+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  London
| | |-+  Mágiaügyi Minisztérium
| | | |-+  Aurorparancsnokság
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Aurorparancsnokság  (Megtekintve 1434 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 11. - 20:06:00 »
0




Minden auror és a parancsnokság egyéb alkalmazottjai saját íróasztallal rendelkezik a Minisztérium ezen részén. Egy külön teremben tárolják az aktuális ügyek aktáit és bizonyítékait, melyek segítségül szolgálhatnak az érintettek munkájához.
Naplózva

Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 10. 22. - 12:08:47 »
+1

your veins are full of ice-water
but mine are boiling



2001. október 17.
style


A Minisztérium... A Minisztérium, már megint.
Vajon hányszor kerülök még ide? Ezentúl ez rendszeres lesz, minimum évente kétszer, de ha lehet, többször is? Merlin
szerelmére, mennyivel egyszerűbb volt minden, amíg nem jöttem vissza Londonba... egy kis részem azt kívánja, bárcsak maradtam volna a seggemen és nem jöttem volna vissza ide sose, a másik pedig... a nagyobbik... nos, az talán valahol örül neki egy kicsit, hogy most mégis itt vagyok.
Mármint nem... nem a Minisztériumban. Annak kibaszottul nem örül. Már megint megfosztottak a pálcámtól, sőt, mielőtt bevezettek volna ide, még az a rohadt bűvös lánc is rákerült a csuklómra. Mit is mondott a faszi? Elővigyázatosság? Hát abban a pillanatban elgondolkodtam rajta, hogy olyan elővigyázatosságot adok neki, amilyet még nem látott, de aztán csak visszafogtam a dühömet, és követtem be őket a kis kihallgatóhelyiségbe. Most egy kényelmetlen, fotelhez hasonlító szerkezetben ülök, és a fenébe is, mindennél jobban vágyok egy szál cigarettára. Valamiféle Liu... ezt a nevet mondták az aurorok idefelé jövet és mintha Elliot is ezt említette volna. Persze tök mindegy, nem mintha ismerném. Miss Hardyn és néhány faszképű auroron kívül nem ismerek itt senkit, na és persze nem hiszem, hogy pont egy protektort küldenének be kihallgatni... bár ki tudja? Tulajdonképpen miért nem kaphattam egy protektort erre a kihallgatásra? Azt se igazán tudom, miről van szó... mármint persze, értesítettek pár szóban. De azt továbbra sem értem, hogyan jövök ehhez az egész Szeszélyes témához én a képbe. Egészen áprilisig a Szeszélyt is alig ismertem, sokkal inkább hírből.
Hátrahajtom a fejemet és körbefuttatom a tekintetemet a helyiségen. Nem tudom, meddig fog ez tartani... Elliot elkísért, de ha ez a szar elhúzódik, nem bánt meg vele ha közben lelép. Nem vagyok már kisfiú, hogy kísérgetni kelljen, de persze, tudom, ő ezzel csak jót akar. És valahol tetszik ez, nem tagadom. Egyszerűen szokatlan még, hiszen tulajdonképpen egész életemben egyedül voltam. Még akkor is, ha ott volt Benjamin, vagy néhány haver a suliból... sosem éreztem azt, hogy bárki is különösebben megértene, pedig Elliot sem sokat tud még a múltamról, és talán rólam sem. Bezzeg ez a nő... legyen akárki is... ő az aktáimat átolvasva máris sokkal többet tud, mint kéne neki.
Látványosan sóhajtok egyet. Mikor érkezik már meg? Kezd unalmas lenni... Felpillantok arra a két egyenruhás fickóra, akik az ajtó mellett, a sarokban állnak, és méregetem őket egy darabig. Ennyire rohadtul rémisztőnek tűnök, vagy vajon minden kihallgatottnál ennyire előkészülnek, vagy csak bekavar az a bizonyos, tavaszi incidens? Csak mert a pálcám nélkül, megbilincselve akkor sem tehetnék sok kárt a kihallgatómban, ha nagyon akarnék. 
- Kaphatok egy szál cigit? - szólalok meg hirtelen, csevegő hangemben, mintha csak nem is ebben a helyzetben üldögélnénk. - Nyugi, van nálam... itt van a zakóm belső zsebében, csak valamelyikőtöknek ki kéne venni, cukifiúk...
Kegyetlen vigyorra húzom a számat figyelve, ahogy ezek ketten kelletlenül pillantanak egymásra. Egy pillanatig nem is szól egyik sem, majd végül a szőke felém fordul.
- Idebent nem lehet dohányozni, Mr. Fraser. Miss Liu bizonyára pillanatokon belül megérkezik - közli kimért hangon, hogy elégedetlen nyögéssel visszafordulok előre. Merlinre, de unalmas... és még cigit sem kapok! Pedig azzal azt a maradék idegességet is ellapátolhatnám, amelyre egyébként nagyon figyelek, hogy elő ne bukkanjon.
Nem tudom, mennyi idő múltán, de végre kinyílik a hátam mögött az ajtó, én pedig oda sem pillantva a plafon felé emelem tekintetemet.
- Remélem ön az, Miss Liu... már alig tudom visszatartani az izgalmamat, hogy végre találkozzunk - szólalok meg, nem titkolva a haloványan csengő gúnyos élt a hangomban.
Naplózva

Irene Liu
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 10. 25. - 17:23:52 »
+1

Kihallgatás



Mr. Aiden Fraser

2001. október 17.

