+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  London
| | |-+  London mugli része
| | | |-+  Belvárosi utcák
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Belvárosi utcák  (Megtekintve 4005 alkalommal)

Edward Nott
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2021. 03. 18. - 22:30:37 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2002. Március 10., vasárnap 11 óra



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*




- Szerintem meg nagyon is ez volt a szándékod.
- Nem gondoltam, hogy zavarba jössz ettől - tárom szét a kezeimet finoman, kicsit bűnbánóan, kicsit meg huncutul. Nem gondolok én már semmit, mindig képes meglepni, felesleges is előre találgatnom. Kiszámíthatatlan, mint egy mennydörgő, irányíthatatlan, mint az elharapódzó  lángok. Még szerencse, hogy én szeretek a tűzzel játszani.
- Hmm ez alapján akkor Mirol az ideális választás. Mert te nem akarsz se házasságot, se gyereket, se semmit. Csak gondolom Vörös Tangákat női mosdókban…
Mivel ő nem vesz a felé kínált tálról, hát én elkapok még egy darabot.
- Vörös Tanga régen lekopott már - kezdem az ellenrohamot mintegy mellesleg, két falat között ezzel a kis felütéssel. Igen, nagyon régen. A többivel együtt. És furcsa, ennyi elvonás után már kezdem nem a hiányt érezni, hanem valami újabbfajta szabadságot. Mert én momentán nem tudom, nekem mi kell. Illetve ez talán így nem igaz, de most többfelé vezet az út, és amíg nem döntök, addig az összes egy jó lehetőségnek tűnik.
- Neked ez kell? Kirakat-esküvő a rokonságnak és az irígyeknek hetedíziglen, örökösgyártás az elvárásoknak megfelelően? Pelenkákat varázsolni tisztára, és meleg vacsorát, ha az urad hazaérkezik? Esküdj meg, hogy ez kell… - mondom, és a pezsgőbe is belekortyolok, várva a választ kíváncsian.
- Egyébként nem döntök arról, mit akarok. Úgy sokkal izgalmasabb. Talán nem akarok esküvőt, talán egy újabb részeg éjszaka után arra ébredek, hogy Las Vegasban elvettem valakit. Vagy egyszer lesz egy titkos, megszöktetős esküvőm a Bahamákon. Vagy igen, talán sohasem házasodom meg, mégsem - rántom meg a vállam, és elgondolkodva leteszem a poharam. Az övé mellé. És valahogy ő pont akkor nyúl a sajátjáért.
Nagy a késztetés, hogy odanézzek. Hogy lássam összeérni a bőrünket, a nagy lapátkéz melett a vékony, kecses ujjakat. De tudom, hogy ez olyan kicsit, mint a bűvészmúsorban a színpadi füst és a sok csillám - csak figyelemelterelés. Úgyhogy én most a szemébe nézek kutatón, huncut mosollyal.
És talán csak belelátom a saját tekintetem csillogását, nem tudom. Talán csak képzelem, hogy bizony nem csak erről az oldalról merül fel a féltékenység, s véletlenül kötünk ki már megint a mosdós incidensnél. De azt sejtem, szándékos, ahogy bemerészkedik a kimondatlan területemre. Hogy direkt sarkall tettre.
- Nahát, mit találtam - fordítom rá az ujjaimat egy gyors, és elegáns mozdulattal a vékony csuklójára valahogy úgy, ahogy ő próbálta a borospohár kristálynyakát elkapni.
- Mennyien áhitoznak ez után a kéz után… És közben ez milyen kalandos, csak nem elszökik? - kérdezem, és finoman, érzéssel fogom Melanie-t, de ha elrántaná a kezét, azért végigsimítok rajta, mielőtt elengedem.




Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2021. 03. 19. - 11:20:52 »
+1

 

edward
március 10
+16
toss a coin to your witcher
outfit




- Nem gondoltam, hogy zavarba jössz ettől
Talán a bűnbánó arc az, ami megbocsátásra késztet, vagy egyszerűen csak a puszta nyílt igazság ami a szemeiből süt. Bárhogy is, a felém kínált tányér guszta falatkáit inkább meghagyom neki, pláne mert a saját ostoba csapdámba esek. Őt akarom bántani, de saját magamtól veszem el a kedvet Betty emlegetésével. Még a férfi cáfoló válasza se derít jobb kedvre.
- Vörös Tanga régen lekopott már
Hümmögök egy sort nagy bölcsen, amolyan hiszem ha látom jeligés tartalommal. Lehet itt szépíteni a dolgokat de ha ő igen hát más majd átveszi a helyét. Nott legalább olyan sűrűn cseréli a nőit mint más az alsóneműjét és ebben biztosan vetekedhetnek Mirollal. Valamiért azonban a megérzésem azt súgja a mérleg képzeletbeli serpenyője nem a titkár felé billenne.
- Neked ez kell? Kirakat-esküvő a rokonságnak és az irígyeknek hetedíziglen, örökösgyártás az elvárásoknak megfelelően? Pelenkákat varázsolni tisztára, és meleg vacsorát, ha az urad hazaérkezik? Esküdj meg, hogy ez kell…
Vállat vonok pláne a számonkérő hangnemre a végén.
- Valójában nem, nagyon nem, de…. ki tudja? Lehet egyszer mégis… megőrülök.
Az aranyvérű családoknál ez a hajlam meg a fura szokások sosem voltak életidegenek. Egy gyerek puszta gondolatai is meg én két külön mátrixot képezünk, de lehet egyszer csak összefonódik ha az élet viharai úgy hozzák. Pláne ha kényszerből Monstro mellett kötök ki, ahogy apám azt eltervezte egykor.
- Egyébként nem döntök arról, mit akarok. Úgy sokkal izgalmasabb. Talán nem akarok esküvőt, talán egy újabb részeg éjszaka után arra ébredek, hogy Las Vegasban elvettem valakit. Vagy egyszer lesz egy titkos, megszöktetős esküvőm a Bahamákon. Vagy igen, talán sohasem házasodom meg, mégsem.
- Na látod, ez biztosan igaz.
Bólogatok és igyekszem kedvesen illedelmes mosolyba burkolni mennyire felkeltette az érdeklődésem Las Vegas. Nem, nem kifejezetten az esküvő gyors és vad lefolyása miatt hanem a kaszinó és a szórakozás végett.
- Tőled nem is várna el kevesebbet az ember.
Igazából bármennyire is szarkasztikus a hanghordozásom, ez voltaképp egy bók akart lenni. Nem tudom unott pingvinként bájvigyorogva elképzelni London bármelyik kápolnájában egy rakás ember előtt. Már önszántából, csakis belekényszerített helyzetben.
Nem tudom ez bíztatja-e vagy alapvetően se hagyta volna ki a felkínálkozó lehetőséget, de hiába csak súrolja az én kezem az övét, kertelés nélkül veszi sajátjába. Szerencsére a jobbot nem pedig a balt, így nem kell aggódnom hogy esetleg újabb zálogként túszul ejti újra az órám.
- Nahát, mit találtam
Van valami a mély, enyhén morgós hanghordozásában, amitől meglendül a szívem mint a menekülő vadé. Talán csak az izgalom, hogy nem tudom mit is várjak tőle vagy csak az érintése, ahogy a csuklóm köré fonódnak erős, meleg ujjai.
- Mennyien áhitoznak ez után a kéz után… És közben ez milyen kalandos, csak nem elszökik?
Ebből már tudom, benne van ő a játékban. Mondjuk sosem kellett kétszer kérni ilyesmikre. Pláne ahogy előre hajol le sem véve a tekintetét rólam én ellenben elszakítom a kékjeiről a tekintetem és inkább a túszul ejtett kacsómat szemlélem. Nem húzom el, sőt. Úgy forgatom hogy még jobban hozzá érjen. Befészkelje magát kezem teljesen az övébe.
- Szeretnéd hogy elszökjön?
Hajolok előrébb kissé megvillanó tekintettel és már csak szinte a két borospohárnyi távolság ékelődik közénk.
- Tudom, hogy mindened a kaland és a vadászat…
Nem kellett sok idő hogy átlássam, mennyire imádja a másik a veszély különböző fajtáit. Olybá tűnik, számára ez a gyengeség. Talán ezért is vett meg egy padlásszellemmel összeboronált házat. Ujjaim hozzá és hozzáérnek az övéhez, a tenyeréhez, amit épp érinteni tudok. Kívülről egy romantikusan enyelgő párocskának tűnhetünk, de valójában mik is vagyunk? Magam sem tudom biztosan...
- Bevallom, még sose találkoztam padlásszellemmel…
Nem azért suttogok, mert szégyellem ezt bevallani. Valójában nem is teljesen igaz, mert hallani hallottam már de felmenni nem mertem a skóciai kúriában Archeronékét megnézni. Inkább csak azért halkítom le a hangom, mert van ennek a hiányosságomnak egyfajta varázsa, amire szinte biztos vagyok hogy Edwardot megbabonázza. Kimondatlan felkérés egy újabb keringőre.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2021. 03. 20. - 07:32:17 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2002. Március 10., vasárnap 11 óra



