+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  London
| | |-+  Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály
| | | |-+  Látogatók Teázója, Kórházi Üzlet - Ötödik Emelet
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Látogatók Teázója, Kórházi Üzlet - Ötödik Emelet  (Megtekintve 451 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 11. - 19:59:57 »
0



A Mungó híres teája nem csupán a beteglátogatókat, de az utca mágusát is gyakran az épületbe vonzzák. Ezen kívül kiváló kávékat is felszolgálnak egy-egy íncsiklandozó sütemény mellé. Ugyanakkor, ha meg szeretné lepni beteg ismerősét, a kórházi üzletben mindent megtalál hozzá!

Naplózva

Johann Metzger
(N)JK
*****


Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 02. 10. - 21:17:18 »
+1

TO: G A B E ( R I E L )



2002. február 19.

Johann Metzger olyan volt, mint egy napsugár hatalmas esőzés után. Aki csak meglátta elmosolyodott, vagy mint éppen Rosie a recepciós boszorkány, elpirult.
– Jó napot, Mr. Metzger – köszöntötte a mediaurort, ahogy kövér malacképére kiült a rózsaszín egy olyan árnyalat, aminek nem lett volna szabad abszolút megjelennie emberi bőrön. Johann ezt jól tudta, mégsem reagált rá semmit, csak elvigyorodott, kivillantva mindig tökéletesen ápolt, hófehér fogsorát. Úgy festett, mint akiben egy csepp feszültség sem uralkodik, pedig ez hazugság volt. Az álca alatt ott volt az a bizonyos már megint miért nem vigyázott magára? kérdés, amit mindannyiszor feltett, ha Gabe Milton valamilyen módon bajba keverte magát.  
– Csodás reggelt, Rosie! – Köszönt energikusan, ahogy végig túrta szőke haját és neki támaszkodott a recepcióspultnak. – Úgy hallottam Milton nálatok van, úgyhogy beígértem magam egy reggeli kávéra neki. Mondd csak, tud már járni vagy csak játssza keményfiút?– kérdezte és még kicsit közelebb is hajolt a nőhöz, hogy a beszélgetés egész bizalmasnak tűnjön.
Rosie ismét elpirult. Most már annyira vörös volt az arca, hogy a hajával azonos színbe került, ami amúgy pirosan pompázott a feje tetején egy szoros kontyban. Meg kell hagyni, egészen kicsípte magát erre a napra, ám Johann most reggel is felvette a jegygyűrűjét, egyértelműen utalva rá, hogy jobb lesz, ha távol marad tőle minden nőszemély. S ez volt a boszorkányok legnagyobb átka Metzger közelében… hogy ott volt, mégsem kaphatták meg maguknak.
– Mr. O’Mara legutóbbi jelentése szerint már javulnak az értékei. Elvégezték a szükséges beavatkozásokat, megkapta a rúnákat – magyarázta kicsit akadozó hangon a nő. Nem, nem volt szabad ilyen információkat kiadni… még talán annak sem, aki itt dolgozik, ha nem az illető kezelőorvosa. Csakhogy Rosie-t most egészen más dolgok foglalták le. A mosolya, a kék szemei.
Metzger csak biccentett egyet felé, majd a kezében szorongatott, frissen vásárolt Szombati Boszorkánnyal és banánokkal teli gyümölcskosárral, megindult az ispotály kávézója felé. Volt a lépteiben valami kegyetlenül vidám, az arcáról sem tudta levakarni a az elégedett vigyort… egyszerűen csak látni akarta Gabe arcát, ahogy megpillantja az újságot, a kollégák által küldött gratulációkkal teli képeslapot… na meg a banánokat. Direkt ezeket a gyümölcsöket válogatta ki neki az Aurorparancsnokságot elárasztó gyümölcskosarakból, finoman utalva a tényre, hogy egy férfi a férje… vagy a férje. Valójában még maga sem tudta az igazságot. Egy része örült volna, hogyha Gabe végre talál maga mellé valakit, a másik viszont gyűlölte, mert képes kihagyni éppen őt, a legjobb barátját, élete legcsodálatosabb emberét egy ilyen dologból.
Ezekkel a gondolatokkal sétált fel a kávézóba, majd dobta le az asztalra a kellékeket. Gondosan rendezgetni kezdte, hogy a szemben helyet foglaló auror majd megcsodálhassa azonnal, amint megérkezik az ajándékait. Csak ez után helyezte el a doboz cigit is – mert hát ismertem már annyira, hogy tudja, mire lesz szüksége.
– Drágám, két kávét. Az egyik cukorral és tejjel, a másik feketén. – Villantott meg a korábbihoz hasonló mosolyt a kávézós lány felé. Az nem pirult el ugyan, sőt viszonozta a mosolyt, de a tekintetét kerülte. Hát őt éppen nem akarta szándékosan zavarba hozni, de cseppet sem bánta, hogy így alakult.
Amikor már a kávék is az asztalra kerültek, nagy büszkén várta Gabrielt, hogy felbukkanjon az ötödik emeleten végre.
Naplózva