Sometimes not speaking says more than all the words in the world


Nem tudtam, hogy miért éppen nekem kellett kihallgatni a két tesót. Nem tudom ki osztotta be a kihallgatásokat, de az biztos, hogy nem gondolt arra, hogy talán jó lenne, ha különböző emberek hallgatnának ki rokonokat. De lehetséges, hogy ezt csak én gondoltam így, nem akartam senkivel sem elfogult lenni. Ez mondjuk már akkor megdőlt, amikor megkaptam Elliot baglyát és az információt vele együtt, hogy ismeri Aiden Frasert. Nem szabadott elfogultnak lennem, csak azért, mert a rokonom ismerte az embert, akit ki kell hallgatnom. Eleve nem szerettem a kihallgatásokat és nem is voltam jó bennük, de nem volt választási lehetőségem. Szóval nem akartam arra gondolni, hogy Elliot ismeri ezt a gyereket (merthogy elég fiatal volt), hanem próbáltam professzionálisan a dologhoz állni.
Nem értek egyet a Minisztérium minden lépésével, tehát nem biztos, hogy a legjobb auror voltam kihallgatásokat tekintve, de azt el kellett ismernem, hogy mostanában elég furcsa dolgok történtek. A balesetekre kellett magyarázatot találni és ha jobban érdekelt volna a munkám mint mostanában szokott, akkor lehet, hogy többet is foglalkoztam volna ezzel az egésszel. De nem szerettem már itt dolgozni elég régóta, így ezek a nyomozások sem kötöttek le.
Összeszedtem a pergameneket és odamentem a kihallgató szobához, nem számítottam rá, hogy odabent mi fog fogadni. Átolvastam az előzetes jelentéseket, de azért ezt a leláncolást túlzásnak tartottam – elvégre a fiú tisztára tudta mosni a nevét azzal a gyilkossági üggyel kapcsolatban is, de őszintén eléggé felületesen olvastam csak el a tényeket. Még nem mondhatjuk ki, hogy ez a fiú gyanúsított, akármennyire is úgy tűnik, hogy köze lehet a dologhoz.
– Remélem ön az, Miss Liu... már alig tudom visszatartani az izgalmamat, hogy végre találkozzunk – mondta a fiú, miközben helyet foglaltam vele szemben.
–  Irene Liu vagyok, én fogom ma kihallgatni – mutatkoztam be, majd visszafordultam a két auror felé akik az ajtó mellett álltak. –  Tényleg szükség van erre? – kérdeztem tőlük és a leláncolt fiú felé böktem a fejemmel.
–  Igen, elővigyázatosságból – válaszolta az egyikük, így inkább nem feszegettem a témát. Ha Aiden kellemetlenül fogja érezni magát, akkor maximum nem fog elmondani mindent, ha egyáltalán tud bármit is.
–  Jobb lesz, ha belekezdünk. Bizonyára tudja, hogy miért hívtuk be – mondtam, miközben a papírokat néztem. – A Mágikus Szeszélyhez köthető tömegbalesetekről biztosan hallott már, Mr. Fraser, magát és a testvérét is vizsgálta a Minisztérium a történtekkel kapcsolatban. Amennyiben bármilyen információja van az eseményekkel kapcsolatban, akkor itt most elmondhatja – tettem hozzá és türelmesen vártam, hogy magától mondd-e valamit. Az ajtó mellett álló aurorokat legszívesebben kiküldtem volna, de volt egy olyan érzésem, hogy akkor is azt a választ kaptam volna, hogy elővigyázatosságból kell itt lenniük. Mintha alkalmatlan lennék arra, hogy megvédjem magamat, nem mintha bármi esélye is lenne, hogy ez a gyerek meg fog támadni vagy csak én bíztam abban, hogy nem fog. Elliot biztosan nem mondta el neki, hogy ismerjük egymást, sőt… rokonok vagyunk, de igazából senkinek sem kell erről tudnia, így a legegyszerűbb.
Naplózva


Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 10. 27. - 23:24:56 »
+2

your veins are full of ice-water
but mine are boiling



2001. október 17.
style


Hátrahajtom a fejemet egy kicsit és felbámulok a hófehér plafonra, újra feltéve magamban a kérdést: meddig kell itt maradnom? Semmi kedvem a Minisztériumhoz. Mármint, rohadtul nincs. Próbálom elfedni, de egy egészen kicsit azért frusztrál a hely... az, hogy fel-alá vonulnak itt az aurorok a kicseszett aktákkal a kezükben, és azt képzelik, hogy ők a mindenség. Csak mert elolvasnak pár összefirkált sort... A faszt! Mindenki mögött sokkal több rejlik, mint a puszta tények. Én sem jókedvemből öltem meg azokat, akiket... de persze ha ezt elkezdeném sorolgatni, kétlem, hogy valahogy is én jöhetnék ki jól.
Sóhajtok egyet, ahogy végre nyílik az ajtó a hátam mögött, közben pedig megmozgatom kicsit a tagjaimat. A bűvös lánc, amely valószínűleg az egyik auror varázspálcájáig tekereg, csak ahogy szokott, szorítja kicsit a csuklómat és dörzsöli annak hegeit, amelyek a bőröm alatt bujkáló Sötét jegy felett futnak. Ahogy mozdulok, csak mégjobban megfeszülnek, és kicsit arrébb húzom a számat.
–  Irene Liu vagyok, én fogom ma kihallgatni – szólal meg a nő. Végre! Azt hittem, sosem ér ide. Minél előbb belevágunk ebbe a szarságba, annál hamarabb léphetek le.
- Nagyon örvendek. - Oldalra fordítom a fejem, hogy lássam ahogy elvonul a székem mellett. Persze a két cicafiú a sarokban továbbra sem akar elengedni... Az azért egy kicsit fényező az egómat, hogy ennyire tartanak tőlem.
–  Jobb lesz, ha belekezdünk. Bizonyára tudja, hogy miért hívtuk be – kezd bele a hölgy. – A Mágikus Szeszélyhez köthető tömegbalesetekről biztosan hallott már, Mr. Fraser, magát és a testvérét is vizsgálta a Minisztérium a történtekkel kapcsolatban. Amennyiben bármilyen információja van az eseményekkel kapcsolatban, akkor itt most elmondhatja.
Kicsit felszökik a szemöldököm, miközben megpróbálok a helyzethez mérten kényelmesen a fotel háttámlájába simulni.
- A testvéremnek mégis mi köze ehhez? - kérdezem, de igyekszem visszafogni hangomban a támadó élt. Komolyan nem értem... Ennyi erővel akármelyik roxfortos diákot kihallgathatnák, de valószínűleg nem teszik. Én voltam halálfaló, én öltem embereket, nem ő... és még így sem teljesen értem azt sem, hogy kevertek bele ebbe. Persze, nem vagyok hülye, értem én, hogy a halálfalós dolgok miatt lehet... de annyi minden mást rámkenhetnének ehelyett, olyan dolgokat, amiket tényleg nehéz lenne tagadni. De ez?
Veszek egy mély levegőt, mielőtt folytatnám a válaszadást az előző kérdéseire. Nem vagyok ideges, mert tökéletesen tudom, hogy nem vagyok bűnös... bár akkor sem lennék az, ha ellenkező lenne a helyzet.
- Tudja, Miss Liu... talán az aktámban is láthatta, hogy az utóbbi három évben nem tartózkodtam Londonban. Őszintén? A Szeszéllyel is alig találkoztam. Nem vagyok benne teljesen biztos, miféle információra kíváncsi - vonom meg a vállamat. - Biztos hogy nem lehet idebent dohányozni? - kérdezem aztán inkább reménykedve. Tényleg... egy szál most nagyon jól esne.
Naplózva

Irene Liu
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 10. 30. - 09:49:51 »
+1

Kihallgatás



Mr. Aiden Fraser

2001. október 17.

