+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  London
| | |-+  Mágiaügyi Minisztérium
| | | |-+  Folyosók és liftek
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Folyosók és liftek  (Megtekintve 4726 alkalommal)

Harold Macmillan
Minisztérium
***


a főparancsnok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2023. 06. 14. - 13:15:10 »
+1

Folyosói interjú

2004. június 17.



to; Miss Weatherly

Harold Macmillant sokan élő legendának látták, ám nagyon is ember volt. Kicsit ügyetlen, kicsit anyátlan a maga ötvenes férfi módjához képest. Az asszisztense nélkül pedig aztán méginkább, így miután Miss Weatherlyvel kezet fogott és megindultak a konyha felé igyekezett magyarázatot találni a kávéfőzővel való igencsak szeszélyes kapcsolatára, ha esetleg az ifjú hölgy úgy döntene, hogy kér egy jó feketét.
- Nem csak Önt. Az összes megbolondult tegnap délután.... itt nem jelezték?
- Valóban? - kérdezte meglepetten a főparancsnok, lassítva a léptein, hogy a nő mellett haladhasson. Minden érdekelte vele kapcsolatban: az illata, a hangja, a mozgása, hiszen, ha minden jól megy, akkor ezeket nap, mint nap tapasztalnia kell. Miriamot pedig hosszú hetekbe került leszoktatni a büdös, öregasszonyos parfümkavalkádról, amit Harold nem győzött kifújni az orrából.
- Egy pillanat.
Macmillan megtorpant, várakozva figyelte a nő mozdulatsorait. Hirtelen meglepő, kellemes érzése támadt: Miss Weatherly nem csak csinos volt és jóhírű, de láthatóan nagyon is értett hozzá, hogyan kell a vezetőség kedvében járni. Ez pedig Haroldnak nagyon is tetszett. Talpraesettnek tűnt, aki tudta, hova kell nyúlni, ha pedig nem, hát feltalálta magát.
- Hogy szereti?- váltott aztán témát a kávéra.
- Két cukor, leheletnyi tejszín. - Magyarázta Harold és benyúlva az egyik kis szekrénybe, kedves, macskás bögréjét vette elő, hogy asszisztensjelöltje kezébe nyomja. - Mr. Gombóc van rajta. Az egyik macskám. - A bögrén a kövér, vörös macskára mutatott. - A faluban, ahol élek, egy kézműves ilyen bögréket fest.
Hogy miért csevegett? Leginkább azért, hogy Zeynep is lehetőséget kapjon megszokni őt. Bár ő szimpatizált a lánnyal a figyelmessége okán, Macmillan tisztában volt saját magával. A legtöbben szigorúnak és ridegnek tartották, néhányan még rigolyásnak is, pedig valójában ő csak kedvelte maga körül a rendezettséget és a nyugalmat. Bizonyos volt benne, hogy felmenői ezt a vágyát akarták széttúrni, mikor legutóbbi vacsorájuk alkalmával rákérdeztek, mikor házasodik meg.
- Én már ittam, de köszönöm szépen.
Harold biccentve vette át a bögrét, majd a szűkös konyha kétszemélyes asztalánál álló egyik széket kihúzva, megvárta, hogy Miss Weatherly leüljön. Csupán ezután sétált a szemközti ülőalkalmatossághoz, hogy ő maga is helyet foglalhasson végre.
- Azt látom, hogy a szervezés és a figyelmesség az erőssége. - Szólalt meg végül Macmillan ismételten. Végig simított egyre inkább őszbe forduló tincsein, majd kihúzva magát, belekortyolt a kávéba. Alkatán látszott, hogy még most is aktívan részt vesz a bevetéseken, de fiatal kora óta magas, szálkás férfi volt, igazán mozgékony hatást keltve.
- Meséljen nekem kicsit magáról szakmai téren! - kérte Harold. Hátradőlt a székben és beleszürcsölt a kávéjába.
Naplózva

Zeynep Weatherly
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2023. 06. 15. - 10:27:15 »
+1

A parancsnokságon

to: Harold Macmillan

zene: Imagine Dragons - Natural || outfit: ruhácska || dátum: 2004. június 17.

