+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Északi szárny
| | | |-+  Gyakorlópálya
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Gyakorlópálya  (Megtekintve 2357 alkalommal)

Tyra Quinn
Hugrabug
*


the girl next door

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2023. 06. 05. - 15:32:22 »
+1

Leo
#maythefourthbewithus
#mindmeghalunk


Valahonnan a távolból hallottam valamit, mintha azt kiabálta volna, hogy „fagyaszt”, de egyáltalán nem vagyok biztos benne. Azzal voltam éppen elfoglalva, hogy hol van a pálca. Bármennyire is azt mondják, hogy a nők képesek egyszerre több dolgot is csinálni, az jó nagy badarság, vagy csak én nem álltam sorba, amikor ezt a képességet osztották. Néhány hasonló defektem van még, meglepő hát, hogy ez sem megy?
De vajon miért kiabálta azt Leo, hogy fagyaszt? Vajon a labda valamilyen fagyasztó átokkal van megbűvölve? Szerintem, most nem lenne boldog, ha visszakérdeznék, hogy „mi van?”, így inkább majd az akció után megkérdezem, hogy mit mondott, feltéve, ha egészben megússza ezt a manővert. Remélem, hogy túléli, huh azt sem tudom, hová nézzek, nem akarom látni, hogy mi történik, de muszáj, hogy tudjam, egészben van-e a fiú.
Szerintem jól döntöttem, hogy a Finite-t választottam, az úgy gondolom, hogy eléggé széles körben működik, úgyhogy ha fagyasztva van a labda, akkor azt is meg kell, hogy szüntesse – remélem. A tenyerembe temetem az arcom és az ujjaim közötti résen próbálok kikukucskálni, mintha a tenyerem amúgy megvédene attól, amit látok.
Igazából, Leo derekasan helytáll, és szerintem ettől jobban nem is lehetne csinálni, ahogy ő. Lehetséges, hogy mivel kviddicsezik, nem ez az első eset, hogy ilyen helyzetbe kerül, biztosan van már némi gyakorlata. Nos Leo, én ezért nem kviddicsezek, mert az lenne az első dolog, hogy ez a gurkó lelökjön a seprűről aztán vége is lenne a dalnak. Te igazán kitartó vagy!
- Igeeeeeeen!! – éljenzek önfeledten, amint a varázslatom célba ér és úgy látszik, működik is. A labda leesik, Leo pedig fejjel a táskámba érkezik. Uhh, szegény, oda is megyek hozzá nyomban, hogy megnézzem, hogy van. Bár, igazából az van, hogy meg sem merem már kérdezni, az előbb már kellőképp leoltott, hogy hagyjam. Még véletlenül sem kellene kifejeznem az aggodalmamat a hogyléte miatt.
- Gondolom, semmi bajod – mondom Leonak, miközben látom, hogy kismadarak röpködnek a feje fölött körbe-körbe. Úgy látom, hogy lélegzik, úgyhogy bízom benne, hogy komolyabb sérülés nélkül megúszta a dolgot.
Valamit motyog, de nem értem, közelebb kellene hajolnom hozzá, de mire közelítek a fejemmel, addigra valami teljesen mást mond. Koffer. Hmmm, tessék?
- Koffer? – kérdezek vissza, bár nem úgy tűnik, hogy nagyon körül akarná írni a dolgot. – Tessék? – kérdezem újra, majd a logikátlanul egymás után pakolt szavakból sikerül megérteni, hogy mit mond. - Jaaa, hogy koffer! – ismétlem, amint leesik a tantusz, majd kimászom az arcából és próbálom mérlegelni a dolgot, hogy most mi is jön. Én koffereljem be a labdát? Huh, látszik, hogy szegény nincs a helyzet magaslatán… Rám bízni egy ilyen feladatot nem egy életbiztosítás. – Na jó.
Feltápászkodom és nem tudom, hogy inkább fogjam a cuccaim aztán helló vagy a labda irányába menjek. De lelkiismereti okokból a labda felé veszem az irányt, bármennyire is rettegek tőle. Na meg Leo feje éppen a táskámban van, úgyhogy nem is lenne olyan könnyű meglógni innen.
Odasettenkedek a gurkóhoz, egészen közel tudok menni, lehajolok és felveszem. Nem ránt magával, nem reptet meg, szépen tűri, hogy megfogjam, de érzem, hogy valamilyen élet van benne, vagy mi, úgyhogy ha gondolna egyet, akkor simán ki tudna röppenni a kezemből.
- Invito láda! – mondom ki gyorsan a varázsigét és odahívom a labda természetes lelőhelyét. Könnyű megtalálni, hogy melyik a helye, bele is rakom óvatosan, majd rázárom a láncokat. Amint kattan a zár, ismét ficeregni kezd és ki akar szabadulni. Na, végre egyszer nekem is lehet mázlim valamivel.
Elégedetten sóhajtok egyet, zsebre vágom a pálcámat, majd elindulok a sánta királyfi irányába, aki sikeresen megmentette a királylányt a sárkány karmai közül. Vagyis öhm… mondjuk úgy, hogy közös akció volt, egymást mentették meg.
Naplózva


