+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Északi szárny
| | | |-+  Belső udvar a kerengővel
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Belső udvar a kerengővel  (Megtekintve 1155 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 10. - 13:54:23 »
0



A belső udvar egy zárt kis udvar. A diákok kedvelt helye, lévén közel van a könyvtárhoz is. Körbe egy nyitott folyosó vezet, melynek mentén tantermek találhatóak.
Naplózva

Maeve Walden
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 12. 22. - 23:39:43 »
+1

csak csendben... csak halkan...
hogy senki meg ne hallja...




Sophie Vanheim
-2001-12-22-
-outfit-

Szóval már megint a belső udvarra osonok éppen. Mondogatom már magamnak egy ideje, hogy leszokok. Sárga lesz a fogam, elsorvad a tüdőm, keserű, kelet-európai halált halok, és itt a vége. Vége lesz mindennek, földbe tesznek Michael meg… Na jó, elég legyen! prancsolok megálljt magamnak. Kislisszanok a folyosóról az udvarra, még mielőtt egy prefektus elkapna, mint eddig korábban már jó párszor. Ha nincs szerencsém, akkor egy tanárba botlok bele. Na jó, ha lazák, annyira nem szívás.
Egy szál szövetkabátban, hálóingben és bakancsban keresek egy kevéssé látványos helyet, valamelyik ablak alatt. Le kéne szoknom. Hányszor megbeszéltem már magammal, hogy eldobom ezt a szart. Leülök a fűbe. Mit is mondott Michael? Mocskos kelet-európai szokás. Mondjuk ő is olyan, mint egy gyárkémény. Mocskos kelet-európai szokás. Mocskos, mint anyámék. Megrázom a fejem, előkotrom a cigimet és a gyújtómat, rágyújtok. Szerbiában mindenki dohányzott. Tényleg ez az egyetlen dolog amit nemzeti örökségként fel tudok hozni? Sóhajtok, valószínűleg kicsit hangosabban, mint kellene, mire összehúzom magam. Pislogok, alig látszódva a félhomályban. Amikor úgy érzem, hogy nincs veszély, kiegyenesítem a hátam. Beszív. Letüdőz. Kifúj. Anyuskára gondolok, ahogy kézzel sodorja magának a cigarettát. Beszív. Mindig csodáltam. Olyan szépek voltak. Persze, soha senki nem állt meg, hogy elmondja, mi a rákfene jár a dohányzással. Letüdőz. Nehéz tüdő, állandó krákogás, fekete trutyi az orrodban. A konstans emlékek az abúzív családodról, akik mind dohányoztak. Kifúj. Mindig ott bújkálnak valahol a gondolataim között, mikor dohányzok. Újabb slukk. Az emlékek miatt csinálom? Michael az emlékek miatt csinálja? Ő is akkor szokott rá, amikor idekerültünk. Újabb slukk. Le kell szoknom, nem stresszelhetek folyamatosan anyámékon. Elegem van. Újabb és újabb slukk. Beszív, letüdőz, kifúj. Könnyek égetik a szemem. Remek. Füstszűrő. Elnyomom a csikket a fűben, majd beteszem a kis alumínium dobozkámba, amit kifejezetten ezért hordok magammal. Hihetetlen milyen kevés szemetes van ebben a kastélyban. Újabb szálat húzok elő a dobozomból, azt gondolva, hogy ma estére megúsztam a csúnyán néző, morgó prefektusokat a nyakamba. De amikor hallom a szöszölést közeledni, tudom, hogy tévedtem.
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 12. 23. - 18:18:35 »
+1

ღ ruci ღ
ღ Szellem históriák ღ

M a e v e
(2001. december 22.)
ღ vagyunk, és csend van, és nincs busz, és nincs, hogy elérem ღ


Hűvös van. Nagyon-nagyon hűvös, én meg nem is tudom merre tartok, csak megyek, néhol itt-ott félénken pislogok a járőröző aurorokra. Nem tudom mennyire kellene biztonságban éreznem magam tőlük, mert az álomban nem nagyon segítettek nekünk. Ingerülten megpiszkálom a csuklómon a heget, mert egyre jobban zavar, és néha még bele-belesajdul a fájdalom. Na ezért nem akartam én régen ezt az egész varázsvilágot, túl vezsélyes volt és túlságosan ijesztő. Nem vagyok olyan bátor, mint kellene, ami még jobban zavar, mint a seb a kezemen.
És mégis most is prefektusként én vagyok a soros az esti járőrözésen, de persze már nem volt kedvem a talárban és az egyenruhában masírozni, szóval kényelmes pulcsira véve a figurát azon morfondírozom miért nem találtak ki valamit a kastély fűtésére. Nem akartak számlákat fizetni? Egyáltalán a varázslók fizetnek bármilyen számlát? Hm.
Elhaladok a hálókörletem mellett, és inkább úgy döntök szívok egy kis friss levegőt a kerengőnél, ott olyan meghittek szoktak lenni a havas éjszakák, meg nem is nagyon van ott senki.
De az a sneki most füstfellegeket ereget, én pedig megtorpanok. Mert hát nincs olyan szabály, hogy ne zavard meg a békésen dohányzó embereket? De komolyan, kötelességem lenne rászólni, viszont nem igazán értek a szigorúsághoz. Meg már a gondolatától is kínosan érzem magam, mi van a megtámad? Na jó, nyugi Sophie, nincsennek ennyire erőszakos diákok itt ugye? A közelébe araszolva lekukkantok a lányra, akiben felismerem a háztársamat. Én meg megfeledkezve arról, hogy pferektus vagyok, megörülök neki és mellé telepedem.
- Óóóó, szia Eve! - mosolygok rá. - Hogy vagy? Képzeld, hallottam olyanról, hogy járt ide egy felsőbbéves lány, aki mindenféle ízesítéső cigarettát készített és elvileg volt mangós meg minden féle - jegyzem meg elgondolkodva, és valami kis hang még sutyorog bennem, hogy nem kéne nekem valamit kezdenem a helyzettel? De el is hessegetem, az idei év elég nyomasztó, főleg a mászkáló goromba fejű aurorokkal.
Naplózva


