-Gyerünk David! Mutass valami komolyabbat!
Bíztattam, hecceltem, mert kíváncsi voltam, látni akartam a művemet munka közben. És persze látni akartam Davidet varázslás közben - mert őszintén szólva még ez is baromi jól állt neki.
Leültem az egyik fotel karfájára, és izgatottan vártam a folytatást.
Naplózva

David Evanson
Jegelt karakter
***


Cartwright jobbkeze

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 04. 10. - 22:02:07 »
0


Beatrix




-Főbenjáró átok, háztartási bűbájok, gyerekes ártások…
Bár a hangjában igyekszik leplezni a csalódottságot, azért kiérzem a neheztelést. Nem vagyok ostoba és mellesleg jó pár nővel volt már dolgom.
- Az egész attól függ, hogy milyen magabiztos a varázsló vagy a boszorkány, aki a kezében tartja a pálcát.
Hümmögve értek egyet, és tetszik hogy hideg vérrel tűri, ahogy rá szegezem a  varázseszközt majd végül csak egy egyszerű alap varázsigét alkalmazva tesztelem használhatóságát.
-Csak egy Lumos? Igazán kipróbálhatnál valami erőteljesebbet is.
Bírom, ahogy türelmetlenné válik, ahogy noszogatni kezd, mintha ezzel akarna igazi löketet adni. Kicsit anyáskodó, kicsit önérzetes, de minden téren szexi, és jól áll neki a méltatlankodás. Így csak laposan felfelé pislogok rá, ezzel is húzva a pattanásig feszült idegeit és elégedetten somolyogva kérdezek vissza.
- Szeretnél… valami… hm… erőteljesebbet?
Sok minden felötlik bennem, varázslat is és másfajta varázslat. Talán ezért is kérdezek így, sokat sejtető hangsúllyal és hangszínnel. Szeretném ha újra elpirulna, mert lehet akkor nem állnám meg hogy menten meg ne csókoljam még akkor is, ha ez… korai lenne és talán valamilyen szinten elhamarkodott.
A pincér befut a rendeléssel, de mivel ez Cartwright hotele ahol mágusok is sokszor fordulnak meg szeme se rebben a fénylő pálca láttán. Egyetlen néma nonverbális igével eloltom a halovány kis fényárt, ami a lámpák sziporkázó fényárjában igazán felesleges de számomra azért tetszetős.
-Gyerünk David! Mutass valami komolyabbat!
Imádom a követelőző hangszínt, amely önkéntelen valahol ösztönösen tör fel belőle és bár vonakodva de szót fogadok. Egyszerű pálcamozdulatsorral vonom körbe magunkat, apró aranyló fénypöttyöket idézve meg majd egy csokor vörös rózsa pattan ki a pálca végéből hogy az Trix kezébe landoljon. Semmivel, senkivel nem foglalkozva lépek felé és állok meg előtte, úgy hogy aztán lenézve rá a kezem nyújtsam. Ha engedi, segítek neki talpra állni, ha nem reagál szelíden húzom két lábra, hogy körülbelül egy szintbe kerüljön velem.
Csodálattal vegyes áhítattal figyelem vonásait míg ujjaim egy illetlenül hosszú perccel tovább időznek el kézfején hogy aztán a fülébe suttogva valljam meg az igazat fokozva a hangulatát.
- Lenyűgöző pálca egy lenyűgöző személytől…
Búgom negédesen szelíden a füléhez érintve ajkaim hogy végigsúrolják a finom bőrt miközben belélegzem illatát. Bársonyosan cirógató érzés, de nem kapkodom el semmit. Még nem.
- Okos döntés volt a szemiflázs. Otthon vagy a láthatatlan lények becserkészésében, mi?
Csillan meg ravaszkásan a tekintetem és egy kissé visszább húzódva tőle kikapok a csokorból egy szál virágot.
- Ago aureus
Suttogom halkan, kissé rekedten, mire a szirmok égő vörösből aranyló ónsárgává válnak. Bár nem igazi arany, sokkal inkább egyedi mint a tucat csokor a lány kezében. A szirmok ellenben ugyanolyan puhák és finoman selymesek, hát megemelve kezem végigsimítok vele a boszorkány arcán.
- Lehet oda sem adom Cartwrightnak…
Dörmögöm és bár a pálca is értékes, ez már egyértelmű a boszorkány még inkább. Így, szinte karnyújtásnyi távolságon belülre kerülve óvatosan csúsztatom a derekára a kezem melybe a pálca is van és vonom közelebb ha engedi az aranyló pöttyök kavalkádjában.
Naplózva

Beatrix Flint
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 04. 12. - 19:28:20 »
+1

WAND-ering - A folytatás



To: David Evanson
2002. február 1.