Sometimes not speaking says more than all the words in the world


Mindig rájövök, hogy pocsék auror lettem az utóbbi időben és egyáltalán nem értek az emberekhez. Talán türelmem sincsen hozzájuk már, nem tudom, de kezdtem úgy érezni, hogy nekem nehezebb ez a kihallgatást, mint Mr. Frasernek. Mostanában annyira lekötöttek a saját problémáim és a saját bosszúhadjáratom, hogy nem igazán foglalkoztam a Minisztréium ügyeivel. Őszintén engem ez az egész balesetes dolog sem kifejezetten hozott lázba, lehet, hogy évekkel ezelőtt még többet foglalkoztam volna egy ilyen furcsa eseménysorozattal, de akkor még lelkes auror voltam. Aztán minden a feje tetejére állt, de most talán nem ezzel kellene foglalkoznom.
Tény és való, hogy nehezen tudtam koncentrálni a kihallgatásra, zavart, hogy Mr. Fraser így ült előttem, ennek a leláncolásnak semmi értelmét nem láttam, hiszen pálca sem volt nála. Ha mégis megtámadott volna, akkor meg tudnám védeni magamat, mert nálam nyilván volt pálca.
–  A testvéremnek mégis mi köze ehhez?  – kérdezte, miután elmondtam neki, hogy miért is van itt.
– Mr. Fraser, nem én döntöttem el, hogy kiket hallgat ki a Minisztérium a balesetekkel kapcsolatban. Nem tudom, hogy a testvérét miért hívták be, vele csak holnap találkozom – válaszoltam. Ezzel gyakorlatilag be is vallottam neki, hogy konkrétan mennyire hidegen hagy ez az egész kihallgatósdi, de nem számított.
–  Tudja, Miss Liu... talán az aktámban is láthatta, hogy az utóbbi három évben nem tartózkodtam Londonban. Őszintén? A Szeszéllyel is alig találkoztam. Nem vagyok benne teljesen biztos, miféle információra kíváncsi – mondta végül és erre őszintén legszívesebben azt mondtam volna, hogy semmilyen információra nem vagyok kíváncsi. Mert tényleg nem érdekelt, annyi auror van még ebben a hatalmas épületben, akik sokkal több energiát tudtak volna ebbe ölni, de mégis engem választottak ki arra, hogy két gyereket hallgassak ki két nap leforgása alatt. Biztosan ez is valami büntetés, amiért nem vagyok elég kooperatív a szervezettel. De hát mire számítottak, mikor visszavettek ide dolgozni? Azért mert dobtak egy darab csontot még nem fogom elfelejteni, hogy hogyan bántak velem, mikor én ültem abban a székben, ahol most Mr. Fraser foglalt helyet. –  Biztos hogy nem lehet idebent dohányozni? – kérdezte, gondoltam a hallgatásom neki is feltűnt.
– Meg kell kérnem, hogy menjenek ki, Mr. Fraser láthatóan ideges a jelenlétük miatt – fordultam az ajtó mellett álló két auror felé. – Ha megtámadna, azt kintről is hallani fogják – tettem hozzá, még volt némi ellenkezés, de végül megszüntették a lebilincselő varázslatot is és kimentek a szobából. Megkönnyebbültem, egyszerűen engem is feszélyezett, hogy két másik auror itt hallgatózik.
– Most már rágyújthat, ha szeretne – fordultam vissza Mr. Fraser felé. – Ha tudni akarja, nem kifejezetten érdekel, hogy tud-e bármit is ezekről az ügyekről. A balesetek persze furcsák és megmagyarázhatatlanok, de mivel nem tartózkodott Londonban az elmúlt időszakban talán elhiszem, hogy nincsen az egész ügyhöz semmi köze. De nem én hozom itt a döntéseket és ezért ülünk most itt, nem pedig azért, mert nekem olyan nagy kedvem van kihallgatni embereket – tettem hozzá. Egy kicsit talán csípősen reagáltam, nem tudom, de mostanában az önkontrollom még annyira sem működik, mint korábban. Össze vagyok zavarodva a saját ügyeimet illetően és amíg nem hal meg körülöttem valaki, aki fontos nekem a Szeszély miatt, addig nem hiszem, hogy érdekelni fog ez a téma. Mr. Fraser meg azt gondol, amit akar, végül is szabad ember, csak jó ha tudja, hogy én sem jókedvemből ülök itt. Az hogy ártatlan volt-e még kérdéses volt számomra, de nem az én dolgom ítéletet alkotni felette.
Naplózva


Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 11. 07. - 22:00:06 »
+1

your veins are full of ice-water
but mine are boiling



2001. október 17.
style


Újra lepillantok a csuklóim köré tekeredő mágikus kötelekre, amíg a nő szavait várom. Nem sokáig tartom ott a tekintetem, épp csak egy pillanat az egész... nem mutatom, mennyire hihetetlenül irritál a helyzet, az, hogy itt kell lennem. Általában ezt csinálom, játszok egy figurát, aki nem én vagyok. Bár igazából ez már belém épült az évek alatt... mindennél egyszerűbb volt egyszerűen csak magamra húzni egy maszkot mindig is.
– Mr. Fraser, nem én döntöttem el, hogy kiket hallgat ki a Minisztérium a balesetekkel kapcsolatban. Nem tudom, hogy a testvérét miért hívták be, vele csak holnap találkozom – válaszolja, mire megpróbálom visszafogni az ingerült sóhajt, így az megáll a torkomban. Faszomat... újra gyötörni kezd az, hogy mennyire haza kéne mennem - így egy hónap után, újra -, de ugyanakkor meg... mit mondhatnék? Egyértelmű, hogy ebbe is én kevertem bele... valahogy, hiszen még azt se értem teljesen, nekem miért kell itt lennem. De hogy neki? Ez feldühít kissé... mert az mindig is feldühít, ha a családomat bántják. Ezért vagyok dühös magamra, állandóan és állandóan.
- Értem... - morgom vissza. Egyre nehezebben tudom legyűrni a cigaretta iránti vágyamat. Miért is nem szívtam el egyet odakint? Persze, valószínűleg akkor se lenne sokkal jobb most. - Csak tudja, ő az utolsó ember, akinek köze lehet ehhez az egész faszsághoz... akármi is ez. - Próbálom visszafogni azt, hogy elkezdjek érte tanúskodni, de nehezen megy. Mindig nehezen mennek a dolgok, ha róla van szó, legyen akármilyen is a kapcsolatunk.
– Meg kell kérnem, hogy menjenek ki, Mr. Fraser láthatóan ideges a jelenlétük miatt – fordul hirtelen a nő a két másik auror felé, ahogy a cigaretta után érdeklődöm újra. A csuklómról így hirtelen leoldódik a lánc, mire azért egy kis sóhajt hallatok, és megérintem az előbbi nyomás helyét bőröm csúnya emlékei felett. Merlinre... az aurorok és a beteg, régimódi módszereik... – Ha megtámadna, azt kintről is hallani fogják.
Az ajtó hamarosan nyitódik és záródik is ismét, hogy újra felpillantok Miss Liu arcára. Remek... azért megtisztelő az, hogy ő nem gondol olyan életveszélyesnek, hogy hajlandó egy légtérben maradni velem, közvetlen segítség nélkül. Hű, pedig mennyi dolgot tehetnék vele... Azzal a pennával az asztalon például biztosan egész komoly sérüléseket lehet okozni egy emberben.
- Köszönöm, bár én nem kifejezetten voltam ideges. - A zsebembe nyúlok, és előhalászom a cigarettás dobozomat, hogy aztán egy kis gondolkodás után a nő felé biccentsem azt. - Esetleg egy szálat?
Akármit is válaszol, én kiveszek egyet a számba csúsztatom, hogy aztán azt a régi, mugli öngyújtót is előhúzzam és meggyújtsam a cigimnek a végét. Ahogy feltör belőle a füst, azzal együtt elégedetten hümmögök is egyet.
– Ha tudni akarja, nem kifejezetten érdekel, hogy tud-e bármit is ezekről az ügyekről. A balesetek persze furcsák és megmagyarázhatatlanok, de mivel nem tartózkodott Londonban az elmúlt időszakban talán elhiszem, hogy nincsen az egész ügyhöz semmi köze. De nem én hozom itt a döntéseket és ezért ülünk most itt, nem pedig azért, mert nekem olyan nagy kedvem van kihallgatni embereket.
Kissé meglepetten pillantok rá a békésen parázsló cigarettám felől, ahogy mesélni kezd, és közben valamivel kényelmesebben helyezkedem el a székben, most, hogy végre már tudom mozgatni a kezeimet is. Vajon mikor csaptunk át kihallgatásból valami egészen személyesebbe? Persze nem mondom, bármiről szívesebben csevegek, mint mondjuk a háborúról... és annak nagyon sötét következményeiről.
- Szóval maga is csak egy bábu itt, hm? - kérdezem kissé költőien, azt se bánom, ha nem válaszol rá, csak kifújom közben a füstöt oldalra, hogy azért valamennyire elkerülje a nőt. - Rendben, felőlem tehetünk úgy, mintha épp nagyon komolyan kihallgatna... mindent megtalál úgyis az aktámban, ami kicsit is számíthat. Ismerem már, mennyire utánanéznek itt az embernek... - teszem hozzá az utolsó mondatot kissé halkabban, és újra szívok egyet a szálból, oldalra fordított fejjel a bútorzatot figyelve, mintha olyan érdekes volna.
Naplózva