Maeve Walden
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 12. 25. - 23:32:19 »
+1

csak csendben... csak halkan...
hogy senki meg ne hallja...




Sophie Vanheim
-2001-12-22-
-outfit-

Kattogok. Elindult az agyam, mint az óramű. Beszív, letüdőz, kifúj. Váltakoznak a képek. Apám, anyám, a bátyáim. Egy pofon. Egy kitört ablak. Anyám, apám, a bátyáim. Beszív. Egy éles csattanás. Letüdőz. Apám. A bátyáim. Anyám. Kifúj. Szúrják a könnyek a szemem, de nem akarom elsírni magam. Eleget bőgtem már. Nagynehezen lenyelem a könnyeim, amikor felfigyelek a szöszölésre. Hallom a puha lépéseket közeledni, és én nem nézek fel, mert minek, ha nem látom, ő sem lát engem. Ugye? Kéne nekem egy láthatatlanná tévő köpeny. A frász kerülget az auroroktól, akik ellepték az iskolát, de ha elég magabiztosan haladok, akkor többnyire békén hagynak. Vagy csak látják, hogy jelenleg nincs sokkal több örömöm az életben, mint a tüdőrákom nevelgetése. Amikor azonban a hozzám közeledő illető lelkesen megszólít, tudom, hogy nem problémás aurorokkal van dolgom. De még csak nem is morgós prefektussal. Vagyis. Prefektus, de nem morgós.
-Szia Sophie – üdvözlöm, ahogy levágódik mellém, és szinte azonnal elkezdi mondani, ami éppen eszébe jut. Mindig pörgött, mint akit felhúztak, és mindig tudott miről fecsegni. Ez most sem volt másképp. Na nem mintha bántam volna, Soph jókedve és energiája általában ragadós volt. A jókedvnek meg azért most hasznát venném.
-Képzeld, hallottam olyanról, hogy járt ide egy felsőbbéves lány, aki mindenféle ízesítéső cigarettát készített és elvileg volt mangós meg minden féle – ízesített cigaretta. Tüdőrák karácsonyi csomagolásban. Azért körbepillantok, mielőtt elkényelmesednénk, jobb félni mint megijedni alapon.
- A mugliknál úgy ízesítik a cigit, hogy ide – mutatom meg neki a füstszűrőt – tesznek egy pici kapszulát, és azt kell elpattintani. Mondjuk ez nem olyan menő, mint magadnak csinálni. – visszateszem a szálat az ajkaim közé, hogy elpöfékeljem a maradékot. Amúgy, nem prefektusi kötelessége lenne legalább visszazavarni a hálókörletembe? Na, nem mintha panaszkodnék.
- Egyébként… - próbálok minél óvatosabban fogalmazni, nehogy büntetőmunkát aggassak a nyakamba, habár erre kevés volt az esély – neked nem leszidnod kéne éppen a fejem, mert már ágyban kéne lennem? – sandítok a lányra, közben minél gyorsabban szívom a szálat, ha esetleg bezavarna. Persze, mert a rákom etetése fontosabb, mint betartani a takarodót. Valami egetrengető csörömpölés ütötte meg a fülemet a folyosóról. Elkerekedett szemekkel nézek a frissen mellém telepedett lányra.
-Maradj lent! – suttogom neki, ahogy feltérdelek és megfordulok, hogy benézzek az ablakon. Veszettül keresem a pálcámat a szabad kezemmel, ahogy lassan egyenesedek fel, hogy benézzek. Hallom az eszeveszett vihogást, és ahogy kinyílik az ablak, orrba ver.
- Hóborc a jóédes… - morgom, ahogy hanyatt vágódok a hóban a lendülettől. Könnyek szöknek a szemembe a fájdalomtól, és még a cigimet is elejtettem. Végigtapogatom az arcom, az orrom a helyén, az orrom mellett viszont érzem hogy van egy rohadt nagy seb. Fantasztikus. Nem élvezhetem azonban tovább a hó hidegét a lábamon, mert valami fém csetreszek landolnak mellettem. Jézusom. A bentlakó kopogószellemnek is most kell megbolondulnia. Csak ránk ne szabadítsa Fricset, vagy azokat a nyomi aurorokat. Az arcomba nyomok egy adag havat, hátha legalább arra jó lesz a hideg, hogy ne dagadjon fel a fejem a háromszorosára, és ahogy feltápászkodok, Sophra nézek.
-Már csak ez hiányzott. Mit csináljunk vele?
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 01. 21. - 12:33:23 »
+1