David végül csak bemutat egy elég látványos varázslatot. Egy csokor rózsát varázsol elő a semmiből, hogy a kezembe szálljon. Visszafojtott mosollyal kapom el, nem akarom, hogy lássa, mennyire tetszik, amit látok. Egyrészt, hogy sikerült a kis bűbáj, méghozzá látványosan jól. Másrészt, hogy így próbál meg levenni a lábamról. Nem tudom hová tegyem az egészet. Nem egy romantikus alkatnak ismertem meg - már amennyire meg lehet ismerni valakit pár röpke találkozás után.
A kezét nyújtja felém, elfogadom és felhúz maga elé. Megcsap a kellemes illata, legszívesebben megcsókolnám, de azt szeretném, hogy inkább ő csókoljon meg engem. Akármennyire is szeretnék ellenállni, levesz a lábamról. Jó érzés, hogy - még ha csak álca is az egész - valaki odafigyel rám. Hogy valaki nőként tekint rám.
- Lenyűgöző pálca egy lenyűgöző személytől… - súgja a fülembe, amitől kellemesen kiráz a hideg. Így inkább nem válaszolok, csak a rózsákat figyelem. Tényleg remekül sikerült a varázslat. Hogy kicsit megpróbáljam elterelni a gondolatomat Davidről, inkább próbálok hibát keresni a virágban, de nem találok.
Csak akkor tekintek fel rá, amikor a szemiflázst említi. Megvonom a vállamat.
-Tudok bánni velük. Kedves teremtmények, ha megismeri őket az ember.
Közben a férfi kikap egy szál rózsát, és tovább folytatja a varázspálca próbálgatását. Mintha a szél rózsát arannyá változtatná. Kíváncsi lennék, hogy mennyire sikerült élethűre az aranyutánzat - mert abban biztos vagyok, hogy igazi arannyá még ezzel a pálcával sem tudna semmit elvarázsolni.
-Megnézhetem? - nyújtom felé a kezem, töviről hegyire látni szeretném, hogy lássam, hogy sikerült. Nem választ kapok, csak végigsimít vele az arcomon, én meg teljesen ledöbbenve nézek a férfira. Nem tudok kiigazodni rajta.
- Lehet oda sem adom Cartwrightnak…
Itt és most vesztettem el a fonalat.
-Azt hittem, ez a pálca neked készül... - bizonytalanodom el. Cartwright minden pálcát kisajátít magának? Vagy csak az én munkámra kíváncsi? - Jobban tenné, ha készíttetne egy sajátot magának. Velem. - az utolsó szót már nem mondtam ki hangosan.
Nem akarom, hogy ez a pálca Cartwrightnál kössön ki. Ez David pálcája, az ő kezébe készítettem. Nem jó érzés, ha egy ilyen személyes tárgy, mint a varázspálca illetéktelenek kezébe kerül. Vártam a férfi válaszát, kíváncsi voltam, most mi a terve velem, és hogy alakul az estém. Hátranyúltam az italomért, lehúztam az egészet, majd visszafordultam a varázsló felé, aki még mindig előttem állt.
-Úgy látom elégedett vagy a munkámmal. - szólaltam meg végül. - Én pedig elégedett vagyok a pálcával. Szép munkát végzett. - mutatom fel a csokrot. - Próbálgasd még.
Valójában tetszett, ahogy David bemutatta a varázstudását. Elég lenyűgözőnek tűnt, amit eddig láttam. Szerettem nézni, ahogy mások varázsolnak - főleg, ha az én pálcáimmal tették ezt.
Végül nem válaszol, közelebb lép, átkarol, és körülöttünk minden aranyló csillogás. Kicsit bele is szédülök, habár nem tudnám megmondani, hogy az aran pöttyökbe vagy a gondolatba, hogy David karol engem. A szemébe nézek, az üzenet egyértelmű: Csókolj már meg!
Naplózva

