+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Nyugati szárny
| | | |-+  Óratorony udvara
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Óratorony udvara  (Megtekintve 364 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 10. - 14:16:32 »
0



Egy terméskővel kirakott kis belső udvar az óraépület tövében. Az udvar közepén, kisebb emelvényen egy orbitális méretű bunkósbot kapott helyet, melyet egykoron azon óriások használtak, akik a Roxfortban is pusztítottak. Ezen az udvaron keresztül lehet kijutni a Kőkörhöz.
Naplózva

Jack Starling
Griffendél
*


IV. - {the chariot}

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 05. 24. - 23:30:47 »
+1

to; Louis
2002. május 22.

We need a talk


Nem akarok senki háta mögött szervezkedni, most mégis, úgymond meg kell tennem. Muszáj, hiszen van valami, amit a fejembe vettem és ha én azt ott tartom, akkor nem tudom és nem is akarom kiűzni. Sebastian látványa épp elég ahhoz, hogy tényleg ne tegyem meg. Tudom, hogy erősebb lesz, hogy túl fog lépni rajta, de azt is, hogy ezek a sebek vele fognak maradni, örökre. Talán bizalma is alig lesz bárki felé, amit megértek, hasonló esetben nekem sem lenne. Most egyik haverom sincs velem, kihagyom őket, mert ők ebből nem kérnek. Őket nem érdekli, nemigen akarnak nyitni Seb felé. Vérfarkas, sráccal kavart, kit melyik botránkoztat meg, így jártak. Az előítéletek rondák, nem hazudok, nekem is vannak, sőt, néha jobban, mint kellene, csak most nincs, sosem volt felé. Hiszen én tudom, tudtam végig, micsoda ő, amikor úgymond „kiderült”, nehéz volt a hülyét játszani, hogy erről fogalmam sem volt, hát nahát. Hamar túl is léptem azon, mert türelemmel vegyítve, de ugyan úgy kezeltem őt. Aztán jött Noah, Seth és tessék, át lett taposva rajta.
Ezért nem is maradok tétlen és keresem fel azt, aki szintén ártatlanul szenvedte meg ezt az egészet. Nem szép dolog az áldozatot nevén nevezni, de ők azok, egytől egyik és szaporodik a számuk. Ha nagyon akarnám, biztos találnék olyanokat, akiknek említve Morrow nevét, okoznék egy kisebb pánikrohamot. Erre azonban nincs most idő, mert az mindig szűkös. Ez egy időzített bomba, ami ki tudja mikor, hogyan és hol fog robbanni, vagy épp fontosabb – kin. Ezt inkább senki se akarja megvárni, én sem akarom, így veszem kezembe az egészet, már amennyire lehet. Nem biztos, hogy én leszek a megváltó, viszont, akkor nem mondhatom azt, hogy semmit se tettem. Mert az nem én lennék.
A Gyengélkedőn kezdem, keresem őt, de itt azt kapom, már kiengedték, tegnap. Apicsába. Morgok csúnyát, mire a javasasszony rondán néz rám és még szól is, mielőtt kiteremt, hogy ha nincs itt dolgom, ha nem fáj semmim, ne zavarjam a betegeket. Örömmel hagyom is ott, hogy a lehetetlent kíséreljem meg; megkeresem a kastélyban. Ha nem ment haza, mert az is megeshet. Pár alakot kapok el menet közben, hogy kérdezzem, látták-e, de mindenki csak a fejét rázza vagy értetlenkedik. Ilyenkor bezzeg egyik sem okos! Máskor be se áll a szájuk, mindenre tudnak valamit. Az utolsó tényleg tudott, reménysugárként hagytam ott és rohantam az udvar felé, mintha muszáj lenne. Hosszú, elnyújtott futólépésekkel hamar megjártam a távot, egy ugrással kerültem el, hogy felrúgjam az épp felállított köpkő-készletet. Így is utánam óbégatnak, nem figyelek, mert végül meglátom azt, akit most keresek.
- Soulier! - kiáltok, immáron lelassítva, normalizálva a lépéseim. Bár, most így ha nem hoztam rá a frászt, akkor sehogy. Lehet azt hiszi, majd én leszek a második hullám, így kicsit fékezem magam. - Hé, Louis – torpanok meg végül, mikor beérem, ha kér belőlem, ha nem. - Figyelj, beszélnünk kéne pár szót. Kettesben – nem fog fájni, nem leteremtős hangnemben szólok felé. Sőt. - Ráérsz most?