Gabriel F. Milton
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 02. 11. - 02:11:55 »
+1

Metzger
2002. február 19.

Hét nap telt el. Hét, Metzger.
Hogy eddig nem volt képes idedugni a pofáját, arról tömött sorokban és cirill betűkkel tudna tartalmasan értekezni, ám arra a bizonyos "beígérésre" ezúttal maximum egy beintés lett volna a válasz.
Nem mintha haragudna. Ahhoz minimum az kellene, hogy érdekelje különösebben, hm?
Egyszerűen csak betegre unja magát folyamatosan és szenvedélyesen nagyjából azóta hogy Elliotot kibaszták a Mungóból. Oh, hát. Lehet, hogy ez valahol az ő hibája, de viszonylag meglehetősen pontosnak érzi a becslést, mi szerint alsóhangon 99,9%-ban a másik O'Maráé.
Őszintén, fogalma sincs mit keres még itt. Rendben, Elliottal talán túlzás lett volna távoznia - ha nem egyenesen forrófejű, amit nyilván a láz hozott ki belőle? De másnapra kifejezetten működőképesnek érezte magát és a láza is csillapodott.
Nyilvánvalóan a legsúlyosabb probléma a hasfalán csapdába ejtett, tekergő sötétség volt, ám saját meglátása alapján az a megfelelő rúnázáson túl egy alapvetően pszichológiai küzdelem, amelyet lássunk be őszintén, nem az ispotály falai között célszerű megvívnia.
Persze... erről mindenkinek megvan a maga véleménye, de az a nagy helyzet, hogy beszámítható állapotban van és az égvilágon senki nem fogja felülbírálni Milton akaratát. Még akkor sem, ha fizikai szinten hagyta kezelni a testét ért traumát.
Megfigyelik hogyan reagál a testébe varrt csapdára. Ez volt a ma reggeli jelige és akkor még kimondottan úgy gondolta, hogy egy nap már nem oszt nem szoroz.
Hát nagyon tévedett.
Csak öt nap telt el, hm? Mégis valahol mérget mert volna rá venni, hogy Elliot így vagy úgy, de beszökik hozzá. Az átok a gyomrában kellemetlenül megcsavarodik a nyilvánvaló tényre, hogy... nem tette. És ez valójában meglehetősen... zavarja. Ez a felismerés pedig frusztráló valahol. Jóformán semmi időt nem töltöttek még együtt és abból sem emlékszik mindenre. Ez a reakció egyszerűen csak... indokolatlan. Értelmetlen.
Bosszantó.
- Nyughass. - Mordul hirtelen oroszul lepillantva saját felsőtestére. Mint valami morcos vadállat, úgy rágja belülről a húsát az átokdög saját szétszórt, irritált gondolatainak hála. Nem csillapodik a parancsszótól, ellenben a két kutya az ágya mellett hátracsapja hegyes füleit.
