Vissza abba a fránya mókuskerékbe. Nem mondom, hogy nem imádtam a nászút minden egyes percét, ha lehetett volna talán vissza se jöttem volna az Egyesült Királyságba. Csakhogy Nott-ot éppúgy szólította a kötelesség mint engem is, és a minisztérium folyosóit róva jövök rá igazán, hogy azért hiányzott már a munka monotonitása valahol.
Irodám előtt lefékezek és a tökéletes tusvonallal kihúzott szemeim összeszűkülnek az aranyló névtábla láttán. Hangosan felciccenek és megpróbálom átvarázsolni, de olybá tűnik a felirat makacsul ragaszkodó. A betűk bár megsokszorozódva átalakulnak Hopkirk-re a sorrendet nem veszik fel és minduntalan visszaállnak Nott-ra. Melanie Nott.
- Francba már, Edward!
Bosszankodom hangosan egy utolsó erőtlen kísérlet végrehajtása közben. Tudom jól hogy újdonsült férjem műve ez, aki egyszerűen képtelen elfogadni hogy legalább itt szerettem volna megőrizni és mondhatni legitimizálni a függetlenségem utolsó morzsáját a szakmaiság oltárán feláldozva. De neeeem, neki ez sem elég, ebben sincs tisztelet.
- Ezért este számolunk!
Morgom és paprikás hangulatban nyitok be a kissé áporodott szagú irodába. Mióta elmentem láthatóan alig járt erre valaki, még a takarító is messzire került. Az asztalomon nagy kupacnyi irathalom melyen hosszú hónapok lesznek mire átrágom magam, a fikusz kidöglött a sarokban aszályt jelentve és a legtöbb üzenetbűbáj már rég elveszve aktualitását szerteszét heverő cetlikként végezte, de úgy néz ki mintha szétbombázták volna velük az egész szobát. Lemondó sóhajjal csóválom meg a fejem és pár pálcaintéssel valami rendszerűt igyekszem intézni némi frissebb levegő kíséretében, hogy mire mára várt vendégem megérkezik ne legyen ekkora az az őskáosz, amit az első munkanapom jelent a mézes hetek után.
Elegánsra manikűrözött vörös ujjaim újabb és újabb akták hófehér és kissé zörgő papírlapjain lapoznak végig, de mindet érdektelen üres arccal futom át és dobom az íróasztal túlfelére, ahol a kupac egyre nagyobb és nagyobb lesz. Mind csupa unalmas szemét ügy, ami nem is értem mit keres nálam hisz mindegyik gyakornoki munka. A Hamox-féle ügyhöz való anyag teljes egésze ott van az íróasztalom másik felén a cipőm alatt, mert megengedem magamnak azt a luxust hogy szűk ceruzaszoknya ide, iroda oda, kihívóan merészen pihentetem a lábam az íróasztalon. Igazából remélem, hogy Edward – szokásához hívem – most is benéz, és kifejezetten az ő bosszantására akarom közszemlére tenni kellően arcpirítóan szexin csinos kis vádlim és a kedvenc Jimmy Choo magassarkúm. Ne higgye, hogy engem gúzsba köthet a nevével, a titulusával vagy egyáltalán.. bármivel. A függetlenségem, a sikerem itt az irodába magam értem el, kemény küzdelmek árán anyám árnyékát is túlnőve, hát érezze csak… attól mert az immár nyomkövető-bűbáj mentes baszott nagy gyémántgyűrű van az ujjamon a testem az enyém, akárcsak a nevem és azt teszek vele, amit csak akarok. Ott és akkor, amikor csak akarom. Engem ne kezeljen tárgyként…!
A halk, de határozott kopogtatásra kaján mosolyra görbül szép vörösre festett szám, és átfut egy elégedett na végre! gondolataimban. Úgy teszek, mint aki roppant elfoglalt és csak egy jó perc után, hogy nyílik az ajtó és belép az emberem, pillantok fel. Ám legnagyobb meglepetésemre… nem Nott az.
Francba…
- Öhm, segíthetek?
Húzom fel a szemöldököm kecses ívbe a fiatal férfi láttán. Már kínos lenne megmozdulnom, így tartom a pozícióm, hátha csak… eltévedt. Van egy kósza percem szemrevételezni kissé jobban leeresztve az aktát, amit - akár egy pajzsot - tartottam eddig magam előtt. Meg kell állapítanom, hogy kínosan zavarba jöhetnék, ha arra gondolok, milyen jóképű. És emlékeztetnem is kell magam, hogy jól férjnél vagyok. Hogy a hippogriff rúgja oldalba… hát mik ezek az óriási kiskutyaszemek? Elolvadok! Ő nem lehet az, akit várok, elvégre a gyűjtemény tulajdonosa a jelenlévőtől jóvalta korosabb, de még tőlem is. Ez a srác meg… talán az új gyakornok lesz? Hmm… nyami!
Roxfort RPG
Szerző