Irene Liu
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 11. 11. - 10:07:44 »
+2

Kihallgatás



Mr. Aiden Fraser

2001. október 17.

Sometimes not speaking says more than all the words in the world


A hozzáállásom a kihallgatáshoz egyáltalán nem volt professzionálisnak nevezhető, de hogy is fogalmazzak? Hát bárhol szívesebben lettem volna, mint most itt. Tudom, hogy az események eléggé furcsák és nagyjából mindenki aggódik, hogy mi a fene is folyik most körülöttünk. De engem megváltoztattak a körülmények, már nem igazán érdekelt, hogy igazságot szolgáltassak. Az egyetlen dolog, ami kicsit is foglalkoztatott az a saját ügyem volt és tisztában voltam vele, hogy ez elhomályosította az ítélőképességemet minden téren. De már olyan közel voltam a megoldáshoz, vagy legalábbis úgy éreztem közel járok hozzá és a magam igazát bebizonyítani egy kicsit fontosabbnak tűnt. Lehet, hogy ez önzőség is volt, de mindenki a maga érdekét nézi először, nem igaz?
Mr. Fraser nem hiszem, hogy megértette, hogy azért küldtem ki a másik két aurort, mert engem idegesített a jelenlétük. Lehet, hogy ő már megszokta, hogy figyelik minden lépését, de én nem voltam hajlandó úgy dolgozni, hogy közben a saját kollégáim figyelnek meg. Ugyanis éppen annyira figyeltek rám, mint Mr. Fraser-re, bár ezt lehet, hogy ő nem érezte. Vagy csak szimplán nem foglalkozott vele, ami érhető, elvégre ő ül a kihallgató székben.
– Szóval maga is csak egy bábu itt, hm? Rendben, felőlem tehetünk úgy, mintha épp nagyon komolyan kihallgatna... mindent megtalál úgyis az aktámban, ami kicsit is számíthat. Ismerem már, mennyire utánanéznek itt az embernek... – mondta Mr. Fraser, mikor mér végre rágyújthatott a cigijére, amire annyira vágyott. Engem nem zavart, hogy dohányzik, ráadásul biztos voltam benne, hogy ez megnyugtatta az idegeit.
– Nem egy bábú vagyok, hanem ember, aki itt dolgozik – válaszoltam nyugodt hangon. Persze, azt gondol, amit akar, de talán feltűnt neki ennyiből is, hogy nem értek egyet mindennel, amit a Minisztérium képvisel. Az Azkabanban töltött idő megváltoztatta a gondolkodásomat és ebben nincsen semmi szégyellnivalóm. – Csak feleslegesnek tartom, hogy faggassam, ha egyszer nem tartózkodott Angliában az elmúlt időszakban. Elhiszem, ha nem tud semmit sem a Szeszélyről, bár nem nekem kell egyedül elhinnem. – tettem hozzá. Szívem szerint nem is igazán húztam volna tovább az időt, Mr. Fraser is nyilván szívesebben ment volna haza vagy beült volna egy kocsmába, hogy igyon valamit ezután a teljesen felesleges kihallgatás során.
– Abban igaza van, hogy a Minisztérium utánanéz mindennek, de attól még nem lát mindent. Csak találgatnak, a Szeszély jóval nagyobb ügy, mint amilyennek tűnik – jegyeztem meg. Nyilván ez sem volt túl professzionális, hogy ezt mondtam, de sajnos nem tudtam megállni. Mivel a Minisztériumban tartózkodni is néha nehézségeket okozott ezért nem tudtam már komolyan venni a munkámat. Arra jó volt, hogy megtudja információkat a saját ügyemről, hiszen bármihez hozzá tudtam férni az akták között, de egyébként tényleg nem szívesen töltöttem itt az időmet. Ahogy ez a kihallgatás is úgy éreztem, hogy csak időpocsékolás.
– Azt fogom írni a jelentésembe, hogy ártatlan és semmit sem tud az eseményekről. Innentől kezdve pedig már nem én döntöm el, hogy mi fog történni – magyaráztam, miközben visszahúztam magam elé a papírokat és az egyik sarkára írtam pár szót, amit majd a jelentésembe fogok beletenni. – Ha szerencsések vagyunk, akkor nem fogunk egymással találkozni még egyszer. – tettem hozzá, ugyanis reményeim szerint nem akartak bevonni ebbe a Szeszély dologba a kelleténél jobban. Van elég lelkes auror ebben az épületben, aki elvállalná az egészet, de az nem én vagyok. Engem az érdekel, hogy megtaláljam a saját kérdéseimre a választ, nem pedig az, hogy levegőtlen kihallgató szobákban beszélgessek egy gyerekkel, aki azt sem érti, hogy minek hívták be és konkrétan semmilyen információval nem tud szolgálni – mivel nem tud semmit tényleg. Azt hiszem vagyok annyira jó emberismerő, hogy észrevegyem, ha valaki hazudik. Mr. Fraser azonban láthatóan tényleg nem tudta, hogy mi a fene folyik itt, ebből pedig egyértelműen levonhattam most már a következtetést, hogy semmi köze nincsen a tömeges balesetekhez.
Naplózva


Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 11. 14. - 18:26:08 »
+1

your veins are full of ice-water
but mine are boiling



2001. október 17.
style


Nem érdekel ez az egész. Hogy miért akarnak kihallgatni, hogy miért vették fejükbe, hogy én is a gyanúsított listán vagyok. Persze, nem mondom hogy alapvetően az ex-halálfalók veszélytelenek és nem kell rájuk gyanakodni... de azt már megtapasztaltam, hogy milyen könnyen utánanéznek itt az embernek. Egy cseppnyi odafigyeléssel egyértelművé vált volna, hogy én nem vagyok az az ember, akit keresnek... ahogy a testvérem sem. A francba is, ő meg pláne nem!
Halkan sóhajtok egyet és hátradőlök, figyelem az ajkamat elhagyó füstcsíkot, ami hamar körbefutja a szobát. Ha a kihallgatómat zavarja is, nem mondja, engem viszont pont elég kellemesen ellazít, bár amúgy sem vagyok kifejezetten ideges. Mindig is az a fajta voltam, aki nyomás alatt is higgadt marad, az utóbbi években pedig ez csak erősödött. Nem adhattam meg azt az örömöt senkinek, hogy összeroppanjak.
– Nem egy bábú vagyok, hanem ember, aki itt dolgozik – kéri ki magának a nő, mire csak megvonom a vállamat. Itt dolgozó... tehát egy bábu, akit ide-oda rángatnak, ha csak szükség van rá, amúgy meg valószínűleg a nevét sem tudják. Ez általában így szokott menni. – Csak feleslegesnek tartom, hogy faggassam, ha egyszer nem tartózkodott Angliában az elmúlt időszakban. Elhiszem, ha nem tud semmit sem a Szeszélyről, bár nem nekem kell egyedül elhinnem.
Kicsit eltartom ajkaimtól a szálat amíg kifújom a füstöt, és addig a nő vonásait méregetem. Nem mondom, rosszabbra számítottam... hogy órákig itt fogunk ülni, ő próbál kiszedni belőlem valami használhatót, de a Szeszély kapcsán semmit nem tud.
- Bárkinek ugyanezzel a válasszal fogok tudni szolgálni, ha elhiszi, ha nem - válaszolom, és visszaemelem a csikket ajkaimhoz.
– Abban igaza van, hogy a Minisztérium utánanéz mindennek, de attól még nem lát mindent. Csak találgatnak, a Szeszély jóval nagyobb ügy, mint amilyennek tűnik – közli Miss Liu. Persze, ezt gondoltam... Pláne, hogy lassacskán már az élet minden szegletébe befészkelte magát ez a rohadt anomália, na meg a saját bőrömön is megtapasztaltam legutóbb azon a Csillagfesztiválon, vagy mi a tökömön... persze akkor még pont megúsztam, hogy elkapjanak az aurorok. 
– Azt fogom írni a jelentésembe, hogy ártatlan és semmit sem tud az eseményekről. Innentől kezdve pedig már nem én döntöm el, hogy mi fog történni. Ha szerencsések vagyunk, akkor nem fogunk egymással találkozni még egyszer.
Biccentek egyet, és egy pillanatra nem is vagyok benne biztos, mit kéne lépnem... megköszönni, amiért nem fest le bűnösként, vagy örülni annak, hogy többet nem találkozunk? Inkább csak felállok és elnyomom a csikket az asztalon, és bár ha akarnék, innen pont ráleshetnék a papírokra, úgy döntök, most az egyszer jófiú leszek, és a nő arcán tartom a tekintetem.
- Ezesetben örülök, hogy találkoztunk, Miss Liu - egyenesedek fel, pont ahogy belépnek a hátam mögött az aurorok újra. Ezúttal valamiért nem kapok láncokat - aminek nem, mintha nem örülnék -, egyszerűen csak megérintik két oldalról a karomat, hogy kifelé irányítsanak, én pedig csak megigazítom a zakómat, mielőtt megfordulva követném őket. Hát ez gyors volt... de legalább ezen is túl vagyunk. Szívesen a hátam mögött hagyom a Minisztériumot újra, eddig sem hiányzott különösképpen. Követem az őröket a folyosóra, ha pedig Elliot még ott várakozik, akkor csatlakozom hozzá, hogy aztán valószínűleg hallgathassam az ő faggatózását is, hogy mi történt... Ez már így is túl sok izgalom egy napra, és még hol az este?



Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad.


Naplózva

Erica Fraser
(N)JK
*****


broken mother

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 05. 18. - 21:31:11 »
+2

Felzavart víz


Mr. Milton
2002. június 10.