A világ kettőt fordul velem, mire felérek, és meglátom Mr. Macmillant. Egyszerűen azt se tudom, a nevem honnan tudja, hisz én itt tényleg csak egy parányi porszem vagyok, akit elővesznek, ha épp olyan munkát kapnak, amihez nincs kedvük. Meg kávét főzök. Ez egyik sem olyan, amitől elhíresülhetnék, ellentétben vele ugyebár.
Hamar a kezembe veszem a kávéfőző ügyét, valahol még várom is, hogy leteremtsenek, mert semmi közöm nekem a parancsnokság dolgaihoz, biztos itt is vannak hozzám hasonló gyakornokok. Nyilván apám a lehető legtávolabb akart tudni ettől a helytől, azért passzíroztatott be a mágikus balesetek főosztályára. Jó, mindenki tudja, teljesen mindegy, melyik területen végzem a munkám, és igazán nem panaszkodhatok az ottaniakra sem, szerintem már sikerült megszokniuk a jelenlétem. Már nem annyira utálatosak, mint azelőtt.
Elveszem a bögrét, és mielőtt még beletölteném a kávét, megnézem rajta a cicát.
- De édes, és látszik, nem panaszkodhat - és még a nevét sem hazudtolja meg, tényleg olyan gombóc. Nagy lelkesedésemben, elő is veszem a szoknyám zsebéből a kulccsomót, és a rajta lévő kulcstartót mutatom a főparancsnoknak.
- Az egyetlen férfi az életemben... - oké, kneazle, és sikerült egy morcosabb képet odaraknom, de általában 24/7 ilyen morcos, szóval még csak nagyon nem is lőttem mellé. Nem jövök zavarba sem, még csak gáznak se tartom, hogy macskás asszony vagyok, egyszerűen nekem most így jó.
- Nagyon ügyes, odavagyok a kézműves dolgokért, Törökországban van egy hatalmas piac nekik, ha odalátogatok, sose hagyom ki - nem okoz gondot a csevegés, sem az, hogy beszélnem kell ilyenekről. Sose éreztem magam kellemetlenül a többszörös félszármazásom miatt. Törökországról is szeretettel mesélek, hisz a második otthonom, amit ugyanúgy imádok, mint Angliát.
Végül nyújtom is a kávét, amint elkészül, majd elfoglalom a felkínált helyet. Kicsit zavarban vagyok, teljesen elszoktam én ettől az udvariasságtól. Nekem általában hetykén legyintenek, vagy épp csak biccentenek. Ráadásul továbbra sem tudom, miért vagyok itt, ami egyre jobban aggaszt.
- Azt látom, hogy a szervezés és a figyelmesség az erőssége. -   elmosolyodok a kijelentésre, és megrázom a fejem.
- Nem mondhatnám, inkább megszokás, vagy rutin. Mikor idejöttem... nem igazán voltak segítőkészek, a segítség náluk kimerült abban, hogy oldjam meg. Én pedig megoldottam, meg egyébként a lehetőségeimhez mérten mindent. Túl makacs vagyok ahhoz, hogy annyiban hagyjak bármit is - kezdek az ingem ujjával babrálni, csak hogy valahogy úrrá legyek ezen a helyzeten. Persze, örülök, mert ki ne örülne az én helyemben, de nehéz normálisan viselkedni, mikor egy legenda ül velem szemben.
A kérésre, hogy meséljek magamról, felpillantok  és megengedem magamnak, hogy lehetőleg ne túl feltűnően, de megnézzem magamnak a férfit. Tudom, hogy idős, most így mégis nehéz elhinni, hogy negyven pluszos lenne, rendesen meghazudtolja a korát.
- Nem igazán tudok miről. A Griffendél Godrick akadémián tanulok, Amnéziátor szakra mentem, mert a roxfortos tanárom szerint lehet ott jövőm. Különösen jól megy a legilimencia, roxfortban külön is foglalkoztak velem miatta. Második éves vagyok, pár vizsgán már túl, de még a nagyja hátra van, mert az összes kurzust felvettem. Igen, életem az nem nagyon van, de nekem tökéletes ez a mókuskerék, és itt is sok mindent tanultam, és tanulhatok még - aprót vonok a vállamon. Igazán sajnálom, ha nem azt kapja Mr. Macmillan, amit várt.
- Lehet már úgyis hallotta, de jórészt apámnak köszönhetem, hogy itt dolgozhatok. Nyugalmazott auror és most a Wizengamotban tevékenykedik. Ééééés nem igazán vagyunk jóban. Ő gyógyítónak szánt, én meg nem tudtam magam ott elképzelni, és még férjhez se mentem, hanem az egyik barátnőmmel bérelünk közösen egy lakást. Nem sokat kommunikál velem - sóhajtok fel, hangomban mégsem érződik, hogy bánnám a döntésem. Azt sose bánom, azt igen, ahogy ez az egész kiderült, de eső után köpönyeg.
Naplózva

Harold Macmillan
Minisztérium
***


a főparancsnok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2023. 06. 30. - 07:37:21 »
0

Folyosói interjú

2004. június 17.