Leonard J. Flint
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2023. 06. 09. - 05:17:06 »
+1

Szeszélyes gurkó

2004.05.04



"A boldogság nem káros, sem veszendő ,
amit szeretsz csinálni, azzá válsz végül.
ne teljen el úgy vészterhes esztendő
hogy nem vagy önmagad."


Nem is volt olyan rossz érzés itt fetrengeni gondtalanul és mostmár teljesen lelazulva a fűben, bár Tyra táskáját mostmár lerántom az arcomról, aminek köszönhetően még néhány papír az arcomba ömlik. Korábban itt örjöngött az örömtől, meg faggatott megint a hogylétem felöl, én csak egy lusta felfelé álló hüvelykujjat tudtam felé mutatni, de egyszerűen túl fáradt és túlságosan lusta voltam egyéb másra, így be kellett érnie ennyivel. Hatalmasat korogva a hasam is felélénkült és úgy döntött, egy ilyen kaland után a megfelelő elfoglaltság az evés lenne, persze csak egy jó fürdőt követően, bár olyan jó volt itt henyélni, eszemben sem volt még csak felülni sem.
Már tudtam volna segíteni a lánynak is, de kicsit dolgozzon ő is, a mellkasom érintésre még mindig fájt, de valószínűleg nem kell vele elmennem a javasasszonyhoz, majd másnap kiderül nagy-e a baj, de szerintem csak egy kis zúzódás, így a végkimerülés mellett más bajom nem nagyon volt.
Jó volt figyelni, ahogy az amcsi lány szorgoskodik, még büszkébbé tett, hogy az én utasításaimat követi, nem csoda, jó vezető lennék, minden szavam aranyat ér.
Egy pillanatig elgondolkozom, hogy akár itt is hagyhatna, de mivel már a táskáját használom párnának, hátra kellene hagynia mindent, ahhoz, hogy eliszkoljon, gondolom, fontosak neki ezek az irományok, amik között volt, amit valami Ambernek címzett, legalábbis az egyik fejemre esett papír tetején ez állt. Biztos valami levél egy barátnak vagy rokonnak, így nem olvastam tovább, összeszedegettem a mellettem lévőket, majd csokorba gyűjtve belecsúsztattam a táskájába azokat, legalább ezek ne vesszenek el.
Merész a lány, hogy egy nála nagyobb ládát invitóval hív magához, de hát az amerikaiak biztos kemények, megbírkózik velük, szerencséjére a tárolásra alkalmatos eszköz a földön csúszva közeledett felé, így gond nélkül bele bírta operálni a labdát és még le is tudta azt zárni.
Én már felülve vártam vissza a lány, ki ekkorra már eltette a pálcáját és az a furcsa elégedettség ült ki az arcára, amit nem igen értettem, ez egy szörnyű nap eddig, minek örül.
- Ki az az Amber? – szúrom oda a kérdést, ahogy odaért hozzám, egyrészről, mert tudtam, hogy megint a hogylétem felöl fog érdeklődni, az pedig már nagyon idegesített, így szerettem volna másfelé terelni a szót, másrészről pedig jól eső érzés volt még ücsörögni a selymes, hüvös fűben. – A papírjaid az arcomba ömlöttek, akkor láttam. – tettem hozzá, még mielőtt azzal vádolna, hogy elolvasgattam az irományait. Becsültem a személyes teret és nem tettem volna semmi illetlen dolgot, bár jogosabb volt az az indok, miszerint inkább nem is érdekelt.
Ha elkezdi összeszedegetni a papírjait, lustán végignézem, nem nagyon akarok a személyes cuccaihoz nyúlni, plusz dolgozzon ő is egy kicsit, a móka java részét én végeztem, megérdemlem a pihenést. Meg aztán nem nézett ki egyébként rosszul, legalább most van lehetőségem kicsit bámulni. 
- Miért jöttél el Amerikából? – kérdeztem visszafeküdve a fűbe és a karjaimat a fejem alá támasztva figyeltem. Kicsit talán magam is megleptem a viselkedésemmel, nem szoktam faggatózni, de gondoltam, míg kipihenem a fáradalmaimat az amcsi lányka szóval tarthat és elhívom ebédelni, már, ha van kedve hozzá, de majd csak azután teszem fel neki az ajánlatot, hogyha végzett a pakolással.