design


Amikor először hívtak be a fiamhoz egy hamis gyilkosság vádjával került majdnem az Azkabanba. Akkor éreztem először azt, hogy elogy a levegőm, hogy nincs már talaj a lábam alatt és minden, amit eddig egymeb akartam tartani magamból kifrodul, és csak egy romhalmazzá válok. Miután ejtették a vádat ellene és elengedték, megkönnyebbültem. Megkönnyebbültem, hogy soha többé nem lépem át a parancsnokság küszöbét, hogy többé nem kell a fiam miatt idegeskednem. Megviselt. Ahogy Bent is. Mindannyiunkat. De a vihar nem múlik el, és valaki mindig dob egy követ a vízbe, hogy annak felkavarja a felszínét, és ismét felcsapjanak a hullámok. Ez volt pár hónapja is, amikor ismét mind a két fiam kihallgatták. Tudom, tudom, hogy Aiden tett rossz dolgokat. Szörnyű dolgokat. De Merlin szerelmére, tizennégy éves volt, aki minket akart megvédeni. És mégis ő szenved a legtöbbet. Pedig az én hibám, hogy hagytam őt belekeveredni egy olyan harca, amit nem nyerhetett meg. Nem tudom, hogy kikkel találkozott, amikor beállt halálfalónak. Nem tudom mikre kényszerítették. Sosem fogom megtudni, kik voltak azok, akik rászórták az imperiot, és megölették a férjem és a kislányomat. De tudom, hogy mit tehetett velük Aiden. Nem vagyok ostoba. És ismerem a fiamat. Tudom, hogy titkol dolgokat. De az anyja vagyok. És talán még jobban ismerem őt, mint Ben. Hiába akarja elrejteni magát.
A tárgyalás értelmetlen és felzaklat. Midnekin átlátok, olyanok akár a kiéhezett sárkányok. Várják, hogy gyenge legyen a préda és feltépjék a húsát. De én állom a tekintetüket. És megvédem a fiamat.
- Mrs. Fraser, tudnunk kell, hogy milyen kapcoslatban állt a fia Charles Feryll nevű halálfalóval - mondja az előttem álló magas, sötétszőke hajú férfi, és türelmetlenül dobol az asztal lapján, miközben velem szenben próbál felboncolni.
- Mint már mondtam, nem tudok a köztük lévő kapcsolatról. Talán, ha kobold nyelven mondanám el, megértenék? - kérdezem hűvösen, mert kezdem elveszíteni a türelmemet. - Mégis hányszor akarnak emiatt behívni minket? Esetleg a halott férjem és a lányom is ki akarják kérdezni?
- Nézze, hölgyem. Az az ember egy háborús bűnös, akivel a fia kapcsolatban állhatott. Ha bármilyen módon hátráltatja ezt a nyomozást...
- Na ide figyeljen Mr. Hudson... - mondom dühösen és olyan hevesen állok fel, hogy a szék, amin ülök nagyo hangon, nyikorogva csúszik hátra. Nagy a kísértés, hogy az előtte lévő Best Boss csészét hozzávágjam, de megőrzöm a méltóságom, és csak hűvös, jeges pillantást vetek rá. Elegem van a mutogatásból. Nem szenvedett eleget a családom? Nem szenvedett eleget a fiam? - Miközben olyan nagy buzgósággal próbálnak feleleveníteni egy valószínüleg halott ügyet, ami valószínüleg hamarosan megkapja az elévült státsuzt, igazán fordíthatnák a figyelmüket olyan esetekre, ahol valós emberek ölnek meg és tesznek tönkre valós családokat.
- Asszonyom, kérem üljön le és nyuhodjon meg - lép hozzám egy másik auror, bizonyára a társa, de ahogy megnyugtatóan hozzám ér, elrántom tőle a kezem.
- Fogja be! - szűröm ki a fogaim közzül. - Amit maguk művelnek szánalmas és felháborító. És csodálkoznak, hogy a varázslók és a boszorkányok bizalma megrendül magukban? Ócska ügyök után rohangálnak és kergetik a saját farkukat, ahelyett, hogy embereket mentenének meg! ha még egyszer behívnak valami nevettséges ügy miatt engem, vagy a gyerekeimet, esküszöm, hogy mindekit beperelek, és higyjék el én meg is fogom tenni!
- Hölgyem nem perelheti be az egész aurorparancsnokságot... Szóval megesküszik, hogy a fia... ártatlan? - tolja fel az orrnyergére a szemüvegét Hudson, mire én kegyetlenül belenézek a szemébe.
- A fiam sosem volt bűnös - közlöm vele, majd meg sem várva az engedélyt, hogy távozzak, elhagyom a kihallgató helyiséget. Erica Frasernek nem parancsolhatott most sem sneki, és nem kellett nekem engedély ahhoz, hogy oda menjek, ahova akarok, akkor amikor akarok.
Aiden áldozat volt. És bárki is volt ez a Charles Feryll, neki kellett volna szenvednie. Nem az én tizennégy éves fiamnak, és a családunknak. Aiden tett rossz dolgot. De megérmeli, hogy újra normális élete legyen. Olyan heves elndülettel vonulok, egyeness házzal a kijárat felé, hogy azt sem veszem észre ki mellett haladok el. Egyszerűen csak meg akarok tőle szabadulni. A helytől. És a múlttóól, ami mindig belefolyik fekete kátrányként az életünkbe, és minegyikünk bőre alá mérget csepegtet.
Naplózva


Gabriel Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 05. 19. - 20:08:18 »
+2

TO; Erica


2002. június 10.
Felzavart víz

Lassan öt nap telik el, mióta rátörtem Rowle papára, Elliot pedig rosszul lett. Azóta nem találkoztunk, szándékosan. Azt nem tudom, hogy ő volt-e nálam. Néha azt gondolom, hogy igen, de mivel szinte csak aludni járok haza, és az egyik kutya mindig velem van, nem tudom megmondani pontosan. Örülök, hogy végre dolgozhatok, még akkor is, ha egyelőre megfigyelés alatt. Bár, Metz szerencsére nem csinál belőle nagy ügyet, csak akkor, ha valami komoly feladattal bíznak meg, terepmunkával. Szerintem még mindig azt gondolják, hogy nem vagyok jól, de kellek nekik.
Ma csak irodai munkára vagyok beosztva, szóval talán időben haza tudok majd érni, ha addig nem történik semmi. Márpedig úgy tűnik, nem fog addig semmi sem történni. Lehet mégis át kéne néznem néhány régi aktámat, talán van bennük valami, amit most kiszúrnék. Bár, ez csak engem minősítene, és nem is éri meg a múltat bolygatni. Az asztalom felé menet elhaladok a kihallgató helyiségek mellett. Egyik kollégám egy olyat mond, ami azonnal felkelti a figyelmem.
- Mrs. Fraser hamarosan itt lesz. Remélem, együtt működik majd. Neki és a fiainak is jobb lesz így.
Megnézem, hogy kik vannak a kihallgató helyiségben, és azonnal rájövök, hogy csak akkor járnak majd sikerrel, ha a nő megijed attól, hogy be kell jönnie. A leginkább szabályt követőek, és még nem is nagyon voltak terepen. Nem fiatalok, de nincs is olyan sok tapasztalatuk. Ha azt mondják nekik, hogy itt vége, mert hívom az ügyvédem, akkor abba is hagyják. Ez nem jó taktika, ha ki akarunk valamit szedni valakiből.
Mindegy, egyelőre rájuk hagyom, nem az én dolgom. De a nőt mindenképpen látni akarom. Nincs vele dolgom, ez igaz, de ha sikerülne kiszednem belőle egy kevés információt, ilyen csevegés jelleggel, akkor talán közelebb kerülhetek a Fraser fiúhoz, és vigyázhatok Elliotra is.
Elmegyek az asztalomhoz, és átnézek néhány aktát. Komolyan, még soha nem csináltam ennél unalmasabb melót. Macmillan nem gondolhatja komolyan, hogy ezt rám bízza. Három kupac akta van az asztalomon, és ezekkel minél előbb kell végeznem. Ezzel még nem is lenne baj, de némelyik olyan vastag, hogy több óra, mire átolvasok mindent. Aztán persze jelentést kell írni róla, hogy érdemes újra elővenni az ügyet vagy sem.
Egy idő után megunom, és úgy döntök, hogy sétálok egyet. A kihallgató mellett elhaladva, hallom, hogy benn elég indulatosan beszélnek. Megállok az ajtó mellett, de mivel nem különösebben érdekel, ami ott benn zajlik, tovább is állok. A mosdó szerencsére nincs messze, de visszafelé látom, ahogy közeledik felém Mrs. Fraser. A neve alapján mondjuk más is lehetett volna, de ahogy ránézek a nőre, biztos vagyok benne, hogy ő az, akit már korábban is láttam. Ha máshol nem, öt nappal ezelőtt egy fényképen.
- Mrs. Fraser. – Indulok meg a nő után. Eléggé fel van paprikázva, szóval esélyem van arra, hogy elküld a fenébe. Még azelőtt sikerül elcsípnem, hogy elérné a liftet. - Elnézést a kollégáim modortalanságáért. Remélem, nem zaklatták fel nagyon.
Igyekszem úgy állni, hogy a parancsnokság és közte legyek. Méreteiből ítélve ki is takarok mindent, így talán megnyugszik picit.
- Meghívhatom ide a társalgóba egy kávéra?
Nem akarok én semmit róla, csak annyit, hogy ne ennyire felzaklatva menjen el innen. Ha a későbbiek folyamán esetleg szükség lenne a hölgy segítségére, akkor készségesen álljon rendelkezésünkre. Igen, úgy is mondhatnám, hogy most készülök csillapítani a kedélyeket.
Naplózva