ღ ruci ღ
ღ Szellem históriák ღ

M a e v e
(2001. december 22.)
ღ vagyunk, és csend van, és nincs busz, és nincs, hogy elérem ღ


Mave olyan búskomoran pislogott maga elé mindig. Olyan volt akit mintha ezer éves gondok nyomasztották volna, folyton valami keserédes melankólia lengte be cigarettafüstösen, ami valahogy annyira Meave-essé tette őt. Mármint ezt most nem rossz értelemben gondolom róla, nem, csak szomorú volt látni, hogy a legtöbb esetben olyan letrörten, félrevonultan ácsorgott meg ilyenek. És a letört emberek mindig szomorú látványok, szóval sokszor ücsörögtem vele, hogy legalább némileg  ahülyeségeimmel eltereljem a gondolatait. Ez lehet valami rangidős háztárs és prefektusos tyúkanyó kombó volt nálam, nem tudom, de minden esetre szerettem vele beszélgetni.
Bár nem sejtettem, hogy ezen a hűvös holdfényes éjjelen is kint ücsörög a szabadban, azért kicsit megörülök neki. Meert nem vagyok egyedül, meg most már ő sem. AZ meg jó dolog, egyedül lenni kicsit lehangoló, nem? Mondjuk mi van ha ő most direkt egyedül akar lenni? Vagy lehet most rossz kedve van és elküld? Hát de akkor is, oda kell mennem. Mert a társaság az jó dolog, maximum csendesen ücsörgök mellette. És amúgy is a sötét suli kevésbé tűnik rémisztőnek, ha valaki melletted van. Lehetett volna bennem egy kicsit több bátorság, mintha a teremtő, vagy a gének, vagy bármi aki ezeket a lapokat osztogatja, kicsit elfeledkezet vonla erről az apróságról. Mondjuk egy kis kanállal jól jöhetett volna. Mint a Pindúr Pandúrokban. Vagy valami olyasmi.
- A mugliknál úgy ízesítik a cigit, hogy ide tesznek egy pici kapszulát, és azt kell elpattintani. Mondjuk ez nem olyan menő, mint magadnak csinálni. – magyarázza én meg kíváncsian figyelem.
- Óó, Mave, te tök okos vagy - bólogatok elismerően és elmosolyodom. Nekem feleannyi ismeretem sincs, és mindig lenyűgöznek az okos emberek. Mondjuk engem könnyű lenyűgözni, azt hiszem.
- Egyébként…  neked nem leszidnod kéne éppen a fejem, mert már ágyban kéne lennem? - kérdezi, mire zavartan csavargatni kezdem az egyik kósza tincsemet, majd metűröm a fülem mögé.
- Hát izé, lehet igazad van, de tudod amint megláttalak itt egyedül inkább gondoltam, hogy társaságra van szükséged, nem pedig egy mérges prefektusra. Meg hát a prefektus dolga, hogy segítsen a többieknek, szóval dühöngéssel aligha tudok - mondom zavartan kuncogva. Nem vagyok az a véres diktátor fajta, Avery inkább tud határozott és menő lenni, csak hát igen. Ő Avery volt és menő, én meg csak Sophie vagyok.
Már épp készülnék megkérdezni, hogy tényleg hogy van, amikor olyan hangos nagyon-nagyon nagyon hangos csörömp csattan élesen az éjszakába, hogy úgy felugrom az ijedségtől, mint akit fenékbe lőttek egy nyílvesszővel.
- Merlin sóhajára! Mi...  - bámulok kikerekedett szemekkel Maeve felé, mert nem tudom eldönteni, hogy ez most egy nagyon szerencsétlen házimanó, vagy éppen kirobban a varázslóháború. Persze Eve utasítására rögtön vissza is kuporodom oda ahol eredetileg kuporottam. A következő pillanatban hallom, ahogy a lány felnyög fájdalmában és nem sokkal később elvágódik mellettem a hóban, miközben a kitárt ablak mögül olyan hisztérikusan sötét és gonosz kacaj hallatszik, hogy azt AZ is megirigyelhetné. Odakúszok mellé, ,miközben mindenféle fém izék és könyvek meg egyéb varázstárgyak omlanak ránk, az ablakból.
- Jól vagy? - kiabálom túl a zajt, majd megfeledkezve arról, hogy igazából boszorkány vagyok és tudok varázsolni, egy zsepit nyomok a lány kezébe, miközben fejen talált egy serpenyő? Honnan szedi ezeket elő??
Hölgyeim és uraim ez itt a Jackass!
-Már csak ez hiányzott. Mit csináljunk vele? - kérdezi, miközben én is talpra verekedem magam.
- Őőőőő - hanguik a szakszerű válasz, majd elhajolok egy nagyobb csengő elől. - Talán elcsalhatnánk valahogy. Bár kétlem, hogy hógolyókkal ki lehetne csalni. Találjunk ki neki valami érdekesebb csíntevést... Mondjuk idegesíthetné az aurorokat vagy ilyesmi...
Naplózva


Maeve Walden
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 03. 02. - 13:49:22 »
+1

csak csendben... csak halkan...
hogy senki meg ne hallja...