Ezúttal csak futó pillantással adózik a testére vésett rúnáknak. A spirálnak, ami egy megadott vonalon engedi mocorogni csupán a belé injektált sötétséget. A bemeneti sérülés valójában... jelentéktelen. Az átok az, ami igazán leamortizálta. Mostanra tudja, hogy a mágiáján élősködik. Hogy minél többet ad neki, annál jobban felerősödik, de minél inkább kiéhezteti, annál nagyobb az esélye, hogy az emlékeiből táplálkozik inkább. Hogy megtelepszik a tudatán...
Nagyon. Nagyon sok szempontból rendkívüli módon ingerli ez az információ. És ezek közül egy sem a pozitív oldalára hat.
Sokkal jobban van, mint öt nappal ezelőtt, ám messze ingerültebb, mint akkor volt. Kellemetlenül tapad a bőrére minden eltelő óra és kedve lenne lekaparni magáról. Mint mindent, ami a bőréhez ér az elhegesedett átoknyom felett.
Ennek ellenére bújik bele a fekete ingbe és gombolja végig magán. Tüntetőleg nem reagál a sokszorozódó fájdalomra, amit mostanra megtanult... kezelni. Nem jelenti, hogy nem meríti ki hosszútávon, szóval viszonylag rövid úton le kell ráznia Metzet, ha ma még bizonyítani akarja O'Mara árgus szemeinek, hogy igen. Elég jól van a hazamenetelhez. Ez az egyetlen ok, amiért tökéletesen hozza a Gabrieltől elvárható stílust. A fekete nadrágot, inget, az egyenes tartást, a bakancsba bújtatott, nehéz lépteket.
Senki nem mondta, hogy nem fáj kibaszottul.
Senki nem mondta, hogy érdekli.
De legfőképp, senki nem mondta, hogy Metzger kinézhet ilyen pofátlanul könnyednek és jólfésültnek, jóformán könyörögve érte, hogy verje be az arcát.
Nem látszik a vonásain. Zöld pillantása kifejezéstelenül pásztázza a kávézóban jelenleg különösebben nem létező tömeget. Zsebre dugott kezekkel mint egy mellékesen áll meg a férfi mellett.
- Hé nem látta az ex-haveromat? Sötétszőke, kék szemekkel, kibaszott beképzelt képe van és ahogy beszél van egy ilyen furcsa sípoló kis alhangja ami folyton könyörög azért, hogy üssék meg. Nem? Semmi? Saccper hét napja kéne itt lennie. - Mindezt olyan pókerarccal adja elő, ahogy az egyébként tőle elvárható és végül sokkal. Sokkal lazábban ül le a férfival szemben, mint amit megengedhetne magának. Egyetlen arcizma sem rezdül.
- Majomtartásba kezdtél? - Pillant a banánokra futólag, aztán lenyúlja a cigit. Legalább egy valamiért megérte kijönnie idáig. Ezt a műveletet egyébként kutyák nélkül tette. Az ebek nyüszögése túl... nyilvánvaló.
Az a szál gyorsan helyet talál az ajkai között, aztán egy nagyon hosszú, jelentőségteljes pillantást vet a férfira. Az a minimum, hogy meggyújtja neki. Ugye?
- Úgy nézel ki, mint a kisgyerek, aki először talált rá a saját farkára. Akarom tudni?
Naplózva

Johann Metzger
(N)JK
*****


Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 02. 11. - 23:33:08 »
+1

TO: G A B E ( R I E L )



2002. február 19.