Erica Fraser
(N)JK
*****


broken mother

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 05. 26. - 19:42:20 »
+2

Felzavart víz


Mr. Milton
2002. június 10.

design


Nem hittem sosem a makulátlan igazságban. Mert mindeki okkal fordult néha a sötétség felé. Bár Voldemortnak is megvoltak az okai, mégis a tettei kegyetlenek, az eszméi megbocsáthatatlanok voltak, melyek előtt nem óhajtzottam sem én, sem Rudolf fejet hajtani. Mégis tudom, hogy a következmények tezsik az embereket mocskossá, borít rájuk fekete köpenyt rájuk borítva a csillagtalan éjjelt. A fiam is egy volt ezek közzül, rá is fekete köpeny borult, de ő nem a saját önző beteges célai miatt. hanem értünk. Tudom, hogy értünk tette, tudom, hogy miattunk képes volt feláldozni mindent. És én gyűlöltem magam, hogy nem vettem észre, nem láttam őt a vak szeretetemen túl, miközben Benjamint minden miatt hibáztattam.
A kezem ökölbe szorul, ahogy végigviharzom a folyosókon, a szívem a fülemben dübörög. Nem, még egyszer nem vehetik el tőlem a gyerekeimet. Még egyszer nem fogom hagyni, nem fogom tétlenül, és bánultan végignézni, ahogy összeomlik a családom. Én nem vagyok Rudolf, hogy végletekig higyjek a jóban... Nem hiszem, hogy mindig a jók nyerik el a jutalmukat és a rosszak a bűntetést. Mert van amikor a jónak kell rosszá válnia. És akkor mégis kik vagyunk mi, hogy e felett ítéletet mondjunk? Zsarolható, megvehető aurorok, és protektorok? A Winzegamot tagjai? Ugyan már, nevettséges. Az én fiam felett ne bíráskodjon az, aki csak a markát tartja a galeonokért.
Heves indulatosságomat egy hang szíktja félbe, kettévágva gondolataim háborgó tengerét. Megtorpanok, és a velem szemben álló magas férfire bámulok indulatosan, de kellően büszkén és magasan fentartott orral. Még járkált rajtunk kívül pár varázsló a foylosón, az ablakokon beáramló fényt megtörték a régi mérvénylapok a talpam alatt. Finom mozdulattal megigagzítom szőke fürtjeimet, ahogy a valószínüleg auror férfira bámulok.
- Elnézést a kollégáim modortalanságáért. Remélem, nem zaklatták fel nagyon - erre felszalad a szemöldököm, összeszorítom a számat. Modorosabban kellene viselkednem, elvégre egy aranyvérű vagyok, igen is kifinomult jellemmel. De nem. Ez nem az a nap, amikor kedves vagyok. Nagyon nem.
- Felzaklattak? Felzaklattak?! - kérdezem és a hangom egyre magasabbra szökik. - Nem lát a szemétől, maga óriási tapló?! Úgy nézek ki, mint aki nincsen felzaklatva? Hol van a szeme, a fenekében? Nem akarja megkérdezni esetleg azt is, hogy milyen kiegyensúlyozottnak érzem magam? Még jó, hogy nem protektor ezzel a kérdéssel, aztn igazán sokra vihetné - ordtok rá, aztán csak veszek egy mély levegőt. - A kollégái meg kinyalhatják egymés valagát... Ehhez nem elég egy elnézést kérni - fújok még egyet felháborodva, de végül csak próbálom magam lenyugtatni.
Nézem, ahogy a méreteivel kitakarja előlem körülbelül az egész parancsnokságot. Kissé feszélyeznek a nagyon magas férfiak. De azt hiszem az utóbbi időben elég sok minden feszélyezett. Már kérdezném, hogy mégis mit akar tőlem, de megelőz a kérdéssel.
- Meghívhatom ide a társalgóba egy kávéra? - félrebillentem a fejem, és kérdőn kikerekedett szemekkel nézek rá. Aha. Kávé. Összefonom a kezeimet magam előtt. Nem most jöttem le a falvédőről, így kissé gyanakodva válaszolok.
- Egy kávéra? Na és milyen okból akarna pont engem meghívni egy kávéra? - kérdezem tőle. - Gondolom ez a kávézgatás egy kissé túlmutat a baráti csevejen, nemde? Egyébként remek, hogy itt mindenki tudja a nevem, de megmondhatná a magáét is, Mr... - mérem végig a férfit. Ismerősnek kéne lennie? Aligha. Aztán mégis csak megindulok a bizonyos társaló felé. A kávé kell, különben idegességemben darabokban érkeznék haza.
Naplózva


Gabriel Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 06. 01. - 21:24:08 »
+1