Sophie Vanheim
-2001-12-22-
-outfit-

Egyszer talán kinövöm a depresszíven magam elé bámulást. Lehet ez is olyan rossz, kelet-európai szokás, mint a dohányzás? Vagy valami ilyesmi gondolat rohan át az agyamon, amíg esek, s megérkezek a hóba. Hideg és nedves, érzem, hogy beletapad a hajamba, és vizes lesz a lábam. Hóborc, hogy egy dementor tekerje ki a nyakadat. Sophie pislog be a látókörömbe, még mielőtt felverekedem magam a földről, hóval az arcomon. Szépen nézhetünk ki. Bár mondhatnám, hogy urai vagyunk a helyzetnek, de éppen most vert arcon egy ablak, Hóborc meg nagyjából azzal dobál minket, amivel ér.
- Jól vagy? – csodásan. Kifejezetten csodás a helyzet, főleg, hogy mielőtt válaszolnék, fejen találja szerencsétlent egy serpenyő.
- Amennyire lehet. – válaszolok, ahogy felkepeszkedem a földről, és zsepivel törölgetem a véres havat az arcomról. Erre persze egy auror sem tudja megmozdítani a felsőbbrendűség komplexusos hátsóját, hogy ez a dilis kopogószellem éppen ámokfut. De mit csinálsz egy ámokfutó kopogószellemmel? Nekem ez magas. NA jó, az is magas, hogy miért lakik a Roxfortban egy ámokfutó kopogószellem, de amennyi szerencsétlenség tud itt néha történni, talán Hóborc annyira nem is rossz. Haha, persze. Még mindig keresem a pálcámat, a kabátomban nincs, a kabátom alatt nincs, a csizmám szárában nincs, eszeveszett módon taperolok minden lehetséges helyet végig, legalább huszonötször. Pálca nincs. Gyújtó van, kulccsomó van, taknyoszsepi van, olvadt hó van, pálca, na bazdmeg az nincs. Ezaz, hihetetlen sikeres vagy Maeve, ennyi eszed is csak neked lehet, hogy kijössz az éjszaka pálca nélkül héderelni, gratulálok. Sophiera pislogok ijedten, ahogy még a zsebeimben turkálok.
- Talán elcsalhatnánk valahogy. Bár kétlem, hogy hógolyókkal ki lehetne csalni. Találjunk ki neki valami érdekesebb csíntevést... Mondjuk idegesíthetné az aurorokat vagy ilyesmi... – ahogy hallgatom a választ, újra ráfogok a kulccsomómra. Hiszen van rajta egy pici lámpa. Oké, talán pálca nélkül is odébb tudjuk rángatni Hóborcot. Feltartom a kulcsaim, mintha valami győzelmi zászló lenne.
- Talán van valamim, amivel el tudjuk csalni. – villogtatom a laserpointeres kislámpám. Bevilágítok az ablakon, hogy Hóborc meglássa a piros kis pontot. Hiába húzogatom a pontot ide-oda, nem tűnik fel neki. Ehh, nekem ez sok. Elegem van. Miért nem tudja inkább az aurorokat terrorizálni? És akkor jött a megvilágosodás, nagy szemekkel néztem Sophiera.
- Lehet az aurorok nyakába tudjuk akasztani. Remélem. – azért egy mosolyt bíztatásképp megeresztek. Lehajolok, összeszedek valamit, ami szebb napjain egy lámpás lehetett.
- Hallod Hóborc! – bedobom a már törött csetreszt az ablakon – kell a pont? – világítok mellé a falra. Na ez most vagy egy nagyon hülye ötlet, vagy egy nagyon hülye ötlet. Kérdés, hogy Hóborc vagy az aurorok nőnek a fejünkre.  Ismét Sophra sandítok, majd folytatom a mondandómat, miközben a kislámpámat tekerem lefelé a kulcstartó karikámról. – A tied lehet, játszhatsz vele, ha… - körbeforgok, a kerengő átellenes oldalán, a folyosón tengődő aurorra mutatok – ha… megpróbálod ellopni a… köpenyét? – kicsit remeg a hangom, szuggerálom Sophiet, hogy helyeseljen, hogy legalább addig megszabaduljunk a hólyagtól a nyakunkon, amíg keresünk egy másik helyet magunknak, közben nagynehezen levergődöm a lámpát a karikáról.
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 03. 15. - 11:47:45 »
+1

ღ ruci ღ
ღ Szellem históriák ღ

M a e v e
(2001. december 22.)
ღ vagyunk, és csend van, és nincs busz, és nincs, hogy elérem ღ