Hét nap. Pontosan hét napba telt, hogy megjelenjen azok után, hogy Gabe Milton bekerült a Mungóba, a létező legrosszabb állapotban. Metzger meg félt eljönni. Bár az állandóan vigyorban úszó arc és az enyhén szőkeherceges külső sosem tükrözte mindazt, ami meglapult benne, nagyon is aggódott a barátjáért… és azért, hogyha hozzáér egy ilyen kritikus pillanatban, ő is meghal, mint annak idején Warren. Nem tudta volna elviselni, ha ezúttal a legjobb barátja élete szárad a lelkén.
Inkább belekortyolt a túlcukrozott a kávéba, hogy még a gondolatot is félre rökje s éppen csak azért hajolt előre, hogy megigazítsa a magazint úgy, hogy még tökéletesebben álljon az asztalon a kávé és a cigaretta mellett. Tökéletes arányban szerepeltek a dolgok az asztalon. Először is ott volt a cikk, ami majd jól felborzolja Gabe kedélyeit, beleszippant a cigarettába és kicsit megnyugszik, majd megnézi a banánokat s a kollégák gratuláló képeslapját –, amit természetesen ő is aláírt – és végül belekortyol az ízesítetlen kávéba, hogy megnyugtassa.
Kicsit kihúzta magát, ahogy meglátta feltűnni Gabrielt. A férfi a szokásos fekete ing-nadrág kombinációjával, katonás lépteivel is nagyjából egy mosott szarra emlékeztette és alig várta, hogy ezt az orra alá is dörgölhesse… de csak módjával. Első körben mindenképpen az újdonsült asszonykára akart koncentrálni, mert veszettül kíváncsi volt rá, hogy vajon mennyi igaz a hírből. Nem csak azért, mert pontosan tudta, ki ez a bizonyos Elliot Gabe életében, de egy része nagyon is boldognak akarta tudni az aurorot – még ha ezt hangosan sosem mondta volna ki.
Még neki is leesett, hogy az a zsebre dugott kéz és túlságosan nyugodt arcvonások a fájdalmat takargatják. Ezt persze nem mondta volna ki, csak azért, hogy Gabe tökéletesen Gabe-nek érezze magát. Ezért csupán végig mérte – csalódással dolgozva fel a tényt, hogy nem pizsamában jelent meg a férfi a találkozóra –, majd elvigyorodott.
– Hé nem látta az ex-haveromat? Sötétszőke, kék szemekkel, kibaszott beképzelt képe van és ahogy beszél van egy ilyen furcsa sípoló kis alhangja ami folyton könyörög azért, hogy üssék meg. Nem? Semmi? Saccper hét napja kéne itt lennie. – Mondta olyan pókerarccal, amire Metz vigyora csak még szélesebbre húzódott.
– Jól van na, késtem egy kicsit. – Válaszolta, majd intett Gabe-nek, hogy üljön már le. – Nézd csak milyen bőséges ajándékkal vártalak. Egy szavad sem lehet, öregem – Tette hozzá és még ki is húzta magát nagy büszkén. Ha Gabe nem volt hajlandó odanézni, úgy végig mutatott az asztalon, mint egy portékáit reklámozó eladó.
Szerencsére leült. Megint túl lazán, túlságosan is „keményfiúsan.” Metzger pontosan erre számított tőle és nem, semmi pénzért nem zökkentette volna ki belőle. Tisztában volt vele, hogy Gabe ezekkel a macsós dolgaival teszi magát túl a sérülések okozta traumán. Ettől függetlenül figyelt rá, kiszúrta még a legapróbb mozdulatbeli különbséget is.
– Majomtartásba kezdtél?
Ó és Milton végre kiszúrta a banánokat. Metzger teljes nyugalommal kortyolt bele a kávéjába, egyelőre nem tett semmit. Csupán a pálcáját húzta elő a zsebéből, hogy egyetlen kecses mozdulattal tüzet tartson a cigaretta meggyújtásához.
– Úgy nézel ki, mint a kisgyerek, aki először talált rá a saját farkára. Akarom tudni?
Megrázta a fejét, de a vigyor csak nem távozott a képéről. Még mindig rendkívül izgatottan várta a kis meglepetés következményeit.
– A banánokat neked hoztam, ajándék a rajongóitoktól. De most ne arra koncentrálja, hanem… – A pálca a zsebébe került, úgy hajolt előre és nyitotta ki a Szombati Boszorkányt a megfelelő oldalon. Persze Gabe már a címlapon kiszúrhatta, ahogy Elliot O’Mara… vagy Elliot Milton arca bámul rá vissza. A cikk azonban ennél jóval feltűnőbb volt, már csak olyan kijelentéseket is tekintve, hogy: „Rendkívül romantikus alkat, biztosra veszem, hogy Elliot most a mindene. Nem csoda, hogy a legutóbbi bevetésén képtelen volt a feladatára koncentrálni.” Mintha valaki Gabriel Milton totális ellentétét próbálta volna meg megfogalmazni két mondatban.
Metzger hagyott egy kis időt az olvasásra.
– Szóval be sem mutattad nekem a kis asszonykádat? Vagy ez is valami munkaügy?  Alaposan megkeféled, hogy ne tudjon ellenállni, mikor letartóztatod?– Aligha tudta elnyomni a hangjában a gúnyos élt.
Naplózva