David Evanson
Jegelt karakter
***


Cartwright jobbkeze

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 04. 26. - 17:13:00 »
0


Beatrix




Élvezet piszkálni ezt a lányt, vagy legalábbis szórakoztat, ahogy újra meg újra képes vagyok meglepni. Pedig nem tűnik olyan fajtának , aki könnyen elcsábítható lenne. Talpraesett bár talán valamelyest tapasztalatlan még, de mindez pár kósza év és elmúlik. Oda lesz az üde ártatlanság, a naivitás, és besavanyodik mint a legtöbb hozzá hasonló mágiahasználó.
-Azt hittem, ez a pálca neked készül...
Mulattat a hangszín, az, ahogyan felcsattan. Mintha csak féltené a pálcát, holott már megkapta ellenértékét, így jogot nem formálhat rá. Vicces az is, hogy helyettem akar kiállni a tulajdonomért… mintha csak egy tejfölösszájú ötéves lennék, aki ne tudná megvédeni önmagát vagy legbecsesebb tárgyait.
- Jobban tenné, ha készíttetne egy sajátot magának.
Somolygok az hangos gondolatmeneten, mert így persze ő jár a legjobban. Nem hibáztatom valahol érthető de valahol sejtheti nem kell annyira könyörögnie a munkáért.
- Talán akar is…
Utalok kétértelmű hangszínnel kissé felé billentve a fejem, hagy izzon csak közöttünk a levegő, hagy támadjon csak nagyobb zűr abba a logikusan érvelő kis buksiba. Nem akarom hogy győzködjön, mert engem semmiképp nem kell, Christ meg… ráér egy másik alkalommal.
-Úgy látom elégedett vagy a munkámmal.
- Miért ne lennék?
Kérdezek vissza pimaszul, de válasz helyett inkább bölcsen folytatja.
- Én pedig elégedett vagyok a pálcával. Szép munkát végzett.
Elégedett vigyorral figyelem, ahogy közénk emeli szemmagaságtól kissé lejjebb a kapott csokrot. Már csak az adna nagyobb élvezetet ha ujjai rásimulnának a virágokra, hogy elgyönyörködjek karcsú és elegáns játékukon, a szép a szépen.
- Próbálgasd még.
Talán a pálcára érti, talán a varázslatok újabb és újabb előhívására, de én már túllépek ezen a szinten és inkább veszélyesebb vizekre evezek a képzeletbeli óceánon. Egészen pontosan hozzá közelebb, s most engem lep meg mennyire készségesen hagyja hogy köze húzzam magamhoz, sőt… egész bele is simul a karomba.
- Nem kell kétszer kérned...de lehet inkább téged próbállak ki
Búgom lágyan, de vágytól fűtve. Nincs igazán ellenkezés, sem szavak már, miknek értelmük vagy jelentésük van, csak ő van meg én és az aranylón pislákoló megidézett fényfoltok körülöttünk, melyek tánca körbeleng minket. Tökéletes pillanat ha Trix menthetetlenül romantikus alkat és talán az is. Mert még a tekintete is azt sugallja, ragadjam meg a kínálkozó lehetőséget, s nem lennék én az aki ha elszalasztanám.
Csak egyetlen pillanatot engedek neki vagy inkább magamnak hezitálásra, aztán szenvedélyesen, követelőzőn, de közel sem durva módon veszem birtokba ajkait. Beszívom az illatát miközben még közelebb vonom és bár nem indulok vele fizikálisan semerre mégis rátévedünk egyfajta útra, ami vagy az édes gyönyörök vagy a keserű éjjel felé mutat utat. Valójában csak rajta áll mit is akar. Mennyire is akarja. Ha olyan ügyesek az ujjai mint ahogy a pálcát készítik lehet el se engedem ma éjszaka.
Naplózva

Beatrix Flint
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 04. 29. - 22:02:01 »
0

WAND-ering - A folytatás



To: David Evanson
2002. február 1.


Itt vagyok egy luxus hotelban, egy elég luxus kinézetű pasival, de egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a lehetőséget, hogy többre vigyem, mint ahol most vagyok. Szükségem volt a Cartwirght féle melóra, és tudtam, hogy ha ehhez össze kell feküdnöm az ördöggel, de legalább Daviddel, akkor megteszem.
Ugyanakkor volt bennem némi izgalom, hiszen fogalmam sem volt, hogyan fogom elcsábítani ezt a férfit. Habár ránézésre elég közel álltam hozzá - szó szerint, és a csábításban is -, mégis volt bennem egy kis félsz. Abban az időben, amikor ki kellett volna élnem mindenféle vágyamat tini pasikkal, én egy elmegyógyintézetbe voltam bezárva. Csókok helyett csak elnéző mosolyokat kaptam, ölelések helyett, pedig maximum egy vállveregetést. Szóval lehet, hogy a világról nagyon sok mindent tudtam, de a férfiakról, és a szeretkezésről nagyjából semmit.
Rá kellett bíznom magam Davidre, de nem azt éreztem rajta, hogy át akar vágni. És ha így alakul? Úgysem tudom visszacsinálni, mint ahogy semmit se: se a roxforti éveket, se a menekülést, se a bezárt időszakot, de még azokat a balul elsült találkozókat sem Jasperrel.
Most erre kellett koncentrálnom, arra, hogy minden beleadjak, hogy valaki meglássa bennem a tehetséget. Daviddel pedig ehhez már közel voltam. Elégedett volt a munkámmal, már csak arra várta, hogy beprotezsáljon a főnökénél.
Ahogy David magához húz, és ölel, össze-vissza gondolatok cikáznak a fejemben. Beszívom kellemes illatát, ennyire jó férfi illatot soha nem éreztem még - nem mintha olyan sok férfival lett volna dolgom. Ahogy a fülembe súg, kellemes bizsergés fut végig rajtam, ha David kicsit is nyitott ezekre a rezgésekre tuti megérzi.
Megcsókol, én pedig hevesen visszacsókolok, és közben a kezem a hátán végigfut, majd végig a nyakán, és a puha hajába túrok. Úgy húzom magamhoz, és csókolom tovább, és egészen belemerülünk. Annyira, hogy elveszítem a egyensúlyomat, és eldőlök a mögöttem lévő kanapén.
A lendülettel magamra rántom Davidet, de nem zavar, csak felnevetek, remélve, hogy ő sem bánja, hogy ennyire közel kerülünk egymáshoz. Egy helyen biztosan érzem, hogy nem bánja. Ahogy eldől a pólója felcsúszik, a háta szabaddá válik, a kezem pedig ott folytatja tovább a férfi testének megismerését. Közben persze továbbra is csókolózunk.
Most abban a helyzetben vagyok, hogy nagyjából akármit csinálhat velem. Megmozdulni nem tudok, de nem is akarok. Kutatón a szemébe nézek két csók között, hogy hogyan tovább, neki kell vezetnie most, én csak tapogatózom. Igen, tapogatózom, szó szerint. A kezem már a fenekén matat, és meg kell állapítanom, hogy nagyon formás feneke van ennek az Evansonnak.
Kíváncsian várom, hogyan lép tovább, hogy tudjam, nekem is hogyan kell viszonoznom az ő "kedvességeit".
Naplózva