Hihetetlen, hogy Hóborcot eddig nagyjából el tudtam kerülni. Mondjuk igyekeztem is minél távolabb menni tőle, a legtöbb lány azért sem szerette, mert a fiúk előtt felfújkálta a szoknyájukat és látszódtak a bugyijaik. Én meg nem szerettem volna, hogy ha naponta az a bezséd kering az épületben, hogy Sophie Vanheimnek és a barátainak milyen bugyijai vannak. halkan sóhajtok, ahogy Eve és én behúzódunk Hóborc elől valami biztonságosabb helyre, de ahogy ő vihog, az még mindig hátborzongató. Ennél már csak a Szeszély és Hóborc lenne a rossz kombó. AZ nagyon, nagyon rossz kombó lenne.
Közben én is tanácstalanul kutatom át a zsebeimet, se pálca, se egy kis akármi se, mert hát csak sétálgatok, járőrözök, már megint pálca nélkül. Remek prefektus vagy, Sophie. Elhúzom a számat és megrázom a fejem, jelezve Eve felé, hogy nálam nincsen még egy taknyos zsepi sem. Szóval telejsen haszontalan vagyok.
- Lehet az aurorok nyakába tudjuk akasztani. Remélem - mosolyog rám bíztatóan, mire felcsillan a szemem. Én közben izgatottan figyelem, ahogy a kis lámpaszerű lézerizével, én meg csak szurkolok, hogy Hóborc fantáziáját kellően felizgassa.
– A tied lehet, játszhatsz vele, ha… ha… megpróbálod ellopni a… köpenyét? - mutogat Eve a odaát mászkáló rettenetesen unatkozó aurorokra, én meg hevesen bólogatok.
- Óó, igen! Az a köpeny csak úgy ácsingózik arra, hogy végre megfaogja valaki! - helyeselek lelkesen, mire Hóborc izgatottan kiröppen a helyéről, és motiválva attól, hogy a fényes cucc az övé lehet, ráveti magát vihogva az aurorokra. Még én is elmosolyodom egy kissé, ahogy rémülten és meglepetten felkiáltanak.
- Most fussuuuunk - húzom fel Eve-t a földről, hogy minél messzebb kerüljünk az auroroktól és Hóborctól is.
Néhány kanyarral arrébb megállok és kifújom a levegőt. Gyakorlott menekülő vagyok, szóval anniyra nem visel meg ez a kis szaladás, de azért Maevre pillantok, hogy jól van e.
- Hát azt hiszem leráztuk. Remélem holnap nem jut ezsébe megint ránkszállni - fújom ki a levegőt. Nincs kedvem azért az egész suliban menekülni előle. - Ez csak egy átlagos késő este volt a Roxfortban, mi? - kérdezem mosolyogva. - De azt hiszem ideje lenne visszamennünk a hálókörletekbe, egy szellem azt hiszem elég volt mára.
Naplózva


Maeve Walden
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 03. 19. - 23:52:05 »
+1

csak csendben... csak halkan...
hogy senki meg ne hallja...




Sophie Vanheim
-2001-12-22-
-outfit-

Én csak békésen akartam cigarettázni, a saját bús magányomban. Ez olyan nagy kérés?
Hát nagyon úgy fest, hogy igen, mert éppen itt állok, egy nyitott ablak előtt, a lakáskulcsommal a kezemben és egy pici elemlámpát próbálok róla leszedni, miközben a bentlakásos iskolánkban lakó kopogószellem serpenyőkkel dobál minket, és nincs egyikünknél se pálca. Borzasztó abszurd ezt így végiggondolni. Éppen a monológom közepén arról, hogy a kis lézerizém Hóborcé lehet, landol mellettem egy könyv, ami fájdalmasan sikítani kezd. Szinte azonnal belerúgok, hogy becsukódjon, habár az auroroknak nem tűnik fel, hogy éppen zaklat minket ez a mocsok. Vagy ha mégis, nem túlzottan törik magukat, hogy segítsenek.
-  Óó, igen! Az a köpeny csak úgy ácsingózik arra, hogy végre megfogja valaki! - szólal fel Soph a szuggerálásom hatására, amiért roppant hálás vagyok, mert Hóborc egy kis kergőzés, meg gondolkodás után csak kiröppen az ablakon, hogy megcibálja az aurorokat. Végre.
Én meg át a csetresz-tengeren, kocogva még visszalépek az ablakhoz, mielőtt továbbállunk, és lerakom a kulcstartómat. Elvégre a deal az deal. Visszakocogok Sophie mellé, vetek egy futó pilantást a szellemmel boxoló aurorra, mielőtt Soph elkezd húzni.
Utálok futni. Kibírom, nem fogok két emelet lépcsőzés után haldokolni, elvégre a Roxfortba járok, és itt nincs lift. Ha a lépcsők ilyen veszélyesek, milyen lenne egy lift, te jesszumpeppi. De a futás valahogy nem a szívem csücske. Mi jutunk róla eszembe Mikeal, egy pár évvel ezelőttről. Nem kellemes.
- Hát azt hiszem leráztuk. Remélem holnap nem jut eszébe megint ránkszállni - mondja Soph, miután megállunk valahol pár kanyarral később.
- Nem hinném. De azért elteszem a pálcám. - húzom el a szám.
- Ez csak egy átlagos késő este volt a Roxfortban, mi?
- Valami olyasmi. Vany egy olyan érzésem, hogy könnyen megúsztuk. - mosolyodom el, Soph pedig elkezdi mondani, hogy ideje elszivárogni aludni. Szerintem is. Ennyi izgalom bőven sok volt mára. - Szerintem is.  - mondom, ahogy belekarolok Sophieba, hogy elinduljunk vissza a hálókörletekhez.