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

where is your home vagabond?




- Valójában nem, nagyon nem, de…. ki tudja? Lehet egyszer mégis… megőrülök.
Halkan kuncogok ezen, az ötlet abszurditásán fejcsóválva, de egy kicsit szomorúan. Tudnék mit mesélni a családi őrületről sajnos, de ez van, ha a vér tisztasága fontosabb, mint az épsége. Derült már ki a történelem folyamán sok helyütt és sokféle vérrel kapcsolatban, hogy jobb, ha rokonok nem szűrik össze szorosan a levet. Még kialakul valamiféle szerencsejáték, ami “fej vagy írás?” helyett “normális vagy őrült?” címet kaphatna. Bár velem kapcsolatban már nem volna olyan izgalmas fogadni, elég egyértelmű az utóbbi időben.
- Na látod, ez biztosan igaz. Tőled nem is várna el kevesebbet az ember.
Csibészes félmosollyal nyugtázom a véleményét, és nem mulasztom el észrevenni azt az apró, halvány kis szikrát. Mintha vágyakozás lenne? Hát igen, Vegas még egy óceánnyi távolságból is vonzó hely, főleg annak, akinek semmi egyebe nincs, csak veszteni való vagyona, és végtelen kedve a mulatásra.
Oda kéne menni. Egyszer talán. És vissza sem jönni. Megszökni minden ismerős elől, ott legfeljebb anyám távoli pereputtya zaklatna, de Amerika elég nagy ahhoz, hogy őket elkerülhessem, és soha ne kelljen velük találkoznom. Nem véletlenül a szabadság földje. És ha már tiltott szabadság...
- Szeretnéd hogy elszökjön? - kérdezi úgy, hogy az felér egy kihívással. - Tudom, hogy mindened a kaland és a vadászat…
- Ejjnye, de kiismertél - sóhajtom játékos bosszankodással, de a tekintetem rajong, és közelebb húz hozzá a maradék távolságon, hogy egymás tükörképeiként az asztal fölé hajlolva majdnem összeérjünk.
- Szurkolok neki, hogy a szabadságot válassza - teszem hozzá, és most már beszélhetek akár suttogva is, ilyen távolságból azt is hallhatja.
- Bevallom, még sose találkoztam padlásszellemmel…
- Sajnálattal hallom - duruzsolom eltúlzott döbbenettel, aztán finoman megszorítom a kezet a kezemben.
- Addig pedig nem is éltél igazán. Ezt be kell pótolnod. Most azonnal - pattanok fel, és húzom őt is magammal. Megtorpanunk az asztal mellett, eszembe jut, hogy talán nem kéne lelécelni, míg be nem fejeztünk itt valamit… De ő már lényegében befejezte az ebédjét, én pedig elcsipegettem azt a néhány falatnyi fogást, amit hoztak. A bort nyakon ragadom, a nőt pedig derékon.
- Mehetünk? - kérdezem huncutul.








Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2021. 03. 20. - 14:07:45 »
+1

 

edward
március 10
+16
toss a coin to your witcher
outfit




Valami oknál fogva olyan bensőségesen bizalmassá válik közöttünk a légkör, ami eddig talán még sosem volt. És meglepő módon ez cseppet sem frusztrál, sőt… kifejezetten élvezem.
- Ejjnye, de kiismertél
Elmosolyodom szélesen, mert egy újabb nyílt dicséret tőle már igazán nem volt a napom betervezett része. Valójában egyetlen szegmense se de pont ezért élvezetes. Még hogy a spontaneitás ne lenne izgalmas…
- Szurkolok neki, hogy a szabadságot válassza
Igazából nem tudom itt a kezem szabadságáról van-e már szó ténylegesen vagy valami egész másról. Mondjuk esetleg rólam, meg a felvázolt lehetőségekről, melyek kecsegtetőek de kivitelezhetetlennek tűnnek. Az ujjaim az ő keze fogjai, főleg mert még közelebb húzza magához még inkább csökketve a távolságot. Mint eddig mindig, a közelsége úgy hat rám mint ostoba furkászra a fénylő arany, a gondolatok szelíden átsiklanak agyamon, egyet se tudok megragadni vagy értelmezni… vagyis egyet mégis. Az pedig a padlásszellem.
Magam sem tudom minek hozakodok elő vele. Ostobaság, de mégse annyira, mert Nott felnevet úgy, hogy attól még az én szívem is megolvad és nyoma sem marad bennem ellenkezésnek.
- Sajnálattal hallom. Addig pedig nem is éltél igazán. Ezt be kell pótolnod. Most azonnal!
A meghittség varázsát, mely mintegy láthatatlan puha takaró ölel körbe minket ő töri meg azzal, ahogy a kezem szelíden megszorítva felpattan és felhúz magával. Hirtelen zökkenek ki mindenből és meglepett pislogásra futja majd egy nevetésre. Letekintek a tányérjára, az övén több van mint az enyémen, és úgy intek felé..
- Nem akarnád befejezi a…
De láthatóan nem akarja, mert inkább a borosüveg nyakát ragadja meg lelkesen csillogó szemekkel. Olyanokkal, amikbe belepillantva könnyeden elengedem az étkezés témáját. Ehhez a ponthoz pedig az is közelebb sodor ahogy derékon ragadva nem tolakodóan de bizalmasan érdeklődőn kérdezi:
- Mehetünk?
Még ha egy nem is lenne a válasz akkor is igent mondanék. Mellette nem kell tartanom semmitől, se padlásszellemtől se mástól de azért hogy ne bízza el magát csak odaszúrom.
- Hmm, hát ha elég felkészültnek tartasz…. akkor igen.
Hagyom hogy kikalauzoljon az étteremből, kezembe a szatyrokkal majd az utca forgatagába belevegyülve egy csöndesebb helyre bevonjon. Muglik ostoba szeme csak egy párocskának vél, mindössze a halk pukkanás mely egy pezsgődugó kihúzására hasonlít jelzi, hogy mi már egy Viktoriánus ház birtokának a szélén állunk, messze London forgalmas bevásárlóutcájának zajától.


A helyszín szabad!
Naplózva


Elizabeth Hepburn
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2021. 07. 13. - 17:18:54 »
+1

◊ Hopp, hova mész?◊
2002.07.18.

◊ Hugo ◊

kopogtatás nélkül bejöhetsz...