Gabriel F. Milton
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 02. 19. - 01:38:44 »
+1

Metzger
2002. február 19.

Történetesen tisztában van vele, mit érez Metzger Warren halála miatt. Ott volt, amikor történt és meglehetősen sok időt töltöttek együtt utána egyszerűen csak... ülve és hallgatva sok. Nagyon sok üveg lángnyelv társaságában. A némaság pedig kettejük közül csak Miltonnak volt sajátja és elég alkohol után... bárkinek megeredne a nyelve.
Soha nem hibáztatta érte. Elmondta ott és akkor, még ha nyilvánvalóan ez képtelen is segíteni a bűntudaton. Ám a háború ilyen. Veszteségekkel teli.
Ma nem gondol erre és nem is kapcsolja össze ezt a pszichológiai sérülést azzal, hogy esetleg... ezért nem jött volna be hozzá egy teljes héten keresztül. Megtehetné valójában. És valószínűleg egy ponton, ha nyugodtabb fejjel gondol vissza a kérdésre meg is fogja, ám most egyszerűen lehet csak irritált. Még ha valójában ennek nem is Metzger az oka. Már addig a vigyorig, utána kicsit mégis.
A válaszra magasra rándulnak szemöldökei.
- Nehogy véletlen egyszer meg kelljen menteni a segged és késsek egy kicsit - Szól megfelelő nyomatékkal, lapos pillantással és nem. Nyilvánvalóan nem gondolja komolyan. Olyan ugyanis még soha nem történt, hogy ha a szöszinek segítségre volt szüksége, akkor arra nem reagált volna azonnal nagyjából bármi mást a háttérbe szorítva. Még akkor is, ha megjelenve úgy csinált, mint aki a háta közepére nem kívánja.
Egy kicsit csendben marad, amíg leül és megtanulja tolerálni a megugró fájdalom mértékét. Nem itt kezdődött az a végigpillantás a bűntény helyszíneként kiterített jeleneten - avagy annak bizonyítékain inkább -, de nyilvánvalóan itt fejeződik be. Naiv gondolat lenne feltételezni, hogy nem szúrta ki az újságot... O'Mara képével... vagy épp az üdvözlőlapot. Nemes egyszerűséggel ideiglenesen ignorálja őket, mert ez kérem így működik. Metzger akar valamit, Milton meg nem adja meg. Mert néha ő is lehet seggfej.
Kicsit megemeli az állát, ahogy a tűz alátart a ciginek, mélyre és rögtön tüdőre szívja az első slukkot, engedve hogy az természetesen feszegesse szét magát a bordaketrecben. Igen. Még ez is fájdalommal jár, de tekintve a vele párosodó élvezetet, sikerül megfogannia valami kellemesnek is mondható egyensúlynak, amit képes is pozitív szerelemgyereknek értékelni.
Metz vigyorog, ő meg megdörgöli az állát, ahogy továbbra sem adja jelét semmi különösnek, csak pöfékel tovább. Igen. Tudja melyikük bírja tovább játszani a csendkirályt.
"De most ne arra koncentrálj..." Megvonja a vállát a felhívásra igyekezve ignorálni a "rajongó" kifejezést és kiveszi a szájából a cigit, azzal a kézzel is nyúl a kávéért, hogy belekortyoljon. Úgy összekutyulta már a sorrendet, hogy szöszi lassan sírhat egy sötét sarokban. Bár errefelé minden kibaszott fehér.
Végül csak kénytelen megadni, amit akar, hm? Pillantása lehullik az immár nyitott újságra. Igen. Nyilván tisztában van vele, hogy O'Maráról lesz szó. És mostanra eleget ivott magába Metzger zizegéséből, hogy feltételezze...
Hát persze. Persze.
Elliot Milton, hm? Valójában... elég jól mutat.
A cigaretta halkan serceg, Milton pedig olvas. Az emberek többsége már csak úgy van vele, hogy igyekszik minél tovább túllenni a kínos, avagy kellemetlen kérdéseken. Ez mindkettőn erősen túlmutat. Kissé magasabbra rándul a szemöldöke, ahogy a "baráti" sorokhoz ér, de amúgy a vonásai meglehetősen... nyugodtak.
- Hmmmm... - Hallatszik végül az egyetemes szónoklat, lepöccinti a hamut a hamutálban mielőtt enyhén megcsóválja a fejét.
- Tudtam én, hogy hiba Cainet választani tanúnak. Mindig eljár a szája. - Pókerarccal pillant fel barátjára, akinek remélhetőleg mostanra minimum kidagadt egy ér a homlokában. Bámulatos milyen gyorsan tud lehiggadni ő maga, ha ki akarják akasztani, hm? Lehet, hogy ebben mondjuk a cigi is segít és nem véletlen az volt az első választása.
Nos... rendben. Ez a cikk talán neki is okoz némi kellemetlenséget, a perifériáján már most ott ingerel a köszönőlap ténye.
Megvonaglik a szája egy mosolytól, ahogy beleszív a cigibe újra, mielőtt elnyomná egy határozott mozdulattal az üvegtálkában egyéb hamuromjai között. Kemény három perc alatt szívta le szűrőig.
- Kellett volna? - Kérdezi szinte már-már ártatlan kifejezéssel pillantva fel. - Ami azt illeti... valami ilyesmi. Új idők, új módszerek, Metz, kéne néha továbbképzésre járnod. - Újabb szálat vesz elő a dobozból. Igen, szándékában áll minden korttyal elszívni egy cigit. be kell hoznia az elmúlt hetet, hm?
Naplózva