David Evanson
Jegelt karakter
***


Cartwright jobbkeze

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 05. 06. - 13:44:10 »
0


Beatrix




Mi tagadás legyezi az egómat a tény, ahogyan szelíden beleborzong bőrét csiklandozó leheletembe. Ha szemtelen lennék vagy jobban ismerném mi a tűrés és toleranciahatára talán el is nyújtanám ezt a pillanatot azzal, hogy szelíden a nyakába sóhajtok, de inkább nem teszem. Helyette inkább kivárok és épp ennyi kell hogy a varázs, már nem a körénk vont hanem a benne tomboló akarás elérje azt a pontot mikor már nem bírja tovább. Trix legalább ugyanannyira készségesen indul meg szinte ugyanabban a pillanatban felém, mint én felé, hogy aztán lelopjuk így együtt a távolságot, ami elválaszt minket.
Váratlan fordulat hogy a heves csókba még hevesebb zuhanás vegyül, mégpedig a lány jóvoltából. Annyira hirtelen történik hogy ahogy ő kibillen az egyensúlyából visz engem is magával. Talán ha tudom vagy látom előre megakadályozom, mert a súlya azért nem okozna gondot, de ilyesfajta meglepetésként csak a gravitáció szippant be, hogy ő kerüljön a kanapé puha szövetére én meg felé, újra nagyon közel.
Kuncogok egy sort, de már újra támad ezúttal ő és ott folytatja ahol abbahagyta az imént. Ajkai pajkos játékra hívnak, nehezen állom meg hogy ne harapjak telt ajkába, keze pedig már a hátamon simít végig, befészkelve magát a ruhám anyaga alá.
Óráknak tűnő hosszú percek után emberelem csak meg magam annyira hogy elszakadjak tőle és a zöld szemeibe nézve meglássam a szándékot. Módfelett az enyémre emlékeztet, de talán némi aggodalom is belevegyül. Somolyogva támaszkodom meg távolabb kerülve ezzel tőle. Kell így egy pillanat, hogy a fejem kitisztuljon annyira, hogy nem túl leplezett szándékomat egyértelműsítsem számára is.
- Nem itt… - dörmögöm a kanapé felé bökve, mert bár nem vagyok túl nagy erkölcscsősz, azért adok a formaságokra. – Gyere hercegnő, vár egy kis pezsgő meg kaviár odafent…
Fejemmel fel bökök a mennyezet irányába, jelezve hogy a tágas luxuslakosztályért és a vele párosuló kilátásért bizony tizenöt szintet kell megmásznunk… már ha akarja. De mi másra is van a lift?
Kezem nyújtom felé, és szelíden felhúzom magamhoz közel, hogy újra érezzem formás teste érintését de csak futó csókot lehelek ajakira. Gyorsan felkapom kevéske cuccainkat és ha nem ellenkezik kézen fogva vezetem határozottan a lift felé, hogy aztán fent a körpanorámás tetőtérben a kilátás mellett  egy hosszú, szenvedélyes éjszakát töltsek vele. Még magam sem sejtem mennyire emlékezetes lesz, nemcsak nekem hanem neki még inkább.


Köszönöm a játékot!
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 27. - 06:12:08
Az oldal 0.065 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.