zene ◊ Sea of Love outfit ◊ simple

Úgy tűnik, annyi időt töltöttem a suliban, hogy már nem is tudom pontosan, mi merre van. El akartam menni a 2 éve nyílt kis könyvtárba, ahol olyan finom száraz sütiket lehet kapni, erre eltévedtem. Már több órája eljöttem otthonról, mondtam anyunak, hogy szerintem két óra és itt vagyok. Már több mint három órája eljöttem, de még csak meg sem találtam a könyvtárat. Mondjuk az én hülyeségem is, mert nem mertem senkit se leszólítani, hogy hékás, elnézést, meg tudná mondani hogy...szóval némán róttam az utcákat, és most..most szomorúan veszem tudomásul, hogy már igazán éhes is vagyok, és nem csak a sütire. Délelőtt egész nap anyának segítettem takarítani. Mindent, de mindet kisuvickoltunk, és így délutánra egészen el is kókadtam. Pedig tényleg úgy rémlett hogy a wasabis után le kell fordulnom a Philphoot Lanen, egészen a Joe and Juiceig, de itt, itt nincs semmi. Vagy az a Gracechurch streeten volt?  Jaj, szent szalamandraláb, a héten másodszor tévedek el. Kissé kiizzadtan fordulok le az A 15ös busz vonalára, hogy lebaktassak a Starbucks felé. Utálok itt menni, mindenhol autók, buszok, sok ember. Ha ezt tudom, akkor nem szállok le a buszról a Lime streeten... Nyomkodom a mugli mobilomról az smst anyának, hogy ne aggódjon, csak a lánya megint eltévedt, mintha nem itt élne amúgy. Annyira elszoktam már London mugli utcáitól, hogy folyton rossz felé fordulok. Ha egyszer elvégzem a fősulit is, nem tudom, vissza költöznék e ide. Heartfordsire biztonságosabbnak tűnik, ott kéne valami albérletet keresnem. A tömeg éppen elsodorni készül, mikor én sodrok el egy fiút. Már éppen szabadkozni kezdenék, mikor felismerem az arcot, és egy nagyobbacskát sikkantok a meglepődöttségtől. Előttem áll Hugo, de nem csak Hugo, hanem ...hanem a bőröndjei is kísérik.
- Hugo!-
Az emberek jönnek mennek körülöttünk, csak mi állunk ott a forgalmas utca közepén. Rossz érzés fog el, nem tudom, miét van nála ez a sok cucc. Remélem, hogy éppen kiréndulni megy, és lemaradt a családjától, vagy valami, etvedt, mint én. De Hugonak több esze van, mint nekem, a bamba lánynak, és biztos előre megnézné a térképet, ha azt érzi, hogy ismeretlen helyre megy. Gyanúm csak fokozódik bennem, de fel kell tennem a kérdést.
- Kirándulni mentek? Lehagytak a szüleid?-
Kedvesen, de félve kérdezem meg, és közben reménykedek, hogy azt fogja válaszolni, hogy fején találtad a szöget, és nem azért mert füllent, hanem mert valóban fején találtam a szapírtyót.  A szívem a torkomban dobog, villog egy kis piros izé is itt a fejemben, és ettől aztán teljesen összezavarodom. A torkom kiszárad, és hirtelen megszűnik a körülöttünk lévő zaj. MÍg Hugo meg nem szólal, olyan, mintha megsüketültem volna. Észreveszem, hogy magasabb lett nálam, és ahogy felnézek rá, arcom ismét kicsit kipirul. Aztán újra a bőröndöket nézem, aztán megint őt, és megint a bőröndöt.



Naplózva


Hugo Theron
Hollóhát
*


night owl

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2021. 07. 16. - 15:37:14 »
+1

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱Livin' the dream, watchin' the leaves︱β