TO; Erica


2002. június 10.
Felzavart víz

Ha lehet valakire azt mondani, hogy jobb vigyázni vele, az valószínűleg Erica Fraser. Legalábbis abból ítélve, amit pillanatok alatt kapok tőle. Persze, megértem, hogy valakin le kell vezetnie azt a rengeteg feszültséget, amit a normális ember akkor érez, mikor be kell jönnie a Főparancsnokságra, de azért a legtöbben inkább megszeppenve távoznak, és nem teljes egészében kikelve magukból.
- Felzaklattak? Felzaklattak?! Nem lát a szemétől, maga óriási tapló?! Úgy nézek ki, mint aki nincsen felzaklatva? Hol van a szeme, a fenekében? Nem akarja megkérdezni esetleg azt is, hogy milyen kiegyensúlyozottnak érzem magam? Még jó, hogy nem protektor ezzel a kérdéssel, aztn igazán sokra vihetné. A kollégái meg kinyalhatják egymés valagát… Ehhez nem elég egy elnézést kérni.
Jobbnak látom, ha nem szólok neki, hogy valójában semmi kérdés nem volt a mondandómban, csupán a reményeimet fejeztem ki. Látva ezeket az indulatokat inkább csak magamnak jegyzem meg, hogy szóljak a kedves kollégáknak, legközelebb ne zaklassák fel ennyire azt a személyt, akit kihallgatni hívtak be. Mert valljuk be, hogy látható, ha nem együttműködő az a személy, akivel beszélni akarnak. És szemmel láthatóan Mrs. Fraser nem volt együttműködő.
Reménykedem benne, hogy ha meghívom egy kicsit kávézni, akkor sikerül lenyugtatnom. Közben pedig szeretnék kiszedni belőle néhány információt Aidenről. Persze, nem erőszakkal, de még jól jöhet, ha előnybe kerülök vele szemben.
- Egy kávéra? Na és milyen okból akarna pont engem meghívni egy kávéra? Gondolom ez a kávézgatás egy kissé túlmutat a baráti csevejen, nemde? Egyébként remek, hogy itt mindenki tudja a nevem, de megmondaná a magáét is. Mr…
- Milton. Gabriel Milton, szolgálatára.
A sok kérdése között nem is tudom mire kéne hirtelen válaszolnom, ezért beérem csak annyival, hogy bemutatkozok. Lassan megindulunk a társalgó felé, ahova egyébként is hívni kellett volna őt, ha nem vádolják meg semmivel. Odavezetem egy asztalhoz és kihúzom neki a széket, segítek a leülésben.
- Milyen kávét hozhatok Önnek?
Miután megismerem a választott ital típusát, magamnak is kérek egyet, majd két csészével térek vissza az asztalhoz, és egy kis kekszhez, amit a kávéhoz szoktak felszolgálni, de nem minden esetben. Szóval ez most tényleg egy kivételes alkalom.
Igyekszem meggyőzni a nőt, hogy tényleg csak egy könnyed csevej miatt hívtam meg, ebben az állapotban talán nem is tenne jót neki, ha hoppanálna. És csak reménykedem benne, hogy a Szombati boszorkányban megjelent cikkből nem fog felismerni. Vagy esetleg néhány korábbiból, amikor még Elliottal voltam.
- Megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozik? Nem tűnik bűnözőnek, akit be kéne ide rángatni.
Tudom, hogy a látszat néha csal, és könnyen lehet, hogy nagyon is köze van bármilyen üzlethez, ami illegális. Még a legártatlanabb emberekkel is előfordul néha. Szerencsére tudom, hogy mi miatt kell itt lennie, még ha nem is minden apró részletről tudok.
- Jól tudom, hogy Benjamin, az ön fia egy éppen feltörekvőben lévő kviddics játékos? Valamennyire nyomon követem a játékokat.
Ez persze, nem igaz. Fogalmam sincs, hogy mi történik a sport világában. Korábban a munkába temetkeztem, a kviddics pályák közelébe maximum akkor mentem, ha figyelni kellett a rendbontókra, mostanában pedig szintén ez a helyzet. A sport egy teljesen más módját választom minden nap.
Naplózva


Erica Fraser
(N)JK
*****


broken mother

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 06. 10. - 10:27:15 »
+1

Felzavart víz


Mr. Milton
2002. június 10.

design


A szemem valószínűleg szikrákat hány, arra a férfira is aki elém áll. Kedvem lenne felpofozni, de egyelőre még nem idegesít úgy fel, hogy ki akarnám kaparni az ő szemét is. Pedig nagyon a határán vagyok. Ezen a helyen az utóbbi időben mindenki olyan idióta lett, de most komolyan? Kihallgatnak teljesen indokolatlanul, mintha bűnözők lennének a fiaim. Attól még, hogy Aiden tett dolgokat, nem jelentette azt, hogy rossz ember. Sosem fogom megtudni, hogy mit művelt, míg távol volt. De ismertem a fiamat.
- Milton. Gabriel Milton, szolgálatára - felvonom a szemöldökömet. Óóó, szóval ez az a Milton, akiről Johann beszélt nekem? Szóval ő lenne Elliot előző... Nem mintha ettől még nem akarnám megütni. Nem tudom és nem is hánytorgatom ELliot és a fiam múltját, hogy mi volt velük, amikor szétmentek. Inkább csak követem a kávézó felé, és ahgy leülök, próbálok nem a keserű emlékekre gondolni. Amikor Rudolf még itt dolgozott, sookat jártam be hozzá, mert hiányzott és a kis titkos összebújásaink nagyon is nosztalgikusnak hatottak, szinte láttam magunkat végigsétálni vagy futni itt. És arra is emlékszem, amikor Aidennel és Bennel voltam várandós, hogy sokszor bejöttem ide, elpanaszkodni, hogy mennyire veszekednek már megint rugdosnak. Amint megérkezik a fekete kávé, amit kértem finom mozdulattal emelem az ajkaimhoz, miközben a csészém mögül fürkészem Mr. Milton arcát.
- Megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozik? Nem tűnik bűnözőnek, akit be kéne ide rángatni - puhatolózik. Ügyes, ügyes. Ingerülten sóhajtok, mielőtt válaszolnék.
- Egy ajándék boltom van a Trafalgar téren. Ne aggódjon teljesen tisztességes, akár meg is nézheti a papírokat és a boltban is szétnézhet közben - villantok felé egy hűvös mosolyt. Bár kizártnak tartom, hogy ez az ember valaha is csak úgy elmegy és vásárolgatni kezd.
- Jól tudom, hogy Benjamin, az ön fia egy éppen feltörekvőben lévő kviddics játékos? Valamennyire nyomon követem a játékokat - felszalad a szemöldököm ahogy ezt így kijelenti. Valamenniyre? Ugyan már, nem most léptem ki a festményből, hogy ne tudjam mennyire is követi nyomon a sportot. Belekortyolok megint a kávémba, majd utána összefonom magam előtt a karjaimat miközben hátra dőlök a széken.
- Óh. Csakugyan? Milyen érdekes, nem tűnik kifejezetten sportrajongónak. De igen egészen ügyes - bólogatok, majd sóhajtok. Nincs kedvem ilyen hülye játékokat játszani. - Nézze, Mr. Milton... Felőlem folytathatnánk akár ezt az üres kis bájcsevejt, míg lemegy a nap, tudja. De ahelyett, hogy kerülgetjük a thesztrál trágyát, inkább térjen a lényegre. Mit akar tőlem?
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 15. - 20:28:22
Az oldal 6.038 másodperc alatt készült el 40 lekéréssel.