-o-A HELYSZÍN SZABAD-o-
Naplózva


Jaqen Ryssal
Eltávozott karakter
*****


Diák

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 06. 25. - 12:23:38 »
+1

Elvek, eszmék, dolgok....
Aerith Baldron

2001. Április 12


Nyugodt, békés napnak ígérkezik. A madarak mintha ma csendesebben csevegnének, és dalolnának, a diákok pedig mintha egy delíriumos álomba csöppentek volna, csak a maguk dolgával foglalkoznak. Legalábbis azok, akik most a belső udvaron leledzenek.
Van aki olvas, van aki rejtvényt fejt, vagy épp tanul. Néhányan beszélgetnek, mások rajzolnak, esetleg sietnek valahová. Viszont ez a kisebb csoport nem igazán foglalkozik egymással. Egy olyan közeg ez, amely egyben van, összetartozik, de most mégis külön utakon jár.

A boltíves ablak alatt ülő fiút, ez láthatóan cseppet sem zavarja. Épp egy szörnyekről szóló könyvet olvas, pálcája mellette pihen. Sikerült magának egy védett, árnyékos helyet találnia ahol nem fogja zavarni a napsütés.
Félreértés ne essék, szereti a napot, szereti a meleget, viszont azt nem szereti ha túlzottan izzad. Ez a kis árnyék most pont kapóra jött, így anélkül olvashat, hogy kellemetlenül érezné magát a meleg miatt.

A vérfarkasok, és telihold kapcsolatáról szóló fejezet igen érdekes információkat tartogat számára, ennek ellenére mégis felnéz a könyvből. Néhány diák áll körbe valakit, akit Ő még talán sosem látott ezelőtt. Csak egy pillanatra néz fel, különösebben nem érdekli a dolog. Elvégre nem egy fenyegető külsejű boszorkány, aki cinikusan elküld mindenkit a retekbe, hanem csak egy törékeny lány.

Jaqen sóhajt egyet, majd újra a könyvbe temetkezik. Nem sok idő telik el, és a társaság -mind Mardekárosok- már el is indul az udvar belső része felé. Ehhez azonban el kell menniük mellette.
A fiú jobb lába lent van a járdán, balja pedig fel van húzva, mivel azon egyensúlyozza a könyvet. Fél kézzel tartja, a másik kezével pedig lapoz.
A Mardekárosok közt van egy srác: Nagyobb darab, inkább izmos mint kövér, majdnem tarkopasz, és van vagy 180cm.
Tipikusan az a szerzet akitől legszívesebben megkérdezné: Te mi a f.szt keresel itt?

Na...ez a srác fogja magát, és hanyatt b.szódik Jaqen jobb lábában, mivel hátrafelé megy, hogy tudjon beszélgetni a vékony lánnyal.  
Az esés orbitális erejű, az utána következő bömbölés pedig nem kevésbé. Szinte beleremegnek a falak. Néhány Mardekáros felnevet, mások hüledeznek.

A nagydarab srác feltápászkodik, majd fenyegetően összeszorítja ökleit, és Jaqenre néz:

-Elgáncsoltál te kis takony!

A többiek körbeállják Jaqent, akinek más sem hiányzott...most komolyan? Meg sem mozdult, meg sem szólalt, és a testi épségéért kell aggódnia. Remek...

-Nem csináltam semmit. Elestél a lábamban. Nem jó ötlet hátrafele menni.

-Dean hagyd már! Ne keveredj bajba, ez az utolsó éved! Mindjárt nyáriszünet, aztán... -mondja egy alacsony, szőke srác, aki az imént jót nevetett az esésen, Dean azonban félbeszakítja.

-Kérj bocsánatot! -mondja dühösen, még mindig Jaqenre szegezve fenyegető tekintetét.

-Süket vagy?

-Hogy mi? -mordul fel a nagydarab fiú.

-Azt mondtam elestél a lábamban. Te kérj bocsánatot magadtól. Van egy tükör az első emeleti fürdőszobában.

Dean megfogja Jaqent a hóna alatt, és úgy ahogy van, felemeli. A fiú pálcája elérhetetlen, ráadásul a szituáció nem alkalmas varázslásra.
Páran próbálják leállítani a nagydarab srácot, azonban vannak akik pont ezt várták: Végre egy kis balhé.

-Félvér létedre nagy a szád mi? Hány éves vagy?

-Miért érdekel, randira akarsz hívni?

Ó egy aranyvérű, aki lenézi a félvéreket. Ráadásul erőszakos, és minden bizonnyal ostoba. Ennél jobb koktélt még egy bárban sem találni.

-Hogy van mersze egy másodévesnek pofázni?  Nem félsz?

-Csak a bolondok nem félnek. Én azt hiszem bolond vagyok. Letennél?

Dean elengedi Jaqent, aki a kőpadlóra esik, és beveri a fejét. Két másodperc múlva talpon van, ekkor azonban egy ütés indul meg felé. A fiú félrehajol, majd hátrálni kezd. Dean karjait a társai fogják le, hogy ne vesszen kárba az elmúlt majd 7 éve itt, a Roxfortban. Főleg ne egy másodikos miatt. Ezt úgy néz ki, Ő sem szeretné. Végre feladja.
A társaság megindul -Deannel együtt- ekkor viszont Jaqen észrevesz valamit.