Naplózva


Louis Soulier
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 05. 27. - 14:47:09 »
+1

mirror on the wall…
 


2002. május 22.
to; Jack

Tegnap ért véget a Gyengélkedős köröm… hetem… több, mint egy hetem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fájdalmas, ha valakinek a vérébe kerül a vérfarkas átok, s én még nem is az aktívkorral küzdöttem. Szinte minden percben úgy éreztem, mintha forrna az ereimben valami. Még Jason közelében sem volt olyan, mint máskor. Valahogy nem tudtam boldog lenni, vagy mosolyogni… minden más lett és biztos voltam benne, hogy ő is érzékelte ezt. Na meg Morrow. Tegnap sarokba szorított és megkérdezte, hogy milyen érzés most, hogy már erősebben érzem az illatát…
Nem válaszoltam neki, félre löktem és felsiettem a hálótermekhez, hogy pihenjek egy kicsit. Nem jött utánam, de ma reggel is még nézett a reggelinél. Engem lefoglalt, hogy valakitől megszerezzem a tanulnivaló maradékát és legalább valamennyire megpróbáljak felzárkózni. Nem volt egyszerű, szinte a nyakamba zúdultak a házik… szinte tökéletesen együtt éreztem mostanra Bates-szel. Nem elég, hogy a vérfarkaskór egy részét átadta, még a tanulásban is megcsúsztunk mindketten. Egy kicsit úgy éreztem magam, mint a mardekáros lenyomatát.
– Úgy hallottam nagyon keres valaki, Louis – közölte Gray, mikor az óratorony alatti köves kis udvaron megállt mellettem. Nem szokott velem csak úgy beszélni, mióta az a csók elcsattant közöttünk. Duncan Gray sem volt más, mint az unokatestvérem kis pincsije. Az iránta érzett plátói érzések úgy szálltak el az undorral együtt, ahogyan csak kellett. – Nem félsz, hogy téged akarnak majd eltenni lábalól, hogy ne okozhass több kárt kutyafiúnak? – Végig simított az arcomon, de én hátrébb léptem tőle.
– Kárt? Nem is én bántottam! ’anem Seth! – közöltem, szinte morogva a szavakat. Persze, ahogy felhúztam magam, alig tudtam normálisan angolul beszélni. – Mindenki tudja, ’ogy a fél tanári kar ki akarja rakni a szűrét azért, amit művelt. És, ’a valaki nem fogja támogatni, ’ogy Morrow megússza ezt, akkor az én leszek. – Tettem hozzá halkabban, hátha az segít a francia akcentus legyűrésében.
– Ha így folytatod, Seth a te nyakad fogja kitekerni, nem Batesét. Azt hiszed, hogy egy Morrowt csak úgy kirúgnak innen? – kérdezte. Félvér létére egészen belebonyolódott ebbe a talpnyalásba és a ténybe, hogy az aranyvérűek feljebb valók. Fogalma sem volt, hogy az unokatestvérem csak egy szolgának tekinti, aki elintézi helyette a rossz dolgokat.
– ’allod magadat? Te nem vagy olyan, mint ő. Nem értem, miért ’agyod, ’ogy így manipuláljon. – Közöltem, majd elfordultam tőle. – Most ’agyj békén… – Sóhajtottam és már mentem volna tovább, mikor valaki a nevemet kiáltott. Összerezzentem, mert nem ismerős hang volt, ráadásul nem a keresztnevemet mondta… mint az a kevés barátom, aki volt. Talán még is csak igaza volt Graynek és valaki engem akar eltenni lábalól, nem is Seth-et. Nem sok közöm volt ahhoz, amit Morrow Sebatsiannal tett, leszámítva, hogy hallottam, mikor később ezzel hencegett… csakhogy én nem akartam részt venni a dolgaiba. Inkább ebbe sem szóltam bele, csak elfordítottam a tekintetem róla, akárhányszor megláttam… és szép lassan összejöttem Jasonnel.
A földbe gyökerezett lábbal néztem fel a hatalmas srácra. Talán már láttam Bates-szel, de az biztos volt, hogy Jack Starling volt a neve. Egy évfolyammal alattam járt, de mégis úgy magasodott fölém, mintha már minimum végzős lenne.
– Hé, Louis – torpant meg aztán előttem, én meg kicsit megilletődve pislogtam fel rá. – Figyelj, beszélnünk kéne pár szót. Kettesben.
Nyeltem egyet. Szuper… most meg fog verni.
– Ráérsz most?
Kicsit megigazítottam a kezemben szorongatott tankönyveket és zavartan pislogtam el a karja mellett, hátha véletlenül meglátom Jasont vagy Beth-t és rájuk foghatom miért van éppen baromira sürgős dolgom, amibe nem fér bele egy-két monokli.
– Még egy kicsit korán van a könnyű testi sértéshez. Nem ér rá órák után a megverésem? – kérdeztem, de csak a távolban leső Grayt kaptam el, aki természetesen úgy röhögött, mintha muszáj lenne. – Tudod mit… ráérek… üss meg… még azt is jobban elviselem ennél… – Böktem a fejemmel az unokatestvérem túl helyes talpnyalója felé.
Naplózva