Naplózva



Szabad helyeim: 2/2

Tyra Quinn
Hugrabug
*


the girl next door

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2023. 06. 10. - 20:04:37 »
+1

Leo
#maythefourthbewithus
#mindtúléltük



El sem hiszem, hogy bármilyen kviddiccsel kapcsolatos dologból én jól jövök ki, de most úgy tűnik, hogy ez történik. Most még inkább azt látom, hogy sokkal jobb, ha én kimaradok mindenből, aminek köze van a kviddicshez vagy a repüléshez. Tökéletesen elég, ha tudok (nem is tudom hány év után) normálisan seprűn repülni anélkül, hogy leesnék. Inkább az elméleti tárgyak felé húz a szívem, ahogyan ez minden suliban így volt eddig.
Amint gondosan bepakolom a labdát a ládába, elégedetten leülök a földre a sebesült Leo mellé.
- Au! – kiveszem a tollamat meg a pálcát a zsebemből. Két perce kötöttem a lelkemre, hogy le ne üljek így, és máris kiesett a fejemből. Lerakom őket magam mellé. Csak itt ne hagyjam!
Habár kérdésemre nem válaszol a fiú, kezével jelzi, hogy életben van. Jé, már a kismadarak is elszálltak a feje fölül, így biztos vagyok benne, hogy magánál van. Mindenesetre még mindig elvinném a Gyengélkedőre, de én már csak ilyen parás csaj vagyok. Inkább mondják azt, hogy nincsen semmi bajom, minthogy valami legyen, aztán később derüljön ki, hogy hanyag voltam és amiatt nagyobb lett a gond. De befogom, békén hagyom.
Leo remekül érzi magát a földön fekve, úgy látom, a táskám is egészben megúszta az ütközést. Vajon látta, hogy mi van benne?
Na jó, azt hiszem, kérdéséből ítélve igen.
- Ame a barátnőm az Ilvermornyból – felelem a kérdésre. – Oké, semmi baj.
Jobbnak látom összeszedni a szétszóródott cuccaimat, mielőtt még jobban szétvinné őket a szél. Először Sally képéért mászom arrébb. Amint megvan a klasszikus mugli módszerrel készült fotó, ránézek és elmosolyodom. Hiányzik ez a négylábú szőrmók. Ezt követően mászom arrébb a többi papírért, füzetekért, tollakért. Amikor már megvan minden, visszamegyek a magát továbbra sem zavartató Hollós sráchoz, és elrakom az összeszedett holmit.
Leo kissé meglep a kérdésével, nem igazán kérdezte még tőlem senki, hogy miért vagyok itt. Egyszer csak itt van egy új csaj, aztán kész. Belecsöppenni egy már kialakult közösségbe nem túl egyszerű, így a legtöbben nem is nagyon érdeklődtek rólam, hogy mit keresek itt.
- A nagymamám miatt, aki beteg lett tavaly. De már jól van amúgy… csak akkor már itt maradtunk, több a lehetőség Európában. – viccesen hangzik, mikor Amerikát a lehetőségek országának tartják, ám nekem a suli szempontjából sajnos nem így van. Meg ez már a harmadik suli, ahova tíz év alatt járok, kezd sok lenni a jóból. Bár, még gőzöm sincs, mihez kezdek magammal a Roxfort után. Van néhány ötletem, amit szeretnék megvalósítani addig, de hogy azokkal később mit tudok kezdeni, még nem tudom. – De biztosan hallottad, hogy azt terjesztik rólam, hogy kibuktam a másik iskolából – mondom fásultam és elhúzom a számat.
Amúgy, egész jó hely Anglia, habár az angolok kicsit furcsák – vigyorgok. Nyilván nem fogok ebből jól kijönni, hogy kvázi sértegetem őt, de ha van egy kis önkritikája, akkor érteni fogja, hogy mire gondolok.
Naplózva


Leonard J. Flint
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2023. 06. 15. - 14:37:53 »
+1

Szeszélyes gurkó

2004.05.04



"A boldogság nem káros, sem veszendő ,
amit szeretsz csinálni, azzá válsz végül.
ne teljen el úgy vészterhes esztendő
hogy nem vagy önmagad."