to; Miss Weatherly

Harold olyan volt, mint egy öreg kandúrmacska. Elkényeztetett és kényelmes, ebből kifolyólag nehezen viselt mindennemű változást, ami körülötte történt. Így hát Miriam távozása is egészen felzaklatta, mégha ezt nem is akarta kimutatni. Egy kicsit talán elveszett volt, amit Miss Weatherly is tökéletesen láthatott, ám ezen kívül próbálta fenntartani a szokásos, Macmillanes álcáját, amit talán sikerült is. Talán csak annyi volt látható, hogy amikor a nő átvette tőle a kávékészítését, némileg megkönnyebbült.
- Az egyetlen férfi az életemben...
Macmillan megnézte magának a morcosképű kneazle-t a kulcstartón. Egészen tetszetősnek találta, hiszen Mr. Gombóc vagy éppen Freddie sem volt ártatlanképű jószág. Mindketten mogorvák voltak a maguk elkényeztetett módján, de Harold éppen ezt szerette. Volt személyiségük.
- Pompás példány - bólintott Macmillan. Majdnem egy mosolyt is megengedett magának, de egyelőre visszatartotta. A legtöbben olyankor is ijesztőnek titulálták ezt az arckifejezését tőle, pedig benne aztán végképp nem volt semmi ilyen szándák. Egyszerűen szigorú képpel született. Csecsemőnek sem volt nagyon más.
Biccentéssel vette át a felkínált kávét, majd leült a konyhaasztal mellé. A kiskonyha meglehetősen apró volt, az asztalka mellett csupán két szék kapott helyet. Éppen megfelelő mennyiség volt ez nekik. Ide meg senki sem jött be a napnak ebben a szakaszában. A legtöbb auror terepen volt, az irodásoknak meg meg volt a maga kiskonyhája a folyosó másik végén.
- Nem mondhatnám, inkább megszokás, vagy rutin. Mikor idejöttem... nem igazán voltak segítőkészek, a segítség náluk kimerült abban, hogy oldjam meg. Én pedig megoldottam, meg egyébként a lehetőségeimhez mérten mindent. Túl makacs vagyok ahhoz, hogy annyiban hagyjak bármit is - magyarázta a nő. Láthatóan zavarban volt, azért piszkálta a fehér blúz ujját olyan elszántan. Macmillan nem bánta, volt benne valami kislányos és a fiatalságra nagyon is szükség volt a főparancsnok irodájában. Reménykedett benne, hogy az egy leheletnyit ellazítaná a hozzá érkező vendégeket is.
- Nem igazán tudok miről. A Griffendél Godrick akadémián tanulok, Amnéziátor szakra mentem, mert a roxfortos tanárom szerint lehet ott jövőm. Különösen jól megy a legilimencia, roxfortban külön is foglalkoztak velem miatta. Második éves vagyok, pár vizsgán már túl, de még a nagyja hátra van, mert az összes kurzust felvettem. Igen, életem az nem nagyon van, de nekem tökéletes ez a mókuskerék, és itt is sok mindent tanultam, és tanulhatok még.
Belekortyolt a kávéba. Kellemes, ismerős íz volt az. Ezt szerette a kávézásban. Nem is igazán a koffein miatt itta, inkább megnyugtatta.
-  Lehet már úgyis hallotta, de jórészt apámnak köszönhetem, hogy itt dolgozhatok. Nyugalmazott auror és most a Wizengamotban tevékenykedik. Ééééés nem igazán vagyunk jóban. Ő gyógyítónak szánt, én meg nem tudtam magam ott elképzelni, és még férjhez se mentem, hanem az egyik barátnőmmel bérelünk közösen egy lakást. Nem sokat kommunikál velem.
Ó igen. Harold hallott az apáról, de nem nagyon érdekelte. Utálta, ha valaki egy név vagy egy szülő miatt karolnak fel, hiszen ő is néha átokként viselte a Macmillan nevet. Azonban a lány szorgalma és elköteleződése az amneziátor szak iránt egészen megfogta. Ez kellett neki. Elkötelezettség, frisség, határozottság. Ebbe bele tudott volna kapaszkodni és elég lett volna, hogy asszisztensként maga mellett tartsa.
- Nos. Hallottam az édesapjáról, de nem a neve miatt hívtam ide. Nem a felmenőiről ismerszik meg az ember. A legszebb almafán is nőhet rossz termés.  Az oka az volt, amit hallottam. Szorgalmas és elkötelezett, ezeket magának érte el, kisasszony, így kérem ne is emlegessük a családt. - Felelte Macmillan. Hátradőlve a székben kortyolt még egyet a kávéból.
- A szorgalma lenyűgöző, de nem vagyok benne biztos, hogy az itteni munkája mellett ilyen sok tárggyal elboldogulna. Miriam szerint olyan vagyok, mintha egy második gyereke lett volna. Gondolom ezért is menekült el. - Sóhajtott fel a főparancsnok és most kicsit ő nézett félre a csinos női arcról. - Sok időt töltök bent, ami magának is túlórákkal járhat. Ha szomjas vagyok italt kell hoznia, ha kávéra vágyom kávét kell főznie, ha pedig éhes vagyok, elmegy az ebédemért. De talán nem is ez a munka neheze, hanem, hogy észben tudjam tartani a teendőket. Sok találkozóm van és nem mozgok jól kötött környezetben. Terephez szoktam, ott vagyok elememben, most viszont állandóan újságírokkal, miniszterekkel és más nevesebb emberekkel van találkozóm. - Tette le a kiürült bögrét. Gyorsan nyelte a kávét, mert szüksége volt rá igenis.
Aztán megköszörülte a torkát: - Úgy gondolja, ilyesmit tudna koordinálni? Természetesen ne higgye, hogy magára hagyom és csak azt várom, dolgozzon, mint egy robot. Ha kérdése van, én ott fogom várni, hogy feltegye őket.
Naplózva
Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.079 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.