Jack Starling
Griffendél
*


IV. - {the chariot}

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 05. 28. - 00:59:48 »
+1

to; Louis
2002. május 22.

We need a talk


Nem akarok senki háta mögött szervezkedni, most mégis, úgymond meg kell tennem. Muszáj, hiszen van valami, amit a fejembe vettem és ha én azt ott tartom, akkor nem tudom és nem is akarom kiűzni. Sebastian látványa épp elég ahhoz, hogy tényleg ne tegyem meg. Tudom, hogy erősebb lesz, hogy túl fog lépni rajta, de azt is, hogy ezek a sebek vele fognak maradni, örökre. Talán bizalma is alig lesz bárki felé, amit megértek, hasonló esetben nekem sem lenne. Most egyik haverom sincs velem, kihagyom őket, mert ők ebből nem kérnek. Őket nem érdekli, nemigen akarnak nyitni Seb felé. Vérfarkas, sráccal kavart, kit melyik botránkoztat meg, így jártak. Az előítéletek rondák, nem hazudok, nekem is vannak, sőt, néha jobban, mint kellene, csak most nincs, sosem volt felé. Hiszen én tudom, tudtam végig, micsoda ő, amikor úgymond „kiderült”, nehéz volt a hülyét játszani, hogy erről fogalmam sem volt, hát nahát. Hamar túl is léptem azon, mert türelemmel vegyítve, de ugyan úgy kezeltem őt. Aztán jött Noah, Seth és tessék, át lett taposva rajta.
Ezért nem is maradok tétlen és keresem fel azt, aki szintén ártatlanul szenvedte meg ezt az egészet. Nem szép dolog az áldozatot nevén nevezni, de ők azok, egytől egyik és szaporodik a számuk. Ha nagyon akarnám, biztos találnék olyanokat, akiknek említve Morrow nevét, okoznék egy kisebb pánikrohamot. Erre azonban nincs most idő, mert az mindig szűkös. Ez egy időzített bomba, ami ki tudja mikor, hogyan és hol fog robbanni, vagy épp fontosabb – kin. Ezt inkább senki se akarja megvárni, én sem akarom, így veszem kezembe az egészet, már amennyire lehet. Nem biztos, hogy én leszek a megváltó, viszont, akkor nem mondhatom azt, hogy semmit se tettem. Mert az nem én lennék.
A Gyengélkedőn kezdem, keresem őt, de itt azt kapom, már kiengedték, tegnap. Apicsába. Morgok csúnyát, mire a javasasszony rondán néz rám és még szól is, mielőtt kiteremt, hogy ha nincs itt dolgom, ha nem fáj semmim, ne zavarjam a betegeket. Örömmel hagyom is ott, hogy a lehetetlent kíséreljem meg; megkeresem a kastélyban. Ha nem ment haza, mert az is megeshet. Pár alakot kapok el menet közben, hogy kérdezzem, látták-e, de mindenki csak a fejét rázza vagy értetlenkedik. Ilyenkor bezzeg egyik sem okos! Máskor be se áll a szájuk, mindenre tudnak valamit. Az utolsó tényleg tudott, reménysugárként hagytam ott és rohantam az udvar felé, mintha muszáj lenne. Hosszú, elnyújtott futólépésekkel hamar megjártam a távot, egy ugrással kerültem el, hogy felrúgjam az épp felállított köpkő-készletet. Így is utánam óbégatnak, nem figyelek, Igazából nem sok tervem van, amely ne súrolná az illegális határt. Sőt, egyes hirtelen