Egy pálca van a földön, minden bizonnyal kiesett valamelyikük zsebéből, a nagy tolakodásban. A fiú fölveszi a pálcát, és a társaság után siet. Amikor meghallják a hangját, olyan értetlen arcot vágnak egy pillanatig, mintha valami másodfokú egyenletet raktak volna eléjük.

-Ez melyikőtöké? -kérdi Jaqen higgadtan.

A szőke fiú kikapja a kezéből a pálcát, majd a nemrég körberajongott lány felé nyújtja.

-Parancsolj.

-Én is odaadtam volna neki.

-De te nem adhatod! Nem is érhetsz hozzá! Ő aranyvérű, nem a te szinted!

Jaqen gyors végigméri a lányt, majd vállat von, és hátat fordít neki. Épp indulna, amikor megint cseszegetni kezdik:

-Hé! Mondani akart valamit! Fordulj meg, és hallgasd végig!

A fiú azonban nem teszi. Csak oldalra fordítja a fejét, és egyetlen szót présel ki magából:

-Szívesen hölgyem.

Azzal újfent távozni készül.

-Kérj tőle bocsánatot! Szemét!

-Inkább meghívom teára -ezt csak félvállról odaböki, félkomolyan, mintha minden mindegy lenne. Abszolút azt a benyomást akarja kelteni, hogy számára semmi különleges nincs ebben a lányban.

Naplózva

Jaqen Ryssal

Aerith Baldron
Mardekár
*


She's a Killer Queen

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 06. 25. - 19:28:16 »
0

angel face

devil thoughts

MMI-IV-XII

to;Jaqen || zene: omens 


Ahhj, Merlinre. Hogy lehet valaki ennyire unalmas? Még a mágiatörténet is izgalmasabb volt, náluk, amit Binns professzor tartott. Pedig nem sokaknak sikerül felülmúlni eddig egy unalmas szellem tanárt. Olyan békés az idő, egész kellemes. Ugh, remélem nem tojja le a hajamat az a bagoly. Halvány kis fintorral nézek felfelé, és látom, hogy néhány bagoly repked felettünk, levelekkel a csőrükben. Nem szeretem a baglyokat, ha ilyen magasan vannak.
A tekintetemmel körbenézek a helyen, fittyet hányva a körülöttem álló fiúk seregére. Miről is beszélnek? Ah, midnegy, biztosan unalmasak. Miért hiszi minden aranyvérű magát olyan különlegesnek? Én például az vagyk, ez persze egyértelmű, de ők... Náluk még Dominic is izgalmasabb, pedig az unokatestvéremnél szerencsétlenebbet nem nagyon lehet találni. Persze, hogy ő nincsen velem, és most el kell ezeket a nyomikat viselnem. Remélem legalább valami értelmesen csinál, mondjuk bújkál Ophélia elől, vagy fűz valamerre egy lányt. legalább is megpróbál.
- Heheheh, és képzeld, akkorát esett előttem az a kis elsős, hogy letört a foga - kacarászik a nagyon is rövidre nyírt hajú baromi magas melák, én meg csak unottan megforgatom a szememet.
- Nagy voltál, Dean, komolyan! Ez a történet még most is nagyon vicces! - mondja a másik, kissé alacsonyabb, rókaképű srác, akinek nem is tudom a nevét. De nyilván nem jegyezhetek meg mindenkit még a házamból sem. Nem foglalom a helyeket unalmas és felesleges alakoknak. - Neked is tetszett, Aerith? - fordul felém én meg nagyon komolyan úgy teszek, mintha hallottam volna az unalmas, kis szánalmas történetüket. Nem csoda, ha midneki utál minket az ilyen gyíkok miatt.
- Óh, hogyne... az a rész tetszett a legjobban, amikor végre befejezted - villantok felé egy bájos mosolyt. - Én viszont most beljebb is mennék, tudjátok, a nap így nem éri a bőrömet és te, Dean eltakarod előlem a d vitamint. - húzom ki magam, és hátradobom a hajam, hogy beljebb vonuljak csendes magányomban, de neeeem. Nekik koslatniuk kell utánam, mint valami díszkíséret. MInt a három muskétás csak nevettségesebb forméban. Néha már bánom, hogy ilyen szép vagyok.
Dean persze elém vág, és úgy kezd nekem magyarázni.
- Szerintem nem kellene ide olyan sok sárvérű, meg félvérű. Lerontják a színvonalat - magyarázza, de aztán egyszerűen csak elterül a földön, mire felszalad a szemöldököm, és  atekintetem arra a hollóhátas fiúra vándorol, aki éppen kigáncsolta. Azt hiszem. Bár nem tudom szándékos-e. A Hollohátasok nem szoktak csak úgy belekötni másokba.
Dean felpattan, különösen gyorsan és szerencsétlen hollóhátassal kezd el kekeckedni, lejáratva a házunkat. Megint. A kis szópárbaj után elengedi a szerencsétlen másodévest, aki fájdalmasan érkezik, de Dean nem áll le.
- Jól van hagyd már abba, komolyan ennyit ér neked ez a kölyök? - szólalok fel, míg a talárja után nyúlok, amivel persze az ő lendülete engem is ránt, de a többiek is nyilván okosabbak néla, és segítenek visszafogni. - Szedd már össze magad. Te meg... Te meg inkább hollóhátaskodj máshol - legyintek mérgesen a fiú felé, és hátra arcot vágva kiindulok a folysón. Ez a nap is olyan... Argh. És a bőrömet se tudtam megnapoztatni. A fene vigye el.
Persze nem olyan egyszerű a távozás, mert a fiú utánunk jön, és Deanben dolgozik a testőrszellem, annak ellenére is, hogy én ezt nem nagyon óhajtottam eddig sem, és mielőtt elvenném én a pálcámat, a srác kikapja a hollóhátas kezéből és a kezembe nyomja.
- Én is odaadtam volna neki.
-De te nem adhatod! Nem is érhetsz hozzá! Ő aranyvérű, nem a te szinted! - erre persze elfut a méreg, mi az, hogy megfogja és megmondja nekem ki a szintem. Éppen odalépek hozzá, amikor még kiabál a srác felé. - Hé! Mondani akart valamit! Fordulj meg, és hallgasd végig!
-Szívesen hölgyem.
Renben Aerith, számolj el szépen tízig, és akkor nem versz meg senkit.
-Kérj tőle bocsánatot! Szemét!
- A mindenségit, Dean! Hagyd már békén! Mégis mit képzelsz, ki vagy te nekem, hm? Oké, hogy elviselem a társaságod, jobb dolgom úgy sincs, de hogy te döntsd el kivel beszéljek és kivel nem! Arghh! - kiabálom, és elkezdem idegesen csapkodni a fiú kezét. - Én is el tudom venni a pálcámat, és nagyon remélem, hogy többször nem csinálsz ilyet, mert esküszöm a te pálcád fogja bánni. És azzal nem fogsz tudni többet gyereket varázsolni magadnak! - rikácsolok, majd a hatás kedvéért dobbantok is egyet a lábammal, majd drámaian a hollóhátas fiúhoz lépek és elrángatom magammal.
- Rendben van, csinálj valamit, amitől nem akarlak megütni téged is, jó? Szóval ha már a teázást emlegettél vigyél el oda. Lehetőleg olyan helyre, ahol nem vagyok körbevéve idiótákkal. Ugye te nem vagy idióta?
Naplózva