Johann Metzger
(N)JK
*****


Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 02. 21. - 13:52:37 »
+1

TO: G A B E ( R I E L )



2002. február 19.

Johann Metzger kishíján tökéletes helyszínt választott ki terve megvalósításához. Kellően kevesen voltak ahhoz, hogy Gabriel reakcióját különösebb megzavarás nélkül élvezhesse, sőt az előtte odaszúrt morcos szavakat is, amivel jóformán az orra alá dörgölte a sérült auror, hogy elmulasztotta baráti kötelességét. Bár Metzger arcán a szokásos bájos mosoly ült, ha jobban megfigyelte, mégis láthatta azt a keserű csillogást, ami Warren halála után lett a kék szemek sajátja.
– Nehogy véletlen egyszer meg kelljen menteni a segged és késsek egy kicsit. – Lapos pillantással, hatásos nyomatékkal közölte Gabriel a tényeket. Nos Metzgert aligha lepte meg, hogy a „kis késés” ilyen reakciót vált ki belőle. Ismerte már annyira, hogy tudja, mikor vehető komolyan és mikor nem.
– Nem tesz jót ez a morcosság az arcodnak. Tudtad, hogy a ráncok fényképeken tízszer annyira látszanak, mint a valóságban? – kérdezte szikrázó mosollyal, kivillantva a fogait is ezúttal Gabriel irányába. Igen, ez volt az, amivel annyi női szívet hódított meg még a házasság után is – persze nagyrészt nem szándékosan. Az persze kérdéses volt, hogy az aurornál mindez beválik-e egyáltalán. – Hát, mit fognak szólni a rajongóid, ha tönkreteszed a szépséged?– Kérdezte s jelentőségteljesen végig mérte barátját.
Szinte várta, hogy pillantsa már meg a magazint, lapozzon bele és olvassa el annak tartalmát. Persze ez megjegyzéseiből és célozgató pillantásaiból egyértelmű volt az auror számára is, még ha kicsit húzta is az agyát, hogy beteljesítse vágyait. Metzger meglepően türelmes volt azonban, minden izgatottsága ellenére. Csak ujjai doboltak a csésze oldalán, ami addigra már egészen átforrósodott a benne várakozó fekete ital maradékától.
Elégedett vigyorral bámult, figyelve, ahogy Milton nyugodt vonásokkal olvasta a cikk sorait. Talán sejthette, hogy ő maga már annyiszor olvasta, hogy fejből tudta volna idézni a kulcsfontosságú részeket. De hát ilyen egy jó barát ugyebár, foglalkozik az ember hírnevével. Ezt pedig bizony Gabriel Miltonnak nem ártott volna értékelnie.
Még szélesebbre húzódott az a vigyor, ahogy Milton a hamutál felé nyúlt a kezével, majd hümmögések közepett megcsóválta a fejét.