jött ötleteim egyenesen át is ugorják azt. Nem kívánom a korai dementor-csókot, vagy cellát, ahonnét csak roncsként térnék vissza az élők közé, ha valaha megtörténne. Mégis, kellemes lenne úgy revansot venni, hogy annyi se maradna, amit egy gyufásdobozban haza tudnának küldeni a drága mamának. Ezért is kell más segítsége. Seb-et értelemszerűen ezzel a témával nem kínzom. A napokban unalmas, mókás, bármi más témával fárasztottam, vagy csak tengődtem mellette, nem említettem többé mit hallottam, mit tudok, mi történt. Elég volt egy kör belőle, amely aztán fájdalmas volt úgy is, hogy tudom, totálisan mindent talán nem mondott el. Nem is kell, elég volt ahhoz, amit eldöntöttem és kész.
Mint valami tank, úgy közlekedem végül, ha már arra rájöttem, kit kell keresnem. Az udvaron bőven akadtak, akik néztek vagy csak élvezték a levegőt, nekem meg most csőlátásom van és csak azt nézem, akire szükség van. Messzebbről látom, hogy csapattal van, így lassabban lépkedem, legyen idő könnyes búcsút venniük. A többivel nem vagyok hajlandó beszélni, egy turhás köpést engednék meg csupán, ha nem sajnálnám még azt sem. Végül, beérem azzal, hogy kiabálok. Nem szoktam észrevenni magam ilyenkor. Mármint, hogy hangom már elég mély ahhoz, hogy egy kiáltás és egy erősebb hangsúly fenyegető lehessen. Néha azt is elfelejtem, hogy nagyobbra nőttem, mint az átlag. Ez viccesen hangzik, miközben pofátlanul kihasználom, alkalmazom másutt, más közegben. Csak azt nem nézem, hogy míg ez sokaknak imponál, másoknak akár halálos fenyegetéssel is felér. Végül, ahogy letudom a távot, úgy tűnnek el köréből a többiek, így aztán, felesleges is mondanom, hogy nem várom vissza őket. És mégis, jobb így. A kérdésem próbáltam barátságosra fogni már, kicsit zihálok azért, amiért átnyargaltam az iskolát, így gyors mozdulattal simítom hátra kócos tincseim. Lepillantok rá, aki úgy néz, mintha hóhér lennék, bárddal a kezemben. Úgy nyel egyet, mintha minimum már az öklömet ropogtatnám, pedig, éppen hogy meglepetten, nagy szemekkel pislogok rá, értetlenül. Hogy micsoda?
- Miről beszélsz? Ki akar megverni? - vonom fel szemöldököm, majd követem a tekintetét. Ekkor akad meg figyelmem Gray-en, aki úgy vihog, mint valami hiéna. Gyomrom fordul fel ezektől, így köpök egyet feléjük, csak úgy úriasan és visszafordulok a srác felé.
- Te meg vagy veszve. Nem akarlak én megütni – rázom meg a fejem, majd fogom, mellélépek és lazán átkarolom a vállát, mintha ő lenne a világi haverom. Rámosolygok, ahogy elindulunk, lássák csak, én ezt a srácot előbb ölelem meg, mintsem üssem.
- Ha mazoista lettél és ütésre vágysz, akkor talán, de máskülönben – állok meg a lehető legtávolabb a bagázstól. - Beszélni akarok, kicsit mindenről, de főleg egy valakiről – megvárom a hatásszünetet, majd nem kertelek. - Ki akarom csinálni Morrow-ot.