Jaqen Ryssal
Eltávozott karakter
*****


Diák

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 06. 25. - 20:51:51 »
+1

Aerith

Amikor megérzi magán a lány karját, ösztönösen elhúzódik, majd hátrasandít. Még van benne némi adrenalin az előző szituáció miatt, így veszélyes csak úgy hozzáérni.

~Oh...szóval komolyan vette. Úgy tűnt mintha nem illene abba a társaságba, függetlenül attól, hogy Ő is Mardekáros. Nos...talán tehetek neki egy szívességet, ami nem fog katasztrófával végződni. Elvégre mi baj lehetne?
Persze egy Mardekárossal teázni mindig necces, de most már nem fordulhatok vissza. Legfeljebb megátkoz ha nem ízlik neki a tea. Tényleg mi baj lehet?~


Miután a lány elengedi a kezét, tesz két lépést hátra, majd meghajol.
-Úgy illik, hogy bemutatkozzak. Jaqen vagyok. Köszönöm, hogy elfogadtad aa...meghívásomat.


Kezet nyújt a lánynak, aki ha elfogadja, kézcsók a jutalma. Ha nem, akkor egy biccentés.
Függetlenül attól, hogy elárulja e a nevét vagy sem, így szól:
-Nem fogom megjegyezni a neved. Elég sok embert becézek, valahogy személyesebb. Idővel te is kapsz majd becenevet. Talán a kis teázásunk végén már meg is lesz.

Végig higgadtan beszél, de kissé erőteljesen,  némi közönnyel a hangjában. Azonban ha Aerith nagyon figyel, felfedezheti az érdeklődés apró szikráját a fiú szemében. Ez persze nem az a fajta érdeklődés amit Dean tanúsított a lány iránt.
Még csak nem is az, amelyik most tükröződik a szemében. Ő, és a többi Mardekáros, tőlük jópár méterrel arrébb áll, és figyel. De, hogy minek? Azt talán még ők sem tudják.

-Nézd, én alapvetően ráérek. Ha gondolod elmehetünk a társalgóba, ott lehet teát készíteni. De nekem is van egy főzőszett a szobámban. Az viszont meszebb leledzik.

Itt már kissé halkabban, nyugodtabban beszél, hangját áthatja a melegség, és gesztusai is előzékenységet tükröznek.

-Gyere kérlek -azzal megindul, hátra sem nézve.
A baglyok még mindig röpködnek, a nap még mindig süt, a Mardekárosok pedig még mindig néznek ki a fejükből, amikor a két diák elindul a társalgó felé.

~Bízom benne, hogy nem fog kisgyerekként kezelni. Eddig nem úgy tűnt mintha lenézne. Mondjuk, én aztán tudok meglepetéseket okozni az embereknek...ki ha én nem?~


//Szabad a pálya, a játék a Társalgóban folytatódik!//
Naplózva

Jaqen Ryssal
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 28. - 07:57:48
Az oldal 0.216 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.