– Tudtam én, hogy hiba Cainet választani tanúnak. Mindig eljár a szája. – Felelte pókerarccal. Nem. Nem ezt a reakciót várta, így hát a vigyor le is olvadt a mindig derűs képéről és némi ráncolás jelezte a homlokán, hogy ennél azért színpadiasabb jelenetre számított, még ha Gabrieltől nem is ez szokta meg.
– Cöh… – Csettintett a nyelvével jelezve, hogy többet várt. Ám végül nem kérte számon ezért Gabrielt, csupát azért, hogy a titkolt házasságát –, amit vagy létezett vagy nem –, miért is nem osztotta meg vele. Figyelte, ahogy a kérdésére megvonaglanak Gabe ajkai, amint dohányzik. Így hát ő is előre nyúlt, megragadta a cigis dobozt, hogy egy szálat magához véve rágyújtson. Ujjai közé csípte a cigarettát az első szívás után és úgy fújta egyenesen az auror arcába a füstöt. És igen, tudta, hogy ezt Tamara odahaza majd megérzi és számon kéri, hogy miért szívja ezt a bűzrudat.
– Kellett volna? – kérdezte magától annyira idegen, szinte ártatlan arckifejezéssel. Erre Metzger csak felvonta a szemöldökét és ajkait újabb adag füst hagyta el a banánok és minden egyéb irányba. – Ami azt illeti... valami ilyesmi. Új idők, új módszerek, Metz, kéne néha továbbképzésre járnod. – Mondadója végén újabb cigarettát vett elő. Johann pedig csak elmosolyodott ezúttal magához képest lágyan. Érezte, hogy emögött a válasz mögött több van, csak Milton azt megint nem hajlandó olyan egyszerűen megosztani vele. Hátradőlt hát a székében, áttúrta szőke tincseit, ahogy megint az ajkai közé vette a saját cigijét és nagyot szívott belőle. A füst ezúttal közöttük végezte a levegőben.
– Miféle továbbképzés az, ahol házasságra buzdítanak egy bűnözővel? – Kérdezte és röviden felkacagott. – Szóval a mi kis Gabe-ünk szerelmes lett… – Fakadt ki aztán belőle valódi énje és most úgy hajolt előre s támaszkodott meg az asztalon, hogy még közelebbről bámulhasson Milton zöld szemeibe. Alig várta, hogy kiolvasson a csillogásukból valamit.   
– Meg kell ismernem az asszonykád!– Lelkendezett tovább, bár ezzel már lényegében csak a sodrából akarta kihozni Gabrielt, hátha végre vall az ügyben neki. Most már igazán érdekelte ez az Elliot. Egy gyanús alak, akit már jó ideje követett a legjobb barátja, most meg az ágyát melegíti. – Van kedvenc virága? Meglepném egy csokorral.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 25. - 19:01:15
Az oldal 0.075 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.