Ω time 20020718 beat: take me somewhere nice Ω


Húzom magammal a bőröndöm, és néha muszáj megállnom, hogy megigazgassam a válltáskámat is, amibe belegyömöszölve cipelem a szerencsétlen macskámat. Igazából egészen jól viseli, valószínüleg ő se nagyon szeretett otthon lenni. nem is tudom, hány napja keltem útra. Egy részem remélte, hogy keresni fogják. De a szüleimnek valószínüleg nem tűnt fel, hogy leléptem. Egyszer majd csak eszükbe jutok. De az is lehet,l hogy nem. Túlságosan bezsőtte magát Amy a testükbe, a gondolataikba, hogy totálisan bekattantak.
Megálltam az egyik kis bolt előtt, hogy a londoni tömeg ne sodorjon ki valamerre. Így is sokszor belegabalyodtam valaikbe, akiktől csak mogorva pillantást kaptam viszonzásul. Igazából nem nagyon szálltam meg sehol, bár egyszer kétszer az a hülye varázsbusz is felkapott, főleg ha éjszakáig nem tudtam szállást szerezni.
Az üvegajtó visszatükrözött, látszott az egyszerű, szürke pólóm, és a drappos nadrágom. Nem vittem sosem túlzásba az öltözködést, de azért látszik a nadrág szárán, hogy olyan hülyén rövid. Általában a Roxfortban növesztettem meg a cuccaim, anyák sose vettek nekem normálisan ruhákat, nekem meg pénzt se adtak. Párat elloptam ugyan Amy-től, de azt hiszem inkább most már neki adnám mindenemet, hogy megint velem legyen. Szóval, egészen megnyurgultam, talán még Beth-szt is sikerült tuklnőnöm ezalatt a pár hét alatt. Azért remélem még növök egy kicsit, legalább ennyivel kevesebb okuk lenne engem piszkálni a suliban és akár Beth-szt is megvédhetem, ha bajba keveredik. Vagyis ha egyáltalán van kedve velem még szóvba állni. Kissé beteges önbizalom hiányban szenvedek azt hiszem, de  senki sose dícsért meg és Amy szavának nem hittem, mert nem volt súlya. Akiktől vártam ezt sose adták meg a dícséretet, csak rontottak a helyzetben. Talán ezért is vagyok olyan nyomorultul béna minden szociális kapcsolatomban... De mindegy is, talán enyni az életem, hogy senkinek sem kellek.  Még a macska se azért van velem, mert velem akart jönni, hanem mert egyszerűen betuszkoltam szegényt a sport táskámba. Inkább csak vágok egy grimaszt, és tovább indulok, nem is tudom hova. talán tényleg le kéne mennem a világ pereméről. De persze ez fizikailag is képtelenség. Pedig az anyni mindent megoldana.
Ahogy evickélek valamerre, egyre nagyobb a tömeg, össze-vissza lök, hogy aztán valaki miatt teljesen előre lendülve elsodorjak valakit. Igazából egy pillanatra megbillen velem a világ, Meadow panaszosan nyávogva dugja ki a fejét a táskából, ami a vállamon lóg, miközben próbálom megtartani az egyensúlyomat, és nem elengedni a bőröndömet. Abba van mindenem, és azt hiszem egy sima ember nem igazán tudné hova tenni a megbűvölt bőröndömet hogy minden benne van... Egy fél könyvtár, egy csomó rejtvény... és igazából ennyi. ENnyi az életem.
A kis sikkanás viszont ismerős volt, és ahogy lepillantottam a lányra párat pislogtam, mintha csak valami nagoyn fura látomás lenne. A nagy számok törvénye alapján még nem is lenne olyan furcsa, de most valahogy az volt, hogy másodjára is csak úgy... belebotlok.
- Elisabeth Hepburn - mondom, és a hengomban egy kis meglepetés is bújkál.  Ahogy elnézem ő is meglepődik, hiszen a tekintetével végigszalad rajtam és a bőröndjeimen.
- Kirándulni mentek? Lehagytak a szüleid? - kérdezi, és nyilván nem is haragudhatok rá. pedig már a gondolat is meglehetősen bizar. ha mentünk is valahova anyáékkal, akkor az Amy miatt volt, és csak Amy bezsélte őket rá, hogy én is menjek velük. De a sor végén kullogtam mindig párszor el is hagytak, fel sem tűnve képesek lettek volna hazavezetni, hogy ha Amy nem keres meg. Mindig megkeresett, aznap is megeresett. pedig anyniszor mondtam neki azt, hogy ne tegye. Szóval nem haragudok a lányra a kérdés miatt, inkább csak elbámulok a feje felett egy rövid időre, aztán csak megfogom a karját és kiljebb húzom a londoni nyári forgatagból, ami tele van túristákkal meg mindekivel.
- Én csak eljöttem - mosolygok rá fanyarul, majd inkább lebámulok az esőtől még egy kicsit nedvesen csillogó járdára. betölti a kettőnk közti kis csendet az autók tülkölése, az emberek duruzsolása, és a levegőben kúszik London nem túl kellemes belvárosi szaga, ami szinte olyan, mint Agyar lehelete. - Gondoltam megnézem eljuthatok-e a széléig - húzom kis mosolyra a számat, hiszen előző találkozásunkkor is ezt szerettem volna.
Naplózva


Elizabeth Hepburn
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #51 Dátum: 2021. 07. 20. - 21:19:50 »
+1

◊ Hopp, hova mész?◊
2002.07.18.