Elképzelni sem tudtam most jobb helyet ennél a csendes, nyugis kis parknál. Néha Tyra hangja zavarta meg a tökéletességet, de persze én is szóval tartom őt, tehát így fer, hogy elviselem a válaszát. Nem vészes a társasága, ahhoz képest, hogy amerikai és hogy mennyit gúnyolják, igazából csak lusták me-gismerni. Na jó, ha bajba kerülök, valószínű nem őt fogom hívni segítségül, mert nagyon bénán viselkedik stresszhelyzetben, de cserébe jó bőr, ami ellensúlyozza.
Ahogy mellém telepszik, felkiáltva fájdamában, mert ráült a pálcájára és a tollára még inkább az jut eszembe és legalább szép.  
Végül csak elkezdte összeszedni a cuccait és én jobban is szemügyre vehettem őt, persze a táskáját, miután belepakolt visszaveszem magamhoz és a fejem alá teszem támasznak. Csak azért adtam vissza neki, hogy nyugodtan elpakolhassa a dolgait. – Azt a levelet úgyis újra kell írnod. – rántom meg a vállam, ha elkezdene hepciáskodni, majd egy sóhajjal teszem hozzá a legnagyobb nyugalommal. – Rémes volt. Ha a barátod lennék és rég óta nem hallottam volna rólad, csalódnék, ha egy ilyet küldenél nekem. – magyaráztam, majd unottan hallgatom végig az Amerikából jöttem mugli film Roxforti változatát. Megkérdeztem volna, hogy a nagymamája hogy érzi magát, de megválaszolja a kérdést, anélkül, hogy nekem nem is kell megszólalnom, így bólintva veszem tudomásul, hogy az Amcsi nagyi remekül érzi magát. Az, hogy itt Európában több a lehetőség egy fintorgással jutalmazom, nem hiszem, hogy ez volt az ő álma, legalábbis szerintem csak ezzel vígasztalja magát, miközben minden napot átkoz, amit itt tölthet.
- Nem szoktam pletykákkal foglalkozni, nem érdekelnek még akkor sem, ha igazak. – válaszoltam arra a kérdésre, eljutott-e már hozzám a róla szóló pletyka. – Azért kérdeztem meg tőled, mert tőled akartam hallani. – néztem magam elé még mindig ridegen. – persze lehet, hogy kamuzol és tényleg kibuktál, de az is a te dolgod. Nem ismerlek. – rántom meg a vállam egyszerűen, majd az Angliát sértő mondatára csak vigyorgok egyet. – Furcsa, de akárhányszor látlak, csak azt látom, hogy fánkokkal tömöd magad. – nézek fel rá. – Erősíted az amerikaiakról beszélt sztereotípiát. – kuncogtam kicsit gonoszul, majd felültem a fűből, hogy jobban lássam, mivel csak álldogál mellettem mióta visszaért.
- Anglia, Amerika, Afrika, teljesen mindegy melyik földrész vagy melyik ország, az embert a tettei határozzák meg, nem az, ahonnan jön. – mondom neki magam elé bambulva. – Biztos nem itt fogod megtalálni azt, amire vágysz, de ha már kényszerből idekerültél, hozd ki a legjobbat a helyzetből. – tettem hozzá, majd nyöszörögve felkeltem a helyemről és felé nyújtottam a szétlapított táskáját, majd felvettem a tollát és a pálcáját is, amit szintén odanyújtottam neki.
- Megéheztem. Megyek ebédelni, gyere ha gondolod. Biztos maradt fánk még. – néztem rá a lányra, majd közelebb léptem hozzá.
- Megmentettem az életed. Ezért díjazás jár. – közöltem vele, majd egy apró puszit leheltem a szájára. Nem túl romantikusat, nem is hosszút, inkább játékosat. Nem vártam meg a reakcióját, előre siettem, úgy fordultam vissza felé. – Az arcodra adtam volna, de tiszta kosz a csokitól. – nevettem rá, majd még hozzátettem. – A kabátod ne hagyd itt Álmodozó Amcsi lány! – Igazából annyiról volt szó, hogy még nem csókoltam amcsi lányt, így ezt kipipálhatom és el kell mondjam, nem volt rossz, habár nyilván nem hosszú, komoly, nyelves csókról volt szó. Ha utánam jön és arcon csap, hát hagyom neki és közben jót kacagok rajta. Jó kedvem lett és ezt neki köszönhettem.
Naplózva