Naplózva


Louis Soulier
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 06. 03. - 20:56:37 »
+1

mirror on the wall…
 


2002. május 22.
to; Jack

Miért nőnek a negyedévesek nagyobbra, mint én? Az lenne a normális, ha én kicsit előttük járnék... mégis Starlingon végig nézve, hirtelen megértettem, hogy Gray mit talál olyan fene szórakoztatónak. Igen, könnyedén letéphetné a fejemet, mert elvileg veszélyes vagyok a barátjára. Csakhogy egyáltalán semmiféle veszélyt nem jelentettem Bates-re. Megmart, amitől szinte állandóan gyengének éreztem magam, még a könyveimet is olyan kegyetlenül kellemetlen volt tartani... de nem haragudtam rá. Nálam jobban senki sem tudta, hogy Morrow mire képes. Egész életében arra nevelték, hogy a többiek felett áll, hogy nincs mitől tartania, mert engedelmeskednek neki. Lényegében játékszerek voltunk, akiket úgy mozgatott, ahogyan neki tetszett.
- Miről beszélsz? Ki akar megverni? - kérdezett vissza, de a tekintetem egy ideig Gray vihogásán állapodott meg. Nem tudom miért élvezi ezt... miért akar mindig a közelembe lenni. Biztosan ezt is majd Seth-nek fogja jelenteni: megverték Louis-t, mert Bates-nek keresztbe tesz.
- Te meg vagy veszve. Nem akarlak én megütni - magyarázta, egyértelműen érezve, hogy róla van szó.
Egy pillanatra tátva maradt a szám, ahogy rá néztem. Aztán végig mértem. Tudtam, hogy Starlingért minden csaj oda van, ezért is tudtam azonnal beazonosítani. Ráadásul Seth néha-néha még az orrom alá is dörgölte, hogy ő Bates legjobb barátja. Olyan volt, mint egy fenyegetés... mintha meg akarná mutatni ki fogja betörni az orrom, ha Sebastiant esetleg a történtek miatt kicsapják. Sosem gondolta volna, hogy az ő neve is majd szóba kerül. Azt hitte, tart tőle annyira mindenki, hogy még véletlenül se derüljön ki.
- Akkor mit akarsz? - pislogtam rá értetlenül. Nem számítottam arra, hogy átkarolja a vállam és elindulunk valamerre. Gray persze pontosan eddig a pontig röhögött... tudtam, milyen mocskos féltékeny. Jasont is gyűlöli, és eddig ő volt az egyetlen, aki bármilyen módon hozzám ért. Szóval nem csoda, hogy hirtelen Starling is felkerült a "kit kell kinyírni" listára. - Mármint a legjobb 'averod miattam került bajba.
- Ha mazoista lettél és ütésre vágysz, akkor talán, de máskülönben - magyarázta, ahogy kicsit távolabb kerültünk. Itt nem hallhatta Gray, sem a többiek, hogy miről van szó, de azért még egy pillantást vetettem abba az irányba. - Beszélni akarok, kicsit mindenről, de főleg egy valakiről - folytatta. Csak megköszörültem a torkomat, tudván, hogy most Seth lesz a téma. Ezekszerint Bates már nem csak a tanároknak vallott, hanem Starlingnak is. - Ki akarom csinálni Morrow-ot.
Sóhajtottam egyet.
- 'a így folytatódik ez az egész, Starling, akkor Seth kicsinálja magát. - Mondtam ki azt, amit gondolok. - Már mindenki tudja, mit tett és csak napok kérdése, 'ogy egy pszichomedimágus elbeszélgessen vele, akkor meg aztán ki is csapják. - Beletúrtam a hajamba egy picit és lenéztem a kezemben szorongatott könyvekre. Nehéznek tűntek... furcsán éreztem magam. Összességében még mindig szédültem és úgy éreztem magam, mint akinek bármelyik pillanatban összerogyhatnak a lábai. Még nem barátkoztam meg ezzel a fél-vérfarkas korral.
- De én is szeretnék megszabadulni tőle... - Pillantottam végül Starling barna szemeibe. Igen, olyan volt, mint egy szövetséges, akibe most belekapaszkodhatok. - Ő egy nagyon rossz ember. Még téged is képes lenne eltiporni, engem is talán... még Grayt is. - Böktem a fejjemmel a srác felé. - Bates számára nem volt több, mint egy bábú, akinek szép lassan leszaggathatja a testrészeit...
Naplózva


Jack Starling
Griffendél
*


IV. - {the chariot}

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 06. 06. - 19:23:14 »
+1

to; Louis
2002. május 22.

