Digby professzor irodája

[NÉHA MINDEN SOK]

NÉHA MINDEN SOK

if to sin, then together

2004. február 8.
to: Nora

outfit: style  ♦  zene: Lyfjaberg

Csakhogy Norának nem volt igaza. Pontosan tudtam, hogy nincs még itt az időm. Az még messze volt. Most a táncnak volt itt az ideje, a zenénének, a karrieremnek, ami végre megkezdődött. Már most idősebb voltam, mint a legtöbb balett-táncos, akit kiemelnek, hiszen eleve későn kezdtem el. A mozdulataim nem voltak elég kecsesek ahhoz, hogy elég természetesnek hassanak. Ahol most tartottam az hosszú, álmatlan éjszakák eredménye volt. Sokszor kimerültem, mert éjszaka körbetáncoltam a klubhelyiséget.
- Én tudni fogom. - Vágtam rá, szinte gondolkodás nélkül. - De az még nem most van.
Kicsit határozottabban mondtam ki ezeket a szavakat, de csak azért, mert tisztában voltam a magam dolgaival. Azzal nem, hogy mihez, kihez vonzódok, viszont a célok ott lebegtek a szemem előtt. Olyan akartam lenni, mint Mikhail Bertov. Az egész világ a lábai előtt hevert és sokan csak egy ingyenélő kis... akárminek tartották, de igazi művész volt. Láttam néhány fellépését, egészen lenyűgözően átjárta a ritmus a testét. Azt hallottam, hogy ő is idősebben került a tánc világába, ha neki sikerült, talán nekem is fog.
- Csak hitest el vele, hogy már nem érdekel. - Ez volt az egyetlen ötletem Nora sikerét illetően. Nem akartam még sosem elcsábítani senkit, de úgy tűnt, hogy Campbell professzor olyan tanárnők után fut, akik nem nagyon foglalkoznak vele. Bár Thompsonról sokat nem tudtam, de Digby inkább csak kedélyesen csevegett vele.
Nem gondoltam volna, hogy valaha bugyilopásba keveredet. Noráért azonban ezt szívesen vállaltam, a kezdetektől fogva jóban voltunk. Aztán persze, ahogy zavarban elkezdtem dumálni, szinte muszáj volt megemlítenem, hogy le Fayt láttam. Oké. Nem szószerint mondtam ki, hogy ő volt, akit egy tanárral láttam... de elkotyogtam és ez már éppen elég volt egy pletykára. Tudtam, hogyha Miller fülébe jut, akkor nem lesz senki, aki megállítsa. Flor meg tudni fogja, hogy tőlem indult. Mégis kimástól?
- Azt hiszem, gyűlöl és retteg tőlem egyszer. - sóhajtottam fel. Nem akartam persze kikotyogni ennél jobban, csak rosszul esett, hogy le Fay úgy nekem esett. Azóta meg minden olyan furcsa. Tudom, hogy utál és valamiért én is utálom őt. Folyamatosan arra jelenetre gondoltam... mintha egyszerűen nem tudtam volna kiverni a fejemből. Nem azért, mert tetszett. Sosem kevertem volna magam ilyen helyzetbe. Ráadásul hány éves lehet Smith? Negyven-ötven? Mit akarna mégis egy ilyen fiatal diáktól? Ha Florian elmegy, mást választ? Már a gondolattól is leizzadtam.
- Nem mondhatok többet. - Ráztam meg a fejemet. - Nem akarom, hogy ki tudódjon Smith miatt... - Hirtelen a szám elé kaptam a kezemet és megtorpantam a folyosón. - Mármint, biztosan megpróbálnák meggyőzni az érintettek, hogy rúgjon ki. Őt könnyebben meg lehet, mint McGalagonyt. Ezért rossz, hogy ő lett az igazgatóhelyettes... - hadartam. Reméltem, hogy sikerült kidumálnom magam, de már olyan vörös voltam, mintha velem flörtölt volna Smith professzor, nem le Fayjel.
- Ó, mindjárt a nagyteremnél vagyunk! - Váltottam témát, majd gyorsabbra vettem a lépteimet, hogy elérjük a hatalmas ajtót.