◊ Hugo ◊

kopogtatás nélkül bejöhetsz...


zene ◊ Sea of Love outfit ◊ simple

Valahol pontosan tudom, hogy nem kirándulni mennek, de nem akarom elhinni. Nem akarom, hogy a piros villogó izének a fejemben igaza legyen. Azt szeretném, hogy téves riasztás legyen. Nézem a csomagjait, a kikandikáló macskát...érzem, hogy most valami nagyon nem jó.
- Elisabeth Hepburn -
Hiába a nagy riadalom, ahogy kimondja a nevem, mintha a nagy hidegben begyújtanák a kályhát.
- Hugo Theron.-
Felelem mosolyogva, majd újból aggodó pillantás veszek a cuccaira.  A táskája a vállán, a bőrönd, elég ziláltan fest, de neki még ez is jól áll.  A zajos utcából semmi mást nem érzékelek, csak őt, pedig egy ember majdnem fel is lök hátlról, de én csak ott állok, mint akinek földbe gyökerezett a lába. Eltalálta egy átok.
- Én csak eljöttem -
Valahol már akkor sejtettem, mikor megláttam. Sok minden érzés kavarog most bennem. Egyrészt borasztó jó őt látni, mert..mert többször is eszembe jutott, és le is rajzoltam őt. Azt hittem, a nyáron már nem is látom többet, és ettől különös köd ült a szívemre. Aztán itt van a féltés is, igen, azt hiszem ezt érzem. Féltem őt, hiszen így, egyedül a nagyvilágban a cókmókkal..nem kéne így lennie, egyáltalán nem. Mi lehet otthon náluk, amitől Hugo ennyire nem akar otthon lenni? Valami komolynak kell lennie. Na és aztán itt van ez a..nem tudom pontosan mi is ez. Met hát én mondtam, hogy jöhet hozzánk bármikor és..és..nem írt, nem szólt. Biztos nem is bír annyira, csak udvariasságból mondt, hogy jófej vagyok, meg kedves. Persze, hát, megértem..nincs is semmi gond. Nem sértődhetek meg, de azért fáj egy kicsit. Olyan nehezen megy nekem az emberek megismerése. Butának és bénának érzem magam, de persze annak a gondolata, hogy továbbra is egyedül császkáljon, egyáltalán nem tetszik.
-Gondoltam megnézem eljuthatok-e a széléig-
Szélesre húzza a száját, de én most egyáltalán nem tudok vele vigyorogni. Haragszom rá, mert nem szólt semmit, pedig kellett volna...vagyis, dehogy is,  nem kellett volna persze, cak..jaj, tisztára össze vagyok zavarodva. Nehezn jön ki hang a torkomon, úgy ki van száradva.
- És..eljutottál?-
Tényleg, Beth, vegyél magadnak egy társalgás alapjait, mert ez kritikán aluli.
-Te elszöktél.- Egy kis csend. Nem tudom, mit reagáljak. Azt, hogy szólhattál volna? Valamiért kiabálnék vele, de nem teszem. Nem lehetek önző. Hugonak nagyobb baja van, mint az én beazonosíthatatlan tini hisztim.
- Nem kéne egyedül lenned. Van hol...van hova menned? -
Vigyázz, Hugo, mert ez a pisze boszorkány orr hamar kiszagolja, ha most hazudsz, és ha nem kedvelsz, ha haragudni fogsz rám, akkor is el foglak rángatni hozzánk, ha nincs hova menned. Ez már eldöntött dolog. Akkor is, ha idegesítelek. Igen, akkor is. Nem hagyhatlak magadra. Makacs vagyok.
Naplózva

Oldalak: 1 2 3 [4] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 20. - 16:00:11
Az oldal 0.082 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.