We need a talk


Oké, hát én elhiszem, hogy műsort vártak, de csak a bevezetés sikerült kicsit ingerültebbre. Nem is ingerült, inkább csak mindenképp azt akartam, hogy vegyen észre meg figyeljen rám, ne az legyen, hogy inkább sietve távozik. Nem a legjobb kezdés, tudom én, de mégis jobb, mint a semmi, amikor kukán hallgatok és csak finoman jelzek. Elhiszem, hogy olyasmit hittek, hogy én most megverem vagy bármi. Amúgy se lenne rá okom, Sebastian ugyan tette amit tett, de az nem az én dolgom, ameddig nem csorbul. A lelkiismeretével sajnos én nem tudok mit kezdeni, azzal magának kell majd megküzdenie, én csak ott tudok lenni mellette és meghallgatni, jobb kedvet csalni ki belőle, vagy bármi más. Az mát kicsit kezd fura lenni, hogy mindenki azt hiszi, hogy mert nagyra nőttem, én embereket akarok laposra verni. Értem én, ilyen ez a rohadt társadalom és az, amikor előre ítélkeznek és el is hiszik azt. Pedig… nem mondom, hogy nem vagyok képes rá, csak nem akarom. Nekem abból semmi öröm nem származik, ha oktalan. Ha van oka, akkor persze, elégtétel, de most ránézek erre a srácra meg a nagyra meresztett szemeire és ha kéne se tudnám megcsapni. Komolyan, mintha azt hinné, hogy valami időzített bomba vagyok. Jaj komolyan. Hát nem is tudok közvetlenebb lenni annál, mint ahogy végül átkarolom és elindulok vele.
- Én rengeteg mindent akarok – csicsergek, mintha csak az időjárás lenne a téma. Fél szemmel sandítok Gray felé és megejtek egy félvigyort is. Nem erre számított, szinte az arcára van írva minden, amitől nekem most hihetetlen jókedvem lett. Mindjárt fel is kapom ezt a gyereket és úgy vonulok vele félre, kár, hogy még mindig a nők azok, akikkel ezt csinálom, szóval, marad ez. Szép kényelmesen lépkedve hallgatom, majd felsóhajtok.
- Az is meg lesz oldva idővel. Ezt neked és Seb-nek kell megbeszélni egymással. Marja most a bűntudat, de egyszer valami nyugis helyen leültök és megdumáljátok – vagyis azt hiszem, így kellene. Velem ilyen még hasonlóképp sem történt, nem tudom, mi van ebben a srácban, de úgy vettem le, nem gyűlölet. Vagy lehet valamit félrenéztem? Nem hiszem, most se érzem. - Ami a bajt illeti, mivel már tudok róla, ott leszek ha kell – na akkor valóban lesz félnivaló, hogy agyonverek valakit. Az nem most van. Amikor végre nyugodtabb ponton állunk meg, elengedem őt, karom visszaesik mellém. Szinte mégis érzem, hogy a hátamat szinte átégeti a tekintet a távolból, Gray bizonyára továbbra is nézi, mit művelhetünk. Innen nem hall semmit, hacsak nincs valami a tarsolyában, de csak nem. Ennyire nem lehet kiéhezve, viszont szerencsétlen srácnak lehet nekiesik, ha végeztünk. Remek.
- Ó, hát ez várható volt, de én nem erről beszélek. Nem érdekel ki beszélget vele és hogyan, de abban biztos vagyok, hogy nem fogják kicsapni – szusszantok egyet. Nem azt a majmot védem, vagy éppen vágyom az emberek közé vissza. Örülnék, ha tényleg így történne, de az túl rózsaszín világ lenne. - Az ilyenek, amikor szorul a hurok, pontosan tudják mit kell tenni. Megbánja, könnyezik, belemegy abba, hogy kezeljék, bármit. De ez is csak egy játék lesz, hogy leszálljanak róla. Óvatosabb lesz, megtartja a helyét, de sokkal veszélyesebb – mert hát, nincs is vadabb annál, aki sarokba van szorítva. Ha valóban így lesz és marad, onnantól el fog durvulni az egész játék és talán valóban vér fog folyni. Sok. Fogalmam sincs, melyik véglet lesz végül, de abban valamiért biztos vagyok, ilyen könnyen nem szabadulunk meg tőle, nagyon nem. Visszanézek a srácra, ahogy ismét megszólal és bólintok.
- Egy féreg, valóban rossz – vannak ennek is szintjei, de Morrow már rég nem ezeken a szinteken mozog. Van egy csomó rosszindulatú egyén az iskolában, lányok és fiúk vegyesen, de az igazi, gyomorból jövő gonoszság ritka. Ő az a fajta ember, aki ha kikerül innen, a világ rosszabb hely lesz kicsivel.
- Meg lehet próbálni. Lehet én vagyok a naiv és azt hiszem nem képes rá, lehet ő, mert nem tudja, mire vagyok képes, ha valóban elhatározom magam. Nem tudjuk meg ezt addig, míg nekem nem támad, ami eddig nem történt meg – vonok vállat. Ami Gray-t illeti, felé fordítom az arcom és elfintorodom. - Annak ott addig van ereje, ameddig Morrow-nak. Nem több, mint egy pincsi. Ha nem lesz ott az, akinek a seggében van, reszketni fog, mint egy nyuszi – az ilyen emberek mégis aljasabbak, de ők a kisebb gond. - Volt. De én inkább szeretném viszonozni, és letépkedni a kiálló részeit. El kell mondanod, ha tudsz bármit arról, hol fáj neki a legjobban. Ha ki is csapják, előtte mindenképp megnyúznám – nincs vigyor, nincs mosoly, csak komoly, hidegrázós szavak. Komolyan gondolom.