[- Én tudni fogom. De az még nem most van -]

♥ néha minden sok ♥

( Every time I close my eyes, it's like a dark paradise )

pretty : hagyományos ♥ vibe: dark

2004. 02. 08.
p.s. Alec

- Én tudni fogom. De az még nem most van - vágta rá Alec, én meg nem akartam erőltteni. Csak ki akartam húzni a csigaházából. Volt benne egy olyan báj, ami pedig tetszene az embereknek, csak még ő maga sem látta ezt. De a dolgokat mondjuk kár erőltetni, abból sosem sülhet ki semmi jó, nézzük például a jövőmet, amit akkor rámerőszakoltak, amikor még csak meg sem születtem. Úgy éreztem mindenem már előre el volt adva, és ezt nagyon is utáltam. Kétségbeesetten próbáltam ellene kűzdeni, de tudtam, hogy a hullámok erősebbek, a víz mindig erősebb, és mindent elnyel... ezért is féltem tőle, és utáltam a vizet. Az ember a saját életének a kudarcával nem szeret szembesülni, mert akkor minden olyan valósággá válik.
Inkább rá is hagytam ezt Alecre, bár motoszkált bennem a gondolat, hogy győzködjem még egy kicsit. Lehet felfedez valamit önmagában akkor, vagy ilyesmi. Amúgy is az első lépéseket megtenni mindig nehéz volt, de aztán könnyebb lett. Ezt én is tudtam, és töretlenül lépkedtem előre, még akkor is, ha tudtam teljesen reménytelen, vagy felesleges. Inkább esek el a saját ostobaságomban, mint hogy azzal szembesüljek, nem tettem meg mindent.
Nem ismertem annyira az itteni művészvilágot, és még csak nem is tudtam balettozni, de jó volt nézni, hogy mások milyen jól táncolnak, de tudtam, hogy valami híres táncosra tényleg felnézett, és hogy alig várta, hogy a nagyok között táncolhasson. Biztos voltam benne, hogy igazi híresség lesz belőle, én meg nagyon is büszke voltam rá.
- Csak hitest el vele, hogy már nem érdekel.- javasolta. Összráncoltam a szemöldökömet, sosem csináltam még ilyet. Mármint ha megtetszik valaki, akkor csak közeledni akarunk hozzá, nem? Jó, eddig nem volt ez olyan nagyon eredményes a részemről, de igazából nem számított, én továbbra is ugyan azt tettem, amit a szívem is diktált. Könnyen az érzelmeim sodrába kerültem olyankor, ha nagyon szerelmes voltam.
- Ennek mi értelme vajon?... - tettem fel a kérdést, de lehet végül is ezt is csinálni. Csak persze nem tudom mennyire mennem, mivel amikor látom, a szívem is olyan hevesen ver, és úgy érzem hogy minden hirtelen olyan nagyon szép és a világ is jó hely, és nem számít semmi, csak egyszerűen szép. Tudom, hogy bolond voltam, és mindig közel mentem a tűzhöz, de nem számított, a tűz meleget és fényt adott, és ez volt a lényeg. Semmi sem lenne Nap nélkül bármenynire is pusztító az ereje, ha túl közel megy hozzá bárki is.
- Végül is megpróbálhatom - sóhajtottam, és ujjaimmal végigsimítottam a barna tincseimen. Talán egyszer levágom, hogy otthon mindenki kiakadjon ezen. Vajon úgy szebb lennék? Mármint én így is szép voltam, persze, de vajon úgy esetleg. Jó, mindegy, most inkább koncentráltam a bugyikra, a förtelmes szobát meg nem akarom többet látni, hacsak nem akarok megint kicsinyes, és gyerekes, de roppantul jól eső bosszút állni.