Szabad helyeim: 2/2

Tyra Quinn
Hugrabug
*


the girl next door

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2023. 06. 19. - 13:50:03 »
+1

Leo
#maythefourthbewithus
#wtf


Leo tekintetét érzem magamon, ahogy a dolgaim összeszedésével foglalatoskodom. Most jól meg tud bámulni legalább, ahogy ott chillezik a földön, jobb is, hogy nem segít, hagy pihenje ki az elmúlt percek fáradalmait. Cserébe legalább szóval tart.
- Az a helyzet, hogy nem tudok írni neki sehogy. Igazából… - sóhajtok egyet – ha találkozunk, majd odaadom neki, vagy otthonról FedEx-szel elküldöm. Nincs az a bagoly, ami átvigyen egy levelet az óceánon… - folytatom lemondóan. Ez van, majd ha profibb leszek, akkor biztosan meg tudom oldani valahogy, hogy a Tengerentúlra is küldhessek levelet, addig meg maradnak a mugli módszerek.
- Amúgy, nem buktam ki, ott is nagyjából ilyen tanuló voltam, mint itt. Nem igazán ment a seprűlovaglás ott sem – mondom zavartan nevetve és a fülem mögé simítok egy kósza hajtincset. – A fánk az egyetlen, ami van ott is meg itt is, és szerintem nagyon fini az itteni és ezer féle ízben létezik. Próbáld ki, és meglátod – folytatom egy bíztató mosoly kíséretében.
Azt veszem észre, hogy az elmúlt percekben nem beszélt annyit összesen, mint most kábé egy lélegzetvétel alatt. Vagy nagyon beüthette a fejét és szófosása lett, vagy csak egy álca az a hűvös, megközelíthetetlen valaki, aki először volt és mivel látta, hogy normális vagyok (?), bizalmat szavazott nekem és rendesen beszél már hozzám. Ezt sosem fogom megtudni, mi állhat a dolog mögött.
- Még nem tudom pontosan, mit is szeretnék – felelem elgondolkodva. Van még rá nagyjából két évem (na jó, másfél), hogy kitaláljam. Vannak elképzeléseim, de némelyik olyan, hogy abból bizony nem lehet megélni, ilyen például a világjáró fotós vagy az író. Ezekhez eléggé sok idő kell, hogy megérje csinálni. Meg ha már varázserőm van, azzal is jó lenne kezdeni valamit…
Elveszem a fiútól a földön maradt holmikat és berakok mindent a táskámba, hogy induljak tovább. Ő is indulni készül és invitál, hogy tartsak vele, de az a helyzet, hogy én még semmire sem jutottam, mióta kijöttem, mivel meg akart ölni a labdája.
- Köszi, de most kihagyom. Te már ilyen korán ebédelsz? – nézek rá értetlenül. Én még csak néhány perce ettem meg a fánkjaimat reggelire.
Majd ami ezután következik, na azon egy kicsit nagyon ledöbbenek. Szájrapuszi a jutalom a megmentőnek? Nagyon érdekes és furcsa ez az angol megközelítési mód.
- Hű, ez valami újabb angol szokás? – kérdezem gúnyosan, miután totális ledöbbenés van az arcomon. Na erre nem számítottam. – Mi?! Csokis a szám, és csak most mondod?! – dorgálom meg, majd fogok egy papírzsepit és megtörlöm az arcom, tényleg csokis volt, tök ciki vagyok, na mindegy. – Hát, én inkább visszamegyek a fához, ahogyan eredetileg is terveztem. – mondom Leonak és sarkon fordulok, útba ejtem a földön heverő farmer kabátom, ami szerencsére sértetlenül megúszta a kalandot. Nem is tudom, hogy dühös vagyok vagy csalódott, vagy micsoda. Lesz itt még revans, ebben biztos vagyok.


Köszi! szív



A helyszín ismét szabad
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 07. 30. - 13:15:39
Az oldal 0.202 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.