Naplózva


Louis Soulier
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 06. 10. - 22:07:45 »
+1

mirror on the wall…
 


2002. május 22.
to; Jack

Gray röhögés bosszantott. Tudtam, hogy mit vár… hogy majd Starling felkap és a földhöz vág. A méretek alapján nem is lett volna nehéz neki, hiszen a lehető legkisebbnek éreztem magam mellette. Eleve elég törékeny alkatom volt, mint nagyjából minden férfinek a családban, elég volt csak Seth-et megnézni. Amilyen félelmetesnek találták, pontosan annyira tűnt aprónak és sérülékenynek.
– Az is meg lesz oldva idővel. Ezt neked és Seb-nek kell megbeszélni egymással. Marja most a bűntudat, de egyszer valami nyugis helyen leültök és megdumáljátok – mondta. Hát igen, lehet, hogy így kellett volna… csakhogy Bates-szel még a szemkontaktust is marha nehéz volt felvenni, nem hogy elhívni egy délutáni csevegésre arról, hogy nem baj, hogy megharapott. Szóval csak egy biccentésnek szántam az egészet. – Ami a bajt illeti, mivel már tudok róla, ott leszek ha kell.
Ahogy megálltunk és végre kikerült a látókörömből Gray, kicsit megnyugodtam. Az a srác még mindig tudja, hogyan váltson ki belőlem érzéseket. Úgy értem, hogy még mindig intenzíven élt bennem a közöttünk történt dolgok emléke. Olyan volt nekem Gray, mint másoknak az első szerelem. Bár már nem éreztem iránt azt, amit akkoriban, de a gyomrom azonnal összerándult, ha csak találkozott a pillantásunk.
– Nem csoda. Seth is jó pár embernek eldicsekedett… bár csak a belső körének, szóval… – Sóhajtottam és megforgattam a szemeimet. Még mindig hallottam magamban csendülni azokat a szavakat, ahogy megformázta. Büszke volt magára, mint általában. Seth azt hiszi, ha bánt valakit, akkor ő a főnök.
– Ó, hát ez várható volt, de én nem erről beszélek. Nem érdekel ki beszélget vele és hogyan, de abban biztos vagyok, hogy nem fogják kicsapni – mondta, majd szusszant egyet, legalább olyan gondterhelten, mint ahogyan én néztem vissza rá. Igen, minden bizonnyal ebben igaza volt. Én is csak reménykedtem benne, hogy a tanárok tudnak tenni valamit, de kicsapni nagyon drasztikus megoldás. – Az ilyenek, amikor szorul a hurok, pontosan tudják mit kell tenni. Megbánja, könnyezik, belemegy abba, hogy kezeljék, bármit. De ez is csak egy játék lesz, hogy leszálljanak róla. Óvatosabb lesz, megtartja a helyét, de sokkal veszélyesebb – folytatta.
Bólintottam.
Seth valóban ilyen volt. Egy kígyó. Tökéletesen tudta, hogy mikor kihez kell odabújni és ki kell megfojtani. Talán én is éppen rákerültem arra a bizonyos listára, akik az áldozatok, csak azért, mert megmondtam Graynek, hogy ebben nem fogom Morrowt támogatni. Hiába voltam Soulier, ugyanúgy esendő voltam és eltávolítható.