A folyosón már más témánk volt, míg a bugyit szorongattam a kezemben, inkább Alec és Flor konfliktusa került előtérbe. Nem tetszett, hogy ilyen helyzetbe került, bármi is legyen az. Szerencsére kihalt volt és csendes a folyosó, még Mrs. Norris nyávogását sem hallottam a közelből sem. Az ilyen üresjáratok jól jöttek, ha az ember rosszat akart csinálni.
- Azt hiszem, gyűlöl és retteg tőlem egyszer - válaszolta, én meg elhúztam a számat. Nem egészen volt önmaga, egy kicsit szétesettebb lett, ez meg nem tetszett, féltem, hogy a táncolására is ki fog hatni, vagy esetleg eltöri Florian a lábát... Annyira csak nem lehetett alattomos, mondjuk nem is tudta rajtam kívül senki, hogy táncolt, de na. Nem akartam látni, hogy az egyik legjobb barátom tönkremegy egy hülyeség miatt.
- Mégis miért? - kérdeztem, de Alec csak megrázta a fejét.
- Nem mondhatok többet. Nem akarom, hogy ki tudódjon Smith miatt... Mármint, biztosan megpróbálnák meggyőzni az érintettek, hogy rúgjon ki. Őt könnyebben meg lehet, mint McGalagonyt. Ezért rossz, hogy ő lett az igazgatóhelyettes... - bukott ki Alecből, én meg csak eltátottam a számat, majd rájöttem, hogy ez egyáltalán nem olyan nőies, úgyhogy elékaptam a kezemet is, úgy pislogtam Alecre. Na ne, hogy... Mármint ez az amire gondolok?
- Magasságos ég - dünnyögtem, miután szóhoz tudtam jutni. - Semmi baj, Alec, csak... ne emészd magad miatta. Fél, hogy nekik nagyon végük lesz, de vigyázok rád, hogy ne ártson neked - magyaráztam, és közben bólogattam is nagyokat. Smith és le Fay. Jó volt az ízlése az biztos, de hülye is, ha ennyire nem figyeltek oda magukra. A suliban midnennek hamar híre mehet, én is tudtam, Lennek se tettem volna kockára az életét, akármennyire is elvesztem az eszem tőle.
- Nem lesz semmi baj - mondtam nyugtatóan, és rámosolyogtam, magamban meg emésztettem az infót. Mármint, csak erre tudtam gondolni, hogy ők... Alec meg olyan vörös volt, mintha csak most nyitott volna rájuk. Szegény még ehhez tényleg túl fiatal volt és éretlen. Lehet korai lenne neki a randi is? Vagy éppen emiatt itt az ideje, hmm.
Közben oda is rohant szinte a Nagyteremhez, én meg alig értem utól, a sokk gyökeret vert a lábaimba, de már én se akartam tovább Digby bugyiját szorongatni a markomban. Kinyitottam az ajtót, szerencsére nem is volt ott senki, úgyhogy elővettem a pálcámat.
- Khm. Vingardium leviosa! - intettem elegáns, kifinomult mozdulatokkal a bugyi felé, ami szépen kilebegett a kezemből, hogy megkezdje a kellemes úszkálását a levegőben. Majd odakúszhat Digby arca elé, meg a többi diákhoz is. Dom is egészen biztos vagyok benne, hogy élvezni fogja, még ős is szerette hátulról megbámulni Digbyt.
- Alig várom, hogy lássam az arcukat - mondtam, majd karon ragadva ki is vontam Alecet a Nagyteremből. - Most neked meg csinálok egy teát! - jelentettem ki, és húzni kezdtem a konyha felé. Csak reménykedtem, hogy ezek után nem fogom feltűnően sokszor megbámulni Florékat, még a végén ezzel elárulnám Alecet. Ezek után tényleg ránk fog férni egy kis frisstítő tea és! persze süti, akkor is, ha jön a vacsi.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT! < 3
A helyszín szabad