– Meg lehet próbálni. Lehet én vagyok a naiv és azt hiszem nem képes rá, lehet ő, mert nem tudja, mire vagyok képes, ha valóban elhatározom magam. Nem tudjuk meg ezt addig, míg nekem nem támad, ami eddig nem történt meg – Starlinggal egy volt a célunk, csak éppen nem egyféle képpen. Én nem tudtam harcolni a tulajdon unokatestvéremmel. Mégis hogyan csinálhatnék olyat? A Soulier és a Morrow család olyan komolyan fonódott össze, hogy még rendesen egymásnak sem feszülhettünk. Ha áldozat is voltam, Morrow vigyázott volna rám, mert kellett az örökös a családnak. Gray viszont a segítségünkre lehetett volna, ha meg tudjuk győzni, hogy nem éri meg Seth a kockázatot. – Annak ott addig van ereje, ameddig Morrow-nak. Nem több, mint egy pincsi. Ha nem lesz ott az, akinek a seggében van, reszketni fog, mint egy nyuszi.
Starling nem ismerte úgy, mint én. Graynek volt jó és érzékeny oldala is, amivel képes volt megérteni másokat. Engem is megértett és hát lássuk be, sokkal gyengédebb volt, mint Seth… bár nem történt közöttünk semmi komoly, csupán egy csók.
– Gray… többre is képes. Csak, meg kell győznünk. – Tettem hozzá, aztán inkább eltereltem Bates-re a szót, mielőtt még olyan vallomást tennék, ami egyáltalán nem tartozott Jackre.
– Volt. De én inkább szeretném viszonozni, és letépkedni a kiálló részeit. El kell mondanod, ha tudsz bármit arról, hol fáj neki a legjobban. Ha ki is csapják, előtte mindenképp megnyúznám.
Nyeltem egyet, ahogy gondolkodtam. Morrownak semmi sem fáj? Régen talán fájt volna, ha mondjuk engem elcsábít valaki… bár Jason miatt még mindig gyűlöl. Talán féltékeny lett vagy úgy érezte, hogy elveszítette a személyes kiskatonáját. Rengeteg agresszió volt bennem, de Jason mellett ezek az érzések meg tudtak nyugodni.
– Nem tudom, mit mondhatnék, Starling… – motyogtam magam elé. – Morrow sebezhetetlen. Az egyetlen dolog, amit elég komolyan vesz, azon kívül, hogy ő a főnök, az a családja. – Tettem hozzá és a szemébe néztem. – Az egyetlen elérhető a családjából az iskolában pedig, jelenleg én vagyok. Úgyhogy, ha csak nem akarsz engem bántani valami mást kell kitalálni. – Sóhajtottam fel. Ötletem sem volt. Mióta ismertem Seth-et csak a magabiztos, sziklaszilárd oldalát ismertem, amivel a kezébe tudta tartani a doglokat. Csupán akkor borult ki, mikor megtudta, hogy az anyám bánt. A család fontos volt, a családtagok kiálltak egymásért. Ráadásul a testvére miatt gyűlölte Nightingale-t is.
– Nem tudom… – suttogtam kicsit szomorúan. Én is túl akartam lenni ezen, de öngyilkosságot sem akartam elkövetni. – Akik körbeveszik csak szolgák, nem is számítanak igazán. Csak a család, mindig azt szajkózta, meg az aranyvért…
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 11. 26. - 19:39:33
Az oldal 0.07 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.